A -17. emelet kettes tárgyalójában elég szokatlan kép tárulna a gyanútlan szemlélődő elé. Egy szovjet KGB-egyenruhás pasas vörös csillagos usánkában döglik az egyik kanapén és rejtvényt fejt a Pionyír magazin friss kiadásában, amit a "K"-osztályról, a szovjet elemzők asztaláról lopott el.
-"Vlagyimir Iljics Lenin. Már megint. Sejthettem volna…"- olvassa össze a megfejtést.
- "Méghogy 9-12 évig, én 1 hét alatt megfejtettem. Hiába na, még mindig jó vagyok. Most sincs titkos kód, kezdek aggódni. Na mindegy, dobok egy szunyát, ez a feszült agymunka lefárasztott."- mormogja csak úgy magának és azzal a lendülettel elbóbiskol.
Az egyes tárgyalóban a válságstáb ül éppen össze, aggasztó információk érkeztek, a szovjetek valami nagyszabású dologra készülnek. Az asztalon egy rakás "Szigorúan titkos!" feliratú akta hever, mindenféle jelentések és a U2 felderítőgép fotói szerteszéjjel. Mindenki idegesen néz a másikra a sűrű cigarettafüstben, egyik cigit szívják a másik után, csak a bögrékben gőzölgő kávé illata hoz egy kis felfrissülést a terem áporodott levegőjébe. Már csak az igazgató hiányzik, Mr. Debille, aki öles léptekkel halad a szigorúan őrzött folyosókon a tárgyaló felé. A tárgyalóba lépve a nyüzsgés abbamarad, még a légy zümmögését is hallani lehetne, ha nem fulladt volna meg már rég a cigifüstben.
- “Jó napot, uraim! Úgy hallottam, komoly a helyzet. McQour, jelentést!”- tér rögtön a tárgyra az igazgató.
- “Igazgató úr! 3 nappal ezelőtt a Tégla fedőnevű ügynökünk egy rádióüzenetet küldött a vészcsatornán, azóta nincs vele kapcsolat. Az üzenet elég zajos és zavaros, próbáljuk kitisztítani, de egyelőre csak ennyi biztos: “ A…szovjetek……hadihajók….többezer rakéta…1MT…Kubába…beavatkozni…”
- "Az 1MT az, amire gondolok?"
- " Attól tartok, uram. 1 Megatonnás töltetek. Ahol bevetik, ott egy porszem sem marad."
- "Megerősítették az infót?"
- "A napokban a keleti blokkban több ügynökünket likvidálták, a többiekről sincs hír, a szovjetek valószínűleg tényleg valami nagyszabású akciót terveznek és nagytakarítást tartottak."
- "Maradtak bevethető ügynökök?"
- "Még várjuk a bejelentkezéseket, de odaát valószínűleg nem maradtak embereink."
- "Erre is fel vagyunk készülve, biztosan van pár hírszerzőnk tartalékban, akit átdobhatnánk..."
- " Olyan nyelvtudással vagy helyismerettel, ami ehhez kellene, sajnos egy sincs."
- "Nemrég kaptunk vissza pár embert egy fogolycserével, velük mi van?"
- "Nos, ők végleg kompromittálódtak, a szovjetek azonnal lekapcsolnák őket. A többség még mindig ápolásra szorul, a maradék a pszichológusok szerint már soha nem lesz bevethető, a kínvallatás miatt felettébb instabilak."
- "Szóval azt kell majd mondjam az elnöknek, hogy az USA hírszerzése totál vakon van, amikor a 3. világháború közeleg?"
- "Attól tartok, igen. De van egy ötletünk, bár nem fog tetszeni…"
- "Valamit fel kell mutatnunk, bármi legyen is az! Nem válogathatunk az eszközökben!"
- “Azt hiszem, hogy a jelen helyzetben csak egy lehetőségünk maradt,nem is annyira B terv, leginkább már a Z terv:…- néz a többiekre megerősítésért McQour, de azok inkább a jelentések elmélyült tanulmányozásával próbálják kihúzni magukat a felelősség alól- …SZIGMA Kapitány.”
- “Ki a tököm az a SZIGMA Kapitány?”- kérdi értetlenül Debille.
- “Ő az egyetlen Szigma besorolású ügynökünk, akit sikerült a KGB-be beépítenünk. Sajnos lebukott, a fogolycserével érkezett vissza.”
- “Mutassa az aktáját!”
- “Nos, azzal lesz egy kis gond. Az archívum feletti WC-ben csőtörés volt és az eredeti beszervezési akták tönkrementek.”
- “Szar ügy!”
- “Szó szerint, uram!”
- “Akkor kérje le a számítógépes rendszerből!”
- “A Szigma biztonsági fokozattól felfelé nem tárolhatjuk az ügynökök adatait a rendszerben, nehogy egy szovjet kém hozzáférhessen.”
- “Ugyan melyik barom hagyta jóvá ezt a hülyeséget?”
- “Azt hiszem éppen Ön, uram.”- mondja ki lassan, tagoltan McQour, miközben farkasszemet néz Debille-el.
- “Khmm, mindegy. Akkor mit tudunk róla?”
- “Nagyjából csak annyit, hogy tökéletesen beszél oroszul, remekül alkalmazkodik a helyi viszonyokhoz és ő az egyetlen, aki túlélte Kinyirov tábornok kínvallatását is. A lebukása után hosszan, különösen kegyetlen módon kínozták, de meglepő módon nem tudták megtörni, váltig állította, hogy ő szovjet kém, olyan meggyőződéssel, hogy még az igazságszérumos és a poligráf-teszteken is átment. Mivel ilyet még az oroszok se láttak, nem végezték ki, csak lecsukták, aztán pár magas rangú szovjet kémért cserébe hozzácsapták a többiekhez a cserénél, hogy vergődjünk vele mi.”
- “Szóval bevethető? És mi van, ha átállították?”
- “Nos, itt lesz egy kis gond, uram. A pszichológusok szerint a túlélésért SZIGMA Kapitány elhitette magával, hogy ő tényleg szovjet kém és hát, hogy is mondjam…úgy maradt. Ebből gondoltuk, hogy nem sikerült átállítani, mert akkor most ugye ahhoz ragaszkodna, hogy CIA-s, hogy itt zavartalanul kémkedhessen.”
- “És ha ez csak egy újabb komcsi trükk? Bolond Iván vagy duplacsavar?”
- “A Bolond Ivánt a tengeralattjárók használják, a duplacsavar meg annyira átlátszó és ósdi, hogy manapság már tényleg csak egy idióta használná.”
- “Szóval, jól értem? Van egy CIA-ügynökünk, akit végre beépítettünk a KGB-be, lebukik, vallatják, megkínozzák és végül tényleg KGB-ügynöknek képzeli magát? Hozzák ki az őrizetből, beszéljünk vele, talán használható lesz!”
- “Háááát, van egy kis gond. Nincs őrizetben. Vagyis igen, de mégsem…”
- “Mi van? Ne beszéljen rombuszokban!”
- “Rébuszokban, uram. Úgy mondják, hogy rébuszokban.”
- “Abban sem. Mi ez a hülyeség? Mint a magyar népmesében? Hoztam is, meg nem is? Őrizzük is, meg nem is?”
- “Szóval az úgy volt, hogy az elején a mi pszichológusaink se tudták hová tenni ezt a beragadt személyiséget és bár mi elleneztük, ők biztonsági okokból kérték a likvidálását a K1-LL H1M jelű formanyomtatványon, amit Önnek kellett volna jóváhagynia, mivel CIA-ügynökről van szó.”
- “Nem kaptam ilyen nyomtatványt.”
- “Erre mi is rájöttünk. SZIGMA Kapitány valahogy kijutott az őrizetből és valószínűleg ellopta az asztaláról. Mindhármat.”
- “Ne szórakozzanak már, az én irodámba nem lehet csak úgy besétálni! Ahhoz a legmagasabb, 8-as szintű engedély kell!”
- “Nos, SZIGMA Kapitánynak 8-as szintű engedélye van, mi azt hittük, Ön adta neki.”- próbálja játszani a hülyét McQour.
- “Az lehetetlen. Ilyen szintű hozzáférése csak az elnöknek, az alelnöknek, a tanácsadóiknak, a vezérkari főnököknek, nekem meg még pár alulfizetett takarítónak van. Hogyan jutott volna hozzá egy mentálisan sérült ügynök? És egyáltalán, maguk csak úgy hagytak egy KGB-ügynököt itt sétafikálni az egyik legtitkosabb amerikai létesítményben? Hülyék maguk? Ezért fejek fognak hullani!”
- “De hát nem KGB-s, hanem CIA-s, csak egy ideje KGB-snek hiszi magát. De hát pont erre képeztük ki, nem? És ellentétben a pszichológusokkal, akikre egyébként egy házasulós valóságshow válogatását se bíznám rá, mi abban bíztunk, hogy ha megfigyeljük, akkor pontosabb képet kaphatunk a szovjetek módszereiről, trükkjeiről. És azért hagytuk az épületben mászkálni, hogy hátha az ismerős környezetben hamarabb visszatérnek az emlékei és további információkhoz jutunk.”
- “És kiderült valami?”
- “Hát, a 8-as szintű engedélynek köszönhetően ismeri az épület minden zugát, ami leltározásnál még hasznos lehet. A múltkor nem találtam a cicás tollamat, fejből megmondta, hogy melyik fiókban melyik akta alatt van. Ha kedve van, besegít a “K”- osztályon, fordítás, kódfejtés, ilyesmi. Mindenkit névről ismer, születésnapok, névnapok, végre mindenki fel lesz köszöntve időben. És időnként megcsinálja a kisfiam kémia háziját.”
- “Cicás toll??? Kémia házi??? Ez a CIA központja, nem egy Waldorf-iskola, könyörgöm!!!”- fakad ki Debille.
- “A toll évfordulós ajándék volt a feleségemtől, a gyerek meg bukásra állt, gondoltam kém-kémia, rokonszakma, hátha tud segíteni. Addig is szemmel tudtam tartani.”
- “Hát ez kész téboly! Tényleg nincs más? Kérdeztük már a briteket vagy az NSZK-t?”
- “Minket hívogatnak, náluk is pánik van, az ő ügynökeik is eltűntek, csak nekik még egy nyamvadt SZIGMA Kapitányuk sincs.”
- “McQour, ezt vegye majd jegyzőkönyvbe! Nekünk legalább van valamink…valakink. Tényleg, hol ez az ember? Kerítse elő azonnal!”
- “Ha jól sejtem, a szomszéd tárgyalóban van, ilyentájt szokott sziesztázni. Máris idehozom, uram!”- mondja McQour és a másik tárgyalóba siet.
@kipcsak harcos: VVHV szerint.
Nagyot nem tévedtem azzal a két évvel. 2022 novemberében nyitotta Fálki ezt a blogot.
Persze én is Ti is már errefelé kotlottunk régebben is. Én pl. a covid idején léptem át
az olvasó módból a folyamatosan irogatóba.
De mindennek vége szakad egyszer.
Uj év uj remények..........
@evacat: na, most beleolvastam 2022-es kommentekben. Milyen nevetséges, ahogy kosztarika osztja az avatarom, ami így visszamenőleg is erre a mostanira változik.
@kipcsak harcos: ha mégegyszer macskásnak hivsz, többet nem állok veled szóba.
Legfeljebb, ha megtisztelsz egy nagy M-mel. Macskás. Igy már el tudom fogadni.
@kipcsak harcos: ha valakinek nincs a kezében egy-két alutasakos, akkor nincs esélye
náluk. Oda se figyelnek holmi Kipcsákok üdvözletére. Mondjuk, ha egy bográcsot lóbálnál,
talán megnéznék mi van benne, akkor lenne halvány esélyed.
@evacat: ja..az Àrpa fèle sorozatra gondol Harcos :D Dobó Katànak igen jól àll ez a deprimàlt, lecsùszott felesèg szerep :D de eddig nem röhögtem magam halàlra, bàr voltak benne jó poènok :D
@evacat: Podcast-okkal óvatosan. èn YT-on hallgattam meg nèztem egy csomó megtörtènt bűnesetet, aztàn a múlt hèten màr megjelent egy ilyen sàv, hogy 'kèrjen segìtsèget' még valami öngyi helpline :D
@Tracero: egggggéééészen elkéééépesztően durva , ahogy algoritmus működik. De azért néha vannak zsákutcák. Rád biztos nem fogadnék, mint öngyi jelöltre XD
@War of colours: ne tudd meg XD nem elèg, hogy nem tudja belőni az algoritmus az ivaromat, de a koromat se. Most ràadàsul adatelemző kurzus èrdekel. Úgyhogy az alàbbi tèmàkban dobàl fel nekem reklàmokat: pènisznagyobbìtàs, unatkozó MILF-ek tőlem 5 km-re, egy èjszaka alatt eltűnnek a ràncok, egyszerű Mahjong alzheimer ellen, Pingpong ütőfàk raktàrról, hogyan tanulj meg programozni egy èjszaka alatt, felnőtt pelenka :D
:D
@War of colours: Két témát vetettem fel, valószínűleg az első opció fog megvalósulni: "...Önismereti tematikájú játék. A jelentkezőknek 3 dalt kellene küldeniük ebben az esetben. Pontosabban szólva három olyan zenét választanátok ki, ami titeket leginkább jellemez (olyan dalok, amelyek a személyiségetek szerves részét képezik akár a dalszöveg, akár a stílus (érzésvilág), akár a videóklip miatt). Egy önismereti játékról lenne szó, mivel fel kellene tenni a kérdést magadnak a beküldés előtt: ha a lényedet három dalból kéne megalkotnod, akkor melyik három zene lenne erre a legalkalmasabb. Ezzel együtt a többieket is megismerheted jobban, közelebb kerülhetnek hozzád."
Sogeking és Tracero valószínűleg részt fog venni rajta. minimum 5 ember kéne hozzá, de még jobb lenne, ha heten összegyűlnénk.
@War of colours: Az algoritmus nálad is össze lehet zavarodva, mivel rendkívül sokoldalú vagy. ;) Csillagászat, jog, politika, gyereknevelés, reality, pszichológia stb.
@kipcsak harcos: Óvatosan, hisz az is lehet, hogy Tracero a Szigma által bevezetett dupla csavar intézményével élt. Tehát elhitette velünk, hogy lelepleztük, miszerint lány, pedig valójában fiú...
Én Cérnáról hittem sokáig VV10-11 alatt, hogy férfi.
Rólam meg WOC gondolta egy rövid ideig, hogy nő vagyok, ami nagyon jól esett. :) Régi szép idők
@TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó: én már belenyugodtam, hogy nehezen kiismerhető, de én végül is arra voksolok, nő férfias/fiús jellemvonásokkal. XD
Cérna - igaz korántsem igényelte -, de védelmem alatt áll. El a kezekkel Cérnától!
Fura fiú vagy Te :D Nekem biztos nem esne jól, ha nőnek vélnének itteni megnyilvánulásaim alapján. XD
@kipcsak harcos: El is teszem a kezeimet, mivel Te mondtad.
Egyébként sem bántásból írtam. Őszintén szólva, a minap örültem, hogy újra kommentelt a ninjalány. Az most teljesen lényegtelen, hogy nem kedveljük egymást, és ez valószínűleg nem is fog változni, de el kell ismernem, hogy mindig is bírtam a humorát és a kreativitását - jelenléte pozitív hatással van a blogra. Ami még fontosabb, hogy ti nagyon jól megértitek egymást. :)
Attól nem kell aggódnod, hogy valaha is nőnek gondolnak téged XD Egyedül talán akkor rezgett a léc minimálisan, mikor Tracero javaslatára próbát tettél olyan könyvekkel, amelyekben a brománc szál hangsúlyos szerepet kap, de azt a kiváncsiságoddal magyaráztam :D
@sogeking: Anno a Kaijihoz hasonlítottad. És tényleg némileg pofátlanság, hogy annyit merített belőle, de az is igaz, hogy a SG azért egy kicsit jobb, mint a Kaiji.
Azért lett szerintem akkora siker, mert a legtöbben nem olvasnak mangákat, nekik új ez a koncepció és felfogás. Ha már netflix sikerek, én a Wednesday körüli hype-ot nem értettem soha
"Rólam meg WOC gondolta egy rövid ideig, hogy nő vagyok, ami nagyon jól esett. :) Régi szép idők"
Megjegyzem, hogy mivel Piniről egy korábbi neve (Moletty) miatt is azt hittem, hogy nő, valószínűleg ez inkább engem minősít mint titeket. XD :) @sogeking: azt hittem tippelős lesz.... De úgy látom , te nyílt kártyákkal játszol ;)
Bocs, holnap minden gyereket el kell küldeni a megfelelő szociális "ketrecbe", nem tudok nézni semmit ma este, de holnap este játszom veled "közösnézőset" csak mondd mi legyen az ;)
@sogeking: én fiatalabb koromban egy hatvan fős "tyúkólban" dolgoztam. Két darab közvetlen férfi kollégám volt, a többi nő. Ha van valami, amit biztonsággal állíthatok az az, hogy a nőknek semmivel nincs jobb lelke, mint a férfiaknak. :P
@War of colours: Szuper, örülök a részvételednek :)
Még legalább két embert be kéne szervezni. Lehet, hogy majd írok Rókatündérkének, Egyfejűnek és Kipcsak Harcosnak. Az ő esetükben még látok reális esélyt arra, hogy részt vennének ( igen kevesen vannak, akik velem jáccanának).
Ha pedig valaki ráadásként mégis jelentkezne közben, még a személyem ellenére is, az már csak hab lenne a tortán.
Az egyik kedvenc ex-kommentelőm, Velőtrázó Vélemény egyszer azt írta, hogy a Pini név is elég megtévesztő, mert ő férfi (amikor az került terítékre, hogy a Vikcsii is lányos hangzású) :D
A Való Világ 11 alatt több napig azon tanakodtunk Sogekinggel, hogy mi legyen a szervezetünk neve, de nem jutottunk sokáig semmire. Velőtrázó akkor Statler és Waldorf nevet javasolta nekünk. Az ajánlatát nem fogadtuk el, hiszen tudtuk, hogy nem ketten leszünk a csapatban. Megszületett a Fantom Brigád, és a többi már történelem.
Velőtrázó Vélemény a VV 11 végefelé törölte magát, mert beszélt rtl egyik emberével, és csalódott egy bizonyos nformáció hallatán, amit nekünk nem árult el, de kiábrándult az egészből
Ha engem kérdeztek, akkor valószínűleg megtudta, hogy Krisztivel akarták megnyeretni
@sogeking: ööö....túl sok alkohol maradt a szilveszteri buliról, Szívem, vagy nem vettem észre amikor a magas labdát feladtam? XD
A "tyúkól" a reptéren volt az információs pultokban, ahol az utasok szeme előtt voltunk egész nap. Ha bármilyen leszbi partiba kezdünk, az hamar filmforgatásban csapott volna át .... több kameraállásból
Ráadásul az említett hölgyek lefedték szinte a teljes kor palettát. A húsz évestől a nyugdíj előtt állókig minden korosztály képviseltette magát. :P erdekes egy parti lett volna... XD
2003 Sertab Erener egyik kedvenc török énekesnőm - sajnos már ő is szétszabatta az arcát
2008 Edvin Marton + Plushenko emlékezetes
2009 kivételesen az nyert, akinek szurkoltam ;)
@TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó: igen, emlékszem a Black leatherre
to sum it up:
A fallen angel (who is) not able to fly knows that he will never reach up to heaven.
So he is chasing a girl in the black leather, and knows that there is no way back.
@War of colours: "Ráadásul az említett hölgyek lefedték szinte a teljes kor palettát. A húsz évestől a nyugdíj előtt állókig minden korosztály képviseltette magát."
Érdekes hely lehetett. Szerintem lehetett volna ott forgatni egy realityt, mert biztos volt ármány és cselszövés. Ahogy általában - de nem mindig - a realitykben a nők kezdeményezik az áskálódást és a taktikai játékot, míg a férfiak rögtön összehaverkodnak és bratyiznak.
Bár kicsit ellentmondásosnak tűnhet, de így is a női lelkeket jobbnak tartom.
@sogeking: Jó kis összefoglaló :D Mintha az eposz alternatív összefoglalóját olvastam volna. Ebben az esetben az angyal a fekete bőrbe bújt lánnyal ping pongozik. A két fél az énem két oldalát szimbolizálja.
Ma megkérdezem megint Tracero-chant, hogy mikor folytatja az eposzt.
Ha már nem lesz kedve folytatni, akkor folytatjuk mi vagy ha alkalmazkodni akarunk a mai szívtelen világhoz, akkor befejeztetjük a mesterséges intelligenciával.
Látom szokás szerint otthon vagy az eurovízió kapcsán ;)
@TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó: Ha ennyit vártunk, akkor még várhatunk. Nem vagyunk időhöz kötve. Az operabál megtrollkodásába ráadásul nyugodtan beleveheti a sárkányozást.
WoC lehet, hogy megint összekevert bennünket, de nem hoztam rád szégyent :):)
A kettes tárgyalóban békésen hortyogó SZIGMÁ-t McQour tisztes távolból próbálja felébreszteni.
- “SZIGMA Kapitány! SZIGMA Kapitány!”- suttogja.
Semmi reakció. McQour minden bátorságát összeszedve odalép és SZIGMA vállát lökdösve ébresztgetni kezdi.
- “SZIGMA Kap…”- harapja el a mondatot hirtelen, ahogy SZIGMA az arcába tol egy hangtompítós Makarovot, amit tisztázatlan körülmények között szerzett. Maradjunk annyiban, hogy a különleges műveletek osztályának raktárában pár embernek elég szar napja lesz az éves leltárkor.
- “Mi van, McQour? Meguntad az életed?”- kérdi az ébredező SZIGMA.
- “Ne lőjön, Kapitány!”- hátrál magasra tartott kézzel McQour.
- “Ha egy McQour nevű pali suttog a fülembe, az azért elég aggasztó, nem gondolod?”
- “Ne szívasson már maga is a nevemmel! Szükségünk lenne a szakértelmére az egyes tárgyalóban. Elég súlyos a helyzet! Velem jönne, kérem?”
SZIGMA komótosan feltápászkodik és csipás szemeit dörzsölgetve McQour után indul a tárgyalóba. Az ajtón belépve SZIGMÁ-t arcon csapja a tömény cigifüst.
- “Dikk, mi a f@sz van?”- köszönti illendően az egybegyűlteket.
- “Maga tényleg a szomszédban szunyókált?”- vonja kérdőre Debille, eléggé elcsodálkozva a KGB-egyenruhás pasason.
- “Nem hallott még alvó ügynökről, maga debil?”- replikázik SZIGMA.
- “Igen, Debille vagyok, az igazgató.”
- “Azt tudom, ki maga, de nem ez volt a kérdés. Mindegy, szerintem megkaptam a választ. Jó nagy gáz lehet, ha idehívtak. Eddig minden eszközzel távol akartak tartani a titkos cuccoktól, kevés sikerrel, teszem hozzá.”
- “Jó, hogy mondja, honnan szerzett 8-as szintű engedélyt?”
- “Ja, az tök könnyű volt. Loptam egy hármast és egy vastag fekete filccel átírtam nyolcasra, így ni…”- mutatja SZIGMA büszkén vigyorogva a kártyát.
Debille döbbenten néz az asztalnál ülőkre.
- “Maguk a CIA szégyenei! Egy KGB-egyenruhás bohóc egy filctollal kijátszotta a biztonsági rendszerünket!”- üvölti torkaszakadtából.
- “De hát ő CIA-s…”- próbálja menteni a helyzetet McQour.
- “Méghogy bohóc…”- dünnyögi sértődötten SZIGMA, miközben egy lufikutyát hajtogat.
- “Valaki igazítsa el az elvtársat, mutassák meg neki a fotókat!”
- “Már láttam őket! Sőt, a holnapi jelentést is olvastam, elég vérszegény, azt kell mondjam.”
- “Hogy a pics….Mindegy, ezek szerint mindent tud. A szovjetek rakétákat akarnak szállítani Kubába.”
- “Tudom, pár hete megírta a Pravda.”
- “Hogy micsodaaaaa????? A Pravdaaaa????”
- “Ja. A kereskedelmi rovatban volt egy nyúlfarknyi említés róla: A Nagy és Dicsőséges Szovjetunió többezer rakétával biztosítja a békeszerető szocialista kubai nép kényelmét és jólétét.”
- “És én erről hogy nem tudok???”
- “Nos, lehetséges, hogy véletlenül…hangsúlyozom véletlenül, elfelejtettem visszavinni az újságot a “K”-osztályra, miután megfejtettem a keresztrejtvényt. Nem volt benne titkos kód, úgyhogy nem gondoltam, hogy fontos lehet.”
- “Hát, én besz@rok! Ilyen nincs! Én kinyírom! Adjanak egy K1-LL H1M nyomtatványt! Nem is, egy pisztolyt!!!”- üvölti elvörösödött fejjel az igazgató, ügyet sem vetve a rémülten hadonászó McQour-ra, aki próbálja figyelmeztetni, hogy nem kéne SZIGMÁ-t triggerelni. De már késő! SZIGMA Debille fülébe nyomja a hangtompítós Makarovot (amit tisztázatlan körülmények között szerzett).
- “Ez jó lesz? De nyomtatványt is tudok adni, ha az kell.”- morogja SZIGMA, miközben pár K1-LL H1M nyomtatványt cibál elő a zubbonya zsebéből.
- “Ne csinálja, Kapitány! Az igazgató úr nem úgy gondolta! Beszéljük meg civilizált emberek módjára!”- próbálja menteni a helyzetet McQour.
- “Dehát egyik fülén be, a másikon ki!”- mondja SZIGMA tébolyult tekintettel, kibiztosítva a fegyvert, amitől rögtön más kontextusba kerül a mondat.
- “Kerozin!!!”- üvölti McQour, mert mintha olvasta volna a pszichológiai szakvéleményben, hogy SZIGMA valamiért erősen érdeklődik a kerozin iránt.
- “Hol?”- néz körül SZIGMA, elengedve a halálra rémült igazgatót.
A tárgyalóban döbbent csend támad, minden szem SZIGMÁ-ra szegeződik, aki csalódottan konstatálja, hogy átverték kerozinügyileg.
- “Kapitány, mi lenne, ha mind lehiggadnánk és eltenné azt a fegyvert? Épp egy válsághelyzet van, amiben csak maga tud segíteni. Nyakunkon a 3. világháború!”- veszi át az irányítást McQour, miközben az igazgató biztos menedéket keres.
- “Jól van, hallgatlak.”- mondja SZIGMA és elteszi a fegyvert (amit tisztázatlan körülmények között szerzett).
- “Ha a szovjetek rakétákat telepítenek Kubába, akkor gond nélkül elpusztíthatják a keleti partot. Tudom, hogy nem hiszi el, de maga is amerikai, CIA-ügynök, ezt nem hagyhatja!”
- “Ügyes trükk, McQour, de én KGB-s vagyok. Ha győzünk, az egész világnak elhozzuk a jóléti szocializmust! Kenyérjegy, egypártrendszer, hiánygazdaság, államosítás, csak hogy párat említsek a rendszer páratlan vívmányai közül.”
- “Nézze, ha kitör az atomháború, azt mindenki megszívja. Magának is kényelmesebb itt, nem igaz? Van Coca Cola, Playboy, WC-papír…”
- “Ezek mondjuk elég nyomós érvek…”- bizonytalanodik el SZIGMA.
- “És ne felejtse el, az elvtársai megkínozták, bebörtönözték, nyilván szeretne törleszteni nekik.”
- “Vannak örökérvényű adósságok. Szóval, mi a TERV?”
- “Mint nyilván tudja, az ügynökeink eltűntek. Kellene valaki, aki felderíti a helyzetet, esetleg szabotálja a szállítást. Addig mi tengeri blokádot vonunk, hogy utolsó védvonalként megakadályozzuk a hajók Kubába jutását. Nem mintha kételkednénk a szakértelmében, csak hogy legyen egy B terv.”
- “B TERV mindig kell, McQour. Tegyük fel, hogy segítek, hogy visszavágjak az elvtársaknak, azon kívül mi hasznom ebből az egészből?”
- “Hát, ez az igazgató úr hatásköre. Mr. Debille, mit tudnánk felajánlani SZIGMA Kapitánynak a szolgálataiért?”
- “Százezer dollár, egy centtel se több!”- veti oda sértődötten a még mindig remegő Debille.
- “Hát jó, ha nem tudunk komolyan beszélni, akkor visszamegyek aludni. Biztosan az ajtó előtt topog egy rakás tehetséges, jól képzett, azonnal bevethető ügynök, akik egy zacskó ropiért megmentik a világot. Dászvidányija!”- indul el SZIGMA a kettes tárgyaló felé.
Most minden szem Debille-re szegeződik, aki érzi, hogy ez most tényleg nem a fillérb@szás ideje, amúgyis az adófizetők pénzéből megy a buli.
- “Várjon! Mondja, mit akar!”
- “Egy ilyen akció nem olcsó mulatság, szóval ehhez legalább 1 millió dollárt kérek. Meg persze, ha megmentem a világot, akkor jár egy kis sikerdíj is. Szerény ember lévén potom 10 millióra gondoltam.”
A háttérben elhangzik néhány “Aztaqurva!” és füttyentés az összeg hallatán, pedig nem olyan nagy összeg ez az egész világ megmentéséért, ha jobban belegondolunk.
- “Hát persze! Egy óceánparti villa Floridában nem kéne?”- csattan fel Debille.
- “Remek ötlet, csapjuk is hozzá, de medencés legyen ám! Mindig is írni akartam egy listát, hogy mit kérnék, ha megmentem a világot, most meg nem jut eszembe semmi, tök gáz!”
- “Jól van, megkapja.”- mormogja megsemmisülten Debille. - “De nem biztos, hogy van most itt ennyi kápé, talán ha 500 ezret össze tudunk kaparni...”- mondja, mire McQour a kezébe temeti az arcát, ő már sejti, mi következik.
- “Nos, mivel egész véletlenül pontosan tudom mennyi pénz van a különleges akciókra fenntartott széfben…”- mondja SZIGMA, miközben egy számokkal teleírt papírfecnit húz elő a nadrágzsebéből - “és nem szeretem, ha hülyének néznek, azzal díjaznám ezt a gyenge próbálkozást, hogy megduplázom a tétet.”
Mindenki dermedten ül, Debille levegőért kapkod, egyedül McQour-nak van annyi lélekjelenléte, hogy magához ragadja az irányítást, mielőtt SZIGMA kizsarolja magának a teljes jövő évi GDP-t Debille pitiánersége miatt.
- “Azt hiszem, az lenne a legjobb, ha Debille igazgató úr intézkedne, hogy hozzanak fel 2 millió dollárt a tárgyalóba, a további félreértések elkerülése végett.”- javasolja, mire Debille kelletlenül felemeli a telefonkagylót és tárcsázza a pénzügyet.
- “Mr. Clepto? Itt Debille! Kérem, azonnal hozzanak fel 2 millió dollárt az egyes tárgyalóba, köszönöm!”
Pár perc múlva nyílik az ajtó és Mr. Clepto lép be rajta két fekete, I love CIA feliratú sporttáskával és óvatosan az asztalra borítja a pénzt.
- “Megvan hiánytalanul, Mr. Clepto?”- kérdi Debille.
- “Persze, uram!” -válaszol Clepto, majd tekintete találkozik az asztal túloldalán ülő SZIGMÁ-éval. Clepto azonnal vágja, hogy gáz van, SZIGMÁ-val nem jó sz@rozni.
- “Nahát!”- mondja, lehajol az asztal alá és a takarásban szélsebesen pakolja ki a zsebeiből az elcsaklizott pénzkötegeket. - “Ezek valahogy leestek ide, még jó, hogy észrevettem!”- felkiáltással odadobja a kötegeket a kupac tetejére és villámgyorsan távozik, mielőtt kérdések merülhetnének fel.
- “Kapitány, elmondaná, hogy mire lenne szüksége az akcióhoz? Összeírnám a listát. A legjobb embereink, a legújabb technika a rendelkezésére áll.”- próbálkozik McQour.
- “Az nyilvánvaló, hogy ehhez az akcióhoz a legjobbak legjobbjai kellenek, akik kiismerik magukat a szovjet viszonyok között. Maguknak ez nem nagyon megy. Ezért is dolgozom majd inkább azokkal, akikkel a KGB-nél dolgoztam együtt. Az ő kapcsolataik, eszközeik és rafinált trükkjeik felülmúlhatatlanok.”
- “De hát miért segítenének KGB-sek megakadályozni a szovjetek rakétaszállítását?”
- “2 millió okot tudnék mondani, McQour, de a lényeg a megfelelő motiváció. Az a kulcs.”
- “Akkor most hogyan tovább?”
- “Én most elmegyek és összeszedem a csapatot, hogy kidolgozzuk a TERV-et, maguk meg hallgassák szorgalmasan a 222 kHz-es vészcsatornát, azon fogok majd jelentkezni. Ennyi! Na, megyek és vételezek egy autót.”- mondja SZIGMA és a kötegeket a táskákba dobálja majd elhagyja a tárgyalót.
A döbbent csendet Debille töri meg:
- "Moszkowitz!"
- "Dá…akarom mondani, igen, uram?"
- "Állítson rá egy csapatot erre a SZIGMÁ-ra! Mindent tudni akarok! Hová megy, kivel beszél, mit csinál, mindent. Személyesen nekem jelentsenek!"
Moszkowitz bólint és elindul intézkedni.
- "És szerezzen egy rohadt erős reflektort!"- szól utána Debille.
- "Minek, uram?"
- "Mindenkit átvilágítunk. Szerintem van itt egy kettős ügynök."
- "Ták tócsná, táváris gyirektor!"- dünnyögi Moszkowitz, miközben elsétál.
- "Hogy mondja?"
- "Vegye úgy, hogy el van intézve, uram!"
SZIGMÁ-nak persze esze ágában sem volt autót vételezni, szokásához híven ellopott egyet. A mélygarázsból kisuhanó dögnagy fekete Cadillac láttán Sam, az ügyeletes kapus azonnal emeli a sorompót és a semmibe révedve tiszteleg, míg a kocsi kigurul. SZIGMA jobbra fordul, Washington D.C. felé és egy rettenetes szóviccel foglalja össze a pofonegyszerű kijutás receptjét: - "Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a Sam-nek láthatatlan."
@sogeking: Nem véletlen, ha WOC összetéveszt minket, mert olyanok vagyunk, mint két tojás. Bár még nem derült ki se az eposzból, se a Fantom Brigád történetből, de még Szigma MILF szigetében sem... de én, te és Kipcsak Harcos testvérek vagyunk.
Tracero-chan mondta tegnap, hogy szeretné folytatni az eposzt. Mikor megkérdeztem, hogy mikor, csak azt felelte, hogy majd :S
Szevasztok Bloglakók! ( Ha még vagytok a Vikcsin kívül)
BUÉK mindenkinek.
-------
Drága Woc elolvastalak, fogok válaszolni mostmár :)
--------
Kapitány hol a mai adag ? Végigolvastam és kifejezetten tetszik!
---------
Befejeztem a házasság első látásra című szart.
Részletesen le fogom írni a véleményemet ha érdekel Titeket, ha nem!
Előjáróban annyit, hogy rengeteg szar szemét köcsög aljadék picsát és faszit ismertem meg bennünk és csak elvétve egy egy normálist! (Ideértve a szagértő pszichoköcsögöket is)
Hősünk a washingtoni központi gyógyszertár előtt parkolja le a nem szokványos kormányzati rendszámos Cadillac-et és a táskákkal a kezében bemegy az épületbe.
Nem kerüli el a figyelmét a 30 yardnyira mögötte leparkoló megfigyelőcsapat, csak pont lesz@rja. A gyógyszertár unalmas rutinját eléggé felkavarja a KGB-egyenruhás alak, aki 2 I love CIA-s táskát dob hanyagul a pultra.
- "Jó napot! Miben segíthetek? A szokásos? Morfium, kokain, szkopolamin?"- kérdi a gyógyszerész a CIA-s táskák láttán.
- "Dehogyis! Liderin kellene."
- "Dehát az receptköteles!"
- "A kokain meg nem, mi? Na neb@ssz!"
- "Pedig de!"
- "Egy haverom azt mondta, itt kapok Liderint."
- "Hogy hívják a haverját?"
- "Benjamin."
- "Nem ismerek semmilyen Benjamint."
- "Franklin. Benjamin Franklin."
- "Így se rémlik…"
SZIGMA elővesz egy százdollárost.
- "Itt egy fotó róla. Így se?"
- "Valami rémlik, ritkán látom mostanában, ha érti…"
És SZIGMA érti.
- "Jut eszembe, lehet hogy mégis van pár receptem, az elnök aláírásával…"- mondja és egy kötegből elkezd százasokat pakolni az asztalra, ami odacsalogatja a többi gyógyszerészt is.
- "Így mindjárt más, ha recept is van. Miért nem ezzel kezdte? Mennyi kellene?"
- "Hogy-hogy mennyi? Az összes."
- "Micsodaaaa??? Az összes???"
- "Srácok! Pénzem rengeteg, időm és türelmem viszont kevés. Megkaphatnám a cuccot?"- mondja a Kapitány és az egész köteget a pultra dobja.
Embert ilyen gyorsan még nem szolgáltak ki gyógyszertárban, az biztos. Amíg a 3 fehér köpenyes villámgyorsan dobálja egy hatalmas papírtáskába a Liderines dobozokat, addig SZIGMA kifordítja a zubbonyát, ami így egy szürke felöltővé változik, az usánkát pedig beledobja az egyik sporttáskába. Már mondania sem kell, a gyógyszerészek széles mosollyal kísérik a hátsó kijárathoz, még egy zacskó mentolos cukorkát is beledobnak a táskába grátiszba. Majd meglepődnek, ha meglátják, hogy a pitiáner SZIGMA már az összes cukrot és nyalókát ellopta a pultról, míg pakoltak. Odakint SZIGMA leint egy taxit és a táskákat bedobálva bevágja magát a hátsó ülésre.
- “Irány a McFly reptér! Adok egy százast, ha 15 percen belül odaérünk!”- mutatja a pénzt a sofőrnek.
- “Kapaszkodj, fafej!”- veti hátra a kefefrizurás sofőr és telitalppal beletapos a gázba.
A CIA központjában Debille az irodájában lapozgatja a személyi aktákat, hátha talál valamit, ami igazolja a gyanúját, de eddig semmit nem talált. A fehér telefon csörgése töri meg a csendet, a titkárnője jelentkezik.
- “Uram, kapcsolom a megfigyelő csapatot.”
- “Uram, itt Vakond ügynök! A célszemély egy DBILL 3 rendszámú fekete Cadillac-el hagyta el a központot és a washingtoni központi gyógyszertárba ment.”
- “Az az én kocsim, b@sszameg! Mit csinál most ez a szemétláda?”
- “Nem tudjuk, Uram! Még nem jött ki.”
- “Azonnal menjenek utána, nem veszíthetik szem elől! Az az ember egy aktív szovjet ügynök, aki elvezethet minket egy alvó ügynökökből álló hálózathoz. Elsődleges prioritás!”
- “Értettem, Uram! Azonnal indulok!”
A sárga taxi csikorgó fékekkel állt meg a McFly magánreptér bejáratánál, SZIGMA odanyújtja a jól megérdemelt százast és már rongyol is a recepcióra. A CIA-s táskák, némi készpénz és a nagy gyógyszeres zacskó segítségével meggyőzi a recepcióst, hogy egy charterjárattal soron kívül elvigyék Miamiba. Rendkívüli gyógyszerszállításként iktatják a repülési tervbe, így SZIGMA neve nem kerül rá az utaslistára. Nehéz is lenne, mivel nincs semmilyen igazolványa, a lopott 8-as (igazából 3-as) szintű engedélyt leszámítva. Míg a gép a kifutóra fordul, SZIGMA kényelmesen hátradönti az ülést, hogy a pár órás repülőutat végigszunyókálja, elvégre alvó ügynök vagy mi a szösz.
Hagyjuk az átaludt repülőutat és a zsíros borravaló miatt vigyorgó pilóták sztriptízklubos terveit és ugorjunk rögtön oda, hogy SZIGMA kikászálódik a taxiból Miami külvárosában, egy kellemes óceánparti környéken.
- “Happy End Nyugdíjasotthon.”- röhög SZIGMA az épület bejáratánál. - “Ezt egyenesen Vitya bácsinak találták ki!”
(Aki még nem tudná, Vitya bácsi azaz Vitalij Lenembukov a KGB legendás ügynöke, SZIGMA kiképzője volt. Tökélyre fejlesztette a duplacsavart, amit a világon már csak ő és tanítványai használnak, így az ügynökségek rendre beszopják a trükkjeiket, mert nem számítanak rá, hogy van még, aki ezt az ósdi módszert használja. Az öreg a moszkvai nyugdíj helyett inkább egy floridai privát nyugdíjasotthont választott, persze úgy adta be a központnak, mint hírszerzési akciót, úgyhogy a számlákra nincs gondja, nyugodtan (haj)kur(ász)hatja a nővérkéket.)
SZIGMA a recepcióhoz megy, ahol egy igencsak dekoratív ápolónő fogadja, kellemesen feszülő nővérruciban.
- “Jó napot! Miben segíthetek?”
- “Hello! John Smith-hez jöttem látogatóba.”
- “Az megvan, ugye, hogy a John Smith a leggyakoribb név az Egyesült Államokban? Nálunk is van vagy nyolc. Melyikhez jött?”
- “Hááát, Lenin mellszobra biztosan nincs mindegyiknek.”
- “Négynek van, szűkül a kör...”
- “Minden ápolónőt meg akar dugni.”
- “Jajj, hát mindegyik azt akarná, dehát ugye…”
- “Jó, de ő meg is dugja!”
- “Johnny bácsi, 4-es szoba, a folyosó végén jobbra.”- mondja a csaj fülig elvörösödve majd néhány random papírt felkapva sietve elsétál.
"Nem hallott még alvó ügynökről, maga debil?” - jóv dupla poén ;)
nekem itthon több is van alvó ügynökből, folyton délig alszanak, és jó kamaszként ott sunnyognak, ahol csak tudnak. ;) én meg mint a naiv anyjuk időnként Debille-ként viselkedek. XD
"Debille kelletlenül felemeli a telefonkagylót és tárcsázza a pénzügyet.
-“Mr. Clepto? Itt Debille! Kérem, azonnal hozzanak fel 2 millió dollárt az egyes tárgyalóba, köszönöm!” -
Cleptot el kellene küldeni Rogán helyett NERniába, mint a kleptokráciánk új csúcsminiszterét tekintve hogy előbbit most listázták az amcsik. Nehogy má' csúcs tolvaj nélkül maradjunk, ha esetleg levennék NERtáblàról (nem fogják,) de akkor én szavazatom Cleptoé.... Tudod, csak a szoki ;)
"Méghogy bohóc…”- dünnyögi sértődötten SZIGMA, miközben egy lufikutyát hajtogat"
Szigma bohócsága még a lufikutyájával együtt is, messze elmarad néhány köz/politikai szereplő nevetséges parasztvakító bohóc tevékenysége mögött. ;)
És egy pozícióra való jelentkezés, pályázat:
"Munkanélküli cirkuszi bohóc vagyok. Kérlek titeket, hogy szavazzatok be a Parlamentbe, ahova tartozom." XD
"Szerintem van itt egy kettős ügynök."
-"Ták tócsná, táváris gyirektor!"- dünnyögi Moszkowitz, miközben elsétál."
Hát ez igazi fejtörést okozott!!!! Ki is lehet az ?!?!?!? XD
@kipcsak harcos: Tévedsz!!!!
Valóban oda voltam Árpáért!!! Nem magáért a pasasért, mert őt mint embert nem kedvelem, olyan nagyon nem estem hanyatt az eddigi szinészi alakitásaiért sem, kinézetre sem kedveltem a sunyi tekintetű cipőképét. DE!!!!
Ebben a szerepben tökéletes alakitást nyujtott. Szerintem-nekem.
@Cérnahuszár: a vége felé mintha már kicsit megunta volna a macska. Nem lökte le olyan gyorsan mint eleinte. :D
Mit szólsz az új avataromhoz? Már elfelejtettem kinek ösztönzésére lett ez. Nem-e Te voltál? :)
@Cérnahuszár: nem!
Pedig rád jellemző, hogy ilyesmire akarsz rávenni.
Mi az a nagy f?
Ez már a múltkor is szemet szúrt, csak nem akartam elárulni tudatlanságom. :'(
@evacat: @Cérnahuszár: rútul magamra hagytatok. XD
Semmi prompt?
Cérna estében ez még érthető, nagyjából 12 órányit várakoztam a válaszra.:(
De Te, Macskás?
@GinaCsöcsePini: a tantónéni rendesen kiidegelt engem is. Ha nem azzal jött volna, amivel, akkor tuti az összes cápa kibasztukálazta volna úgy, hogy a lába sem érte volna földet. Irtó gáz volt a stílusa.
Új cápák: nekem eddig kellemesek, pedig úgy kezdtem el nézni, hogy a két fiatalabb pasekon biztos behányok majd párszor xd
- “Johnny bácsi!!!!!!!”- ront be SZIGMA széles mosollyal ámde kopogás nélkül a 4-es szoba ajtaján. Az üvöltés hatására a fotelben üldögélő Vitya bácsi öléből felpattan egy csini kis nővérke és vadul igazgatni kezdi a feszes fehér uniformist, Vitya bácsi pedig maga elé kap egy pokrócot az ölébe.
- “És rögtön szóljon, ha megint felállna…a fotelből.”- mondja a nővérke Vitya bácsinak és szemlesütve kisurran SZIGMA mellett az ajtón. SZIGMA megcsodálja a kecsesen ringatózó hátsót majd becsukja az ajtót.
- “Na de Vitya bácsi!”- mondja SZIGMA vigyorogva.
- “Szevasz, fiam! Pocsék időzítés, mint mindig.”- morogja Vitya bácsi.
- “Elmenjek? Vagy inkább maga ment volna el? A csaj így is elment.”- élcelődik SZIGMA az öreg nyomorán, pedig tudja, hogy az öreg bosszúálló fajta.
- “Azt hittem, sose látlak többet. Mi történt Moszkvában? Hogy-hogy élsz még? És egyáltalán, mit keresel itt? Mi van a CIA-val? Ott is lebuktál?”
- “A CIA-nál lebukni, ugyan már! Hetek óta KGB-s egyenruhában hírszerzősködök Langley-ben és senki le se sz@rta. Jó, páran likvidálni akartak, de ez egy ilyen szakma.”
- “Momentán meg tudom őket érteni. De mi történt Moszkvában?”
- “Húúú, az egy kemény sztori! Az úgy volt, hogy a tiszti bálon valaki meghúzta Besugov feleségét. Hogy ki volt az, azt most ne feszegessük. A lényeg, hogy Besugov valahogy rájött, de nem tudta kiszedni az asszonyból, hogy ki volt az, úgyhogy bemószerolta az elhárításnál azt a 3 embert, aki táncolt a nővel, hogy a CIA-nak dolgoznak. És beindult a gépezet, kínvallatás meg minden.”
- “Ki vallatott? Bemosov?”
- “Brutalov.”
- “Ismerem, jó szakember.”- bólogat elismerően Vitya bácsi.
- “Nekem mondja? Még mindig sajog az állkapcsom, ha steak-et eszem.”
- “Ne egyél steak-et, fiam! Probléma megoldva. Amúgy se jó a koleszterinszintnek.”
- “Hát nem a koleszterinem miatt aggódtam a kínvallatás alatt. Volt ott minden, mint karácsonykor, verés, elektrosokk, drogok, de bármit is csináltak, én csak azt üvöltöttem, hogy “KGB-ügynök vagyok!””
- “Mert hát az is vagy, fiam. Nem mondtad nekik, hogy KGB-s vagy, akit mi építettünk be a CIA-hoz, akik beépítettek a KGB-hez?”
- “Dehogynem. Azt hitték, hogy duplacsavarral próbálkozom, merthogy a KGB-nél semmi nyoma nincs a Szigma-programnak, mert valami csőtörés miatt tönkrementek az akták az archívumban. Ilyen baromság is csak a Szovjetunióban történhet! Milyen hülye tervez WC-ket egy archívum fölötti emeletre?”
- “Biztos az épület keleti blokkjában volt. A keleti blokkban mindig ömlik a sz@r, fiam, hozzászokhattál volna.”
- “Hagyjuk a politikát, Vitya bácsi!”
- “És Mentorov? Ő is benne volt a programban, ő igazolhatott volna.”
- “Hát, az egy másik igazán szomorú történet. Az egyik katonai reptér melletti erdőben találtak pár tartálykocsi kerozint elrejtve. Mivel azt hitték, hogy ő lopta el, kivégezték.”
- “Micsoda veszteség!”
- “Nekem mondja, Vitya bácsi? Egy évig gyűjtögettem azt a kerozint!”
- “Hát ezt jól besz@ptad, fiam! Mi volt aztán?”
- “Amikor Brutalov nem tudott megtörni, személyesen Kinyirov tábornok vett kezelésbe.”
- “Huhh, körömletépés, spanyolcsizma?”
- “Rosszabb…”
- “Csak nem…???”- kérdi rémülten az öreg.
- “De. Finomfőzelék.”
- “Baszki, én 3 nap alatt megtörtem volna. Te meddig bírtad?”
- “Egy hónapig zokogva ettem azt a szemetet és egyfolytában azt üvöltöttem, hogy “Dehát én KGB-s vagyok!” Mint később kiderült, fogadásokat kötöttek, hogy meddig bírom és mindenki elbukta, 3 hétnél többet senki nem adott. Ezután átvittek a Taknyos Pingvin szigorított fegyintézetbe, ahol pár lebukott CIA-ügynököt is őriztek. A következő fogolycserénél meg engem is kivittek a reptérre és Kelet-Berlinbe vittek, ahol átadtak az amcsiknak. Így kerültem vissza Langley-be.”
- “Csoda, hogy élsz, fiam. Kinyirov kezeiből még senki nem került ki élve.”
- “Egy kicsit csalódott is vagyok. Hát hová lett a következetesség, az elvek? Mi lesz így a szocializmussal?”
- “Azért meg ne sértődj már, hogy életben hagytak! Inkább bökd ki, hogy minek köszönhetem a látogatást!”
- “Olyan rég láttam már Vitya bácsit, gondoltam meglátogatom. Nem jöttem ám üres kézzel, egy kis apróság!”- mondja SZIGMA és átnyújtja a hatalmas, Liderinnel telepakolt táskát.
- “Azanyját, nem apróztad el, fiam! Már kezdett kifogyni a készletem. De minek hoztál nekem nyalókákat?”
- “Nem magának hoztam, hanem a nővérkéknek, hogy ne jöjjenek ki a gyakorlatból.”
- “Nagy ajándék, nagy kérés. Jó nagy baj lehet. Mibe keveredtél már megint? És hagyjuk a porhintést, térj a lényegre!”
- “A mieink rakétákat akarnak szállítani Kubába.”
- “Tudom, fiam, olvastam a Pravdában. Mi ezzel a baj?”
- “Vitya bácsi, ki fog törni a 3. világháború!!! Ez rohadt nagy gáz!!!”
- “Fiam, a Szovjetunió győzedelmeskedni fog, minden amiért eddig küzdöttünk, végre értelmet nyer. Az imperializmus elbukik és mindenütt szocializmus lesz, a Föld lesz majd a Vörös Bolygó.”- mondja átszellemülten, a távolba révedve Vitya bácsi.
- “Ne hülyéskedjen már, Vitya bácsi! Van már vörös bolygó: a Marx, izé…Mars. De hagyjuk a gasztronómiát vagy minek hívják, sokkal fontosabb a világbéke!”
- “Világbéke??? Tán valami szépségkirálynő meghülyített? Vagy a kínzás ment az agyadra? Hidegháború van, fiam és nekünk a szocialista ideológiát kell szem előtt tartanunk!”
- “Ideológia, mi? Hagyjuk már! Maga is inkább egy floridai nyuggerotthonban kúrogatja az ápolónőket ahelyett, hogy egy moszkvai szolgálati garzonban vegetálna. Lefordítom akkor a helyzetet, hogy megértse: a szovjet rakéták Kubából pár perc alatt elérik az amerikai célpontokat. És most mondom, hogy az első, amit szétlőnek, az Florida lesz. És akkor nincs többé se Happy End nyuggerotthon, se Vitya bácsi, se nagycsöcsű nővérkék! Az új, 1 Megatonnás töltetek után egy porszem se fog maradni. Hát ez a rohadt nagy helyzet és ezért kell megakadályoznunk a szállítást!”
- “Most az egyszer igazad lehet, fiam! A világbéke tényleg mindennél fontosabb!”- realizálta végre Vitya bácsi a helyzet komolyságát. Hiába na, SZIGMA megmondta, a lényeg a megfelelő motiváció.
- “De miért Te és én? Az amerikaiak nem tudják ezt lemeccselni? Ott van a CIA meg a NATO, egy valag pénz, rengeteg ember, töménytelen fegyver, oldják meg!”
- “Hogy miért mi, Vitya bácsi? 1 millió okot tudnék mondani.”- mondja SZIGMA és kinyitja az öreg előtt az egyik I love CIA feliratú táskát. “Na jó, nem egészen 1 millió, voltak költségeim, repülővel jöttem, meg a Liderin, ugye…de a lényeg, hogy ha segít, magáé a fele.”
- “Szóval a CIA csak úgy kifizetett neked 1 millió dollárt, hogy megmentsd a világot?”
- “Hát, kicsit győzködni kellett őket, de végülis igen.”
- “Aham. És a másik táskában mi van?”- kérdez rá rutinosan az öreg róka.
- “Abban csak a ruháim vannak.”- mondja SZIGMA ártatlan arccal és előhúzza a táskából az usánkát, persze gondosan ügyelve, nehogy az öreg meglássa a pénzt.
- “SZIGMA fiam, mi volt a legelső és legfontosabb szabály, amit tanítottam?”
- “A duplacsavar mindig működik és védhetetlen.”
- “Az a második volt, hülyegyerek! Mi volt az első?”
- “Ha pénzt adnak egy akcióra, lopd el a felét!”- motyogja SZIGMA szemlesütve.
- “Szóval?”- teszi fel a kérdést Vitya bácsi felvont szemöldökkel.
- “Jól van, na! Bepróbálkoztam a móka kedvéért, nem jött be. Amúgy se gondoltam komolyan, hogy a legjobb szovjet kémet át tudom verni.”
- “Az usánka egész jó ötlet volt, fiam, büszke vagyok rád! Szóval, akkor hogy is állunk valójában?”
- “Van 2 millánk meg kapunk még 2 óceánparti villát, itt Floridában. Lehetnénk szomszédok.”- mondja SZIGMA, még mindig bölcsen hallgatva a szerény kis sikerdíjról.
- “Szomszédok? Az b@szna be! Amúgy meg, mit kezdjek én egy villával? Megvan itt mindenem.”
- “Magyarázzam? Medencés bulik, fürdőruhás csajok, koktélok. Egész nap ihatja a kedvencét, vodka bögrében, keverve, nem rázva. De felőlem maradhat itt is, ahogy látom, megfelelő kezelést kap.”
- “Ezek ott a CIA-nál nyakig összef@shatták magukat, ha ennyi lóvét hozzád vágtak. De akkor sem teljesen hülyék. Egy ilyen öngyilkos küldetést nyilván csak egy eszelős vállalna be. És ha túl akarod élni az akciót, egy eszelős TERV-re lesz szükség. Merthogy van TERV-ed, ugye?”
- “Hát, ezért jöttem, Vitya bácsi. A CIA infói sz@rt se érnek. A helyszínen kell majd improvizálnom, ami tényleg necces lesz, nem szeretek TERV nélkül dolgozni. Csak egy dolog biztos: ha a flotta elindul, Kalinyingrádban töltik fel a készleteket, mielőtt nekivágnának az óceánnak. Ott tudok majd akciózni, remélhetőleg még a kikötőben. A víz felől lehetetlen lesz a hajókhoz jutni, a fokozott őrség miatt, úgyhogy csak a szárazföld felől mehetek. És ehhez kéne a segítség, Vitya bácsi! Az odajutást és a kimentést kellene leszervezni, magának ez gyerekjáték a régi kapcsolatokkal.”
- “Jól van, fiam, meglátom mit tehetek. Majd beszélek Asimovval, neki mindig fantasztikus ötletei vannak.”
- “Ja, kellene még a régi Sokol rádiója, az adó-vevős, meg ha tudna váltani párezer rubelt, az jó lenne, dollárral mégse császkálhatok arrafelé.”
Az öreg int SZIGMÁ-nak, hogy forduljon el, míg a fotelből felállva rendbeszedi a nadrágját, majd a szekrényhez sétál. A felső polcról leszedi a rádiót és az alsó lapot eltávolítva kivesz egy cipősdobozt.
- “Itt a rádió, elemet vegyél bele! A vészfrekid még mindig a 222 kiloHertz? Majd figyelek! Nesze, itt van 10.000 rubel! Ennyivel bármit el tudsz intézni.”
- “Köszi! Jut eszembe, Langley-ben lefotóztam minden titkos iratot, amit találtam. Ha Moszkvából nyaggatják, hogy csak a csajokat hajtja munka helyett, adjon nekik egyet.”- nyújt át egy maréknyi mikrofilmet SZIGMA.
- “Ezt az aktát viszont úgy ahogy volt elloptam. Benne vannak Kennedy elnök jövő novemberi dallasi útjának útvonaltervei és egy Lee Harvey Osvald nevű tag aktája. Nem tudtam rájönni, hogy mi az összefüggés, talán majd Vitya bácsi.”
- “Ezt majd Ruby elintézi! Mi most koncentráljunk a TERV-re, különben nem érjük meg az idei novembert sem. Papírokat tudsz intézni?”
- “Van emberem.”- bólint SZIGMA.
- “Jó. Hol talállak majd meg?”
- “Idejövet pár utcányira láttam néhány klubot, ott tuti lesz kiadó szoba is.”
- “Ott, ahol azok a kócos csajok vannak?”
- “Az a “Hajlakktalan-szálló”, az nagyon lepukkantnak nézett ki. Feljebb van egy magyar sztriptízbár, a “Há’Turul”, inkább ott szállok meg.”
- “Az jó hely…úgy hallottam.”
- “Úgy hallotta…na persze. Leléptem, majd csörögjön rám! Köszi!”- mondja SZIGMA és a rádiót meg a rubelt az egyik táskába dobva a távozás mezejére lép.
- “Kifelé menet szólj Jessicának, hogy készen állok!”
- “De Vitya bácsi! Az akció!!!!”
- “Fiam, előbb befejezném az akciómat, amit olyan otrombán félbeszakítottál. A Te akciód várhat még 10 percet, nem?”
SZIGMA morogva kisétál az ajtón és a kijárat felé indul. A folyosón az ismerősen ringó hátsó után szól:
- “Jessica, drága! Rá kellene nézni Johnny bácsira! Készen áll, hogy folytassák a kezelést! Köszi!”
Ezután hősünk elindult, hogy kiderítse, miért is kapta ezt a furcsa nevet a “Há’Turul” sztriptízbár.
@Cérnahuszár: majdnem rákérdeztem mit akarsz ezzel koreai sorozatokkal, de már szinte perfekt vagyok belőled, úgyhogy nem tettem, inkább átgondoltam. XD
@Cérnahuszár: a visszaolvasás bűnébe estem ma. Erre hivatkozva kérdezd meg a Macskástól mit jelent a "sunyi tekintetű cipőkép".
Én, ugyan délnagymamám "kiszólásain" kupálódtam - bizonyos értelemben - , de tőle és kortársaitól még hasonlót sem hallottam. Azért kértelek fel titkos szószólómnak, mert vele kapcsolatban mindig bizonytalan vagyok nexusunkat illetően. XD
@kipcsak harcos: erre én is kíváncsi vagyok, méláztam rajta
a sunyi tekintet világos, én is olyannak látom, a cipőkép meg vagy arra utal amikor az ember gyorsan ráköp a cipőjére és letisztítja, vagy a cipővel megtapossa a képet ami mást nem érdemel, esetleg még játszik az elírés, és cipóképű akart lenni,
de
anno az iq teszten a kérdésre hogy mi köti össze az alkoholt és a deszkát, nekem a kalóz jutott az eszembe, a szerves anyag helyett.
szóval ennyi karakter után, valóban jobb ha evacat mondja meg mit jelent
Erről jut eszembe, lehet megnézem az RTL+ -on a "cipőképú" mai filmjét.
A "főtévém" feladta az együttműködést, a másikat pedig elállította valamelyik "vendégem".
@kipcsak harcos: ez nehezen hihető, röhécselek a slendrián jelzőmön
épp most keresek egy szösszenetet, hogy lásd, milyen nehéz dolga van annak aki velem beszélget
Anno tarthatatlan volt, hogy a mai számitógépes világban ne tudjak tiz ujjal vakon irni, s megtanultam. Igen ám, de a lelkesedésem lankadt, s igy a végére maradó űúőüóö betüket akkor sem és most évtizedek után sem tudom üzembiztosan vakon pöttyinteni.
Súlyosbitja a helyzetet, hogy gyakran sötétben irok, igy a vakság duplán sújt.
Igy a cipóképűből feladvány lesz nyelvtanászok számára.
Kipcsak: fontolgatom, hogy nem állok szóba veled, ha nem váltasz Macskásra, de Evacatra is hallgatok.
@evacat: úgy vélTem jobbat találtam a cipŐképüvel, de ha nem, hát nem.
"fontolgatom, hogy nem állok szóba veled, ha nem váltasz Macskásra, de Evacatra is hallgatok. "
Én úgy írnám, ha már polemizálunk: cipőképŰvel. :P
Ehhez mit szólsz?
"Tán letörne a nyelved, ha aszondanád nekem : ténsasszony."
És innentől kussoljak?
@Cérnahuszár: meg lettünk dorgálva.
Én ugyan magamra vettem, de mentségemre szolgálhat, hogy erősen késik a kajafutár. Annyira nem is vagyok éhes, de bosszant, amikor játszanak az időmmel.
@evacat: én egyáltalán nem értettem miért közösítették ki (kevés sikerrel :D ).
Talán engem is megbántott akár (toxic leader), de én meglehetősen (rohadnának meg a hosszú és rövid öők) flegmatikus elhajlású vagyok. Ennél fogva meglehetősen másképp állok bizonyos dolgokhoz.
Úgy látom ideje a parancsod teljesíteni és lőn az eredeti kipcsak avatar.
@kipcsak harcos: ezek tényleg szépek, amig világ a világ, jöhetnek uj zenék, uj "divatok", ez örök. Már annak, aki egyáltalán nyitott valamennyire. A mai xyz ki tudja most épp hogy hivják őket, el se jut odáig, hogy eldöntse tetszik-e vagy nem. Egyszerűen nem is létezik számukra ez a fajta kultura.
Egy időben könyvolvasáshoz, mindig elinditottam a YT-on egy válogatást, ez volt
számomra a tökéletes kikapcsolódás. Lehet, hogy kedvet hoztál ehhez ujra.
@evacat: szia Cicus! Nagyon köszi a múltkori Árulók társasjáték linket. <3 ma érkezett meg full boldog vagyok.
Most olvasom, Vikcsi lefideszesezett?!?!?! Jesszus, orrba nyomom! Hogy lehet ilyen bárdolatlan?!?!? Ennél kevés sértőbb jelzőt tudok előképzelni.... XD
Vicceltem ....mielőtt még valaki komolyan veszi.... ;)
@War of colours: örülök, hogy a társasban nem csalódtál. Valaki itt emlitette, hogy a
könyvet megvette és nem igazán volt elragadtatva tőle.
Soha nagyobb bajom ne legyen, akkor kva rosszul esett, talán el is tüntem kis időre,
aztán rájöttem, hogy amig a többieket kedvelem, addig nekem itt helyem van.
Sajnos egyre inkább csak volt, ahogy elnézem.
Pár új ruhadarab beszerzése és a bár nevének megfejtése után SZIGMA türelmetlenül üldögél a pultnál, a nyilvános telefon közelében, Vitya bácsi jelentkezésére várva. Az első csörrenésre azonnal odaugrik és felkapja a kagylót:- “Igen?”
- “Nem, én nem Rozi vagyok. Megkérdezem, egy pillanat…”-“Rozi?”- suttogja a pultosnak, aki a tenyerével az ökölbe szorított kezét csapdosva jelzi, hogy Rozi most elfoglalt.
- “Épp dolgozik. Próbálja fél óra múlva! Viszhall!”
Még néhány hasonló jellegű hívás után SZIGMA idegállapotba kerül, nem csoda, ha kissé ingerülten kapja fel a kagylót:
- “Rozi dolgozik!!!....Jajj, bocs, Vitya bácsi! Mondja!...Aha…értem. Nyugat-Berlin? Megoldom!...Oké! A régi 13-as…jó…Odaszólt nekik?…És onnan, hogyan tovább?...Wartburgos Jürgen, rendben…És Lengyelországba?...Ő intézi…Aham…Hogy jutok át a kalinyingrádi területre?...Lengyel ellenállás??? Olyan is van?...Mikor, hol?...Felszerelés az erdőben? Térkép lesz?...Oké! Annyi, hogy kellene egy kimentési TERV szárazföldre és tengerre is, mert ha a kikötőben nem járok sikerrel, ki kell hajóznom….Tudom, hogy megdrágíjja…Jó, szerzek majd pénzt, ha túlélem…De Vitya bácsi, mikor fillérb@szóskodtam én? Jó, inkább ne válaszoljon, értem én a célzást!...Igazolványkép? Intézek azt is….Ennyi?...A lengyel intézi? Hogy hívják?....Meglepetés???...Ne szívasson már! Utálom a meglepetéseket!...Vitya bácsi!!! Ne máár!!!...Jó, köszi! És el ne felejtse a kimentést! Viszlát, Vitya bácsi! És üdvözlöm Jessicát is!”
“Mégse kellett volna szívatni az öreget, most visszakapom kamatostul.”- morfondírozik SZIGMA, miközben felmegy a szobába a cuccaiért.
A csendes külvárosi környéken fehér kerítéses házakban élik az emberek az amerikai álmot. Az utcán sétáló SZIGMÁ-t mindenki biztosítási ügynöknek nézi, úgyhogy igyekeznek messzire elkerülni. Kárörvendően mosolyognak, ahogy az utca végén álló házhoz sétál, ott semmi jóra nem számíthat. SZIGMA kopog az ajtón, ami szokatlan módon nem fából, hanem acélból készült.
- “Jelszó?”- kérdi egy hang odabentről.
- “Kén, ozmium, titán, tantál, nikkel, szén.”- válaszol SZIGMA.
- “SOs TiTaNiC??? Miaf@sz???”- hallatszik, miközben nyílik az ajtó. - “Csak egy gyökeret ismerek, aki még a periódusos rendszerrel is képes trollkodni…SZIGMA!”- mondja az ajtóban feltűnő fura, fehér köpenyes, szakállas alak.
- “Mengyelejev, drága barátom! Rég láttalak. Hogy vagy?”
- “Befelé, majd bent beszélgetünk! Sok a kíváncsi szomszéd.”
Mengyelejev becsukja az ajtót és egy másik, nem kevésbé acélos ajtóhoz vezeti SZIGMÁ-t, ami a pincébe vezet. Odalent egy hatalmas laboratórium van, lombikokkal, Bunsen-égőkkel meg minden sz@rral, amiről csak a Jóisten tudja, mire való.
- “Hoppá! Ez nem így nézett ki, mikor utoljára itt jártam.”
- “Ja, változnak az idők. Ülj le, töltök neked vodkát. Pavlov főzte.”
- “Még a nyál is összefutott a számban.”
- “He-he-he, megmondta, hogy így lesz.”- röhög Mengyelejev és egy demizsonból tölt némi vodkát két Erlenmeyer-lombikba.
- “Zá zdárovije!”- koccintanak és lehúzzák a vodkát.
- “Mesélj, mi járatban vagy erre, SZIGMA barátom?”
- “Okmányokkal foglalkozol még? Papírok kellenének egy akcióhoz. De úgy látom profilt váltottál. Mire való ez a sok cucc egyébként?”
- “Ez barátom, az új bizniszem. Kikísérleteztem egy új vegyületet, amolyan pszichotróp cucc. A neve: Látsz Sok Dinkaságot, de marketing okokból csak LSD-nek hívom.”
- “Drogot gyártasz? Milyen dolog ez? Nem szégyelled magad?”
- “Mindenki másképp hajszolja az amerikai álmot, most ebben van a pénz. A hippik és a politikusok úgy viszik, mintha nem lenne holnap.”
“Ha nem jön össze az akció, akkor hamarosan tényleg nem lesz holnap.”- fut át SZIGMA agyán.
- “És hogy működik ez a cucc?”- kérdi.
- “Mindenkinél más, de a lényeg, hogy furcsa látomásaik lesznek, mint valami elcseszett álom. Néha csoportos hallucinációt is okozhat, na, az viszont elég durva sztori szokott lenni.”
- “És mennyi kell belőle?”
- “Egy csepp elég és kész van az ember mint a házi feladat.”
- “Hmm…”
- “Csak nem B-TERV?”
- “Mindig kell B-TERV! Mennyi van belőle?”
- “Mennyi kell?”- mutat röhögve a sarokban hegyekben álló teli marmonkannákra Mengyelejev.
- “B@szki! 2 deci elég lesz, szerintem.”
- “Jó nagy buli lesz. Jó, nézek valamit neki. Szovjet csukamájolajas üvegbe jó lesz?”
- “Tökéletes.”
- “Milyen papírok kellenének?”
- “Hát, kellene egy amerikai vagy nyugat-német diplomata útlevél, egy lengyel személyi meg egy szovjet katonai igazolványba való fotó szegecsekkel, azt majd később kapom meg. Itt vannak az adatok hozzájuk.”
- “Szovjet katonai igazolvány? Inkább nem kérdezem, biztos megint valami duplacsavaros baromság. Vitya is benne van?”
- “Naná, Ő a legjobb. Ez egy szupertitkos akció, többet nem mondhatok.”
- “Jó, csináljunk pár fotót. Ülj le oda a falhoz, az ajtó mellé!”
- “Hmm, mi ez a nagy vasajtó? Ez se volt itt eddig.”
- “Ki ne nyisd, meghalunk! Ott van az atomreaktorom!”
- “Atomreaktor??? Minek az neked?”
- “Úgy felnyomták a villany árát, kész rablás! Úgyhogy építettem egyet. Uránt dúsítok benne, az is jó biznisz. Bár most a nyakamon maradt 20 kiló plutónium, azzal nem tudok mit kezdeni. Tényleg, nem ismersz valakit, akinek kell plutónium? Jó áron adom.”
- “Ugyan kinek kellene plutónium?”
- “Hát, annyi furcsa embert ismersz, biztos van köztük egy hobbista, aki reaktort vagy atombombát épít.”
- “Ööööö, rajtad kívül szerintem nincs, de azért majd utánakérdezek, jó?”
- “Köszi! Na, nézzük a fotókat! Egy párat így öltönyben, aztán majd nézünk neked egyenruhákat a szovjet igazolványhoz.
A fotók elkészítése után Mengyelejev munkához lát. SZIGMA ledől a kanapéra szunyálni, ilyenkor jobb nem zavarni a mestert. Az aprólékos, precíz munkával elkészített papírok könnyen átmennek bármilyen ellenőrzésen, Mengyelejev a legjobb a szakmában.
A profi papírok birtokában már semmi akadálya annak, hogy SZIGMA átrepülje az óceánt.
Persze, nyilván egyszerűbb lett volna felhívni Langley-t és McQour-ral intéztetni egy különgépet, de nem kell a CIA-nak mindenről tudnia. Még a végén megint ráállítanának egy megfigyelő csapatot. SZIGMA egyébként is utálta a belsős CIA-ügynököket, különösen azt a rohadék Vakondot, mert az folyton áskálódott, úgyhogy SZIGMA ott szívatta, ahol tudta.
A New York-i reptéren SZIGMA a Pan Am pultjához lép.
- “Hello! Egy jegyet szeretnék Berlinbe, első osztályra!”
- “Természetesen, Mr….”
- “Olo. Hans Olo.”- mondja SZIGMA és a pultra teszi a nyugat-német diplomata útlevelet. Pár perc múlva a diplomatáknak fenntartott folyosón sétál a gép felé, kikerülve a poggyászellenőrzést.
@War of colours: Én nem viccelek:
Vikcsi egy faszparaszt sunyi antiszoc figura.
Nagy szerepe van abban, hogy az itteni kis csapat a műsorok vége előtt jelentősen elkezdett szétbomlani. Görény beszólogatások direkt oda, ahol észlelte hogy esetleg valaki érzékenyebb. Szórakozásból, de komolykodva.
(Ez utóbbira kipcsak harcos-ban is van némi affinitás, de leginkább csak ha bebaszik vagy egyéb okból egy-egy éjjel valami másállapotba kerül )
Sajnos mostanában nincs időm semmire, de azért olvasni be szoktam ugrani ide (nem nagyon van mit, sajnos :(
@SZIGMA: Ez a mostani írásod nagyon tetszik, mindig elolvasom amint tudom! Várom a sztorit is és a poénokat is mindig! :)
@EVACAT: Ne hagyd magad, bátran csapjál oda és el ne menj innen!
@War of colours: Drágám nem felejtettem el a válaszolást,de sajnos eddig elmaradt :(
@GinaCsöcsePini: (Ez utóbbira kipcsak harcos-ban is van némi affinitás, de leginkább csak ha bebaszik vagy egyéb okból egy-egy éjjel valami másállapotba kerül )
Basky, ez az egyik szexepilem. Nem tudom levetkőzni. Egyébként - ha kérhetném - ne jellemezz. XD
@kipcsak harcos: Nem "beszóltam" csak leírtam a tényeket. Bárkitől megkérdezheted.
Jah hogy már nincs szinte senki :(
Woc mindig is elég ritkán volt, nem biztos hogy emlékszik a "tombolós" periódusaidra.
EvaCat viszont teljesen biztosan.
Egyébként pedig túl rövid az élet, hogy ne mondjam ki amit akarok. :)
@Brigante: köszi, a kölykök két hónapja felváltva vannak a nyakamon betegen. Ha végre kipaterolom őket a különböző intézményekbe, megpróbálok valamit nézni amit esetleg együtt kidumálhatunk. Amúgy sokat hallgattam mostanában Schiffert és kezdem érteni, mit miért írtál. ;)
De ezt a témát priviben is kitárgyalhatjuk, ha van kedved.
Mint ennek a stílusnak nem túlzottan nagy rajongója, és nem is különösebben hozzáértő fogyasztója, asszem kijelenthetem , hogy ez egy ütős "alkotás " lett.
Gondolom, már veled is szembejött és ott vagy a több, mint három millió megtekintő között, de ha mégsem akkor ajánlom figyelmedbe XD
Bár ez nem reality de ez maga a (magyar) valóság. Ami új, az az, hogy ez azok számára is érthetően van tálalva, akik némileg "nehezebben elérhetőek, ..... khm... intellektuálisan ;)
Berlint a 2. világháború után a győztes hatalmak zónákra osztották, így éldegéltek a berliniek egymás mellett békében és jólétben a szovjet, francia, brit és amerikai fennhatóság alatt.
Lóf@szt, el ne higgyétek!
Az NDK-nak kerítést kellett vonnia Nyugat-Berlin köré, hogy megvédhesse polgárait az irigykedő kapitalistáktól. Mert épeszű ember nyilván nem hiszi el a nyugati propaganda képtelen állítását, hogy az NDK a saját polgárait akadályozta abban, hogy átszökjenek Nyugatra. Ugyan ki akarná lecserélni a szocializmus végtelen jólétét a rothadó kapitalizmus bűzlő mocsarára? Na ugye! A dolog ‘61-ben odáig fajult, hogy a szögesdrótos határzárrendszert egy sokkal modernebb, magas betonfalra cserélték, hogy ne irritálja a kapitalistákat a boldog emberek és a dinamikusan fejlődő szocializmus látványa. Bár azóta már sokan vitatják, akkor majdnem mindenki úgy gondolta, hogy a komor betonfal és az őrtornyok dizájnja remekül illett a kor szocialista építészeti stílusához. A másként gondolkodókat néhány éves államilag támogatott, bentlakásos tanfolyamra kötelezték egy igencsak zárt intézményben, ahol tanulmányozhatták a funkcionális, végsőkig letisztult építészeti megoldások gyakorlati hasznát.
Egy már régóta fennálló város felosztása korántsem egyszerű, a légoltalmi alagútrendszerek, csatornák továbbra is átjárást biztosíthattak volna.
Ezek nagy részét a háború után lezárták, csak néhányat tartottak fent, ahol a nagyhatalmak közötti háttéralkukat, cseréket, a kémek átjutását biztosíthatták.
Ezeknek az alagutaknak az őrzése, fenntartása elég komoly összegeket emésztett fel, így a kevésbé frekventáltakat lezárták, hogy az így felszabaduló összeget az állam(i vezetők) akarom mondani az állam(polgárok) jólétére fordíthassák.
SZIGMA sikeresen megérkezett Nyugat-Berlinbe, a reptérről taxival a külvárosba ment. Miután meggyőződött róla, hogy senki nem követi, az átkelőpontot rejtő házhoz sétált.
A Dessarwitz strasse 27. szám alatti ház alagsori szenespincéjéből nyílt a híres-hírhedt 13-as alagút.
A 13-as alagutat nemcsak a babonás ügynökök kerülték el jó messzire, hanem végül mindenki. Aki ezen keresztül jött Nyugat-Berlinbe akciózni, azzal olyan furcsa dolgok történtek, hogy csak csodával határos módon tudta megúszni vagy még úgy se.
A szóbeszéd szerint Vitya bácsi az egyetlen ma is élő ügynök, aki többször is átkelt ezen az alagúton és mindig sikeresen tért vissza, bár az ő legendás szaktudásával ez nem meglepő.
A lényeg, hogy ezt az elátkozott alagutat falazták be elsőként és a feledés homályába veszett, így most a lebukás veszélye nélkül használhatták.
A pincében SZIGMA egy sötét sarokban lelt rá a frissen bontott téglák kupacára, amik eddig egy vasajtót rejtettek. Ki tudja hogyan, de Vitya bácsi elintézte, hogy újranyissák a járatot. A sötét járatokban botorkálva SZIGMA egyszercsak fegyvercső nyomását érzi a hátában.
- “Állj! Ki vagy?!”
- “SZIGMA vagyok! És te?”
- “Én vagyok a Fantom, aki idejön, kinyifFantom. He-he-he!”
SZIGMA megfordul és egy nagy kabátot lát. Feljebb nézve feltűnik egy vigyorgó arc. A hatalmas fickó legalább másfél fejjel magasabb SZIGMÁ-nál, aki maga is majdnem a 2 métert karcolja.
- “Uhh, Te biztosan megetted a spenótot kiskorodban. Vitya bácsi küldött?”
- “Ja, szólt az öreg, hogy segítsek, meg jó lóvét is ígért, úgyhogy itt vagyok. Hoztam neked pár ruhát, amit kinőttem, öltözz át!”- nyújt át egy táska ruhát az óriás.
SZIGMA átöltözik a kissé malteros munkásruhákba, amiket lehet, hogy a Fantom már kinőtt, de SZIGMÁ-n így is úgy áll, mint tehénen a gatya.
- “Igazán nagyszerű, pont jó!”- morogja SZIGMA cinikusan.
- “Örülök, hogy tetszik! Az öltönyöd talán jó lesz a kisebbik fiamnak, még csak 12 éves.”
SZIGMA bamba arcot vágva próbálja leolvasni a nagydarab fickó arcáról, hogy viccel-e, de gyanús, hogy ez komoly.
- “Itt egy üveg snapsz, én főztem. Vitya azt mondta, szereted a töményet.”
- “Köszönöm! Jó az illata. Barack?”- szaglint bele SZIGMA az üvegbe.
- “Vadbarack. Olyan vad, hogy verekedtek a hordóban…”- poénkodik az óriás.
- “Akkor tuti baromi erős. Jut eszembe, neked nem kell plutónium? Egy havernak van eladó.”
- “Mi a tökömnek kellene bárkinek is plutónium?”
- “Jól van na, csak megkérdeztem. Odaát tiszta a levegő?”
- “Ja, minden rendben, Jürgen már vár rád. Sok sikert!”
- “Köszönöm! A páleszt is! Szevasz!”
A keleti oldalon az alagút bejáratát egy kis fáskamrának álcázták a lakóházak szomszédságában. A retardált kőművesnek öltözött SZIGMA feltűnés nélkül sétálhatott az utcára, ahol a Wartburgos Jürgen várta, a megbeszéltek szerint.
Legalábbis ezt hitte SZIGMA, de a tök üres utcán egy Wartburg sem volt, csak egy Trabant árválkodott egy kicsit feljebb.
“Miaf@sz? A Fantom csávó azt mondta, hogy Jürgen már vár, erre sehol senki. Gáz van, tuti gáz van!”- pánikol SZIGMA és gyorsan körbekémlel, menekülő utat keresve, arra az esetre, ha a Stasi csapdát állított volna.
A Trabant fényszórója egyet villan. SZIGMA odapillant, de mivel semmi más nem történik, folytatja a környezete pásztázását. A Trabant most kettőt villant. SZIGMA csak nézelődik tovább. A Trabant sofőrje beröffenti a motort és előregurul a kocsival, miközben izomból tekeri le az ablakot.
- “Beszállsz végre vagy mi lesz?”- kérdi a sofőr.
- “Te vagy Jürgen?”- kérdi SZIGMA.
- “Igen. Haladj már, nem érünk rá!”- mondja, mire SZIGMA bepattan az anyósülésre.
- “Szevasz! Vitya bácsi azt mondta, hogy a Wartburgos Jürgen lesz itt, ez meg egy Trabant.”
- “Hogy neked milyen jó szemed van! Én meg még aggódtam, hogy nem veszed észre a rengeteg Mercedes között.”- cinkeli Jürgen, miközben szédítő sebességre, 40 km/h-ra gyorsít.
- “Mercedeeeess???”- bámul körbe csodálkozva SZIGMA a tök üres utcán, merthogy az NDK-ban még az autó is ritkaságszámba megy, nemhogy a Mercedes.
- “Na, jól van, azért ne játszd túl a retardált kőműves szerepét, engem már meggyőztél!”
- “Retardált kőműves??? Miről beszélsz?”- kérdi szemforgatva affektálva SZIGMA.
- “Most mondtam, hogy hagyd már abba! Rohadt idegesítő!”
- “Jól van, na! Rám hoztad a frászt a Trabanttal. Miért nem a Wartburggal jöttél?”
- “Milyen Wartburggal?”
- “Most Te játszod a hülyét? Mert a Wartburgos Jürgen vagy, nem a Trabantos, azért.”
- “Vitya bácsi nem mondta, hogy mi van?”
- “Nem részletezte a TERV-et, mert kicsit berágott rám, úgyhogy szívat, hogy érezzem a törődést.”
- “Momentán meg tudom érteni. A fedőnevem Wartburgos Jürgen. Ha valaki lebukik és beköp a Stasinak, na kit fognak keresni? Na kit?”
- “Egy Wartburgos Jürgent…nem pedig egy Trabantost.”- esik le SZIGMÁ-nak az ejtőernyős tantusz.
- “Ezt úgy hívják, hogy…”
- “Duplacsavar!”- vágják rá egyszerre.
- “Csak nem téged is Vitya bácsi képzett ki?”- kérdi SZIGMA.
- “Sajnos nem. De dolgoztunk párszor együtt. Az ő ötlete volt a fedőnév, mert…”
- “A duplacsavar mindig működik és védhetetlen.”- zengik egyszerre, Vitya bácsit utánozva.
- “Jó kis kaland lesz ez, egy Trabanttal átszelni Lengyelországot.”- örömködik SZIGMA.
- “Ezzel biztos nem, mennem kell a gyerekért az oviba, azért kell sietni. Leszerveztem neked a fuvart meg az álcát, a külvárosban várnak ránk.”
- “Mi lesz az álca?”
- “Meglepetés!”
- “Ne szívass már Te is! Utálom a meglepetéseket! Nincs még elég bajom?”
- “F@sza lesz, nyugi!”
@War of colours: Kedves Woc-om! Köszönöm, természetsen az elsők között voltam, amint tudomást szereztem róla.
Aztán a hülye állat Tóniék elkezdték szidni Majkát ( ahelyett hogy kussolnának), erre mindenki ezt nézi! :D Már külföldön is állítólag. a nézettség 4 millió fölött van.
És ahogy írod, az értelmileg hátrányos helyzetűek is rábuktak és nagyjából rá is ismertek :)
--------------
Ne haragudj, de borzasztóan el vagyok havazva melóilag, másfelől pedig ha van kis időm csak ülök és lesek ki a fejemből, semmihez nincs kedvem csak bámulom a monitort!
De esküszöm fogok válaszolni!
Tartottam tőle, hogy ez a száraz, történelmi téma ilyen komoly megközelítésben viszonylag kevés embert érdekel majd, de jó látni, hogy a poros irattárakban töltött idő nem volt hiábavaló. :)
@SZIGMA: Nagyot alkottál, szuper "kor rajz".
Szinte az egészet ki tudnám másolni mint kedvencét, ezért most csak ennyit reagálok a teljesség igénye nélkül.,<3
"Ugyan ki akarná lecserélni a szocializmus végtelen jólétét a rothadó kapitalizmus bűzlő mocsarára? "
- gondolom azok, akik manapság az üzbég krumpli termesztést kutató intézetet és az autokrácia exportot, nem tartanák annyira jó ötletnek. Feltételezem, hogy akkoriban is lehetett egy -,egy ilyen elfajzott, balibsi globalista borzalom... XD csak egy tipp,.nem biztos, hogy a igazam van. XD
" A "másként gondolkodókat néhány éves államilag támogatott, bentlakásos tanfolyamra kötelezték..." -
és akik nem teljesítettek túl jól ezeken a tanfolyami vizsgákon, azok " kiestek az ablakon, ha túlélték , akkor újra kiestek. ;) Nemrég olvastam egy Majoros nevű történész több ,(hasonló) korszakot is leíró /azokat meglepően jól átívelő tanulmányában. ;)
@SZIGMA: nekem ez a rész tetszik, szinte látom magam előtt ahogy a félhomályban megjelenik szigma alakja, körülötte a hulló vakolatú házak sötétbe vesző fala
aztán iramodik az éjszakában, korcsmáros pál stílusában :))
És SZIGMA hiába faggatta, Jürgen csak mosolyogva hajtott a Trabival a kis utcákon, elkerülve a forgalmasabb utakon járőröző rendőröket. A külvárosba érve egy tiritarka teherautókból álló karavántábor mellett parkol le Jürgen. Mindketten kiszállnak és Jürgen a járművekre mutat.
- “Megérkeztünk.”
- “Mi a sz@r ez?”
- “Ez kérlek, a Nullszaldó Mortale Non-profit Vándorcirkusz. Volt némi kis likviditási gondjuk, adóhátralék meg ilyenek, úgyhogy egy méltányos összeg fejében kialkudtam, hogy elvigyenek Téged a kalinyingrádi határhoz. Sok sikert, én megyek a gyerekért!”- mondja Jürgen és bepattan a kocsiba, beröffenti a motort.
- “És mi lesz az álcám? Bűvész? Szólhattatok volna, hogy gyakoroljak!”
- “Olyasmi, ami sokkal jobban megfelel a képességeidnek. Te leszel a bohóc!”- mondja Jürgen és padlógázzal elhajt, de még a kétütemű motor hangos berregése sem tudja elnyomni a röhögését.
- “Méghogy bohóc…”- dünnyögi sértődötten SZIGMA, eközben deja vu érzése támad.
- “B@sszameg, a plutóniumot elfelejtettem megkérdezni…”- káromkodik, ahogy a távolban eltűnő Trabi után néz.
A cirkusz igazgatója Stefan Tastisch, “Der Fantastisch”egyben a társulat bűvésze is.
A trükkjei elég sz@rok, leginkább a bevételek eltüntetésében jeleskedik, úgyhogy kapva-kapott Jürgen ajánlatán, hogy valakit el kéne vinni a kalinyingrádi határhoz az NDK-n és Lengyelországon keresztül. És mivel az árban sürgősségi felár és kussolási díj is benne foglaltatott, Stefan nem aggódta túl a dolgot, SZIGMÁ-t a bohóc lakókocsijában szállásolta el. Az “előző” bohóc ugyanis mindenét hátrahagyva, egy csomó héliumos lufi segítségével átrepült az NSZK-ba. 99 luftballonnal, hogy pontos legyek.
Mivel az út hosszúnak ígérkezik, SZIGMA unalmában beöltözik a bohóc ruháiba és kisminkeli magát, még parókát is húz.
“Ha már úgyis bohócnak néz mindenki…”- dünnyögi és kortyol egyet a Fantomtól kapott barackpálinkából.
- “Hahó, ébresztő!”- böködi Stefan SZIGMÁ-t.
- “Mivan, mivan, mivan?”- riad fel kedvenc ügynökünk.
- “Megérkeztünk a határhoz.”
- “A lengyel határhoz?”
- “Hát, végül is. Itt vagyunk a kalinyingrádi terület határánál, a megbeszélt helyen.”
- “Azteztmostígyhogy? Mikor hagytuk el az NDK-t?”
- “Már rég. Azt hittem, rázós lesz, de minden simán ment. Hatalmasat alakítottál. Ha valaha beállnál bohócnak, keress meg!”
- “Mit alakítottam? Mi van???”- néz értetlenül SZIGMA.
- “A határőrök unatkoztak, úgyhogy teljes ellenőrzést akartak csinálni. Amikor benyitottunk hozzád, éppen takonyrészegen énekelted a Kalinkát és estél-keltél, ahogy a bohóccipőben táncoltál. Az NDK-sok áthívták a lengyel határőröket röhögni.
Az ő tiszteletükre magánhangzók nélkül énekeltél pár dalt, amitől tényleg olyan volt, mintha lengyelül lenne. Aztán valami Lengyelejev petróleumát vagy mit akartál mindenáron rájuk tukmálni. Ezek úgy röhögtek, még az útleveleket se nézték meg. Szerencsére belealudtál a produkcióba, különben még mindig ott állnánk.
Hogy a tökömbe lehet ennyit inni?”
- “Ennyit?”- néz SZIGMA csodálkozva a pálinkás üvegre, amiből egy nem is túl nagy kortynyi hiányzik csak.
- “Mindegy, mosakodj ki, öltözz át aztán tipli! Mi megyünk tovább Krakkóba, ott van egy bohóckölcsönző.”
SZIGMA kissé bágyadtan álldogál az út szélén a hátizsákjával, arca a smink nélkül is falfehér. A teherautók sorban húznak el mellette, a cirkuszosok vidáman integetnek neki az ablakokból. “Szevasz, bohóc!”- búcsúzkodnak nevetve.
- “Méghogy….áhhh, kapjátok be!”- morogja SZIGMA és besétál az erdőbe.
A probléma az, hogy minden poszttal Fálkit kellene zaklatnom és nem hiszem, hogy 2-3 naponta posztolgatni szeretne csak miattam, ami érthető. A kommentszekcióban szabadabban garázdálkodhatok.
Itt viszont van egy 5000 karakteres korlát, nem tudom egyben felrakni a fejezetet. Arról nem is beszélve, hogy a szösszenet írása még folyamatban van.
Indíthatnék saját blogot, de akkor az megint nyűg, hogy itt is, meg ott is, megoszlana a csapat.
Ha blog.hu, akkor a captcha meg ilyenek a gond, ha másik blog, akkor meg új regisztráció csak ezért, nem biztos, hogy akartok vergődni vele.
Összerakom majd az eddig leadott részeket és felteszem a drive-ra, ott egyben azért átláthatóbb lesz.
Nos, SZIGMA Kapitány globális jelentősége megkérdőjelezhetetlen. Elég volt egy halvány utalás a legfrissebb műben és máris nem kisebb ember, mint az Egyesült Államok legújabb elnöke próbálja menteni a menthetőt.
@SZIGMA: Alapvetően nekem jó, csak azt nem értem teljesen, hogy:
van most két rész két címmel és ha az egyik címre kattintok akkor bejön csak az és alatta a
szöveg. ez tök OK, mint egy tartalomjegyzék és a tartalmak.
Viszont ha csak ott vagyok ahol a 2 cím (mondjuk a "tartalomjegyzék"), akkor is ott van alattuk rendre a teljes szöveg!
Azok, akik nem szeretik PDP figuráját, nyugodtan kihagyhatják a mai fejezetet. A történet többé-kevésbé értelmesen fog majd folytatódni, a Kaland-játék-kockázat könyvek mintájára.
Folyt. köv.
Az erdő szélén egy borostás fiatalember zöld-rózsaszín mintás erdészruhában, nyeglén egy 28-as női biciklinek támaszkodva egy szovjet katonai távcsővel pásztázza a területet. Kicsit távolabb a bokrok között mozgásra lesz figyelmes, de nem a lengyel jeti, csak a morogva káromkodó SZIGMA Kapitány vánszorog ki a susnyásból.
- “Na végre! Te vagy SZIGMA? Haladj már, vissza kell vinnem anyámnak a biciklit, holnap reggel megy a piacra!”- szólítja meg az erdészruhás.
- “Ja, én vagyok SZIGMA! És Te ki vagy?”
- “Én Piotr Dywerzantsky-Partyzanow vagyok, de szólíts csak PDP-nek! A lengyel ellenállásnak dolgozom, a szovjet megszállók ellen. Vitya bácsi megkért, hogy rakjam össze a felszerelésed meg vigyelek át a határon, persze jó pénzért. Csináltam TERV-et is, gyere utánam, menet közben elmondom.”
- “B@szki! Ezzel a névvel ellenálló vagy és még nem buktál le?”
- “Hát persze! Igazoltatnak, meglátják a nevem meg hogy anyám biciklijével járok, röhögnek és tovább engednek. Ez a legprofibb álca, úgy hívják, hogy…”
- “Duplacsavar!”- vágják rá egyszerre, vigyorogva.
- “Csak nem Téged is Vitya bácsi képzett ki?”- kérdi SZIGMA.
- “Ja, fenomenális az öreg. Jó volt újra hallani felőle, még ha csak telefonon is. Nem is tudtam, hogy rákattant a klasszikus zenére.”
- “Klasszikus zene? Mire gondolsz?”- értetlenkedik SZIGMA.
- “Hát, mondta, hogy nincs sok ideje beszélni, mert mindjárt ott lesz Jessica, hogy furulyázzon neki.”
- “Hááát, ez egy hosszú történet…”
- “Kár, hogy nincs időd elmesélni, merthogy már meg is érkeztünk.”
- “Neb@ssz! 50 métert se jöttünk.”
- “Pedig már a kalinyingrádi körzetben vagyunk, úgyhogy jár nekem érte a lóvé. Látod azokat a karókat ott visszább? Na, azok jelzik az aknamező kezdetét.”
- “Aknamező?!? Miaf@sz??? Szólhattál volna!”- néz körbe rémülten a földön SZIGMA.
- “Upsz, bocsesz! Most szólok. Szóval a TERV a következő…”
- “Kezeket fel!”- hangzik fel a távolból, az aknamező túloldalán hirtelen felbukkan két szovjet határőr.
- “Baszki, végünk van! Erre is van TERV-ed?”- pánikol SZIGMA.
- “Csak nyugi! Tedd fel a kezed, mosolyogj és eszedbe ne jusson bármerre is lépni!”
- “Jó sz@r TERV, mit ne mondjak!”- morog a Kapitány.
- “Kussolj és figyelj!”- súgja PDP.
- “Mi a helyzet, elvtársak? Csak gombát keresünk.”- kiáltja PDP.
- “Távcsővel, gyökér?”
- “Ezzel még a lábgombádat is látom.”
- “Anyáddal szórakozz! Le vagytok tartóztatva!”
- “Dehogy vagyunk!”
- “De igen!”
- “De nem!”
- “No, megállj csak!”- b@szódnak fel a határőrök és óvatosan, a telepített aknákat gondosan kikerülve a gyanús duó felé lépkednek. Legalábbis ők úgy gondolták, hogy tudják, hol vannak az aknák. A két robbanás szinte egyszerre következett be, a két test rongybabaként hullott vissza a földre a többméteres repülés után. SZIGMA döbbenten néz a testekre, majd a kajánul vigyorgó PDP-re.
- “F@sza volt, mi? Kisimult az EKG-juk!”- poénkodik PDP fülig érő szájjal.
- “Ezmiaf@szvolt?”
- “Időnként áttelepítem az aknákat, így lassan majd csak elfogynak a határőrök. Mivel mindjárt a nyakunkon lesz az erősítés, nincs idő az eligazításra, majd feltalálod magad. Látod azt a templomtornyot? Ha pontosan abba az irányba mész, akkor biztonságban átjutsz az aknamezőn. Az erdőben már nincsenek aknák. Keresd meg a kéttörzsű fát, annak a tövében van elásva a felszerelés. Lesz elég időd a felderítésre, a flotta csak holnapután fut ki a tengerre. És most futás!”
- “A torony felé?”- kérdi SZIGMA és futni kezd.
- “Szó szerint toronyiránt. Nyugi, arrafelé felszedtem az aknákat…majdnem mindet.”
- “Majdnem mindet, b@szki? Most szívatsz?”- torpan meg SZIGMA rémülten.
- “Ne mondd, hogy nem volt vicces! Ja, jut eszembe, Vitya bácsi üzeni, hogy intézett mentést a tengerre is. Ha nagyon nagy a gáz, csak ugorj a vízbe és jön a segítség!”
- “Ugorjak a vízbe??? Ez hülye!!! Tudja, hogy nem tudok úszni!!!”
- “Mi van?!? Bevállaltál egy hajós küldetést úgy, hogy nem tudsz úszni? Te vagy a leghülyébb ügynök, akivel valaha találkoztam. Érdekes egy akció lesz ez, az tuti! Na, én lépek, mert anyám kinyír, ha nem viszem vissza a biciklit. Csá! És sok szerencsét, kelleni fog!”- búcsúzik PDP.
És azzal a lendülettel SZIGMA futásnak ered, PDP pedig lazán visszasétál a biciklihez. A keskeny ösvényen tekerve PDP SZIGMA nyomorán röhög, de közben olyan érzése támad, mintha valamit elfelejtett volna.
“Baszki, nem adtam oda a távcsövet! Ez hülyét fog kapni!”- fut át az agyán, de most már késő.
Eközben SZIGMA válogatott káromkodások közepette inal az erdő felé, gondosan ügyelve, hogy el ne térjen az iránytól. A fák közé érve megáll kifújni magát.
“Keresd meg a kéttörzsű fát, aszondja! Ez egy tetves erdő, bármerre nézek, fák, fák, fák. Fák jú!”- morogja SZIGMA és nekilát megkeresni a kéttörzsű fát.
A felszerelés megtalálása szerencsére viszonylag gyors és zökkenőmentes volt, a nyolcadik kéttörzsű fa körbekaparása után a mostanra már üzbégül káromkodó SZIGMA végre rálelt a szovjet haditengerészeti málhazsákra. Ideje volt számbavenni a felszerelést és kitalálni, hogy mi lehet a TERV. A málhazsákban volt egy komplett matrózegyenruha, 46-os bakancsok (szerencsére azzal nem szívatták meg) meg 3 üveg lengyel Bywalyow vodka. És ennyi! Ja, meg egy fotó nélküli matrózigazolvány, Szergej Torpedov névre. Hogy lehet ilyen hülye nevet kitalálni, de tényleg? Ezzel tuti a lebukás. Aztán itt van még a hátizsákban egy üveg pálinka a Fantomtól, fotó az igazolványba, egy csukamájolajos üvegnyi LSD, 10.000 rubel meg egy Sokol rádiónak álcázott adóvevő.
Hát, ez nem túl fényes!
Inkább tűnik egy vad moszkvai legénybúcsús egységcsomagnak, mint egy komoly kémfelszerelésnek a nukleáris apokalipszis megakadályozására. Ráadásul sehol egy fényképezőgép vagy távcső, a távoli felderítésnek lőttek. Na, itt válik el a sz@r a májtól, kérem szépen, innen szép nyerni!
Ilyen felszereléssel tényleg csak a legjobban képzett ügynökök képesek nyerőre kihozni egy akciót és hát SZIGMA mégiscsak a KGB második legjobb ügynöke Vitya bácsi után.
Vagyis már nem is a KGB ügynöke, hanem a CIA-é, akik azt hiszik, hogy KGB-s, mert ő is azt hiszi, hogy KGB-s, de nem csak hiszi, hiszen tényleg KGB-s volt, akit beépítettek a CIA-hoz és…. Ááááhhhhh, ennyi duplacsavarba bele lehet őrülni!
De most nem is ez a lényeg, hanem a VILÁGBÉKE. Így, nagybetűvel.
TERV kell, de ütős, ez nem kérdés!
SZIGMA kénytelen bevetni a végső megoldást, a módszert, amit csak úgy nevez: “Mit tenne most Vitya bácsi?”
Feszülten koncentrál, hogy átszellemüljön és az öreg tudatával gondolkozzon. Öt perc után fel kellett adnia, mert folyamatosan csak Jessica és a recepciós nővér finom domborulatain járt az esze, ami jelen helyzetben nem túl nagy segítség.
B TERV: “Abból főzünk, amink van.”
SZIGMA kiteríti a földre a felszerelést és hümmögve próbálja átlátni a képet. Egy perccel később már serényen ténykedik, átöltözik a matróz egyenruhába és a régi ruháit a hátizsákkal együtt a fa tövébe temeti. Az igazolványba belekerül a fénykép és gyakorlott mozdulatokkal lapítja el a spéci szegecseket a kép sarkaiban, amelyek így ötágú csillagot formáznak. Látszik, hogy nem először csinálja, így gyártott magának igazolványt, amivel bejutott a légibázisokra. Az a rengeteg kerozin nem lopja el saját magát, ugyebár.
A málhazsákba megy a többi cucc, a pénzt SZIGMA az egyik használt zoknijába rejti, ahogy a seregben tanulta. Méghogy a pénznek nincs szaga! Hát ennek majd lesz!
A katonai objektumokról tudni kell, hogy általában kerítésekkel és őrtornyokkal igyekeznek védeni őket. Hogy miért, arra nehéz válaszolni. Talán a kémek miatt vagy hogy egy részeg traktoros ne tévedjen be szántás közben, esetleg a kerozintolvajok miatti alaptalan félelemből, nem tudni, de a lényeg, hogy igyekeznek megnehezíteni a bejutást. Viszont ahol katonák vannak, nos, ők mindent elkövetnek, hogy akkor is kijussanak inni vagy nőzni, ha nem kapnak eltávot. Minden objektumnak van legalább egy olyan dobbantópontja, ahol a bajtársiasság felülírja a szolgálat szabályzatot.
Ezek a “sehallselát Dömötör” őrposztok. Csak meg kell találni a kerítés mellett a kitaposott ösvényt és meglesz a dobbantópont is. Rövid séta után SZIGMA rálel a kibontott kerítésszakaszra, ahol simán bejut. A settenkedő matrózruhás alak láttán az őrtornyokban diszkréten hátat fordítanak az őrök, amit nem látnak, azt nem kell jelenteni, ugye.
SZIGMA egy kisebb csoporthoz csapódik, hogy közelebb jusson a hajókhoz, így feltűnés nélkül megfigyelheti a rakodást. A rengeteg teherautó láttán izgatott lesz, el sem hiszi, hogy rámosolygott a szerencse. Így még a szárazföldön szabotálhatja a rakétákat, nem kell felmásznia holmi rozsdás lélekvesztőre.
Egy csendes részen SZIGMA egy teherautóhoz lopózik és félrehajtja a ponyvát.
“Ez üres, b@sszameg!”- káromkodik és gyorsan megnéz még pár teherautót, de mind üres.
“Miaf@sz?”- néz tanácstalanul, majd egy hang zavarja meg az idegösszeomlásban.
- “Mi a helyzet, elvtárs? Keresel valamit?”- kérdi a teherautó mögül feltűnő katona.
- “Szevasz! Csak azt néztem, hogy hogy áll a rakodás, időben ki tudunk-e futni a tengerre.”
- “Persze, már mindent bepakoltunk a Korhadovra, fél óra múlva indulnak a hajók.”
- “Fél óra??? Nem holnapután?”
- “Kilógtál, mi és nem tudod? Előrébb hozták az indulást.”
- “De miért?”
- “Mindig ezt csinálják. Ha a hülye amcsik küldenének egy kémet, az már csak az üres kikötőt bámulhatná. Képzeld, milyen bamba arcot vágna!”
- “El tudom képzelni.”- morogja SZIGMA ökölbe szorult arccal.
- “Pont olyat, mint most Te!- röhög a katona. - “Figyelj, nem hoztál egy kis itókát kintről? Nem adod el nekem? A hajóra úgyse tudod felvinni, nagyon durva az ellenőrzés.”
- “Hát, mivel Neked köszönhetem, hogy nem késem le a hajót, ingyen a tiéd lehet. Ide nézz, mit szereztem, vadbarack pálinka az NDK-ból. Vigyázz, kicsit erős!”- szedi elő az üveget a málhazsákból SZIGMA. A katona kikapja a kezéből, lecsavarja a kupakot és nagyot kortyol belőle.
- “Huhh, kicsit tényleg karcos, de bírom én a piát, ne aggódj! Siess, le..ne…késd…a …haj…”- eddig jutott a mondatban és pofával a földre borult.
SZIGMA résen volt és megelőzte a tragédiát. Nem a pofára esést, hanem hogy a pálinkás üveg összetörjön. Körbekémlel, szerencsére senki nem látta a produkciót.
A katonát a hóna alá nyúlva felemeli és a teherautó platójára tuszkolja majd ráhajtja a ponyvát.
SZIGMA már csak ilyen emberbarát, felkarolja az elesetteket.
A Korhadov a flotta legújabb zászlóshajója, a legmodernebb szovjet haditechnika csúcsa, állítólag elsüllyeszthetetlen, de ilyet mintha már hallottunk volna ezelőtt. A kubai út lesz az első hivatalos bevetése, ahol tesztelik a hajó harci, manőverezési és egyéb képességeit.
A kikötőben könnyű megtalálni, egyrészt ez a legnagyobb hajó, másrészt meg ez az egyetlen, amin a friss festés ellenére is átüt a rozsda. A többi is rozsdás, csak azokon nem friss a festés.
Egy jó ügynök nem tököl. Ha kell, beszivárog mint a talajvíz a vályogházba.
SZIGMA a partról gyorsan felméri a terepet, a rámpa és a fedélzet tiszta, itt a remek alkalom a Korhadovra surranni. De hiába a gyors és csendes vágta, a rámpa végén a szerencse véget ér, SZIGMA egyenesen két tiszt karjaiba fut.
- “Hová, hová, matróz?”- kérdi Iszakov százados.
- “Ja, ja, hová, hová?”- visszhangozza Taplov százados.
SZIGMA lelki szemei előtt lepörög az élete, felsejlik előtte Brutalov és Kinyirov arca kárörvendő mosollyal. Vigyázzba vágja magát és tiszteleg.
- “Siettem, hogy le ne késsem az indulást, százados elvtárs.”- próbálja kidumálni magát.
- “Épp időben, de ne rohanjon annyira, ellenőrzés! Kérem a zsákját!”- utasítja Iszakov.
SZIGMA kissé vonakodva nyújtja át a zsákot. Az összekoccanó üvegek csörömpölése széles mosolyt rajzol a két százados arcára, nagy fogás lesz ez, kérem szépen.
A zsákot kinyitva előtűnnek a vodkásüvegek.
- “Lám csak, lám! Lengyel Bywalyow vodka, 58 fokos. Az elég bivaly! Ebben mi van?”
- “Vadbarack pálinka, nagyon erős.”
- “És a csukamájolajos üvegben?”
- “Csukamájolaj. Sok benne az L, S, D vitamin és az emésztésnek is jót tesz.”
- “Hiszi a piszi. Biztos az is vodka, csak így akarta elrejteni.”
- “Százados elvtárs, úgy akarnék 2 deci vodkát a hajóra csempészni egy csukamájolajos üvegben, hogy 4 liter töménnyel álcázom? Ennek nem sok értelme lenne.”
- “Hmm…”- hümmög Taplov és összenéz Iszakovval, ebben van valami.
- “Azért csak megnézem.”- nyitná ki az üveget Iszakov, de Taplov megállítja.
- “Ki ne nyisd, ha tényleg csukamájolaj, idehányok, a szagát sem bírom!”
- “Mindegy is. Matróz, a Szovjet Haditengerészet Szolgálati Szabályzatának 12.3.2-es pontja kimondja, hogy szigorúan tilos a hajóra alkoholt vinni, úgyhogy fegyelmit fog kapni. Kérem az igazolványát!”
SZIGMA remegő kézzel nyújtja át az igazolványt, ezzel a hülye névvel ez tuti bukó. Szinte már érzi a szájában a finomfőzelék rettenetes ízét, de talán lesz olyan szerencsés, hogy rögtön kivégzik kémkedésért és nem kínozzák meg megint.
- “Szergej Torpedov.”- olvassa Iszakov. SZIGMA arca kifehéredik mint farmer a hipós vízben. Iszakov és Taplov riadtan összenéz.
- “Nem rokona véletlenül Torpedov admirálisnak?”- kérdik szinte egyszerre.
SZIGMA agya gyorsan pörög, hogy mit is hazudjon.
- “Ő a nagybátyám, százados elvtárs.”- blöfföl SZIGMA és a tisztek rémült arcáról látja, hogy ez betalált.
- “Ő helyeztetett a Korhadovra, a flotta legjobb hajójára, hogy itt végre embert faragjanak belőlem.”
- “Miért kellett áthelyezni?”
- “Súlyos alkoholproblémák miatt.”
- “Nem is értem, miből gondolhatták, hogy problémái vannak az alkohollal…”- jegyzi meg cinikusan Iszakov, a zsákban lévő üvegekre bámulva.
- “Hát, csak 4 liter töményet tudtam hozni egy ilyen hosszú útra, ezt szerintem bátran nevezhetjük súlyos problémának.”- magyarázza SZIGMA az ő nézőpontjából a dolgot,
- “Itt várjon, beszélnem kell a százados elvtárssal!”- mondja Iszakov és Taplovval kissé hátrébb vonul. Szerencsére az evolúció nem (csak és kizárólag) viccből rakott akkora füleket SZIGMA fejére, a segítségükkel egészen jól hallja a sustorgást.
- “Nem kéne az öreg Torpedovval ujjat húzni. Nem akarok megint a Jeges-tengeri flottánál hajózni, egy év bőven elég volt, a tököm is lefagyott.”- súgja Iszakov.
- “Ja, ja. De ezzel mi legyen?”- biccent SZIGMA felé Taplov.
- “Kicsit megszívatjuk, de hagyjuk nyerni. Így bármi gubanc lesz, a mi seggünk védve lesz.”
- “Jó terv, legyen így!”- helyesel Taplov és visszasétálnak SZIGMÁ-hoz.
- “Nagy mázlija van, elvtárs! Nem szeretnénk, ha a maga fegyelmije belerondítana a Korhadov első útjának jelentésébe. Úgyhogy megússza egy kis büntetéssel. Ezt a két…”- ekkor Taplov könyékkel oldalba böki Iszakovot- “vagyis ezt az egy üveg vodkát, amit fel akart hozni a hajóra, elkobzom. Jelentkezzen Ugatov fedélzetmesternél a szállása és a büntetés ügyében! Leléphet, Torpedov matróz!”- közli ellentmondást nem tűrő hangon Iszakov százados és visszaadja a málhazsákot és az igazolványt.
SZIGMA lazán a vállára dobja a zsákot és vagányan elsétál a hajóhíd irányába.
De csak nem bírja ki a parasztja, még visszaszól a két tisztnek:
- “És ezt a fedélzetmestert merre találom? Aaaaa….. fedélzeten?”- kérdi vigyorogva.
- “Na takarodjon!”- rivall rá Taplov.
@GinaCsöcsePini: Sajnos muszáj egy kicsit csalnom, mert most épp csak 1,5 fejezettel vagyok előrébb. A hosszabb részek egy egységet alkottak, amit nem akartam szétszedni. De ha úgy jobbnak gondoljátok, hogy inkább csak hetente egyszer, de nagyobb részt közöljek, akkor úgy is csinálhatom.
Valójában egy sima pisztáciás csoki. Pisztácia paszta és/vagy pörkölt pisztácia + tahini (szezámpaszta, kínai kaják gyakori összetevője) + kadayif tészta (török cérnametélt) és ez mind beburkolva csokival.
(a doboz 12*12, benne a csoki kb. 8*8 cm)
Az alapíz kb. fűrészpor hatású, az utóíz minimálisan pisztáciás. A pisztáciás macaronos óriás Tibi csoki simán veri.
Minő meglepetés, SZIGMA a fedélzeten talál rá a fedélzetmesterre, aki épp a legénységet szívatja, takarítás címszó alatt.
- “Gyerünk, lusta banda! Úgy ragyogjon a fedélzet,…”- üvölti Ugatov.
- “Mint a traktoroslány szeme a szalmakazalban!”- üvöltik a matrózok kórusban, bár elvétve néhány halk “k..va anyád” is elhangzik.
Ebbe az idilli képbe sétál bele SZIGMA a zsákjával a vállán.
- “Elnézést, a fedélzetmestert keresem!”
- “Magának Ugatov fedélzetmester elvtárs, maga takonygerincű féreg! Mi a neve, matróz?”- üvölti SZIGMA arcába Ugatov.
- “Torpedov matróz, jelentkezem, Ugatov fedélzetmester elvtárs!”- feleli megszeppenve SZIGMA.
- “Torpedov? Csak nem…?”
- “De, a nagybátyám.”
- “Hát miért nem ezzel kezdte, elvtárs? Miben segíthetek, Torpedov matróz?”- vált szívélyesebb hangnemre Ugatov, aki már szintén megtapasztalta a Jeges-tengeri szolgálat szépségeit, éppen Torpedov admirális jóvoltából.
- “Most helyeztek át a Korhadovra, Iszakov elvtárs küldött, hogy elhelyezzen a legénységi szálláson és kiossza a büntetésemet, mert vodkát akartam felcsempészni a hajóra.”
- “Hát, egy ilyen helyes fickónak biztosan örülni fognak majd a srácok ezen a hosszú úton…”
- “Én is ettől tartok, Ugatov fedélzetmester elvtárs. Arról nem is beszélve, hogy Sztahanov elvtárs olyan magasra állította a mércét, hogy nem erőltetném fölöslegesen ezt a munka nevű dolgot sem. Tornából is fel voltam mentve. Van is valahol egy pecsétes igazolásom… Várjon, megkeresem!”- mondja SZIGMA és túrni kezd a zsákban, majd diszkréten meglenget egy üveg lengyel zárjegyes Bywalyow vodkát.
- “Meg is van. Így hoztam, ezt biztosan folyékonyan tudja olvasni, ha érti, mire gondolok…”
- “Hogy hozta azt át Iszakovon? Az a szemét még tőlem is elvette a piát!”
- “Jut is, marad is, Ugatov fedélzetmester elvtárs. Ha tudja nélkülözni a jelenlétemet a munka frontján, én is tudom nélkülözni ezt az üveget. És ha választhatok, hogy a legénység húzzon meg engem vagy én húzzam meg magam valahol a fedélközben, hát inkább az utóbbit választanám. Mi a véleménye, Ugatov fedélzetmester elvtárs?”
Ugatov körülnéz, tiszteknek nyoma sincs. Végülis, egy lógóssal több vagy kevesebb, mit számít, Torpedov admirálissal meg nem kéne megint ujjat húzni.
- “Azt tegye be oda a mentőöv mögé! Szerezzen egy felmosót meg egy vödröt és menjen a fedélközbe. Csináljon úgy, mintha takarítana! Bárki kérdezi, én küldtem le, büntetésből. A fő raktér környékén nem mászkálnak a tisztek, ott biztosan talál egy zugot, ahol alhat. Egy darabig ne legyen szem előtt, főleg Iszakovot kerülje! Kérdés van?”
- “Nincs, Ugatov fedélzetmester elvtárs! Köszönöm!”- feleli SZIGMA, tiszteleg és már pucol is.
Nyilván megkérdezhette volna, hogy merre tud vödröt vételezni, de minek bonyolítani a dolgokat, úgyis mind tudjuk, hogy majd lop egyet.
@Thats What She Said!: szia :)
A héten talán kialakul a koncepció, ha van valami ötleted, mondd bátran.
A karácsony bár elmúlt, de akár karácsonyi dalversenyt is tarthatunk ;)
Szóval, Bindzsisztán partizánjai lenne a címe
Bármilyen rendszerkritikus dal, akár a múltból , akár a jelenből és bármely országból. Illetve ugyanez versekkel. Tehát
Mondjuk egy átlagos jelölés nézhete ki úgy, hogy valaki beküldi Konc Zsuzsa " Ha Én rózsa volnék című számát , és Ady Endre Walesi bárdokját.
Egy másik játékos meg Bella Ciao-t és mondjuk a francia himnuszt.
Vagy lehet Krúbit kombinálni valami régi költő művével.
A lényeg, hogy a játékos küldjön be egy rövid értelmezés, hogy milyen kapcsolat van az általa beküldött dal és vers között. És miért pont ez a két mű fejezi ki neki legjobban a rendszerkritikus attitűdöt.
Nem politizáló játéknak szánnám , nem az lenne a cél hogy bármilyen jelenlegi vagy múltbéli politikai elit kapcsán fröcsögjünk hanem az hogy egy egészséges gondolkodású, polgári attitűdű csapat adózzon az ilyen művészek munkássága előtt. Tehát egy dal, egy vers, és.egy rövid esszé a kifejtésre. @GinaCsöcsePini:
Elindítanánk a Bindzsisztán partizánjai című dalversenyt
A cél nem a politikai fröcsögés lenne!
Hanem az ilyen irányú művészetek előtti adózás. Szóval, Bindzsisztán partizánjai lenne a címe

Mondjuk egy átlagos jelölés nézhetne ki úgy, hogy valaki beküldi Koncz Zsuzsa " Ha Én rózsa volnék című számát , és Ady Endre Walesi bárdokját.

A lényeg, hogy a játékos küldjön be egy rövid értelmezést, hogy milyen kapcsolat van az általa beküldött dal és vers között. És miért pont ez a két mű fejezi ki neki legjobban a rendszerkritikus attitűdöt.
Nem politizáló játéknak szánnám , nem az lenne a cél hogy bármilyen jelenlegi vagy múltbéli politikai elit kapcsán fröcsögjünk hanem az hogy egy egészséges gondolkodású, polgári attitűdű csapat adózzon az ilyen művészek munkássága előtt. Tehát egy dal, egy vers, és.egy rövid esszé a kifejtésre.
Visszajeleznétek, hogy tetszik --e az ötlet és ha igen milyen változtatásokat szeretnétek a játékban annak érdekében , hogy minél többen vegyünk részt benne?
@War of colours: érdekes ötlet, kíváncsi vagyok a reakciókra :)
amúgy kevés olyan közeg van, ahol normálisan lehet beszélni politikáról
én rendszer ellenesség ellenes vagyok
Bindzsisztán partizánjai lenne a címe
Bármilyen rendszerkritikus dal lehet,vakár a múltból , akár a jelenből és bármely országból. Illetve ugyanez versekkel. Tehát
Mondjuk egy átlagos jelölés nézhete ki úgy, hogy valaki beküldi Konc Zsuzsa " Ha Én rózsa volnék című számát , és Arany János Walesi bárdokját.
Egy másik játékos meg Bella Ciao-t és mondjuk a francia himnuszt.
Annyi a kérés , hogy legyen megadva egy rövid leírás , hogy a beküldő számára mi a közös az általa választott dalban és a versben illetve, hogy miért fogta meg őt pont ez a rendszerkritikus dal és vers.
Hogy kihez küldjük az még megbeszélés kérdése, attól függ hányan leszünk, ki vállalja el stb.
Ha Tracero is játszik, küldhetünk troll dalokat is XD
Most jöttem le az életről... szegény Tisza szigetek... qva nagy meló lesz nekik kiválogatni a magot a pelyvából.
Zene: 16 tonna fekete szén (ha a melóra gondolok ami előttük áll)
Olyan szívesen segítenék nekik. Majdnem az összes gazembert ismerem akik rájuk van tapadva.
Úgy segítenék nekik itt Miskolcon!
Csak nem érzem illendőnke, hogy belebeszéljek a munkájukb.
Rendesen fáj ahogy látom mekkora pofont fogunk kapni, hogyha hagyják, hogy rájuk másszanak...
A remek alkalom nem várat sokat magára, a folyosókon ténfergés közben SZIGMA egy gazdátlan vödröt talál, amit villámgyorsan és lelkiismeretfurdalás nélkül reprivatizál. Ugyan kinek hiányozna egy vödör?
A hajó indulását jelző kürtszó és az induló hajó imbolygása jeges rémülettel tölti el SZIGMÁ-t. Tényleg hülye ötlet víziszonyosként egy hajón kémkedni, de hát a világ megmentése nem veszélytelen feladat. És persze nem adják ingyen a sikerdíjat sem. Csak nehogy Darwin-díj legyen a vége!
A vödörrel sétálgató SZIGMA immár feltűnés nélkül bolyonghat a hajón, mivel halvány fogalma sincs, hogy mit merre talál egy ekkora hadihajón, de végül csak rátalál a raktérhez vezető folyosóra. Az ajtónál azonban újabb akadályba ütközik: egy őrbe.
Egy darab fegyvertelen matrózba. Egy ilyen arzenált egy szakasz állig felfegyverzett tengerészgyalogosnak kéne őriznie. Ez több mint furcsa. Még az is lehet, hogy duplacsavarral próbálkoznak ezek a pancserek, de akkor bizony emberükre akadtak.
- “Szevasz, elvtárs! Mit csinálsz erre? Ez lezárt terület!”- állítja meg az őr.
- “Szevasz! Nem zavar, ha kicsit itt lébecolok? Büntetésben vagyok, a tisztek elől bujkálok, kicsit kihúztam a gyufát Iszakov századosnál. Szergej Torpedov vagyok.”- nyújt kezet SZIGMA.
- “Gennagyij Elkurov, de a barátaimnak csak Genya.”
- “Genya vagy?”- röhög SZIGMA.
- “Ja.”- néz értetlenül Elkurov.
- “És mi jót csinálsz itt?”
- “Őrzöm a rakteret.”- mutat az őr a hülyék kedvéért retek nagy betűkkel írt feliratra: RAKTÉR.
- “Fúú, az komoly feladat, biztos Te vagy az egyik legjobb matróz a hajón, ha rád bízták.”
- “Dehogy, én is büntetésben vagyok. Tudod, én igyekszem, de valahogy mindig elkúrom a dolgokat, úgyhogy a legegyszerűbb dolgot bízták rám. Unalmas, de csak itt kell állni és senkit nem szabad beengedni, ezt nem lehet elrontani.”
- “Hát, jobb ez mint a fedélzetet súrolni. Te nem izgulsz az út miatt?”
- “Miért izgulnék? Ez a legújabb, legnagyobb hajó a szovjet flottában. Elsüllyeszthetetlen.”
- “Hát ez az. A Titanicról is azt mondták, aztán pont 50 éve, az is az első útján süllyedt el. Én nagyon parázok, rossz előérzetem van.”
- “Ne károgj már, a frászt hozod rám a babonáiddal! Tudod, miért süllyedt el a Titanic? Mert az brit hajó volt, jobbkormányos, de nálunk baloldali kormány van.”- süt el vigyorogva egy elég sz@r szóviccet Elkurov.
- “Óhh, B+! Ennél jobb viccekért is kerültek már gulágra emberek, csak mondom.”
- “Ugyan, elvtárs, csak mi vagyunk itt, a szocializmus két elkötelezett híve. Nincs miért aggódni!”
- “Hát, ilyen rakománnyal a hátam mögött azért nem lennék teljesen nyugodt a helyedben. Nem is értem, hogy bírod ki egy korty pálinka nélkül…"- vezeti fel rafinált tervét SZIGMA és már nyúl is a zsákjába az üvegért…
- "Pálinka-allergiám van. Nem ihatok egy kortyot sem, mert kiütéseim lesznek."- áll elő egy eggészen elképesztőőő kifogással Elkurov.
"Mindjárt én ütlek ki, B+! Elkurov, hát még ezt is elkúrod!?! Pálinka-allergia??? Hogy rohadnál meg! Pedig mekkora ötlet volt! Egy korty a Fantom páleszéből és bealszol, én meg felderítem a raktárat. Most hogy a retekbe jutok be?"- puffog magában SZIGMA.
- “Az kellemetlen. Én a tejtől f@sok. Meg attól, hogy leborul a rakomány egy nagyobb hullámzásnál.”- vált taktikát a Kapitány.
- “Áhh, minden rögzítve van. Meg amúgy is, még a dobozok is atombiztosak. Ha leesnek, csak visszapakoljuk, a szovjet cuccok úgyse törnek össze.”
- “És tényleg többezer van?”
- “Ja, állítólag minden üzem ezeket gyártotta éjjel-nappal, hogy időre meglegyenek.”
- “Még sose láttam ennyi rakétát…”
- “Nem nagy szám, csak egy csomó doboz. Megmutassam?”
- “De hát nem engedhetsz be senkit. Nem lesz ebből bajod?”
- “Ugyan, senki nem jön ide le. Bemegyünk, kijövünk, ki tudná meg? Hagyd azt a vödröt és gyere!”- int Elkurov és kinyitja a súlyos raktárajtót. SZIGMA csodálkozva követi, ez meglepően könnyen ment. Talán túlságosan is…
- “Tessék, itt vannak!”- mutat a rengeteg nagy dobozra Elkurov.
SZIGMA tátott szájjal bámulja az egymásra pakolt dobozokat és a feliratokat böngészi, hogy rájöjjön, mivel is áll szemben.
- “Aztak..va! Dehát….ezek…”- suttogja, láthatóan letaglózta a felismerés.
- “Ezek a legmodernebb Rakéták, öcsém! Ezeknél nincs jobb!”- mutat körbe büszkén Elkurov.
- “Rakéta porszívók…”-nyögi ki végre SZIGMA.
- “Azok hát! Rakéta 1MT, 1 Megbízható Takarítógép. Egy porszem sem marad utána!”- idézi a reklámot az újságból Elkurov.
- “Rakéta 1MT…”- hebegi SZIGMA.
- “Az.”
- “1 Megbízható Takarítógép…”
- “Az.”
- “Egy porszem sem marad utána…”
- “Miért ismételsz meg mindent? Papagájt reggeliztél? Vagy üres a fejed és az visszhangzik? Igen, ez a legújabb Rakéta porszívó, a szovjet ipar remekműve. Ez végre tényleg szívja a port és nem b@szkodja le a 6 Amperes biztosítékot sem.
SZIGMA lassan hátrálni kezd és a falnak dőlve lecsüccsen. Üveges szemekkel mered maga elé. ”B@szki, hát ezért írták nagy kezdőbetűvel a Rakétát a Pravdában.
Én meg azt hittem, csak a nukleáris elrettentés miatt. Ezek szerint nem kilövőállásokat építenek Kubában, hanem áruházakat ezeknek a sz@roknak.
Ha kiderül, hogy átbumliztam a fél világot, hogy elhárítsak egy porszívó-apokalipszist, nevetség tárgya leszek. Mindenki bohócnak fog nézni!!! Nem mintha eddig nem néztek volna annak, de ezután tök jogosan fognak. Vitya bácsi életem végéig ezzel fog szívatni! Ezt a szégyent! Hülye CIA! Hogy a francba másszak ki ebből és hogyan akadályozzam meg, hogy az amcsik kirobbantsák a 3. világháborút?” - morfondírozik magában SZIGMA.
- “De miért a Korhadovon visszük ezeket Kubába?”- kérdi Elkurovtól.
- “Mondj 3 hajót a szovjet kereskedelmi flottából!”- válaszol Elkurov.
- “Van kereskedelmi flottánk?”- kérdez vissza csodálkozva SZIGMA, de Elkurov arcán már látja a választ.
- “Nincs, ezért viszünk mindent hadihajón. Ennyi cucc meg csak ezen fért el. Amúgy is tesztelni kell a hajót, pont kapóra jött egy ilyen békés küldetés.”
- “De mi van, ha a hülye amcsik azt hiszik, hogy rakétákat szállítunk?”
- “Dehát azokat szállítunk!”
- “Nem úgy, hülye! Hanem atomrakétákat. Abból nagy baj lehet.”
- “Áhh, biztos szóltak a fejesek nekik, hogy csak Rakéták. Szerintem ezen kár aggódni!”
- “Hát, én azért ráparáztam. Innom kell valamit…”
- “Hát, talán egy bögre vizet tudok hozni…”
- “Ide erősebb kell!”- mondja SZIGMA és kiveszi a zsákból a vodkát és belekortyol.
- “Azt hogy hoztad át Iszakovon?”- kérdi csodálkozva Elkurov.
- “Kussolj és igyál!”- SZIGMA megtörli az üveg száját és átnyújtja Elkurovnak, aki szintén kortyol egyet.
- “Huhh, ez jó! Ez nagyon hiányzott! Ha azt is tudnám, hogy nyert-e a Dinamo Moszkva, akkor tényleg boldog lennék.”
- “A Dinamo? Tán totózol?”
- “Ja. Ha nyert a Dinamo, nyertem 100 rubelt. El tudod képzelni, mennyi pénz az?”- kérdi sugárzó arccal Elkurov.
- “Egy kész vagyon.”- mondja cinikusan SZIGMA, aki 10.000 rubelt tart a málhazsákban egy büdös zokniban.
- “Azt hiszem, ezen is tudok segíteni.”- mondja és kiveszi a rádiót a zsákból.
- “Húúú, van rádiód? Dehát azt tilos a hajóra hozni!”
- “Vodkát is és mégis felhoztam. Na, nézzük azt a Dinamo-t…”- kapcsolja be Vitya bácsi Sokolját SZIGMA és a megfelelő frekvenciára hangolja..
- “Sssssh…ssssshh...döntetlent játszott. Ezek voltak a sporthírek. A moszkvai rádió adását hallják. Most pedig Dadogov elvtárs a Központi Bizottság üléséről jelentkezik: A Szov….a Szovj…a Szovjet…Szovjetunió vez…vezetői…”- ekkor SZIGMA kikapcsolja a rádiót és visszateszi a zsákba.
- “Hát, ennyi elég is volt mára. Talán holnap elkapjuk a sporthíreket és kiderül, hogy gazdag vagy-e. Most pucoljunk kifelé, nehogy baj legyen!”
Ekkor azonban megcsikordul a raktér súlyos vasajtaja…
@Thats What She Said!: Látod, csak vissza kellett térned, s máris feléledt a blog ;)
(Vikcsii vagyok. Ne is kérdezd, hogy most miért ez a nevem, áá, hosszú történet).
@sogeking: Ó, erről nem is hallottam. De szuper lenne, ha megnyernék, mert akkor magyarok is részt vehetnének a versenyen (ha már kormányunk évek óta távol tart minket az Eurovíziótól). Szerencsére San Marinói válogatót nem olyan nehéz behúzni elméletileg, egy kis porfészek az ország.
Sanremoi dalfesztivál is mostanában van :)
@sogeking: Az szuper lenne, mert akkor Tóth Gabi összemérhetné a tudását Kirkorovval és maga a verseny a keresztény-konzervatív értékeket képviselné és nem a lezülött nyugati életmódot.
@War of colours: nem kihagytál, túl sokat is írtál. Én nem fogok játszani. Karácsony óta először jöttem a blogra akkor, és ez már nem lesz gyakoribb ezek után sem.
@GinaCsöcsePini: Igen, pont utolértem magam és elfogyott az ihlet, úgyhogy kivettem pár napot.
Tegnap nekikezdtem a folytatásnak, belátható időn belül újra élvezhetitek kedvenc kapitányotok izgalmas kalandjait.
Az utolsó mondatra hagyok időt:
"mára már három közös gyermeküket nevelik. A legidősebb, Illyés már 4 éves múlt, közben pedig a pedikűrös szakképzést is elvégezte."
4 évesen ez azért elég komoly teljesítmény...
Igen igen, jövök, csak a fórumot ritkán olvasom. Kérhetem, h Vikcsi emailben elküldje, ha élesedik a dolog?
Meg akkor a kategóriákat is pls.
Bár én most olyan anarchista életmódot élek, hogy lehet, h csak a troll kategóriában indulok, bármi is legyen az :))
@Thats What She Said!: Az anarchista lényed pont egybevág az eddigi koncepcióval (>rendszer ellenesség< ami azért változhat még) Ha meg esetleg nem lesz troll kategória, de abban indulsz, az lenne az igazi trollság :P Viszont akkor nem tudsz Pentatonixet választani, és nekem nehezebb lesz kitalálnom. :S
@sogeking: a lelkem egy kis virág :)
Viszont a mindenkibasszameg életszakaszban vagyok, bár ez nyilván rátok nem vonatkozik.
Azért nem baj, ha lázadok?:)
@Thats What She Said!: Engem nem zavar :):):):) De mondom, volt egy olyan felvetés, hogy rendszer ellenes dalokkal versenyezzünk. (WoC ötlete alapján, de még nincs teljesen kikristályosodva)
a virág formához nekem más asszociációk jönnek be...
Idén nem volt olyan jó a Sanremói Dalfesztivál (legalábbis Eurovíziós Dalfesztiválra való dalok tekintetében). Mondtam, hogy kellene Mahmood /Emma/ Annalisa/ Nek... Mondjuk Mahmood végül volt, csak nem mint versenyző, hanem a műsorvezető segítője lett egy napig. A nap végén azért előadott egy jó kis mashupot: www.youtube.com/watch?v=5z3-fBMUCqc
@sogeking: Sokan mondják most egyébként is, hogy az idei felhozatal elég gyenge, nemcsak az olaszok terén.
A Carson Coma dal sem elég ütős, van sokkal jobb daluk. Ha már elindultak, érdemesebb lett volna több energiát beletenni. Ennek ellenére szurkolok nekik, végre állhatnának újra magyarok az Eurovízió színpadán.
Mahmood mindig jó ;)
Húzd cigány, hisz úgyis vége már.. ,itt már nincs élet. Kár? nem kár? fagy kár? - nem tom. Az utolsó azért kapcsolja le majd a villanyt. Mer ebben a honban igen drága a zélet És ez sajnos még igaz is.Na pá!
@TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó:
olaszoknak lehet 3 indulója is egy kis szerencsével :):)
Lucio Corsi a hivatalos,
Tommy Cash mint észt induló (bár ő nem olasz, de 'olaszul' énekel)
Gabry Ponte (nagy kedvencem) San Marino színeiben (döntő március 8. ?)
Illetve ma reggel az a szerencse ért, hogy összefutottam az utcán Éden Hotel 4 Csengével, akinek az arca napbarnítottabb volt a téli magyar napfénytől mint a mexikói nyaralás alatt bármikor.
Most nézem a FArm 6.-t Hát ez tele van ilyen selejt szar kurvákkal!
nyüszögnek vergődnek. Hát mi a kurva anyjának ment oda? Biztos nem kötelezték hogy benne legyen. Súlyos lóvét kap érte, akkor tűrjön a kurva anyját!
Pozitiv csalódás nekem Horváth Gréta, akire amúgy rá se ismertem :)
Ez a pákó gyakorlatilag nem normális, elmebeteg de ettől függetlenül egy lusta állat
ahogyan aurelio és pumped is
dopeman-t régről utálom egy büdös paraszt seggnyaló
@GinaCsöcsePini: Pákónak kiosztottam volna egy akkora csicskalángost,hogy még most is azt keresné,hogy merre kell hazamenni...
A többiek meg szégyelljék magukat,hogy mellé álltak.Pedig Toncsi sem a szívem csücsökje..De akkor is!
@sogeking: Lehet érdemes csak pörgetni, mert az első adás igencsak vérszegény volt. Csak a két műsorvezető volt lendületben. A versenyzők izgultak és eskü a profinak kikiáltott énekesek is hamisak voltak többen is. A zsűriben meg semmi kémia nincs pedig külön-külön szerintem mindegyik el tud vinni a hátán egy műsort. Együtt meg igencsak unalmasak ők is. Zenéket is választhattak volna a szerkik. De hátha a többi adás már jobb lesz
@szellemlanyka: Sajna van néhány ember a műsorban, akit >nagyon< nem bírok:
Kasza Tibi, LL Junior, Nagy Feró (ha még lenne Hajdú Péter és Tóth Gabi is, akkor kb. meg is van a top5-öm) Ezen felül Aurelio, Gáspár Győző, Schmuck Andor sem a kedvenceim. Ahh, így belegondolva elég sokat kell még várnom, mire ők mind kiesnek :):)
A múltkori és azelőtti szériáknál nem volt ez, itt mintha direkt nem nekem válogattak volna.
Brúnót, Lucát, Stohlt bírom (meg Zsófit és Tillát is) Viszont így számomra a szimpátia felülírja a produkciók milyenségét... //Győzőt azért nem mondanám amatőrnek, az a páros bunda
@sogeking: Viszont Győzinek sosem volt hangja..
A döngő léptű Molnár Anikó se nyújt semmilyen pozitív élményt..Remélem kipotyog a csótánnyal hamar..
Amúgy Ramóna is bunda,mert róla meg köztudott,hogy jól énekel.
@Gia: Én még a 10. résznél járok. Tündike nem Einstein, de jóindulatú.
Viszont amit ez a pornos kurva művel az felháborító. Akár a Tündivel, akár a pirosakkal való viselkedésével.
De ha még jó nő lenne! A mellei okádékok (pedig ha valaki én aztán szeretem a cöcsöket), a hasa gusztustalan , az egész nő egy kóró és süt belőle a rosszindulat
Én már pofán vágtam volna.
A rinyálást pedig nem értem: Ő jött műsorba kurva sok pénzért, de ha nem tetszik el lehet menni bármikor! Viszont ez a színésznő aki most jött az nagyon szimpatikus!
Petrát szívem szerint arcon hánynám!
A házasodósban is utáltam, de ott picit sajnáltam is a faszi miatt aki alázta mint az állat.
DE lehet hogy ezzel a nővel nem is tud az ember másképpen bánni, mert annyira irritáló.
Nem véletlen hogy a pornos görény barátnője lett!
Már a buzigyerek haverjuk se bírja őket.
Meg a Gréti egy nagyon pizitiv csalódás nekem.
Mikikét mindig is bírtam. Leó vegyes.. talán inkább bírom.
A többiek mind egy rakás szar! Pákó két rakás szar külön !
hogy utálom ezt a kibaszott Kiara nevű véglényt. Ronda a pofája, szar a haja, okádék műmellek és pipaszár lábak kezek. De ez csak a külső! a belseje egy rohadt semmirekellő undok takony senkiházi! IGAZA VAN GABÓnak! ( 12. rész)
Azt hiszem én összeverném..... úgy érzem vége a világ iránti toleranciámnak minden téren...
@GinaCsöcsePini: És Pákó észre sem vette,hogy megsérült.. :-o
Kiara egy idióta kis görcs,ki kellene lőni a zűrbe..Minél többet látom annál jobban csúnyul a szememben és nem csak a torz,karikatúra külseje miatt,hanem a toxikus,gonosz természete okán is.Értem,hogy forgatókönyv,de egy jóérzésű ember nem vállal el ilyen dolgokat.
@Gia: EKG! Nagyon jól megfogalmaztad az érzéseimet!
Ezt a kis piros sportos színésznőt meg egyenesen nem értem... Egyet bemos akár a Kiarának akár amannak másik majomnak (Eszter vagy mI) de akár a házasodós majomnőnek is, kifekszenek egy hétre!
Ehelyett gürizik keményen és még sírogat szegénykém, hogy nem akar senkit megbántani!
Megjegyzem a játékok egy része is idegesít. Nyilván Aurélióék semmit se akarnak csinálni Gabóval, de a kismalacokat oda rakni hozzájuk az teljesen értelmetlen és haszontalan ügylet volt.
Értem hogy mindent is aláírtak, tűrjenek, de azért e malac húgyban szarban vagy közvetlen mellette aludni már mégse kelljen.
@GinaCsöcsePini: Irnom sem kell,mert mindenben egyezik a véleményünk.
Kiarára találtam még egy jellemző szót:penészvirág.Amellett,hogy folyton fanyalog a fehér bőrére felvesz testszínű/világos,nagyon előnytelen rövidnadrágot...Brrr..
Megnéztem a farm 14. részt.
Hát ez a fekete véglény ismét kiverte a biztosítékot nálam, szerintem dirket hagyja benn a TV!
Hogy röhögött ez a moslék, hogy a csajnak eltört a lába és neki kell elmenni, míg ő pedig
gyógyulgat (és most épp ezért nem csinál semmit)!
Ráadásul ő saját magába vágta a fejszét, de nem is csapáskor, hanem valahogy felemeléskor!
Mindenben tehetségtelen, mindenben utolsó senkiházi!
@Gia: Akkor nem kedvenc, csak ami tetszett? (vagy ami nem tetszett?)
Nehéz kérdés, sokféle filmet szeretek. Akár régebbi francia, olasz művészfilmek, szuperhősös filmek, sorozatok (török, koreai)... Hangulatomtól függ, hogy éppen mi a top. Persze a szereposztás is számít, a kedvenceimet bármiben szívesen nézem.
Ashley Judd (Eye of the beholder), Monica Bellucci (Maléna), Laura Antonelli (Malizia), Laura Linney (P.S. I love you), Natalie Portman (Closer), John Travolta (Michael), Keanu Reeves
@sogeking: Már többször is láttam a Senki többet és trükkös filmecske..:-)Rám is hatással volt.Azt tartom jó filmnek,ami napokkal később is foglalkoztatja az embert és ez is olyan.
Nekem tetszett például a Parfüm,egy gyilkos története,sorozatban pedig a Lu
@Gia: Akkor máshogy kellett volna kérdeznem. Milyen filmeket láttál többször? :)
A 'Senki többet' esetében nekem legjobban Mr. Oldman változása tetszik. Az egész olyan nagyon emberi. (+ a film hangulata, tempója, a művészethez való viszony...)
A parfümöst majd megnézem. Lupin az a mangás Lupin, vagy attól független?
@sogeking: Andor most már kezeltetheti tovább a rákját Svájcban.
Amúgy nem vagytok benne biztos,hogy tetszeni fog a Parfüm,elég fura hangulatú.Én könyvben is olvastam,talán azért fogott meg.Ami modernebb az pl Lily Collins-al az Örökség.
Rengeteg filmen és minisorozaton rágtam át magam az utóbbi időben,de a legtöbb csalódást okozott..
@sogeking: Börtönös kapásból...régebbről pl A szökés sori,vagy pl a Törvénytisztelő polgár Gerard Butlerrel.
Az újabbak közül Wentworth,a nők börtöne.5*
@Gia: Börtönösből az 'Orange is the new black' az utolsó, amibe belenéztem (talán 2-3 évadot láttam belőle).
Megnéztem a Parfümöt :) (könyvet nem olvastam)
Próbálom megfogalmazni a gondolataimat:. Van benne egyfajta érdekes kettősség, kb. mintha egy művészfilmbe oltott horror lenne. Finom, csábító ábrázolás (a negatív dolgoké is), lassú történetvezetés, jó színészek, és ehhez adódik egy zsigeri/ tudatlan brutalitás. Mint egy fantasztikusan finom étel, amiről fogyasztás közben kiderül, hogy romlott volt az alapanyag. És onnantól már nem is tűnik olyan finomnak...
Érdekes film, az biztos. Mivel nem volt olyan karakter, akivel tudtam volna azonosulni, kicsit kívül maradtam a történeten. (amikor behúzott volna, egyből el is lökött) A vége felé elmegy egy abszurdabb irányba, ami elemeli az addig részletesen felépített világot a valóságtól.
A morális oldala nincs kibontva, ez teljesen a nézőre van hagyva.
- mennyiben felelős a környezet az egyén tetteiért?
- egy átlagostól alapjaiban különböző egyénre vonatkoztathatók -e a szokásos normák?
- mi a szépség? (bár ez nem morális:)
Te hogy látod? Mi az ami megfogott a filmben/ könyvben?
@sogeking: Sajnos annyira kimerült vagyok az utóbbi két hétben,hogy agyilag kb zokniként funkcionálok..Zokni zombi..Szóval ilyen részletes film elemzésekbe semmiképpen nem bocsátkoznék.De a tiéd csillagos ötös!:-)
Ez a film biztosan nem arról szól,hogy valakivel szimpatizálni kellene.De a könyv után úgy láttam,hogy nagyon jól választották ki a főszereplőt.
@Gia: No para ;), esetleg ha lesz kedved, lendületed.
Ha nem az a cél, hogy szimpatizáljak valakivel, akkor pont, hogy elidegenít valamitől...
De a főhősön kívül az egész világ is romlott (legalábbis a főhős azzá formálja). Az egyedüli, ami kitűnik különlegességével, az a női szépség. Viszont pont ezt dehumanizálja a történet.
"A morális oldala nincs kibontva, ez teljesen a nézőre van hagyva."
Szerintem, pont ettől zseniális a fillm.
"- mennyiben felelős a környezet az egyén tetteiért?" - szerintem, sokkal jobban, mint azt akár a modern akár régebbi társadalmak felvállalják(ták).
"- egy átlagostól alapjaiban különböző egyénre vonatkoztathatók -e a szokásos normák?" - sajnos enélkül nehéz felépíteni egy működő társadalmat...
bizonyos minimumokat muszáj minden egyénre kiterjeszteni.... bár hozzáteszem, időnként pont ez "nyírja ki" az egyént :(
"- mi a szépség? (bár ez nem morális:)" -erre még nem született adekvát válasz, :) az olyan közhelyek, mint a "szép az, ami érdek nélkül tetszik" pont a lényeget fedik el.
"Te hogy látod? Mi az ami megfogott a filmben/ könyvben?" - bár nem engem kérdeztél, de engem az fogott meg benne, hogy mennyire kiszolgáltatott az egyén a közösség által determinált korlátoknak, és ez időnként milyen kivédhetetlen tragédiákhoz vezet.
Bánki György szerint, a társadalom (és a politika) traumatizálja az egyént, akár generációról generációra, majd megbünteti azon következmények miatt, amiket valójában ő okozott.
Ungvári Krisztián szerint pedig nincs családi trauma csak a politika és a társadalom által gerjesztett trauma van, ami aztán a családi illetve az egyén traumájában képeződik le. Én úgy gondolom, mindkettőnek igaza van, és ez a két gondolat tetten érhető a filmben is.
Egyébként a kriminológia és a kriminalisztika is ezeket az összefüggéseket boncolgatja, és mindkét tudomány nagyjából arra jutott, az elmúlt évtizedekben, hogy a körülmények sajnos sokkal jobban determinálják az ember cselekedetét, mint a szabad akarat, vagy a személyiség, ... pontosabban a személyiség is valahol determinált , hová születtél, mit kaptál az első pár évben, milyen volt a kamaszkorod stb.
@sogeking: hát egyrészt a témája miatt, a nyomor és a luxus közti különbség realisztikus ábrázolása miatt. Másrészt a film a hangulata, stílusa kevésbé "hollywood"-i, ami szintén emel a nívóján nekem. Tetszik a zene, az operatőri munka, Dustin Hoffman zseniális benne, Allan Rickman szintén. Na nem mintha ez meglepetés lenne. Ők mindketten képesek egyetlen arcizom rándulással bármilyen összetett érzelmet a vásznon megjeleníteni. Dustin Hoffman nagyon megejtően jeleníti meg az karrierje vége felé baktató, kiégett és a önmaga iránti nosztaligázó "művészt". Allan Rickman fájdalma pedig nagyon erős pillanata a filmnek. Miközben mindkettőnek vannak megkérőjelezhető már-már aljas megnyilvánulásai, amitől még emberibbek.
A főszereplő srác karaktere egyszerre taszít és egyszerre ébreszt bennem empátiát. A film inkább kérdéseket vet fel, minthogy megválaszolná őket, nem szájbarágós, és ettől igazán gondolatébresztő. De ha jól emlékszem te is hasonlókat fogalmaztál meg, csak talán kifogásoltad, hogy nem tudtál kivel azonosulni. Nos, teljesen én sem, és közben részben mindenkivel , aki csak feltűnt a vásznon. A legutolsó, a kivégzésen artikulálatlanul ordító statisztával is tudtam azonosulni, és közben megértettem azt is, hogy mire vágyott, oly nagyon a főhős a bestiális gyilkosságai közben. Szinte minden szereplő elérte nálam, hogy az egyik pillantaban megvessem, a másikban "meg akaram ölelni".
Összességében, szerintem egy több rétegű, valódi tartalommal bíró, nagyon komoly film lett. Olyan életszagú....
@War of colours: Eszerint a film világa hasonlít ahhoz, amit a valóságról gondolsz?
Eléggé máshogy látom :) Ami tetszett, az a színészi játék, hangulatok, fények... Ezekkel ügyesen játszva a film becsal, mint egy horgászhal (anglerfish), majd megrág és kiköp. Az ábrázolt világ alapjában romlott. Ebből kiemeli a szépséget, mint egyetlen értéket, majd módszeresen elpusztítja azt. Számomra a vizualitáson túl nem adott olyant (egy érzést, gondolatot), ami miatt mondjuk újra megnézném.
(Hogy nem tudtam kivel azonosulni, azt úgy értem, hogy nem láttam viszont magam senkiben. Ettől még elfogadhatom egy adott szituációban a szereplők tettének motivációját.)
@sogeking: Eléggé máshogy látom :)" - ezen kicsit sem lepődtem meg, :D szinte mindig másképp látjuk a dolgokat, ;)
Eszerint a film világa hasonlít ahhoz, amit a valóságról gondolsz?" - inkább a valóság egy szeletéről, egy adott perspektívából, nem a teljes valóságról. Nem nagyon hiszek abban, hogy a valóság egy statikus abszolútom lenne. Szerintem minden pillanatban minden változik, és "két centivel odébb" már szinte minden tűnhet akár teljesen másnak is, pusztán azért mert a nézőpontot odébb toltuk egy kicsit.
Mondok egy példát: a gyerekpszichológusok szerint, az a baba, akinek a szülője/gondozója nem válaszkész vagy nem tud az lenni (bármilyen okból) a baba élete első pár hónapjában, nem tudja kialakítani magában az ősbizalom belső erejét, és egész életében a világot egyfajta keserű pesszimista hozzállással, bizalmatlansággal, szélsőséges esetben szorongással, esetleg ellenségesen fogja szemlélni és sokkal nehezebben alakít majd ki valódik kötődést egy másik emberrel , akkor is ha egyébként "jó körülmények" között, viszonylagos jólétben és lehetőségekkel nő fel.
Az a baba, aki esetleg azonos (vagy akár némileg szerényebb) körülmények közé születik, de egyébként élete első hónapjaiban nem sír hiába, (mert szülője reagál a sírására) és azt tanulja meg a gondozója válaszkészségéből, hogy a világ egy biztonságos hely, ahol az ő igényei számítanak, képes lesz boldogabb elégedetebb életet élni, még akkor is ha mondjuk több nehézséggel kell szembenéznie fentebb említett anyagi értelemben"szerencsésebb" társánál vagy ugyanannyival.
Ugyanabba a világba születtek bele, hasonló körülmények között nőttek fel, de elméletileg, a kettes számú baba viszont jó eséllyel (ha nem éri trauma) egy színesebb, obtimistább boldogabb világot fog látni, míg a másikból egy megkeseredetebb elégedetlenkedőbb típus lesz, és világot is rosszabbnak fogja látni. Nyilván a példa sarkít, és sokkal árnyaltabb a kép, de nagyjából ez a lényeg. Ugyanaz a világ, más perspektíva.
"Ebből kiemeli a szépséget, mint egyetlen értéket, majd módszeresen elpusztítja azt." -
szerintem viszont minden szereplőben volt érték, ahogy silányság is. Nem a szépség volt egyetlen érték. Veled ellentétben én azt láttam, hogy a világon semmi sem fekete vagy fehér, hanem pont hogy árnyaltabb minden, a gonosz néha esendő formát ölt, a szép néha üres, és semmit mondó, a szeretet néha nem elég a tragédiák megelőzéséhez, gazdag nem feltétlenül boldogabb a szegény nem feltétlenül értéktelenebb stb. Sokféle érték megjelent a filmben, csak nem a hagyományos módon voltak ábrázolva.
"Hogy nem tudtam kivel azonosulni, azt úgy értem, hogy nem láttam viszont magam senkiben." - én sem láttam magam viszont senkiben, de részletekben sokakban ott láttam magam és pont ettől tetszett.
De igazad van, először a film megrág és kiköp, aztán leültet, elgondolkodtat és rákényszerít, hogy lépj ki a saját gondolkodásod korlátai közül és találd meg magadban az egyéni válaszaidat, mert a film nem rágja a szádba, hogy mit gondolj. (szemben sok mainstream alkotással)
Például meggyőződésem, hogy a vége majd minden nézőnek más üzenet hordoz ;)
De neked és nekem szinte biztosan :D
@evacat: igen hallottam én is. Rendben, nyomozunk majd közösen ;) @sogeking: nem láttam túl sok jelentkezőt, gondoltam, ha újraéled a blog, majd bedobom megint. ;)
Vagy most másik játékról van szó?
@War of colours:
Vikcsiinek volt játék ötlete, és ahhoz kapcsolódtál a rendszerellenesség tematikával. Vagy az tök külön játék lett volna? (ebben már nem vagyok biztos) Mindenesetre 6-7 ember lett verbuválva, aztán se kép, se hang (pedig még That's what she saidről is kiderült, hogy nagy lázadó...). Akkor legalább annyi legyen kommunikálva, hogy kuka az egész...
@sogeking: mivel máskor is, hull már hamvába ötletem és akkor sem lett kommunikálva részemről, hogy "kuka az egész" illetve ilyen igény nem érkezett senki részéről korábban sem, így nem éreztem, hogy nekem lenne ez a feladatom.
De én nagyon szívesen megírom a kezdő emailt mindenkinek, ha gondolod és meglátjuk, hogy hányan lennének benne.
A gondom az email címekkel van, ha ebben tudsz segíteni, hogy összeszedjük az emailcímeket és a jelölteket, akkor én megírom a lelkesítőt. Priviben küldd el kérlek, akiét tudod.
Bármilyen rendszerkritikus dal nevezését elfogadjuk akár a múltból , akár a jelenből, és bármely országból. Illetve plusz egy vers, ugyanilyen tematikában.
Tehát mondjuk egy átlagos jelölés nézhetne ki úgy, hogy valaki beküldi Konc Zsuzsa " Ha Én rózsa volnék című számát , és Ady Endre Walesi bárdokját.
Egy másik játékos meg Bella Ciao-t és mondjuk a francia himnuszt.
Vagy lehet Krúbit kombinálni valami régi költő művével.
A lényeg, hogy a játékos küldjön be egy rövid értelmezés, hogy milyen kapcsolat van az általa beküldött dal és vers között. És miért pont ez a két mű fejezi ki neki legjobban a rendszerkritikus attitűdöt.
Nem politizáló játéknak szánnám , nem az lenne a cél hogy bármilyen jelenlegi vagy múltbéli politikai elit kapcsán fröcsögjünk hanem az hogy egy egészséges gondolkodású, polgári attitűdű csapat adózzon az ilyen művészek munkássága előtt. Tehát egy dal, egy vers, és.egy rövid esszé a kifejtésre.
A játék után lehet majd tippelni, hogy kihez melyik dal illetve vers tartozik, ha kevesen leszünk, akkor a verseket és a dalokat külön indítom a jelölésben, hogy izgalmasabb legyen.
Vikcsi, ha ezt olvasod, a táblázatokban tudnál segíteni? az nekem nem megy olyan profin. :(
Akkor, hajrá!
FORRADALOMRA FEL! :D :D
Aki benne van, kérem jelezzen vissza privát emailben, hogy lássuk hányan jönnének össze.
"-Sziasztok! Dalvesenyt hirdetünk!
BINDZSISZTÁN PARTIZÁNJAI a címe

@War of colours: Igen, pont ez volt az utolsó információ, hogy küldesz egy köremailt. :) Azóta gondolom alábbhagyott a lelkesedés. Akár el is engedhetjük, csak nem szeretem, ha lógnak a dolgok a levegőben. (Tricero, vikcsii, That's what she said, sogeking, evecat?, kipcsák?, cérna??? ;), szellemlánykát talán meg lehetne győzni valami ajánlattal..., esetleg tudok hozni még egy plusz embert) Amúgy nem nagyon olvassák, max. emailben érdemes toborozni.
@sogeking: rendben, akkor segítesz az emailjeiket összeszedni kérlek? itt most nem tudok visszakeresni és nincs meg mindenkié a gmailemben. Folytatjuk priviben?
Na akkor összePinizem a blogot, mert az előbb nem sikerült külön küldeni, bocsesz
Tehát még egyszer...
"Dalvesenyt hirdetünk!
BINDZSISZTÁN PARTIZÁNJAI a címe
Bármilyen rendszerkritikus dal nevezését elfogadjuk akár a múltból , akár a jelenből, és bármely országból. Illetve plusz egy vers, ugyanilyen tematikában.
Tehát mondjuk egy átlagos jelölés nézhetne ki úgy, hogy valaki beküldi Konc Zsuzsa " Ha Én rózsa volnék című számát , és Ady Endre Walesi bárdokját.
Egy másik játékos meg Bella Ciao-t és mondjuk a francia himnuszt.
Vagy lehet Krúbit kombinálni valami régi költő művével.
A lényeg, hogy a játékos küldjön be egy rövid értelmezést, hogy milyen kapcsolat van az általa beküldött dal és vers között. És miért pont ez a két mű fejezi ki neki legjobban a rendszerkritikus attitűdöt.
Nem politizáló játéknak szánnám , nem az lenne a cél hogy bármilyen jelenlegi vagy múltbéli politikai elit kapcsán fröcsögjünk hanem az hogy egy egészséges gondolkodású, polgári attitűdű csapat adózzon az ilyen művészek munkássága előtt. Tehát egy dal, egy vers, és.egy rövid esszé a kifejtésre.
A játék után lehet majd tippelni, hogy kihez melyik dal illetve vers tartozik, ha kevesen leszünk, akkor a verseket és a dalokat külön indítom a jelölésben, hogy izgalmasabb legyen.
Vikcsi, ha ezt olvasod, a táblázatokban tudnál segíteni? az nekem nem megy olyan profin. :(
Akkor, hajrá!
FORRADALOMRA FEL! :D :D
Aki benne van, kérem jelezzen vissza privát emailben, hogy lássuk hányan jönnének össze.
Ó de rég olvastam a blogot! Pedig amúgy, én jelentkeztem ám a dalversenyre, és becsülettel el is küldtem Vikcsinek a dalaimat :)
az email címem a továbbiakhoz, hogy meglegyen itt is:
szonata@gmail.com
Ezt jobban olvasom..
Egyébként nem akartok valami populárisabb platformra költözni? Amit jobban használ mindenki a hétköznapokon?
Nem akarok itt variálni, de lehet, hogy jobban olvasná mindenki pl a messengert vagy ilyesmit...
Ha pedig nem, akkor marad így ez, és majd én is igyekszem sűrűbben felnézni ide.
Pussz, és kellemes ünnepet mindenkinek!
Ui: elcseszett húsvéti tojás verseny is lehetne... vóna
A generátor véletlenszerűen párokba sorolta a bloglakókat, amely párok indulnak a következő Ázsia Expressz-ben (tűz emoji).
Indulás: 2025 május
Helyszín: Szibéria - Mongólia - Átszállás - Tibet
Final Boss: A dalai láma és Micimackó (Hszi Csin-Ping)
Párok: 1. Brigante és Cérnahuszár
2. Tracero és War of Colours
3. Rókatündérke és Vikcsii
4. Egyfejű és Gia
5. Fálki és Sogeking
6. Evacat és SZIGMA
7. Nyuszomuszo83 és Selyemsonkapini
8. Hereverő Heverő és Kipcsak Harcos
9. Balu30 és That's What She Said!
Te melyik párost tartod a legerősebbnek, ki fog szerinted nyerni?! Elégedett vagy a pároddal?
Szintén a random csoport generátor három törzsre osztotta a kommentelőket (Survivor)!
Első törzs: SZIGMA, War of Colours, Cérnahuszár, Hereverő Heverő, Balu30, Selyemsonkapini
Második törzs: Vikcsii, Evacat, That's What She Said!, Nyuszomuszo83, Kipcsak Harcos, Brigante
Harmadik törzs: Gia, Sogeking, Fálki, Egyfejű, Rókatündérke, Tracero
Indulás: 2025 július
Helyszín: A Bermuda-háromszög szigetvilága
Final boss: Vikcsii
Te hogyan neveznéd el a három törzset? Milyen tematika mentén került a szétválasztás?
Te kit szavaznál ki először a törzsedből?
@Thats What She Said!: Szuper, továbbítottam WOC-nak a jelentkezésed, köszi szépen:)
Máskor is felmerült, hogy költözzünk máshová (discord, reddit stb.), de lehet páran félnek a változástól, pedig tényleg jó lenne, és valószínűleg új embereket is bevonzana.
@sogeking: kösz, hogy írtál. Ez most hogy van: 27-ig kell jelentkezni vagy addigra már a pályaművet is be kell adni? Nyilvános vagy titkos (hogy emilben kell küldeni)?
Addig is (első pályázatnak) egy régi dal, a nagysikerű S.E.R.E.G. első hivatalos ismertetője zenéért kiáltott:
@Fu Szekh Li: Egy héttel kitoljuk :) Kb. jövő hét végéig (05.04.) lehet válogatni, de igazából rugalmas. WoC-nek kell küldeni privátban. (a flyer alján van mailcím, meg biztos szívesen segít, ha kérdésed van)
1 rendszerellenes dal + 1 vers + indoklás
Ha saját művet is indítasz, akkor az külön kategória, azt még akkor valahogy bele kell kombinálni :):):)
@Fu Szekh Li: és mindenki beküldi, utána megpróbáljuk kitalálni, hogy mit ki küldött,
vagy esetleg lehetne pontozni is... ez majd kialakul menet közben
Van egy nő, kit úgy hívnak Andrea,
egy pénztárcával kellene basznia.
"Buksza tömje bukszám?
Biztos, hogy nem nagy szám.
Bár egy bocskor is vágott már partiba."
@War of colours: így jár, aki nem olvas rendesen :)
Azt hittem, olyan dolgokat kell hozni, amiben van valami új. Vers, esszé saját, a dalnál is legalább annyi közöd van hozzá, hogy te mixeled össze a szöveget meg a zenét.
Na mindegy, ezek már akkor is itt maradnak.
@kipcsak harcos: Na, megvagy :P
Most pont az a feladat, csak ne ellenünk irányítsd, hanem a rendszer ellen. Amúgy azt olvastad, hogy beszerveztem egy régi játékost is?
Június 18-án indul az Exek csatája c. reality, ami a Nyerő Páros mintájára készült, csak itt együtt már nem lévő párok fognak szerepelni. Mondhatni ez egy VV All Stars évadnak is tekinthető lenne, hiszen sok volt villalakó fogja a tiszteletét venni. Résztvevők:
- Jákli Mónika és exe Boráros Gábor
-Kármán Odett és exe Kamarás Norbi
-Nemazalány és exe VV Barna
-VV Merci és exe VV Moh
-Zsíros Linda és exe Noé Viktor
-Kovács Dóri és exe Király Péter
-VV Zsolt és exe Zsenyei Patrik
- VV Kriszti és exe Farkas Dénes
@sogeking: nem írhatom meg, hogy mit küldtem, mert akkor nem tudsz majd tippelni ;) @Tracero: vagyunk azért páran :D
kirakom majd ide is, hogy lehessen rajta csámcsogni :) és megkérem Vikcsit, hogy csináljon táblázatokat, azokat nagyon profin csinálja <3
@TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó: ebből egyedül ZShowtime ZSolt és Patrik "válását könnyeztem meg" . Szerintem az ő szakításukban nagyon nagy szerepe van annak a karaktergyilkos gépezetnek, amit Zsoltra irányítottak az influenszer tüntetés után, vélhetően bosszúból és politikai okokból. Ahhoz képest, hogy mennyi mindennek voltak kitéve, elég sokáig bírta a kapcsolatuk.
@TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó: nyehehe...ezeket jól összevàlogattàk :D valahogy nèzni kéne...biztos lesz 1-2 veszett mosómedve :D meg sooooook dràma meg àrmàny!!!
Sziasztok!
Lassan ellkezdem közzé tenni a Bindzsisztán partinzánjai pályázatokat és egyben elküldöm Vikcsinek is, hogy megcsinálhassa a csinos kis táblázatait. ELőre is köszi a segítséget. <3
Természtesen emailben is megkapjátok majd,hátha nem jártok erre.
A játékosok névsorát előre közlöm, így elkezdhettek tippelgetni, poénkodni. Amint Vikcsitől megkapom a táblázatokat, el lehet küldeni a tippeket is, nekem privátban.
A résztvevők névsorát is megkapjátok, és ha beleegyeztek, lesz egy áljátékos is. Az ő nevezése mögött én állok majd, mint Soros és /vagy Brüsszel a poloska hadsereg mögött. :D hihi
Nekem lesz egy saját nevezésem is, amelyet mint mindig, most is hamar beazonosítotok majd, főleg Soge, aki ha jól emlékszem igen szép eredményeket szokott elérni a tippversenyeken.
Rendszerváltókártya igényeket illetve merge and dice-okat a honlapomon lehet venni.
:D :D
Na jó, csak vicceltem..
Éljen a forradalmi hangulat és rendszerellenesség!!!
dal:
Lázadni annyi minden ellen lehet, hogy elképesztő.
Zsarnokság, erőszak, egyenlőtlenségek. Vagy akár a tejföl ára.
Ezért úgy döntöttem, a dal inkább ne is legyen rendszerellenes.
vers:
Ezt azért nehezebb volt kiválasztani.
Hiszen mi dolgunk a világon, ha fortélyos félelem igazgat?
Amely ott van nemcsak a szögesdrótban, nemcsak a könyvsorokban
szögesdrótnál jobban butító szólamokban? Mert most ők jönnek...
Bemázolják szurokkal és rágalommal a tehetséget.
Szíven döfik azt, akinek jelleme van.
Szóval ha már úgyis lázadunk, kezdjük rögtön a legfelsőbb bíróságnál.
Nemes Nagy Ágnes: Istenről
https://www.babelmatrix.org/works/hu/Nemes_Nagy_Ágnes-1922/Istenről
A dalhoz direkt ezt a feldolgozást választottam, nem az eredetit, mert az énekesnő pimasz, játékos, dacos, provokatív és fiatalos lázadása visszaköszön József Attila versében is, amely miatt egyébként ki is rúgták az egyetemről.
Az alkotásokban a legerősebb és egyben közös üzenet a halál.
Egy erkölcstelen, kizsákmányoló, fasiszta rendszerben a nemes célért elszenvedett halál után kisarjad a fű/virág és ezáltal egy tisztább, erkölcsösebb világ reménye.
„…Az ő virága, a partizáné, Ki a szabadságért halt meg"
"... s halált hozó fű terem gyönyörűszép szívemen"
Honeybeast: - maradok youtu.be/LAlYlqedW18?si=iQH5OfWjb7LVMS9P
A vers (részlet):
"Szülőanyám, te szép Magyarország,
Hogyne lennék holtig igaz hozzád!
Nem is adtam a lelkemet bérbe;
Négy garajcár úgyse sokat érne;"
Úgy gondolom, hogy a hazaszeretet nagyon sok embert tart Magyarországon. És nekünk a legszörnyűbb végignézni és átélni, hogy mit tesznek a hazánkkal.
Mindkét mű megfogalmazza, hogy az erköcstelen és arrogáns királyok fénye csak ideig- óráig tud tündökölni, mert a végén a nemzetet pénzért eláruló "vezetők" bűne "Ha megszárad: sötét lesz mint az átok,
S nincs idő, mely ily szennyfoltot kimos."
Ne kelljen tépni, húzni, gyúrni, hatni,
formázni, próbálgatni szüntelen,
jobb lenne, mint a pitypang, bűntelen
csukódni, nyílni, és a pillanatnyi
szélfúvás, napsütés, eső szerint
hagyni, hogy mindig akkor légy te boldog
s boldogtalan, ha fent lelketlen bolygók
fénnyel telt fürtje éppen úgy kering,
s lelkes bolondok, nyughatatlan méhek
hordozzák ide-oda édességed,
reggeltől estig csak bánnak veled,
se jó, se rossz, ne függjön tőled semmi,
mikor kell lenni, s mikor megpihenni,
és ne legyen tiéd az életed.
@War of colours: Soror Formoza abszolút nő, vikcsii férfi, Fu Szekh Li is szerintem férfi, bár ezt nem tudom biztosan :)
van muníció bőven, ezerrel gyártják a könnyen megjegyezhető jelmondatokat;
ezt mennyivel könnyebb megjegyezni, mint mondjuk az infláció adatait
(szerintem jó ez a játékötlet, esetleg még a választásig lehetne 2-es verzió)
@sogeking: (szerintem jó ez a játékötlet, esetleg még a választásig lehetne 2-es verzió)"
benne vagyok, nekem nagyon tetszettek a dalok is meg a versek is. A te versed meg olyan, mint Majka dala, minden sorában van egy gyöngyszem , és mivel tényleg rengeteg anyagot szolgaltatnak remélem, lesz még több is belőle ;)
@War of colours: Köszi szépen :) A tippeim a kövezkezőek:
1. játékos: rockos stílus, egy meglehetősen aranyos gyerekdallal megfűszerezve (ezt nem is ismertem :) ) Szerintem Hereverő Heverő.
2. játékos: Annyira rendszerellenes, hogy lázadásból a rendszerellenes versenyre - elmondása szerint - nem rendszerellenes dalt küldött, csakis fantom lehet. Olvasva a kíváló verset már kétségem sem volt efelől. Mivel a Green Day egy csajos együttes, hiányzik belőlük a maszkulinitás, s csajok szeretik általában, ezért én, Soge, Kipcsak kilőve. Tracero sem lehet, mert ő a szakállas, sörszagű kemény metálférfiakért rajong. War of Colours csak nem fordulna szembe a saját játékával, így kizárásos alapon csakis Rókatündérke (korábbi nevén: Yrenke vagy MrsIreneAdler) lehet, ez az ő nagy visszatérése.
3.játékos: Az egyik kedvenc versem ever, a Tiszta szívvel <3 A Bella Ciao-val sem lehet mellélőni. Mivel Sogeking rajong az olasz kúlturáért, így csakis ő lehet.
4. játékos: Bárki is az, ő a leghazafibb köztünk, hogy a mostani helyzet ellenére Magyarországon marad, és kitart a végsőkig. A hazafiasságról Kipcsak Harcos és az avatarja jut eszembe.
5.játékos: Ő volt a legaktulálisabb ezzel a Majka dallal. Ezért egy fiatal fórumozó lehet, vagy Balu30 vagy Hontalan Iván. Osztom a gondolatát: Halál a Dicsőséges Nagyurakra....
6. játékos egy operarészletet hozott. Őszintén szólva, tőlem nagyon sokáig távol állt a színházak és operák világa, mert nem vagyok értelmiségi, de amikor írtuk a többiekkel az Országház Fantomját, nagyon is közel került hozzám. Az érdeklősem a színpadok felé fordult. Ez én vagyok, Vikcsii.
7.játékos: Ez a pályázat tetszett a legjobban őszintén szólva. Irónikus módon megjeleníti a boldog tudatlanságot és a birkamentalitást. A dal szuper (biztos be volt mindenezve, aki kitalálta :D) Tippem Evacat, mert rá jellemző a szarkazmus és a keserű realizmus.
Az 1. játékos második dala nagyon tetszett, eszembe juttatta, hogyan lázad itthon az öt tagú forradalmár banda, akik időnként úgy gondolják, Észak -Koreában élnek a családunkban Franciaország helyett. Mikor rámutatok arra, milyen kevés közös tulajdonságom van Kim Dzsongunnal és hogy mennyi hasonlóságot mutat az itthoni rezsim Macronéval, lemásznak az Erzsébet hídról és abbahagyják a tüntetést ... hogy aztán a következő kedden újra kivonuljanak....:D
A 2. játékos Green Day dala fiatal korom boros kóláit és Rocktogonbeli, hajnalig tartó bulijait idézte fel, oh de csodás idők voltak. <3 Mácsai Pál pedig mint mindig, most is fantasztikus. Egészen szuggesztív ez a vers az ő előadásában. És a csattanó a végén olyan ismerős.... :( az a tehetetlenség, amit időnként érzek, pont ilyen elkeserítő és fájdalmas, mint ez az "egy szót se szóltam"...
A 3. játékos A Bella Ciaojával tényleg nem lehet melléfogni, József Attila pedig az egyik legcsodálatosabb magyar költő, és nagyon elszomorít, hogy talán pont azért ilyen csodálatos, mert annyi fájdalmat kellett megélnie. A dal és a vers is eszembe juttatta, hogy milyen apró jelentősége van saját vacak kis életünknek és néha mégis milyen fontossá válhat a halálunk.
A 4. játékos pályázata különösen kedves a szívemnek, egyrészt imádom a Honey Beastet, másrészt én valóban patrióta vagyok, de nem azon a hazug módon, amit most értenek alatta és őszintén remélem, hogy sosem kell ezt a nehéz döntést meghoznom, hogy válasszak az otthonom és a gyerekeim jövője között... :(
Az 5. játékos által beküldött Csurran Cseppen és a vers kiválóan alkalmasak arra, ,hogy az emberek fellángoló dühét valahogy szublimálja, feloldja, hál' istennek, mert ha nem lennének ilyenek, talán fel is robbanánk...vagy talán pont akkor ragadnánk vasvillát?!??!?! Ki tudja....
A 6. játékosnak tökéletesen igaza van. A lófasznak is vége van, a kérdés csak az, hogy a víz, amely oly nagy úr, hogyan viselkedik? Mint egymástól függetlenül mozgó, sok kicsi csepp, vagy úgy, mint gátszakadáskor a folyó.... és amikor ez megtörténik, vajon mit sodor el? Csak a hordalékot, szemetet, vagy esetleg értékes házakat, családokat, életeket?
A 7. játékos nagyszerűen lezárta ezt a csodás játékot, mind Bélák vagyunk, igen. És vajon vagyunk-e/leszünk -e annyian, hogy lecseréljük eddigi urainkat, és az a többi "idegen" úrral együtt majd milyen jövőt hoz nekünk... esetleg végre mi magunk is alakíthatjuk jövőnket végre?
Mert végső soron mindenki ugyanazt szeretné; biztonságot a szeretteinek, kenyeret az asztalra és legalább annyi szabadságot, hogy elhigyjük néha, többet jelentünk, számítunk, mint egy gombot nyomogató Béla
@Fu Szekh Li: szia, bocsánat, olyan nem találtam, ami priviben jött volna. :( a tippelés miatt találtuk ki az emailes verziót, mert versenyzünk, hogy ki hány játékost talált el.
Amúgy jók verseid, lényegre törőek :)
@Fu Szekh Li: a fene, bocsesz, összekevertelek Soror Formozával, :D :D áhhh ezek a nevek... kár, hogy nem lehet a pasikat simán csak Bélának hívni a nőket meg Klárának :D :D úgy mennyivel egyszerűbb dolgom lenne :D
@War of colours: kicsit több meglepetést vártam, markó bélának örültem. mondjuk én punkosabb vagyok, azok a dalok inkább lázadnak szerintem. de jólesett volna az is, ha valaki mondjuk gérecz attilával jön:
nekem ez az egyik legmegrendítőbb versszak:
“Vácról szöktem az éjszaka”... – lentről
a szürke folyam kavarog... –
Álltunk szótalan én meg a rendőr:
egymásra fogott magyarok,
s én néztem az álla-hegyét – belelendül
a váll – , hova majd lecsapok.
@Fu Szekh Li: igazad van, túl is teljesítetted a feladatot. jók lettek :)
(mondjuk így nem lehet tippelni rád, de te azért tippelhetsz szerintem, ha van kedved - vagy majd WoC megmondja, innentől mi a szisztéma)
Hát mit mondjak, ahogy feltörtek az emlékek, gondolatok, egyből "punkosabb" hangulatba kerültem, az utolsó mondatokat idézném csak:
"Ezért a felelősség elsősorban azokat terheli, akik ezt kitalálták, akik ezt felépítették, akik több, mint egy évtizeden keresztül ezt folytatták. De ebben nekünk is felelősségünk van. Hogy ezt csöndben, halkan, néha hangosan, néha félve, néha egyébként lelkesen, de támogatjuk. És ezzel előbb -utóbb egyesével, de mindannyiunknak szembe kell majd nézni. "
Halihó!
De kár, hogy csak ilyen ritkán tolom fel magam közétek..:(
Szuper pályamunkák születtek, és meghallgatni mindet még nem tudtam, de már látszik, hogy komoly nagyon a felhozatal :)))
@sogeking: "Soror Formoza abszolút nő, vikcsii férfi, Fu Szekh Li is szerintem férfi, bár ezt nem tudom biztosan :)"
Ez nem igaz. Múlt évben eldöntöttem, hogy nembináris vagyok, talán a Nemo hatás
@Fu Szekh Li: Jó vers lett ez is, érik már egy versíró pályázat a blogon.
Ennek ellenére örömteli, hogy Feri távozott, már rég meg kellett volna tennie,nem tudom sajnálni. Remélhetőleg Viktor is követni fogja, mondjuk jövőre.
Dobrev Klára következő pasija mindenesetre hatalmas lehetőséget kapott, hiszen ha éppen nem úgy teljesít az ágyban, mondhatja a következőt: "MER' A GYURCSÁNY JOBB VOLT?!4NÉGY"
@sogeking: Eltáncolt a lárifári
Megpuccsolta Dobrev Klári "
Ki tudja, a nerhajót így meddig húzzuk,
Mondjuk -e jövőre is, hogy elkúrtuk?
A mostaniak is hazudnak reggel, délben este,
Vajon felnyílt már a nyuggerkommandó szeme?
Drága Ferink, téged sosem feledünk.
Meggyászoljuk elmúlt közös húsz évünk.
Béke! politikai poraidra, kérünk, vissza sose gyere,
Már így is túl sok kárt okozott a neved!
benyomásaim a Bindzsisztán Partizánjai játék beküldésekkel kapcsolatban:
1.
Kiskalász - Nem akarok
Kerozin - Kismalac
Egy ötéves kislány lázadása a törött teásbögre és a fogkefe ellen. Irgum-burgum. A gyermeki hangulatot tovább erősíti a másik beküldés (Kismalac), melyben megjelenik a freudi anális szakasz is. A perverz kismalacnak ugyanis hátulról akarják betenni, ami ellen hevesen tiltakozik.
Holiday. Nyaralás, buli, fanta. Erről énekel a Green day egy kellemes, laza dalban. Némileg árnyalja az idilli hangulatot a ledobott bomba veszélye. Szerencsére van időnk gyorsan bulizni egyet, amíg földet nem ér.
NNÁ > Lázadás a teremtő ellen. Aki gyerekjáték méretű koponyánkba tudatot adott,
hogy azzal próbáljuk megérteni a körülcsapdázott létet. De milyen jogon várja mindezt, ha a ránk ruházott kínokat önmaga nem is ismeri?
3.
Becky G - Bella Ciao
József Attila: Tiszta szívvel
Bella Ciao feldolgozás. Kis cuki énekes csaj, csúnya Dalí bajszú férfiakkal. (Ez olyan lehet zenében, mint filmben Charles Dickens: A Christmas Carol (Karácsonyi ének/ Isten pénze), aminek kb. 100 feldolgozása van)
József Attila megzenésítve, hozzá komplett verselemzés és kézirat. Érdekes, hogy a kézzel írott kis ákom-bákom betűk idővel mekkora erőre tettek szert... A beküldő tiszta szívvel reméli, hogy a partizánok áldozati véréből sarjadó virág egy tisztább, erkölcsösebb világ
reményét hordozza.
A beküldő valószínűleg egy falusi lány, ki a mátrai réteken éppen zsályát keres. Közben azon gondolkodik, hogy elmenjen -e Ausztriába takarítani. (Hiszen mindent eladtak már, ami mozdítható, már csak az ember lelke van hátra. De azért meg úgysem adnának sokat.)
Ráadásul, ha marad, a pusztulást végig nézése még fájdalmasabb lesz...
A tanulság, hogy idegentől még egy pohár vizet sem szabad elfogadni. Mert aztán addig beszél össze-vissza faszságokat az ember, míg végül majd kiesik egy ablakon. Bár az ütőképes köztörvényesek mindent túlélnek... (amnesztiát a jó mély torkú titkárnőnek!)
A beküldő reméli, hogy az erkölcstelen, arrogáns királyok tündöklését bukás követi.
/Bár galádságuk szennyfoltja, mint sötét átok örökre megmarad.
6.
István a király - Koppány dala
Petőfi Sándor: Föltámadott a tenger...
Csak annyit kérdezek, a válaszra várva: Rabok legyünk, vagy szabadok?
/máshol:
Pogánynak tartanak, mert nem tűröm a papok hatalmát.
Bűnt kiáltanak, hol szabadságát védi az ország.
Azért annyira nem is egyértelmű, hogy valójában mi a rabság, és mi a szabadság. Fun fact: nemrég láttam színházban (Koppány: Feke Pál).
<spoiler> Koppánynak szurkoltam persze, de sajnos megint vesztett ;) </spoiler>
Petőfinél pedig a nép, mint természeti erő veti le magáról a hatalomtól megrészegedett, de valójában mégis parányi 'királyokat'.
7.
sZempöl - Bélavagyok
Markó Béla: Szélfúvás, napsütés szerint
Béla nem dolgozik rendesen a gombgyárban, pedig lassan már minden testrészét igénybe veszi. Az átlagos kisember, de nem degradáló, inkább szerethető alakban. Mindenki Béla.
Időjárás jelentés szonettben elbeszélve. (pollenkoncentráció közepes) Hagyni mindent a maga logikája szerint haladni, és önmagunk is így élni. Tevés helyett levés - ez a vers maga a zen buddhizmus. (talán Dopeman küldte?)
---
erről ez jutott eszembe:
részlet 'A legényanya' című filmből - egy faluban játszódik, ahol mindenki Béla :) www.youtube.com/watch?v=THM8dvMGAUI
és igen, igazad van. Könnyű úgy " szabad akaratot" adni, hogy te mindenható vagy és sosem kellett megszenvedned a saját "szabad akaratodból meghozott döntések" következményeit.... aztán csak annyit mondasz "te magad választottad", hát köszi...
Sogekinges: filozófikus, merengő, ugyanakkor új szempontokat behozva, sajátosan izgalmas új meglátásokkal vegyítve mégis laza, vidám attitüdű elemzés.
Ezek mindegyike egyszerre van jelen a Sogekinges jelzőben, úgy, hogy a látszólag ellenmondó jelzők mégsem feszítik szét magát az eredeti Sogenkinges attitűdöt, hanem inkább feloldják ezen látszólagos ellentéteket
" ilyen szempontból a buddhisták világképe némileg humánusabb..."
igen, a katolikus Istenkép/fogalom "letekint ránk", kegyet gyakorol, néhol büntet, és a lelkiismeretfurdalásra, bűntudatra apellál, Ezzel szemben a buddhista világkép inkább átölel egy "take it easy"-t kiséretében, és azt mondja, a földi életetben teremtsd meg azt a nyugalmat/paradicsomi állapotot, amit a katolikus vallás a bűntelen földi élet után a mennyekben ígér . Teljesen más a kiindulási pont.
örömmel jelentem, hogy befogadtam az első kitöltött tipp táblázatot, kérem a többi játékost is , hogy küldje vissza privátban a kitöltött táblázatokat a hét végéig, <3
SZigma, ha itt vagy valahol, betennéd drive-ra a pályázatokat, olyan jó kis elemzések születtek <3
@War of colours: miazhogy, ott csápoltam az első sorban! Vidám vasárnap filing volt teljesen! Pl. amikor a habzó szájú faszparaszt üvöltözve járkált fel és alá.
(Sajnos mostanában semmire nm érek rá, ide se :( )
@sogeking: egyelőre csak ketten küldtétek és Heverő, de ő nem küldött pályázatot.
Traci, és TWSS-től kéne, ha jól számolom. Én ugye nem tippeltem és Vikcsi sem, mivel mi láttuk. Kihagytam valakit?
Egyébként ha másnak van kedve, nyugodtan tippelhet más is. :)
@SZIGMA: még egyszer köszi, este megnézem. Egyébként megnézted őket? Ha igen, mit szólsz? Szerintem nagyon színes lett ♥️
@GinaCsöcsePini: Hát igen,Nikinek nem nagyon kell álarc egy Halloween buliba.Nincs szemöldöke,szempillája,cserébe sötétre tetovált a szemhéja és a szája mintha lilásba hajlana..
@sogeking: Most éppen nagyon elfoglalt vagyok, Harcosok Klubja edzőtáborban tartózkodom, nagy elszántsággal emelem a krumplis zsákokat. De időt kerítek rá, írok is neki
@Tracero: remélem beperli őket az író, Chuck Palahniuk. Aki - nem mellesleg - ukrajnából származik ès meleg XD"
Nagyon kösziiiii ezt az infót! Percek óta röhögök mint a fakutya!! :D
Eddig csak abban voltam biztos, hogy a béke pulykànak és a sleppjének fogalma sincs arról, hogy miről szól a film, de ezzel az infóval kiegészítve ez nem is egy sima öngól, hanem egy dubla öngól.... Priceless
Amúgy , szív, szív zászló, hazaáruló (egy szó) és kérem a Fiatomat XD
@SZIGMA: hú, ez nem volt semmi "poén", olyan vagy mint a férjem, ritkán szólsz, de akkor nagyon üt...
Lenne egy javaslatom, update-elni kéne Szigma orosz kémtörténeteit, új szelek fújnak, Az ukrán az új orosz, csaxólok. ;)
@GinaCsöcsePini: édes istenem, nem is akarok mér élcedődni se egyik "lánykán" sem. Kívánom nekik, hogy minél jobb életük lehessen, és minél többet le tudjanak tenni abból a családi puttonyból, amit nyilvánvalóan cipelnek. :(
"olyan vagy mint a férjem, ritkán szólsz, de akkor nagyon üt..."
Feszülten koncentrálok, hogy ezt a magas labdát ne csapjam le :D
Szigma kémsztoriját tényleg folytatni kéne, ha kimozdulok a holtpontról, akkor végig megvan már fejben.
Az ukrán vonalat hanyagolom, a következő kaland szerintem "a zűrben" fog játszódni.
Feltéve, ha addig nem kezdődik el a VV új évada.
@sogeking: "lehet, hogy 1 találatom sem lesz, eddig azért voltak támpontok"
Fogadjunk, hogy az iskolában is azt mondtad gyakran, hogy nem készültél, de végül tiéd lett mindig a legjobb dolgozat :D
Kíváncsi vagyok, hogy idén meg lesz-e a 2000 komment. Egyelőre nem úgy tűnik. Pont egy ilyen szar posztképet nézhetünk egész évben, mennyivel jobban jártunk volna egy Kriszti popsis fotóval.
@TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó: általában visszafogott vagyok. XD
Szerintem egyértelmű volt a reakcióm.
Az, hogy Te nem értetted, maradjon homályban, nem magyarázom.
@TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó: A tippjátékkal mi van? Még várunk valaki beküldésére? Vagy ez is olyan, mint a Squid Game, hogy az majd csak a következő évadban fog kiderülni?
@sogeking: Még @Thats What She Said!: nem küldte el. Biztos nem olvassa a leveleit vagy nagyon elfoglalt. Remélhetőleg hamarosan elküldi ő is :)
Soror Formoza biztos lány? A horoszkópja ikrek, és Heverő is az. Gyanús, azt mondtad te szervezted be.... :D
(Nincs információm arról, hogy lenne a blogon ikrek csillagjegyű nő)
Elérkeztünk a Bindzsisztán Partizánjai c. játék eredményhirdetéséhez! Köszönöm szépen @War of colours: -nak a szervezést. <3 Egyrészt nagyon szuper ötlet volt a koncepció, másrészt legalább egy kis életet lehelt az oldalba.
Sajnos That's What She Said! nem adta le a tippjeit és nem is válaszolt, így nélküle kell elkezdeni az eredményhirdetést :( WOC elküldött nekem mindent, először a megoldókulcsot ismertetném:
1. játékos - That's What She Said!
2.játékos - Sogeking
3.játékos - War of Colours
4. játékos - Tracero
5. játékos - War of Colours
6. játékos -Tracero
7. játékos - Soror Formoza
Tracero tippjei:
1. játékos - Sogeking
2. játékos - War of Colours
3.játékos - Sogeking
5.játékos - That's What She Said!
7. játékos - Soror Formoza
Ez azt jelenti, hogy 1 pontot szerzett Tracero-chan. Nem tudom, hogy miért írta Sogekinget kétszer :D WOC és én is írtuk, hogy ki az a két játékos, aki két pályázatot adott le. Kérem őt, hogy legközelebb figyelmesebben olvassa el az instrukciókat!!!
Egyéb információk Tracerotól:
Horoszkóp - Bak
Kedvenc dal - Csurran-cseppen
Kedvenc vers - Sogeking bárdja
(Sogeking: A dakota bárdok-az apa férfi, a vagyon nő)
"Szerinted ki lehet a titokzatos Soror Formoza?" kérdésre ezt felelte: Dunsztom sincs
Sogeking tippjei:
1. játékos - Tracero
3.játékos - War of Colours
4. játékos - That's What She Said!
5. játékos - War of Colours
6. játékos - Tracero
7. játékos - Soror Formoza
Sogeking 4 ponttal átvette a vezetést. Egyéb információk tőle:
Horoszkóp - Rák
Kedvenc dal - Maradok (hangulattól függ)
Kedvenc vers - Szélfúvás, napsütés szerint
"Szerinted ki lehet a titokzatos Soror Formoza?" kérdésre ezt felelte: valami márkás sajt, mint a Parmigiano Reggiano
Soror Formoza tippjei:
1. játékos - War of Colours
2. játékos - Sogeking
3. játékos - War of Colours
4. játékos - That's What She Said!
5. játékos - Tracero
6. játékos - Tracero
Soror Formoza 3 pontot zsebelt be! Egyéb információk tőle:
Horoszkóp - Ikrek
Kedvenc dal - Kerozin Kismalac
Kedvenc vers - Nemes Nagy Ágnes: Istenről
"Szerinted ki lehet a titokzatos Soror Formoza?" kérdésre ezt felelte: Én vagyok. :)
Információk a szervezőtől, War of Colours-ról:
Horoszkóp - Halak
Kedvenc dal - Koppány dala
Kedvenc vers - Sogeking: A dakota bárdok-az apa férfi, a vagyon nő
"Szerinted ki lehet a titokzatos Soror Formoza?" kérdésre ezt felelte: Sorror Fromoza kilétéről fogalmam sem volt :D
+infók Vikcsiiről:
Horoszkóp - Szűz (Best. Csillagjegy. Ever.)
Kedvenc dal - Bélavagyok

"Szerinted ki lehet a titokzatos Soror Formoza?" kérdésre ezt felelte volna: Hereverő Heverő
@sogeking: Oksa, én is tervezek írni mostanában, de egyelőre nem a fantomoshoz.
Várom, hogy te mit fogsz alkotni :D
Június 18-án indul, az RTL +-on (tv-ben elméletileg nem fogják adni :S)
Köszönöm szépen a meghívást és a játékot! Nagyon jó alkotásokat sikerült összegyűjteni, örömmel olvastam, hallgattam azokat. Gratulálok a szervezőknek és Sogenek a győzelemért.
Bevallom, én kicsit trollkodtam a verssel (is), mivel a költő egy vérbeli politikus.
Rólam annyit, hogy egy rég letűnt korszakban sogeking és kipcsak harcostársa voltam. Orbán vagyok és május végén születtem. Legjobban Verseghy Ferenc szülőapám ismer, nála megtalál, akit érdekel :)
@SororFormoza: Hali!
Jó, hogy jöttél :) Ha Soge és Kipcsii haverja vagy, rossz ember nem lehetsz ;)
Látogasd az oldalt gyakran. Most éppen kihaltság van, de amúgy itt mindenki jófej rajtam kívül.
Nézel mostanában vmit? (Sorozat/reality/anime stb.)
@sogeking: pont leképezi azt a valóságot, ami miatt indult a Bindzsitsztán Partizánjai játék. Nem politikai vezetőink, polgári értelmiségünk, netán valami értelmes vizióval bíró elitünk van, hanem főként trolljaink ;)
És ahogy elnézem máshol se sokkal jobb a helyzet...
@TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó: Hali! Kincsvadászokat nézek a TV-ben, hosszú idő óta az első műsor, amit szorongás nélkül nézhetek :D Egyebeket már nem szoktam.
Ez a játék tetszett, ha lesz még, jövök, ha hívtok.
@sogeking: Annyira izgultam, hogy nem talállak el a tippelésnél! Nagyok ciki lett volna.
Attól tartok, hogy Kipcsak csak azért nem jött, mert én igen :D Ugye Kıpçak harcos?!
@SororFormoza: én is nagyon köszönöm, hogy részt vettél benne, és a többieknek is. <3
A fiúk terveznek majd "második évadot" belőle. :D Remélem, akkor többeket is be tudunk vonni, mert úgy sokkal izgalmasabb a tippelés :)
Lehetne folytatni a sort persze. Nem tudok már mindenkit felsorolni. Hátha valaki erre jár és mondja , hé állj meg egy szóra. Azt hiszem, egyelőre Te vagy az egyetlen ismerős itt. Maleviltől kaptam meg ezt a elérhetőséget. De azt is mondta, hogy ne számítsak már arra, ami volt. Az adathordozó ? - azóta sincs meg. Ez a kis jószág legendává vált. Valaki még csinált valami értékelő herkentyűk is , "ELP pendrájvja" néven. Ott lehetett elemzést kérni a delikvensekről. Igen ez már történelem. :D
@Fu Szekh Li: köszi. Elkerülte a figyelmemet, hogy már megy. Holnap pótolom.
Bár sok reményt nem füzök hozzá.
Az ilyen jellegű müsörökban mindig téma, hogy mennyiben szkriptelt a történés.
Hát ebben nem is lesz kérdés, ha jól gondolom.
@War of colours: én is remélem, hogy majd az őszi dömpingben előkerül a nép.
Amig már olvastam itt-ott arról, hogy mik készülnek:
Ázsia Expressz
Nyerő páros
Farm
Exek csatája /már sztrimen megy/
Házasodna a gazda
Konyhafőnök
Séfek séfe
Való Világ
Cápa
Árulók, ha jól emlékszem két sor is.
Kincsvadászok
Sztárban sztár all stars
Csillag születik
Megasztár
Big Brother
Nagy Ő
X faktor
Sztárbox
Valami ingatlanos műsor mindkét csatornán
Tökölnek még a DWTS-sel is
Kihagytam valamit????
Biztosan lesz még társkereső itt-ott. Amiről még nem beszélnek.
Még mindig nem értem mire jó ez a dömping, lehetőleg egyszerre augusztus 20-tól
dec közepéig.
@malevil2050: " Húzd cigány, hisz úgyis vége már.. " ,,,, Dehogy van vége. Még csak most kezdődik a tánc. Amúgy hol a jó francban vagy hogy semmin nem érlek el ? Az biztos hogy itthon nem vagy mert voltam lent. Mindig az a rohadt vonatozás mi? Tudom pár év eltelt, de azért na. Még jó, hogy megadtad ezt a kis oldalt, mert aztán nézhetnénk ki a fejemből.
@ELP: csak akkor szokott írni, amikor hazajön, talán Hollandiában dolgozik, ha jól emlékszem. :) legalább is ide a blogra csak akkor néz fel, amikor itthon van. ;)
@War of colours: Köszönöm az információt. Azt tudom, hogy külhonban van már évek óta. Nekem azt mondta hogy szokta olvasgatni, de kérdés hogy melyiket ás mit? Hátha majd erre jár véletlenül. Addig is becserkészem a régi ismerősöket, hátha tudnak valami elérhetőséget. Mert ami nekem van mind kuka.
@ELP: nézz be ide gyakran. Van amikor Kipcsak is előbujik. De be-be néz Pini is /alias Moletty talán igy jobban ismered/ Nagyon ritka vendég Hereverő is a régiek közül.
Mi a többiek már ujabb évfolyamok vagyunk. De nem rossz csapat volt ez, meg lesz is.
De ha ráérsz olvasgass itt is:
@evacat: Ennyi idő távlatából, - szerintem biztos eltelt vagy 10 év - Kicsit nehéz már hova tenni a neveket. Annak idején nemcsak a valóvilágot elemeztük. Bizony a tisztelt kommentelők is belekerültek a pikszisbe. Volt is ebből kisebb háború anno. Az egész anyag ugyan eltűnt , Ő az a bizonyos pendrive. Egy kevés jegyzet maradt itt nálam, de hát azt most megtalálni ...... Onnan lehetne igazán a neveket felidézni.
Megnéztem a linket , jó. Azt hiszem, hogy ezek nekem magasröptű művészetek már. Majd harendezem a dolgaimat biztosan bele fogok nézni.
@ELP: amúgy az elemzésedből miért lett balhé? arra konkrétan nem emlékszem
(azt hiszem nosce csinált a blog oldalsó oszlopába egy ilyen kis automata elemző izét)
Szerintem rájöttem, minek kellett ez a cécó:
Az az egyetlen módja, hogy ne kapjon gólt a magyar futballválogatott, ha a magyar Kapu az űrben van...
Exek csatája, Linda és Barna kapcsolatáról: nagyon csúnyán fog ez most hangzani, de amelyik nő ma Magyarországon összeáll Barnával, az megérdemli a sorsát.
Az a csávó nemhogy red flag, a red flaget lassan át fogják nevezni Barna flag-re...
@sogeking: A vén iszap szemeim a múltba vesznek. Ugye a mi társaságunk az 5 fős banda volt Akik követik az ötöt. Néha bővültünk, azt hiszem 8 volt a csúcs. Orrba szájba elemeztünk , először hülyeségből. Később talán komolyabban, de a fene tudja ezt már.
Aztán ugye az köztudott lett, hogy a kommentelők is sorra kerültek. Voltak érdeklődők, akik kíváncsiak voltak a véleményünkre. Milyennek látja ELP és bandája őkelmét. Aztán ebből lett kalamajka. Olyan is volt, aki kérte, hogy küldjük el a másik emberről, hogy mit gondolunk. Arra már nem emlékszem, hogy ez nyílt volt-e vagy privát. Megbeszéltük ugye, hogy nem adjuk ki az elemzéseket senkinek. Azonban ez nem egészen így történt.
Igen, azt nosce készítette. Akkor még egy volt a galeri, aztán szépen szétrobbant.
" Nosztalgiát igen nosztalgiát hord a városban szerte a szél.... " - (piramis)
exek csatájába mehetett volna MP és Varga Judit is
amúgy amúgy Szentkirályi Alexandrából jó kis dominát lehetne faragni, kár, hogy inkább a politika érdekli
Sziasztok, kedves Közösen Nézős Babák! Remélem, mind jól vagytok. Csak beköszönni jöttem :) Majd előbb-utóbb én is visszatérek, addig is szép nyarat és minden jót mindenkinek,
Süsü
Interjú Vikcsiivel a Magyar Hang stúdiójában
Az interjút készítette: Friderikusz Sándor
Friderikusz: A mai vendégem a VVHV blog fenegyereke, a trollok királya VV11-14Vikcsi, más néven TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó! A már szellemvárossá vált blog meghatározó alakja volt, aki igencsak megosztotta közönséget, de általában utálták a provokatív személyisége miatt. Üdvözlöm, Vikcsii. Elég megviseltnek tűnik. Hogy van mostanában?
Vikcsii: Először is szeretném megköszönni a meghívást. Igen nagy tisztelője vagyok, Friderikusz Úr. Így arra a kérdésére, hogy vagyok, ezt felelem: pompásan. Azért vagyok ilyen megviselt, mint ahogy Ön fogalmazott, mert éppen most hajtottam végre a napi önostorozásomat. Borzasztó, hogy milyen mértékben utálom magam.
F: *Nevet* Maga aztán tényleg egy furcsa alak! Erre ez önostorozásra lehet még később visszatérek. Azonban in medias res kezdek, nem húzom az időt, felteszem azt a kérdést, amire mindenki a legkíváncsibb: mikor várható a Fantom Brigád történet folytatása? Már több mint 1 év eltelt az előző rész óta…
V: *Nevet* Úgy tűnik, hogy nem kímél engem, Friderikusz Úr! Talán idén, talán jövőre, talán soha… Az a helyzet, hogy az írási tempóm George R. R. Martin-éval vetekszik. A teljes történet már régen a fejemben kering, 2023 óta, azonban pl. a következő fejezetet el sem kezdtem. Borzasztóan sajnálom, hogy ezzel cserbenhagytam a rajongói táboromat (a felcsúti asszonykórust, a gödi cserkészközösséget, továbbá a Tokaj város Jehova tanúit), de egyszerűen nincs motivációm. Ahogy mondta, a blog egy szellemvárossá vált.
F: És nem gondolja, hogy ez az Ön felelőssége?
V: Sokak szerint igen. Én meg úgy gondolom, hogy ez csak az egyik ok a számtalan közül. A realityk egyre kevésbé érdekli az embereket, az utolsó Való Világ is olyan lett amilyen. Fálki sem foglakozott soha a bloggal, így nem csoda, hogy egy idő után sokan költöztek a Redditre vagy a Facebookra annak érdekében, hogy az éppen aktuális valóságshow-ról alkotott véleményeiket egy nyüzsgő csoportban ütköztessék. A VVHV lakók tarkón lőtték magukat azzal, szerintem, hogy az oldal egyetlen tematikája a realityk lettek. Ebből egyenesen következett a fásultság. Továbbá minden internetes fórumnál megfigyelhető egy idő után a hanyatlás. Ez egyszerűen kikerülhetetlen, egy gyémántba vésett természeti törvény.
F: Álljunk meg egy pillanatra. Szerintem Ön hárít. Maga is tudja, hogy rengeteg kommentelőt üldözött el. Ezzel az okfejtéssel pedig zárójelbe szeretné tenni a bűnét.
V: Mint mondtam, nagy tisztelője vagyok, de most nem csinál mást, mint felmondja a többségi álláspontot. A többség véleménye […] nem mindig egyezik az igazsággal. Úgy gondolom, hogy a csoportdinamikaijelenségekből következik, hogy minden közösségben ki kell választani egy illetőt, akit kiközösítenek. Friderikusz Úr, *elcsukló, könnyes hang*, én hónapokon keresztül bullying áldozata voltam. Falkában támadtak rám.
F: Értem, vagyis próbálom megérteni. Tessék, itt egy zsebkendő, csak kérem ne sírjon. Tartsunk szünetet?
V: N-nem, köszönöm.
F: Ha igaz az okfejtése, akkor miért pont Önt közösítették ki, és nem mást? *Megigazítja a szemüvegét*
V: Mert más vagyok. Buta és gyenge versenyzőként száguldozok szemben az autópályán. Egy személyt leszámítva senkinél sem kezdeményeztem a vitát. Akkor bántottam másokat, ha elkezdtek támadni. Kiemelném Pinit, aki meglehetősen mocskos stílusban anyázott, aggatott rám mindenféle jelzőt. De Heverőn keresztül Naty-ig, Akrokin keresztül Giáig sokan alaptalanul, mindenféle előzmény nélkül üzentek nekem hadat. […] Az a baj, hogy én meg nem hagytam magam. […] Mindenesetre a mai napig várom tőlük, hogy egyszer bocsánatot kérjenek tőlem.
F: Szerintem csak a saját dimenziójában tekinti a történteket és meg sem látja a saját felelősségét, Vikcsii Úr. Kivéve egy bizonyos személynél. Kire utalt?
V: Evacat-re. Az ő esetében én rontottam el. Megbántottam számtalanszor, én indítottam a lavinát kettőnk között, s így nem meglepő, hogy elfogyott a türelme idővel. Nagyon sajnálom, tőle én szeretnék bocsánatot kérni.
F: A hallottak alapján kijelenthetjük, hogy ellentétben a többi utálójával, Evacat-et kedveli?
V: Ezt azért nem mondanám, hiszen két teljesen különböző világkép találkozik bennünk, ennek ellenére tisztelem. Az utálóim közül, akit kedvelek, még meg sem említettem, mert nem tudom hová tenni a haragját irántam. Ő nem más, mint Cérnahuszár. Nem értem a mai napig, hogy miért lett velem ellenséges, amikor nem adtam rá okot. Mindenesetre fájt a felismerés, mivel kedvelem. Ő a blog egyik legérdekesebb tagja, és szerintem nagyon jó a humora is. Aranyos párost alkotnak Kipcsak Harcossal.
F: Rendben, akkor térjünk vissza a Fantom Brigád történetre…
V: A Fantom Brigád történet két szálon fut valójában, hiszen Sogeking is írt részeket. Az olvasók számára úgy tűnhet, hogy ezek teljesen különállóak, de valójában Sogeking és Vikcsii FB történetei összetartoznak, egy egészet alkotnak. Én csak a saját részemről tudtam nyilatkozni, Sogeking attól még bármelyik pillanatban folytathatja.
F: Sogeking jó barátja, igazam van?
V: Igen. Nagyon sok közös van bennünk, hiszen mindketten trollok vagyunk. Igaz, Sogeking bebizonyította, hogy a trollkodás nem feltétlenül rossz, mint azt sokan elsőre gondolnák. A Pókember álarcos kommentcsászár ebben az értelemben az ún. jóságos troll definíciójának felel meg, nem véletlenül kedveli mindenki. Ezzel szemben én egy gonosz troll vagyok, egy igazi patkány. Ahogy a mondás tartja, sötétség nélkül nincsen fény, és fordítva, talán ezért értjük meg egymást ennyire. Ez a jin-jang tematika jellemző a könyv formában hamarosan megjelenő Fantom Brigád történetekre is. Mindenesetre felnézek Sogekingre: egy nap olyanná akarok válni, mint ő. Még akkor is, ha ez lehetetlennek tűnik. Az érzelmi intelligenciája kiemelkedik a blogon.
F: És mi a helyzet Önnel és Traceróval? Elég csendesek mostanság, így csak azokról a pletykákról van tudomásunk, amelyek a Blikkben jelentek meg. Nyílván, nem vehetőek ezek készpénznek.
V: Tracero a Szerelmem. Csodálom és imádom, nem találkoztam még nála tökéletesebb nővel.
Tavaly márciusban találkoztunk először, s szerelmünk azóta is tart. Az első randink Budapesten volt, a Deák Ferenc téren – Erzsébet téren. Együtt csodáltuk az óriáskereket, amire végül nem jutottunk fel. Egy szabadulószobában tettük próbára a képességeinket, amiből végül nem jutottunk ki. A telet búcsúztató és a tavasz érkezését hirdető gyengéd szellők fújtak, amikor a környéken, a vízpart mentén sétáltunk. Hirtelen megszólalt a Keresztapa zenéje, amit egy utcazenész játszott rendületlenül. Tracero nevetve felém fordult és mondta: „Milyen aranyos vagy, ezt biztos te intézted!” Szerintem nagyon különleges és romantikus volt az első találkozónk, pont mint a kapcsolatunk is. Persze vannak nehezebb napjaink és konfliktusaink, de együtt mindent megoldunk. Olyanok vagyunk, mint Bonnie és Clyde, csak ellentétben velük, mi megállíthatatlanok vagyunk.
F: De már az első találkozójuk előtt sextingeltek…
V: *Elpirul* Igen.
*Csillogó szemek* Ha szeretné, megmutathatom Önnek a neki küldött dicpic-jeimet.
F: Öööö…. Köszönöm a nagylelkűségét, de inkább kihagynám. Kérem, mondja, kik voltak hatással a művészetére?
V: Elsősorban Arthur Rimbaud és Franz Kafka.
F: Miért nem tartalmaz leírásokat a történetei?
V: Mert mindent az olvasó fantáziájára bízok. A környezetet az aktuális történéstől függően mindenki másképp képzelheti el, pont ezért izgalmas. Ahogyan a karaktereket is. A befogadó megismeri a szereplők személyiségét, és ez alapján, figyelembe véve a saját élettapasztalatát, megalkothatja a fejében az adott illető kinézetét. Vikcsiit elképzelhetik Joaquin Phoenix-ként, AZ-ként, vagy akár egy 150 kg-os guruló veszedelemként. War of Colours megjelenhet egy kantárnadrágos, szemtelenül szexi MILF-ként vagy egy szelíd titkárnőként is a lelki szemeink előtt. Tracero-chant alakíthatja Jennifer Lopez, Megan Fox vagy Jennifer Lawrence is. És így tovább.
F: Mégis minek […] vagy kinek tekinthető a Központ? Az ő eredettörténetébe se láthattunk bele részletesen.
V: Nem véletlenül, a titokzatossága hozzátartozik a bájához. Puzzledarabokat már kaptak az olvasók, és még fognak is kapni. Az ő dolguk az lesz, hogy összerakják a kirakóst, és a hiányzó részeket a saját képzeletükkel kitöltsék. Részlet a 11. jelentésből:
„Mindketten sóhajtva mentek tovább. „Kutykuruty!” – szólalt meg hirtelen egy különleges mintázatú béka. A két lány egymásra nézett és már tudták, mit kell tenni. Nem ismerték ezt a békafajt és a színe miatt mérgezőnek is tűnt, de érdemesnek találták kipróbálni. Szerencsére a gyíkemberek sokkal, de sokkal jobban bírják a mérgeket. Egyfejű felvette és megcsókolta a békát annak reményében, hogy hátha ettől illuminált állapotba kerül. Ugyanezt tette Tracero is.
A béka pornósan felnyögött a csókok hatására és átváltozott egy teljesen meztelen férfivá. A kecses, hófehér és csillogó bőrű, szőrtelen férfi hihetetlenül gyönyörű volt, Egyfejűék zavarba is jöttek, mintha hipnotizálták volna őket. A férfinek hosszú szőke haja volt és tengerkék szeme, amelybe bármelyik nő könnyen elmerülhet. A szép pénisze nemességtől, büszkeségtől duzzadt és erősen az ég felé nézett.
- Ki vagy te? – kérdezte Egyfejű bátortalanul.
- Hogy ki vagyok én? Nem is tudom, hogy magyarázzam el, hogy a halandók is megértsék. Nos, ti és az emberek Istenként hivatkoztok rám, de ennél bonyolultabb a helyzet. Én vagyok a múlt, jelen, illetve jövő; a tér és az idő elegye. Én vagyok az abszolút, megkérdőjelezhető és megkérdőjelezhetetlen Igazság. Én vagyok a levegő, amely körülvesz bennetek. A föld, amin álltok. A végtelen ég, melyen szárnyalnak a madarak. Én vagyok a fürdővizetek zamata, az élet és halál harca, s egyben a remény dallama. Szóval én vagyok minden, de egyszerre semmi sem. Azonban az lesz a legegyszerűbb, ha úgy mutatkozok be, mint a Központ megtestesülése.”
F: Köszönöm. Ha már az eredettörténeteknél járunk, a történet főszereplőjéről, Vikcsiiről is keveset tudunk. Az elején kiderült, hogy Vikcsii egy igen népszerűtlen bohóc volt, akinek a viccein senki sem nevetett. Majd ennek hatására megőrült, gyilkolni kezdett és börtönbe is került.
V: Igen. Nem biztos, hogy lesz idő és keret arra, hogy jobban kibontsam a főszereplő jellemét, háttértörténetét. Annyit tudni illik, hogy Vikcsii egy elefántcsontparti istenség eredetileg. Vikcsii név két Baoulé törzsi nyelvből származó szóból tevődik össze (a „Vik” - Romlott és „Csii” – Csúszómászó kifejezésekből). Az aszexualitás, életuntság és a trollkodás istensége. Az ősi időkben az ott élők minden hónapban szűz lányokat áldoztak a tiszteletéért, a testeket pedig Vikcsii lakóhelyéül szolgáló mocsárba dobták. Úgy ábrázoltak engem a helyiek, hogy víziló testtel, kígyó farokkal, szúnyog szárnyakkal és kismacska fejjel rendelkeztem. Én magam már nem tudom, hogy néztem ki akkor. Sajnos idővel az elefántcsontparti törzsek elfeledtek engem, így a természetfeletti hatalmam is hanyatlásnak indult egészen odáig, hogy halandó emberi alakban születtem újra. A Központot is amiatt ismertem már korábban is, hogy az Olümposzon megrendezésre kerülő isteni találkozókon részt vettem sokszor, amikor éppen nem az önsajnálattal voltam elfoglalva.
F: Van egy olyan érzésem, hogy igazából nem is a rajongók képzeletére szeretne bízni mindent, hanem csak kifogásként használja, és valójában egyszerűen csak Ön lusta.
V: […]
F: Honnan származik a Fantom Brigád elnevezés?
V: Ez egy nagyon jó kérdés. Mikor megalapítottuk a csoportunkat Sogekinggel, sokáig vitatkoztunk a nevet illetően. […] Velőtrázó Vélemény akkor viccesen a Statler és Waldorf nevet javasolta. [akkor még két tagból állt a Fantom Brigád – a szerk. ] Sogeking végül felvetette ötletként, hogy legyünk Fantom Brigád. Először azt gondoltam, hogy ez a név teljesen a HunterxHunter-ből lett átemelve. Az ottani egyik gonosz szervezetet hívták „Phantom Troupe”-nak. Azonban ebben az esetben akkor a Fantom Társulat nevet kellett volna adnia. Később rájöttem, hogy Sogeking miért a Brigád kifejezést szánta a Színtársulat helyett. Valószínűleg a Harcosok Klubja c. film Káosz Brigád szervezete adott neki ihletet. A Káosz Brigád antimaterialista, multiellenes, anarchista csoportosulás a filmben. Ennek megfelelően a Fantom Brigád név tökéletesen leírja a mi csapatunkat, figyelembe véve a küldetésünket és a lázadó szemléletünket. Megjegyezném, hogy a céljaink az utóbbi években […] bővültek, ugyanis nemcsak a világrend megdöntését tartjuk szem előtt, hanem képbe jött a Mesterséges Intelligencia iránti gyűlöletünk. Nyilván nem tudjuk kikerülni az egyre szélesebb körű elterjedését, de nem fogjuk feladni. […] Harcolni fogunk Örökre. Ha jelképesen is, de végezni akarunk a mesterséges intelligenciákkal. […] Az összessel. Félő, hogy az AI terjedésével az ember egyre jobban el fogja veszíteni az emberségét.
F: A Harcosok Klubja címet mai füllel hallva egészen mást jelent…
V: Sajnos. A Fidesz tőlünk lopta, minket próbálnak utánozni. Mindenestre így megszentségtelenedett a mi nevünk is. Egyszerűen borzalmas.
F: Erre mindig is kíváncsi voltam: ki a Fantom Brigád vezetője? Sokan hiszik, hogy Ön, mások Sogekinget mondják, de talán legtöbben Kipcsak Harcost.
V: A vezetés […] egy elég kényes téma. Sok belső konfliktust szült, amelyet kintre nem kommunikáltunk. […] Én soha, egyetlen pillanatra sem voltam vezető. […] A szervezetünk felépítése megfeleltethető a vármegyei kormányhivatalok működésével. A kormányhivatalokban a politikai vezetői tisztséget a Főispán tölti be, nálunk Kipcsak Harcos. A szakmai irányítást a kormányhivatalokban a Főigazgató végzi, amelyet meg nálunk Sogeking. […] Ez a kettős irányítás szükséges a gördülékeny és hatékony működésünkhöz.
F: Ez kicsit ellentmond a rendszerellenességükkel. Biztos, hogy Önök anarchisták?
V: […]
F: Egyébként mi a helyzet jelenleg a Fantom Brigáddal?
V: Nem túl jó a helyzet. Tavaly februárban még több mint 2000 tagot számláltunk. A Tisza megjelenése […] viszont teljesen átrendezte az erőviszonyokat az ellenzéki térfélen. A Brain Drain erősen folyt, és hát sok más mozgalommal együtt mi is egyre inkább elveszítjük a jelentőségünket. […] Jövőre valószínűleg nem is fogunk elindulni a választáson, a stratégiai visszavonulás jegyében. Felvettük a kapcsolatot az ukránokkal, Brüsszellel, illetve a Soros hálózattal, hátha az általuk nyújtott sátáni támogatással túl tudjuk élni ezt a nehéz időszakot. Közben óvodásokon végzünk nemváltó műtéteket.
F: Akkor hány taggal is rendelkeznek e pillanatban?
V: Pár száz, de nem is ez a lényeg. A legfontosabbak az alapító tagok (Rókatündérke, Tracero War of Colours, Kipcsak Harcos, Sogeking és jómagam), akik még mind a Fantom Brigád részét képezik, szóval aggodalomra egyáltalán nincs okunk egyelőre. Előbb vagy utóbb […], de elérjük azt, amit akarunk. A világot már fel is osztottuk egymás között egy tervben:
Sogeking – Ázsia
War of Colours – Európa
Tracero – Amerika
Kipcsak Harcos – Afrika
Rókatündérke – Ausztrália
Vikcsii - Antarktisz
F: Értem. A blogról terveztek még új tagot felvenni?
V: Természetesen, több jelölt is van. That’s What She Said! az egyik, aki annyira lázadó, hogy a lázadó dalversenyen lázadásból nem szavazott, tippelt. Tökéletes lenne közöttünk, nagy lehetőségeket látok benne. Ott van még Fu Szekh Li, aki annyira lázadó, hogy lázadásból a lázadó dalversenyre végül nem is nevezett, hiába kérték meg. Nagyon szeretném még magunk között tudni SororFormozát. A régmúlt időkre visszanyúló blogos tapasztalatai igen hasznosnak bizonyulnának a szervezetnek. Persze, bárki is jelentkezik majd, annak végig kell mennie a szuperszigorú felvételi eljárásunkon. Nagyon sürgető, hogy újabb tagot felvegyünk, mivel Rókatündérke sajnos már régóta nem aktív, valószínűleg lázadásból, nekünk viszont nagyon hiányzik.
F: A dalversenyről jut eszembe. Nemcsak írásokkal próbálják felrázni a blogot, hanem alkalmanként játékokat is szerveznek.
V: Igen. Legutóbb például megrendezésre került WOC szervezésében a már említett Bindzsisztán Partizánjai. Sokat köszönhetünk War of colours-nak, aki végtelen kedvességével még mindig próbálja egyben tartani ezt a közösséget. Lehet, hogy nélküle már a blog sem létezne. De annyi biztos, hogy neki köszönhetően legalább egy kis élet volt az elmúlt két hónapban.
Érdemes megemlíteni még a játékok között „Az Országház Fantomja” c. színdarabunk készülését. Én, Tracero és Sogeking felváltva írjuk benne a részeket, néha kiegészítve a másikat. Ez egy nagyon érdekes kísérlet a részünkről.
F: Valóban, de Az Országház Fantomja sem folytatódott mostanában.
V: Uram, minden Tiszteletem, azonban Ön is tudja, hogy egy ilyen összetett műalkotáshoz idő szükségeltetik, gyakran egy teljes emberi életet követel, vagy akár többet is. […] Az Országház Fantomja irodalomtörténeti jelentőségű, reformot hajt végre a drámai műnem vonatkozásában. Nagyon óvatosak vagyunk az írásával, sokat gondolkodunk rajta. A lehető legjobbat szeretnénk belőle kihozni.
F: A blogon SZIGMA számít a legjelentősebb írónak. Terveznek-e vele összefogni?
V: Nem. […] A SZIGMAverzum és a FANTOMverzum olyan, mint a DC és a Marvel. Folyamatos rivalizálásunk által fejlődünk újra és újra. Ellenfelek vagyunk, de nem ellenségek, pozitív hatással bírunk egymás univerzumaira. SZIGMA egyébként már létre is hozott egy blogot, amely az írásait tartalmazza, az érdeklődök kedvéért linkelem: szigmaverzum.blog.hu/
Friderikusz: Lassan kifutunk az időkeretből, így szeretném megkérni, hogy búcsúzzon el a hallgatóktól, s ha esetleg lenne még üzenete a számukra, kérem, fogalmazza meg röviden.
Vikcsii: Köszönöm még egyszer a meghívást. A kedves hallgatóknak meg kívánok minden jót. A legfontosabb mondandómat a végére hagytam, ami tanulságként szolgálhat bárki számára: a horoszkóp […] determinál minket. Próbáljunk a csillagjegyünknek megfelelően élni, legyünk tisztában az erősségeinkkel és gyengeségeinkkel. Az asztrológia határokat húz az életünkben. Például a munkahelyemen van egy kolléganő, aki Oroszlán csillagjegyű. […] És bármennyire is próbálkozok […] nem tudok vele jó kollegiális kapcsolatot kialakítani, mára már levegőnek néz. És ezen nem változtathatok. A Szűz és az Oroszlán kizárják egymást, összeférhetetlenek. A csillagjegyünk határoz meg minket, és nem a genetika vagy a környezet.
Évaket amúgy akkor kezdett megváltozni, amikor kiderült, hogy 80 millió euro EU támogatást vett fel az udvari pottyantós wc körül épített lombkorona sétányra...
Erről jut eszembe > a Hamletnek van egy punk-rockopera verziója, amit Nagy Feró jegyez.
@sogeking: "Erről jut eszembe > a Hamletnek van egy punk-rockopera verziója, amit Nagy Feró jegyez."
Jól hangzik. :D Akár Az Országház Fantomjában is lehetnének éneklős részek, karaktertől függő zenék lennének. Tracero rock stíllusban nyomná, te a klasszikus opera vonalat vinnéd stb.
Szegény Evacat-et ne izéljük emiatt, bántja a fideszesezés érthető módon, mert ő nem az (a folyamatos Józsizásból is elege lett idővel, pedig az ártatlan tréfa volt :D)
@TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó: végigolvastam az interjút (virágokat az öltözőbe kérem), és helyesbítést szeretnék:
nem az történt, hogy nem neveztem, hanem, miután felületesen olvastam el a nevezési feltételeket, saját dallal és verssel indultam, amit egyből közzé is tettem. Ha a legközelebbi podcastban nem teszik közzé a helyesbítést és bocsánatkérést, akkor
325 467 932 Ft sérelmi és kártérítési díjat fogok tőled és Friditől behajtani.
@Fu Szekh Li: Ennyit nem tudunk szolgáltatni, viszont cserében kapsz külön interjú lehetőséget, amelyben Fridi elnézést kér (a szöveget neked kell megírni :P).
Továbbá választhatsz pornószínésznőt magadnak 3 éjszakára (bárkit választhatsz!)
Saját verses-dalos játék jöhet, már Sogekinggel beszéltéttek, csak valakinek meg kell szerveznie.
@TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó: nem szeretem a csúszómàszózàst meg az önostorozàst tőled. Ez változatlan. A keresztapa zenèje valóban hàtborzongató volt, de lehetett volna rosszabb is...mondjuk a cápa zenéje vagy az èvszàzad viharàban van egy gyerekdal...na az hàtborzongatóbb XD
@sogeking: ugyanolyan követhetően fogalmaz József gazda a cikkben, ahogy Lölő szokott XD ettől is stroke-ot kapok, amikor próbálom értelmezni :D biztos ugyanoda jàrtak retorikàra :D
@Fu Szekh Li: Sajnos, VV Barna arra teremtetett, hogy realitykben szerepeljen. Most is szállítja a tartalmat, az Exek csatája kapcsán főleg róla beszélnek.
Barna vonzerejéről már a VV 11-ben is beszéltünk, sokan furcsának találták, de számomra sokkal érthetőbb, mint Dudu sikere, aki a saját évadjában három csajszit is képes volt elkapni.
Lindát én is sajnálom, de anno Pirost is sajnáltam...
@TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó: a csaj szerintem nagyon nincs rendben. Az exe meg agresszív elnyomó típus (ha van ilyen). Nem hittem volna, hogy lesz a műsorban Barnánál ellenszenvesebb.
Még Moh és Merci a legnormálisabb pár.
Aztakurva, Mercinek frissen van feltöltve a szája?
Dénes szimpi, szeretetet akar adni, és befogadni, háháááháááá.
Patrik úgy néz ki, mint Julien a Madagaszkárból. (vagy mint egy kis szurikáta)
Király Petit is utálom.
Kriszti szerint Linda érzelemből táplálkozik, és Barna most jól befűtötte. (kapcs. ford. itt az érzelem testiséget jelent)
ÉN nézem a sExek csatáját a harmadik részen vagyok túl.
Előre szólok kendőzetlen leszek, nem fogok olyan finoman fogalmazni mint szoktam....
Kezdem:
HOVA SZARJAK ?
Van ez a Linda nevű toprongy, aki bejön egy ilyen műsorba (talán látott is már Barnát itt ott)...
ÉS TETSZIK neki a Barna, sőt kerek perec megbaszatja vele magát !!!!!
Persza Barna ugyanolyan görény, mint volt ez már kiderül az első részben is és persze mindent megmagyaráz!
Másik oldal , hogy Nemazalány szerintem effektíve elmebeteg, mindig is az volt!
Annó Mó annyi türelemmel kezelte, hogy azóta is minden tisztelemet az övé!
ÉN otthagytam volna az utcán egy hét után, miután 2x belerúgok jó nagyot!
Jézusgyerele! És akkor még Lölö Andikáját szidjuk!!!! Hát az legalább MO. leggazdagabb nője lett!
Mos komolyan kérdem: ÉRTI valaki, hogy ezen a Barnán mi tetszik egy nőnek ?????
-----------------
Mercike arca borzalmas, de messze ő és a Mó a legszimpibb karakterek, persze nekik könnyű, hisz csak barátok, de annak jók!
Viszont:
Az megvan hogy Mó mercit "Merga"-nak becézi ? :D :D :D
Tudom a szlengben ez a Mercedest jelöli DE VALÓJÁBAN SZAR-t BÉLSÁR-t jelent :D :D
Egyébként kb. mindenkit utálok Mó és Mercin kívül, szóval jó lesz ez :)
@War of colours: Nálam Moh meg a lazaság az 2 külön világ, amiknek nincs metszete. (elalszok ha csak ránézek, mondjuk ezen kívül sok rosszat nem tudok mondani rá :)
viszont Reni ♡ Dzsigeri, ebben a szériában talán még chipses Bandinak is lett volna esélye
@GinaCsöcsePini: én is utálom a jó részét. de akkor minek nézzük?
Csapatépítő tréning céljából nézzük, XD :D felélesztjük a blogközösséget, közben marhulunk és kisujjunkat eltartva sznoboskodunk ;)
Utóbbi vicc volt. ;) Pink, ha akarna, se tudna sznoboskodni :D
Én nem utálok senkit egyelőre. De én még csak első rész végén tartok
XD szóval van hova fejlődni.
Ami Nemazalányt illeti, szerintem is gond vele, de kevésbé tűnik elmebetegnek, mint inkább személyiségzavarosnak, és traumatizáltnak. Mondjuk ez abból is kiderül, hogy összeállt Barnával...
Jajj várjatok , egyet mégis utálok.... Hogy is felejtettem el?!??? PszichoBarnát utálom , hihi...
@War of colours: Attól, hogy tudjuk a konkrét okát a tahóságának (pl. egy trauma), még lehet utálni. Vagy úgy már nem ér? Barnát csak azért utálod jobban a többinél, mert jobban ismered, jobban átlátod a módszereit. Szerintem ez egy átlagos merítés a mai magyar társadalomból (azon kívül, hogy ismertebbek). De nem panaszkodom, legalább nincs Tóth Gabi, Kasza Tibi, Hajdú Péter...
Pininél ez már lehet, hogy egy visszafogott reakció
@sogeking: Pini kapcsán a megjegyzést bóknak szántam. Rühellem a sznoboskodást.... Magamban is ,ha nagy ritkán előfordul velem.
Amúgy , igen önmagához képest természetesen mindenki lehet visszafogott, miközben az egy másik embernél kirohanásnak számít.
Fanni kapcsán, nem gondoltam, hogy felmenti a taplóságot a trauma. Pusztán arra céloztam, hogy szerintem nem elmebetegnek, hanem személyiségzavaros .
Szabadon utálhatunk bárkit , és marhulhatunk rajtuk. Végül is ezért teszik őket elénk a kereskedelmi tévék ", agytrösztjei". XD
@sogeking: Én azért nézem mert "I love to hate somebody" :)
A műsort nem utálom. Kabátot meg a másik majmot kicsit hiányolom.
A narrátor csaj hangja pedig felidegesít: pofán szeretném vágni, hogy átessen az asztalon! :) Ez már sznobság ?
@War of colours: Szerintem Barna nem átlagosan gerinctelen , aljas nyáladék ratyi!
DE NEM ÉRTEM mit esznek rajta a nők ??? Ez a mostani vakarék is valami színésznő vagy mi. Nemis rossz picsa, bár engem idegesít az egész lénye.
Nekem aki bejön, az a hülyegyerek Lali csaja, az olyan kis aranyoska, de szerintem kefélni is tud/mer/szeret. (Lali helyében kpaszkodnék utána, tán még hűséges is lennék:)
@GinaCsöcsePini: fogalmam sincs, hogy mit esznek rajta a nők. A külseje nyilván dob rajta , de nekem annyira átjön ez a selyemfiú jelleg, hogy hiába mondható jóképűnek , viszketés kapok tőle.
Ha pedig kinyitja a száját, egyszerre több alarm feliratú piros lámpa gyulladt ki előttem, és menekülésre késztet.
Elképzelésem sincs, hogy ezt miért nem érzik a nők.....
@sogeking: na közben , a második részben kiderült a műsorban, hogy Fanni kezelve is volt személyiségzavarral. Továbbra sem felmentésként mondom.
Zárójel: mostanában nagy divat lett, hogy mindenkit cimkézünk és ezzel elinfláljuk a szakkifejezéseket. Velem is előfordul.
Vannak akik, pajzsként is tolják maguk előtt ezeket a címkéket, es ezzel palástolják el sima önzésüket, gonoszságukat, gyermeked reakcióikat.
Amúgy Barna a második részben Fannit nárcisztikusnak bélyegezte, magát pedig empatának. Ezen jót röhögtem. Barna, mint empata?!?!? Jesszus.
Még magamról sem tudnám kijelenti , hogy empata tipus lennék, pedig az egészen biztos , hogy Barnánál jobb, és együttérzőbb típusú ember vagyok.
Igaz, hogy még mindig csak második résznél tartok, de Merci a kedvencem. Vele lennék legszívesebben összezárva a villában. Még kávéznék is vele egyet egy presszóban a való életben.
@GinaCsöcsePini: most nem emlékszem, melyik agyrohasztó műsorban de már máshol is volt ez a csaj, és már akkor is mondtad, hogy bejön neked. Mondjuk a való életben, szerintem nem bírnád sokáig vele.
Melléd egy pozitívabb, életszeretőbb csajt képzelek el...
@War of colours: A nők annak tudatában cselekszenek, hogy tudják, milyen Barna. Ők valahogy mentesítve vannak a felelősség alól. Ha önszántamból bemegyek egy pirájáktól hemzsegő folyóba, akkor kár azt várnom, hogy úgy fognak viselkedni, mint a doktorhalak.
baluzás = spoilerezés (amúgy Gia a spoilerezés Baluja)
/mindenki felcímkéz mindenkit (és ezzel fel- vagy leminősít), ez a divat
könnyebb egy címkét ráakasztani valakire, mint megkeresni alatta az embert
@War of colours: ÉN NEM CSAJ MOSTanában, hanem régen is címkéztem az embereket!
Kell valami fogódzó a sok szemét közötti létezéshez :)
De átcímkézni pláne egy rosszból jóba.... na az nagyon nehéz...
Bevallani, hogy ez a görény mégse egy szar szemét mocsok, hanem benéztem!!!!
Néhányszor már jártam így, bevallom.
De büszkén mondom, hogy egyre könnyebben megy a dolog.
Talán mert ma már magamat is leszarom, hogy mit gondolok magamról negatívat :)
bár ez nem túl friss, de velem szembejött, Muri /PótGabi) Enikő kutyát vállalt. Már alig várom, mikor indítja a Kendőzetlenül (Gabi blogja) mintájára az egyedülálló "szülőként" vállalt kutyatartás nehézségeiről szóló hasonló projektet....
Vagy az egy nő- egy kutya felállás nem illik bele a keresztény, hazaszerető család mintájába???!?!
Vajon megéljük majd, hogy adókedvezményt lehet igénybe venni a kutyák után?!?!?!?
Tudom, tudom, a pokol tüzén égek majd el...
Fiatalon, kíváncsiságból a neten barangolva időnként véletlenül belefutottam ilyen videókba. Nem hiszem, hogy ez összeegyeztethető lenne a Neresztény értékekkel...
@SZIGMA: attól függ, hogy a Neresztény párt melyik frakciójáról van szó. A Bese-Szájer páholy például progresszívebb ezügyben....
További információért forduljon Márki-Zay Péterhez, akinek, úgy hírlik, listája van ezen frakció tagokról ;) :D
Ez ugyanaz a barátod, aki már több ilyen fiaskóba is belefutott?? :D :D
@SZIGMA: Ilyen barátom Nekem is volt!
Az illető még a Cicciolina és a ló című opuszt is látta (véletlenül). (Mennyit kereste, mire rátalált)
Erről még elmondanám, hogy bár ott van Cicciolina is a jelenetben de a lóval NEM ő barátkozik, hanem egy másik bátor amazon! ( a barátom szerint)
@GinaCsöcsePini: Exek csatája 6. részénél tartok és valamilyen oknál fogva Kriszti kevésbé idegesíit, mint annó a VV-ben. Más a dinamika a több játékossal és egy fokkal szerethetőbb.
Veled hogy van ez? Ha jól emlékszem téged is kiborított annó...
és egy coming out:
bármennyire is látom a hibáit, Osváth Zsoltot a VV óta igazából bírom.
Te még emlékszel rá onnan?
Néha megnéztem a Zshowtime csatornáját is, meg néhány beszélgetését, nem élnék vele de nem irritál, amikor megjelenik a képernyőn. (a VV-ben néha nekem sok volt), ezt nem tudom, minden szereplőről elmondani.
Ja és Fannit sem tudom annyira rühelleni, mint annó az Ázsiában, mikor Moh párja volt.
@War of colours: Sajnos Én még a 3. résznél tartok, nem volt időm többre :(
Igen a Zsolt nekem soxor sok, de inkább pozitív vagyok vele szemben.
ÉS egyetértek: nem irritál ha meglátom és ez egész sokáig kitart:)
A volt pasija viszont idegesít, nem tudom miért, de talán a női tükröződésére gondolok és azt meg nagyon nem bírom.
Fannit én teljes szívemből rühellem, de azt gondolom eleget kap a "bűneiért" a Barnától!
De hogy ennek a végtelen görénységét csak mindig utólag veszik észre a nők, NEM ÉRTEM!
Mondjuk van aki meg még ma is a fidessre szavazna... szóval vannak furcsa népek
Krisztit ÉN nem írom, sose bírtam sose fogom bírni! Kár volt belé a pénz :(
@sogeking: Lindának és Viktornak fizettek azért, hogy utálható karakterek legyenek??!?!
Megjegyzem a Mária Magdolna megkövezése projektet nagyon túltoltnak gondolom, az összes tyúk úgy csinál bent, mintha még sosem fordult volna elő vele, hogy megbánt volna egy együttlétet és legszívesebben meg nem történté tette volna, vagy egyszerűen csak nem akarta volna mások orrára kötni. Elismerem, hogy szerencsésebb lett volna azt mondani, hogy "nem akarok erről beszélni" mint azt, hogy "nekem komolyabb érzelmek és több idő kell" egy kis kamatyoláshoz, de most komolyan ekkora ügy ez???!?!? Csak szexelt és le akarta tagadni, nem macskát evett csecsemőfejjel.... Jesszus...
Viktor meg..... Hát nem túl szerethető ember, és ha jól emlékszem a többi műsorban sem volt az....
Barna....nos hát ő Barna. Már meg sem lepődünk....
Neki fizetni sem kell, hogy kavarja a barnát... ösztönből hozza, gondolom, jó sokszor előveszik még majd mindenféle műsorban és lehet, hogy egyszer a közéletben is. Bizonyos körökbe igencsak beleillenének a módszerei. :(
@War of colours: Képzeld alulról kezdtem és így nem olvastam el :D Ari vagy :)
Húúúúú Te ez a kibaszott Linda! odakéri magát aludni a volt pasijához és BEUGAT hogy DE legyen rend!
utána meg megy reggelizni a retekkel ,de előtte beszól hogy kicsit legyen nagyobb rend!
@War of colours: Hehe, nekem nem tudsz spoilerezni, mert a 6. résszel kezdtem.
Viktorból simán kinézem, hogy csak a feszkó kedvéért rátesz egy lapáttal. Zsolti kevésbé szimpatikus, mint az egyéb megjelenéseiben, Patrik semleges, enyhén pozitív. A Linda elleni falkában támadás szimpla stratégia. Fanni ügyesen elhintette, hogy hát nem is az a gond, hogy mit csinált, hanem hogy letagadta... (pont ennyiben más Barna, hogy ő direktben kever, és felvállalja - talán ettől antipatikusabb neked -, a többiek meg sunyiban /pl. Fanni)
amúgy tök érdekes, hogy egyszer mindenkit felcímkézel, utána meg mindenkit felmentesz :P
meg lehetne csinálni ezt a műsort igazi nagyágyúkkal
Gyurcsány - Klárika
Tóth Gabi - Krauszom
Hajdú Péter - Sarka Kata (mondjuk itt már nem is nézném)
Kucsera - Tápai Szabina
Szinetár Dóra - BeZo
Tóth Andi - Marics Peti
Barna sokminden miatt nem szimpi, és a szemétkedése egyenes mivolta pont nem tartozik közéjük.
Fanni ügyében egyetértek. Sunyi módon , de nyomokban Barnát tartalmaz.
Igen, tudom , hogy stratégia volt, de annak is gáz és túl lett tolva.
"amúgy tök érdekes, hogy egyszer mindenkit felcímkézel, utána meg mindenkit felmentesz :P"
Igen, mert szeszélyes vagyok, mint hajdan volt tavaszi időjárás. ;)
Egyszerűen csak, időnként az együttérző l, időnként meg gyermeki reakcióim kerekednek felül, attól függ hol tartok éppen a sztoriban és ki mit csinált. Nem állitom, hogy ez következetes és azt sem, hogy jó. De így tudok bevonódni és végül is ez a lényege egy ilyen műsornak, hogy valamiképpen bevonódj, különben nem érdemes nézni. Legalább is számomra. Amúgy meg is szoktam írni , amikor úgy kritizálok egy viselkedést, hogy közben tudom, én is el szoktam követni. :P
@War of colours: szia!!! Előkerülsz és máris pezseg körülötted az ÉLET!
Kedvet csináltatok az exekhez, bele is fogok én is.
Traitors??? Kedvenc műsorunk: az Árulók. Most épp az ausztrál változat került fel a
SB-ra, magyar szinkronnal /tudod azzal a fajtával, amivel régebben nézegettünk külföldi valóságshow-kat/
Spoilerezés: ne fogd vissza magad. Azt hiszem már tavaly a VV után megbeszéltük, hogy miután mindenki más ütemben halad, ne fogjuk vissza magunkat, ha van mondanivalónk.
@Brigante: hát most nagyon koncentráltam, hogy kijaza Dorka? Dóri még jutott eszembe, valamikor nagyon régen, ő énekelte folyamatosan a Welhellótól a Rakpartot valamikor.
De Dorka? Aztán meglátom, hogy az utolsóban volt???
@War of colours: tegnap este én is megnéztem az első részt. Nekem is feltünt a foglalkozások sokszinűsége. Talán ott azért is lehet ilyen változatos csapatot összeszedni, mert Ausztráliában nem a kiugrás, a 15 perc hirnév egyetlen esélyét látják a szereplésben, hanem egy jót akarnak játszani.
Amit rögtön megállapitottam, hogy bármennyire is nem kedvelem Árpa Attilát, mint embert, de hát ez a fazon a fasorban sincs hozzá képest. Ezt a szerepet Attila keltette
életre.
@evacat: nekem Ádi nem ugrott be. Annyi VV volt már, mint a fene. Meg az utolsóban a mocsár csapat visszafogta magát és amolyan hippi tábor lett az egész... mondjuk Ádi jó fej volt, de nem voltak emlékezetesek. Állítólag lesz Big Brother VIP idén ...
@War of colours: Na folytattam, az 5.-nél tartok.
Lindát utálom mint a szart és rájötettem, hogy nem is a Barna miatt.
Viszont sajnos BArnával értettem egyet, amikor a Linda volt csávója kérdőre vonta!
Miiiiiivan? Hát mi a fasz köze van a sráchoz, ha a volt nője kavarni kezd valakivel?
A volt nőjét még csak csak lebaszhatja, mert egy csapat, de Barnát mi jogon vonja kérdőre bármiről?
Persze Barna később nem hazudtolta meg magát: vér köcsög módra nyilatkozott LINDÁról! , mondjuk őszintén!
Lényeg mindhármukat utálom már, de Lindát szabályosan gyűlölöm is! ÉS jól esik :D :D
Állítólag csak csókolóztak mintha egy kúrást is bevallott volna előtte.
Jó volt a Zsolt: Aszongya a Lindáról : a dementor csókja :D :D
@GinaCsöcsePini: ez az ausztrál árulók magyarul. Ha van rtl+ csomagod, akkor ott, ha nincs akkor az sorozatbaráton is fenn van. WOC és én már láttuk az elsőt. Igéretes.
@evacat: Köszi, van rtl+ -om a voda okán. ( ami már van ONE vagy mi a fasz, én DIGI-s lennék :D ) megnézem majd ahogy tudom.
Kezd jó lenni ez a Exes is... már ők is utálják egymást :D
NA csak jól tudtam én, hogy kúrtak! :D Lindának mindenen túl még a melle is kicsi! :)
Némileg tetszik az a csaj aki annyira jelentéktelen, hogy a nevét se tudom, ilyen hosszú szép haja van és szopós szája és csöcsös is.... csak kicsit undok feje van
Kiderült, hogy valaha Moh is megdugta Lindát egy forgatáson sietve, de azóta se tetszik neki :D :D
@GinaCsöcsePini: Fanninak viszont el kellett volna Barnának mondania szerintem....
Szerintetek ?"
szerintem is. Egyebekben egyetértek. Linda dolga lett volna tájékoztatni Viktort, de kizárlólag a játék miatt. Amúgy senki nem tartozik itt senkinek semmiféle beszámolási kötelezettséggel , sem hűséggel.
Barna húzása viszont állati szemét volt, mikor felkérdezte Lindát mindenki előtt , hogy kénytelen legyen színt vallani, vagy hazudni.
Lindának egyébként csak annyit kellett volna mondani, hogy ez rám tartozik , nem akarok válaszolni, nem tudom még, sokmindentől függ. stb.
Dóri nekem egyelőre szimpi, bár nemrég hallottam, hogy ő is a legősibb mesterséggel kereste a kenyerét, vagy képekkel? jajj már nem is emlékszem, és fogalmam sincs, hogy igaz-e, talán valaki itt tudja.
Mindenesetre ha igaz, lehetne, hogy az "átlagos" foglalkozású embereket kicsit nagyobb arányban jelenítik meg ezekben a műsorokban?!?!?! Annyira unom már ezeket az elkoptatott paneleket....dubajos, vv-s, only fans-es, személyi edző, influenszer, zs-kategóriás színész... ah mindegy is....
@War of colours: Nyilván EKG, mi más ? :)
Jó lenne már egyszer összevitatkozni Veled, mert hogy lehet mindig hasonló a véleményünk ? :D
Dórin nem csodálkoznék! Ösztönösen óckodok tőle, pedig amúgy bejönne. ( A műszáj egyébként nem jön be meg semmi egyéb mű bisz basz se:)
Kefélni jó és nem bűn, DE néha érdemes mérlegelni a következményeket!
Ja és BArnát azért már lehet ismerni a TV-ből régóta.
Mondjuk úgy: nem ő a Grál lovagok kapitánya! ( Lehet még csak nem is csapattag! :D )
@War of colours: Erre van igény (influenszer, személyi edző, only fanses és egyebek), inkább örülj neki, hogy nem te vagy a célcsoport :)
Dórit azért kérdeztem, mert sokszor látom, hogy beszél, de nem jön át, hogy mit mond. Értsd valójában nem mond semmit.
(Hogy mennyire ősi mesterséget folytatott, az hidegen hagy - legalábbis amíg nem láttam a képeket. Amúgy csodálkozom, hogy ez téged befolyásol, hiszen a VV-ben is volt számtalan hasonló. VV5 Vera, Majkának Maya Gold, Okinak Irén...)
@kipcsak harcos: Meg a TG, hirtelen fel sem tűnt. Mondjuk a többi párost meg bírom.
Egyszerűen csak annak adtam hangot, szeretnék több olyan embert látni, akivel amúgy a való életben is "összefutnék", meginnék egy kávét. Nem az a bajom, hogy vannak ilyen "elemek" hanem az arányuk. Tudom, hogy régen is volt, egyszerűen ráuntam és jól esne a társadalmat jobban leképező, arányosabb összetétel.
"örülj neki, hogy nem te vagy a célcsoport :)" - mint néző, igenis célcsoport vagyok. (még ha esetleg nem is a szélesebb réteget képviselem) És az utóbbi években folyamatosan megy el a kedvem ezektől a műsoroktól, mert nagyon kevés olyan játékos van, akivel azonosulni tudok. És ezt nem feltétlenül valami sznob, intellektuális magas lóról mondom, vannak teljesen hétköznapi foglalkozást űző ismerőseim, barátaim, (Sparos pénztáros, eladó, bölcsödei gondozó stb.) akikkel remekül kijövünk és nekik sem jön be ezen játékosok nagy része.
@GinaCsöcsePini: igen, Viktor engem is taszít. Asszem, annó a Téglában, vagy a Hídban vagy valami ilyesmiben volt, és ha jól emlékszem, már ott is nagyon negatívan jött le a karaktere.
Azért szoktunk néha nem egyetérteni ;) Csak azt nem veszed észre, mert elfogult vagy az irányomba ;)
Nekem élből az alapötlet nem tetszik. Annyi ilyen volt már: páronként játszunk valahol bezárva nyereményért, miért kell még ezen is csavarni az exekkel?
Tudom, pénzért és ujabb 15 percért.
Ez most ráadásul low budget. Mig az eddigiekel elvitték a világ másik végére, nekik csak a Körös /?/ partja jutott, az is csak talán márciusban.
Az mindenesetre érdekes, hogy a szakitás ellenére kik tudnak kulturáltan a célért játszani és kik nem.
A párok:
Pankrátor és volt felesége: még csak kommentem sincs róluk
Kriszti-és fiúja: voltak ezek egyáltalán párok? Mindenesetre Kriszti mellé inkább egy ápolót tudnék elképzelni a pszichiátriáról.
Vörös szinészgyerek és Linda: na ők azok, akiknek nem biztos, hogy el kellett volna ide jönni. Mindkettő a jelleme legjavát megvillogtatta már és attól tartok lesz ez még lejjebb is.
Dóri és Király Peti: kövezzetek meg, de valamiért én nem utálom Petit, pedig rászolgálna. Dóri szimpatikus. WOC: a tudálékos macska jelenti, hogy Dóri talán még az éjjel-nappalos idők előtt mozgalmas életet élt. A dubajozós perben többször emlitették a nevét, tanuként meghallgatták. Persze ő is azok közé tartozott, akik csak szépen ücsörögtek a kereveten.
Barna és Nemazalány. Na ez a kettő, akitől mindkettőtől viszketek. Nem is ragozom. Tudjátok már a VV-s és az ázsiás kommentjeimből.
Moh és Merci: mindkettő kellemes meglepetés. Régebben Mercike nyávogásánál inkább átkapcsoltam az M1-re, de jót tett neki is és Moh-nak is az a pár év ami eltelt.
Zsolti és Patrik: mindennel együtt még mindig kedvelem Zsoltit. Igaz, hogy inkább a pár évvel előbbit. De nem fogják megnyerni. Hacsak ......... , végülis az RTL-en megy.
Maradt a végére Norbi és Odett: nem én vagyok a forgatókönyviró, de nagyobb tétekben fogadnék, hogy a végén összeboronálódnak megint. Legalábbis a zárókép kedvéért. De nem hiszem, hogy hosszú távra.
@sogeking: ja és , akár hiszed akár nem, van egy volt prosti ismerősöm is (most már "tisztes" családanya és másból él) és ő is unja ezeket karaktereket :D :D :D
Na erre varrjál gombot! :D :D
Kriszti mellé inkább egy ápolót tudnék elképzelni a pszichiátriáról." - talán ő is fejlődik, meglátjuk, mi lesz belőle a következő "recycling" műsorban
Linda Viktor: Mindkettő a jelleme legjavát megvillogtatta már és attól tartok lesz ez még lejjebb is." -EKG
Dóri ügyében: Nagyon köszönöm az infót, <3 Rád és Giára mindig számíthatok <3
Mercike nyávogásánál átkapcsoltál az M1-re?!?!?!? :D :D :D Anyám, egyik groteszk színdarabból a másikba?! :D :D
Zsoltit én is kedvelem, bár sajnos látom, hogy van egy rosszindulatú oldala, de ennek ellenére a VV óta tulajdonképpen kedvelem. Patrikot némileg sajnálom, szerintem, a kapcsolatuk ZSolti "celebségének" áldozata lett. Na meg az Ábrahám Robi féle pedofil lejárató kampanyé :P Na ha van alak, akitől viszketek az az Ábrahám Róbert.
Norbi és Odett: Szerintem Norbi még mindig hulla szerelmes, Odett pedig már egyre kevésbé. Egyébként Moh és Mercike mellett a legszerethetőbb páros. :)
@evacat: amúgy, nem mintha ennek bármilyen relevanciája lenne, de Mercike annyira bájosan, megkapóan szép, még a feltöltött szája és lufi mellei ellenére is.
Ha pasi lennék nekem bejönnének az ilyen kislányos karakterek.
@War of colours: És mivel foglalkozik a volt prosti ismerősöd? Körmös? :) A viccet félretéve körmösből vagy személyi edzőből, de még akár influenszerből is lehetne érdekes karaktereket keresni, ha ez volna a cél. Ugyanúgy lehet egy tanár, pap, kvantumfizikus, vagy Marika néni a sarki zöldségesből is tök unalmas. (ehhez kellene normális casting)
Ez egy nagyon low budget, ötlettelen semmi műsor, aminek az egyetlen célja, hogy kitöltse a műsoridőt (Mondanám, ugye, de hát ez már ráadásul rtl pluszos.). Kis kavarás, intrika, dráma, kibékülés, a végén meg jöhet a szerelem (pl. Merci összejön Krisztivel).
Amúgy valahol nyilatkozta a szerkesztő (?), hogy nem lett annyira trash a műsor, mint amire számítottak :):):):) <na, ide van belőve
@sogeking: És mivel foglalkozik a volt prosti ismerősöd? Körmös? " - nem :D , de jó poén. :)
Pékséget nyitott :D :D Esküszöm, kifliket árul :D :D
Amúgy valahol nyilatkozta a szerkesztő (?), hogy nem lett annyira trash a műsor, mint amire számítottak :):):):) <na, ide van belőve" - Anyám, hát így nem csoda.
mindegy nekünk jó lesz arra, hogy bandázzunk ;)
@sogeking: mivel a második gyerekével terhes feltehetően valaki tett virslit a zsemlébe. ;)
Ami a lavírozást illeti, mint egy a mentális betegségét be nem ismerő, és ezáltal kezelhetetlen beteg közvetlen hozzátartozója, azt kell hogy mondjam a lavírozás néha a túlélést jelenti.
A műsorban több játékos is mutat személyiségzavarra utaló jeleket, így Dóri lavírozása nemhogy a nyerési esélyeit javíthatja de mivel össze van zárva velük talán egyben az érzelmi stabilitásànak a záloga is. Van , amikor nincs más út.
@Fu Szekh Li: Luna eredetileg VV Soma barátnője volt, majd félrekúrt Pumped Gabóval (addig a pontig Gabó és Soma jó barátok voltak).
Az influenszer Luna pár éve Azahriah csaja, pedig 3 éve meg őt csalták meg. Azahriah 2022-ben a Szolnoki Palacsintafesztiválon az egyik rajongójával folytatott szexuális együttlétet egy Toi Toi wc mögött, szerencsétlenségére a videó kiszivárgott.
Luna egyébként 5 évvel idősebb, mint Azahriah.
A Toi Toi Wc-s eset kicsit újra aktuális, újra eszünkbe juthat, hiszen most mindenki a csókkamera botrányról beszél (Astronomer vállalat vezérigazgatója és HR vezetője bukott le). Igazi mémforrás lett az incidens. Mondjuk én nem értem, miért foglalkoznak ezzel ennyit, hiszen nem vicces, bár tavaly sem értettem a Hawk tuah jelenség körüli hype-ot (öregszem).
@Fu Szekh Li: Öööö, ezzel most megfogtál :):) Pumpednek a volt csaja. Luna Joanna Michelle. Viszont ha a Joanna és a Michelle keresztnevek, akkora Luna az vezetéknév, nem? Így még furcsába a + 'ka'. (vagy 3 keresztneve van, amit nem hiszek)
Erről most eszembe jutott a 'Nincs kettő négy nélkül' című film. Don Bastiano/ Antonio João Coimbra de la Coronilla y Azevedo... Aki ismeri, annak pacsi :)
Van 2-3 név, aki eddig vegyes, kíváncsi vagyok, most merre billen (ha belenézek). Pl. Anger Zsoltot bírom, mint színész, de valami ilyesmi műsorban egész durva volt. Dér Heni is vegyes, Horányi Juli ugyanígy. Varga Noel (Kísértés, Power of Love), ááááá, nagyon nem bírom, Young G Béci szintén. Szőke Zsuzsira mondjuk kíváncsi vagyok, párat meg nem is ismerek.
@War of colours: Nem tudom már, hogy erre pontosan mit akartam írni :) Ha 'lavíroz' azzal gyakorlatilag táplálja, fenntartja a helyzetet. Nem vagyok híve annak, hogy ennyire könnyen felcímkézzünk viselkedésmintákat, vagy akár egy konkrét (kényszer)helyzetben adott reakciót, mint mentális betegséget. Leginkább azért, mert leválasztja az egyén viselkedését a viselkedést kiváltó okról. Úgy értem, hogy egy szar élethelyzetben normális, hogy az ember szarul érzi magát, feszült, dühös... vagy zárkózott, motiválatlan. Nagy különbség van aközött, hogy azt mondom, valaki 'agresszív' vagy 'agresszíven viselkedik'.
Ha páran összejönnénk, talán belevágnék a Traitorsba a közös nézés miatt, de szerintem a Farmnál nagyobb az esély. (ha nem, akkor meg kár várni a csodát)
Ez a kibaszott Linda tényleg barom. fasznak ugatott a végén amikor elmentek.
Aheleytt, hogy elmondta volna hogy a dagadt fejű fasszopó tényleg megállította őket és tényleg Moh t javasolta, igaz csak latolgatás végett! faszom verjem bele ennyire hülye egy picsa. tényleg csak dugásra jó m(márha), de csak egyszer!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Fálki 2025.01.02. 11:12:20
kipcsak harcos 2025.01.02. 13:26:58
kipcsak harcos 2025.01.02. 13:32:11
www.haon.hu/helyi-bulvar-celeb/2024/12/vv-virag-brutalisan-megvertek-bantalmazas
SZIGMA 2025.01.02. 14:58:46
kipcsak harcos 2025.01.02. 16:21:51
SZIGMA 2025.01.02. 16:31:18
Gia 2025.01.02. 19:29:53
Tracero 2025.01.02. 19:47:18
Köszi szèpen, Fàlki :)
Tracero 2025.01.02. 19:49:21
SZIGMA 2025.01.03. 07:54:11
a kubai rakétaválság folyatása következik:
CIA központ, Langley, Virginia
A -17. emelet kettes tárgyalójában elég szokatlan kép tárulna a gyanútlan szemlélődő elé. Egy szovjet KGB-egyenruhás pasas vörös csillagos usánkában döglik az egyik kanapén és rejtvényt fejt a Pionyír magazin friss kiadásában, amit a "K"-osztályról, a szovjet elemzők asztaláról lopott el.
-"Vlagyimir Iljics Lenin. Már megint. Sejthettem volna…"- olvassa össze a megfejtést.
- "Méghogy 9-12 évig, én 1 hét alatt megfejtettem. Hiába na, még mindig jó vagyok. Most sincs titkos kód, kezdek aggódni. Na mindegy, dobok egy szunyát, ez a feszült agymunka lefárasztott."- mormogja csak úgy magának és azzal a lendülettel elbóbiskol.
Az egyes tárgyalóban a válságstáb ül éppen össze, aggasztó információk érkeztek, a szovjetek valami nagyszabású dologra készülnek. Az asztalon egy rakás "Szigorúan titkos!" feliratú akta hever, mindenféle jelentések és a U2 felderítőgép fotói szerteszéjjel. Mindenki idegesen néz a másikra a sűrű cigarettafüstben, egyik cigit szívják a másik után, csak a bögrékben gőzölgő kávé illata hoz egy kis felfrissülést a terem áporodott levegőjébe. Már csak az igazgató hiányzik, Mr. Debille, aki öles léptekkel halad a szigorúan őrzött folyosókon a tárgyaló felé. A tárgyalóba lépve a nyüzsgés abbamarad, még a légy zümmögését is hallani lehetne, ha nem fulladt volna meg már rég a cigifüstben.
- “Jó napot, uraim! Úgy hallottam, komoly a helyzet. McQour, jelentést!”- tér rögtön a tárgyra az igazgató.
- “Igazgató úr! 3 nappal ezelőtt a Tégla fedőnevű ügynökünk egy rádióüzenetet küldött a vészcsatornán, azóta nincs vele kapcsolat. Az üzenet elég zajos és zavaros, próbáljuk kitisztítani, de egyelőre csak ennyi biztos: “ A…szovjetek……hadihajók….többezer rakéta…1MT…Kubába…beavatkozni…”
- "Az 1MT az, amire gondolok?"
- " Attól tartok, uram. 1 Megatonnás töltetek. Ahol bevetik, ott egy porszem sem marad."
- "Megerősítették az infót?"
- "A napokban a keleti blokkban több ügynökünket likvidálták, a többiekről sincs hír, a szovjetek valószínűleg tényleg valami nagyszabású akciót terveznek és nagytakarítást tartottak."
- "Maradtak bevethető ügynökök?"
- "Még várjuk a bejelentkezéseket, de odaát valószínűleg nem maradtak embereink."
- "Erre is fel vagyunk készülve, biztosan van pár hírszerzőnk tartalékban, akit átdobhatnánk..."
- " Olyan nyelvtudással vagy helyismerettel, ami ehhez kellene, sajnos egy sincs."
- "Nemrég kaptunk vissza pár embert egy fogolycserével, velük mi van?"
- "Nos, ők végleg kompromittálódtak, a szovjetek azonnal lekapcsolnák őket. A többség még mindig ápolásra szorul, a maradék a pszichológusok szerint már soha nem lesz bevethető, a kínvallatás miatt felettébb instabilak."
- "Szóval azt kell majd mondjam az elnöknek, hogy az USA hírszerzése totál vakon van, amikor a 3. világháború közeleg?"
- "Attól tartok, igen. De van egy ötletünk, bár nem fog tetszeni…"
- "Valamit fel kell mutatnunk, bármi legyen is az! Nem válogathatunk az eszközökben!"
- “Azt hiszem, hogy a jelen helyzetben csak egy lehetőségünk maradt,nem is annyira B terv, leginkább már a Z terv:…- néz a többiekre megerősítésért McQour, de azok inkább a jelentések elmélyült tanulmányozásával próbálják kihúzni magukat a felelősség alól- …SZIGMA Kapitány.”
SZIGMA 2025.01.03. 07:55:01
- “Ő az egyetlen Szigma besorolású ügynökünk, akit sikerült a KGB-be beépítenünk. Sajnos lebukott, a fogolycserével érkezett vissza.”
- “Mutassa az aktáját!”
- “Nos, azzal lesz egy kis gond. Az archívum feletti WC-ben csőtörés volt és az eredeti beszervezési akták tönkrementek.”
- “Szar ügy!”
- “Szó szerint, uram!”
- “Akkor kérje le a számítógépes rendszerből!”
- “A Szigma biztonsági fokozattól felfelé nem tárolhatjuk az ügynökök adatait a rendszerben, nehogy egy szovjet kém hozzáférhessen.”
- “Ugyan melyik barom hagyta jóvá ezt a hülyeséget?”
- “Azt hiszem éppen Ön, uram.”- mondja ki lassan, tagoltan McQour, miközben farkasszemet néz Debille-el.
- “Khmm, mindegy. Akkor mit tudunk róla?”
- “Nagyjából csak annyit, hogy tökéletesen beszél oroszul, remekül alkalmazkodik a helyi viszonyokhoz és ő az egyetlen, aki túlélte Kinyirov tábornok kínvallatását is. A lebukása után hosszan, különösen kegyetlen módon kínozták, de meglepő módon nem tudták megtörni, váltig állította, hogy ő szovjet kém, olyan meggyőződéssel, hogy még az igazságszérumos és a poligráf-teszteken is átment. Mivel ilyet még az oroszok se láttak, nem végezték ki, csak lecsukták, aztán pár magas rangú szovjet kémért cserébe hozzácsapták a többiekhez a cserénél, hogy vergődjünk vele mi.”
- “Szóval bevethető? És mi van, ha átállították?”
- “Nos, itt lesz egy kis gond, uram. A pszichológusok szerint a túlélésért SZIGMA Kapitány elhitette magával, hogy ő tényleg szovjet kém és hát, hogy is mondjam…úgy maradt. Ebből gondoltuk, hogy nem sikerült átállítani, mert akkor most ugye ahhoz ragaszkodna, hogy CIA-s, hogy itt zavartalanul kémkedhessen.”
- “És ha ez csak egy újabb komcsi trükk? Bolond Iván vagy duplacsavar?”
- “A Bolond Ivánt a tengeralattjárók használják, a duplacsavar meg annyira átlátszó és ósdi, hogy manapság már tényleg csak egy idióta használná.”
- “Szóval, jól értem? Van egy CIA-ügynökünk, akit végre beépítettünk a KGB-be, lebukik, vallatják, megkínozzák és végül tényleg KGB-ügynöknek képzeli magát? Hozzák ki az őrizetből, beszéljünk vele, talán használható lesz!”
- “Háááát, van egy kis gond. Nincs őrizetben. Vagyis igen, de mégsem…”
- “Mi van? Ne beszéljen rombuszokban!”
- “Rébuszokban, uram. Úgy mondják, hogy rébuszokban.”
- “Abban sem. Mi ez a hülyeség? Mint a magyar népmesében? Hoztam is, meg nem is? Őrizzük is, meg nem is?”
- “Szóval az úgy volt, hogy az elején a mi pszichológusaink se tudták hová tenni ezt a beragadt személyiséget és bár mi elleneztük, ők biztonsági okokból kérték a likvidálását a K1-LL H1M jelű formanyomtatványon, amit Önnek kellett volna jóváhagynia, mivel CIA-ügynökről van szó.”
- “Nem kaptam ilyen nyomtatványt.”
- “Erre mi is rájöttünk. SZIGMA Kapitány valahogy kijutott az őrizetből és valószínűleg ellopta az asztaláról. Mindhármat.”
- “Ne szórakozzanak már, az én irodámba nem lehet csak úgy besétálni! Ahhoz a legmagasabb, 8-as szintű engedély kell!”
- “Nos, SZIGMA Kapitánynak 8-as szintű engedélye van, mi azt hittük, Ön adta neki.”- próbálja játszani a hülyét McQour.
- “Az lehetetlen. Ilyen szintű hozzáférése csak az elnöknek, az alelnöknek, a tanácsadóiknak, a vezérkari főnököknek, nekem meg még pár alulfizetett takarítónak van. Hogyan jutott volna hozzá egy mentálisan sérült ügynök? És egyáltalán, maguk csak úgy hagytak egy KGB-ügynököt itt sétafikálni az egyik legtitkosabb amerikai létesítményben? Hülyék maguk? Ezért fejek fognak hullani!”
SZIGMA 2025.01.03. 07:55:34
- “És kiderült valami?”
- “Hát, a 8-as szintű engedélynek köszönhetően ismeri az épület minden zugát, ami leltározásnál még hasznos lehet. A múltkor nem találtam a cicás tollamat, fejből megmondta, hogy melyik fiókban melyik akta alatt van. Ha kedve van, besegít a “K”- osztályon, fordítás, kódfejtés, ilyesmi. Mindenkit névről ismer, születésnapok, névnapok, végre mindenki fel lesz köszöntve időben. És időnként megcsinálja a kisfiam kémia háziját.”
- “Cicás toll??? Kémia házi??? Ez a CIA központja, nem egy Waldorf-iskola, könyörgöm!!!”- fakad ki Debille.
- “A toll évfordulós ajándék volt a feleségemtől, a gyerek meg bukásra állt, gondoltam kém-kémia, rokonszakma, hátha tud segíteni. Addig is szemmel tudtam tartani.”
- “Hát ez kész téboly! Tényleg nincs más? Kérdeztük már a briteket vagy az NSZK-t?”
- “Minket hívogatnak, náluk is pánik van, az ő ügynökeik is eltűntek, csak nekik még egy nyamvadt SZIGMA Kapitányuk sincs.”
- “McQour, ezt vegye majd jegyzőkönyvbe! Nekünk legalább van valamink…valakink. Tényleg, hol ez az ember? Kerítse elő azonnal!”
- “Ha jól sejtem, a szomszéd tárgyalóban van, ilyentájt szokott sziesztázni. Máris idehozom, uram!”- mondja McQour és a másik tárgyalóba siet.
evacat 2025.01.03. 09:04:21
Reggel fogom a kávésbödönt, kinyitom a laptopot, benézek a blogra, hát mi vár itt:
Szigma legujabb műve.
Dezsavüm van, mint régen. Ja nem. Kár.
Jó volt veletek az elmult két /?/ év.
kipcsak harcos 2025.01.03. 20:47:40
BÚÉK a cicá(k)nak is.
evacat 2025.01.03. 20:53:11
Nagyot nem tévedtem azzal a két évvel. 2022 novemberében nyitotta Fálki ezt a blogot.
Persze én is Ti is már errefelé kotlottunk régebben is. Én pl. a covid idején léptem át
az olvasó módból a folyamatosan irogatóba.
De mindennek vége szakad egyszer.
Uj év uj remények..........
kipcsak harcos 2025.01.03. 22:04:39
kipcsak harcos 2025.01.03. 22:06:25
kipcsak harcos 2025.01.03. 22:13:36
kipcsak harcos 2025.01.03. 22:15:04
Tracero 2025.01.04. 09:55:30
kipcsak harcos 2025.01.04. 11:57:38
Biztos van egyfajta közös közlési nyelvetek amivel fog ez menni. XD
kipcsak harcos 2025.01.04. 12:02:14
evacat 2025.01.04. 12:21:05
Legfeljebb, ha megtisztelsz egy nagy M-mel. Macskás. Igy már el tudom fogadni.
Ki az uj liblingem?
evacat 2025.01.04. 12:23:16
náluk. Oda se figyelnek holmi Kipcsákok üdvözletére. Mondjuk, ha egy bográcsot lóbálnál,
talán megnéznék mi van benne, akkor lenne halvány esélyed.
evacat 2025.01.04. 12:25:26
Olvasok. Könyvet.
Hallgatok. Podcastokat.
Nézek. Sorozatokat.
Mennyi minden elmaradt. Bepótolom.
kipcsak harcos 2025.01.04. 12:34:02
kipcsak harcos 2025.01.04. 12:35:12
kipcsak harcos 2025.01.04. 12:37:04
Csak kéreted magad. Kiért voltál oda a Kastélyban gyilkolósban?
kipcsak harcos 2025.01.04. 12:44:19
Tracero 2025.01.04. 12:59:16
Tracero 2025.01.04. 13:01:24
War of colours 2025.01.04. 13:30:08
Köszi az olvasnivalót. <3
Kedvenceim!
1.
archívum feletti WC-ben csőtörés volt és az eredeti beszervezési akták tönkrementek.”
-“Szar ügy!”
Nos, szó szerint ;)
2. Ugyan melyik barom hagyta jóvá ezt a hülyeséget?”
-“Azt hiszem éppen Ön, uram.”
-Amikor az igazság, pofán vág ;)
3. Ne beszéljen rombuszokban!” - mint egy villalakó gyöngyszeme XD
4.
leltározásnál még hasznos lehet. A múltkor nem találtam a cicás tollamat, fejből megmondta, hogy melyik fiókban melyik akta alatt van"
Szigma kapitányt ezúton is szeretném felkérni, mint "leltározót" a mi házunkba is. Rengeteg cicás tollhoz hasonló megoldandó ügyünk van. XD
5. akikre egyébként egy házasulós valóságshow válogatását se bíznám rá,
XD :) azért az durva, hogy egy ez fokmérő lett....
War of colours 2025.01.04. 13:31:58
War of colours 2025.01.04. 13:34:53
Tracero 2025.01.04. 13:44:56
:D
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.01.04. 14:05:29
encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcQr1OCwO2RMtg_ujYYP-lseTPeKWM8iNNG_3A&s
Tracero 2025.01.04. 14:12:27
A kèpen röhögtem, azt tènyleg köszi ;*
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.01.04. 14:18:42
@War of colours: Jó, hogy itt vagy. :) Van kedved dalversenyeset játszani?
War of colours 2025.01.04. 14:47:19
War of colours 2025.01.04. 14:48:19
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.01.04. 15:38:41
Sogeking és Tracero valószínűleg részt fog venni rajta. minimum 5 ember kéne hozzá, de még jobb lenne, ha heten összegyűlnénk.
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.01.04. 15:40:26
SZIGMA 2025.01.04. 15:51:33
kipcsak harcos 2025.01.04. 16:49:10
kipcsak harcos 2025.01.04. 19:02:58
A gyereknevelésben erősen mentorálásomra szorul. XD
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.01.04. 20:28:32
Én Cérnáról hittem sokáig VV10-11 alatt, hogy férfi.
Rólam meg WOC gondolta egy rövid ideig, hogy nő vagyok, ami nagyon jól esett. :) Régi szép idők
kipcsak harcos 2025.01.04. 20:58:33
Cérna - igaz korántsem igényelte -, de védelmem alatt áll. El a kezekkel Cérnától!
Fura fiú vagy Te :D Nekem biztos nem esne jól, ha nőnek vélnének itteni megnyilvánulásaim alapján. XD
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.01.04. 21:32:30
Egyébként sem bántásból írtam. Őszintén szólva, a minap örültem, hogy újra kommentelt a ninjalány. Az most teljesen lényegtelen, hogy nem kedveljük egymást, és ez valószínűleg nem is fog változni, de el kell ismernem, hogy mindig is bírtam a humorát és a kreativitását - jelenléte pozitív hatással van a blogra. Ami még fontosabb, hogy ti nagyon jól megértitek egymást. :)
Attól nem kell aggódnod, hogy valaha is nőnek gondolnak téged XD Egyedül talán akkor rezgett a léc minimálisan, mikor Tracero javaslatára próbát tettél olyan könyvekkel, amelyekben a brománc szál hangsúlyos szerepet kap, de azt a kiváncsiságoddal magyaráztam :D
sogeking 2025.01.04. 21:50:52
evacat 2025.01.04. 21:52:25
Nem biztos, hogy akarom látni.
sogeking 2025.01.04. 21:55:15
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.01.04. 21:57:52
A 3.évadban meg elméletileg DiCaprio is szerepet kap...
sogeking 2025.01.04. 22:21:02
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.01.04. 22:47:28
Azért lett szerintem akkora siker, mert a legtöbben nem olvasnak mangákat, nekik új ez a koncepció és felfogás. Ha már netflix sikerek, én a Wednesday körüli hype-ot nem értettem soha
Tracero 2025.01.05. 09:34:33
Tetszett a squid game 2? A the 8th show-t làttad? :)
Tracero 2025.01.05. 09:35:30
Tudom...tudom..csak sok a doboz :D
sogeking 2025.01.05. 12:47:31
nagyon nem akarok spoilerezni, úgyhogy csak annyit, hogy az első évad sokkkkkkal jobban tetszett
@evacat: meg pl. valahol le van töltve a gépre a Sátántangó, de annyira sok minden van, hogy nem is tudom, hol :)
sogeking 2025.01.05. 13:17:01
szóval mi a dalverseny kiírása? önismereti tréning vvhv vonatkozásában?
www.youtube.com/watch?v=5TpLMDT3yXg
Kovács Kati - Az én időm
www.youtube.com/watch?v=eOI3zxV4vjw
Emil rulez - Nem megy
www.youtube.com/watch?v=_t9btrr1UR0
A dzsungel könyve - Csak egy út van
Tracero 2025.01.05. 14:31:58
Tőlem egy öncèlú zene megosztàs, ami playlistes lett XD
youtu.be/aW7bzd8uwyQ?si=UC7DRWbLapfiX6NN
Tracero 2025.01.05. 17:27:32
War of colours 2025.01.05. 18:19:31
"Rólam meg WOC gondolta egy rövid ideig, hogy nő vagyok, ami nagyon jól esett. :) Régi szép idők"
Megjegyzem, hogy mivel Piniről egy korábbi neve (Moletty) miatt is azt hittem, hogy nő, valószínűleg ez inkább engem minősít mint titeket. XD :)
@sogeking: azt hittem tippelős lesz.... De úgy látom , te nyílt kártyákkal játszol ;)
Egyébként hogy teltek az ünnepek?
@Tracero:
Bocs, holnap minden gyereket el kell küldeni a megfelelő szociális "ketrecbe", nem tudok nézni semmit ma este, de holnap este játszom veled "közösnézőset" csak mondd mi legyen az ;)
sogeking 2025.01.05. 20:49:02
bár jól esett, de azon azért megakadtam, hogy akkor az alaptézis szerint a női lelkek jók, a férfiakéi (van ilyen szó?) meg rosszak?? :):):)
mindig nyílt kártyákkal játszom
@Tracero: vvhv önismereti
először azt hittem a cápázás valami szleng (mint a pókemberezés)
Tracero 2025.01.05. 20:55:11
War of colours 2025.01.05. 20:56:11
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.01.05. 21:37:11
sogeking 2025.01.05. 21:43:24
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.01.05. 21:44:42
Fel a fejjel, mi együtt mindenre képesek vagyunk. Egyszer valamikor a blogba is életet lehelünk.
Ha VVHV-re vonatkoztatjuk az önismeretet, akkor nekem:
TIX - Fallen angel
m.youtube.com/watch?v=F0r3vmGLzZU&pp=ygUQVGl4IEZhbGxlbiBhbmdlbA%3D%3D
Keiino - Black Leather (ezt már korábban linkeltem)
m.youtube.com/watch?v=SCTAs_QPfUc&pp=ygUUa2VpaW5vIGJsYWNrIGxlYXRoZXI%3D
Armin van Buuren - Ping Pong
m.youtube.com/watch?v=Z8V5GfFeUDs&pp=ygUPUGluZyBwb25nIHNvbmcg
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.01.05. 22:03:07
Még legalább két embert be kéne szervezni. Lehet, hogy majd írok Rókatündérkének, Egyfejűnek és Kipcsak Harcosnak. Az ő esetükben még látok reális esélyt arra, hogy részt vennének ( igen kevesen vannak, akik velem jáccanának).
Ha pedig valaki ráadásként mégis jelentkezne közben, még a személyem ellenére is, az már csak hab lenne a tortán.
Az egyik kedvenc ex-kommentelőm, Velőtrázó Vélemény egyszer azt írta, hogy a Pini név is elég megtévesztő, mert ő férfi (amikor az került terítékre, hogy a Vikcsii is lányos hangzású) :D
A Való Világ 11 alatt több napig azon tanakodtunk Sogekinggel, hogy mi legyen a szervezetünk neve, de nem jutottunk sokáig semmire. Velőtrázó akkor Statler és Waldorf nevet javasolta nekünk. Az ajánlatát nem fogadtuk el, hiszen tudtuk, hogy nem ketten leszünk a csapatban. Megszületett a Fantom Brigád, és a többi már történelem.
Velőtrázó Vélemény a VV 11 végefelé törölte magát, mert beszélt rtl egyik emberével, és csalódott egy bizonyos nformáció hallatán, amit nekünk nem árult el, de kiábrándult az egészből
Ha engem kérdeztek, akkor valószínűleg megtudta, hogy Krisztivel akarták megnyeretni
sogeking 2025.01.05. 22:21:32
Tracero 2025.01.05. 22:27:15
Tracero 2025.01.05. 22:29:18
Èn jàtszok veled :D
Tracero 2025.01.05. 22:29:58
Tracero 2025.01.05. 22:32:32
I am getting tired of this autocorrect shirt XD
sogeking 2025.01.05. 22:36:31
majdnem olyan jó, mint a pókemberezés
erről az jut eszembe, hogy a múltkor, amikor dekopírfűrésszel vagdostam, utána 3 napig fűrészport tüsszentettem
War of colours 2025.01.05. 22:46:32
A "tyúkól" a reptéren volt az információs pultokban, ahol az utasok szeme előtt voltunk egész nap. Ha bármilyen leszbi partiba kezdünk, az hamar filmforgatásban csapott volna át .... több kameraállásból
Ráadásul az említett hölgyek lefedték szinte a teljes kor palettát. A húsz évestől a nyugdíj előtt állókig minden korosztály képviseltette magát. :P erdekes egy parti lett volna... XD
War of colours 2025.01.05. 22:49:43
youtu.be/V5bu_lZMb8E?si=mQBInZaksrNrCXUs
sogeking 2025.01.05. 23:07:24
'75-ben ott van a ding ding dong ;)
sogeking 2025.01.05. 23:54:06
Gigliola Cinquetti tavaly sztárvendég volt a Sanremoi Dalfesztiválon!!!
www.youtube.com/watch?v=6F0lXG4VvxY
2003 Sertab Erener egyik kedvenc török énekesnőm - sajnos már ő is szétszabatta az arcát
2008 Edvin Marton + Plushenko emlékezetes
2009 kivételesen az nyert, akinek szurkoltam ;)
SZIGMA 2025.01.06. 07:55:04
Van aki belenézett a Pokoli rokonok című remekműbe? Mi történt az Ullmann Mónikával? Alig ismertem rá.
sogeking 2025.01.06. 11:50:41
to sum it up:
A fallen angel (who is) not able to fly knows that he will never reach up to heaven.
So he is chasing a girl in the black leather, and knows that there is no way back.
de mi van a ping ponggal?
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.01.06. 13:30:23
Köszönöm, hogy játszol velem, ez jól esik ;*
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.01.06. 13:42:16
Érdekes hely lehetett. Szerintem lehetett volna ott forgatni egy realityt, mert biztos volt ármány és cselszövés. Ahogy általában - de nem mindig - a realitykben a nők kezdeményezik az áskálódást és a taktikai játékot, míg a férfiak rögtön összehaverkodnak és bratyiznak.
Bár kicsit ellentmondásosnak tűnhet, de így is a női lelkeket jobbnak tartom.
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.01.06. 13:51:52
Ma megkérdezem megint Tracero-chant, hogy mikor folytatja az eposzt.
Ha már nem lesz kedve folytatni, akkor folytatjuk mi vagy ha alkalmazkodni akarunk a mai szívtelen világhoz, akkor befejeztetjük a mesterséges intelligenciával.
Látom szokás szerint otthon vagy az eurovízió kapcsán ;)
sogeking 2025.01.06. 21:57:09
WoC lehet, hogy megint összekevert bennünket, de nem hoztam rád szégyent :):)
SZIGMA 2025.01.07. 08:22:02
A történet foly(t)atódik:
A kettes tárgyalóban békésen hortyogó SZIGMÁ-t McQour tisztes távolból próbálja felébreszteni.
- “SZIGMA Kapitány! SZIGMA Kapitány!”- suttogja.
Semmi reakció. McQour minden bátorságát összeszedve odalép és SZIGMA vállát lökdösve ébresztgetni kezdi.
- “SZIGMA Kap…”- harapja el a mondatot hirtelen, ahogy SZIGMA az arcába tol egy hangtompítós Makarovot, amit tisztázatlan körülmények között szerzett. Maradjunk annyiban, hogy a különleges műveletek osztályának raktárában pár embernek elég szar napja lesz az éves leltárkor.
- “Mi van, McQour? Meguntad az életed?”- kérdi az ébredező SZIGMA.
- “Ne lőjön, Kapitány!”- hátrál magasra tartott kézzel McQour.
- “Ha egy McQour nevű pali suttog a fülembe, az azért elég aggasztó, nem gondolod?”
- “Ne szívasson már maga is a nevemmel! Szükségünk lenne a szakértelmére az egyes tárgyalóban. Elég súlyos a helyzet! Velem jönne, kérem?”
SZIGMA komótosan feltápászkodik és csipás szemeit dörzsölgetve McQour után indul a tárgyalóba. Az ajtón belépve SZIGMÁ-t arcon csapja a tömény cigifüst.
- “Dikk, mi a f@sz van?”- köszönti illendően az egybegyűlteket.
- “Maga tényleg a szomszédban szunyókált?”- vonja kérdőre Debille, eléggé elcsodálkozva a KGB-egyenruhás pasason.
- “Nem hallott még alvó ügynökről, maga debil?”- replikázik SZIGMA.
- “Igen, Debille vagyok, az igazgató.”
- “Azt tudom, ki maga, de nem ez volt a kérdés. Mindegy, szerintem megkaptam a választ. Jó nagy gáz lehet, ha idehívtak. Eddig minden eszközzel távol akartak tartani a titkos cuccoktól, kevés sikerrel, teszem hozzá.”
- “Jó, hogy mondja, honnan szerzett 8-as szintű engedélyt?”
- “Ja, az tök könnyű volt. Loptam egy hármast és egy vastag fekete filccel átírtam nyolcasra, így ni…”- mutatja SZIGMA büszkén vigyorogva a kártyát.
Debille döbbenten néz az asztalnál ülőkre.
- “Maguk a CIA szégyenei! Egy KGB-egyenruhás bohóc egy filctollal kijátszotta a biztonsági rendszerünket!”- üvölti torkaszakadtából.
- “De hát ő CIA-s…”- próbálja menteni a helyzetet McQour.
- “Méghogy bohóc…”- dünnyögi sértődötten SZIGMA, miközben egy lufikutyát hajtogat.
- “Valaki igazítsa el az elvtársat, mutassák meg neki a fotókat!”
- “Már láttam őket! Sőt, a holnapi jelentést is olvastam, elég vérszegény, azt kell mondjam.”
- “Hogy a pics….Mindegy, ezek szerint mindent tud. A szovjetek rakétákat akarnak szállítani Kubába.”
- “Tudom, pár hete megírta a Pravda.”
- “Hogy micsodaaaaa????? A Pravdaaaa????”
- “Ja. A kereskedelmi rovatban volt egy nyúlfarknyi említés róla: A Nagy és Dicsőséges Szovjetunió többezer rakétával biztosítja a békeszerető szocialista kubai nép kényelmét és jólétét.”
- “És én erről hogy nem tudok???”
- “Nos, lehetséges, hogy véletlenül…hangsúlyozom véletlenül, elfelejtettem visszavinni az újságot a “K”-osztályra, miután megfejtettem a keresztrejtvényt. Nem volt benne titkos kód, úgyhogy nem gondoltam, hogy fontos lehet.”
- “Hát, én besz@rok! Ilyen nincs! Én kinyírom! Adjanak egy K1-LL H1M nyomtatványt! Nem is, egy pisztolyt!!!”- üvölti elvörösödött fejjel az igazgató, ügyet sem vetve a rémülten hadonászó McQour-ra, aki próbálja figyelmeztetni, hogy nem kéne SZIGMÁ-t triggerelni. De már késő! SZIGMA Debille fülébe nyomja a hangtompítós Makarovot (amit tisztázatlan körülmények között szerzett).
- “Ez jó lesz? De nyomtatványt is tudok adni, ha az kell.”- morogja SZIGMA, miközben pár K1-LL H1M nyomtatványt cibál elő a zubbonya zsebéből.
- “Ne csinálja, Kapitány! Az igazgató úr nem úgy gondolta! Beszéljük meg civilizált emberek módjára!”- próbálja menteni a helyzetet McQour.
- “Dehát egyik fülén be, a másikon ki!”- mondja SZIGMA tébolyult tekintettel, kibiztosítva a fegyvert, amitől rögtön más kontextusba kerül a mondat.
- “Kerozin!!!”- üvölti McQour, mert mintha olvasta volna a pszichológiai szakvéleményben, hogy SZIGMA valamiért erősen érdeklődik a kerozin iránt.
- “Hol?”- néz körül SZIGMA, elengedve a halálra rémült igazgatót.
SZIGMA 2025.01.07. 08:23:06
- “Kapitány, mi lenne, ha mind lehiggadnánk és eltenné azt a fegyvert? Épp egy válsághelyzet van, amiben csak maga tud segíteni. Nyakunkon a 3. világháború!”- veszi át az irányítást McQour, miközben az igazgató biztos menedéket keres.
- “Jól van, hallgatlak.”- mondja SZIGMA és elteszi a fegyvert (amit tisztázatlan körülmények között szerzett).
- “Ha a szovjetek rakétákat telepítenek Kubába, akkor gond nélkül elpusztíthatják a keleti partot. Tudom, hogy nem hiszi el, de maga is amerikai, CIA-ügynök, ezt nem hagyhatja!”
- “Ügyes trükk, McQour, de én KGB-s vagyok. Ha győzünk, az egész világnak elhozzuk a jóléti szocializmust! Kenyérjegy, egypártrendszer, hiánygazdaság, államosítás, csak hogy párat említsek a rendszer páratlan vívmányai közül.”
- “Nézze, ha kitör az atomháború, azt mindenki megszívja. Magának is kényelmesebb itt, nem igaz? Van Coca Cola, Playboy, WC-papír…”
- “Ezek mondjuk elég nyomós érvek…”- bizonytalanodik el SZIGMA.
- “És ne felejtse el, az elvtársai megkínozták, bebörtönözték, nyilván szeretne törleszteni nekik.”
- “Vannak örökérvényű adósságok. Szóval, mi a TERV?”
- “Mint nyilván tudja, az ügynökeink eltűntek. Kellene valaki, aki felderíti a helyzetet, esetleg szabotálja a szállítást. Addig mi tengeri blokádot vonunk, hogy utolsó védvonalként megakadályozzuk a hajók Kubába jutását. Nem mintha kételkednénk a szakértelmében, csak hogy legyen egy B terv.”
- “B TERV mindig kell, McQour. Tegyük fel, hogy segítek, hogy visszavágjak az elvtársaknak, azon kívül mi hasznom ebből az egészből?”
- “Hát, ez az igazgató úr hatásköre. Mr. Debille, mit tudnánk felajánlani SZIGMA Kapitánynak a szolgálataiért?”
- “Százezer dollár, egy centtel se több!”- veti oda sértődötten a még mindig remegő Debille.
- “Hát jó, ha nem tudunk komolyan beszélni, akkor visszamegyek aludni. Biztosan az ajtó előtt topog egy rakás tehetséges, jól képzett, azonnal bevethető ügynök, akik egy zacskó ropiért megmentik a világot. Dászvidányija!”- indul el SZIGMA a kettes tárgyaló felé.
Most minden szem Debille-re szegeződik, aki érzi, hogy ez most tényleg nem a fillérb@szás ideje, amúgyis az adófizetők pénzéből megy a buli.
- “Várjon! Mondja, mit akar!”
- “Egy ilyen akció nem olcsó mulatság, szóval ehhez legalább 1 millió dollárt kérek. Meg persze, ha megmentem a világot, akkor jár egy kis sikerdíj is. Szerény ember lévén potom 10 millióra gondoltam.”
A háttérben elhangzik néhány “Aztaqurva!” és füttyentés az összeg hallatán, pedig nem olyan nagy összeg ez az egész világ megmentéséért, ha jobban belegondolunk.
- “Hát persze! Egy óceánparti villa Floridában nem kéne?”- csattan fel Debille.
- “Remek ötlet, csapjuk is hozzá, de medencés legyen ám! Mindig is írni akartam egy listát, hogy mit kérnék, ha megmentem a világot, most meg nem jut eszembe semmi, tök gáz!”
- “Jól van, megkapja.”- mormogja megsemmisülten Debille. - “De nem biztos, hogy van most itt ennyi kápé, talán ha 500 ezret össze tudunk kaparni...”- mondja, mire McQour a kezébe temeti az arcát, ő már sejti, mi következik.
- “Nos, mivel egész véletlenül pontosan tudom mennyi pénz van a különleges akciókra fenntartott széfben…”- mondja SZIGMA, miközben egy számokkal teleírt papírfecnit húz elő a nadrágzsebéből - “és nem szeretem, ha hülyének néznek, azzal díjaznám ezt a gyenge próbálkozást, hogy megduplázom a tétet.”
SZIGMA 2025.01.07. 08:24:24
- “Azt hiszem, az lenne a legjobb, ha Debille igazgató úr intézkedne, hogy hozzanak fel 2 millió dollárt a tárgyalóba, a további félreértések elkerülése végett.”- javasolja, mire Debille kelletlenül felemeli a telefonkagylót és tárcsázza a pénzügyet.
- “Mr. Clepto? Itt Debille! Kérem, azonnal hozzanak fel 2 millió dollárt az egyes tárgyalóba, köszönöm!”
Pár perc múlva nyílik az ajtó és Mr. Clepto lép be rajta két fekete, I love CIA feliratú sporttáskával és óvatosan az asztalra borítja a pénzt.
- “Megvan hiánytalanul, Mr. Clepto?”- kérdi Debille.
- “Persze, uram!” -válaszol Clepto, majd tekintete találkozik az asztal túloldalán ülő SZIGMÁ-éval. Clepto azonnal vágja, hogy gáz van, SZIGMÁ-val nem jó sz@rozni.
- “Nahát!”- mondja, lehajol az asztal alá és a takarásban szélsebesen pakolja ki a zsebeiből az elcsaklizott pénzkötegeket. - “Ezek valahogy leestek ide, még jó, hogy észrevettem!”- felkiáltással odadobja a kötegeket a kupac tetejére és villámgyorsan távozik, mielőtt kérdések merülhetnének fel.
- “Kapitány, elmondaná, hogy mire lenne szüksége az akcióhoz? Összeírnám a listát. A legjobb embereink, a legújabb technika a rendelkezésére áll.”- próbálkozik McQour.
- “Az nyilvánvaló, hogy ehhez az akcióhoz a legjobbak legjobbjai kellenek, akik kiismerik magukat a szovjet viszonyok között. Maguknak ez nem nagyon megy. Ezért is dolgozom majd inkább azokkal, akikkel a KGB-nél dolgoztam együtt. Az ő kapcsolataik, eszközeik és rafinált trükkjeik felülmúlhatatlanok.”
- “De hát miért segítenének KGB-sek megakadályozni a szovjetek rakétaszállítását?”
- “2 millió okot tudnék mondani, McQour, de a lényeg a megfelelő motiváció. Az a kulcs.”
- “Akkor most hogyan tovább?”
- “Én most elmegyek és összeszedem a csapatot, hogy kidolgozzuk a TERV-et, maguk meg hallgassák szorgalmasan a 222 kHz-es vészcsatornát, azon fogok majd jelentkezni. Ennyi! Na, megyek és vételezek egy autót.”- mondja SZIGMA és a kötegeket a táskákba dobálja majd elhagyja a tárgyalót.
A döbbent csendet Debille töri meg:
- "Moszkowitz!"
- "Dá…akarom mondani, igen, uram?"
- "Állítson rá egy csapatot erre a SZIGMÁ-ra! Mindent tudni akarok! Hová megy, kivel beszél, mit csinál, mindent. Személyesen nekem jelentsenek!"
Moszkowitz bólint és elindul intézkedni.
- "És szerezzen egy rohadt erős reflektort!"- szól utána Debille.
- "Minek, uram?"
- "Mindenkit átvilágítunk. Szerintem van itt egy kettős ügynök."
- "Ták tócsná, táváris gyirektor!"- dünnyögi Moszkowitz, miközben elsétál.
- "Hogy mondja?"
- "Vegye úgy, hogy el van intézve, uram!"
SZIGMÁ-nak persze esze ágában sem volt autót vételezni, szokásához híven ellopott egyet. A mélygarázsból kisuhanó dögnagy fekete Cadillac láttán Sam, az ügyeletes kapus azonnal emeli a sorompót és a semmibe révedve tiszteleg, míg a kocsi kigurul. SZIGMA jobbra fordul, Washington D.C. felé és egy rettenetes szóviccel foglalja össze a pofonegyszerű kijutás receptjét: - "Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a Sam-nek láthatatlan."
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.01.07. 12:14:49
Tracero-chan mondta tegnap, hogy szeretné folytatni az eposzt. Mikor megkérdeztem, hogy mikor, csak azt felelte, hogy majd :S
GinaCsöcsePini 2025.01.08. 11:57:38
BUÉK mindenkinek.
-------
Drága Woc elolvastalak, fogok válaszolni mostmár :)
--------
Kapitány hol a mai adag ? Végigolvastam és kifejezetten tetszik!
---------
Befejeztem a házasság első látásra című szart.
Részletesen le fogom írni a véleményemet ha érdekel Titeket, ha nem!
Előjáróban annyit, hogy rengeteg szar szemét köcsög aljadék picsát és faszit ismertem meg bennünk és csak elvétve egy egy normálist! (Ideértve a szagértő pszichoköcsögöket is)
SZIGMA 2025.01.08. 12:46:12
Örülök, hogy tetszik. Egyelőre kedd és csütörtök/péntek az adagolás ütemterve, attól függően, hogy hogy haladok.
sogeking 2025.01.08. 14:48:36
images.saymedia-content.com/.image/c_limit%2Ccs_srgb%2Cq_auto:eco%2Cw_620/MTk4MTU5MDAxMjc0Mjk1MzY4/who-played-at-monterey-pop-1967-simon-garfunkel.webp
www.youtube.com/watch?v=B8y9U3tQNug
SZIGMA 2025.01.09. 08:09:42
Hősünk a washingtoni központi gyógyszertár előtt parkolja le a nem szokványos kormányzati rendszámos Cadillac-et és a táskákkal a kezében bemegy az épületbe.
Nem kerüli el a figyelmét a 30 yardnyira mögötte leparkoló megfigyelőcsapat, csak pont lesz@rja. A gyógyszertár unalmas rutinját eléggé felkavarja a KGB-egyenruhás alak, aki 2 I love CIA-s táskát dob hanyagul a pultra.
- "Jó napot! Miben segíthetek? A szokásos? Morfium, kokain, szkopolamin?"- kérdi a gyógyszerész a CIA-s táskák láttán.
- "Dehogyis! Liderin kellene."
- "Dehát az receptköteles!"
- "A kokain meg nem, mi? Na neb@ssz!"
- "Pedig de!"
- "Egy haverom azt mondta, itt kapok Liderint."
- "Hogy hívják a haverját?"
- "Benjamin."
- "Nem ismerek semmilyen Benjamint."
- "Franklin. Benjamin Franklin."
- "Így se rémlik…"
SZIGMA elővesz egy százdollárost.
- "Itt egy fotó róla. Így se?"
- "Valami rémlik, ritkán látom mostanában, ha érti…"
És SZIGMA érti.
- "Jut eszembe, lehet hogy mégis van pár receptem, az elnök aláírásával…"- mondja és egy kötegből elkezd százasokat pakolni az asztalra, ami odacsalogatja a többi gyógyszerészt is.
- "Így mindjárt más, ha recept is van. Miért nem ezzel kezdte? Mennyi kellene?"
- "Hogy-hogy mennyi? Az összes."
- "Micsodaaaa??? Az összes???"
- "Srácok! Pénzem rengeteg, időm és türelmem viszont kevés. Megkaphatnám a cuccot?"- mondja a Kapitány és az egész köteget a pultra dobja.
Embert ilyen gyorsan még nem szolgáltak ki gyógyszertárban, az biztos. Amíg a 3 fehér köpenyes villámgyorsan dobálja egy hatalmas papírtáskába a Liderines dobozokat, addig SZIGMA kifordítja a zubbonyát, ami így egy szürke felöltővé változik, az usánkát pedig beledobja az egyik sporttáskába. Már mondania sem kell, a gyógyszerészek széles mosollyal kísérik a hátsó kijárathoz, még egy zacskó mentolos cukorkát is beledobnak a táskába grátiszba. Majd meglepődnek, ha meglátják, hogy a pitiáner SZIGMA már az összes cukrot és nyalókát ellopta a pultról, míg pakoltak. Odakint SZIGMA leint egy taxit és a táskákat bedobálva bevágja magát a hátsó ülésre.
- “Irány a McFly reptér! Adok egy százast, ha 15 percen belül odaérünk!”- mutatja a pénzt a sofőrnek.
- “Kapaszkodj, fafej!”- veti hátra a kefefrizurás sofőr és telitalppal beletapos a gázba.
A CIA központjában Debille az irodájában lapozgatja a személyi aktákat, hátha talál valamit, ami igazolja a gyanúját, de eddig semmit nem talált. A fehér telefon csörgése töri meg a csendet, a titkárnője jelentkezik.
- “Uram, kapcsolom a megfigyelő csapatot.”
- “Uram, itt Vakond ügynök! A célszemély egy DBILL 3 rendszámú fekete Cadillac-el hagyta el a központot és a washingtoni központi gyógyszertárba ment.”
- “Az az én kocsim, b@sszameg! Mit csinál most ez a szemétláda?”
- “Nem tudjuk, Uram! Még nem jött ki.”
- “Azonnal menjenek utána, nem veszíthetik szem elől! Az az ember egy aktív szovjet ügynök, aki elvezethet minket egy alvó ügynökökből álló hálózathoz. Elsődleges prioritás!”
- “Értettem, Uram! Azonnal indulok!”
A sárga taxi csikorgó fékekkel állt meg a McFly magánreptér bejáratánál, SZIGMA odanyújtja a jól megérdemelt százast és már rongyol is a recepcióra. A CIA-s táskák, némi készpénz és a nagy gyógyszeres zacskó segítségével meggyőzi a recepcióst, hogy egy charterjárattal soron kívül elvigyék Miamiba. Rendkívüli gyógyszerszállításként iktatják a repülési tervbe, így SZIGMA neve nem kerül rá az utaslistára. Nehéz is lenne, mivel nincs semmilyen igazolványa, a lopott 8-as (igazából 3-as) szintű engedélyt leszámítva. Míg a gép a kifutóra fordul, SZIGMA kényelmesen hátradönti az ülést, hogy a pár órás repülőutat végigszunyókálja, elvégre alvó ügynök vagy mi a szösz.
SZIGMA 2025.01.09. 08:10:50
- “Happy End Nyugdíjasotthon.”- röhög SZIGMA az épület bejáratánál. - “Ezt egyenesen Vitya bácsinak találták ki!”
(Aki még nem tudná, Vitya bácsi azaz Vitalij Lenembukov a KGB legendás ügynöke, SZIGMA kiképzője volt. Tökélyre fejlesztette a duplacsavart, amit a világon már csak ő és tanítványai használnak, így az ügynökségek rendre beszopják a trükkjeiket, mert nem számítanak rá, hogy van még, aki ezt az ósdi módszert használja. Az öreg a moszkvai nyugdíj helyett inkább egy floridai privát nyugdíjasotthont választott, persze úgy adta be a központnak, mint hírszerzési akciót, úgyhogy a számlákra nincs gondja, nyugodtan (haj)kur(ász)hatja a nővérkéket.)
SZIGMA a recepcióhoz megy, ahol egy igencsak dekoratív ápolónő fogadja, kellemesen feszülő nővérruciban.
- “Jó napot! Miben segíthetek?”
- “Hello! John Smith-hez jöttem látogatóba.”
- “Az megvan, ugye, hogy a John Smith a leggyakoribb név az Egyesült Államokban? Nálunk is van vagy nyolc. Melyikhez jött?”
- “Hááát, Lenin mellszobra biztosan nincs mindegyiknek.”
- “Négynek van, szűkül a kör...”
- “Minden ápolónőt meg akar dugni.”
- “Jajj, hát mindegyik azt akarná, dehát ugye…”
- “Jó, de ő meg is dugja!”
- “Johnny bácsi, 4-es szoba, a folyosó végén jobbra.”- mondja a csaj fülig elvörösödve majd néhány random papírt felkapva sietve elsétál.
War of colours 2025.01.11. 22:26:03
War of colours 2025.01.11. 22:53:11
"Nem hallott még alvó ügynökről, maga debil?” - jóv dupla poén ;)
nekem itthon több is van alvó ügynökből, folyton délig alszanak, és jó kamaszként ott sunnyognak, ahol csak tudnak. ;) én meg mint a naiv anyjuk időnként Debille-ként viselkedek. XD
"Debille kelletlenül felemeli a telefonkagylót és tárcsázza a pénzügyet.
-“Mr. Clepto? Itt Debille! Kérem, azonnal hozzanak fel 2 millió dollárt az egyes tárgyalóba, köszönöm!” -
Cleptot el kellene küldeni Rogán helyett NERniába, mint a kleptokráciánk új csúcsminiszterét tekintve hogy előbbit most listázták az amcsik. Nehogy má' csúcs tolvaj nélkül maradjunk, ha esetleg levennék NERtáblàról (nem fogják,) de akkor én szavazatom Cleptoé.... Tudod, csak a szoki ;)
"Méghogy bohóc…”- dünnyögi sértődötten SZIGMA, miközben egy lufikutyát hajtogat"
Szigma bohócsága még a lufikutyájával együtt is, messze elmarad néhány köz/politikai szereplő nevetséges parasztvakító bohóc tevékenysége mögött. ;)
És egy pozícióra való jelentkezés, pályázat:
"Munkanélküli cirkuszi bohóc vagyok. Kérlek titeket, hogy szavazzatok be a Parlamentbe, ahova tartozom." XD
"Szerintem van itt egy kettős ügynök."
-"Ták tócsná, táváris gyirektor!"- dünnyögi Moszkowitz, miközben elsétál."
Hát ez igazi fejtörést okozott!!!! Ki is lehet az ?!?!?!? XD
kipcsak harcos 2025.01.12. 11:53:33
evacat 2025.01.12. 12:39:16
Valóban oda voltam Árpáért!!! Nem magáért a pasasért, mert őt mint embert nem kedvelem, olyan nagyon nem estem hanyatt az eddigi szinészi alakitásaiért sem, kinézetre sem kedveltem a sunyi tekintetű cipőképét. DE!!!!
Ebben a szerepben tökéletes alakitást nyujtott. Szerintem-nekem.
kipcsak harcos 2025.01.12. 14:28:53
Már azt hittem Józsid háttérbe szorul, bár az Árpás gyanúsításra jobban reagálsz. A Józsisba már beletörődtél. XD
Kár, de a jutalmad így is megkapod:
printfashion.hu/mintak/reszletek/macskas-lapos-fold/noi-pulover
kipcsak harcos 2025.01.12. 14:36:35
www.imadomamacskam.hu/wp-content/uploads/2017/04/3-1.gif
youtu.be/RVSSCN2ts_g
tinyurl.com/5da5kjxc
Cérnahuszár 2025.01.12. 15:37:27
milyen türelmesen apportiroztatja a gazdit
kipcsak harcos 2025.01.12. 15:44:10
Mit szólsz az új avataromhoz? Már elfelejtettem kinek ösztönzésére lett ez. Nem-e Te voltál? :)
Cérnahuszár 2025.01.12. 15:52:07
boldog sütinapot mindenkinek!
kipcsak harcos 2025.01.12. 15:58:41
Pedig rád jellemző, hogy ilyesmire akarsz rávenni.
Mi az a nagy f?
Ez már a múltkor is szemet szúrt, csak nem akartam elárulni tudatlanságom. :'(
Cérnahuszár 2025.01.12. 16:05:56
(magyaroknál ezt a címet adták a sorozatnak)
kipcsak harcos 2025.01.12. 16:15:53
GinaCsöcsePini 2025.01.12. 22:56:59
De utáltam az ilyen tanárokat (szerencsére nem sok volt nekem) !
Valaki azért beszállt neki..... hát szívjon vele.
GinaCsöcsePini 2025.01.12. 22:57:53
kipcsak harcos 2025.01.13. 03:37:06
Semmi prompt?
Cérna estében ez még érthető, nagyjából 12 órányit várakoztam a válaszra.:(
De Te, Macskás?
Cérnahuszár 2025.01.13. 11:23:45
www.kepfeltoltes.eu/images/2025/01/13/431szomorusagra.jpg
Cérnahuszár 2025.01.13. 11:24:29
#akroki 2025.01.13. 11:34:04
Új cápák: nekem eddig kellemesek, pedig úgy kezdtem el nézni, hogy a két fiatalabb pasekon biztos behányok majd párszor xd
SZIGMA 2025.01.13. 14:32:19
Eddig tetszik?
Cérnahuszár 2025.01.13. 15:14:23
kipcsak harcos 2025.01.13. 16:57:44
Cérnahuszár 2025.01.13. 17:28:05
kipcsak harcos 2025.01.13. 21:47:00
Cérnahuszár 2025.01.14. 02:30:08
?
kipcsak harcos 2025.01.14. 04:49:02
Azon túl?
kipcsak harcos 2025.01.14. 04:55:27
SZIGMA 2025.01.14. 08:12:47
- “Johnny bácsi!!!!!!!”- ront be SZIGMA széles mosollyal ámde kopogás nélkül a 4-es szoba ajtaján. Az üvöltés hatására a fotelben üldögélő Vitya bácsi öléből felpattan egy csini kis nővérke és vadul igazgatni kezdi a feszes fehér uniformist, Vitya bácsi pedig maga elé kap egy pokrócot az ölébe.
- “És rögtön szóljon, ha megint felállna…a fotelből.”- mondja a nővérke Vitya bácsinak és szemlesütve kisurran SZIGMA mellett az ajtón. SZIGMA megcsodálja a kecsesen ringatózó hátsót majd becsukja az ajtót.
- “Na de Vitya bácsi!”- mondja SZIGMA vigyorogva.
- “Szevasz, fiam! Pocsék időzítés, mint mindig.”- morogja Vitya bácsi.
- “Elmenjek? Vagy inkább maga ment volna el? A csaj így is elment.”- élcelődik SZIGMA az öreg nyomorán, pedig tudja, hogy az öreg bosszúálló fajta.
- “Azt hittem, sose látlak többet. Mi történt Moszkvában? Hogy-hogy élsz még? És egyáltalán, mit keresel itt? Mi van a CIA-val? Ott is lebuktál?”
- “A CIA-nál lebukni, ugyan már! Hetek óta KGB-s egyenruhában hírszerzősködök Langley-ben és senki le se sz@rta. Jó, páran likvidálni akartak, de ez egy ilyen szakma.”
- “Momentán meg tudom őket érteni. De mi történt Moszkvában?”
- “Húúú, az egy kemény sztori! Az úgy volt, hogy a tiszti bálon valaki meghúzta Besugov feleségét. Hogy ki volt az, azt most ne feszegessük. A lényeg, hogy Besugov valahogy rájött, de nem tudta kiszedni az asszonyból, hogy ki volt az, úgyhogy bemószerolta az elhárításnál azt a 3 embert, aki táncolt a nővel, hogy a CIA-nak dolgoznak. És beindult a gépezet, kínvallatás meg minden.”
- “Ki vallatott? Bemosov?”
- “Brutalov.”
- “Ismerem, jó szakember.”- bólogat elismerően Vitya bácsi.
- “Nekem mondja? Még mindig sajog az állkapcsom, ha steak-et eszem.”
- “Ne egyél steak-et, fiam! Probléma megoldva. Amúgy se jó a koleszterinszintnek.”
- “Hát nem a koleszterinem miatt aggódtam a kínvallatás alatt. Volt ott minden, mint karácsonykor, verés, elektrosokk, drogok, de bármit is csináltak, én csak azt üvöltöttem, hogy “KGB-ügynök vagyok!””
- “Mert hát az is vagy, fiam. Nem mondtad nekik, hogy KGB-s vagy, akit mi építettünk be a CIA-hoz, akik beépítettek a KGB-hez?”
- “Dehogynem. Azt hitték, hogy duplacsavarral próbálkozom, merthogy a KGB-nél semmi nyoma nincs a Szigma-programnak, mert valami csőtörés miatt tönkrementek az akták az archívumban. Ilyen baromság is csak a Szovjetunióban történhet! Milyen hülye tervez WC-ket egy archívum fölötti emeletre?”
- “Biztos az épület keleti blokkjában volt. A keleti blokkban mindig ömlik a sz@r, fiam, hozzászokhattál volna.”
- “Hagyjuk a politikát, Vitya bácsi!”
- “És Mentorov? Ő is benne volt a programban, ő igazolhatott volna.”
- “Hát, az egy másik igazán szomorú történet. Az egyik katonai reptér melletti erdőben találtak pár tartálykocsi kerozint elrejtve. Mivel azt hitték, hogy ő lopta el, kivégezték.”
- “Micsoda veszteség!”
- “Nekem mondja, Vitya bácsi? Egy évig gyűjtögettem azt a kerozint!”
- “Hát ezt jól besz@ptad, fiam! Mi volt aztán?”
- “Amikor Brutalov nem tudott megtörni, személyesen Kinyirov tábornok vett kezelésbe.”
- “Huhh, körömletépés, spanyolcsizma?”
- “Rosszabb…”
- “Csak nem…???”- kérdi rémülten az öreg.
- “De. Finomfőzelék.”
- “Baszki, én 3 nap alatt megtörtem volna. Te meddig bírtad?”
- “Egy hónapig zokogva ettem azt a szemetet és egyfolytában azt üvöltöttem, hogy “Dehát én KGB-s vagyok!” Mint később kiderült, fogadásokat kötöttek, hogy meddig bírom és mindenki elbukta, 3 hétnél többet senki nem adott. Ezután átvittek a Taknyos Pingvin szigorított fegyintézetbe, ahol pár lebukott CIA-ügynököt is őriztek. A következő fogolycserénél meg engem is kivittek a reptérre és Kelet-Berlinbe vittek, ahol átadtak az amcsiknak. Így kerültem vissza Langley-be.”
SZIGMA 2025.01.14. 08:13:44
- “Egy kicsit csalódott is vagyok. Hát hová lett a következetesség, az elvek? Mi lesz így a szocializmussal?”
- “Azért meg ne sértődj már, hogy életben hagytak! Inkább bökd ki, hogy minek köszönhetem a látogatást!”
- “Olyan rég láttam már Vitya bácsit, gondoltam meglátogatom. Nem jöttem ám üres kézzel, egy kis apróság!”- mondja SZIGMA és átnyújtja a hatalmas, Liderinnel telepakolt táskát.
- “Azanyját, nem apróztad el, fiam! Már kezdett kifogyni a készletem. De minek hoztál nekem nyalókákat?”
- “Nem magának hoztam, hanem a nővérkéknek, hogy ne jöjjenek ki a gyakorlatból.”
- “Nagy ajándék, nagy kérés. Jó nagy baj lehet. Mibe keveredtél már megint? És hagyjuk a porhintést, térj a lényegre!”
- “A mieink rakétákat akarnak szállítani Kubába.”
- “Tudom, fiam, olvastam a Pravdában. Mi ezzel a baj?”
- “Vitya bácsi, ki fog törni a 3. világháború!!! Ez rohadt nagy gáz!!!”
- “Fiam, a Szovjetunió győzedelmeskedni fog, minden amiért eddig küzdöttünk, végre értelmet nyer. Az imperializmus elbukik és mindenütt szocializmus lesz, a Föld lesz majd a Vörös Bolygó.”- mondja átszellemülten, a távolba révedve Vitya bácsi.
- “Ne hülyéskedjen már, Vitya bácsi! Van már vörös bolygó: a Marx, izé…Mars. De hagyjuk a gasztronómiát vagy minek hívják, sokkal fontosabb a világbéke!”
- “Világbéke??? Tán valami szépségkirálynő meghülyített? Vagy a kínzás ment az agyadra? Hidegháború van, fiam és nekünk a szocialista ideológiát kell szem előtt tartanunk!”
- “Ideológia, mi? Hagyjuk már! Maga is inkább egy floridai nyuggerotthonban kúrogatja az ápolónőket ahelyett, hogy egy moszkvai szolgálati garzonban vegetálna. Lefordítom akkor a helyzetet, hogy megértse: a szovjet rakéták Kubából pár perc alatt elérik az amerikai célpontokat. És most mondom, hogy az első, amit szétlőnek, az Florida lesz. És akkor nincs többé se Happy End nyuggerotthon, se Vitya bácsi, se nagycsöcsű nővérkék! Az új, 1 Megatonnás töltetek után egy porszem se fog maradni. Hát ez a rohadt nagy helyzet és ezért kell megakadályoznunk a szállítást!”
- “Most az egyszer igazad lehet, fiam! A világbéke tényleg mindennél fontosabb!”- realizálta végre Vitya bácsi a helyzet komolyságát. Hiába na, SZIGMA megmondta, a lényeg a megfelelő motiváció.
SZIGMA 2025.01.14. 08:15:53
- “Hogy miért mi, Vitya bácsi? 1 millió okot tudnék mondani.”- mondja SZIGMA és kinyitja az öreg előtt az egyik I love CIA feliratú táskát. “Na jó, nem egészen 1 millió, voltak költségeim, repülővel jöttem, meg a Liderin, ugye…de a lényeg, hogy ha segít, magáé a fele.”
- “Szóval a CIA csak úgy kifizetett neked 1 millió dollárt, hogy megmentsd a világot?”
- “Hát, kicsit győzködni kellett őket, de végülis igen.”
- “Aham. És a másik táskában mi van?”- kérdez rá rutinosan az öreg róka.
- “Abban csak a ruháim vannak.”- mondja SZIGMA ártatlan arccal és előhúzza a táskából az usánkát, persze gondosan ügyelve, nehogy az öreg meglássa a pénzt.
- “SZIGMA fiam, mi volt a legelső és legfontosabb szabály, amit tanítottam?”
- “A duplacsavar mindig működik és védhetetlen.”
- “Az a második volt, hülyegyerek! Mi volt az első?”
- “Ha pénzt adnak egy akcióra, lopd el a felét!”- motyogja SZIGMA szemlesütve.
- “Szóval?”- teszi fel a kérdést Vitya bácsi felvont szemöldökkel.
- “Jól van, na! Bepróbálkoztam a móka kedvéért, nem jött be. Amúgy se gondoltam komolyan, hogy a legjobb szovjet kémet át tudom verni.”
- “Az usánka egész jó ötlet volt, fiam, büszke vagyok rád! Szóval, akkor hogy is állunk valójában?”
- “Van 2 millánk meg kapunk még 2 óceánparti villát, itt Floridában. Lehetnénk szomszédok.”- mondja SZIGMA, még mindig bölcsen hallgatva a szerény kis sikerdíjról.
- “Szomszédok? Az b@szna be! Amúgy meg, mit kezdjek én egy villával? Megvan itt mindenem.”
- “Magyarázzam? Medencés bulik, fürdőruhás csajok, koktélok. Egész nap ihatja a kedvencét, vodka bögrében, keverve, nem rázva. De felőlem maradhat itt is, ahogy látom, megfelelő kezelést kap.”
- “Ezek ott a CIA-nál nyakig összef@shatták magukat, ha ennyi lóvét hozzád vágtak. De akkor sem teljesen hülyék. Egy ilyen öngyilkos küldetést nyilván csak egy eszelős vállalna be. És ha túl akarod élni az akciót, egy eszelős TERV-re lesz szükség. Merthogy van TERV-ed, ugye?”
- “Hát, ezért jöttem, Vitya bácsi. A CIA infói sz@rt se érnek. A helyszínen kell majd improvizálnom, ami tényleg necces lesz, nem szeretek TERV nélkül dolgozni. Csak egy dolog biztos: ha a flotta elindul, Kalinyingrádban töltik fel a készleteket, mielőtt nekivágnának az óceánnak. Ott tudok majd akciózni, remélhetőleg még a kikötőben. A víz felől lehetetlen lesz a hajókhoz jutni, a fokozott őrség miatt, úgyhogy csak a szárazföld felől mehetek. És ehhez kéne a segítség, Vitya bácsi! Az odajutást és a kimentést kellene leszervezni, magának ez gyerekjáték a régi kapcsolatokkal.”
- “Jól van, fiam, meglátom mit tehetek. Majd beszélek Asimovval, neki mindig fantasztikus ötletei vannak.”
- “Ja, kellene még a régi Sokol rádiója, az adó-vevős, meg ha tudna váltani párezer rubelt, az jó lenne, dollárral mégse császkálhatok arrafelé.”
Az öreg int SZIGMÁ-nak, hogy forduljon el, míg a fotelből felállva rendbeszedi a nadrágját, majd a szekrényhez sétál. A felső polcról leszedi a rádiót és az alsó lapot eltávolítva kivesz egy cipősdobozt.
- “Itt a rádió, elemet vegyél bele! A vészfrekid még mindig a 222 kiloHertz? Majd figyelek! Nesze, itt van 10.000 rubel! Ennyivel bármit el tudsz intézni.”
- “Köszi! Jut eszembe, Langley-ben lefotóztam minden titkos iratot, amit találtam. Ha Moszkvából nyaggatják, hogy csak a csajokat hajtja munka helyett, adjon nekik egyet.”- nyújt át egy maréknyi mikrofilmet SZIGMA.
- “Ezt az aktát viszont úgy ahogy volt elloptam. Benne vannak Kennedy elnök jövő novemberi dallasi útjának útvonaltervei és egy Lee Harvey Osvald nevű tag aktája. Nem tudtam rájönni, hogy mi az összefüggés, talán majd Vitya bácsi.”
- “Ezt majd Ruby elintézi! Mi most koncentráljunk a TERV-re, különben nem érjük meg az idei novembert sem. Papírokat tudsz intézni?”
- “Van emberem.”- bólint SZIGMA.
- “Jó. Hol talállak majd meg?”
- “Idejövet pár utcányira láttam néhány klubot, ott tuti lesz kiadó szoba is.”
- “Ott, ahol azok a kócos csajok vannak?”
- “Az a “Hajlakktalan-szálló”, az nagyon lepukkantnak nézett ki. Feljebb van egy magyar sztriptízbár, a “Há’Turul”, inkább ott szállok meg.”
- “Az jó hely…úgy hallottam.”
- “Úgy hallotta…na persze. Leléptem, majd csörögjön rám! Köszi!”- mondja SZIGMA és a rádiót meg a rubelt az egyik táskába dobva a távozás mezejére lép.
- “Kifelé menet szólj Jessicának, hogy készen állok!”
- “De Vitya bácsi! Az akció!!!!”
- “Fiam, előbb befejezném az akciómat, amit olyan otrombán félbeszakítottál. A Te akciód várhat még 10 percet, nem?”
SZIGMA morogva kisétál az ajtón és a kijárat felé indul. A folyosón az ismerősen ringó hátsó után szól:
- “Jessica, drága! Rá kellene nézni Johnny bácsira! Készen áll, hogy folytassák a kezelést! Köszi!”
Ezután hősünk elindult, hogy kiderítse, miért is kapta ezt a furcsa nevet a “Há’Turul” sztriptízbár.
Cérnahuszár 2025.01.14. 08:43:16
kipcsak harcos 2025.01.14. 18:01:39
Cérnahuszár 2025.01.14. 18:26:32
csak ugratlak, elképzelhetetlen hogy ilyeneket nézz :DD
kipcsak harcos 2025.01.14. 18:51:37
Én szinte bármire nyitott vagyok.
kipcsak harcos 2025.01.14. 18:55:06
kipcsak harcos 2025.01.14. 18:57:32
Mindegy, leírtam. Vállalom az ódiumát. :(
Cérnahuszár 2025.01.14. 19:00:41
kipcsak harcos 2025.01.14. 19:09:11
Én, ugyan délnagymamám "kiszólásain" kupálódtam - bizonyos értelemben - , de tőle és kortársaitól még hasonlót sem hallottam. Azért kértelek fel titkos szószólómnak, mert vele kapcsolatban mindig bizonytalan vagyok nexusunkat illetően. XD
Cérnahuszár 2025.01.14. 19:22:01
a sunyi tekintet világos, én is olyannak látom, a cipőkép meg vagy arra utal amikor az ember gyorsan ráköp a cipőjére és letisztítja, vagy a cipővel megtapossa a képet ami mást nem érdemel, esetleg még játszik az elírés, és cipóképű akart lenni,
de
anno az iq teszten a kérdésre hogy mi köti össze az alkoholt és a deszkát, nekem a kalóz jutott az eszembe, a szerves anyag helyett.
szóval ennyi karakter után, valóban jobb ha evacat mondja meg mit jelent
kipcsak harcos 2025.01.14. 19:35:34
kipcsak harcos 2025.01.14. 19:42:14
Szerintem ez a nyerő, Slendrián.
Neked nem húzta alá pirossal az 'elirés't?
Cérnahuszár 2025.01.14. 19:46:01
kipcsak harcos 2025.01.14. 19:49:57
A "főtévém" feladta az együttműködést, a másikat pedig elállította valamelyik "vendégem".
kipcsak harcos 2025.01.14. 19:51:11
Nagyon menekülnék a nyelvtannáci bélyegemtől.
kipcsak harcos 2025.01.14. 19:52:29
Cérnahuszár 2025.01.14. 19:56:00
épp most keresek egy szösszenetet, hogy lásd, milyen nehéz dolga van annak aki velem beszélget
kipcsak harcos 2025.01.14. 19:59:40
Kísértetiesen emlékeztetsz egy volt levelezőtársamra. Nem lennék igazán meglepve, ha Ö volnál.
kipcsak harcos 2025.01.14. 20:01:02
Cérnahuszár 2025.01.14. 20:02:39
akkor nem bizonygatom mekkora balfék vagyok
kipcsak harcos 2025.01.14. 20:04:31
Még a cipőképű is háttérbe szorult.
Cérnahuszár 2025.01.14. 20:06:09
a kék vagyok
www.kepfeltoltes.eu/images/2025/01/13/729csetelek.png
kipcsak harcos 2025.01.14. 20:08:19
Én még, esetedben azt is elviselem, ha priviben küldöd.
A balfékséged sorozatából elég néhány.
Cérnahuszár 2025.01.14. 20:10:59
már túl vagyok a több a soknál
évek óta írkálok a blogra
kipcsak harcos 2025.01.14. 20:12:35
A linked elküldött a ....
Cérnahuszár 2025.01.14. 20:13:57
kipcsak harcos 2025.01.14. 20:16:07
Én meg azt hittem valami bizalmasabb dolgot akarsz velem közölni.
kipcsak harcos 2025.01.14. 20:18:26
kipcsak harcos 2025.01.14. 20:40:38
Most hogy tudok up-to-date lenni egyes helyzetekben?
evacat 2025.01.14. 21:07:40
Jelentem, hogy a cipóképű megoldásotok a helyes.
Anno tarthatatlan volt, hogy a mai számitógépes világban ne tudjak tiz ujjal vakon irni, s megtanultam. Igen ám, de a lelkesedésem lankadt, s igy a végére maradó űúőüóö betüket akkor sem és most évtizedek után sem tudom üzembiztosan vakon pöttyinteni.
Súlyosbitja a helyzetet, hogy gyakran sötétben irok, igy a vakság duplán sújt.
Igy a cipóképűből feladvány lesz nyelvtanászok számára.
Kipcsak: fontolgatom, hogy nem állok szóba veled, ha nem váltasz Macskásra, de Evacatra is hallgatok.
kipcsak harcos 2025.01.14. 23:53:35
kipcsak harcos 2025.01.14. 23:56:02
kipcsak harcos 2025.01.14. 23:58:48
evacat 2025.01.15. 00:04:55
Ha meg nem humornak, akkor meg kezdek megsértődni.
kipcsak harcos 2025.01.15. 15:42:16
"fontolgatom, hogy nem állok szóba veled, ha nem váltasz Macskásra, de Evacatra is hallgatok. "
Én úgy írnám, ha már polemizálunk: cipőképŰvel. :P
Ehhez mit szólsz?
"Tán letörne a nyelved, ha aszondanád nekem : ténsasszony."
És innentől kussoljak?
kipcsak harcos 2025.01.15. 15:46:40
Én ugyan magamra vettem, de mentségemre szolgálhat, hogy erősen késik a kajafutár. Annyira nem is vagyok éhes, de bosszant, amikor játszanak az időmmel.
evacat 2025.01.15. 15:51:07
Ha megsértődök, akkor is tudok veled értekezni, legfeljebb morcosan.
Ja, és kérem vissza az eredeti kipcsakot.
kipcsak harcos 2025.01.15. 16:26:07
Így megfelelő a magszólítás?
kipcsak harcos 2025.01.15. 16:29:01
kipcsak harcos 2025.01.15. 16:30:36
kipcsak harcos 2025.01.15. 16:31:42
evacat 2025.01.15. 16:33:00
Nem pont erre. Ha már Vikcsii lefideszesezett, akkor már nem kérdés, hogy
melyik arcéledre gondoltam.
A Főni? Igen, azt meg tudnám szokni ujra. Végülis egész életemben az voltam.
kipcsak harcos 2025.01.15. 16:33:17
kipcsak harcos 2025.01.15. 16:37:21
kipcsak harcos 2025.01.15. 16:38:47
evacat 2025.01.15. 16:51:22
kipcsak harcos 2025.01.15. 17:17:57
Talán engem is megbántott akár (toxic leader), de én meglehetősen (rohadnának meg a hosszú és rövid öők) flegmatikus elhajlású vagyok. Ennél fogva meglehetősen másképp állok bizonyos dolgokhoz.
Úgy látom ideje a parancsod teljesíteni és lőn az eredeti kipcsak avatar.
evacat 2025.01.15. 17:24:13
galamblelkemen ütött lukat.
Köszönöm. Kedvelem ezt a fejet :)) Már, ha rajtad van.
kipcsak harcos 2025.01.15. 17:28:29
www.youtube.com/watch?v=1prweT95Mo0
kipcsak harcos 2025.01.15. 17:30:52
www.youtube.com/watch?v=Ptk_1Dc2iPY
evacat 2025.01.15. 18:04:32
Egy időben könyvolvasáshoz, mindig elinditottam a YT-on egy válogatást, ez volt
számomra a tökéletes kikapcsolódás. Lehet, hogy kedvet hoztál ehhez ujra.
kipcsak harcos 2025.01.15. 19:18:07
Én csak bőszítelek. :D
És nem linkelem a többit. :P
War of colours 2025.01.15. 21:36:38
Most olvasom, Vikcsi lefideszesezett?!?!?! Jesszus, orrba nyomom! Hogy lehet ilyen bárdolatlan?!?!? Ennél kevés sértőbb jelzőt tudok előképzelni.... XD
Vicceltem ....mielőtt még valaki komolyan veszi.... ;)
evacat 2025.01.15. 22:22:52
könyvet megvette és nem igazán volt elragadtatva tőle.
Soha nagyobb bajom ne legyen, akkor kva rosszul esett, talán el is tüntem kis időre,
aztán rájöttem, hogy amig a többieket kedvelem, addig nekem itt helyem van.
Sajnos egyre inkább csak volt, ahogy elnézem.
kipcsak harcos 2025.01.16. 02:22:36
kipcsak harcos 2025.01.16. 02:24:19
kipcsak harcos 2025.01.16. 06:46:40
evacat 2025.01.16. 07:32:26
SZIGMA 2025.01.16. 07:58:06
Pár új ruhadarab beszerzése és a bár nevének megfejtése után SZIGMA türelmetlenül üldögél a pultnál, a nyilvános telefon közelében, Vitya bácsi jelentkezésére várva. Az első csörrenésre azonnal odaugrik és felkapja a kagylót:- “Igen?”
- “Nem, én nem Rozi vagyok. Megkérdezem, egy pillanat…”-“Rozi?”- suttogja a pultosnak, aki a tenyerével az ökölbe szorított kezét csapdosva jelzi, hogy Rozi most elfoglalt.
- “Épp dolgozik. Próbálja fél óra múlva! Viszhall!”
Még néhány hasonló jellegű hívás után SZIGMA idegállapotba kerül, nem csoda, ha kissé ingerülten kapja fel a kagylót:
- “Rozi dolgozik!!!....Jajj, bocs, Vitya bácsi! Mondja!...Aha…értem. Nyugat-Berlin? Megoldom!...Oké! A régi 13-as…jó…Odaszólt nekik?…És onnan, hogyan tovább?...Wartburgos Jürgen, rendben…És Lengyelországba?...Ő intézi…Aham…Hogy jutok át a kalinyingrádi területre?...Lengyel ellenállás??? Olyan is van?...Mikor, hol?...Felszerelés az erdőben? Térkép lesz?...Oké! Annyi, hogy kellene egy kimentési TERV szárazföldre és tengerre is, mert ha a kikötőben nem járok sikerrel, ki kell hajóznom….Tudom, hogy megdrágíjja…Jó, szerzek majd pénzt, ha túlélem…De Vitya bácsi, mikor fillérb@szóskodtam én? Jó, inkább ne válaszoljon, értem én a célzást!...Igazolványkép? Intézek azt is….Ennyi?...A lengyel intézi? Hogy hívják?....Meglepetés???...Ne szívasson már! Utálom a meglepetéseket!...Vitya bácsi!!! Ne máár!!!...Jó, köszi! És el ne felejtse a kimentést! Viszlát, Vitya bácsi! És üdvözlöm Jessicát is!”
“Mégse kellett volna szívatni az öreget, most visszakapom kamatostul.”- morfondírozik SZIGMA, miközben felmegy a szobába a cuccaiért.
A csendes külvárosi környéken fehér kerítéses házakban élik az emberek az amerikai álmot. Az utcán sétáló SZIGMÁ-t mindenki biztosítási ügynöknek nézi, úgyhogy igyekeznek messzire elkerülni. Kárörvendően mosolyognak, ahogy az utca végén álló házhoz sétál, ott semmi jóra nem számíthat. SZIGMA kopog az ajtón, ami szokatlan módon nem fából, hanem acélból készült.
- “Jelszó?”- kérdi egy hang odabentről.
- “Kén, ozmium, titán, tantál, nikkel, szén.”- válaszol SZIGMA.
- “SOs TiTaNiC??? Miaf@sz???”- hallatszik, miközben nyílik az ajtó. - “Csak egy gyökeret ismerek, aki még a periódusos rendszerrel is képes trollkodni…SZIGMA!”- mondja az ajtóban feltűnő fura, fehér köpenyes, szakállas alak.
- “Mengyelejev, drága barátom! Rég láttalak. Hogy vagy?”
- “Befelé, majd bent beszélgetünk! Sok a kíváncsi szomszéd.”
Mengyelejev becsukja az ajtót és egy másik, nem kevésbé acélos ajtóhoz vezeti SZIGMÁ-t, ami a pincébe vezet. Odalent egy hatalmas laboratórium van, lombikokkal, Bunsen-égőkkel meg minden sz@rral, amiről csak a Jóisten tudja, mire való.
- “Hoppá! Ez nem így nézett ki, mikor utoljára itt jártam.”
- “Ja, változnak az idők. Ülj le, töltök neked vodkát. Pavlov főzte.”
- “Még a nyál is összefutott a számban.”
- “He-he-he, megmondta, hogy így lesz.”- röhög Mengyelejev és egy demizsonból tölt némi vodkát két Erlenmeyer-lombikba.
- “Zá zdárovije!”- koccintanak és lehúzzák a vodkát.
SZIGMA 2025.01.16. 08:00:42
- “Okmányokkal foglalkozol még? Papírok kellenének egy akcióhoz. De úgy látom profilt váltottál. Mire való ez a sok cucc egyébként?”
- “Ez barátom, az új bizniszem. Kikísérleteztem egy új vegyületet, amolyan pszichotróp cucc. A neve: Látsz Sok Dinkaságot, de marketing okokból csak LSD-nek hívom.”
- “Drogot gyártasz? Milyen dolog ez? Nem szégyelled magad?”
- “Mindenki másképp hajszolja az amerikai álmot, most ebben van a pénz. A hippik és a politikusok úgy viszik, mintha nem lenne holnap.”
“Ha nem jön össze az akció, akkor hamarosan tényleg nem lesz holnap.”- fut át SZIGMA agyán.
- “És hogy működik ez a cucc?”- kérdi.
- “Mindenkinél más, de a lényeg, hogy furcsa látomásaik lesznek, mint valami elcseszett álom. Néha csoportos hallucinációt is okozhat, na, az viszont elég durva sztori szokott lenni.”
- “És mennyi kell belőle?”
- “Egy csepp elég és kész van az ember mint a házi feladat.”
- “Hmm…”
- “Csak nem B-TERV?”
- “Mindig kell B-TERV! Mennyi van belőle?”
- “Mennyi kell?”- mutat röhögve a sarokban hegyekben álló teli marmonkannákra Mengyelejev.
- “B@szki! 2 deci elég lesz, szerintem.”
- “Jó nagy buli lesz. Jó, nézek valamit neki. Szovjet csukamájolajas üvegbe jó lesz?”
- “Tökéletes.”
- “Milyen papírok kellenének?”
- “Hát, kellene egy amerikai vagy nyugat-német diplomata útlevél, egy lengyel személyi meg egy szovjet katonai igazolványba való fotó szegecsekkel, azt majd később kapom meg. Itt vannak az adatok hozzájuk.”
- “Szovjet katonai igazolvány? Inkább nem kérdezem, biztos megint valami duplacsavaros baromság. Vitya is benne van?”
- “Naná, Ő a legjobb. Ez egy szupertitkos akció, többet nem mondhatok.”
- “Jó, csináljunk pár fotót. Ülj le oda a falhoz, az ajtó mellé!”
- “Hmm, mi ez a nagy vasajtó? Ez se volt itt eddig.”
- “Ki ne nyisd, meghalunk! Ott van az atomreaktorom!”
- “Atomreaktor??? Minek az neked?”
- “Úgy felnyomták a villany árát, kész rablás! Úgyhogy építettem egyet. Uránt dúsítok benne, az is jó biznisz. Bár most a nyakamon maradt 20 kiló plutónium, azzal nem tudok mit kezdeni. Tényleg, nem ismersz valakit, akinek kell plutónium? Jó áron adom.”
- “Ugyan kinek kellene plutónium?”
- “Hát, annyi furcsa embert ismersz, biztos van köztük egy hobbista, aki reaktort vagy atombombát épít.”
- “Ööööö, rajtad kívül szerintem nincs, de azért majd utánakérdezek, jó?”
- “Köszi! Na, nézzük a fotókat! Egy párat így öltönyben, aztán majd nézünk neked egyenruhákat a szovjet igazolványhoz.
A fotók elkészítése után Mengyelejev munkához lát. SZIGMA ledől a kanapéra szunyálni, ilyenkor jobb nem zavarni a mestert. Az aprólékos, precíz munkával elkészített papírok könnyen átmennek bármilyen ellenőrzésen, Mengyelejev a legjobb a szakmában.
A profi papírok birtokában már semmi akadálya annak, hogy SZIGMA átrepülje az óceánt.
Persze, nyilván egyszerűbb lett volna felhívni Langley-t és McQour-ral intéztetni egy különgépet, de nem kell a CIA-nak mindenről tudnia. Még a végén megint ráállítanának egy megfigyelő csapatot. SZIGMA egyébként is utálta a belsős CIA-ügynököket, különösen azt a rohadék Vakondot, mert az folyton áskálódott, úgyhogy SZIGMA ott szívatta, ahol tudta.
A New York-i reptéren SZIGMA a Pan Am pultjához lép.
- “Hello! Egy jegyet szeretnék Berlinbe, első osztályra!”
- “Természetesen, Mr….”
- “Olo. Hans Olo.”- mondja SZIGMA és a pultra teszi a nyugat-német diplomata útlevelet. Pár perc múlva a diplomatáknak fenntartott folyosón sétál a gép felé, kikerülve a poggyászellenőrzést.
GinaCsöcsePini 2025.01.16. 10:05:53
Vikcsi egy faszparaszt sunyi antiszoc figura.
Nagy szerepe van abban, hogy az itteni kis csapat a műsorok vége előtt jelentősen elkezdett szétbomlani. Görény beszólogatások direkt oda, ahol észlelte hogy esetleg valaki érzékenyebb. Szórakozásból, de komolykodva.
(Ez utóbbira kipcsak harcos-ban is van némi affinitás, de leginkább csak ha bebaszik vagy egyéb okból egy-egy éjjel valami másállapotba kerül )
Sajnos mostanában nincs időm semmire, de azért olvasni be szoktam ugrani ide (nem nagyon van mit, sajnos :(
@SZIGMA: Ez a mostani írásod nagyon tetszik, mindig elolvasom amint tudom! Várom a sztorit is és a poénokat is mindig! :)
@EVACAT: Ne hagyd magad, bátran csapjál oda és el ne menj innen!
@War of colours: Drágám nem felejtettem el a válaszolást,de sajnos eddig elmaradt :(
kipcsak harcos 2025.01.16. 13:03:26
Basky, ez az egyik szexepilem. Nem tudom levetkőzni. Egyébként - ha kérhetném - ne jellemezz. XD
kipcsak harcos 2025.01.16. 13:07:15
kipcsak harcos 2025.01.16. 13:08:08
kipcsak harcos 2025.01.16. 13:10:25
kipcsak harcos 2025.01.16. 13:13:50
Legfeljebb frissítem.
Cérnahuszár 2025.01.16. 13:30:20
Nem is garázdálkodtam
@evacat: telóra is jó az?
kipcsak harcos 2025.01.16. 13:48:44
Cérnahuszár 2025.01.16. 14:01:09
kipcsak harcos 2025.01.16. 14:19:12
Nekem sokkal jobb hallgatási listám van, szerintem. :)
kipcsak harcos 2025.01.16. 14:25:37
Mire leírtam már a Traviata Prelude szól.
Cérnahuszár 2025.01.16. 14:35:24
meg röhécselek
kipcsak harcos 2025.01.16. 15:13:38
Cérnahuszár 2025.01.16. 16:04:56
kipcsak harcos 2025.01.16. 16:23:56
Cérnahuszár 2025.01.16. 16:28:56
kipcsak harcos 2025.01.16. 16:37:16
Cérnahuszár 2025.01.16. 16:38:52
kipcsak harcos 2025.01.16. 16:39:51
kipcsak harcos 2025.01.16. 16:41:05
kipcsak harcos 2025.01.16. 19:25:01
A széttéplekhetsz mit szólsz?
kipcsak harcos 2025.01.16. 19:27:04
Cérnahuszár 2025.01.16. 20:43:41
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2025.01.16. 20:45:00
Sajnálom mert egy jó kis csapat ez! Nekem is csak arra van energiám, időm, hogy olvasgassak.
Írni már harmat gyenge vagyok.
Várom a VV n+1-et vagy az Árulók következő évadát...
Jut eszembe @mindenki:
A Skyshowtimeon megy az EX on the beach reality
kivánics vagyok rá.
Ha valakinek hiánya van a Circlet is ajánlom a Netfixen.
Az első 3 egész nézhető
kipcsak harcos 2025.01.16. 20:48:05
kipcsak harcos 2025.01.16. 20:51:09
Nevetséges! XD
kipcsak harcos 2025.01.16. 20:52:17
Cérnahuszár 2025.01.16. 21:01:15
Cérnahuszár 2025.01.16. 21:24:51
kipcsak harcos 2025.01.17. 03:28:29
Én éber vagyok, akár hajnanaltájban is.
kipcsak harcos 2025.01.17. 03:30:39
GinaCsöcsePini 2025.01.17. 10:29:24
GinaCsöcsePini 2025.01.17. 10:35:40
Jah hogy már nincs szinte senki :(
Woc mindig is elég ritkán volt, nem biztos hogy emlékszik a "tombolós" periódusaidra.
EvaCat viszont teljesen biztosan.
Egyébként pedig túl rövid az élet, hogy ne mondjam ki amit akarok. :)
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2025.01.17. 13:06:24
Nem mondom, hogy rossz,de...
Egyébként szerintem a 6. Évadban lévő villa már volt valamelyik magyar realityben is. Azthiszem valamelyik Édenhotelben
Cérnahuszár 2025.01.17. 14:40:03
van egy új ötletem, a gasztronómiai kalandozásokhoz
sokszinuvidek.24.hu/otthon-keszult/2025/01/17/medveburger-egy-roman-etterem-kinalataban
kipcsak harcos 2025.01.17. 16:01:04
kipcsak harcos 2025.01.17. 16:07:24
Cérnahuszár 2025.01.17. 18:07:06
valóban
War of colours 2025.01.20. 21:02:37
Pini, még mindig várok.... Csaxólok ... XD
@Brigante: köszi, a kölykök két hónapja felváltva vannak a nyakamon betegen. Ha végre kipaterolom őket a különböző intézményekbe, megpróbálok valamit nézni amit esetleg együtt kidumálhatunk. Amúgy sokat hallgattam mostanában Schiffert és kezdem érteni, mit miért írtál. ;)
De ezt a témát priviben is kitárgyalhatjuk, ha van kedved.
@mindenki
A dalverseny ötletet ejtettünk?
War of colours 2025.01.20. 22:14:40
Mint ennek a stílusnak nem túlzottan nagy rajongója, és nem is különösebben hozzáértő fogyasztója, asszem kijelenthetem , hogy ez egy ütős "alkotás " lett.
Gondolom, már veled is szembejött és ott vagy a több, mint három millió megtekintő között, de ha mégsem akkor ajánlom figyelmedbe XD
Bár ez nem reality de ez maga a (magyar) valóság. Ami új, az az, hogy ez azok számára is érthetően van tálalva, akik némileg "nehezebben elérhetőek, ..... khm... intellektuálisan ;)
24.hu/elet-stilus/2025/01/20/majka-uj-dal-nemetorszag-egyesult-kiralysag-top-10-youtube-ausztria-csurran-cseppen/
SZIGMA 2025.01.21. 08:15:52
Folyt. köv.
Berlint a 2. világháború után a győztes hatalmak zónákra osztották, így éldegéltek a berliniek egymás mellett békében és jólétben a szovjet, francia, brit és amerikai fennhatóság alatt.
Lóf@szt, el ne higgyétek!
Az NDK-nak kerítést kellett vonnia Nyugat-Berlin köré, hogy megvédhesse polgárait az irigykedő kapitalistáktól. Mert épeszű ember nyilván nem hiszi el a nyugati propaganda képtelen állítását, hogy az NDK a saját polgárait akadályozta abban, hogy átszökjenek Nyugatra. Ugyan ki akarná lecserélni a szocializmus végtelen jólétét a rothadó kapitalizmus bűzlő mocsarára? Na ugye! A dolog ‘61-ben odáig fajult, hogy a szögesdrótos határzárrendszert egy sokkal modernebb, magas betonfalra cserélték, hogy ne irritálja a kapitalistákat a boldog emberek és a dinamikusan fejlődő szocializmus látványa. Bár azóta már sokan vitatják, akkor majdnem mindenki úgy gondolta, hogy a komor betonfal és az őrtornyok dizájnja remekül illett a kor szocialista építészeti stílusához. A másként gondolkodókat néhány éves államilag támogatott, bentlakásos tanfolyamra kötelezték egy igencsak zárt intézményben, ahol tanulmányozhatták a funkcionális, végsőkig letisztult építészeti megoldások gyakorlati hasznát.
Egy már régóta fennálló város felosztása korántsem egyszerű, a légoltalmi alagútrendszerek, csatornák továbbra is átjárást biztosíthattak volna.
Ezek nagy részét a háború után lezárták, csak néhányat tartottak fent, ahol a nagyhatalmak közötti háttéralkukat, cseréket, a kémek átjutását biztosíthatták.
Ezeknek az alagutaknak az őrzése, fenntartása elég komoly összegeket emésztett fel, így a kevésbé frekventáltakat lezárták, hogy az így felszabaduló összeget az állam(i vezetők) akarom mondani az állam(polgárok) jólétére fordíthassák.
SZIGMA sikeresen megérkezett Nyugat-Berlinbe, a reptérről taxival a külvárosba ment. Miután meggyőződött róla, hogy senki nem követi, az átkelőpontot rejtő házhoz sétált.
A Dessarwitz strasse 27. szám alatti ház alagsori szenespincéjéből nyílt a híres-hírhedt 13-as alagút.
A 13-as alagutat nemcsak a babonás ügynökök kerülték el jó messzire, hanem végül mindenki. Aki ezen keresztül jött Nyugat-Berlinbe akciózni, azzal olyan furcsa dolgok történtek, hogy csak csodával határos módon tudta megúszni vagy még úgy se.
A szóbeszéd szerint Vitya bácsi az egyetlen ma is élő ügynök, aki többször is átkelt ezen az alagúton és mindig sikeresen tért vissza, bár az ő legendás szaktudásával ez nem meglepő.
A lényeg, hogy ezt az elátkozott alagutat falazták be elsőként és a feledés homályába veszett, így most a lebukás veszélye nélkül használhatták.
A pincében SZIGMA egy sötét sarokban lelt rá a frissen bontott téglák kupacára, amik eddig egy vasajtót rejtettek. Ki tudja hogyan, de Vitya bácsi elintézte, hogy újranyissák a járatot. A sötét járatokban botorkálva SZIGMA egyszercsak fegyvercső nyomását érzi a hátában.
- “Állj! Ki vagy?!”
- “SZIGMA vagyok! És te?”
- “Én vagyok a Fantom, aki idejön, kinyifFantom. He-he-he!”
SZIGMA megfordul és egy nagy kabátot lát. Feljebb nézve feltűnik egy vigyorgó arc. A hatalmas fickó legalább másfél fejjel magasabb SZIGMÁ-nál, aki maga is majdnem a 2 métert karcolja.
- “Uhh, Te biztosan megetted a spenótot kiskorodban. Vitya bácsi küldött?”
- “Ja, szólt az öreg, hogy segítsek, meg jó lóvét is ígért, úgyhogy itt vagyok. Hoztam neked pár ruhát, amit kinőttem, öltözz át!”- nyújt át egy táska ruhát az óriás.
SZIGMA átöltözik a kissé malteros munkásruhákba, amiket lehet, hogy a Fantom már kinőtt, de SZIGMÁ-n így is úgy áll, mint tehénen a gatya.
- “Igazán nagyszerű, pont jó!”- morogja SZIGMA cinikusan.
- “Örülök, hogy tetszik! Az öltönyöd talán jó lesz a kisebbik fiamnak, még csak 12 éves.”
SZIGMA bamba arcot vágva próbálja leolvasni a nagydarab fickó arcáról, hogy viccel-e, de gyanús, hogy ez komoly.
- “Itt egy üveg snapsz, én főztem. Vitya azt mondta, szereted a töményet.”
- “Köszönöm! Jó az illata. Barack?”- szaglint bele SZIGMA az üvegbe.
- “Vadbarack. Olyan vad, hogy verekedtek a hordóban…”- poénkodik az óriás.
- “Akkor tuti baromi erős. Jut eszembe, neked nem kell plutónium? Egy havernak van eladó.”
- “Mi a tökömnek kellene bárkinek is plutónium?”
- “Jól van na, csak megkérdeztem. Odaát tiszta a levegő?”
- “Ja, minden rendben, Jürgen már vár rád. Sok sikert!”
- “Köszönöm! A páleszt is! Szevasz!”
SZIGMA 2025.01.21. 08:17:22
Legalábbis ezt hitte SZIGMA, de a tök üres utcán egy Wartburg sem volt, csak egy Trabant árválkodott egy kicsit feljebb.
“Miaf@sz? A Fantom csávó azt mondta, hogy Jürgen már vár, erre sehol senki. Gáz van, tuti gáz van!”- pánikol SZIGMA és gyorsan körbekémlel, menekülő utat keresve, arra az esetre, ha a Stasi csapdát állított volna.
A Trabant fényszórója egyet villan. SZIGMA odapillant, de mivel semmi más nem történik, folytatja a környezete pásztázását. A Trabant most kettőt villant. SZIGMA csak nézelődik tovább. A Trabant sofőrje beröffenti a motort és előregurul a kocsival, miközben izomból tekeri le az ablakot.
- “Beszállsz végre vagy mi lesz?”- kérdi a sofőr.
- “Te vagy Jürgen?”- kérdi SZIGMA.
- “Igen. Haladj már, nem érünk rá!”- mondja, mire SZIGMA bepattan az anyósülésre.
- “Szevasz! Vitya bácsi azt mondta, hogy a Wartburgos Jürgen lesz itt, ez meg egy Trabant.”
- “Hogy neked milyen jó szemed van! Én meg még aggódtam, hogy nem veszed észre a rengeteg Mercedes között.”- cinkeli Jürgen, miközben szédítő sebességre, 40 km/h-ra gyorsít.
- “Mercedeeeess???”- bámul körbe csodálkozva SZIGMA a tök üres utcán, merthogy az NDK-ban még az autó is ritkaságszámba megy, nemhogy a Mercedes.
- “Na, jól van, azért ne játszd túl a retardált kőműves szerepét, engem már meggyőztél!”
- “Retardált kőműves??? Miről beszélsz?”- kérdi szemforgatva affektálva SZIGMA.
- “Most mondtam, hogy hagyd már abba! Rohadt idegesítő!”
- “Jól van, na! Rám hoztad a frászt a Trabanttal. Miért nem a Wartburggal jöttél?”
- “Milyen Wartburggal?”
- “Most Te játszod a hülyét? Mert a Wartburgos Jürgen vagy, nem a Trabantos, azért.”
- “Vitya bácsi nem mondta, hogy mi van?”
- “Nem részletezte a TERV-et, mert kicsit berágott rám, úgyhogy szívat, hogy érezzem a törődést.”
- “Momentán meg tudom érteni. A fedőnevem Wartburgos Jürgen. Ha valaki lebukik és beköp a Stasinak, na kit fognak keresni? Na kit?”
- “Egy Wartburgos Jürgent…nem pedig egy Trabantost.”- esik le SZIGMÁ-nak az ejtőernyős tantusz.
- “Ezt úgy hívják, hogy…”
- “Duplacsavar!”- vágják rá egyszerre.
- “Csak nem téged is Vitya bácsi képzett ki?”- kérdi SZIGMA.
- “Sajnos nem. De dolgoztunk párszor együtt. Az ő ötlete volt a fedőnév, mert…”
- “A duplacsavar mindig működik és védhetetlen.”- zengik egyszerre, Vitya bácsit utánozva.
- “Jó kis kaland lesz ez, egy Trabanttal átszelni Lengyelországot.”- örömködik SZIGMA.
- “Ezzel biztos nem, mennem kell a gyerekért az oviba, azért kell sietni. Leszerveztem neked a fuvart meg az álcát, a külvárosban várnak ránk.”
- “Mi lesz az álca?”
- “Meglepetés!”
- “Ne szívass már Te is! Utálom a meglepetéseket! Nincs még elég bajom?”
- “F@sza lesz, nyugi!”
GinaCsöcsePini 2025.01.21. 11:16:55
Aztán a hülye állat Tóniék elkezdték szidni Majkát ( ahelyett hogy kussolnának), erre mindenki ezt nézi! :D Már külföldön is állítólag. a nézettség 4 millió fölött van.
És ahogy írod, az értelmileg hátrányos helyzetűek is rábuktak és nagyjából rá is ismertek :)
--------------
Ne haragudj, de borzasztóan el vagyok havazva melóilag, másfelől pedig ha van kis időm csak ülök és lesek ki a fejemből, semmihez nincs kedvem csak bámulom a monitort!
De esküszöm fogok válaszolni!
GinaCsöcsePini 2025.01.21. 11:18:02
SZIGMA 2025.01.21. 12:12:05
Tartottam tőle, hogy ez a száraz, történelmi téma ilyen komoly megközelítésben viszonylag kevés embert érdekel majd, de jó látni, hogy a poros irattárakban töltött idő nem volt hiábavaló. :)
War of colours 2025.01.21. 15:07:31
Szinte az egészet ki tudnám másolni mint kedvencét, ezért most csak ennyit reagálok a teljesség igénye nélkül.,<3
"Ugyan ki akarná lecserélni a szocializmus végtelen jólétét a rothadó kapitalizmus bűzlő mocsarára? "
- gondolom azok, akik manapság az üzbég krumpli termesztést kutató intézetet és az autokrácia exportot, nem tartanák annyira jó ötletnek. Feltételezem, hogy akkoriban is lehetett egy -,egy ilyen elfajzott, balibsi globalista borzalom... XD csak egy tipp,.nem biztos, hogy a igazam van. XD
" A "másként gondolkodókat néhány éves államilag támogatott, bentlakásos tanfolyamra kötelezték..." -
és akik nem teljesítettek túl jól ezeken a tanfolyami vizsgákon, azok " kiestek az ablakon, ha túlélték , akkor újra kiestek. ;) Nemrég olvastam egy Majoros nevű történész több ,(hasonló) korszakot is leíró /azokat meglepően jól átívelő tanulmányában. ;)
SZIGMA 2025.01.21. 15:54:52
Igyekeztem. :)
Cérnahuszár 2025.01.22. 01:05:41
aztán iramodik az éjszakában, korcsmáros pál stílusában :))
SZIGMA 2025.01.22. 09:32:24
Egész nézhető filmet lehetne belőle csinálni...
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2025.01.22. 20:53:32
A posztjaid nagyon jók!
Nagyra értékelem a munkádat, tehetséged van hozzá!
SZIGMA 2025.01.23. 08:00:02
Folyt. köv.
És SZIGMA hiába faggatta, Jürgen csak mosolyogva hajtott a Trabival a kis utcákon, elkerülve a forgalmasabb utakon járőröző rendőröket. A külvárosba érve egy tiritarka teherautókból álló karavántábor mellett parkol le Jürgen. Mindketten kiszállnak és Jürgen a járművekre mutat.
- “Megérkeztünk.”
- “Mi a sz@r ez?”
- “Ez kérlek, a Nullszaldó Mortale Non-profit Vándorcirkusz. Volt némi kis likviditási gondjuk, adóhátralék meg ilyenek, úgyhogy egy méltányos összeg fejében kialkudtam, hogy elvigyenek Téged a kalinyingrádi határhoz. Sok sikert, én megyek a gyerekért!”- mondja Jürgen és bepattan a kocsiba, beröffenti a motort.
- “És mi lesz az álcám? Bűvész? Szólhattatok volna, hogy gyakoroljak!”
- “Olyasmi, ami sokkal jobban megfelel a képességeidnek. Te leszel a bohóc!”- mondja Jürgen és padlógázzal elhajt, de még a kétütemű motor hangos berregése sem tudja elnyomni a röhögését.
- “Méghogy bohóc…”- dünnyögi sértődötten SZIGMA, eközben deja vu érzése támad.
- “B@sszameg, a plutóniumot elfelejtettem megkérdezni…”- káromkodik, ahogy a távolban eltűnő Trabi után néz.
A cirkusz igazgatója Stefan Tastisch, “Der Fantastisch”egyben a társulat bűvésze is.
A trükkjei elég sz@rok, leginkább a bevételek eltüntetésében jeleskedik, úgyhogy kapva-kapott Jürgen ajánlatán, hogy valakit el kéne vinni a kalinyingrádi határhoz az NDK-n és Lengyelországon keresztül. És mivel az árban sürgősségi felár és kussolási díj is benne foglaltatott, Stefan nem aggódta túl a dolgot, SZIGMÁ-t a bohóc lakókocsijában szállásolta el. Az “előző” bohóc ugyanis mindenét hátrahagyva, egy csomó héliumos lufi segítségével átrepült az NSZK-ba. 99 luftballonnal, hogy pontos legyek.
Mivel az út hosszúnak ígérkezik, SZIGMA unalmában beöltözik a bohóc ruháiba és kisminkeli magát, még parókát is húz.
“Ha már úgyis bohócnak néz mindenki…”- dünnyögi és kortyol egyet a Fantomtól kapott barackpálinkából.
- “Hahó, ébresztő!”- böködi Stefan SZIGMÁ-t.
- “Mivan, mivan, mivan?”- riad fel kedvenc ügynökünk.
- “Megérkeztünk a határhoz.”
- “A lengyel határhoz?”
- “Hát, végül is. Itt vagyunk a kalinyingrádi terület határánál, a megbeszélt helyen.”
- “Azteztmostígyhogy? Mikor hagytuk el az NDK-t?”
- “Már rég. Azt hittem, rázós lesz, de minden simán ment. Hatalmasat alakítottál. Ha valaha beállnál bohócnak, keress meg!”
- “Mit alakítottam? Mi van???”- néz értetlenül SZIGMA.
- “A határőrök unatkoztak, úgyhogy teljes ellenőrzést akartak csinálni. Amikor benyitottunk hozzád, éppen takonyrészegen énekelted a Kalinkát és estél-keltél, ahogy a bohóccipőben táncoltál. Az NDK-sok áthívták a lengyel határőröket röhögni.
Az ő tiszteletükre magánhangzók nélkül énekeltél pár dalt, amitől tényleg olyan volt, mintha lengyelül lenne. Aztán valami Lengyelejev petróleumát vagy mit akartál mindenáron rájuk tukmálni. Ezek úgy röhögtek, még az útleveleket se nézték meg. Szerencsére belealudtál a produkcióba, különben még mindig ott állnánk.
Hogy a tökömbe lehet ennyit inni?”
- “Ennyit?”- néz SZIGMA csodálkozva a pálinkás üvegre, amiből egy nem is túl nagy kortynyi hiányzik csak.
- “Mindegy, mosakodj ki, öltözz át aztán tipli! Mi megyünk tovább Krakkóba, ott van egy bohóckölcsönző.”
SZIGMA kissé bágyadtan álldogál az út szélén a hátizsákjával, arca a smink nélkül is falfehér. A teherautók sorban húznak el mellette, a cirkuszosok vidáman integetnek neki az ablakokból. “Szevasz, bohóc!”- búcsúzkodnak nevetve.
- “Méghogy….áhhh, kapjátok be!”- morogja SZIGMA és besétál az erdőbe.
evacat 2025.01.23. 08:02:06
Meg esetleg a linket is, hogy Brigante, meg mások is egyben megtalálják.
@Brigante: drive.google.com/drive/u/0/folders/1aIFfB3yGtf4pz6b8GuredSJI0TVzTWB1
Itt megtalálod a régi termést. Ebben is vannak gyöngyszemek.
SZIGMA 2025.01.23. 08:40:22
A probléma az, hogy minden poszttal Fálkit kellene zaklatnom és nem hiszem, hogy 2-3 naponta posztolgatni szeretne csak miattam, ami érthető. A kommentszekcióban szabadabban garázdálkodhatok.
Itt viszont van egy 5000 karakteres korlát, nem tudom egyben felrakni a fejezetet. Arról nem is beszélve, hogy a szösszenet írása még folyamatban van.
Indíthatnék saját blogot, de akkor az megint nyűg, hogy itt is, meg ott is, megoszlana a csapat.
Ha blog.hu, akkor a captcha meg ilyenek a gond, ha másik blog, akkor meg új regisztráció csak ezért, nem biztos, hogy akartok vergődni vele.
Összerakom majd az eddig leadott részeket és felteszem a drive-ra, ott egyben azért átláthatóbb lesz.
SZIGMA 2025.01.23. 08:50:18
drive.google.com/file/d/1A5wvd9ebEm1-H0bG5bLeSohLPlWTKFXZ/view?usp=drive_link
SZIGMA 2025.01.24. 08:29:30
index.hu/kulfold/2025/01/24/donald-trump-john-f-kennedy-aktak-nyilvanossagra-hozatal-titkositas-martin-luther-king/
SZIGMA 2025.01.27. 15:37:48
szigmaverzum.blog.hu/
Bocs, ha béna, most először csináltam blogot, mókából.
GinaCsöcsePini 2025.01.27. 18:10:20
van most két rész két címmel és ha az egyik címre kattintok akkor bejön csak az és alatta a
szöveg. ez tök OK, mint egy tartalomjegyzék és a tartalmak.
Viszont ha csak ott vagyok ahol a 2 cím (mondjuk a "tartalomjegyzék"), akkor is ott van alattuk rendre a teljes szöveg!
Így akartad? Mert akkor így működik :)
SZIGMA 2025.01.27. 19:05:15
SZIGMA 2025.01.28. 08:00:33
Azok, akik nem szeretik PDP figuráját, nyugodtan kihagyhatják a mai fejezetet. A történet többé-kevésbé értelmesen fog majd folytatódni, a Kaland-játék-kockázat könyvek mintájára.
Folyt. köv.
Az erdő szélén egy borostás fiatalember zöld-rózsaszín mintás erdészruhában, nyeglén egy 28-as női biciklinek támaszkodva egy szovjet katonai távcsővel pásztázza a területet. Kicsit távolabb a bokrok között mozgásra lesz figyelmes, de nem a lengyel jeti, csak a morogva káromkodó SZIGMA Kapitány vánszorog ki a susnyásból.
- “Na végre! Te vagy SZIGMA? Haladj már, vissza kell vinnem anyámnak a biciklit, holnap reggel megy a piacra!”- szólítja meg az erdészruhás.
- “Ja, én vagyok SZIGMA! És Te ki vagy?”
- “Én Piotr Dywerzantsky-Partyzanow vagyok, de szólíts csak PDP-nek! A lengyel ellenállásnak dolgozom, a szovjet megszállók ellen. Vitya bácsi megkért, hogy rakjam össze a felszerelésed meg vigyelek át a határon, persze jó pénzért. Csináltam TERV-et is, gyere utánam, menet közben elmondom.”
- “B@szki! Ezzel a névvel ellenálló vagy és még nem buktál le?”
- “Hát persze! Igazoltatnak, meglátják a nevem meg hogy anyám biciklijével járok, röhögnek és tovább engednek. Ez a legprofibb álca, úgy hívják, hogy…”
- “Duplacsavar!”- vágják rá egyszerre, vigyorogva.
- “Csak nem Téged is Vitya bácsi képzett ki?”- kérdi SZIGMA.
- “Ja, fenomenális az öreg. Jó volt újra hallani felőle, még ha csak telefonon is. Nem is tudtam, hogy rákattant a klasszikus zenére.”
- “Klasszikus zene? Mire gondolsz?”- értetlenkedik SZIGMA.
- “Hát, mondta, hogy nincs sok ideje beszélni, mert mindjárt ott lesz Jessica, hogy furulyázzon neki.”
- “Hááát, ez egy hosszú történet…”
- “Kár, hogy nincs időd elmesélni, merthogy már meg is érkeztünk.”
- “Neb@ssz! 50 métert se jöttünk.”
- “Pedig már a kalinyingrádi körzetben vagyunk, úgyhogy jár nekem érte a lóvé. Látod azokat a karókat ott visszább? Na, azok jelzik az aknamező kezdetét.”
- “Aknamező?!? Miaf@sz??? Szólhattál volna!”- néz körbe rémülten a földön SZIGMA.
- “Upsz, bocsesz! Most szólok. Szóval a TERV a következő…”
- “Kezeket fel!”- hangzik fel a távolból, az aknamező túloldalán hirtelen felbukkan két szovjet határőr.
- “Baszki, végünk van! Erre is van TERV-ed?”- pánikol SZIGMA.
- “Csak nyugi! Tedd fel a kezed, mosolyogj és eszedbe ne jusson bármerre is lépni!”
- “Jó sz@r TERV, mit ne mondjak!”- morog a Kapitány.
- “Kussolj és figyelj!”- súgja PDP.
- “Mi a helyzet, elvtársak? Csak gombát keresünk.”- kiáltja PDP.
- “Távcsővel, gyökér?”
- “Ezzel még a lábgombádat is látom.”
- “Anyáddal szórakozz! Le vagytok tartóztatva!”
- “Dehogy vagyunk!”
- “De igen!”
- “De nem!”
- “No, megállj csak!”- b@szódnak fel a határőrök és óvatosan, a telepített aknákat gondosan kikerülve a gyanús duó felé lépkednek. Legalábbis ők úgy gondolták, hogy tudják, hol vannak az aknák. A két robbanás szinte egyszerre következett be, a két test rongybabaként hullott vissza a földre a többméteres repülés után. SZIGMA döbbenten néz a testekre, majd a kajánul vigyorgó PDP-re.
- “F@sza volt, mi? Kisimult az EKG-juk!”- poénkodik PDP fülig érő szájjal.
- “Ezmiaf@szvolt?”
- “Időnként áttelepítem az aknákat, így lassan majd csak elfogynak a határőrök. Mivel mindjárt a nyakunkon lesz az erősítés, nincs idő az eligazításra, majd feltalálod magad. Látod azt a templomtornyot? Ha pontosan abba az irányba mész, akkor biztonságban átjutsz az aknamezőn. Az erdőben már nincsenek aknák. Keresd meg a kéttörzsű fát, annak a tövében van elásva a felszerelés. Lesz elég időd a felderítésre, a flotta csak holnapután fut ki a tengerre. És most futás!”
- “A torony felé?”- kérdi SZIGMA és futni kezd.
- “Szó szerint toronyiránt. Nyugi, arrafelé felszedtem az aknákat…majdnem mindet.”
- “Majdnem mindet, b@szki? Most szívatsz?”- torpan meg SZIGMA rémülten.
- “Ne mondd, hogy nem volt vicces! Ja, jut eszembe, Vitya bácsi üzeni, hogy intézett mentést a tengerre is. Ha nagyon nagy a gáz, csak ugorj a vízbe és jön a segítség!”
- “Ugorjak a vízbe??? Ez hülye!!! Tudja, hogy nem tudok úszni!!!”
- “Mi van?!? Bevállaltál egy hajós küldetést úgy, hogy nem tudsz úszni? Te vagy a leghülyébb ügynök, akivel valaha találkoztam. Érdekes egy akció lesz ez, az tuti! Na, én lépek, mert anyám kinyír, ha nem viszem vissza a biciklit. Csá! És sok szerencsét, kelleni fog!”- búcsúzik PDP.
És azzal a lendülettel SZIGMA futásnak ered, PDP pedig lazán visszasétál a biciklihez. A keskeny ösvényen tekerve PDP SZIGMA nyomorán röhög, de közben olyan érzése támad, mintha valamit elfelejtett volna.
“Baszki, nem adtam oda a távcsövet! Ez hülyét fog kapni!”- fut át az agyán, de most már késő.
Eközben SZIGMA válogatott káromkodások közepette inal az erdő felé, gondosan ügyelve, hogy el ne térjen az iránytól. A fák közé érve megáll kifújni magát.
“Keresd meg a kéttörzsű fát, aszondja! Ez egy tetves erdő, bármerre nézek, fák, fák, fák. Fák jú!”- morogja SZIGMA és nekilát megkeresni a kéttörzsű fát.
SZIGMA 2025.01.28. 12:50:57
drive.google.com/file/d/1vuxq_duJFuGHUkj6mjjI4uHo_toYvaWC/view?usp=drive_link
SZIGMA 2025.01.30. 07:52:37
Folyt. köv.
A felszerelés megtalálása szerencsére viszonylag gyors és zökkenőmentes volt, a nyolcadik kéttörzsű fa körbekaparása után a mostanra már üzbégül káromkodó SZIGMA végre rálelt a szovjet haditengerészeti málhazsákra. Ideje volt számbavenni a felszerelést és kitalálni, hogy mi lehet a TERV. A málhazsákban volt egy komplett matrózegyenruha, 46-os bakancsok (szerencsére azzal nem szívatták meg) meg 3 üveg lengyel Bywalyow vodka. És ennyi! Ja, meg egy fotó nélküli matrózigazolvány, Szergej Torpedov névre. Hogy lehet ilyen hülye nevet kitalálni, de tényleg? Ezzel tuti a lebukás. Aztán itt van még a hátizsákban egy üveg pálinka a Fantomtól, fotó az igazolványba, egy csukamájolajos üvegnyi LSD, 10.000 rubel meg egy Sokol rádiónak álcázott adóvevő.
Hát, ez nem túl fényes!
Inkább tűnik egy vad moszkvai legénybúcsús egységcsomagnak, mint egy komoly kémfelszerelésnek a nukleáris apokalipszis megakadályozására. Ráadásul sehol egy fényképezőgép vagy távcső, a távoli felderítésnek lőttek. Na, itt válik el a sz@r a májtól, kérem szépen, innen szép nyerni!
Ilyen felszereléssel tényleg csak a legjobban képzett ügynökök képesek nyerőre kihozni egy akciót és hát SZIGMA mégiscsak a KGB második legjobb ügynöke Vitya bácsi után.
Vagyis már nem is a KGB ügynöke, hanem a CIA-é, akik azt hiszik, hogy KGB-s, mert ő is azt hiszi, hogy KGB-s, de nem csak hiszi, hiszen tényleg KGB-s volt, akit beépítettek a CIA-hoz és…. Ááááhhhhh, ennyi duplacsavarba bele lehet őrülni!
De most nem is ez a lényeg, hanem a VILÁGBÉKE. Így, nagybetűvel.
TERV kell, de ütős, ez nem kérdés!
SZIGMA kénytelen bevetni a végső megoldást, a módszert, amit csak úgy nevez: “Mit tenne most Vitya bácsi?”
Feszülten koncentrál, hogy átszellemüljön és az öreg tudatával gondolkozzon. Öt perc után fel kellett adnia, mert folyamatosan csak Jessica és a recepciós nővér finom domborulatain járt az esze, ami jelen helyzetben nem túl nagy segítség.
B TERV: “Abból főzünk, amink van.”
SZIGMA kiteríti a földre a felszerelést és hümmögve próbálja átlátni a képet. Egy perccel később már serényen ténykedik, átöltözik a matróz egyenruhába és a régi ruháit a hátizsákkal együtt a fa tövébe temeti. Az igazolványba belekerül a fénykép és gyakorlott mozdulatokkal lapítja el a spéci szegecseket a kép sarkaiban, amelyek így ötágú csillagot formáznak. Látszik, hogy nem először csinálja, így gyártott magának igazolványt, amivel bejutott a légibázisokra. Az a rengeteg kerozin nem lopja el saját magát, ugyebár.
A málhazsákba megy a többi cucc, a pénzt SZIGMA az egyik használt zoknijába rejti, ahogy a seregben tanulta. Méghogy a pénznek nincs szaga! Hát ennek majd lesz!
A katonai objektumokról tudni kell, hogy általában kerítésekkel és őrtornyokkal igyekeznek védeni őket. Hogy miért, arra nehéz válaszolni. Talán a kémek miatt vagy hogy egy részeg traktoros ne tévedjen be szántás közben, esetleg a kerozintolvajok miatti alaptalan félelemből, nem tudni, de a lényeg, hogy igyekeznek megnehezíteni a bejutást. Viszont ahol katonák vannak, nos, ők mindent elkövetnek, hogy akkor is kijussanak inni vagy nőzni, ha nem kapnak eltávot. Minden objektumnak van legalább egy olyan dobbantópontja, ahol a bajtársiasság felülírja a szolgálat szabályzatot.
Ezek a “sehallselát Dömötör” őrposztok. Csak meg kell találni a kerítés mellett a kitaposott ösvényt és meglesz a dobbantópont is. Rövid séta után SZIGMA rálel a kibontott kerítésszakaszra, ahol simán bejut. A settenkedő matrózruhás alak láttán az őrtornyokban diszkréten hátat fordítanak az őrök, amit nem látnak, azt nem kell jelenteni, ugye.
SZIGMA 2025.01.30. 07:53:52
Egy csendes részen SZIGMA egy teherautóhoz lopózik és félrehajtja a ponyvát.
“Ez üres, b@sszameg!”- káromkodik és gyorsan megnéz még pár teherautót, de mind üres.
“Miaf@sz?”- néz tanácstalanul, majd egy hang zavarja meg az idegösszeomlásban.
- “Mi a helyzet, elvtárs? Keresel valamit?”- kérdi a teherautó mögül feltűnő katona.
- “Szevasz! Csak azt néztem, hogy hogy áll a rakodás, időben ki tudunk-e futni a tengerre.”
- “Persze, már mindent bepakoltunk a Korhadovra, fél óra múlva indulnak a hajók.”
- “Fél óra??? Nem holnapután?”
- “Kilógtál, mi és nem tudod? Előrébb hozták az indulást.”
- “De miért?”
- “Mindig ezt csinálják. Ha a hülye amcsik küldenének egy kémet, az már csak az üres kikötőt bámulhatná. Képzeld, milyen bamba arcot vágna!”
- “El tudom képzelni.”- morogja SZIGMA ökölbe szorult arccal.
- “Pont olyat, mint most Te!- röhög a katona. - “Figyelj, nem hoztál egy kis itókát kintről? Nem adod el nekem? A hajóra úgyse tudod felvinni, nagyon durva az ellenőrzés.”
- “Hát, mivel Neked köszönhetem, hogy nem késem le a hajót, ingyen a tiéd lehet. Ide nézz, mit szereztem, vadbarack pálinka az NDK-ból. Vigyázz, kicsit erős!”- szedi elő az üveget a málhazsákból SZIGMA. A katona kikapja a kezéből, lecsavarja a kupakot és nagyot kortyol belőle.
- “Huhh, kicsit tényleg karcos, de bírom én a piát, ne aggódj! Siess, le..ne…késd…a …haj…”- eddig jutott a mondatban és pofával a földre borult.
SZIGMA résen volt és megelőzte a tragédiát. Nem a pofára esést, hanem hogy a pálinkás üveg összetörjön. Körbekémlel, szerencsére senki nem látta a produkciót.
A katonát a hóna alá nyúlva felemeli és a teherautó platójára tuszkolja majd ráhajtja a ponyvát.
SZIGMA már csak ilyen emberbarát, felkarolja az elesetteket.
GinaCsöcsePini 2025.02.03. 17:59:44
SZIGMA Kapitány: én várom a kövi. részt!
SZIGMA 2025.02.03. 18:24:29
War of colours 2025.02.03. 20:43:10
War of colours 2025.02.03. 20:43:59
Várom a leveled <3
SZIGMA 2025.02.04. 08:26:49
Folyt. köv.
A Korhadov a flotta legújabb zászlóshajója, a legmodernebb szovjet haditechnika csúcsa, állítólag elsüllyeszthetetlen, de ilyet mintha már hallottunk volna ezelőtt. A kubai út lesz az első hivatalos bevetése, ahol tesztelik a hajó harci, manőverezési és egyéb képességeit.
A kikötőben könnyű megtalálni, egyrészt ez a legnagyobb hajó, másrészt meg ez az egyetlen, amin a friss festés ellenére is átüt a rozsda. A többi is rozsdás, csak azokon nem friss a festés.
Egy jó ügynök nem tököl. Ha kell, beszivárog mint a talajvíz a vályogházba.
SZIGMA a partról gyorsan felméri a terepet, a rámpa és a fedélzet tiszta, itt a remek alkalom a Korhadovra surranni. De hiába a gyors és csendes vágta, a rámpa végén a szerencse véget ér, SZIGMA egyenesen két tiszt karjaiba fut.
- “Hová, hová, matróz?”- kérdi Iszakov százados.
- “Ja, ja, hová, hová?”- visszhangozza Taplov százados.
SZIGMA lelki szemei előtt lepörög az élete, felsejlik előtte Brutalov és Kinyirov arca kárörvendő mosollyal. Vigyázzba vágja magát és tiszteleg.
- “Siettem, hogy le ne késsem az indulást, százados elvtárs.”- próbálja kidumálni magát.
- “Épp időben, de ne rohanjon annyira, ellenőrzés! Kérem a zsákját!”- utasítja Iszakov.
SZIGMA kissé vonakodva nyújtja át a zsákot. Az összekoccanó üvegek csörömpölése széles mosolyt rajzol a két százados arcára, nagy fogás lesz ez, kérem szépen.
A zsákot kinyitva előtűnnek a vodkásüvegek.
- “Lám csak, lám! Lengyel Bywalyow vodka, 58 fokos. Az elég bivaly! Ebben mi van?”
- “Vadbarack pálinka, nagyon erős.”
- “És a csukamájolajos üvegben?”
- “Csukamájolaj. Sok benne az L, S, D vitamin és az emésztésnek is jót tesz.”
- “Hiszi a piszi. Biztos az is vodka, csak így akarta elrejteni.”
- “Százados elvtárs, úgy akarnék 2 deci vodkát a hajóra csempészni egy csukamájolajos üvegben, hogy 4 liter töménnyel álcázom? Ennek nem sok értelme lenne.”
- “Hmm…”- hümmög Taplov és összenéz Iszakovval, ebben van valami.
- “Azért csak megnézem.”- nyitná ki az üveget Iszakov, de Taplov megállítja.
- “Ki ne nyisd, ha tényleg csukamájolaj, idehányok, a szagát sem bírom!”
- “Mindegy is. Matróz, a Szovjet Haditengerészet Szolgálati Szabályzatának 12.3.2-es pontja kimondja, hogy szigorúan tilos a hajóra alkoholt vinni, úgyhogy fegyelmit fog kapni. Kérem az igazolványát!”
SZIGMA remegő kézzel nyújtja át az igazolványt, ezzel a hülye névvel ez tuti bukó. Szinte már érzi a szájában a finomfőzelék rettenetes ízét, de talán lesz olyan szerencsés, hogy rögtön kivégzik kémkedésért és nem kínozzák meg megint.
- “Szergej Torpedov.”- olvassa Iszakov. SZIGMA arca kifehéredik mint farmer a hipós vízben. Iszakov és Taplov riadtan összenéz.
- “Nem rokona véletlenül Torpedov admirálisnak?”- kérdik szinte egyszerre.
SZIGMA agya gyorsan pörög, hogy mit is hazudjon.
- “Ő a nagybátyám, százados elvtárs.”- blöfföl SZIGMA és a tisztek rémült arcáról látja, hogy ez betalált.
- “Ő helyeztetett a Korhadovra, a flotta legjobb hajójára, hogy itt végre embert faragjanak belőlem.”
- “Miért kellett áthelyezni?”
- “Súlyos alkoholproblémák miatt.”
- “Nem is értem, miből gondolhatták, hogy problémái vannak az alkohollal…”- jegyzi meg cinikusan Iszakov, a zsákban lévő üvegekre bámulva.
- “Hát, csak 4 liter töményet tudtam hozni egy ilyen hosszú útra, ezt szerintem bátran nevezhetjük súlyos problémának.”- magyarázza SZIGMA az ő nézőpontjából a dolgot,
- “Itt várjon, beszélnem kell a százados elvtárssal!”- mondja Iszakov és Taplovval kissé hátrébb vonul. Szerencsére az evolúció nem (csak és kizárólag) viccből rakott akkora füleket SZIGMA fejére, a segítségükkel egészen jól hallja a sustorgást.
- “Nem kéne az öreg Torpedovval ujjat húzni. Nem akarok megint a Jeges-tengeri flottánál hajózni, egy év bőven elég volt, a tököm is lefagyott.”- súgja Iszakov.
- “Ja, ja. De ezzel mi legyen?”- biccent SZIGMA felé Taplov.
- “Kicsit megszívatjuk, de hagyjuk nyerni. Így bármi gubanc lesz, a mi seggünk védve lesz.”
- “Jó terv, legyen így!”- helyesel Taplov és visszasétálnak SZIGMÁ-hoz.
- “Nagy mázlija van, elvtárs! Nem szeretnénk, ha a maga fegyelmije belerondítana a Korhadov első útjának jelentésébe. Úgyhogy megússza egy kis büntetéssel. Ezt a két…”- ekkor Taplov könyékkel oldalba böki Iszakovot- “vagyis ezt az egy üveg vodkát, amit fel akart hozni a hajóra, elkobzom. Jelentkezzen Ugatov fedélzetmesternél a szállása és a büntetés ügyében! Leléphet, Torpedov matróz!”- közli ellentmondást nem tűrő hangon Iszakov százados és visszaadja a málhazsákot és az igazolványt.
SZIGMA lazán a vállára dobja a zsákot és vagányan elsétál a hajóhíd irányába.
De csak nem bírja ki a parasztja, még visszaszól a két tisztnek:
- “És ezt a fedélzetmestert merre találom? Aaaaa….. fedélzeten?”- kérdi vigyorogva.
- “Na takarodjon!”- rivall rá Taplov.
GinaCsöcsePini 2025.02.04. 15:09:14
De nem felejtettelek el!
----------
A Szigma művek megint jó, csak nagyon rövid egyszerre :(
SZIGMA 2025.02.04. 15:42:11
@War of colours: Imádlak és válaszoltam! :)
sogeking 2025.02.04. 21:35:50
amúgy lehetne nézni közösen, csak akarat kérdése, pl:
www.blikk.hu/sztarvilag/hazai-sztarok/hatartalan-szerelem-rtl-szereplok/sw7ryj0
(viszont egy fontosabb téma, ettem dubai csokit, de nem győzött meg)
GinaCsöcsePini 2025.02.05. 10:15:13
sogeking 2025.02.05. 14:08:20
Ilyent ettem (fele ekkorát):
www.emag.hu/chocolart-dubai-csokolade-200g-100008963/pd/D13Q9GYBM/
Valójában egy sima pisztáciás csoki. Pisztácia paszta és/vagy pörkölt pisztácia + tahini (szezámpaszta, kínai kaják gyakori összetevője) + kadayif tészta (török cérnametélt) és ez mind beburkolva csokival.
(a doboz 12*12, benne a csoki kb. 8*8 cm)
Az alapíz kb. fűrészpor hatású, az utóíz minimálisan pisztáciás. A pisztáciás macaronos óriás Tibi csoki simán veri.
SZIGMA 2025.02.06. 08:20:57
Folyt. köv.
Minő meglepetés, SZIGMA a fedélzeten talál rá a fedélzetmesterre, aki épp a legénységet szívatja, takarítás címszó alatt.
- “Gyerünk, lusta banda! Úgy ragyogjon a fedélzet,…”- üvölti Ugatov.
- “Mint a traktoroslány szeme a szalmakazalban!”- üvöltik a matrózok kórusban, bár elvétve néhány halk “k..va anyád” is elhangzik.
Ebbe az idilli képbe sétál bele SZIGMA a zsákjával a vállán.
- “Elnézést, a fedélzetmestert keresem!”
- “Magának Ugatov fedélzetmester elvtárs, maga takonygerincű féreg! Mi a neve, matróz?”- üvölti SZIGMA arcába Ugatov.
- “Torpedov matróz, jelentkezem, Ugatov fedélzetmester elvtárs!”- feleli megszeppenve SZIGMA.
- “Torpedov? Csak nem…?”
- “De, a nagybátyám.”
- “Hát miért nem ezzel kezdte, elvtárs? Miben segíthetek, Torpedov matróz?”- vált szívélyesebb hangnemre Ugatov, aki már szintén megtapasztalta a Jeges-tengeri szolgálat szépségeit, éppen Torpedov admirális jóvoltából.
- “Most helyeztek át a Korhadovra, Iszakov elvtárs küldött, hogy elhelyezzen a legénységi szálláson és kiossza a büntetésemet, mert vodkát akartam felcsempészni a hajóra.”
- “Hát, egy ilyen helyes fickónak biztosan örülni fognak majd a srácok ezen a hosszú úton…”
- “Én is ettől tartok, Ugatov fedélzetmester elvtárs. Arról nem is beszélve, hogy Sztahanov elvtárs olyan magasra állította a mércét, hogy nem erőltetném fölöslegesen ezt a munka nevű dolgot sem. Tornából is fel voltam mentve. Van is valahol egy pecsétes igazolásom… Várjon, megkeresem!”- mondja SZIGMA és túrni kezd a zsákban, majd diszkréten meglenget egy üveg lengyel zárjegyes Bywalyow vodkát.
- “Meg is van. Így hoztam, ezt biztosan folyékonyan tudja olvasni, ha érti, mire gondolok…”
- “Hogy hozta azt át Iszakovon? Az a szemét még tőlem is elvette a piát!”
- “Jut is, marad is, Ugatov fedélzetmester elvtárs. Ha tudja nélkülözni a jelenlétemet a munka frontján, én is tudom nélkülözni ezt az üveget. És ha választhatok, hogy a legénység húzzon meg engem vagy én húzzam meg magam valahol a fedélközben, hát inkább az utóbbit választanám. Mi a véleménye, Ugatov fedélzetmester elvtárs?”
Ugatov körülnéz, tiszteknek nyoma sincs. Végülis, egy lógóssal több vagy kevesebb, mit számít, Torpedov admirálissal meg nem kéne megint ujjat húzni.
- “Azt tegye be oda a mentőöv mögé! Szerezzen egy felmosót meg egy vödröt és menjen a fedélközbe. Csináljon úgy, mintha takarítana! Bárki kérdezi, én küldtem le, büntetésből. A fő raktér környékén nem mászkálnak a tisztek, ott biztosan talál egy zugot, ahol alhat. Egy darabig ne legyen szem előtt, főleg Iszakovot kerülje! Kérdés van?”
- “Nincs, Ugatov fedélzetmester elvtárs! Köszönöm!”- feleli SZIGMA, tiszteleg és már pucol is.
Nyilván megkérdezhette volna, hogy merre tud vödröt vételezni, de minek bonyolítani a dolgokat, úgyis mind tudjuk, hogy majd lop egyet.
Thats What She Said! 2025.02.10. 06:27:08
Thats What She Said! 2025.02.10. 06:27:49
SZIGMA 2025.02.10. 10:29:04
Szerintem nem lesz dalverseny, a blog éppen csak vegetál. Az összes indulni vágyó felférne egy nem túl nagy dobogóra.
sogeking 2025.02.10. 10:49:08
A héten talán kialakul a koncepció, ha van valami ötleted, mondd bátran.
A karácsony bár elmúlt, de akár karácsonyi dalversenyt is tarthatunk ;)
War of colours 2025.02.10. 11:12:59
A neve Bindzsisztán dalai és versei lennenek
War of colours 2025.02.10. 11:27:47
Szóval, Bindzsisztán partizánjai lenne a címe
Bármilyen rendszerkritikus dal, akár a múltból , akár a jelenből és bármely országból. Illetve ugyanez versekkel. Tehát
Mondjuk egy átlagos jelölés nézhete ki úgy, hogy valaki beküldi Konc Zsuzsa " Ha Én rózsa volnék című számát , és Ady Endre Walesi bárdokját.
Egy másik játékos meg Bella Ciao-t és mondjuk a francia himnuszt.
Vagy lehet Krúbit kombinálni valami régi költő művével.
A lényeg, hogy a játékos küldjön be egy rövid értelmezés, hogy milyen kapcsolat van az általa beküldött dal és vers között. És miért pont ez a két mű fejezi ki neki legjobban a rendszerkritikus attitűdöt.
Nem politizáló játéknak szánnám , nem az lenne a cél hogy bármilyen jelenlegi vagy múltbéli politikai elit kapcsán fröcsögjünk hanem az hogy egy egészséges gondolkodású, polgári attitűdű csapat adózzon az ilyen művészek munkássága előtt. Tehát egy dal, egy vers, és.egy rövid esszé a kifejtésre. @GinaCsöcsePini:
War of colours 2025.02.10. 11:34:51
Sziasztok!
Elindítanánk a Bindzsisztán partizánjai című dalversenyt
A cél nem a politikai fröcsögés lenne!
Hanem az ilyen irányú művészetek előtti adózás. Szóval, Bindzsisztán partizánjai lenne a címe
Bármilyen rendszerkritikus dal, akár a múltból , akár a jelenből és bármely országból. Illetve ugyanez versekkel. Tehát
Mondjuk egy átlagos jelölés nézhetne ki úgy, hogy valaki beküldi Koncz Zsuzsa " Ha Én rózsa volnék című számát , és Ady Endre Walesi bárdokját.
Egy másik játékos meg Bella Ciao-t és mondjuk a francia himnuszt.
Vagy lehet Krúbit kombinálni valami régi költő művével.
A lényeg, hogy a játékos küldjön be egy rövid értelmezést, hogy milyen kapcsolat van az általa beküldött dal és vers között. És miért pont ez a két mű fejezi ki neki legjobban a rendszerkritikus attitűdöt.
Nem politizáló játéknak szánnám , nem az lenne a cél hogy bármilyen jelenlegi vagy múltbéli politikai elit kapcsán fröcsögjünk hanem az hogy egy egészséges gondolkodású, polgári attitűdű csapat adózzon az ilyen művészek munkássága előtt. Tehát egy dal, egy vers, és.egy rövid esszé a kifejtésre.
Visszajeleznétek, hogy tetszik --e az ötlet és ha igen milyen változtatásokat szeretnétek a játékban annak érdekében , hogy minél többen vegyünk részt benne?
War of colours 2025.02.10. 11:56:37
hereverő heverő 2025.02.10. 15:33:58
www.youtube.com/watch?v=bni_MMk0K7Q
War of colours 2025.02.10. 16:59:55
sogeking 2025.02.10. 17:38:41
amúgy kevés olyan közeg van, ahol normálisan lehet beszélni politikáról
én rendszer ellenesség ellenes vagyok
kipcsak harcos 2025.02.10. 17:53:09
Azt hittem direkt írtad így azt várva, hogy vajon melyik "okoska" helyesbít. XD
kipcsak harcos 2025.02.10. 17:54:40
kipcsak harcos 2025.02.10. 17:55:18
hereverő heverő 2025.02.10. 18:03:06
sogeking 2025.02.10. 18:22:50
www.youtube.com/watch?v=xnQEia8B6cs&t=136s
War of colours 2025.02.10. 19:32:41
De ha megvalósul a játék, te nyugodtan kereshetsz rendszerellenes ellenes dalt is ;)
Mondjuk ezek után könnyű célpont leszel a tippversenyen XD
evacat 2025.02.10. 19:33:30
Hova szerveztelek be, mikor? Aztán leesett. Ok-ok. Mi fideszesek tartsunk össze.
Együtt megyünk felvonulni.
@War of colours: gondolkodom, a zene már alakul bennem.. töröm a fejemet.
Kicsit konkrétabban? Mikorra kell beküldeni? Neked?
War of colours 2025.02.10. 19:37:16
De ne puffogtassátok el ezeket a remek dalokat előre! Hátha megvalósul a dalverseny! ;) XD
War of colours 2025.02.10. 19:48:10
Bindzsisztán partizánjai lenne a címe
Bármilyen rendszerkritikus dal lehet,vakár a múltból , akár a jelenből és bármely országból. Illetve ugyanez versekkel. Tehát
Mondjuk egy átlagos jelölés nézhete ki úgy, hogy valaki beküldi Konc Zsuzsa " Ha Én rózsa volnék című számát , és Arany János Walesi bárdokját.
Egy másik játékos meg Bella Ciao-t és mondjuk a francia himnuszt.
Annyi a kérés , hogy legyen megadva egy rövid leírás , hogy a beküldő számára mi a közös az általa választott dalban és a versben illetve, hogy miért fogta meg őt pont ez a rendszerkritikus dal és vers.
Hogy kihez küldjük az még megbeszélés kérdése, attól függ hányan leszünk, ki vállalja el stb.
Ha Tracero is játszik, küldhetünk troll dalokat is XD
Azért vannak gyöngyszemek a troll térfélen is XD
youtu.be/tN8rGQ6Olm0?si=0JLfK5ysN1zXEDYo
youtu.be/Ye_kpRgldv0?si=WZ0yfSFfLXS0xC_Q
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2025.02.10. 20:26:58
Most jöttem le az életről... szegény Tisza szigetek... qva nagy meló lesz nekik kiválogatni a magot a pelyvából.
Zene: 16 tonna fekete szén (ha a melóra gondolok ami előttük áll)
Olyan szívesen segítenék nekik. Majdnem az összes gazembert ismerem akik rájuk van tapadva.
Úgy segítenék nekik itt Miskolcon!
Csak nem érzem illendőnke, hogy belebeszéljek a munkájukb.
Rendesen fáj ahogy látom mekkora pofont fogunk kapni, hogyha hagyják, hogy rájuk másszanak...
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2025.02.10. 20:27:59
War of colours 2025.02.10. 20:36:21
Gazemberek nem kellenek egyik pártba se. Amúgy is van belőlük elég mindenhol. Ha szívesen segítenél, segíts. ♥️❤️
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2025.02.10. 20:41:28
Cérnahuszár 2025.02.10. 21:21:19
határidő?
sogeking 2025.02.10. 21:27:39
a vers címe helyesen: A walesi bárdok :P
www.youtube.com/watch?v=jpRDQt8jLa8
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/a/a1/Wbe.pdf
@evacat: mék Hángöri grét ööööö gen
SZIGMA 2025.02.11. 08:21:21
Folyt. köv.
A remek alkalom nem várat sokat magára, a folyosókon ténfergés közben SZIGMA egy gazdátlan vödröt talál, amit villámgyorsan és lelkiismeretfurdalás nélkül reprivatizál. Ugyan kinek hiányozna egy vödör?
A hajó indulását jelző kürtszó és az induló hajó imbolygása jeges rémülettel tölti el SZIGMÁ-t. Tényleg hülye ötlet víziszonyosként egy hajón kémkedni, de hát a világ megmentése nem veszélytelen feladat. És persze nem adják ingyen a sikerdíjat sem. Csak nehogy Darwin-díj legyen a vége!
A vödörrel sétálgató SZIGMA immár feltűnés nélkül bolyonghat a hajón, mivel halvány fogalma sincs, hogy mit merre talál egy ekkora hadihajón, de végül csak rátalál a raktérhez vezető folyosóra. Az ajtónál azonban újabb akadályba ütközik: egy őrbe.
Egy darab fegyvertelen matrózba. Egy ilyen arzenált egy szakasz állig felfegyverzett tengerészgyalogosnak kéne őriznie. Ez több mint furcsa. Még az is lehet, hogy duplacsavarral próbálkoznak ezek a pancserek, de akkor bizony emberükre akadtak.
- “Szevasz, elvtárs! Mit csinálsz erre? Ez lezárt terület!”- állítja meg az őr.
- “Szevasz! Nem zavar, ha kicsit itt lébecolok? Büntetésben vagyok, a tisztek elől bujkálok, kicsit kihúztam a gyufát Iszakov századosnál. Szergej Torpedov vagyok.”- nyújt kezet SZIGMA.
- “Gennagyij Elkurov, de a barátaimnak csak Genya.”
- “Genya vagy?”- röhög SZIGMA.
- “Ja.”- néz értetlenül Elkurov.
- “És mi jót csinálsz itt?”
- “Őrzöm a rakteret.”- mutat az őr a hülyék kedvéért retek nagy betűkkel írt feliratra: RAKTÉR.
- “Fúú, az komoly feladat, biztos Te vagy az egyik legjobb matróz a hajón, ha rád bízták.”
- “Dehogy, én is büntetésben vagyok. Tudod, én igyekszem, de valahogy mindig elkúrom a dolgokat, úgyhogy a legegyszerűbb dolgot bízták rám. Unalmas, de csak itt kell állni és senkit nem szabad beengedni, ezt nem lehet elrontani.”
- “Hát, jobb ez mint a fedélzetet súrolni. Te nem izgulsz az út miatt?”
- “Miért izgulnék? Ez a legújabb, legnagyobb hajó a szovjet flottában. Elsüllyeszthetetlen.”
- “Hát ez az. A Titanicról is azt mondták, aztán pont 50 éve, az is az első útján süllyedt el. Én nagyon parázok, rossz előérzetem van.”
- “Ne károgj már, a frászt hozod rám a babonáiddal! Tudod, miért süllyedt el a Titanic? Mert az brit hajó volt, jobbkormányos, de nálunk baloldali kormány van.”- süt el vigyorogva egy elég sz@r szóviccet Elkurov.
- “Óhh, B+! Ennél jobb viccekért is kerültek már gulágra emberek, csak mondom.”
- “Ugyan, elvtárs, csak mi vagyunk itt, a szocializmus két elkötelezett híve. Nincs miért aggódni!”
- “Hát, ilyen rakománnyal a hátam mögött azért nem lennék teljesen nyugodt a helyedben. Nem is értem, hogy bírod ki egy korty pálinka nélkül…"- vezeti fel rafinált tervét SZIGMA és már nyúl is a zsákjába az üvegért…
- "Pálinka-allergiám van. Nem ihatok egy kortyot sem, mert kiütéseim lesznek."- áll elő egy eggészen elképesztőőő kifogással Elkurov.
"Mindjárt én ütlek ki, B+! Elkurov, hát még ezt is elkúrod!?! Pálinka-allergia??? Hogy rohadnál meg! Pedig mekkora ötlet volt! Egy korty a Fantom páleszéből és bealszol, én meg felderítem a raktárat. Most hogy a retekbe jutok be?"- puffog magában SZIGMA.
- “Az kellemetlen. Én a tejtől f@sok. Meg attól, hogy leborul a rakomány egy nagyobb hullámzásnál.”- vált taktikát a Kapitány.
- “Áhh, minden rögzítve van. Meg amúgy is, még a dobozok is atombiztosak. Ha leesnek, csak visszapakoljuk, a szovjet cuccok úgyse törnek össze.”
- “És tényleg többezer van?”
- “Ja, állítólag minden üzem ezeket gyártotta éjjel-nappal, hogy időre meglegyenek.”
- “Még sose láttam ennyi rakétát…”
- “Nem nagy szám, csak egy csomó doboz. Megmutassam?”
- “De hát nem engedhetsz be senkit. Nem lesz ebből bajod?”
- “Ugyan, senki nem jön ide le. Bemegyünk, kijövünk, ki tudná meg? Hagyd azt a vödröt és gyere!”- int Elkurov és kinyitja a súlyos raktárajtót. SZIGMA csodálkozva követi, ez meglepően könnyen ment. Talán túlságosan is…
- “Tessék, itt vannak!”- mutat a rengeteg nagy dobozra Elkurov.
SZIGMA 2025.02.11. 08:22:37
- “Aztak..va! Dehát….ezek…”- suttogja, láthatóan letaglózta a felismerés.
- “Ezek a legmodernebb Rakéták, öcsém! Ezeknél nincs jobb!”- mutat körbe büszkén Elkurov.
- “Rakéta porszívók…”-nyögi ki végre SZIGMA.
- “Azok hát! Rakéta 1MT, 1 Megbízható Takarítógép. Egy porszem sem marad utána!”- idézi a reklámot az újságból Elkurov.
- “Rakéta 1MT…”- hebegi SZIGMA.
- “Az.”
- “1 Megbízható Takarítógép…”
- “Az.”
- “Egy porszem sem marad utána…”
- “Miért ismételsz meg mindent? Papagájt reggeliztél? Vagy üres a fejed és az visszhangzik? Igen, ez a legújabb Rakéta porszívó, a szovjet ipar remekműve. Ez végre tényleg szívja a port és nem b@szkodja le a 6 Amperes biztosítékot sem.
SZIGMA lassan hátrálni kezd és a falnak dőlve lecsüccsen. Üveges szemekkel mered maga elé. ”B@szki, hát ezért írták nagy kezdőbetűvel a Rakétát a Pravdában.
Én meg azt hittem, csak a nukleáris elrettentés miatt. Ezek szerint nem kilövőállásokat építenek Kubában, hanem áruházakat ezeknek a sz@roknak.
Ha kiderül, hogy átbumliztam a fél világot, hogy elhárítsak egy porszívó-apokalipszist, nevetség tárgya leszek. Mindenki bohócnak fog nézni!!! Nem mintha eddig nem néztek volna annak, de ezután tök jogosan fognak. Vitya bácsi életem végéig ezzel fog szívatni! Ezt a szégyent! Hülye CIA! Hogy a francba másszak ki ebből és hogyan akadályozzam meg, hogy az amcsik kirobbantsák a 3. világháborút?” - morfondírozik magában SZIGMA.
- “De miért a Korhadovon visszük ezeket Kubába?”- kérdi Elkurovtól.
- “Mondj 3 hajót a szovjet kereskedelmi flottából!”- válaszol Elkurov.
- “Van kereskedelmi flottánk?”- kérdez vissza csodálkozva SZIGMA, de Elkurov arcán már látja a választ.
- “Nincs, ezért viszünk mindent hadihajón. Ennyi cucc meg csak ezen fért el. Amúgy is tesztelni kell a hajót, pont kapóra jött egy ilyen békés küldetés.”
- “De mi van, ha a hülye amcsik azt hiszik, hogy rakétákat szállítunk?”
- “Dehát azokat szállítunk!”
- “Nem úgy, hülye! Hanem atomrakétákat. Abból nagy baj lehet.”
- “Áhh, biztos szóltak a fejesek nekik, hogy csak Rakéták. Szerintem ezen kár aggódni!”
- “Hát, én azért ráparáztam. Innom kell valamit…”
- “Hát, talán egy bögre vizet tudok hozni…”
- “Ide erősebb kell!”- mondja SZIGMA és kiveszi a zsákból a vodkát és belekortyol.
- “Azt hogy hoztad át Iszakovon?”- kérdi csodálkozva Elkurov.
- “Kussolj és igyál!”- SZIGMA megtörli az üveg száját és átnyújtja Elkurovnak, aki szintén kortyol egyet.
- “Huhh, ez jó! Ez nagyon hiányzott! Ha azt is tudnám, hogy nyert-e a Dinamo Moszkva, akkor tényleg boldog lennék.”
- “A Dinamo? Tán totózol?”
- “Ja. Ha nyert a Dinamo, nyertem 100 rubelt. El tudod képzelni, mennyi pénz az?”- kérdi sugárzó arccal Elkurov.
- “Egy kész vagyon.”- mondja cinikusan SZIGMA, aki 10.000 rubelt tart a málhazsákban egy büdös zokniban.
- “Azt hiszem, ezen is tudok segíteni.”- mondja és kiveszi a rádiót a zsákból.
- “Húúú, van rádiód? Dehát azt tilos a hajóra hozni!”
- “Vodkát is és mégis felhoztam. Na, nézzük azt a Dinamo-t…”- kapcsolja be Vitya bácsi Sokolját SZIGMA és a megfelelő frekvenciára hangolja..
- “Sssssh…ssssshh...döntetlent játszott. Ezek voltak a sporthírek. A moszkvai rádió adását hallják. Most pedig Dadogov elvtárs a Központi Bizottság üléséről jelentkezik: A Szov….a Szovj…a Szovjet…Szovjetunió vez…vezetői…”- ekkor SZIGMA kikapcsolja a rádiót és visszateszi a zsákba.
- “Hát, ennyi elég is volt mára. Talán holnap elkapjuk a sporthíreket és kiderül, hogy gazdag vagy-e. Most pucoljunk kifelé, nehogy baj legyen!”
Ekkor azonban megcsikordul a raktér súlyos vasajtaja…
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.02.11. 08:59:09
(Vikcsii vagyok. Ne is kérdezd, hogy most miért ez a nevem, áá, hosszú történet).
sogeking 2025.02.11. 12:27:45
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.02.11. 14:52:12
Sanremoi dalfesztivál is mostanában van :)
sogeking 2025.02.11. 17:36:57
www.youtube.com/watch?v=5RPQp-yOoLw
GinaCsöcsePini 2025.02.11. 23:39:45
IMÁDOM!
ÍME: www.facebook.com/reel/9022420677803714
War of colours 2025.02.11. 23:56:20
Nagyon örülök, hogy ha te is benne leszel. Kell sok- sok girlpower. <3
War of colours 2025.02.12. 00:00:53
War of colours 2025.02.12. 00:28:31
Szétvet a vágy.....hogy péterezzük! XD :D
Egyébként ne feledd a kisebb méretre kevésbé hat a gravitáció. :) tovább marad feszesebb és nem lóg, negyven felett sem.
;)
sogeking 2025.02.12. 08:48:54
(adjátok elő az ötleteket, és dolgozzatok össze a szervezésen, vagy legyen valami)
@TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó: állítólag a keleti blokkban is lesz saját 'Eurovízio', mi majd oda megyünk
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.02.13. 07:27:46
War of colours 2025.02.14. 21:54:59
War of colours 2025.02.14. 21:58:27
Akiket én láttam felbukkanó/hozzászólni stb
Heverő
Evacat
Cérna
Soge
Talán Kipcsak
Esetleg That's what she said
Kihagytam valamit?
@SZIGMA:
Jössz dalversenyre?
kipcsak harcos 2025.02.14. 23:17:16
hereverő heverő 2025.02.15. 06:31:51
kipcsak harcos 2025.02.15. 13:31:54
sogeking 2025.02.15. 15:24:10
War of colours 2025.02.15. 17:35:09
War of colours 2025.02.15. 17:35:53
SZIGMA 2025.02.15. 18:50:11
GinaCsöcsePini 2025.02.17. 09:38:30
SZIGMA 2025.02.17. 12:24:18
Tegnap nekikezdtem a folytatásnak, belátható időn belül újra élvezhetitek kedvenc kapitányotok izgalmas kalandjait.
SZIGMA 2025.02.19. 10:21:49
index.hu/mindekozben/poszt/2025/02/18/nagyot-fordult-a-vv-bol-kizart-zsuzsi-elete-/
Az utolsó mondatra hagyok időt:
"mára már három közös gyermeküket nevelik. A legidősebb, Illyés már 4 éves múlt, közben pedig a pedikűrös szakképzést is elvégezte."
4 évesen ez azért elég komoly teljesítmény...
index.hu/mindekozben/poszt/2025/02/17/next-top-model-hungary-czibolya-nikolett-modell-eljegyzes-eskuvoszervezes/
Thats What She Said! 2025.02.19. 16:08:02
Meg akkor a kategóriákat is pls.
Bár én most olyan anarchista életmódot élek, hogy lehet, h csak a troll kategóriában indulok, bármi is legyen az :))
sogeking 2025.02.19. 18:52:12
A 'kis virágos' avid azért még nem győzőtt meg az anarchista metamorfózisodról...
www.youtube.com/watch?v=rNzVSQsL9gY
Thats What She Said! 2025.02.19. 20:49:57
Viszont a mindenkibasszameg életszakaszban vagyok, bár ez nyilván rátok nem vonatkozik.
Azért nem baj, ha lázadok?:)
sogeking 2025.02.19. 21:04:56
a virág formához nekem más asszociációk jönnek be...
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.02.23. 22:15:23
m.youtube.com/watch?v=sHt5f8hUei4&pp=ygUSZXN0b25pYSBldXJvdmlzaW9u
sogeking 2025.02.24. 12:07:02
Idén nem volt olyan jó a Sanremói Dalfesztivál (legalábbis Eurovíziós Dalfesztiválra való dalok tekintetében). Mondtam, hogy kellene Mahmood /Emma/ Annalisa/ Nek... Mondjuk Mahmood végül volt, csak nem mint versenyző, hanem a műsorvezető segítője lett egy napig. A nap végén azért előadott egy jó kis mashupot:
www.youtube.com/watch?v=5z3-fBMUCqc
még a Carson Coma is versenyben van ;)
www.youtube.com/watch?v=OFA4OlsGywY
kipcsak harcos 2025.02.24. 19:29:53
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.02.24. 21:33:45
A Carson Coma dal sem elég ütős, van sokkal jobb daluk. Ha már elindultak, érdemesebb lett volna több energiát beletenni. Ennek ellenére szurkolok nekik, végre állhatnának újra magyarok az Eurovízió színpadán.
Mahmood mindig jó ;)
malevil2050 2025.02.26. 18:14:00
SZIGMA 2025.02.27. 11:08:30
sogeking 2025.02.27. 19:04:07
olaszoknak lehet 3 indulója is egy kis szerencsével :):)
Lucio Corsi a hivatalos,
Tommy Cash mint észt induló (bár ő nem olasz, de 'olaszul' énekel)
Gabry Ponte (nagy kedvencem) San Marino színeiben (döntő március 8. ?)
GinaCsöcsePini 2025.03.08. 23:47:20
www.facebook.com/reel/1178206847312975
SZIGMA 2025.03.13. 09:30:11
Napi bulvár:
dex.hu/x.php?id=index_mindekozben_cikklink&url=https%3A%2F%2Findex.hu%2Fmindekozben%2Fposzt%2F2025%2F03%2F12%2Fbabara-vagyik-papp-gabi-a-next-top-modell-hungary-egykori-versenyzoje%2F
Illetve ma reggel az a szerencse ért, hogy összefutottam az utcán Éden Hotel 4 Csengével, akinek az arca napbarnítottabb volt a téli magyar napfénytől mint a mexikói nyaralás alatt bármikor.
GinaCsöcsePini 2025.03.15. 18:52:59
szellemlanyka 2025.03.16. 19:43:12
GinaCsöcsePini 2025.03.16. 23:18:16
GinaCsöcsePini 2025.03.16. 23:20:43
GinaCsöcsePini 2025.03.16. 23:21:15
Gia 2025.03.17. 13:36:04
Aurelió ledobott 2 műsor között egy tizest..
GinaCsöcsePini 2025.03.17. 22:39:09
nyüszögnek vergődnek. Hát mi a kurva anyjának ment oda? Biztos nem kötelezték hogy benne legyen. Súlyos lóvét kap érte, akkor tűrjön a kurva anyját!
Pozitiv csalódás nekem Horváth Gréta, akire amúgy rá se ismertem :)
GinaCsöcsePini 2025.03.17. 22:48:54
ahogyan aurelio és pumped is
dopeman-t régről utálom egy büdös paraszt seggnyaló
ez a Szilvi egy hányás műnő
Gia 2025.03.18. 18:55:10
A többiek meg szégyelljék magukat,hogy mellé álltak.Pedig Toncsi sem a szívem csücsökje..De akkor is!
GinaCsöcsePini 2025.03.19. 11:49:50
Mondhatnám EKG*EKG ! :)
sogeking 2025.03.19. 12:43:34
szellemlanyka 2025.03.20. 05:29:30
szellemlanyka 2025.03.20. 05:30:26
sogeking 2025.03.20. 19:26:23
Kasza Tibi, LL Junior, Nagy Feró (ha még lenne Hajdú Péter és Tóth Gabi is, akkor kb. meg is van a top5-öm) Ezen felül Aurelio, Gáspár Győző, Schmuck Andor sem a kedvenceim. Ahh, így belegondolva elég sokat kell még várnom, mire ők mind kiesnek :):)
A múltkori és azelőtti szériáknál nem volt ez, itt mintha direkt nem nekem válogattak volna.
Brúnót, Lucát, Stohlt bírom (meg Zsófit és Tillát is) Viszont így számomra a szimpátia felülírja a produkciók milyenségét... //Győzőt azért nem mondanám amatőrnek, az a páros bunda
Gia 2025.03.20. 19:41:22
A döngő léptű Molnár Anikó se nyújt semmilyen pozitív élményt..Remélem kipotyog a csótánnyal hamar..
Amúgy Ramóna is bunda,mert róla meg köztudott,hogy jól énekel.
Gia 2025.03.21. 06:23:52
GinaCsöcsePini 2025.03.21. 10:42:32
Viszont amit ez a pornos kurva művel az felháborító. Akár a Tündivel, akár a pirosakkal való viselkedésével.
De ha még jó nő lenne! A mellei okádékok (pedig ha valaki én aztán szeretem a cöcsöket), a hasa gusztustalan , az egész nő egy kóró és süt belőle a rosszindulat
Én már pofán vágtam volna.
A rinyálást pedig nem értem: Ő jött műsorba kurva sok pénzért, de ha nem tetszik el lehet menni bármikor! Viszont ez a színésznő aki most jött az nagyon szimpatikus!
Petrát szívem szerint arcon hánynám!
A házasodósban is utáltam, de ott picit sajnáltam is a faszi miatt aki alázta mint az állat.
DE lehet hogy ezzel a nővel nem is tud az ember másképpen bánni, mert annyira irritáló.
Nem véletlen hogy a pornos görény barátnője lett!
Már a buzigyerek haverjuk se bírja őket.
Meg a Gréti egy nagyon pizitiv csalódás nekem.
Mikikét mindig is bírtam. Leó vegyes.. talán inkább bírom.
A többiek mind egy rakás szar! Pákó két rakás szar külön !
GinaCsöcsePini 2025.03.21. 10:43:30
Gia 2025.03.21. 13:10:31
Gia 2025.03.21. 18:24:24
sogeking 2025.03.21. 20:31:02
Gia 2025.03.21. 21:22:30
sogeking 2025.03.24. 19:11:09
milyen műsorokat nézel?
Gia 2025.03.24. 19:17:43
Gia 2025.03.24. 19:20:42
GinaCsöcsePini 2025.03.24. 23:50:16
Azt hiszem én összeverném..... úgy érzem vége a világ iránti toleranciámnak minden téren...
GinaCsöcsePini 2025.03.25. 00:17:15
GinaCsöcsePini 2025.03.25. 00:22:29
Gia 2025.03.25. 13:16:05
Kiara egy idióta kis görcs,ki kellene lőni a zűrbe..Minél többet látom annál jobban csúnyul a szememben és nem csak a torz,karikatúra külseje miatt,hanem a toxikus,gonosz természete okán is.Értem,hogy forgatókönyv,de egy jóérzésű ember nem vállal el ilyen dolgokat.
GinaCsöcsePini 2025.03.25. 15:41:39
Ezt a kis piros sportos színésznőt meg egyenesen nem értem... Egyet bemos akár a Kiarának akár amannak másik majomnak (Eszter vagy mI) de akár a házasodós majomnőnek is, kifekszenek egy hétre!
Ehelyett gürizik keményen és még sírogat szegénykém, hogy nem akar senkit megbántani!
Megjegyzem a játékok egy része is idegesít. Nyilván Aurélióék semmit se akarnak csinálni Gabóval, de a kismalacokat oda rakni hozzájuk az teljesen értelmetlen és haszontalan ügylet volt.
Értem hogy mindent is aláírtak, tűrjenek, de azért e malac húgyban szarban vagy közvetlen mellette aludni már mégse kelljen.
Gia 2025.03.25. 21:02:19
Kiarára találtam még egy jellemző szót:penészvirág.Amellett,hogy folyton fanyalog a fehér bőrére felvesz testszínű/világos,nagyon előnytelen rövidnadrágot...Brrr..
sogeking 2025.03.26. 22:11:10
Gia 2025.03.26. 22:24:59
Gia 2025.03.26. 22:25:35
sogeking 2025.03.26. 23:20:16
Gia 2025.03.26. 23:35:47
GinaCsöcsePini 2025.03.27. 11:58:48
Hát ez a fekete véglény ismét kiverte a biztosítékot nálam, szerintem dirket hagyja benn a TV!
Hogy röhögött ez a moslék, hogy a csajnak eltört a lába és neki kell elmenni, míg ő pedig
gyógyulgat (és most épp ezért nem csinál semmit)!
Ráadásul ő saját magába vágta a fejszét, de nem is csapáskor, hanem valahogy felemeléskor!
Mindenben tehetségtelen, mindenben utolsó senkiházi!
sogeking 2025.03.28. 18:26:55
Nehéz kérdés, sokféle filmet szeretek. Akár régebbi francia, olasz művészfilmek, szuperhősös filmek, sorozatok (török, koreai)... Hangulatomtól függ, hogy éppen mi a top. Persze a szereposztás is számít, a kedvenceimet bármiben szívesen nézem.
Ashley Judd (Eye of the beholder), Monica Bellucci (Maléna), Laura Antonelli (Malizia), Laura Linney (P.S. I love you), Natalie Portman (Closer), John Travolta (Michael), Keanu Reeves
egyik kedvenc filmem (ezt már valamelyik dalversenynél írtam):
videa.hu/videok/film-animacio/senki-tobbet-the-best-offer-124-perc-2013-fPsl1JDkH37vY6X2
Gia 2025.03.28. 22:53:18
Nekem tetszett például a Parfüm,egy gyilkos története,sorozatban pedig a Lu
Gia 2025.03.28. 22:54:15
sogeking 2025.03.29. 22:17:04
A 'Senki többet' esetében nekem legjobban Mr. Oldman változása tetszik. Az egész olyan nagyon emberi. (+ a film hangulata, tempója, a művészethez való viszony...)
A parfümöst majd megnézem. Lupin az a mangás Lupin, vagy attól független?
Gia 2025.03.29. 23:01:31
GinaCsöcsePini 2025.03.30. 04:09:19
Ronda hülye picsa, én sexfilmben se nézem meg. Undorító egy nő(?) !
GinaCsöcsePini 2025.03.30. 04:44:21
GinaCsöcsePini 2025.03.30. 05:14:56
sogeking 2025.03.30. 20:12:47
sogeking 2025.03.30. 21:41:40
Gia 2025.03.31. 19:56:20
Amúgy nem vagytok benne biztos,hogy tetszeni fog a Parfüm,elég fura hangulatú.Én könyvben is olvastam,talán azért fogott meg.Ami modernebb az pl Lily Collins-al az Örökség.
Rengeteg filmen és minisorozaton rágtam át magam az utóbbi időben,de a legtöbb csalódást okozott..
sogeking 2025.03.31. 22:47:26
A Parfüm már be van készítve, úgyhogy hamar ki fog derülni. :)
(azért vannak filmek, amikhez kell egyfajta hangulat)
Szeretem azokat a filmeket is, amik részben a művészetről, művészi gondolkodásról szólnak.
Cashback (ez ma már lehet, hogy nem lenne PC)
videa.hu/videok/film-animacio/cashback-visszajaro-penz-2006-14-1080p-720p-fhd-bGuuL7rhFjpbxBD0
/milyen börtönös?
Gia 2025.03.31. 23:11:27
Az újabbak közül Wentworth,a nők börtöne.5*
sogeking 2025.04.01. 18:30:23
Gia 2025.04.01. 18:36:37
Gia 2025.04.01. 22:25:09
GinaCsöcsePini 2025.04.02. 12:54:38
sogeking 2025.04.02. 20:56:02
Megnéztem a Parfümöt :) (könyvet nem olvastam)
Próbálom megfogalmazni a gondolataimat:. Van benne egyfajta érdekes kettősség, kb. mintha egy művészfilmbe oltott horror lenne. Finom, csábító ábrázolás (a negatív dolgoké is), lassú történetvezetés, jó színészek, és ehhez adódik egy zsigeri/ tudatlan brutalitás. Mint egy fantasztikusan finom étel, amiről fogyasztás közben kiderül, hogy romlott volt az alapanyag. És onnantól már nem is tűnik olyan finomnak...
Érdekes film, az biztos. Mivel nem volt olyan karakter, akivel tudtam volna azonosulni, kicsit kívül maradtam a történeten. (amikor behúzott volna, egyből el is lökött) A vége felé elmegy egy abszurdabb irányba, ami elemeli az addig részletesen felépített világot a valóságtól.
A morális oldala nincs kibontva, ez teljesen a nézőre van hagyva.
- mennyiben felelős a környezet az egyén tetteiért?
- egy átlagostól alapjaiban különböző egyénre vonatkoztathatók -e a szokásos normák?
- mi a szépség? (bár ez nem morális:)
Te hogy látod? Mi az ami megfogott a filmben/ könyvben?
Gia 2025.04.02. 21:10:42
Ez a film biztosan nem arról szól,hogy valakivel szimpatizálni kellene.De a könyv után úgy láttam,hogy nagyon jól választották ki a főszereplőt.
sogeking 2025.04.03. 14:02:28
Ha nem az a cél, hogy szimpatizáljak valakivel, akkor pont, hogy elidegenít valamitől...
De a főhősön kívül az egész világ is romlott (legalábbis a főhős azzá formálja). Az egyedüli, ami kitűnik különlegességével, az a női szépség. Viszont pont ezt dehumanizálja a történet.
SZIGMA 2025.04.07. 09:08:25
Napi sz..., khmm... bulvár
index.hu/mindekozben/poszt/2025/04/05/nemazalany-fenyvesi-barna-megcsalas-botrany-schumacher-vanda/
index.hu/fomo/2025/04/03/rtl-arulok-a-renitens-a-mi-kis-falunk-gyuri/
GinaCsöcsePini 2025.04.07. 22:19:55
War of colours 2025.04.08. 23:11:15
Erről a filmről van szó?
port.hu/adatlap/film/tv/parfum-egy-gyilkos-tortenete-perfume-the-story-of-a-murderer/movie-80364
Nekem ez az egyik kedvenc filmem. <3
"A morális oldala nincs kibontva, ez teljesen a nézőre van hagyva."
Szerintem, pont ettől zseniális a fillm.
"- mennyiben felelős a környezet az egyén tetteiért?" - szerintem, sokkal jobban, mint azt akár a modern akár régebbi társadalmak felvállalják(ták).
"- egy átlagostól alapjaiban különböző egyénre vonatkoztathatók -e a szokásos normák?" - sajnos enélkül nehéz felépíteni egy működő társadalmat...
bizonyos minimumokat muszáj minden egyénre kiterjeszteni.... bár hozzáteszem, időnként pont ez "nyírja ki" az egyént :(
"- mi a szépség? (bár ez nem morális:)" -erre még nem született adekvát válasz, :) az olyan közhelyek, mint a "szép az, ami érdek nélkül tetszik" pont a lényeget fedik el.
"Te hogy látod? Mi az ami megfogott a filmben/ könyvben?" - bár nem engem kérdeztél, de engem az fogott meg benne, hogy mennyire kiszolgáltatott az egyén a közösség által determinált korlátoknak, és ez időnként milyen kivédhetetlen tragédiákhoz vezet.
Bánki György szerint, a társadalom (és a politika) traumatizálja az egyént, akár generációról generációra, majd megbünteti azon következmények miatt, amiket valójában ő okozott.
Ungvári Krisztián szerint pedig nincs családi trauma csak a politika és a társadalom által gerjesztett trauma van, ami aztán a családi illetve az egyén traumájában képeződik le. Én úgy gondolom, mindkettőnek igaza van, és ez a két gondolat tetten érhető a filmben is.
Egyébként a kriminológia és a kriminalisztika is ezeket az összefüggéseket boncolgatja, és mindkét tudomány nagyjából arra jutott, az elmúlt évtizedekben, hogy a körülmények sajnos sokkal jobban determinálják az ember cselekedetét, mint a szabad akarat, vagy a személyiség, ... pontosabban a személyiség is valahol determinált , hová születtél, mit kaptál az első pár évben, milyen volt a kamaszkorod stb.
Ha nem erről a filmről van szó, akkor bocsi.
Gia 2025.04.09. 21:35:28
GinaCsöcsePini 2025.04.09. 23:36:47
Az Isten mentsen meg tőle minden férfit (és nőt) !
sogeking 2025.04.10. 19:57:09
War of colours 2025.04.12. 15:24:46
A főszereplő srác karaktere egyszerre taszít és egyszerre ébreszt bennem empátiát. A film inkább kérdéseket vet fel, minthogy megválaszolná őket, nem szájbarágós, és ettől igazán gondolatébresztő. De ha jól emlékszem te is hasonlókat fogalmaztál meg, csak talán kifogásoltad, hogy nem tudtál kivel azonosulni. Nos, teljesen én sem, és közben részben mindenkivel , aki csak feltűnt a vásznon. A legutolsó, a kivégzésen artikulálatlanul ordító statisztával is tudtam azonosulni, és közben megértettem azt is, hogy mire vágyott, oly nagyon a főhős a bestiális gyilkosságai közben. Szinte minden szereplő elérte nálam, hogy az egyik pillantaban megvessem, a másikban "meg akaram ölelni".
Összességében, szerintem egy több rétegű, valódi tartalommal bíró, nagyon komoly film lett. Olyan életszagú....
sogeking 2025.04.12. 22:04:04
Eléggé máshogy látom :) Ami tetszett, az a színészi játék, hangulatok, fények... Ezekkel ügyesen játszva a film becsal, mint egy horgászhal (anglerfish), majd megrág és kiköp. Az ábrázolt világ alapjában romlott. Ebből kiemeli a szépséget, mint egyetlen értéket, majd módszeresen elpusztítja azt. Számomra a vizualitáson túl nem adott olyant (egy érzést, gondolatot), ami miatt mondjuk újra megnézném.
(Hogy nem tudtam kivel azonosulni, azt úgy értem, hogy nem láttam viszont magam senkiben. Ettől még elfogadhatom egy adott szituációban a szereplők tettének motivációját.)
War of colours 2025.04.12. 23:00:45
Eszerint a film világa hasonlít ahhoz, amit a valóságról gondolsz?" - inkább a valóság egy szeletéről, egy adott perspektívából, nem a teljes valóságról. Nem nagyon hiszek abban, hogy a valóság egy statikus abszolútom lenne. Szerintem minden pillanatban minden változik, és "két centivel odébb" már szinte minden tűnhet akár teljesen másnak is, pusztán azért mert a nézőpontot odébb toltuk egy kicsit.
Mondok egy példát: a gyerekpszichológusok szerint, az a baba, akinek a szülője/gondozója nem válaszkész vagy nem tud az lenni (bármilyen okból) a baba élete első pár hónapjában, nem tudja kialakítani magában az ősbizalom belső erejét, és egész életében a világot egyfajta keserű pesszimista hozzállással, bizalmatlansággal, szélsőséges esetben szorongással, esetleg ellenségesen fogja szemlélni és sokkal nehezebben alakít majd ki valódik kötődést egy másik emberrel , akkor is ha egyébként "jó körülmények" között, viszonylagos jólétben és lehetőségekkel nő fel.
Az a baba, aki esetleg azonos (vagy akár némileg szerényebb) körülmények közé születik, de egyébként élete első hónapjaiban nem sír hiába, (mert szülője reagál a sírására) és azt tanulja meg a gondozója válaszkészségéből, hogy a világ egy biztonságos hely, ahol az ő igényei számítanak, képes lesz boldogabb elégedetebb életet élni, még akkor is ha mondjuk több nehézséggel kell szembenéznie fentebb említett anyagi értelemben"szerencsésebb" társánál vagy ugyanannyival.
Ugyanabba a világba születtek bele, hasonló körülmények között nőttek fel, de elméletileg, a kettes számú baba viszont jó eséllyel (ha nem éri trauma) egy színesebb, obtimistább boldogabb világot fog látni, míg a másikból egy megkeseredetebb elégedetlenkedőbb típus lesz, és világot is rosszabbnak fogja látni. Nyilván a példa sarkít, és sokkal árnyaltabb a kép, de nagyjából ez a lényeg. Ugyanaz a világ, más perspektíva.
"Ebből kiemeli a szépséget, mint egyetlen értéket, majd módszeresen elpusztítja azt." -
szerintem viszont minden szereplőben volt érték, ahogy silányság is. Nem a szépség volt egyetlen érték. Veled ellentétben én azt láttam, hogy a világon semmi sem fekete vagy fehér, hanem pont hogy árnyaltabb minden, a gonosz néha esendő formát ölt, a szép néha üres, és semmit mondó, a szeretet néha nem elég a tragédiák megelőzéséhez, gazdag nem feltétlenül boldogabb a szegény nem feltétlenül értéktelenebb stb. Sokféle érték megjelent a filmben, csak nem a hagyományos módon voltak ábrázolva.
"Hogy nem tudtam kivel azonosulni, azt úgy értem, hogy nem láttam viszont magam senkiben." - én sem láttam magam viszont senkiben, de részletekben sokakban ott láttam magam és pont ettől tetszett.
De igazad van, először a film megrág és kiköp, aztán leültet, elgondolkodtat és rákényszerít, hogy lépj ki a saját gondolkodásod korlátai közül és találd meg magadban az egyéni válaszaidat, mert a film nem rágja a szádba, hogy mit gondolj. (szemben sok mainstream alkotással)
Például meggyőződésem, hogy a vége majd minden nézőnek más üzenet hordoz ;)
De neked és nekem szinte biztosan :D
evacat 2025.04.14. 19:14:34
állitólag készül az Árulók uj évada.
DE: az RTL+-ra és a Sorozatbarátra meg ide is :
online-filmek.ac/sorozat/12974-az-arulok-us-1-evad felkerült az amerikai változat első évada magyar szinkronnal..
Lehet nyomozni!!!
sogeking 2025.04.14. 19:37:38
www.youtube.com/watch?v=E53nQwpE89A
sogeking 2025.04.14. 19:47:46
www.youtube.com/watch?v=NUfi-6MnBbg
www.youtube.com/watch?v=bbSUaXsHt1Y
War of colours 2025.04.14. 19:48:06
@sogeking: nem láttam túl sok jelentkezőt, gondoltam, ha újraéled a blog, majd bedobom megint. ;)
Vagy most másik játékról van szó?
sogeking 2025.04.14. 20:02:49
Vikcsiinek volt játék ötlete, és ahhoz kapcsolódtál a rendszerellenesség tematikával. Vagy az tök külön játék lett volna? (ebben már nem vagyok biztos) Mindenesetre 6-7 ember lett verbuválva, aztán se kép, se hang (pedig még That's what she saidről is kiderült, hogy nagy lázadó...). Akkor legalább annyi legyen kommunikálva, hogy kuka az egész...
War of colours 2025.04.15. 09:30:00
De én nagyon szívesen megírom a kezdő emailt mindenkinek, ha gondolod és meglátjuk, hogy hányan lennének benne.
A gondom az email címekkel van, ha ebben tudsz segíteni, hogy összeszedjük az emailcímeket és a jelölteket, akkor én megírom a lelkesítőt. Priviben küldd el kérlek, akiét tudod.
Addig is ideteszem egy korábbi promómat.
War of colours 2025.04.15. 09:30:40
"-Sziasztok! Dalvesenyt hirdetünk!
BINDZSISZTÁN PARTIZÁNJAI a címe
Bármilyen rendszerkritikus dal nevezését elfogadjuk akár a múltból , akár a jelenből, és bármely országból. Illetve plusz egy vers, ugyanilyen tematikában.
Tehát mondjuk egy átlagos jelölés nézhetne ki úgy, hogy valaki beküldi Konc Zsuzsa " Ha Én rózsa volnék című számát , és Ady Endre Walesi bárdokját.
Egy másik játékos meg Bella Ciao-t és mondjuk a francia himnuszt.
Vagy lehet Krúbit kombinálni valami régi költő művével.
A lényeg, hogy a játékos küldjön be egy rövid értelmezés, hogy milyen kapcsolat van az általa beküldött dal és vers között. És miért pont ez a két mű fejezi ki neki legjobban a rendszerkritikus attitűdöt.
Nem politizáló játéknak szánnám , nem az lenne a cél hogy bármilyen jelenlegi vagy múltbéli politikai elit kapcsán fröcsögjünk hanem az hogy egy egészséges gondolkodású, polgári attitűdű csapat adózzon az ilyen művészek munkássága előtt. Tehát egy dal, egy vers, és.egy rövid esszé a kifejtésre.
A játék után lehet majd tippelni, hogy kihez melyik dal illetve vers tartozik, ha kevesen leszünk, akkor a verseket és a dalokat külön indítom a jelölésben, hogy izgalmasabb legyen.
Vikcsi, ha ezt olvasod, a táblázatokban tudnál segíteni? az nekem nem megy olyan profin. :(
Akkor, hajrá!
FORRADALOMRA FEL! :D :D
Aki benne van, kérem jelezzen vissza privát emailben, hogy lássuk hányan jönnének össze.
"-Sziasztok! Dalvesenyt hirdetünk!
BINDZSISZTÁN PARTIZÁNJAI a címe
Bármilyen rendszerkritikus dal nevezését elfogadjuk akár a múltból , akár a jelenből, és bármely országból. Illetve plusz egy vers, ugyanilyen tematikában.
Tehát mondjuk egy átlagos jelölés nézhetne ki úgy, hogy valaki beküldi Konc Zsuzsa " Ha Én rózsa volnék című számát , és Ady Endre Walesi bárdokját.
Egy másik játékos meg Bella Ciao-t és mondjuk a francia himnuszt.
Vagy lehet Krúbit kombinálni valami régi költő művével.
A lényeg, hogy a játékos küldjön be egy rövid értelmezés, hogy milyen kapcsolat van az általa beküldött dal és vers között. És miért pont ez a két mű fejezi ki neki legjobban a rendszerkritikus attitűdöt.
Nem politizáló játéknak szánnám , nem az lenne a cél hogy bármilyen jelenlegi vagy múltbéli politikai elit kapcsán fröcsögjünk hanem az hogy egy egészséges gondolkodású, polgári attitűdű csapat adózzon az ilyen művészek munkássága előtt. Tehát egy dal, egy vers, és.egy rövid esszé a kifejtésre.
A játék után lehet majd tippelni, hogy kihez melyik dal illetve vers tartozik, ha kevesen leszünk, akkor a verseket és a dalokat külön indítom a jelölésben, hogy izgalmasabb legyen.
Vikcsi, ha ezt olvasod, a táblázatokban tudnál segíteni? az nekem nem megy olyan profin. :(
Akkor, hajrá!
FORRADALOMRA FEL! :D :D
Aki benne van, kérem jelezzen vissza privát emailben, hogy lássuk hányan jönnének össze.
sogeking 2025.04.15. 10:38:12
War of colours 2025.04.15. 10:41:44
War of colours 2025.04.15. 10:54:58
War of colours 2025.04.15. 13:16:17
War of colours 2025.04.15. 13:23:12
Tehát még egyszer...
"Dalvesenyt hirdetünk!
BINDZSISZTÁN PARTIZÁNJAI a címe
Bármilyen rendszerkritikus dal nevezését elfogadjuk akár a múltból , akár a jelenből, és bármely országból. Illetve plusz egy vers, ugyanilyen tematikában.
Tehát mondjuk egy átlagos jelölés nézhetne ki úgy, hogy valaki beküldi Konc Zsuzsa " Ha Én rózsa volnék című számát , és Ady Endre Walesi bárdokját.
Egy másik játékos meg Bella Ciao-t és mondjuk a francia himnuszt.
Vagy lehet Krúbit kombinálni valami régi költő művével.
A lényeg, hogy a játékos küldjön be egy rövid értelmezést, hogy milyen kapcsolat van az általa beküldött dal és vers között. És miért pont ez a két mű fejezi ki neki legjobban a rendszerkritikus attitűdöt.
Nem politizáló játéknak szánnám , nem az lenne a cél hogy bármilyen jelenlegi vagy múltbéli politikai elit kapcsán fröcsögjünk hanem az hogy egy egészséges gondolkodású, polgári attitűdű csapat adózzon az ilyen művészek munkássága előtt. Tehát egy dal, egy vers, és.egy rövid esszé a kifejtésre.
A játék után lehet majd tippelni, hogy kihez melyik dal illetve vers tartozik, ha kevesen leszünk, akkor a verseket és a dalokat külön indítom a jelölésben, hogy izgalmasabb legyen.
Vikcsi, ha ezt olvasod, a táblázatokban tudnál segíteni? az nekem nem megy olyan profin. :(
Akkor, hajrá!
FORRADALOMRA FEL! :D :D
Aki benne van, kérem jelezzen vissza privát emailben, hogy lássuk hányan jönnének össze.
Thats What She Said! 2025.04.19. 22:04:47
Ó de rég olvastam a blogot! Pedig amúgy, én jelentkeztem ám a dalversenyre, és becsülettel el is küldtem Vikcsinek a dalaimat :)
az email címem a továbbiakhoz, hogy meglegyen itt is:
szonata@gmail.com
Ezt jobban olvasom..
Egyébként nem akartok valami populárisabb platformra költözni? Amit jobban használ mindenki a hétköznapokon?
Nem akarok itt variálni, de lehet, hogy jobban olvasná mindenki pl a messengert vagy ilyesmit...
Ha pedig nem, akkor marad így ez, és majd én is igyekszem sűrűbben felnézni ide.
Pussz, és kellemes ünnepet mindenkinek!
Ui: elcseszett húsvéti tojás verseny is lehetne... vóna
War of colours 2025.04.20. 15:52:36
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.04.20. 17:19:58
www.classtools.net/random-group-generator/
A generátor véletlenszerűen párokba sorolta a bloglakókat, amely párok indulnak a következő Ázsia Expressz-ben (tűz emoji).
Indulás: 2025 május
Helyszín: Szibéria - Mongólia - Átszállás - Tibet
Final Boss: A dalai láma és Micimackó (Hszi Csin-Ping)
Párok: 1. Brigante és Cérnahuszár
2. Tracero és War of Colours
3. Rókatündérke és Vikcsii
4. Egyfejű és Gia
5. Fálki és Sogeking
6. Evacat és SZIGMA
7. Nyuszomuszo83 és Selyemsonkapini
8. Hereverő Heverő és Kipcsak Harcos
9. Balu30 és That's What She Said!
Te melyik párost tartod a legerősebbnek, ki fog szerinted nyerni?! Elégedett vagy a pároddal?
Szintén a random csoport generátor három törzsre osztotta a kommentelőket (Survivor)!
Első törzs: SZIGMA, War of Colours, Cérnahuszár, Hereverő Heverő, Balu30, Selyemsonkapini
Második törzs: Vikcsii, Evacat, That's What She Said!, Nyuszomuszo83, Kipcsak Harcos, Brigante
Harmadik törzs: Gia, Sogeking, Fálki, Egyfejű, Rókatündérke, Tracero
Indulás: 2025 július
Helyszín: A Bermuda-háromszög szigetvilága
Final boss: Vikcsii
Te hogyan neveznéd el a három törzset? Milyen tematika mentén került a szétválasztás?
Te kit szavaznál ki először a törzsedből?
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.04.20. 17:48:16
Máskor is felmerült, hogy költözzünk máshová (discord, reddit stb.), de lehet páran félnek a változástól, pedig tényleg jó lenne, és valószínűleg új embereket is bevonzana.
sogeking 2025.04.21. 13:04:18
Köszi a mailcímet, küldtem gyorsan pár dickpicet. (piros tojás, kék tojás, nekem is van két tojás...)
sogeking 2025.04.21. 13:40:25
toboroztam egy VIP játékost! :)
kephost.net/p/MTkwNTQwMg.jpg
Tracero 2025.04.22. 17:54:24
Tracero 2025.04.22. 18:27:03
sogeking 2025.04.22. 18:46:38
Tracero 2025.04.22. 19:32:32
sogeking 2025.04.23. 13:30:29
(még fogalmam sincs, mit írok az esszére)
Fu Szekh Li 2025.04.25. 13:08:00
Addig is (első pályázatnak) egy régi dal, a nagysikerű S.E.R.E.G. első hivatalos ismertetője zenéért kiáltott:
suno.com/song/56f1c116-fe27-41d6-9139-2e436c499e47
Hétvégén megpróbálok valami újat is összedobni.
sogeking 2025.04.25. 14:04:14
1 rendszerellenes dal + 1 vers + indoklás
Ha saját művet is indítasz, akkor az külön kategória, azt még akkor valahogy bele kell kombinálni :):):)
sogeking 2025.04.25. 14:08:05
vagy esetleg lehetne pontozni is... ez majd kialakul menet közben
Fu Szekh Li 2025.04.25. 14:25:52
Van egy nő, kit úgy hívnak Andrea,
egy pénztárcával kellene basznia.
"Buksza tömje bukszám?
Biztos, hogy nem nagy szám.
Bár egy bocskor is vágott már partiba."
Fu Szekh Li 2025.04.25. 14:40:40
Mondjuk szerintem egyszerűbb ide bedobálni a verseket, meg a zenék és esszék linkjeit, azután megszavaztatni a közönséget, mint lövélben küldözgetni.
Fu Szekh Li 2025.04.25. 14:52:45
Azt hittem, olyan dolgokat kell hozni, amiben van valami új. Vers, esszé saját, a dalnál is legalább annyi közöd van hozzá, hogy te mixeled össze a szöveget meg a zenét.
Na mindegy, ezek már akkor is itt maradnak.
sogeking 2025.04.25. 15:15:12
Sajátot is csinálhatsz, csak azt egyből kitalálom, hogy te küldted :)
Mondjuk pontozni lehetne, ezen én is gondolkodtam.
(ha csinálsz valami sajátot, én is csinálok - az alapkiíráson felül)
Fu Szekh Li 2025.04.25. 15:21:43
sogeking 2025.04.25. 19:54:11
War of colours 2025.04.26. 19:03:25
sogeking 2025.04.28. 09:04:54
sogeking 2025.04.30. 21:32:41
@kipcsák harcos (vagy bárki más érdeklődő) még van pár nap lehetőség ;)
kipcsak harcos 2025.05.01. 12:28:25
sogeking 2025.05.01. 13:15:00
Most pont az a feladat, csak ne ellenünk irányítsd, hanem a rendszer ellen. Amúgy azt olvastad, hogy beszerveztem egy régi játékost is?
kipcsak harcos 2025.05.01. 13:56:53
Csak nem a ...?
sogeking 2025.05.01. 18:58:30
kipcsak harcos 2025.05.01. 19:29:28
sogeking 2025.05.01. 21:21:05
kipcsak harcos 2025.05.02. 08:29:09
"én csak kritizálni/ledorongolni szoktam. XD "
:P
sogeking 2025.05.02. 09:19:13
kipcsak harcos 2025.05.02. 13:23:26
És egyébként is, ki vagy Te, hogy így osztogatod a rangot, ki hatalmazott fel erre? XD :P
sogeking 2025.05.02. 20:39:07
WoC azt mondta, bármit ígérhetek
War of colours 2025.05.02. 23:05:01
@kipcsak harcos: teljes felhatalmazással osztogat bármilyen rangot a kolléga, szerveződésünkben minden megtörténhet és annak ellenkezője is :D
Íme egy kis kedvcsináló
kepkuldes.com/image/tHUread
Nagyon hálásak lennénk, ha te is neveznél, te lennél a díszjelölt :D :D :D
kipcsak harcos 2025.05.02. 23:43:06
sogeking 2025.05.04. 20:40:58
www.youtube.com/watch?v=6w3037nq23o
Sting - Russians
War of colours 2025.05.05. 14:49:40
sogeking 2025.05.05. 18:52:18
Tracero 2025.05.05. 19:33:58
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.05.05. 20:24:04
- Jákli Mónika és exe Boráros Gábor
-Kármán Odett és exe Kamarás Norbi
-Nemazalány és exe VV Barna
-VV Merci és exe VV Moh
-Zsíros Linda és exe Noé Viktor
-Kovács Dóri és exe Király Péter
-VV Zsolt és exe Zsenyei Patrik
- VV Kriszti és exe Farkas Dénes
(Hajrá Merci)
War of colours 2025.05.06. 11:00:32
@Tracero: vagyunk azért páran :D
kirakom majd ide is, hogy lehessen rajta csámcsogni :) és megkérem Vikcsit, hogy csináljon táblázatokat, azokat nagyon profin csinálja <3
@TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó: ebből egyedül ZShowtime ZSolt és Patrik "válását könnyeztem meg" . Szerintem az ő szakításukban nagyon nagy szerepe van annak a karaktergyilkos gépezetnek, amit Zsoltra irányítottak az influenszer tüntetés után, vélhetően bosszúból és politikai okokból. Ahhoz képest, hogy mennyi mindennek voltak kitéve, elég sokáig bírta a kapcsolatuk.
Tracero 2025.05.06. 16:58:14
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.05.06. 20:26:44
Zsolt és Patrik mai szemmel nézve tényleg jó sokáig bírta, 1
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.05.06. 20:27:27
(Ez még lemaradt a végéről)
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.05.06. 20:28:59
Azt mondod, hogy lesz belőle közös nézés?
War of colours 2025.05.07. 22:38:15
Lassan ellkezdem közzé tenni a Bindzsisztán partinzánjai pályázatokat és egyben elküldöm Vikcsinek is, hogy megcsinálhassa a csinos kis táblázatait. ELőre is köszi a segítséget. <3
Természtesen emailben is megkapjátok majd,hátha nem jártok erre.
A játékosok névsorát előre közlöm, így elkezdhettek tippelgetni, poénkodni. Amint Vikcsitől megkapom a táblázatokat, el lehet küldeni a tippeket is, nekem privátban.
A résztvevők névsorát is megkapjátok, és ha beleegyeztek, lesz egy áljátékos is. Az ő nevezése mögött én állok majd, mint Soros és /vagy Brüsszel a poloska hadsereg mögött. :D hihi
Nekem lesz egy saját nevezésem is, amelyet mint mindig, most is hamar beazonosítotok majd, főleg Soge, aki ha jól emlékszem igen szép eredményeket szokott elérni a tippversenyeken.
Rendszerváltókártya igényeket illetve merge and dice-okat a honlapomon lehet venni.
:D :D
Na jó, csak vicceltem..
Éljen a forradalmi hangulat és rendszerellenesség!!!
War of colours 2025.05.07. 23:26:24
Íme :
1. játékos
youtu.be/csql59sMIV4?si=hbjVRwtRdmtj_xit
youtu.be/vcnoECAZxjs?feature=shared
Sajnos nem tudok magyarázatot fűzni a választásokhoz. Ezek ugrottak be elsőre,
War of colours 2025.05.07. 23:28:14
dal:
Lázadni annyi minden ellen lehet, hogy elképesztő.
Zsarnokság, erőszak, egyenlőtlenségek. Vagy akár a tejföl ára.
Ezért úgy döntöttem, a dal inkább ne is legyen rendszerellenes.
www.youtube.com/watch?v=A1OqtIqzScI
vers:
Ezt azért nehezebb volt kiválasztani.
Hiszen mi dolgunk a világon, ha fortélyos félelem igazgat?
Amely ott van nemcsak a szögesdrótban, nemcsak a könyvsorokban
szögesdrótnál jobban butító szólamokban? Mert most ők jönnek...
Bemázolják szurokkal és rágalommal a tehetséget.
Szíven döfik azt, akinek jelleme van.
Szóval ha már úgyis lázadunk, kezdjük rögtön a legfelsőbb bíróságnál.
Nemes Nagy Ágnes: Istenről
https://www.babelmatrix.org/works/hu/Nemes_Nagy_Ágnes-1922/Istenről
lustáknak hangban
www.youtube.com/watch?v=69Hb0LSzGpw
War of colours 2025.05.07. 23:32:21
Becky G : Bella Ciao
www.youtube.com/watch?v=l5TMjYj-8MQ
József Attila: Tiszta szívvel
www.sutori.com/en/story/jozsef-attila-tiszta-szivvel--x4Kwj7bJmT4tkcd2UsFqgmGt
A dalhoz direkt ezt a feldolgozást választottam, nem az eredetit, mert az énekesnő pimasz, játékos, dacos, provokatív és fiatalos lázadása visszaköszön József Attila versében is, amely miatt egyébként ki is rúgták az egyetemről.
Az alkotásokban a legerősebb és egyben közös üzenet a halál.
Egy erkölcstelen, kizsákmányoló, fasiszta rendszerben a nemes célért elszenvedett halál után kisarjad a fű/virág és ezáltal egy tisztább, erkölcsösebb világ reménye.
„…Az ő virága, a partizáné, Ki a szabadságért halt meg"
"... s halált hozó fű terem gyönyörűszép szívemen"
War of colours 2025.05.07. 23:34:26
Honeybeast: - maradok
youtu.be/LAlYlqedW18?si=iQH5OfWjb7LVMS9P
A vers (részlet):
"Szülőanyám, te szép Magyarország,
Hogyne lennék holtig igaz hozzád!
Nem is adtam a lelkemet bérbe;
Négy garajcár úgyse sokat érne;"
Úgy gondolom, hogy a hazaszeretet nagyon sok embert tart Magyarországon. És nekünk a legszörnyűbb végignézni és átélni, hogy mit tesznek a hazánkkal.
War of colours 2025.05.07. 23:35:35
Majka: Csurran cseppen
www.youtube.com/watch?v=f2iQfEcO39A
Tompa Mihály: 1848
minalunk.hu/budaors/tompa-mihaly-1848/
Mindkét mű megfogalmazza, hogy az erköcstelen és arrogáns királyok fénye csak ideig- óráig tud tündökölni, mert a végén a nemzetet pénzért eláruló "vezetők" bűne "Ha megszárad: sötét lesz mint az átok,
S nincs idő, mely ily szennyfoltot kimos."
War of colours 2025.05.07. 23:36:33
István a király: Koppány dala
youtu.be/dcs0du0_110?si=xzimhWqC_FDjjMQ1
A vers (részlet):
"Reng és üvölt a tenger,
Hánykódnak a hajók,
Süllyednek a pokolra,
Az árboc és vitorla
Megtörve, tépve lóg.
Tombold ki, te özönvíz,
Tombold ki magadat,
Mutasd mélységes medred,
S dobáld a fellegekre
Bőszült tajtékodat;
Jegyezd vele az égre
Örök tanúságúl:
Habár fölül a gálya,
S alúl a víznek árja,
Azért a víz az úr!"
A vers és a dal közötti összefüggés: a lófasznak is van vége.
War of colours 2025.05.07. 23:39:05
Markó Béla
SZÉLFÚVÁS, NAPSÜTÉS SZERINT
Ne kelljen tépni, húzni, gyúrni, hatni,
formázni, próbálgatni szüntelen,
jobb lenne, mint a pitypang, bűntelen
csukódni, nyílni, és a pillanatnyi
szélfúvás, napsütés, eső szerint
hagyni, hogy mindig akkor légy te boldog
s boldogtalan, ha fent lelketlen bolygók
fénnyel telt fürtje éppen úgy kering,
s lelkes bolondok, nyughatatlan méhek
hordozzák ide-oda édességed,
reggeltől estig csak bánnak veled,
se jó, se rossz, ne függjön tőled semmi,
mikor kell lenni, s mikor megpihenni,
és ne legyen tiéd az életed.
www.youtube.com/watch?v=Zc_MJxHOrb8
Mert valahol mind Bélák vagyunk!
War of colours 2025.05.07. 23:48:03
Sogeking
Soror Formoza (ő egy új játékos, titokzatos és nem tudunk róla semmit :D )
That's what she said
Tracero: (két pályázatot is benyújtott)
és végül WoC, az az én, aki szintén két pályázatot nyújtottam be saját magamnak :D
Remélem, nem hagytam ki senkit, az egyik büdös kölök nem alszik és táncol az idegeimen (szemforgatás)
War of colours 2025.05.07. 23:49:54
Sogeking: A dakota bárdok
-az apa férfi, a vagyon nő-
Edward király, angol király
gebéje elveszett;
S úgymond furcsántorz
e régi nyelvezet.
Európa csak ténfereg,
volt fénye megkopott.
Mégis pöffeszkedve vár
egy dicsőbb holnapot.
Ám közepén vad lánggal ég
a kis harcos Isztán;
Hol elmarad a szegénység,
'sa gint isszák, tisztán.
Bajszos, bunkó, paraszt...
mind libasorban áll:
Dalunk tennéked szól,
ó legdicsőbb király!
Ki vonattal jár, az annyit is ér;
minek kórház, iskola?
Könnyebben ellopjuk majd, ha
már mindenki ostoba.
Ti sorosbérenc, álcivil,
ballipsi alakok;
Ha nem hordtok kokárdát,
nem vagytok magyarok!
Jöjjön hát elrugaszkodás,
harsogjon harsona;
Csak az legyen fontos, hogy
ki kinek rokona.
Biccent a nagy király:
Kitűnő felelet!
Jertek megcsókolni
királyi kezemet.
Minden pofon jó helyre megy,
hisz védjük a békét;
És újból mi nyerjük majd
a meccsnek a végét.
Tomboljatok bátran,
rúgjuk teli rüszttel
Az ellenségünk nem más, mint
Ursula von Brüsszel
Újabb kétharmad jön,
s négy év kényelem.
Meg tudjuk csinálni,
ha győz a félelem!
Szónoklata nyomán
félőrült kábulat;
Acsarkodó arcok
csorgatják nyálukat.
Elégedett a hős vezér,
fülig ér vicsora;
Most jól végződött tehát
a féktelen vacsora.
13+1
-----------------------------
Viktor king, hungry king
is riding his fucking horse
My English is from Kelenföld
stand clear of the closing doors
sogeking 2025.05.08. 10:06:23
vikcsii nem küldött? meg Fu Szekh Li?
Tracero 2025.05.08. 12:02:15
Tracero 2025.05.08. 14:25:32
War of colours 2025.05.08. 14:47:58
A versed nagyon tetszik, minden sora rejt valami újabb szuper aktualitást. :) Legszívesebben elküldeném MP kapmpányfőnökének ;)
@Tracero: szivi nővérem!
Na akkor kezdjük a szétcincálást? Nektek melyik pályázat tetszik a legjobban?
sogeking 2025.05.08. 21:01:39
van muníció bőven, ezerrel gyártják a könnyen megjegyezhető jelmondatokat;
ezt mennyivel könnyebb megjegyezni, mint mondjuk az infláció adatait
(szerintem jó ez a játékötlet, esetleg még a választásig lehetne 2-es verzió)
@Tracero: köszi
mindjárt átfutom a beküldéseket
kipcsák hol vagy? gyere elemezni :)
sogeking 2025.05.08. 23:27:32
War of colours 2025.05.09. 12:28:05
benne vagyok, nekem nagyon tetszettek a dalok is meg a versek is. A te versed meg olyan, mint Majka dala, minden sorában van egy gyöngyszem , és mivel tényleg rengeteg anyagot szolgaltatnak remélem, lesz még több is belőle ;)
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.05.10. 22:05:16
1. játékos: rockos stílus, egy meglehetősen aranyos gyerekdallal megfűszerezve (ezt nem is ismertem :) ) Szerintem Hereverő Heverő.
2. játékos: Annyira rendszerellenes, hogy lázadásból a rendszerellenes versenyre - elmondása szerint - nem rendszerellenes dalt küldött, csakis fantom lehet. Olvasva a kíváló verset már kétségem sem volt efelől. Mivel a Green Day egy csajos együttes, hiányzik belőlük a maszkulinitás, s csajok szeretik általában, ezért én, Soge, Kipcsak kilőve. Tracero sem lehet, mert ő a szakállas, sörszagű kemény metálférfiakért rajong. War of Colours csak nem fordulna szembe a saját játékával, így kizárásos alapon csakis Rókatündérke (korábbi nevén: Yrenke vagy MrsIreneAdler) lehet, ez az ő nagy visszatérése.
3.játékos: Az egyik kedvenc versem ever, a Tiszta szívvel <3 A Bella Ciao-val sem lehet mellélőni. Mivel Sogeking rajong az olasz kúlturáért, így csakis ő lehet.
4. játékos: Bárki is az, ő a leghazafibb köztünk, hogy a mostani helyzet ellenére Magyarországon marad, és kitart a végsőkig. A hazafiasságról Kipcsak Harcos és az avatarja jut eszembe.
5.játékos: Ő volt a legaktulálisabb ezzel a Majka dallal. Ezért egy fiatal fórumozó lehet, vagy Balu30 vagy Hontalan Iván. Osztom a gondolatát: Halál a Dicsőséges Nagyurakra....
6. játékos egy operarészletet hozott. Őszintén szólva, tőlem nagyon sokáig távol állt a színházak és operák világa, mert nem vagyok értelmiségi, de amikor írtuk a többiekkel az Országház Fantomját, nagyon is közel került hozzám. Az érdeklősem a színpadok felé fordult. Ez én vagyok, Vikcsii.
7.játékos: Ez a pályázat tetszett a legjobban őszintén szólva. Irónikus módon megjeleníti a boldog tudatlanságot és a birkamentalitást. A dal szuper (biztos be volt mindenezve, aki kitalálta :D) Tippem Evacat, mert rá jellemző a szarkazmus és a keserű realizmus.
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.05.10. 22:06:16
War of colours 2025.05.11. 19:26:07
Az 1. játékos második dala nagyon tetszett, eszembe juttatta, hogyan lázad itthon az öt tagú forradalmár banda, akik időnként úgy gondolják, Észak -Koreában élnek a családunkban Franciaország helyett. Mikor rámutatok arra, milyen kevés közös tulajdonságom van Kim Dzsongunnal és hogy mennyi hasonlóságot mutat az itthoni rezsim Macronéval, lemásznak az Erzsébet hídról és abbahagyják a tüntetést ... hogy aztán a következő kedden újra kivonuljanak....:D
A 2. játékos Green Day dala fiatal korom boros kóláit és Rocktogonbeli, hajnalig tartó bulijait idézte fel, oh de csodás idők voltak. <3 Mácsai Pál pedig mint mindig, most is fantasztikus. Egészen szuggesztív ez a vers az ő előadásában. És a csattanó a végén olyan ismerős.... :( az a tehetetlenség, amit időnként érzek, pont ilyen elkeserítő és fájdalmas, mint ez az "egy szót se szóltam"...
A 3. játékos A Bella Ciaojával tényleg nem lehet melléfogni, József Attila pedig az egyik legcsodálatosabb magyar költő, és nagyon elszomorít, hogy talán pont azért ilyen csodálatos, mert annyi fájdalmat kellett megélnie. A dal és a vers is eszembe juttatta, hogy milyen apró jelentősége van saját vacak kis életünknek és néha mégis milyen fontossá válhat a halálunk.
A 4. játékos pályázata különösen kedves a szívemnek, egyrészt imádom a Honey Beastet, másrészt én valóban patrióta vagyok, de nem azon a hazug módon, amit most értenek alatta és őszintén remélem, hogy sosem kell ezt a nehéz döntést meghoznom, hogy válasszak az otthonom és a gyerekeim jövője között... :(
Az 5. játékos által beküldött Csurran Cseppen és a vers kiválóan alkalmasak arra, ,hogy az emberek fellángoló dühét valahogy szublimálja, feloldja, hál' istennek, mert ha nem lennének ilyenek, talán fel is robbanánk...vagy talán pont akkor ragadnánk vasvillát?!??!?! Ki tudja....
A 6. játékosnak tökéletesen igaza van. A lófasznak is vége van, a kérdés csak az, hogy a víz, amely oly nagy úr, hogyan viselkedik? Mint egymástól függetlenül mozgó, sok kicsi csepp, vagy úgy, mint gátszakadáskor a folyó.... és amikor ez megtörténik, vajon mit sodor el? Csak a hordalékot, szemetet, vagy esetleg értékes házakat, családokat, életeket?
A 7. játékos nagyszerűen lezárta ezt a csodás játékot, mind Bélák vagyunk, igen. És vajon vagyunk-e/leszünk -e annyian, hogy lecseréljük eddigi urainkat, és az a többi "idegen" úrral együtt majd milyen jövőt hoz nekünk... esetleg végre mi magunk is alakíthatjuk jövőnket végre?
Mert végső soron mindenki ugyanazt szeretné; biztonságot a szeretteinek, kenyeret az asztalra és legalább annyi szabadságot, hogy elhigyjük néha, többet jelentünk, számítunk, mint egy gombot nyomogató Béla
War of colours 2025.05.11. 19:27:56
Én is írtam elemzést, ha lesz időd olvasd el <3
War of colours 2025.05.11. 19:28:55
Fu Szekh Li 2025.05.11. 20:05:25
www.youtube.com/watch?v=SNp07L1iy9Y&ab_channel=CITYROCKS
Fu Szekh Li 2025.05.11. 20:45:43
a baloldal végleg elveszett,
s beszólni az origo se talál,
s a lázadóknak tisza ad hitet
és magyar péter is megaláz,
a momentum végleg elveszett,
már a schiffer sem engem gyaláz
még a mandiner sem emleget
vége. ennyi. és ez tiszta gáz.
húsz év után bennszakad a szó.
ráncos arcról leolvad a máz.
és más szájából hangzik, hogy mi jó.
még klára is dobott, nincs hova mennem,
lakókocsim függönye mélán lebben.
War of colours 2025.05.11. 21:06:18
Amúgy jók verseid, lényegre törőek :)
War of colours 2025.05.11. 21:08:14
immáron te vagy minimum az ötödik, akinek nem találtam el a nemét :D :D
WoC,
Emberismeret, ülj le , egyes :D
Fu Szekh Li 2025.05.11. 21:19:36
War of colours 2025.05.11. 21:23:47
War of colours 2025.05.11. 21:24:22
Fu Szekh Li 2025.05.11. 21:49:07
nekem ez az egyik legmegrendítőbb versszak:
“Vácról szöktem az éjszaka”... – lentről
a szürke folyam kavarog... –
Álltunk szótalan én meg a rendőr:
egymásra fogott magyarok,
s én néztem az álla-hegyét – belelendül
a váll – , hova majd lecsapok.
gereczattila.uw.hu/versmap/v20.htm
sogeking 2025.05.11. 22:10:05
(mondjuk így nem lehet tippelni rád, de te azért tippelhetsz szerintem, ha van kedved - vagy majd WoC megmondja, innentől mi a szisztéma)
amúgy meg:
Eltáncolt a lárifári
Megpuccsolta Dobrev Klári :P
sogeking 2025.05.11. 22:11:17
War of colours 2025.05.11. 22:18:11
" kicsit több meglepetést vártam, " -
a fiúk (Soge és Vikcsi) terveznek "második évadot" , hátha az ő vezényletük alatt több lesz meglepi ;)
"mondjuk én punkosabb vagyok," - én uncsi "tömegfogyasztó" vagyok :D , DE! minden irányba nyitott, :D :D szóval nincs veszve semmi :D
Amúgy ma megnéztem ezt.
www.youtube.com/watch?v=kzgA6i54ne8
Hát mit mondjak, ahogy feltörtek az emlékek, gondolatok, egyből "punkosabb" hangulatba kerültem, az utolsó mondatokat idézném csak:
"Ezért a felelősség elsősorban azokat terheli, akik ezt kitalálták, akik ezt felépítették, akik több, mint egy évtizeden keresztül ezt folytatták. De ebben nekünk is felelősségünk van. Hogy ezt csöndben, halkan, néha hangosan, néha félve, néha egyébként lelkesen, de támogatjuk. És ezzel előbb -utóbb egyesével, de mindannyiunknak szembe kell majd nézni. "
War of colours 2025.05.11. 22:19:32
bármit lehet, és az ellenkezőjét is!!!! Éljen az anarchia :D :D
Thats What She Said! 2025.05.12. 06:16:11
De kár, hogy csak ilyen ritkán tolom fel magam közétek..:(
Szuper pályamunkák születtek, és meghallgatni mindet még nem tudtam, de már látszik, hogy komoly nagyon a felhozatal :)))
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.05.12. 20:49:45
Viszont hiányoznak a tippek a részedről
:P :D
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.05.12. 20:53:07
Ez nem igaz. Múlt évben eldöntöttem, hogy nembináris vagyok, talán a Nemo hatás
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.05.12. 20:59:35
Ennek ellenére örömteli, hogy Feri távozott, már rég meg kellett volna tennie,nem tudom sajnálni. Remélhetőleg Viktor is követni fogja, mondjuk jövőre.
Dobrev Klára következő pasija mindenesetre hatalmas lehetőséget kapott, hiszen ha éppen nem úgy teljesít az ágyban, mondhatja a következőt: "MER' A GYURCSÁNY JOBB VOLT?!4NÉGY"
War of colours 2025.05.13. 00:01:56
Megpuccsolta Dobrev Klári "
Ki tudja, a nerhajót így meddig húzzuk,
Mondjuk -e jövőre is, hogy elkúrtuk?
A mostaniak is hazudnak reggel, délben este,
Vajon felnyílt már a nyuggerkommandó szeme?
Drága Ferink, téged sosem feledünk.
Meggyászoljuk elmúlt közös húsz évünk.
Béke! politikai poraidra, kérünk, vissza sose gyere,
Már így is túl sok kárt okozott a neved!
War of colours 2025.05.13. 00:44:31
Folyton csak jött az új kétharmad,
Gyurcsány neve mindet garantálta.
Klári posztolt, nem maradt más, mint rögtön válni,
"Arogán" feje egyből főni látszik.
Sokat nem gondolkodik a vén halszemű,
Egyből kész is az új remekmű.
Brüsszel/Ukrán,Poloska Peti az új csemege,
Beki lett nagyobb az elrettentő ereje.
Megvédjük a szuveNERitást, mondja a felcsúti Tokahontas, vele együtt hőbörög
a Lavrovon játszó külügyminiszterünk.
S mondá az angol költő, színház az egész világ
és színész benne minden "nernyelvlapát".
Hamisgulyás Gergely is egyre inkább elveszti közbeszéd jellegét,
Lassan eléri egy lepkefing szintjét.
A felcsúti békepulyka igencsak demens lett, a magyar gyűlölő Simion hátát lapogatja lelkesen.
Mi lesz így Nerdélyben a magyar szavazókkal, hallod-e?
Beáldozod őket is, mint mindenkit előtte?
Ej-ej, recseg robog minden Nernia várában,
Ezért aztán tolják a bullshitet szakmányban.
sogeking 2025.05.13. 19:40:04
(tippelésem jó esetben hétvégén várható)
sogeking 2025.05.14. 10:02:13
@War of colours: Feriről is lehetne verset írni. Figyi, meddig lehet tippelni?
@Thats What She Said!: helló lázadó!
sogeking 2025.05.14. 14:42:12
1.
Kiskalász - Nem akarok
Kerozin - Kismalac
Egy ötéves kislány lázadása a törött teásbögre és a fogkefe ellen. Irgum-burgum. A gyermeki hangulatot tovább erősíti a másik beküldés (Kismalac), melyben megjelenik a freudi anális szakasz is. A perverz kismalacnak ugyanis hátulról akarják betenni, ami ellen hevesen tiltakozik.
---
Sogeking ajánlata:
Iszkiri - Pizzasütögető
www.youtube.com/watch?v=F2VOp9FFvB0
2.
Green Day - Holiday
Nemes Nagy Ágnes: Istenről
Holiday. Nyaralás, buli, fanta. Erről énekel a Green day egy kellemes, laza dalban. Némileg árnyalja az idilli hangulatot a ledobott bomba veszélye. Szerencsére van időnk gyorsan bulizni egyet, amíg földet nem ér.
NNÁ > Lázadás a teremtő ellen. Aki gyerekjáték méretű koponyánkba tudatot adott,
hogy azzal próbáljuk megérteni a körülcsapdázott létet. De milyen jogon várja mindezt, ha a ránk ruházott kínokat önmaga nem is ismeri?
---
Rag'n'Bone Man - Human
www.youtube.com/watch?v=L3wKzyIN1yk
3.
Becky G - Bella Ciao
József Attila: Tiszta szívvel
Bella Ciao feldolgozás. Kis cuki énekes csaj, csúnya Dalí bajszú férfiakkal. (Ez olyan lehet zenében, mint filmben Charles Dickens: A Christmas Carol (Karácsonyi ének/ Isten pénze), aminek kb. 100 feldolgozása van)
József Attila megzenésítve, hozzá komplett verselemzés és kézirat. Érdekes, hogy a kézzel írott kis ákom-bákom betűk idővel mekkora erőre tettek szert... A beküldő tiszta szívvel reméli, hogy a partizánok áldozati véréből sarjadó virág egy tisztább, erkölcsösebb világ
reményét hordozza.
---
József Attila: Karóval jöttél (Siklósi Örs)
www.youtube.com/watch?v=5MUeuSCgE2M
4.
Honeybeast - Maradok
Arany János: Nemzetőr-dal
A beküldő valószínűleg egy falusi lány, ki a mátrai réteken éppen zsályát keres. Közben azon gondolkodik, hogy elmenjen -e Ausztriába takarítani. (Hiszen mindent eladtak már, ami mozdítható, már csak az ember lelke van hátra. De azért meg úgysem adnának sokat.)
Ráadásul, ha marad, a pusztulást végig nézése még fájdalmasabb lesz...
---
Geszti - A Hungarian in Europe
www.youtube.com/watch?v=w_wF3lGPSFk
sogeking 2025.05.14. 15:00:36
Majka - Csurran, cseppen
Tompa Mihály: 1848
A tanulság, hogy idegentől még egy pohár vizet sem szabad elfogadni. Mert aztán addig beszél össze-vissza faszságokat az ember, míg végül majd kiesik egy ablakon. Bár az ütőképes köztörvényesek mindent túlélnek... (amnesztiát a jó mély torkú titkárnőnek!)
A beküldő reméli, hogy az erkölcstelen, arrogáns királyok tündöklését bukás követi.
/Bár galádságuk szennyfoltja, mint sötét átok örökre megmarad.
---
Petőfi Sándor: Dicsőséges nagyurak (Sodró Eliza)
www.youtube.com/watch?v=WarLHdrKU8s
6.
István a király - Koppány dala
Petőfi Sándor: Föltámadott a tenger...
Csak annyit kérdezek, a válaszra várva: Rabok legyünk, vagy szabadok?
/máshol:
Pogánynak tartanak, mert nem tűröm a papok hatalmát.
Bűnt kiáltanak, hol szabadságát védi az ország.
Azért annyira nem is egyértelmű, hogy valójában mi a rabság, és mi a szabadság. Fun fact: nemrég láttam színházban (Koppány: Feke Pál).
<spoiler> Koppánynak szurkoltam persze, de sajnos megint vesztett ;) </spoiler>
Petőfinél pedig a nép, mint természeti erő veti le magáról a hatalomtól megrészegedett, de valójában mégis parányi 'királyokat'.
---
Petőfi Sándor: A kutyák dala + A farkasok dala (Gáspár Sándor)
www.youtube.com/watch?v=9fCrUU7W-T4
7.
sZempöl - Bélavagyok
Markó Béla: Szélfúvás, napsütés szerint
Béla nem dolgozik rendesen a gombgyárban, pedig lassan már minden testrészét igénybe veszi. Az átlagos kisember, de nem degradáló, inkább szerethető alakban. Mindenki Béla.
Időjárás jelentés szonettben elbeszélve. (pollenkoncentráció közepes) Hagyni mindent a maga logikája szerint haladni, és önmagunk is így élni. Tevés helyett levés - ez a vers maga a zen buddhizmus. (talán Dopeman küldte?)
---
erről ez jutott eszembe:
részlet 'A legényanya' című filmből - egy faluban játszódik, ahol mindenki Béla :)
www.youtube.com/watch?v=THM8dvMGAUI
War of colours 2025.05.14. 23:21:28
amúgy szupi az elemzésed, és annyira Sogekinges :D
Rag'n'Bone Man - Human
www.youtube.com/watch?v=L3wKzyIN1yk
ezt a dalt nagyon szeretem <3
NNÁ verse meg egyszerűen csodás, még mindig...
és igen, igazad van. Könnyű úgy " szabad akaratot" adni, hogy te mindenható vagy és sosem kellett megszenvedned a saját "szabad akaratodból meghozott döntések" következményeit.... aztán csak annyit mondasz "te magad választottad", hát köszi...
Gia 2025.05.15. 08:30:33
sogeking 2025.05.15. 22:00:10
van kedvenc versed?
sogeking 2025.05.16. 20:10:41
sogeking 2025.05.16. 21:03:19
War of colours 2025.05.19. 13:47:48
Sogekinges: filozófikus, merengő, ugyanakkor új szempontokat behozva, sajátosan izgalmas új meglátásokkal vegyítve mégis laza, vidám attitüdű elemzés.
Ezek mindegyike egyszerre van jelen a Sogekinges jelzőben, úgy, hogy a látszólag ellenmondó jelzők mégsem feszítik szét magát az eredeti Sogenkinges attitűdöt, hanem inkább feloldják ezen látszólagos ellentéteket
" ilyen szempontból a buddhisták világképe némileg humánusabb..."
igen, a katolikus Istenkép/fogalom "letekint ránk", kegyet gyakorol, néhol büntet, és a lelkiismeretfurdalásra, bűntudatra apellál, Ezzel szemben a buddhista világkép inkább átölel egy "take it easy"-t kiséretében, és azt mondja, a földi életetben teremtsd meg azt a nyugalmat/paradicsomi állapotot, amit a katolikus vallás a bűntelen földi élet után a mennyekben ígér . Teljesen más a kiindulási pont.
War of colours 2025.05.19. 14:27:01
SZigma, ha itt vagy valahol, betennéd drive-ra a pályázatokat, olyan jó kis elemzések születtek <3
GinaCsöcsePini 2025.05.19. 14:53:51
War of colours 2025.05.19. 16:02:57
figyelmedbe ajánlom a hölgyet 6:42-nél
"én eljöttem egy rendezvényre, sokat fiz..." -ettek-fejeződött volna be a mondat, ha a hölgy nem harapja el.... ;)
www.youtube.com/watch?v=xDHIX-3ZsHs
GinaCsöcsePini 2025.05.19. 17:56:58
(Sajnos mostanában semmire nm érek rá, ide se :( )
GinaCsöcsePini 2025.05.19. 18:00:47
A sok rohadt fideSS birka nyugger, hihetetlen!
War of colours 2025.05.19. 20:27:13
Itt van még egy csemege....
A jeles eseményen a Harcosoknak sikerült szelfizniük egy elítélt pedofillal....
Nem a legjobb reklám a keresztény szavazók között, úgy érzem....
youtu.be/sQnjBXiGmtc
Középtájon találod az említett fotót ;)
SZIGMA 2025.05.20. 15:31:28
Beraktam egy fájlt a mappába, BINDZSISZTÁN PARTIZÁNJAI pályázat néven. Nézz rá, légyszi, ha kell még valamit hozzáadni, meghívlak szerkeszteni.
drive.google.com/drive/folders/1aIFfB3yGtf4pz6b8GuredSJI0TVzTWB1?usp=drive_link
War of colours 2025.05.20. 15:33:03
GinaCsöcsePini 2025.05.21. 19:15:00
Elspre mindenkit utálok, de legalábbis EGYIK SE KELLENE 5 percre se! ( A pasik se!)
GinaCsöcsePini 2025.05.21. 19:26:47
GinaCsöcsePini 2025.05.21. 19:38:14
GinaCsöcsePini 2025.05.21. 19:40:15
Gia 2025.05.21. 19:44:11
sogeking 2025.05.22. 20:05:41
GinaCsöcsePini 2025.05.23. 14:04:20
War of colours 2025.05.23. 15:34:33
Traci, és TWSS-től kéne, ha jól számolom. Én ugye nem tippeltem és Vikcsi sem, mivel mi láttuk. Kihagytam valakit?
Egyébként ha másnak van kedve, nyugodtan tippelhet más is. :)
@SZIGMA: még egyszer köszi, este megnézem. Egyébként megnézted őket? Ha igen, mit szólsz? Szerintem nagyon színes lett ♥️
Gia 2025.05.23. 16:07:11
sogeking 2025.05.23. 21:00:49
@TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó: légyszi szólj TWSS-nek, hogy a sas leszállt, küldje a tippeket...
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.05.23. 21:53:42
sogeking 2025.05.24. 21:53:27
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.05.25. 10:14:31
Kár, hogy ezzel megszégyenítették az amúgy remek filmet.
TWSS-nek írtam. Tracero-chan-sama is mára ígérte, hogy elküldi :D
Tracero 2025.05.25. 10:22:17
Tracero 2025.05.25. 10:24:40
Nagy kár, hogy a pártgyűlèsen nem a Kör-t nèztèk meg. VHS-en :D
Tracero 2025.05.25. 10:25:46
War of colours 2025.05.25. 16:50:42
Nagyon kösziiiii ezt az infót! Percek óta röhögök mint a fakutya!! :D
Eddig csak abban voltam biztos, hogy a béke pulykànak és a sleppjének fogalma sincs arról, hogy miről szól a film, de ezzel az infóval kiegészítve ez nem is egy sima öngól, hanem egy dubla öngól.... Priceless
Amúgy , szív, szív zászló, hazaáruló (egy szó) és kérem a Fiatomat XD
War of colours 2025.05.25. 16:53:02
Nálam már melléknéveiesültél ;)
sogeking 2025.05.25. 21:43:03
sogeking 2025.05.25. 22:46:44
sogeking 2025.05.25. 23:58:24
@Tracero: nagyon drasztikus vagy :)
War of colours 2025.05.27. 13:49:09
War of colours 2025.05.27. 13:49:38
GinaCsöcsePini 2025.05.27. 15:18:58
Az én értelmezésem kicsit kevésbé elvont: H(ülye) K(öcsögök)
Hát mit mondjak nem szerettem meg mostanában sem a H(arci) K(oca)-t!
De mintha hülyülne... olyanokat lép, hogy nem győzik magyarázni a saját barmoknak is!
(Jó, Trump azért még veri, de hát ő sose a politikai zsenijéről volt híres. Inkább az elefánt a "nekem mindegy milyen" boltban esete:)
Gia 2025.05.27. 17:48:48
Gia 2025.05.27. 17:50:28
sogeking 2025.05.27. 23:24:15
akkor főleg játszhattál volna
GinaCsöcsePini 2025.05.28. 11:36:42
Én nem csodálkozom, sose volt normális a csaj
GinaCsöcsePini 2025.05.28. 11:39:59
femina.hu/hazai_sztar/vv-virag-plasztika-utan/
SZIGMA 2025.05.28. 16:17:55
War of colours 2025.05.29. 14:46:23
Lenne egy javaslatom, update-elni kéne Szigma orosz kémtörténeteit, új szelek fújnak, Az ukrán az új orosz, csaxólok. ;)
@GinaCsöcsePini: édes istenem, nem is akarok mér élcedődni se egyik "lánykán" sem. Kívánom nekik, hogy minél jobb életük lehessen, és minél többet le tudjanak tenni abból a családi puttonyból, amit nyilvánvalóan cipelnek. :(
@TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó: beérkeztek a tippek, küldhetem, megcsinálod az összesítést? és még egyszer köszi a segítséget <3
SZIGMA 2025.05.29. 15:21:44
"olyan vagy mint a férjem, ritkán szólsz, de akkor nagyon üt..."
Feszülten koncentrálok, hogy ezt a magas labdát ne csapjam le :D
Szigma kémsztoriját tényleg folytatni kéne, ha kimozdulok a holtpontról, akkor végig megvan már fejben.
Az ukrán vonalat hanyagolom, a következő kaland szerintem "a zűrben" fog játszódni.
Feltéve, ha addig nem kezdődik el a VV új évada.
kipcsak harcos 2025.05.29. 19:02:51
Mégsem, mert én is rendes vagyok. :)
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.05.30. 15:51:57
Fogadjunk, hogy az iskolában is azt mondtad gyakran, hogy nem készültél, de végül tiéd lett mindig a legjobb dolgozat :D
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.05.30. 15:54:16
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.05.30. 15:56:42
kipcsak harcos 2025.05.30. 21:12:15
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.05.31. 08:26:48
kipcsak harcos 2025.05.31. 15:02:51
Szerintem egyértelmű volt a reakcióm.
Az, hogy Te nem értetted, maradjon homályban, nem magyarázom.
kipcsak harcos 2025.05.31. 15:52:13
Ezzel megérintettél, de olyan vagyok amilyen. :)
Visszaolvasásban vagyok.
kipcsak harcos 2025.05.31. 15:53:30
Fu Szekh Li 2025.05.31. 19:12:00
GinaCsöcsePini 2025.05.31. 20:06:19
GinaCsöcsePini 2025.05.31. 20:09:42
GinaCsöcsePini 2025.05.31. 20:11:21
GinaCsöcsePini 2025.05.31. 20:33:42
Jenci egy faszparaszt D:
Ticiána pedig ronda és pikírt.
GinaCsöcsePini 2025.05.31. 23:11:18
Hát Jenő így nem lesz csajod :D :D
GinaCsöcsePini 2025.05.31. 23:13:05
GinaCsöcsePini 2025.05.31. 23:14:44
GinaCsöcsePini 2025.05.31. 23:16:25
JA és beszélni se tud normálisan...
GinaCsöcsePini 2025.05.31. 23:19:05
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.06.01. 12:36:26
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.06.01. 12:37:40
m.youtube.com/watch?v=rT0r90co_EA&pp=ygURT25lIHBpZWNlIGNob3BwZXI%3D
sogeking 2025.06.01. 18:56:26
(Chopper elég béna)
sogeking 2025.06.04. 21:23:02
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.06.05. 08:14:51
Soror Formoza biztos lány? A horoszkópja ikrek, és Heverő is az. Gyanús, azt mondtad te szervezted be.... :D
(Nincs információm arról, hogy lenne a blogon ikrek csillagjegyű nő)
sogeking 2025.06.05. 16:01:05
sogeking 2025.06.08. 21:50:07
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.06.09. 10:31:39
(Ne is kérdezd, hogy Tracero mikor fogja folytatni :P :D Írj neki üzit, hátha kedvet kap hozzá )
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.06.09. 11:55:08
Sajnos That's What She Said! nem adta le a tippjeit és nem is válaszolt, így nélküle kell elkezdeni az eredményhirdetést :( WOC elküldött nekem mindent, először a megoldókulcsot ismertetném:
1. játékos - That's What She Said!
2.játékos - Sogeking
3.játékos - War of Colours
4. játékos - Tracero
5. játékos - War of Colours
6. játékos -Tracero
7. játékos - Soror Formoza
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.06.09. 12:03:14
1. játékos - Sogeking
2. játékos - War of Colours
3.játékos - Sogeking
5.játékos - That's What She Said!
7. játékos - Soror Formoza
Ez azt jelenti, hogy 1 pontot szerzett Tracero-chan. Nem tudom, hogy miért írta Sogekinget kétszer :D WOC és én is írtuk, hogy ki az a két játékos, aki két pályázatot adott le. Kérem őt, hogy legközelebb figyelmesebben olvassa el az instrukciókat!!!
Egyéb információk Tracerotól:
Horoszkóp - Bak
Kedvenc dal - Csurran-cseppen
Kedvenc vers - Sogeking bárdja
(Sogeking: A dakota bárdok-az apa férfi, a vagyon nő)
"Szerinted ki lehet a titokzatos Soror Formoza?" kérdésre ezt felelte: Dunsztom sincs
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.06.09. 12:04:19
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.06.09. 12:54:27
1. játékos - Tracero
3.játékos - War of Colours
4. játékos - That's What She Said!
5. játékos - War of Colours
6. játékos - Tracero
7. játékos - Soror Formoza
Sogeking 4 ponttal átvette a vezetést. Egyéb információk tőle:
Horoszkóp - Rák
Kedvenc dal - Maradok (hangulattól függ)
Kedvenc vers - Szélfúvás, napsütés szerint
"Szerinted ki lehet a titokzatos Soror Formoza?" kérdésre ezt felelte: valami márkás sajt, mint a Parmigiano Reggiano
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.06.09. 12:59:16
1. játékos - War of Colours
2. játékos - Sogeking
3. játékos - War of Colours
4. játékos - That's What She Said!
5. játékos - Tracero
6. játékos - Tracero
Soror Formoza 3 pontot zsebelt be! Egyéb információk tőle:
Horoszkóp - Ikrek
Kedvenc dal - Kerozin Kismalac
Kedvenc vers - Nemes Nagy Ágnes: Istenről
"Szerinted ki lehet a titokzatos Soror Formoza?" kérdésre ezt felelte: Én vagyok. :)
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.06.09. 13:01:01
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.06.09. 13:05:35
Horoszkóp - Halak
Kedvenc dal - Koppány dala
Kedvenc vers - Sogeking: A dakota bárdok-az apa férfi, a vagyon nő
"Szerinted ki lehet a titokzatos Soror Formoza?" kérdésre ezt felelte: Sorror Fromoza kilétéről fogalmam sem volt :D
+infók Vikcsiiről:
Horoszkóp - Szűz (Best. Csillagjegy. Ever.)
Kedvenc dal - Bélavagyok
Kedvenc vers - Sogeking: A dakota bárdok-az apa férfi, a vagyon nő
"Szerinted ki lehet a titokzatos Soror Formoza?" kérdésre ezt felelte volna: Hereverő Heverő
sogeking 2025.06.09. 20:54:14
War of colours 2025.06.09. 21:22:04
Gratulálok Soge-nak. Egy kicsit sem vagyok meglepve :D mindig hasít ezekben a játékokban ;)
Szuperek voltak a dalok és a versek, köszönöm mindenkinek aki részt vett benne bármilyen módon. <3
Traci, hol a fenében vagy?!???
sogeking 2025.06.10. 00:59:08
szerintem jó kis játék volt :) (@vikcsii: fantomos történetbe lehet, hogy belevariálok)
Exek csatája mikor kezdődik?
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.06.10. 09:42:25
Várom, hogy te mit fogsz alkotni :D
Június 18-án indul, az RTL +-on (tv-ben elméletileg nem fogják adni :S)
SororFormoza 2025.06.10. 10:34:24
Köszönöm szépen a meghívást és a játékot! Nagyon jó alkotásokat sikerült összegyűjteni, örömmel olvastam, hallgattam azokat. Gratulálok a szervezőknek és Sogenek a győzelemért.
Bevallom, én kicsit trollkodtam a verssel (is), mivel a költő egy vérbeli politikus.
Rólam annyit, hogy egy rég letűnt korszakban sogeking és kipcsak harcostársa voltam. Orbán vagyok és május végén születtem. Legjobban Verseghy Ferenc szülőapám ismer, nála megtalál, akit érdekel :)
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.06.10. 16:27:12
Jó, hogy jöttél :) Ha Soge és Kipcsii haverja vagy, rossz ember nem lehetsz ;)
Látogasd az oldalt gyakran. Most éppen kihaltság van, de amúgy itt mindenki jófej rajtam kívül.
Nézel mostanában vmit? (Sorozat/reality/anime stb.)
sogeking 2025.06.11. 13:07:48
War of colours 2025.06.11. 13:42:44
És ahogy elnézem máshol se sokkal jobb a helyzet...
sogeking 2025.06.12. 22:33:02
@SororFormoza: jó, hogy jöttél játszani, még majdnem kipcsákot is sikerült beszervezni :)
www.youtube.com/watch?v=thLGD6spAS8
#akroki 2025.06.13. 07:52:52
[Kukkoló krokodil]
SororFormoza 2025.06.14. 14:17:14
Ez a játék tetszett, ha lesz még, jövök, ha hívtok.
SororFormoza 2025.06.14. 14:22:22
Attól tartok, hogy Kipcsak csak azért nem jött, mert én igen :D Ugye Kıpçak harcos?!
SororFormoza 2025.06.14. 14:24:11
SororFormoza 2025.06.14. 15:39:11
War of colours 2025.06.15. 09:53:41
A fiúk terveznek majd "második évadot" belőle. :D Remélem, akkor többeket is be tudunk vonni, mert úgy sokkal izgalmasabb a tippelés :)
sogeking 2025.06.15. 13:23:05
SZIGMA 2025.06.16. 09:30:11
Napi bulvár:
index.hu/mindekozben/poszt/2025/06/14/nagy-o-virag-szerint-oktato-szeminariumot-kellene-tartani-az-egyetemeken-arrol-hogyan-legyunk-ferfiak/
ELP 2025.06.18. 10:19:13
ELP 2025.06.18. 10:38:54
sogeking 2025.06.18. 20:44:17
(még lehetne folytatni a sort)
ELP 2025.06.19. 08:52:32
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2025.06.19. 13:51:59
Húúúddeeee kihaltság van itt!
Szembejött velem a neten, gondoltam bedobom hátha értekel valakit:
index.hu/mindekozben/poszt/2025/04/30/big-brother-vip-visszateres-sikermusor-a-tv2/
Fu Szekh Li 2025.06.19. 20:26:40
evacat 2025.06.19. 23:35:48
Bár sok reményt nem füzök hozzá.
Az ilyen jellegű müsörökban mindig téma, hogy mennyiben szkriptelt a történés.
Hát ebben nem is lesz kérdés, ha jól gondolom.
War of colours 2025.06.20. 21:31:34
@evacat: Üdv Cicus-- és mindenki másnak is! <3
@Fu Szekh Li: van ami, sosem változik... :/ Egyike az általam legjobban utált valóságshow szereplőknek.
evacat 2025.06.21. 11:05:20
Amig már olvastam itt-ott arról, hogy mik készülnek:
Ázsia Expressz
Nyerő páros
Farm
Exek csatája /már sztrimen megy/
Házasodna a gazda
Konyhafőnök
Séfek séfe
Való Világ
Cápa
Árulók, ha jól emlékszem két sor is.
Kincsvadászok
Sztárban sztár all stars
Csillag születik
Megasztár
Big Brother
Nagy Ő
X faktor
Sztárbox
Valami ingatlanos műsor mindkét csatornán
Tökölnek még a DWTS-sel is
Kihagytam valamit????
Biztosan lesz még társkereső itt-ott. Amiről még nem beszélnek.
Még mindig nem értem mire jó ez a dömping, lehetőleg egyszerre augusztus 20-tól
dec közepéig.
evacat 2025.06.21. 11:06:15
Semmi sem változott.
ELP 2025.06.21. 11:10:30
War of colours 2025.06.21. 11:20:25
War of colours 2025.06.21. 11:23:51
látom lesz Sztárban sztár... tűnődtem vajon a zsűriben megjelenik majd Pót(h) Gabi, alias Muri Enikő vagy marad a tapolcai könnyező Madonna ?!?!?
Tudom, tudom... a pokol tüzén fogok elégni... :D
evacat 2025.06.21. 11:31:19
Gabi esmegvést zsürizik, már posztolgat, hogy megy a megasztár. Nem fog beleférni az
idejébe. Viszont Enikő biztosan ráér majd.
ELP 2025.06.21. 11:32:11
evacat 2025.06.21. 11:38:28
Mi a többiek már ujabb évfolyamok vagyunk. De nem rossz csapat volt ez, meg lesz is.
De ha ráérsz olvasgass itt is:
drive.google.com/drive/folders/1aIFfB3yGtf4pz6b8GuredSJI0TVzTWB1?usp=drive_link
Remélem jó linket tettem ide. Egy időben, amikor nem kényeztettek bennünket a csatornák, akkor szórakoztattuk magunkat jobbnál-jobb irásokkal.
ELP 2025.06.21. 11:59:47
Megnéztem a linket , jó. Azt hiszem, hogy ezek nekem magasröptű művészetek már. Majd harendezem a dolgaimat biztosan bele fogok nézni.
sogeking 2025.06.24. 22:09:48
konyhafőnök? azt hittem, az pihenőn van
evacat 2025.06.24. 22:13:54
Kevertem a séfekkel. Az biztosan lesz, már le is forgatták.
evacat 2025.06.25. 12:44:57
sogeking 2025.06.25. 21:55:13
@ELP: amúgy az elemzésedből miért lett balhé? arra konkrétan nem emlékszem
(azt hiszem nosce csinált a blog oldalsó oszlopába egy ilyen kis automata elemző izét)
exeket nézte valaki? érdemes rá időt pazarolni?
SZIGMA 2025.06.26. 10:22:59
2025. ISS űrállomás
- "Te Joe, miért rángatja olyan rémülten a zsilipajtót a magyar űrhajós?"
- "Kapu zárási pánik."
Ha még nem ismeri azokat, akik már fent vannak az űrállomáson, akkor kijelenthetjük, hogy idegenekkel találkozik az űrben?
Fu Szekh Li 2025.06.26. 12:06:03
Mondjuk Moh és Merci eltűntek.
@SZIGMA: én már voltam koncertjén.
SZIGMA 2025.06.27. 08:36:11
Az az egyetlen módja, hogy ne kapjon gólt a magyar futballválogatott, ha a magyar Kapu az űrben van...
Exek csatája, Linda és Barna kapcsolatáról: nagyon csúnyán fog ez most hangzani, de amelyik nő ma Magyarországon összeáll Barnával, az megérdemli a sorsát.
Az a csávó nemhogy red flag, a red flaget lassan át fogják nevezni Barna flag-re...
ELP 2025.06.27. 11:00:28
Aztán ugye az köztudott lett, hogy a kommentelők is sorra kerültek. Voltak érdeklődők, akik kíváncsiak voltak a véleményünkre. Milyennek látja ELP és bandája őkelmét. Aztán ebből lett kalamajka. Olyan is volt, aki kérte, hogy küldjük el a másik emberről, hogy mit gondolunk. Arra már nem emlékszem, hogy ez nyílt volt-e vagy privát. Megbeszéltük ugye, hogy nem adjuk ki az elemzéseket senkinek. Azonban ez nem egészen így történt.
Igen, azt nosce készítette. Akkor még egy volt a galeri, aztán szépen szétrobbant.
" Nosztalgiát igen nosztalgiát hord a városban szerte a szél.... " - (piramis)
sogeking 2025.06.27. 21:19:07
álarcban?
@ELP: mert mindenkiről negatívat írtál :)
exek csatájába mehetett volna MP és Varga Judit is
amúgy amúgy Szentkirályi Alexandrából jó kis dominát lehetne faragni, kár, hogy inkább a politika érdekli
Egyfejű 2025.06.28. 08:37:53
Süsü
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.06.29. 14:46:40
Az interjút készítette: Friderikusz Sándor
Friderikusz: A mai vendégem a VVHV blog fenegyereke, a trollok királya VV11-14Vikcsi, más néven TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó! A már szellemvárossá vált blog meghatározó alakja volt, aki igencsak megosztotta közönséget, de általában utálták a provokatív személyisége miatt. Üdvözlöm, Vikcsii. Elég megviseltnek tűnik. Hogy van mostanában?
Vikcsii: Először is szeretném megköszönni a meghívást. Igen nagy tisztelője vagyok, Friderikusz Úr. Így arra a kérdésére, hogy vagyok, ezt felelem: pompásan. Azért vagyok ilyen megviselt, mint ahogy Ön fogalmazott, mert éppen most hajtottam végre a napi önostorozásomat. Borzasztó, hogy milyen mértékben utálom magam.
F: *Nevet* Maga aztán tényleg egy furcsa alak! Erre ez önostorozásra lehet még később visszatérek. Azonban in medias res kezdek, nem húzom az időt, felteszem azt a kérdést, amire mindenki a legkíváncsibb: mikor várható a Fantom Brigád történet folytatása? Már több mint 1 év eltelt az előző rész óta…
V: *Nevet* Úgy tűnik, hogy nem kímél engem, Friderikusz Úr! Talán idén, talán jövőre, talán soha… Az a helyzet, hogy az írási tempóm George R. R. Martin-éval vetekszik. A teljes történet már régen a fejemben kering, 2023 óta, azonban pl. a következő fejezetet el sem kezdtem. Borzasztóan sajnálom, hogy ezzel cserbenhagytam a rajongói táboromat (a felcsúti asszonykórust, a gödi cserkészközösséget, továbbá a Tokaj város Jehova tanúit), de egyszerűen nincs motivációm. Ahogy mondta, a blog egy szellemvárossá vált.
F: És nem gondolja, hogy ez az Ön felelőssége?
V: Sokak szerint igen. Én meg úgy gondolom, hogy ez csak az egyik ok a számtalan közül. A realityk egyre kevésbé érdekli az embereket, az utolsó Való Világ is olyan lett amilyen. Fálki sem foglakozott soha a bloggal, így nem csoda, hogy egy idő után sokan költöztek a Redditre vagy a Facebookra annak érdekében, hogy az éppen aktuális valóságshow-ról alkotott véleményeiket egy nyüzsgő csoportban ütköztessék. A VVHV lakók tarkón lőtték magukat azzal, szerintem, hogy az oldal egyetlen tematikája a realityk lettek. Ebből egyenesen következett a fásultság. Továbbá minden internetes fórumnál megfigyelhető egy idő után a hanyatlás. Ez egyszerűen kikerülhetetlen, egy gyémántba vésett természeti törvény.
F: Álljunk meg egy pillanatra. Szerintem Ön hárít. Maga is tudja, hogy rengeteg kommentelőt üldözött el. Ezzel az okfejtéssel pedig zárójelbe szeretné tenni a bűnét.
V: Mint mondtam, nagy tisztelője vagyok, de most nem csinál mást, mint felmondja a többségi álláspontot. A többség véleménye […] nem mindig egyezik az igazsággal. Úgy gondolom, hogy a csoportdinamikaijelenségekből következik, hogy minden közösségben ki kell választani egy illetőt, akit kiközösítenek. Friderikusz Úr, *elcsukló, könnyes hang*, én hónapokon keresztül bullying áldozata voltam. Falkában támadtak rám.
F: Értem, vagyis próbálom megérteni. Tessék, itt egy zsebkendő, csak kérem ne sírjon. Tartsunk szünetet?
V: N-nem, köszönöm.
F: Ha igaz az okfejtése, akkor miért pont Önt közösítették ki, és nem mást? *Megigazítja a szemüvegét*
V: Mert más vagyok. Buta és gyenge versenyzőként száguldozok szemben az autópályán. Egy személyt leszámítva senkinél sem kezdeményeztem a vitát. Akkor bántottam másokat, ha elkezdtek támadni. Kiemelném Pinit, aki meglehetősen mocskos stílusban anyázott, aggatott rám mindenféle jelzőt. De Heverőn keresztül Naty-ig, Akrokin keresztül Giáig sokan alaptalanul, mindenféle előzmény nélkül üzentek nekem hadat. […] Az a baj, hogy én meg nem hagytam magam. […] Mindenesetre a mai napig várom tőlük, hogy egyszer bocsánatot kérjenek tőlem.
F: Szerintem csak a saját dimenziójában tekinti a történteket és meg sem látja a saját felelősségét, Vikcsii Úr. Kivéve egy bizonyos személynél. Kire utalt?
V: Evacat-re. Az ő esetében én rontottam el. Megbántottam számtalanszor, én indítottam a lavinát kettőnk között, s így nem meglepő, hogy elfogyott a türelme idővel. Nagyon sajnálom, tőle én szeretnék bocsánatot kérni.
F: A hallottak alapján kijelenthetjük, hogy ellentétben a többi utálójával, Evacat-et kedveli?
V: Ezt azért nem mondanám, hiszen két teljesen különböző világkép találkozik bennünk, ennek ellenére tisztelem. Az utálóim közül, akit kedvelek, még meg sem említettem, mert nem tudom hová tenni a haragját irántam. Ő nem más, mint Cérnahuszár. Nem értem a mai napig, hogy miért lett velem ellenséges, amikor nem adtam rá okot. Mindenesetre fájt a felismerés, mivel kedvelem. Ő a blog egyik legérdekesebb tagja, és szerintem nagyon jó a humora is. Aranyos párost alkotnak Kipcsak Harcossal.
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.06.29. 14:50:02
V: A Fantom Brigád történet két szálon fut valójában, hiszen Sogeking is írt részeket. Az olvasók számára úgy tűnhet, hogy ezek teljesen különállóak, de valójában Sogeking és Vikcsii FB történetei összetartoznak, egy egészet alkotnak. Én csak a saját részemről tudtam nyilatkozni, Sogeking attól még bármelyik pillanatban folytathatja.
F: Sogeking jó barátja, igazam van?
V: Igen. Nagyon sok közös van bennünk, hiszen mindketten trollok vagyunk. Igaz, Sogeking bebizonyította, hogy a trollkodás nem feltétlenül rossz, mint azt sokan elsőre gondolnák. A Pókember álarcos kommentcsászár ebben az értelemben az ún. jóságos troll definíciójának felel meg, nem véletlenül kedveli mindenki. Ezzel szemben én egy gonosz troll vagyok, egy igazi patkány. Ahogy a mondás tartja, sötétség nélkül nincsen fény, és fordítva, talán ezért értjük meg egymást ennyire. Ez a jin-jang tematika jellemző a könyv formában hamarosan megjelenő Fantom Brigád történetekre is. Mindenesetre felnézek Sogekingre: egy nap olyanná akarok válni, mint ő. Még akkor is, ha ez lehetetlennek tűnik. Az érzelmi intelligenciája kiemelkedik a blogon.
F: És mi a helyzet Önnel és Traceróval? Elég csendesek mostanság, így csak azokról a pletykákról van tudomásunk, amelyek a Blikkben jelentek meg. Nyílván, nem vehetőek ezek készpénznek.
V: Tracero a Szerelmem. Csodálom és imádom, nem találkoztam még nála tökéletesebb nővel.
Tavaly márciusban találkoztunk először, s szerelmünk azóta is tart. Az első randink Budapesten volt, a Deák Ferenc téren – Erzsébet téren. Együtt csodáltuk az óriáskereket, amire végül nem jutottunk fel. Egy szabadulószobában tettük próbára a képességeinket, amiből végül nem jutottunk ki. A telet búcsúztató és a tavasz érkezését hirdető gyengéd szellők fújtak, amikor a környéken, a vízpart mentén sétáltunk. Hirtelen megszólalt a Keresztapa zenéje, amit egy utcazenész játszott rendületlenül. Tracero nevetve felém fordult és mondta: „Milyen aranyos vagy, ezt biztos te intézted!” Szerintem nagyon különleges és romantikus volt az első találkozónk, pont mint a kapcsolatunk is. Persze vannak nehezebb napjaink és konfliktusaink, de együtt mindent megoldunk. Olyanok vagyunk, mint Bonnie és Clyde, csak ellentétben velük, mi megállíthatatlanok vagyunk.
F: De már az első találkozójuk előtt sextingeltek…
V: *Elpirul* Igen.
*Csillogó szemek* Ha szeretné, megmutathatom Önnek a neki küldött dicpic-jeimet.
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.06.29. 14:51:27
V: Elsősorban Arthur Rimbaud és Franz Kafka.
F: Miért nem tartalmaz leírásokat a történetei?
V: Mert mindent az olvasó fantáziájára bízok. A környezetet az aktuális történéstől függően mindenki másképp képzelheti el, pont ezért izgalmas. Ahogyan a karaktereket is. A befogadó megismeri a szereplők személyiségét, és ez alapján, figyelembe véve a saját élettapasztalatát, megalkothatja a fejében az adott illető kinézetét. Vikcsiit elképzelhetik Joaquin Phoenix-ként, AZ-ként, vagy akár egy 150 kg-os guruló veszedelemként. War of Colours megjelenhet egy kantárnadrágos, szemtelenül szexi MILF-ként vagy egy szelíd titkárnőként is a lelki szemeink előtt. Tracero-chant alakíthatja Jennifer Lopez, Megan Fox vagy Jennifer Lawrence is. És így tovább.
F: Mégis minek […] vagy kinek tekinthető a Központ? Az ő eredettörténetébe se láthattunk bele részletesen.
V: Nem véletlenül, a titokzatossága hozzátartozik a bájához. Puzzledarabokat már kaptak az olvasók, és még fognak is kapni. Az ő dolguk az lesz, hogy összerakják a kirakóst, és a hiányzó részeket a saját képzeletükkel kitöltsék. Részlet a 11. jelentésből:
„Mindketten sóhajtva mentek tovább. „Kutykuruty!” – szólalt meg hirtelen egy különleges mintázatú béka. A két lány egymásra nézett és már tudták, mit kell tenni. Nem ismerték ezt a békafajt és a színe miatt mérgezőnek is tűnt, de érdemesnek találták kipróbálni. Szerencsére a gyíkemberek sokkal, de sokkal jobban bírják a mérgeket. Egyfejű felvette és megcsókolta a békát annak reményében, hogy hátha ettől illuminált állapotba kerül. Ugyanezt tette Tracero is.
A béka pornósan felnyögött a csókok hatására és átváltozott egy teljesen meztelen férfivá. A kecses, hófehér és csillogó bőrű, szőrtelen férfi hihetetlenül gyönyörű volt, Egyfejűék zavarba is jöttek, mintha hipnotizálták volna őket. A férfinek hosszú szőke haja volt és tengerkék szeme, amelybe bármelyik nő könnyen elmerülhet. A szép pénisze nemességtől, büszkeségtől duzzadt és erősen az ég felé nézett.
- Ki vagy te? – kérdezte Egyfejű bátortalanul.
- Hogy ki vagyok én? Nem is tudom, hogy magyarázzam el, hogy a halandók is megértsék. Nos, ti és az emberek Istenként hivatkoztok rám, de ennél bonyolultabb a helyzet. Én vagyok a múlt, jelen, illetve jövő; a tér és az idő elegye. Én vagyok az abszolút, megkérdőjelezhető és megkérdőjelezhetetlen Igazság. Én vagyok a levegő, amely körülvesz bennetek. A föld, amin álltok. A végtelen ég, melyen szárnyalnak a madarak. Én vagyok a fürdővizetek zamata, az élet és halál harca, s egyben a remény dallama. Szóval én vagyok minden, de egyszerre semmi sem. Azonban az lesz a legegyszerűbb, ha úgy mutatkozok be, mint a Központ megtestesülése.”
F: Köszönöm. Ha már az eredettörténeteknél járunk, a történet főszereplőjéről, Vikcsiiről is keveset tudunk. Az elején kiderült, hogy Vikcsii egy igen népszerűtlen bohóc volt, akinek a viccein senki sem nevetett. Majd ennek hatására megőrült, gyilkolni kezdett és börtönbe is került.
V: Igen. Nem biztos, hogy lesz idő és keret arra, hogy jobban kibontsam a főszereplő jellemét, háttértörténetét. Annyit tudni illik, hogy Vikcsii egy elefántcsontparti istenség eredetileg. Vikcsii név két Baoulé törzsi nyelvből származó szóból tevődik össze (a „Vik” - Romlott és „Csii” – Csúszómászó kifejezésekből). Az aszexualitás, életuntság és a trollkodás istensége. Az ősi időkben az ott élők minden hónapban szűz lányokat áldoztak a tiszteletéért, a testeket pedig Vikcsii lakóhelyéül szolgáló mocsárba dobták. Úgy ábrázoltak engem a helyiek, hogy víziló testtel, kígyó farokkal, szúnyog szárnyakkal és kismacska fejjel rendelkeztem. Én magam már nem tudom, hogy néztem ki akkor. Sajnos idővel az elefántcsontparti törzsek elfeledtek engem, így a természetfeletti hatalmam is hanyatlásnak indult egészen odáig, hogy halandó emberi alakban születtem újra. A Központot is amiatt ismertem már korábban is, hogy az Olümposzon megrendezésre kerülő isteni találkozókon részt vettem sokszor, amikor éppen nem az önsajnálattal voltam elfoglalva.
F: Van egy olyan érzésem, hogy igazából nem is a rajongók képzeletére szeretne bízni mindent, hanem csak kifogásként használja, és valójában egyszerűen csak Ön lusta.
V: […]
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.06.29. 14:52:01
V: Ez egy nagyon jó kérdés. Mikor megalapítottuk a csoportunkat Sogekinggel, sokáig vitatkoztunk a nevet illetően. […] Velőtrázó Vélemény akkor viccesen a Statler és Waldorf nevet javasolta. [akkor még két tagból állt a Fantom Brigád – a szerk. ] Sogeking végül felvetette ötletként, hogy legyünk Fantom Brigád. Először azt gondoltam, hogy ez a név teljesen a HunterxHunter-ből lett átemelve. Az ottani egyik gonosz szervezetet hívták „Phantom Troupe”-nak. Azonban ebben az esetben akkor a Fantom Társulat nevet kellett volna adnia. Később rájöttem, hogy Sogeking miért a Brigád kifejezést szánta a Színtársulat helyett. Valószínűleg a Harcosok Klubja c. film Káosz Brigád szervezete adott neki ihletet. A Káosz Brigád antimaterialista, multiellenes, anarchista csoportosulás a filmben. Ennek megfelelően a Fantom Brigád név tökéletesen leírja a mi csapatunkat, figyelembe véve a küldetésünket és a lázadó szemléletünket. Megjegyezném, hogy a céljaink az utóbbi években […] bővültek, ugyanis nemcsak a világrend megdöntését tartjuk szem előtt, hanem képbe jött a Mesterséges Intelligencia iránti gyűlöletünk. Nyilván nem tudjuk kikerülni az egyre szélesebb körű elterjedését, de nem fogjuk feladni. […] Harcolni fogunk Örökre. Ha jelképesen is, de végezni akarunk a mesterséges intelligenciákkal. […] Az összessel. Félő, hogy az AI terjedésével az ember egyre jobban el fogja veszíteni az emberségét.
F: A Harcosok Klubja címet mai füllel hallva egészen mást jelent…
V: Sajnos. A Fidesz tőlünk lopta, minket próbálnak utánozni. Mindenestre így megszentségtelenedett a mi nevünk is. Egyszerűen borzalmas.
F: Erre mindig is kíváncsi voltam: ki a Fantom Brigád vezetője? Sokan hiszik, hogy Ön, mások Sogekinget mondják, de talán legtöbben Kipcsak Harcost.
V: A vezetés […] egy elég kényes téma. Sok belső konfliktust szült, amelyet kintre nem kommunikáltunk. […] Én soha, egyetlen pillanatra sem voltam vezető. […] A szervezetünk felépítése megfeleltethető a vármegyei kormányhivatalok működésével. A kormányhivatalokban a politikai vezetői tisztséget a Főispán tölti be, nálunk Kipcsak Harcos. A szakmai irányítást a kormányhivatalokban a Főigazgató végzi, amelyet meg nálunk Sogeking. […] Ez a kettős irányítás szükséges a gördülékeny és hatékony működésünkhöz.
F: Ez kicsit ellentmond a rendszerellenességükkel. Biztos, hogy Önök anarchisták?
V: […]
F: Egyébként mi a helyzet jelenleg a Fantom Brigáddal?
V: Nem túl jó a helyzet. Tavaly februárban még több mint 2000 tagot számláltunk. A Tisza megjelenése […] viszont teljesen átrendezte az erőviszonyokat az ellenzéki térfélen. A Brain Drain erősen folyt, és hát sok más mozgalommal együtt mi is egyre inkább elveszítjük a jelentőségünket. […] Jövőre valószínűleg nem is fogunk elindulni a választáson, a stratégiai visszavonulás jegyében. Felvettük a kapcsolatot az ukránokkal, Brüsszellel, illetve a Soros hálózattal, hátha az általuk nyújtott sátáni támogatással túl tudjuk élni ezt a nehéz időszakot. Közben óvodásokon végzünk nemváltó műtéteket.
F: Akkor hány taggal is rendelkeznek e pillanatban?
V: Pár száz, de nem is ez a lényeg. A legfontosabbak az alapító tagok (Rókatündérke, Tracero War of Colours, Kipcsak Harcos, Sogeking és jómagam), akik még mind a Fantom Brigád részét képezik, szóval aggodalomra egyáltalán nincs okunk egyelőre. Előbb vagy utóbb […], de elérjük azt, amit akarunk. A világot már fel is osztottuk egymás között egy tervben:
Sogeking – Ázsia
War of Colours – Európa
Tracero – Amerika
Kipcsak Harcos – Afrika
Rókatündérke – Ausztrália
Vikcsii - Antarktisz
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.06.29. 14:52:58
V: Természetesen, több jelölt is van. That’s What She Said! az egyik, aki annyira lázadó, hogy a lázadó dalversenyen lázadásból nem szavazott, tippelt. Tökéletes lenne közöttünk, nagy lehetőségeket látok benne. Ott van még Fu Szekh Li, aki annyira lázadó, hogy lázadásból a lázadó dalversenyre végül nem is nevezett, hiába kérték meg. Nagyon szeretném még magunk között tudni SororFormozát. A régmúlt időkre visszanyúló blogos tapasztalatai igen hasznosnak bizonyulnának a szervezetnek. Persze, bárki is jelentkezik majd, annak végig kell mennie a szuperszigorú felvételi eljárásunkon. Nagyon sürgető, hogy újabb tagot felvegyünk, mivel Rókatündérke sajnos már régóta nem aktív, valószínűleg lázadásból, nekünk viszont nagyon hiányzik.
F: A dalversenyről jut eszembe. Nemcsak írásokkal próbálják felrázni a blogot, hanem alkalmanként játékokat is szerveznek.
V: Igen. Legutóbb például megrendezésre került WOC szervezésében a már említett Bindzsisztán Partizánjai. Sokat köszönhetünk War of colours-nak, aki végtelen kedvességével még mindig próbálja egyben tartani ezt a közösséget. Lehet, hogy nélküle már a blog sem létezne. De annyi biztos, hogy neki köszönhetően legalább egy kis élet volt az elmúlt két hónapban.
Érdemes megemlíteni még a játékok között „Az Országház Fantomja” c. színdarabunk készülését. Én, Tracero és Sogeking felváltva írjuk benne a részeket, néha kiegészítve a másikat. Ez egy nagyon érdekes kísérlet a részünkről.
F: Valóban, de Az Országház Fantomja sem folytatódott mostanában.
V: Uram, minden Tiszteletem, azonban Ön is tudja, hogy egy ilyen összetett műalkotáshoz idő szükségeltetik, gyakran egy teljes emberi életet követel, vagy akár többet is. […] Az Országház Fantomja irodalomtörténeti jelentőségű, reformot hajt végre a drámai műnem vonatkozásában. Nagyon óvatosak vagyunk az írásával, sokat gondolkodunk rajta. A lehető legjobbat szeretnénk belőle kihozni.
F: A blogon SZIGMA számít a legjelentősebb írónak. Terveznek-e vele összefogni?
V: Nem. […] A SZIGMAverzum és a FANTOMverzum olyan, mint a DC és a Marvel. Folyamatos rivalizálásunk által fejlődünk újra és újra. Ellenfelek vagyunk, de nem ellenségek, pozitív hatással bírunk egymás univerzumaira. SZIGMA egyébként már létre is hozott egy blogot, amely az írásait tartalmazza, az érdeklődök kedvéért linkelem:
szigmaverzum.blog.hu/
Friderikusz: Lassan kifutunk az időkeretből, így szeretném megkérni, hogy búcsúzzon el a hallgatóktól, s ha esetleg lenne még üzenete a számukra, kérem, fogalmazza meg röviden.
Vikcsii: Köszönöm még egyszer a meghívást. A kedves hallgatóknak meg kívánok minden jót. A legfontosabb mondandómat a végére hagytam, ami tanulságként szolgálhat bárki számára: a horoszkóp […] determinál minket. Próbáljunk a csillagjegyünknek megfelelően élni, legyünk tisztában az erősségeinkkel és gyengeségeinkkel. Az asztrológia határokat húz az életünkben. Például a munkahelyemen van egy kolléganő, aki Oroszlán csillagjegyű. […] És bármennyire is próbálkozok […] nem tudok vele jó kollegiális kapcsolatot kialakítani, mára már levegőnek néz. És ezen nem változtathatok. A Szűz és az Oroszlán kizárják egymást, összeférhetetlenek. A csillagjegyünk határoz meg minket, és nem a genetika vagy a környezet.
sogeking 2025.06.29. 16:30:35
Friderikusz Podcast 121. - Képzelt riport Vikcsiivel
www.youtube.com/watch?v=emQUKzGm50o
Évaket amúgy akkor kezdett megváltozni, amikor kiderült, hogy 80 millió euro EU támogatást vett fel az udvari pottyantós wc körül épített lombkorona sétányra...
Erről jut eszembe > a Hamletnek van egy punk-rockopera verziója, amit Nagy Feró jegyez.
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.06.29. 18:26:42
Jól hangzik. :D Akár Az Országház Fantomjában is lehetnének éneklős részek, karaktertől függő zenék lennének. Tracero rock stíllusban nyomná, te a klasszikus opera vonalat vinnéd stb.
Szegény Evacat-et ne izéljük emiatt, bántja a fideszesezés érthető módon, mert ő nem az (a folyamatos Józsizásból is elege lett idővel, pedig az ártatlan tréfa volt :D)
sogeking 2025.06.30. 14:01:58
444.hu/2025/06/30/jozsef-gazda-most-tenyleg-hazasodik-egy-alig-21-eves-lanyt-vesz-felesegul
Fu Szekh Li 2025.06.30. 20:48:54
nem az történt, hogy nem neveztem, hanem, miután felületesen olvastam el a nevezési feltételeket, saját dallal és verssel indultam, amit egyből közzé is tettem. Ha a legközelebbi podcastban nem teszik közzé a helyesbítést és bocsánatkérést, akkor
325 467 932 Ft sérelmi és kártérítési díjat fogok tőled és Friditől behajtani.
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.07.01. 08:07:40
Továbbá választhatsz pornószínésznőt magadnak 3 éjszakára (bárkit választhatsz!)
Saját verses-dalos játék jöhet, már Sogekinggel beszéltéttek, csak valakinek meg kell szerveznie.
Tracero 2025.07.02. 17:46:32
Tracero 2025.07.02. 17:51:46
Fu Szekh Li 2025.07.02. 21:52:15
hereverő heverő 2025.07.02. 22:00:32
Fu Szekh Li 2025.07.03. 07:47:17
Faszfej volt férj után magára húzni Barnát...
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.07.03. 09:46:15
Barna vonzerejéről már a VV 11-ben is beszéltünk, sokan furcsának találták, de számomra sokkal érthetőbb, mint Dudu sikere, aki a saját évadjában három csajszit is képes volt elkapni.
Lindát én is sajnálom, de anno Pirost is sajnáltam...
sogeking 2025.07.03. 15:03:55
Fu Szekh Li 2025.07.03. 15:49:17
Még Moh és Merci a legnormálisabb pár.
hereverő heverő 2025.07.03. 17:31:56
sogeking 2025.07.04. 11:49:13
megnéztem a Squid Game 3-at (10/4), ezen felbuzdulva megpróbálkozok az Exek csatájával is, ennél még az se lehet rosszabb
sogeking 2025.07.04. 11:53:06
sogeking 2025.07.04. 12:15:02
Aztakurva, Mercinek frissen van feltöltve a szája?
Dénes szimpi, szeretetet akar adni, és befogadni, háháááháááá.
Patrik úgy néz ki, mint Julien a Madagaszkárból. (vagy mint egy kis szurikáta)
Király Petit is utálom.
Kriszti szerint Linda érzelemből táplálkozik, és Barna most jól befűtötte. (kapcs. ford. itt az érzelem testiséget jelent)
War of colours 2025.07.08. 10:46:22
Az EXEK csatáját nézitek? Hol tartotok? MEnnyit kell behoznom?
Bölcsi szünet van... Hetek óta azt hallgatom, hogy Anyaaaaaa....
Valaki mentsen meg! :D
War of colours 2025.07.08. 11:46:56
a Moh is olyan laza, mint amilyennek megismertem.
Egy zárójeles gondolat.: az az egész olyan belterjes, mint a Habsburg dinasztia...
GinaCsöcsePini 2025.07.08. 12:07:38
Látom van egy kis pezsgés.
ÉN nézem a sExek csatáját a harmadik részen vagyok túl.
Előre szólok kendőzetlen leszek, nem fogok olyan finoman fogalmazni mint szoktam....
Kezdem:
HOVA SZARJAK ?
Van ez a Linda nevű toprongy, aki bejön egy ilyen műsorba (talán látott is már Barnát itt ott)...
ÉS TETSZIK neki a Barna, sőt kerek perec megbaszatja vele magát !!!!!
Persza Barna ugyanolyan görény, mint volt ez már kiderül az első részben is és persze mindent megmagyaráz!
Másik oldal , hogy Nemazalány szerintem effektíve elmebeteg, mindig is az volt!
Annó Mó annyi türelemmel kezelte, hogy azóta is minden tisztelemet az övé!
ÉN otthagytam volna az utcán egy hét után, miután 2x belerúgok jó nagyot!
Jézusgyerele! És akkor még Lölö Andikáját szidjuk!!!! Hát az legalább MO. leggazdagabb nője lett!
Mos komolyan kérdem: ÉRTI valaki, hogy ezen a Barnán mi tetszik egy nőnek ?????
-----------------
Mercike arca borzalmas, de messze ő és a Mó a legszimpibb karakterek, persze nekik könnyű, hisz csak barátok, de annak jók!
Viszont:
Az megvan hogy Mó mercit "Merga"-nak becézi ? :D :D :D
Tudom a szlengben ez a Mercedest jelöli DE VALÓJÁBAN SZAR-t BÉLSÁR-t jelent :D :D
Egyébként kb. mindenkit utálok Mó és Mercin kívül, szóval jó lesz ez :)
sogeking 2025.07.08. 18:00:51
viszont Reni ♡ Dzsigeri, ebben a szériában talán még chipses Bandinak is lett volna esélye
@GinaCsöcsePini: én is utálom a jó részét. de akkor minek nézzük?
War of colours 2025.07.08. 18:29:13
"De akkor minek nézzük?"
Csapatépítő tréning céljából nézzük, XD :D felélesztjük a blogközösséget, közben marhulunk és kisujjunkat eltartva sznoboskodunk ;)
Utóbbi vicc volt. ;) Pink, ha akarna, se tudna sznoboskodni :D
Én nem utálok senkit egyelőre. De én még csak első rész végén tartok
XD szóval van hova fejlődni.
Ami Nemazalányt illeti, szerintem is gond vele, de kevésbé tűnik elmebetegnek, mint inkább személyiségzavarosnak, és traumatizáltnak. Mondjuk ez abból is kiderül, hogy összeállt Barnával...
Jajj várjatok , egyet mégis utálok.... Hogy is felejtettem el?!??? PszichoBarnát utálom , hihi...
sogeking 2025.07.08. 18:47:36
Pininél ez már lehet, hogy egy visszafogott reakció
War of colours 2025.07.08. 19:16:11
Amúgy , igen önmagához képest természetesen mindenki lehet visszafogott, miközben az egy másik embernél kirohanásnak számít.
Fanni kapcsán, nem gondoltam, hogy felmenti a taplóságot a trauma. Pusztán arra céloztam, hogy szerintem nem elmebetegnek, hanem személyiségzavaros .
Szabadon utálhatunk bárkit , és marhulhatunk rajtuk. Végül is ezért teszik őket elénk a kereskedelmi tévék ", agytrösztjei". XD
War of colours 2025.07.08. 19:16:53
GinaCsöcsePini 2025.07.08. 19:40:31
A műsort nem utálom. Kabátot meg a másik majmot kicsit hiányolom.
A narrátor csaj hangja pedig felidegesít: pofán szeretném vágni, hogy átessen az asztalon! :) Ez már sznobság ?
GinaCsöcsePini 2025.07.08. 19:44:07
DE NEM ÉRTEM mit esznek rajta a nők ??? Ez a mostani vakarék is valami színésznő vagy mi. Nemis rossz picsa, bár engem idegesít az egész lénye.
Nekem aki bejön, az a hülyegyerek Lali csaja, az olyan kis aranyoska, de szerintem kefélni is tud/mer/szeret. (Lali helyében kpaszkodnék utána, tán még hűséges is lennék:)
War of colours 2025.07.08. 19:56:22
Ha pedig kinyitja a száját, egyszerre több alarm feliratú piros lámpa gyulladt ki előttem, és menekülésre késztet.
Elképzelésem sincs, hogy ezt miért nem érzik a nők.....
War of colours 2025.07.09. 10:27:15
Zárójel: mostanában nagy divat lett, hogy mindenkit cimkézünk és ezzel elinfláljuk a szakkifejezéseket. Velem is előfordul.
Vannak akik, pajzsként is tolják maguk előtt ezeket a címkéket, es ezzel palástolják el sima önzésüket, gonoszságukat, gyermeked reakcióikat.
Amúgy Barna a második részben Fannit nárcisztikusnak bélyegezte, magát pedig empatának. Ezen jót röhögtem. Barna, mint empata?!?!? Jesszus.
Még magamról sem tudnám kijelenti , hogy empata tipus lennék, pedig az egészen biztos , hogy Barnánál jobb, és együttérzőbb típusú ember vagyok.
Igaz, hogy még mindig csak második résznél tartok, de Merci a kedvencem. Vele lennék legszívesebben összezárva a villában. Még kávéznék is vele egyet egy presszóban a való életben.
War of colours 2025.07.09. 10:31:43
Barna iránti utálatom ennél több lábon áll :D de valóban ez is egy faktor.
War of colours 2025.07.09. 10:34:24
Melléd egy pozitívabb, életszeretőbb csajt képzelek el...
War of colours 2025.07.09. 10:35:46
A Baluzás az mit is jelentett? Elfelejtettem :(
GinaCsöcsePini 2025.07.09. 12:36:44
GinaCsöcsePini 2025.07.09. 12:37:50
sogeking 2025.07.09. 16:08:40
baluzás = spoilerezés (amúgy Gia a spoilerezés Baluja)
/mindenki felcímkéz mindenkit (és ezzel fel- vagy leminősít), ez a divat
könnyebb egy címkét ráakasztani valakire, mint megkeresni alatta az embert
GinaCsöcsePini 2025.07.09. 16:19:35
Kell valami fogódzó a sok szemét közötti létezéshez :)
De átcímkézni pláne egy rosszból jóba.... na az nagyon nehéz...
Bevallani, hogy ez a görény mégse egy szar szemét mocsok, hanem benéztem!!!!
Néhányszor már jártam így, bevallom.
De büszkén mondom, hogy egyre könnyebben megy a dolog.
Talán mert ma már magamat is leszarom, hogy mit gondolok magamról negatívat :)
Fu Szekh Li 2025.07.09. 20:31:02
m.facebook.com/61568250664112/posts/rtl-klub-az-erk%C3%B6lcsi-hulla-ism%C3%A9taz-emberal%C3%A1z%C3%B3-val%C3%B3s%C3%A1gshow-f%C5%91kuf%C3%A1rja-er%C5%91sen-ind%C3%ADt/122155910120608355/
SZIGMA 2025.07.10. 09:52:58
index.hu/mindekozben/poszt/2025/07/09/stohl-andras-nagy-o-reality-pentek-gyulai-virag-uzent/
War of colours 2025.07.10. 10:29:10
@Fu Szekh Li: Vera írása nyomokban igazságot tartalmaz....
Ha lesz Bindzsisztán Partizánjai második évada, számíthatunk majd rád?
War of colours 2025.07.10. 10:35:05
Exekről mi a véleményed? Követed az eseményeket?
War of colours 2025.07.10. 10:49:26
bár ez nem túl friss, de velem szembejött, Muri /PótGabi) Enikő kutyát vállalt. Már alig várom, mikor indítja a Kendőzetlenül (Gabi blogja) mintájára az egyedülálló "szülőként" vállalt kutyatartás nehézségeiről szóló hasonló projektet....
Vagy az egy nő- egy kutya felállás nem illik bele a keresztény, hazaszerető család mintájába???!?!
Vajon megéljük majd, hogy adókedvezményt lehet igénybe venni a kutyák után?!?!?!?
Tudom, tudom, a pokol tüzén égek majd el...
SZIGMA 2025.07.10. 12:24:55
"egy nő- egy kutya felállás"
Fiatalon, kíváncsiságból a neten barangolva időnként véletlenül belefutottam ilyen videókba. Nem hiszem, hogy ez összeegyeztethető lenne a Neresztény értékekkel...
SZIGMA 2025.07.10. 13:09:51
Mármint egy barátom mesélte, hogy fiatalon belefutott ilyen videókba.
(Phűűű, majdnem lebuktam...)
War of colours 2025.07.10. 13:57:12
További információért forduljon Márki-Zay Péterhez, akinek, úgy hírlik, listája van ezen frakció tagokról ;) :D
Ez ugyanaz a barátod, aki már több ilyen fiaskóba is belefutott?? :D :D
Igencsak peches alak lehet... :D
GinaCsöcsePini 2025.07.10. 16:31:20
Az illető még a Cicciolina és a ló című opuszt is látta (véletlenül). (Mennyit kereste, mire rátalált)
Erről még elmondanám, hogy bár ott van Cicciolina is a jelenetben de a lóval NEM ő barátkozik, hanem egy másik bátor amazon! ( a barátom szerint)
War of colours 2025.07.10. 17:25:25
Veled hogy van ez? Ha jól emlékszem téged is kiborított annó...
és egy coming out:
bármennyire is látom a hibáit, Osváth Zsoltot a VV óta igazából bírom.
Te még emlékszel rá onnan?
Néha megnéztem a Zshowtime csatornáját is, meg néhány beszélgetését, nem élnék vele de nem irritál, amikor megjelenik a képernyőn. (a VV-ben néha nekem sok volt), ezt nem tudom, minden szereplőről elmondani.
Ja és Fannit sem tudom annyira rühelleni, mint annó az Ázsiában, mikor Moh párja volt.
GinaCsöcsePini 2025.07.10. 17:42:00
Igen a Zsolt nekem soxor sok, de inkább pozitív vagyok vele szemben.
ÉS egyetértek: nem irritál ha meglátom és ez egész sokáig kitart:)
A volt pasija viszont idegesít, nem tudom miért, de talán a női tükröződésére gondolok és azt meg nagyon nem bírom.
Fannit én teljes szívemből rühellem, de azt gondolom eleget kap a "bűneiért" a Barnától!
De hogy ennek a végtelen görénységét csak mindig utólag veszik észre a nők, NEM ÉRTEM!
Mondjuk van aki meg még ma is a fidessre szavazna... szóval vannak furcsa népek
Krisztit ÉN nem írom, sose bírtam sose fogom bírni! Kár volt belé a pénz :(
War of colours 2025.07.10. 17:49:30
Megjegyzem a Mária Magdolna megkövezése projektet nagyon túltoltnak gondolom, az összes tyúk úgy csinál bent, mintha még sosem fordult volna elő vele, hogy megbánt volna egy együttlétet és legszívesebben meg nem történté tette volna, vagy egyszerűen csak nem akarta volna mások orrára kötni. Elismerem, hogy szerencsésebb lett volna azt mondani, hogy "nem akarok erről beszélni" mint azt, hogy "nekem komolyabb érzelmek és több idő kell" egy kis kamatyoláshoz, de most komolyan ekkora ügy ez???!?!? Csak szexelt és le akarta tagadni, nem macskát evett csecsemőfejjel.... Jesszus...
Viktor meg..... Hát nem túl szerethető ember, és ha jól emlékszem a többi műsorban sem volt az....
Barna....nos hát ő Barna. Már meg sem lepődünk....
Neki fizetni sem kell, hogy kavarja a barnát... ösztönből hozza, gondolom, jó sokszor előveszik még majd mindenféle műsorban és lehet, hogy egyszer a közéletben is. Bizonyos körökbe igencsak beleillenének a módszerei. :(
War of colours 2025.07.10. 17:50:30
War of colours 2025.07.10. 17:52:29
Legközelebb kiírom, hogy "spoiler"
GinaCsöcsePini 2025.07.10. 18:36:09
Húúúúú Te ez a kibaszott Linda! odakéri magát aludni a volt pasijához és BEUGAT hogy DE legyen rend!
utána meg megy reggelizni a retekkel ,de előtte beszól hogy kicsit legyen nagyobb rend!
De felbaszott!
GinaCsöcsePini 2025.07.10. 18:37:09
Amúgy itt NINCS spoiler hát ki hol tart mindegy! ( Azért ari vagy:)
GinaCsöcsePini 2025.07.10. 18:38:06
sogeking 2025.07.10. 20:13:30
Viktorból simán kinézem, hogy csak a feszkó kedvéért rátesz egy lapáttal. Zsolti kevésbé szimpatikus, mint az egyéb megjelenéseiben, Patrik semleges, enyhén pozitív. A Linda elleni falkában támadás szimpla stratégia. Fanni ügyesen elhintette, hogy hát nem is az a gond, hogy mit csinált, hanem hogy letagadta... (pont ennyiben más Barna, hogy ő direktben kever, és felvállalja - talán ettől antipatikusabb neked -, a többiek meg sunyiban /pl. Fanni)
amúgy tök érdekes, hogy egyszer mindenkit felcímkézel, utána meg mindenkit felmentesz :P
meg lehetne csinálni ezt a műsort igazi nagyágyúkkal
Gyurcsány - Klárika
Tóth Gabi - Krauszom
Hajdú Péter - Sarka Kata (mondjuk itt már nem is nézném)
Kucsera - Tápai Szabina
Szinetár Dóra - BeZo
Tóth Andi - Marics Peti
War of colours 2025.07.10. 20:34:01
Barna sokminden miatt nem szimpi, és a szemétkedése egyenes mivolta pont nem tartozik közéjük.
Fanni ügyében egyetértek. Sunyi módon , de nyomokban Barnát tartalmaz.
Igen, tudom , hogy stratégia volt, de annak is gáz és túl lett tolva.
"amúgy tök érdekes, hogy egyszer mindenkit felcímkézel, utána meg mindenkit felmentesz :P"
Igen, mert szeszélyes vagyok, mint hajdan volt tavaszi időjárás. ;)
Egyszerűen csak, időnként az együttérző l, időnként meg gyermeki reakcióim kerekednek felül, attól függ hol tartok éppen a sztoriban és ki mit csinált. Nem állitom, hogy ez következetes és azt sem, hogy jó. De így tudok bevonódni és végül is ez a lényege egy ilyen műsornak, hogy valamiképpen bevonódj, különben nem érdemes nézni. Legalább is számomra. Amúgy meg is szoktam írni , amikor úgy kritizálok egy viselkedést, hogy közben tudom, én is el szoktam követni. :P
War of colours 2025.07.10. 20:34:36
evacat 2025.07.10. 20:59:09
Kedvet csináltatok az exekhez, bele is fogok én is.
Traitors??? Kedvenc műsorunk: az Árulók. Most épp az ausztrál változat került fel a
SB-ra, magyar szinkronnal /tudod azzal a fajtával, amivel régebben nézegettünk külföldi valóságshow-kat/
Spoilerezés: ne fogd vissza magad. Azt hiszem már tavaly a VV után megbeszéltük, hogy miután mindenki más ütemben halad, ne fogjuk vissza magunkat, ha van mondanivalónk.
evacat 2025.07.10. 21:01:43
GinaCsöcsePini 2025.07.10. 21:04:09
GinaCsöcsePini 2025.07.10. 21:04:50
GinaCsöcsePini 2025.07.10. 21:06:17
Viszont Moh fantasztikus amilyen türelme van az idióta nőkhöz!
GinaCsöcsePini 2025.07.10. 21:09:49
Gyere nézd, mert hihetetlen!
Ennyi hülye nő együtt ritkán van! ( Ok a pasik se semmik! )
GinaCsöcsePini 2025.07.10. 21:11:26
de kihozzák belőlem!
GinaCsöcsePini 2025.07.10. 21:13:07
Fanni baszdmeg a LÉThez se tudsz semmit hozzátenni, ezen ne bőgj!
Egy vödör kaksi vagy és kész!
GinaCsöcsePini 2025.07.10. 21:13:43
Ja de FAnni is!
sogeking 2025.07.10. 21:38:17
(ezek szerint a gyermeki a drasztikus éned?)
kipcsak harcos 2025.07.12. 14:51:56
Hehe! XD
War of colours 2025.07.14. 09:31:43
Ha jól emlékszem, régebben is inkább szimpi volt mint nem.
Általában bírni szoktam az egyszerűbb gondolkodású, (ez itt pozitív) belevaló csajokat.
@evacat: ha lesz időm, abba én is belekezdek. ;)
Hol tartasz Exekben? Van kedved "elemezni"? :D :D
Szimpátia sorrend?
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2025.07.14. 19:35:51
index.hu/mindekozben/poszt/2025/07/14/vv-dorka-babat-var/
War of colours 2025.07.14. 19:37:16
túsztárgyaló? bűnügyi védőügyved? helyszínelő? nemzetközi jogász hallgató egyetemista?
Anyám, honnan szednek ilyen foglalkozású játékosokat külföldön??!?!?
Itthon folyton tele vagyunk személyi edzővel, körmössel, és megélhetési celebekkel....
Kint miért mennek el ilyen típusú emberek is ezekbe a játékokba és itthon miért nem?
evacat 2025.07.14. 21:14:33
De Dorka? Aztán meglátom, hogy az utolsóban volt???
Igy mulik el a világ dicsősége.
evacat 2025.07.14. 21:19:35
Amit rögtön megállapitottam, hogy bármennyire is nem kedvelem Árpa Attilát, mint embert, de hát ez a fazon a fasorban sincs hozzá képest. Ezt a szerepet Attila keltette
életre.
Fogom majd folytatni. Kedvelem ezt a műsort.
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2025.07.14. 21:47:40
GinaCsöcsePini 2025.07.14. 23:38:18
Lindát utálom mint a szart és rájötettem, hogy nem is a Barna miatt.
Viszont sajnos BArnával értettem egyet, amikor a Linda volt csávója kérdőre vonta!
Miiiiiivan? Hát mi a fasz köze van a sráchoz, ha a volt nője kavarni kezd valakivel?
A volt nőjét még csak csak lebaszhatja, mert egy csapat, de Barnát mi jogon vonja kérdőre bármiről?
Persze Barna később nem hazudtolta meg magát: vér köcsög módra nyilatkozott LINDÁról! , mondjuk őszintén!
Lényeg mindhármukat utálom már, de Lindát szabályosan gyűlölöm is! ÉS jól esik :D :D
Állítólag csak csókolóztak mintha egy kúrást is bevallott volna előtte.
Jó volt a Zsolt: Aszongya a Lindáról : a dementor csókja :D :D
GinaCsöcsePini 2025.07.14. 23:39:03
GinaCsöcsePini 2025.07.14. 23:41:23
Szerintetek ?
GinaCsöcsePini 2025.07.14. 23:44:14
Mondjuk nincs tériszonyom.
Moh ügyes! Egyébként Mercike is az volt.
evacat 2025.07.14. 23:44:22
GinaCsöcsePini 2025.07.14. 23:52:47
Kezd jó lenni ez a Exes is... már ők is utálják egymást :D
GinaCsöcsePini 2025.07.14. 23:53:48
GinaCsöcsePini 2025.07.15. 00:02:59
Némileg tetszik az a csaj aki annyira jelentéktelen, hogy a nevét se tudom, ilyen hosszú szép haja van és szopós szája és csöcsös is.... csak kicsit undok feje van
Kiderült, hogy valaha Moh is megdugta Lindát egy forgatáson sietve, de azóta se tetszik neki :D :D
Mercike szimpatikus beszédileg....
GinaCsöcsePini 2025.07.15. 00:04:05
GinaCsöcsePini 2025.07.15. 00:05:13
GinaCsöcsePini 2025.07.15. 00:05:44
War of colours 2025.07.15. 10:08:16
Szerintetek ?"
szerintem is. Egyebekben egyetértek. Linda dolga lett volna tájékoztatni Viktort, de kizárlólag a játék miatt. Amúgy senki nem tartozik itt senkinek semmiféle beszámolási kötelezettséggel , sem hűséggel.
Barna húzása viszont állati szemét volt, mikor felkérdezte Lindát mindenki előtt , hogy kénytelen legyen színt vallani, vagy hazudni.
Lindának egyébként csak annyit kellett volna mondani, hogy ez rám tartozik , nem akarok válaszolni, nem tudom még, sokmindentől függ. stb.
Dóri nekem egyelőre szimpi, bár nemrég hallottam, hogy ő is a legősibb mesterséggel kereste a kenyerét, vagy képekkel? jajj már nem is emlékszem, és fogalmam sincs, hogy igaz-e, talán valaki itt tudja.
Mindenesetre ha igaz, lehetne, hogy az "átlagos" foglalkozású embereket kicsit nagyobb arányban jelenítik meg ezekben a műsorokban?!?!?! Annyira unom már ezeket az elkoptatott paneleket....dubajos, vv-s, only fans-es, személyi edző, influenszer, zs-kategóriás színész... ah mindegy is....
GinaCsöcsePini 2025.07.15. 10:20:14
Nemazalányt néha nem utálom :) annyira....
GinaCsöcsePini 2025.07.15. 10:23:47
Jó lenne már egyszer összevitatkozni Veled, mert hogy lehet mindig hasonló a véleményünk ? :D
Dórin nem csodálkoznék! Ösztönösen óckodok tőle, pedig amúgy bejönne. ( A műszáj egyébként nem jön be meg semmi egyéb mű bisz basz se:)
GinaCsöcsePini 2025.07.15. 10:25:30
ÉS ennek csak a felső szája van feltöltve vagy mi ?
GinaCsöcsePini 2025.07.15. 10:39:23
Ja és BArnát azért már lehet ismerni a TV-ből régóta.
Mondjuk úgy: nem ő a Grál lovagok kapitánya! ( Lehet még csak nem is csapattag! :D )
sogeking 2025.07.15. 10:44:26
Dórit azért kérdeztem, mert sokszor látom, hogy beszél, de nem jön át, hogy mit mond. Értsd valójában nem mond semmit.
(Hogy mennyire ősi mesterséget folytatott, az hidegen hagy - legalábbis amíg nem láttam a képeket. Amúgy csodálkozom, hogy ez téged befolyásol, hiszen a VV-ben is volt számtalan hasonló. VV5 Vera, Majkának Maya Gold, Okinak Irén...)
@kipcsak harcos: Meg a TG, hirtelen fel sem tűnt. Mondjuk a többi párost meg bírom.
GinaCsöcsePini 2025.07.15. 10:45:41
GinaCsöcsePini 2025.07.15. 10:46:14
GinaCsöcsePini 2025.07.15. 10:48:48
War of colours 2025.07.15. 10:57:13
Egyszerűen csak annak adtam hangot, szeretnék több olyan embert látni, akivel amúgy a való életben is "összefutnék", meginnék egy kávét. Nem az a bajom, hogy vannak ilyen "elemek" hanem az arányuk. Tudom, hogy régen is volt, egyszerűen ráuntam és jól esne a társadalmat jobban leképező, arányosabb összetétel.
"örülj neki, hogy nem te vagy a célcsoport :)" - mint néző, igenis célcsoport vagyok. (még ha esetleg nem is a szélesebb réteget képviselem) És az utóbbi években folyamatosan megy el a kedvem ezektől a műsoroktól, mert nagyon kevés olyan játékos van, akivel azonosulni tudok. És ezt nem feltétlenül valami sznob, intellektuális magas lóról mondom, vannak teljesen hétköznapi foglalkozást űző ismerőseim, barátaim, (Sparos pénztáros, eladó, bölcsödei gondozó stb.) akikkel remekül kijövünk és nekik sem jön be ezen játékosok nagy része.
De mindegy is....csak egy ventilálás volt....
War of colours 2025.07.15. 10:59:11
Azért szoktunk néha nem egyetérteni ;) Csak azt nem veszed észre, mert elfogult vagy az irányomba ;)
War of colours 2025.07.15. 11:00:17
evacat 2025.07.15. 11:02:34
Nekem élből az alapötlet nem tetszik. Annyi ilyen volt már: páronként játszunk valahol bezárva nyereményért, miért kell még ezen is csavarni az exekkel?
Tudom, pénzért és ujabb 15 percért.
Ez most ráadásul low budget. Mig az eddigiekel elvitték a világ másik végére, nekik csak a Körös /?/ partja jutott, az is csak talán márciusban.
Az mindenesetre érdekes, hogy a szakitás ellenére kik tudnak kulturáltan a célért játszani és kik nem.
A párok:
Pankrátor és volt felesége: még csak kommentem sincs róluk
Kriszti-és fiúja: voltak ezek egyáltalán párok? Mindenesetre Kriszti mellé inkább egy ápolót tudnék elképzelni a pszichiátriáról.
Vörös szinészgyerek és Linda: na ők azok, akiknek nem biztos, hogy el kellett volna ide jönni. Mindkettő a jelleme legjavát megvillogtatta már és attól tartok lesz ez még lejjebb is.
Dóri és Király Peti: kövezzetek meg, de valamiért én nem utálom Petit, pedig rászolgálna. Dóri szimpatikus. WOC: a tudálékos macska jelenti, hogy Dóri talán még az éjjel-nappalos idők előtt mozgalmas életet élt. A dubajozós perben többször emlitették a nevét, tanuként meghallgatták. Persze ő is azok közé tartozott, akik csak szépen ücsörögtek a kereveten.
Barna és Nemazalány. Na ez a kettő, akitől mindkettőtől viszketek. Nem is ragozom. Tudjátok már a VV-s és az ázsiás kommentjeimből.
Moh és Merci: mindkettő kellemes meglepetés. Régebben Mercike nyávogásánál inkább átkapcsoltam az M1-re, de jót tett neki is és Moh-nak is az a pár év ami eltelt.
Zsolti és Patrik: mindennel együtt még mindig kedvelem Zsoltit. Igaz, hogy inkább a pár évvel előbbit. De nem fogják megnyerni. Hacsak ......... , végülis az RTL-en megy.
Maradt a végére Norbi és Odett: nem én vagyok a forgatókönyviró, de nagyobb tétekben fogadnék, hogy a végén összeboronálódnak megint. Legalábbis a zárókép kedvéért. De nem hiszem, hogy hosszú távra.
NA jöhetnek a holnapi részek.
War of colours 2025.07.15. 11:07:09
Na erre varrjál gombot! :D :D
War of colours 2025.07.15. 11:16:00
na lássuk: pankrátor és volt felesége:"
EKG
Kriszti mellé inkább egy ápolót tudnék elképzelni a pszichiátriáról." - talán ő is fejlődik, meglátjuk, mi lesz belőle a következő "recycling" műsorban
Linda Viktor: Mindkettő a jelleme legjavát megvillogtatta már és attól tartok lesz ez még lejjebb is." -EKG
Dóri ügyében: Nagyon köszönöm az infót, <3 Rád és Giára mindig számíthatok <3
Mercike nyávogásánál átkapcsoltál az M1-re?!?!?!? :D :D :D Anyám, egyik groteszk színdarabból a másikba?! :D :D
Zsoltit én is kedvelem, bár sajnos látom, hogy van egy rosszindulatú oldala, de ennek ellenére a VV óta tulajdonképpen kedvelem. Patrikot némileg sajnálom, szerintem, a kapcsolatuk ZSolti "celebségének" áldozata lett. Na meg az Ábrahám Robi féle pedofil lejárató kampanyé :P Na ha van alak, akitől viszketek az az Ábrahám Róbert.
Norbi és Odett: Szerintem Norbi még mindig hulla szerelmes, Odett pedig már egyre kevésbé. Egyébként Moh és Mercike mellett a legszerethetőbb páros. :)
War of colours 2025.07.15. 11:28:40
Ha pasi lennék nekem bejönnének az ilyen kislányos karakterek.
evacat 2025.07.15. 11:33:58
Mercike tényleg igazán bájos lett. Legalábbis női szemmel. A fiúk biztosan máshogy elemeznék a száját és melleit.
War of colours 2025.07.15. 11:34:36
War of colours 2025.07.15. 11:39:32
most is lehet, ha úgy nézed mit egy fantasy filmet :D :D
Egyik kedvenc újságíróm esténként levezetésként megnézi a híradót a köztévéken :D
Jókat röhög, fura humora van :D :D
War of colours 2025.07.15. 11:43:14
sogeking 2025.07.15. 11:46:36
Ez egy nagyon low budget, ötlettelen semmi műsor, aminek az egyetlen célja, hogy kitöltse a műsoridőt (Mondanám, ugye, de hát ez már ráadásul rtl pluszos.). Kis kavarás, intrika, dráma, kibékülés, a végén meg jöhet a szerelem (pl. Merci összejön Krisztivel).
Amúgy valahol nyilatkozta a szerkesztő (?), hogy nem lett annyira trash a műsor, mint amire számítottak :):):):) <na, ide van belőve
War of colours 2025.07.15. 11:50:19
Pékséget nyitott :D :D Esküszöm, kifliket árul :D :D
Amúgy valahol nyilatkozta a szerkesztő (?), hogy nem lett annyira trash a műsor, mint amire számítottak :):):):) <na, ide van belőve" - Anyám, hát így nem csoda.
mindegy nekünk jó lesz arra, hogy bandázzunk ;)
War of colours 2025.07.15. 11:53:28
Igen, jó meglátás. Szerintem, lavíroz, és egyébként egész ügyesen.
War of colours 2025.07.15. 11:53:59
sogeking 2025.07.15. 19:17:36
(Dórival kapcsolatban nagyjából egyetértek, csak én ezt nem erényként értékelem)
War of colours 2025.07.15. 19:40:30
Ami a lavírozást illeti, mint egy a mentális betegségét be nem ismerő, és ezáltal kezelhetetlen beteg közvetlen hozzátartozója, azt kell hogy mondjam a lavírozás néha a túlélést jelenti.
A műsorban több játékos is mutat személyiségzavarra utaló jeleket, így Dóri lavírozása nemhogy a nyerési esélyeit javíthatja de mivel össze van zárva velük talán egyben az érzelmi stabilitásànak a záloga is. Van , amikor nincs más út.
sogeking 2025.07.15. 20:20:27
24.hu/elet-stilus/2025/07/15/farm-vip-2025-uj-evad-szereplok-lunacska-anger-zsolt-vv-oliver/
sogeking 2025.07.16. 11:11:43
Fu Szekh Li 2025.07.19. 12:16:29
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.07.19. 18:22:23
Az influenszer Luna pár éve Azahriah csaja, pedig 3 éve meg őt csalták meg. Azahriah 2022-ben a Szolnoki Palacsintafesztiválon az egyik rajongójával folytatott szexuális együttlétet egy Toi Toi wc mögött, szerencsétlenségére a videó kiszivárgott.
Luna egyébként 5 évvel idősebb, mint Azahriah.
A Toi Toi Wc-s eset kicsit újra aktuális, újra eszünkbe juthat, hiszen most mindenki a csókkamera botrányról beszél (Astronomer vállalat vezérigazgatója és HR vezetője bukott le). Igazi mémforrás lett az incidens. Mondjuk én nem értem, miért foglalkoznak ezzel ennyit, hiszen nem vicces, bár tavaly sem értettem a Hawk tuah jelenség körüli hype-ot (öregszem).
Fu Szekh Li 2025.07.19. 19:53:57
sogeking 2025.07.19. 21:26:01
Erről most eszembe jutott a 'Nincs kettő négy nélkül' című film. Don Bastiano/ Antonio João Coimbra de la Coronilla y Azevedo... Aki ismeri, annak pacsi :)
Van 2-3 név, aki eddig vegyes, kíváncsi vagyok, most merre billen (ha belenézek). Pl. Anger Zsoltot bírom, mint színész, de valami ilyesmi műsorban egész durva volt. Dér Heni is vegyes, Horányi Juli ugyanígy. Varga Noel (Kísértés, Power of Love), ááááá, nagyon nem bírom, Young G Béci szintén. Szőke Zsuzsira mondjuk kíváncsi vagyok, párat meg nem is ismerek.
@TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó: úgy úgy.
(kár, hogy nincsenek rajongóim, mert a szexet és a palacsintát szeretem)
/németben a 'Toi toi toi' azt jelenti, hajrá, sok szerencsét, de nem biztos, hogy ez összefüggésben áll a WC-kkel :P
sogeking 2025.07.19. 21:51:48
Ha páran összejönnénk, talán belevágnék a Traitorsba a közös nézés miatt, de szerintem a Farmnál nagyobb az esély. (ha nem, akkor meg kár várni a csodát)
TrollkillerAngelboy_acaptcharajongó 2025.07.21. 07:46:45
A Farmban majd szurkolunk együtt Lunácskának. :)
sogeking 2025.07.21. 20:09:46
aki talán szimpatikus: Anger, Németh Kristóf, Dér Heni, Szőke Zsuzsi, Simor Olivér (az első háromban benne van a sötét oldal is:)
nem érdekel: Aleska, VV Anett, Béci, Varga Noel, Horányi Juli, Szabó Franciska, Lunácska, Lorenzo Tano
GinaCsöcsePini 2025.07.24. 22:11:46