@Fálki: pedig, ha többet néznéd, fel se tűnnének ilyen bölcseletek.
Jó a stylistja a gyereknek, kék a kékhez, minta a mintához.
Apropó minta, mintha a héten két este is egymás után valami hasonló tehenkeminták lettek volna PDP felsőin.
Az előző posztban elhangzottakra affektálva:
@War of colours: "kialakulóban van egy komoly költői kör <3 mennyi veszendőbe ment tehetség"
Ugyan, hozzátok képest eltörpülök <3 Így nem lehetek a költői kör tagja, bár a Gina-Pina rímemre büszke vagyok. :D
Most olvasom, és Pininek a Kisértés-Kis sertés ríme is tetszik, ötletes.
@Egykecske: "Ha Valen megy vissza, kb semmi értelme tovább nézni, elslattyog a döntőig kb egy jel nélkül, és még azon se lepődnék meg ha a végén a talpnyalói kollektíven feladnák..."
Nem hiszem. A múlt évadban Sajti sokáig egyetlen egy jelet sem kapott, ő volta "papa", akit mindenki szeretett. Majd hirtelen borult minden. A mostaniban az olasz hódoltság sem fog tartósan fennállni, Valen szerez majd ellenségeket és a villa törvényszerű működéséből az következik, hogy két táborra fognak szakadni az ottaniak.
Valen sajnos lehet, hogy a műsor szempontjából jobb lenne, mint Gina, hiszen korai lenne a "főgonosz" bukása. Az élet soha nem a könnyebb útról szól, hanem a harcról és a szenvedésről. Pont ezért szerintem jó, hogy a vv10 főgonosza, Renátó a közepéig bírta, szolgáltatta a tartalmat, és volt kit erőteljesen utálni. Annál jobban esett, mikor végre kiesett.
@Cérnahuszár: ha @hereverő heverő: nek a tyúk geciről az jut eszébe, hogy Putyin egy fehér valamit kanalaz .... akkor asszem eljutottunk a perverzió olyan szintjére ahov nem kellett volna soha :D
@Rágógummy: Tudod mit? Én villamosmérnökként is tudom a helyes választ.
De egyébként végezhetsz kisérleteket te is: fészket raksz a homokba, kicsapod aztán rátelepszel. Onnantól már csak várni kell, hogy kikel-e belőle valami. Ha szerencséd van, akkor giliszta lesz, roszabb esetben vakond
Ma vagy ötször bekukkantottam a vellába, mindannyiszor először megijedtem Csicsi
látványától. Egy testszinű - szerintem karcsusitó - szoritó bugyiban tolja le az egész
napot, egy pulóverrel. Első blikkre mintha elfelejtett volna felöltözni.
De teccik magának, mert a mosókönyhában, miközben három ápolt társaságában
pisilt egyet, felránciálta, megigazitotta, majd elégedetten szemlélte magát a tükörben.
@Rágógummy: Teljesen egyetértek a "főgonosz" korai kiesésével kapcsolatban, igazából valahol nekünk is jobb ha tovább szenvedünk tőle, legalább itt is összehozza az embereket :D
Csakhogy erről a szituról most full a szerkesztők tehetnek. Ők lépték meg, pedig az összes létező néző meg a bentlakók is arra számítottak, hogy most szépen elkezdődnek a szokásos kiválasztás-kihívás-párbaj ciklusok. Valszeg először a szürkék választódnak ki (Noémi, Dudu, esetleg Zsigeri), és a "főgonosz" bent marad sokáig.
De nem. Konkrétan az volt a cél, hogy a legerősebb fiú meg legerősebb lány közül valaki essen ki. Kurvára nem értem mi lehetett a céljuk ezzel, mert ez ígyis úgyis egy tökönrúgás a műsornak.
ÉS ha ezen a logikával Valen megy vissza akkor az azt jelenti, hogy kb a valóságshow-k történetének legnagyobb kibaszását csinálták meg Ginával. Ennyi erővel egy levelet is beküldhettek volna, hogy "Szia Gina, meggondoltuk magunkat, mégse kellesz ebbe a játékba, menj haza!". Mit követett el szegény lány, hogy ennyire értelmetlenül kiessen? Oké, nem mutatták olyan sokat az öfiben (mondjuk kollektíven sokaknak kevés idő jut a Gólem Lovestory mellett) de abszolút sok potenciált mutat. VAgy az nem tetszik nekik, hogy azt mondja, hogy már mindene megvan, nem a pénz motiválja? De akkor minek válogatták be, minek rakták ezt bele a kisfilmjébe?
Valaki segítsen, mert totál semmi magyarázatom nincsen erre a full szar szerkesztői döntésre.
Egy nagyon vad gondolat, hogy lehet, hogy teljesen el akarják vetni a kiválasztás-kihívás-párbaj formulát, és egy afféle Éden Hotelt valósítanak meg, többféle kiesési móddal meg több embercserével? Ez lehetne egy magyarázat, de az eddigiek alapján NAGYON nem nézek ki efféle kreativitást a szerkikből...
@Egykecske: eddig azt hittem, csak az én csökött agyammal nem tudom megérteni a
szerkesztői szándékokat, én ülök csak forditva a hintalovon. De látom mások se nagyon
értik, hogy mi és miért történik.
Már az se lepne meg, ha este, jönne Petya és azt mondaná, csak vicceltünk.
@Egykecske: csak egy valamire való gondolatom van és az sem biztos, hogy helytálló...
Túlságosan megúszósak a játékosok, szercsi lávcsi van 0-24-ben,ezért a szerkik be akartak dobni egy atom bombát.
Arra számítanak, hogy a Gina kiesése után elkezdenek jobban helyezkedni, konfliktusba kerülni, két pártra szakadni stb. arra gondolván, hogy a jó kislány/kisfú szerep nem kell a nézőknek.
Vagy tévedek és @evacat: forgatókönyve lesz, bemegy Peti és azt mondja vicceltünk, ti ketten, szerencsések maradtok, a többiek repülnek és új bagázst hozunk, mert uncsik vagytok...
@War of colours: "Vagy tévedek és @evacat: forgatókönyve lesz, bemegy Peti és azt mondja vicceltünk, ti ketten, szerencsések maradtok, a többiek repülnek és új bagázst hozunk, mert uncsik vagytok..."
És utána hozzátenné: Csilla, Te is szedd a cuccod, holnaptól (VV Piros/ Éden Szani/ Random bölcsészcsaj/ akárki) lesz helyetted, csá! LOL! XD!
@War of colours: de mit változtatna Gina kiesése??? Azon kivül, hogy kócosabbak lennének. Gina nem volt hangadó, ő a maga egyszerűségében meghallgatta azokat
akik elmondták a problémáikat és elmondta a véleményét.
De magában a játékban nem okozna nagy űrt a kiesése. Hiszen látjuk, az öfikbe is
alig fért be pár másodpercre. Lényegében semmi sem változna, csak eggyel kevesebben lennének az asztalnál.
Szerintem nincs annyi eszük, hogy kisakkozzák, hogy szerepet kellene váltani.
Eddig is elvoltak a fősodorban, gondolják ez viszi őket tovább a játékban.
Valen kiesése azért már nagyobb hullámokat verhetne. Azok a fiúk, akik teljesen behódoltak az Úrnak, rájönnek, hogy lehetne keresni valójuk az Ádi-ujfiú tengellyel
szemben és ahelyett, hogy a kezét csókolgatnák, rástartolnának a vezér pozicióra.
Talán ez a szerkesztői huzás jobban megmozgatná az állóvizet.
Meg hát kérdés, hogy kit/kiket küldenek be a távozó helyére.
Olyan embert aki, ha Valen marad benn, alkalmas a második dudás szerepére? Vagy,
ha Valen kiesik, akkor átvenné a vezérséget??
Megnéztem a 2 kortes beszédet, mert kitették nyiltra
ez a Gina mennyit szerepel az öfikben?
nem azért esett a a választás rájuk, hogy dráma legyen és emelkedjen a nézettség?
más drámát nem tudnak előszedni, a nézettség meg gagyi?
Szerintem -HA TÉNYLEG NINCS KIMONDOTT FORGATÓKÖNYV (tehát nem mondták meg Csaszinak kerek-perec hogy kire kösse) - akkor a lila-fekete kendő pont adúász volt a szerkesztők kezében, mert Csaszi bárkire ráköthette volna, lehet ha mondjuk Kikidíre köti, akkor azt mondták volna, hogy ez az átruházott védettség kendője, tehát olyan védettség, amit nem utolsó beköltözőként vagy párbaj győztesként nyertek el.
Így viszont hogy Valenre került lehetőségük van megszabadulni tőle, mivel egyszer-kétszer már akaratlanul is belefutottak a live-ban vállalhatatlan beszélgetésekbe, pl. Valen győzködi Kikidít, hogy a meggazdagodás legegyenesebb módja a striciség, vagy pepitában ugyanez: Dorka mondta Boginak, hogy ő nem engedné hogy valaki (Valen?) őt futtassa, de a lányok beszervezésében segítene neki...Szóval ezek után, ha az RTL direkt nem azért választatta meg mellé a legerősebb lányt ellenfélnek, hogy hihető legyen a kiesése, akkor húzzák le magukat jó mélyre a WC-n...
@Brigante: Én nem nézem éjjel-nap az élőt, de én ott azért láttam Ginát, leginkább olyankor szokott teret kapni, amikor a többiek már vállalhatatlanul részegek, olyankor szokták mutatni, hogy értelmesen elbeszélget az egy-két józanabb delikvenssel (Kikidí, Vera, stb...)
@LaciHogyVoltol: egyetértek, Gina igenis része a közösségnek. Jól mozog a csoportdinamikában, sokszor támasza a többieknek, az együttélésben kifejezetten hasznos, a szórakoztó faktort én sem látom még, de ez nem zárja ki, hogy később lehet belőle bári, ha most nem hullik, sokáig viheti a játékban.
@Cérnahuszár: honnan szednek ilyen hulladék alakokat" - erre kérdésre nem lehet pc módon válaszolni... :/
Feladatba kaphatták, mindenki egyenként szép szavakat intéz a két delikvenshez. Geri azt mondja, hogy ő nem tudja elképzelni a játékot Gólem nélkül, többek között azt sem, hogy ne érezze többé az illatát...
@Egykecske: "Egy nagyon vad gondolat, hogy lehet, hogy teljesen el akarják vetni a kiválasztás-kihívás-párbaj formulát, és egy afféle Éden Hotelt valósítanak meg, többféle kiesési móddal meg több embercserével? Ez lehetne egy magyarázat, de az eddigiek alapján NAGYON nem nézek ki efféle kreativitást a szerkikből..."
Tetszene ez a húzás. Tegnap Tracero, most meg te hoztál fel olyan ötletet, amely azt bizonyítja, hogy itt többen is sokkal kreatívabbak, mint a szerkesztők, akik amúgy még a szokásosnál is jobban nincsenek most a helyzet magaslatán.
Lehet, hogy az utolsó két beköltöző egyike egy alfa lesz, akit eddig pórázon tartottak a szerkik, és most rájuk engedik. Ebben az esetben Valen tökéletesen helyettesítve lesz. (Minden felületen Gina vezet, nem tudom elképzelni, hogy Valen nyerjen, kivéve ha csalás történik)
(Rágógummy vagyok)
Ne felejtsetek el szavazni az 1. VVHV szimpátiaszavazáson! Ma éjfélig lehet, az első két helyezet vagy az utolsó kettő szombaton párbajozni fog (még nem tudom melyik opció lesz) strawpoll.com/w4nWrJ1YxyA
Az eddigi állás:
Gina 8 szavazat
Dzsigeri 4 szavazat
A többiek 0 (!) voksot gyűjtöttek össze.
@War of colours: Én ezt nem is értem, ez így milyen casting lesz? :D Arról nem is beszélve, hogy ez mennyire nem korrekt a bentiekkel szemben, bár olyan nagyon megsajnálni nem tudom őket.
"Ha eddig csak ábrándoztál róla, halogattad vagy épp lemaradtál, hogy jelentkezz a ValóVilágba, mindezt most pótolhatod! Csak néhány kattintás és a jelentkezési lap elküldésével már esélyt is adsz magadnak arra, hogy a ValóVilág12 játékosává válj! "
Édesfaszom.... Minden este erről ábrándoztam, hogy beköltözhessek ezek közé a gyökerek közé! Belülről szagolhassam a tömegháló illatait, és arra hogy reggelre Zsigeri színűltig hányja a bal cipőmet! Istenkém, én akarok menni! A személyes tárgyam ez lesz
@szánentáli: EKG azzal, hogy nem túl igazságos a bentiekkel szemben, tényleg Édenes irányba mennek el.
Lehet, hogy jelentkezni fogok, ahogy látom WOC már megtette :D
És neked van kedved jelentkezni?
Mekkora flash lenne, ha tényleg bemenne valaki közülünk :D Éjjelente kiordíthatna LAcihogyvoltolnak hogy EKG TE NYÁLAS KÖCSÖG! És Lacihogyvoltol hallgatózna, aztán beírná a blogra, és mindenki tudná hogy a legjobb úton haladunk a 18 megmaradt millió megnyerése felé. Párbaj esetén a hogyvolt-lakót természetesen az egész blog támogatná a helyszínen, de szigorúan Ku-Klux-Klan csuklyákban és ostorral (nőknek sodrófa opcionális) a kézben.
Én vállalom, hogy az első párbaj alatt élőben lepisilem PDP kutyáját
Na most olvasom a részvételi szabályzatot, május 26-ig (!!!) lehet jelentkezni, június 2-án beköltözni, 4 főből lesz beszavazás. Kedvenc részem pedig az idegösszeroppanásra vonatkozó :D
"Résztvevők elfogadják, hogy nyertesként történő kiválasztásuk esetén a Műsorban saját felelősségükre vehetnek
részt, és nem érvényesíthetnek igényt M-RTL-el szemben abban az esetben sem, ha a VV Villában való
tartózkodásuk során maradandó egészségkárosodást, idegösszeroppanást, stb. szenvednek. "
@szánentáli: 9 egész napon át? Az pont elég idő ahoz, hogy mindent elrendezzek itthon, munkát, gyereket, feleséget stb... Ezzel frankón be is határolják a résztvevőket egy jól körülhatárolható rétegre: a mamahotelben lébecoló léhűtő fiatalok körére.
@hereverő heverő: szóltam a gyereknek, itt a nagy lehetőség, költözzön be. Bízom benne, az idegösszeroppanást ő fogja ott másnak okozni, nem veszíthetük
Most méri a lázam
Még jó, hogy lehet módositani a szavazatot, igy a lezárás előtt.
Ha Gina vezetett, akkor eddig tartott.
Most lehet a Valennek drukkoló clányoknak szavazni.
VAlen nyert... megfordult az állás az utóbbi órákban... ezzel párhuzamosan sokan írták, és én is tapasztaltam, hogy eltűnt Gináról a szavazatom, újra kellett raknom
@kipcsak harcos: nem elüldözni akartalak, csak pont azért mert ritkán jársz felénk
mostanában, segiteni abban, hogy vigyázz este tiz előtt a bloggal, ha készülsz megnézni.
@vv13vikcsii: egyértelmű volt, csak egy vágó kellett hozzá. Pár percet a lezárás előtt ugy
vágjon össze, hogy Valen szimpi legyen, s mivel módositható a szavazat, hát megfordult.
Magától.
Jó estét mindenkinek, kivéve a Viasaton az időjárásjelentéssel összekötött cringeparty közreműködőinek és Megyeri Csillának. Haver átjött inni meg házilag smash burgert csinálni. Közben fogy némi serital és bemutatom neki a VV12 ápoltjait az öfi alatt. A hitközség többi tagjának is hasonló jó minőségű kikapcsolást kívánok!
Sziasztok Közösen nézős babák :D
A szerkikhez meg Enci-Dorkához képest, Csillát már nem is utálom annyira.
Köszönjük, Csilla. Tudjuk, hogy mit jelent a lila-fekete kockás kendő, Csilla. Azt jelenti, Csilla, hogy az összes szerkit taknyosra kell szopatni, miközben valami nagy néger pumpálja őket szárazon hátulról, Csilla.
@evacat: sziiiiiaaaa :D
Szerintem, vicc nélkül, Csilla fejlődik :)
Gyöntál má ma???? az mink istenünk ájtatosságában folytatódik a mink vallási kultuszunk a továbbiakban :D
@Tracero: Szia Szisztör!
tetszett a pornhubos szerkis ötleted.... bár nem tudom, mit szoktak ott adni...csak a szomszéd mesélt...néha...keveset..... :D :D :D
@Patria: ugye??? én az elején hivatalból drukkoltam neki, mert Sogeking egy lego-hoz hasonlította :D én meg ugye lego fun vagyok :D de azt kell, hogy mondjam, hogy jó pacira tettem :D
akárhányszor benézek a villába, valamelyik kan fogdossa a másikat, a combját simogatja, ölelgeti , megpuszilja, kezet csókol neki, vagy taknyát nyálát egybefolyatva a fejébe hatja a fejét....
@Gia: Vagy mert Kikidi még nem outolt publikusan és védi. De amúgy a kommentelőkről a tegnapi Salgótarjáni jetis kommentet tartom :D Ha te látod, neked könnyebb elhinni, mint random FB kommentelőknek.
hogy az összes nyomorult, szefós szerki baszná meg a féltestvérét a ravatalon egy rongybatekert lófasszal...most valaki magyarázza már el, hogy ha van 2 erős egyéniség, akkor miért kell az egyiket eltávolítani??? hogy egypárt rendszer legyen???
Amúgy..AMÚGY kibaszott dühös vagyok Ginára, hogy így feladta a küzdelmet. akkó tényleg menjen az ilyen a picsába...
@GinaCsöcsePini: szerintem ezt az évadot csak úgy bírjuk végignézni ezek után, ha kifigurázzuk a valen szektát :D
Tehát....szeretet, család, mi vót még? béke? nem...pénz??? XD
na mégegyszer...minden nap Coelho idézet, de hozzá kell tenni valami vallásosat is.
Tehát..." ha úgy érzed, hogy feladnád, akkor ne add fel, mert azt mondja a mink égi áldásunk"
és közben azért beikatunk némi passzív agresszíót it. pl.:
érted, testvérem? Tudsz követeni? :)
@malevil2050: nem akarlak elveszíteni a kommentszekcióból Gólem szektavezér miatt...
Mit tehetünk, hogy maradj?
@Patria: valami "nehéz körülményekből jöttem" szöveget tolt le nekik, lehazudta a csillagokat is az égről....hogy még az autóját is el kellett adnia, hogy be tudjon ide jönni...
@Patria: Mert állítólag nagyon csóró, és az anyukájának taxiznia kell, és volt valami olyasmi is, hogy nem tom hány nappal később küldött be neki ruhákat a vellába, mert akkorra lett pénze, hogy megvegye neki (?). Láttam valahol fotót az állítólagos anyukáról, inkább escortnak néz ki, mint taxisnak, de ki tudja...
@evacat: @War of colours: Legyünk erősek Nővéreim.
"Keserű az uborka? Dobjátok ki.
Tüskebokor van az úton? Kerüljétek meg.
Mindössze ennyit kell tudnotok."
/marcus Aurélius/
@vv13vikcsii: ezt nem hiszem. Pl Ádi es Csaszi is okosabb.
@War of colours: ezt ertelmezni se tudom, el kellett adnia az autóját, hogy bemenjen a villaba? Buszjegyet vett az áraból, vagy hogy?
@szánentáli: ez megint ilyen logikai bukfenc szagú. A taxisok nem keresnek rosszul, legjobb tudomasom szerint. Az escortok sem. Az meg, hogy anyunak dolgozni kell, hat baszki, nekem is.
Komolyan nem ertem, hogy adta ezt elő nekik, hogy mindegyik így sajnalja es kb odaadná neki már most a fődíjat. Ez az állandó a nyálfojatva bőgés meg baromi ocsmanyul néz ki.
@Patria: én úgy tudom, felmondott a munkahelyén a VV miatt, és azért adta el az autót, hogy a beköltözésig abból a pénzből éljen. A másikból én azt láttam a live-ban, mikor bejöttek a ruhák, és akkor szokásosan könnyek nélkül zokogott, hogy mennyit kellett dolgoznia az anyukájának, hogy ezeket megvehesse neki, hálálkodott anyunak is, meg az Úrnak is, a szektatagok meg mind elérzékenyültek, hogy anyukának mennyi lemondással járhatott mindez. Azt végképp nem értem, hogy a VV előtt akkor nem voltak ruhái vagy mi van? :D
Szentember éppen azon lamentál Csicsinek, hogy holnap talán meg kéne dugni Orkát, mert ha még egy hónapig bent van, az nagyon sok, és hát "van benne anyag".
@Patria: én már arra is gondoltam, hogy különleges feromonokat áraszt ez az ember, ami mindenkit behülyít. Ma már Gaida-t is hallottam az Úrhoz hálálkodni. :D A másik, hogy ez nem egy jótékonysági műsor, ezen az alapon mind feladhatnák a játékot, azt vigye Valen a pénzt.
- Gondolom, szabálykönyv nincs a játékhoz, ezért a szerkesztők egyoldalúan bármit megtehetnek.
- Az alacsony intellektus nyilvánvaló jele, amikor valaki nem tudja egyeztetni a "légy szíves"-t a hozzá tartozó többes számú igével. (A pornósztár kinézetű műsorvezető hölgy, akinek nem tudom a nevét.)
@szánentáli: na ezért is utálatos féreg ez a Valen.
Nem azt mondja, hogy egymásba szerettünk és megkívántuk egymást. Nem szeretkezni kéne Dorkával. De még csak nem is szexelni vele, hanem szimplán beleüríteni az anyagot.
Nem azért, mert Dorka szeretné, nem. Csak mert őfelsége teli van anyaggal.
Tisztelet? Az csak ennek a faszszopónak jár.
@hereverő heverő: ez a tisztelet szó nálam kiveri a biztositékot.
Ezek szinte kötőszóként használják. Miközben fogalmuk sincs arról, mit is jelent.
Tisztelnek ők valakit, valamiért?
Van olyan személy, eszme, tulajdonság, érdem, amit maguk elé, fölé helyeznek?
Csak mondják. Tisztelet. Valen is tiszteli Dorkát, mert azzal az anyaggal valamit kezdeni
kéne már.
Más: nem vagyok vallásos egyáltalán. Templomba akkor jártam a Feneketlen tónál,
amikor eleredt az eső és a játszótérről mindig oda szaladtunk be.
De egyre nehezebben viselem, hogy állandóan az Urat emlegetik és "imádkoznak" olyan emberek, akik még a nevével is itt a villa falain belül találkoztak először.
Tisztelet - tisztelés /más fogalom, lehet, hogy ezzel keverik? Letisztelnek mindent/
Az apróka pók-apóka,
És a porhanyó potrohú pókanyó
A pékségben a szennyezett
Mennyezetre
Nyálból való
Máló hálót font,
Pont.
A kópé póknép pótlék hálókat eresztve
Keresztbe
A pékasztal fölött
Hálóból ebédlőt kötött.
Felt a péppel pepecselő pék,
Hogy odapök a pók,
Illetve a liszttel
Hintett púpos pépre tisztel.
Ezért leseperte az apróka
Pókpárt a padlóra.
Csattant a fapapucs -
Fuccs!
Így járt porul a két pupák
Pék
Pók.
Pukk.
@sogeking: az a politika, tőlem ott azt nyomnak, amit akarnak.
Ide azért jövünk, hogy............. már nem is tudom miért.
Egyre inkább csak miattatok, akik szintúgy nem értitek ezt az egészet.
@evacat: a hétköznapi beszélgetések is ilyenek, nincs nagy mélysége a dolgoknak :)
azon felül, hogy Valen tolja a kamu dumát, a többieken is múlik, hogy ezt elfogadják, és felemelik
1. Csicsi (Giada) szellemileg kicsit visszamaradt melák. Ez persze nem akadályozta meg, hogy egy nem finnyáskodó ismeretlennel basszon egyet minden nélkül, így van gyermeke!
2.Ismerek egy szemüveges kis mitugrász geci volt futsalos szarházi, aki állandóan tiszteltet követel magának és a dagadt geci főnökének.... ( aki szintén félolasz mint Valen)
Tehát MIN csodálkozunk ??
3.Valen és tettestársai vulgárkatalikusok, ahogy írtátok is Ezen túl Valen kifinomultan csinálja hímsoviniszta stricikedést, simulékony és sunyi. Ha kicsit is sötétebb vagy nála (agyilag) beszivárog a bőröd alá és behálóz.
MIndehhez van egy jó fizikai felépítése és valóban szép szeme (amivel kétségtelenül ellátta az Úr) és amit gátlástalanul használ is! Az állandó bőgés is a fegyvertárának része amit többé kevésbé tudatosan használ is!
Kezdetben egy darabig engem megis tévesztett, elismerem! A beszéde választékos, az idézetei megzavarják az egyszerúbb népek fejét. (A félorkokat nem, de azokat másképp kezeli le ebben biztos vagyok)
Nem az a fickó, akinek háttal beledőlnék a karjaiba ha értitek mit mondok...
@War of colours: rendszertervekben vagy üzemeltetési kézikönyvekben én is finomabban fogalmazok.
( Mert érzékeny lelkűek a félhülye felhasználók. Pedig szívesen beírnám nekik, hogy " ne nyomd le 2x egymásután azt a kibaszott gombot te tróger gyász, mert letöröm a kezed!" :)
"....Élőben reggel épp azt ecsetelte hogy az exét Ausztriába kellett vinni abortuszra mert már nagyon késői terhes volt...a szerkik gyorsan be is nyomtak egy gongot játékra hogy gyorsan félbeszakítotsák e istenfélő tett további ecsetelését. De még arról is volt szó hogy mennyire szeret kaszinózni, pedig hát ő is beismerte hogy a sátán játéka. De ebbe az (ál) szentségbe minden belefér. Áldassék az úr! ? Még röviden annyit hogy nem értem kinek szól ez az egész színjáték, nem vagyok vallásos de ha én valóban egy hithű keresztény lennék nagyon nem örülnék neki hogy egy ilyen kis pojáca a vallásommal szórakozzon."
mos@GinaCsöcsePini: t értem haza de fú de nyomorékok...tesó! ne idegelj már ! pont engem nem olvasol ,mikor reggel csipásan már irtam hogy meg lett pocsékolva ... na :D
@szánentáli: Érdekes. Nem emlékszem még olyan karakterre, aki ennyire ki akarta játszani a szegénységi kártyát, pedig biztos már sok olyan játékos volt, aki nem volt túl jó anyagi helyzetben. Szerencsére Valen eddig csak a játékosok felé intézte ezeket, akkor lesz igazán fárasztó, ha már felénk, nézők felé fog mártírkodni.
Egyébként biztos csalás történt:
- A műsorvezető most nem mondta, hogy közjegyző jelenlétében összesítették a szavazatokat.
- Minden felületen Gina vezetett, egész magabiztosan (fb, reddit, insta stb.)
- Az utolsó 1 órában fordult meg az állás, s csak pár százalékkal nyert Valen.
- Sokan panaszkodtak, hogy eltűnt többször is a Ginára leadott szavazatuk.
Pont ezért többen is panaszt tettek a NMHH felé, ahogy olvastam.
Én értem, hogy Valent még bent akarják tartani, de ehhez nem Ginát kellett volna feláldozni, hanem vmelyik olyan szereplőt, akiben már nem látok fantáziát (Reni, Dudu, Noémi)
@sogeking: Kíváncsi vagyok, hogy ki szavazott rá :D (Én Dzsigerire tettem, de nagy volt a kísértés)
Azt elfelejtettem mondani, hogy aki Sajtira szavaz, az automatikusan, fizetés nélkül a villába kerül játékosként -tehát van köztünk egy szerencsés.
@sogeking: Én nézem, de még próbálom feldolgozni Gina kiesését.
Eddig kellemes, jó hangulatú rész. Kicsit szokatlan, hogy még mindig nincs feszkó. Bár a tegnapi kommentek alapján, Gina kiesése után lesz végre valami.
@Patria: Jó éjszakát, álmodj szépeket! :) @sogeking: Oké, kap 1 hetes próbaidőt. Ha addig kihozza a Valen-féle álszent bagázsból a rossz értelembe vett állatot, akkor felvéve. :D
felvételről nézem az öfit most.
Arra jutottam, hogy ha Csilla egy szót se szól csak max. sikongat és/vagy nyögdécsel akkor szívesen és örömmel megdugom!
De ha szól egy szót is , felállok és elmegyek a picsába! ( NEm úgy, hanem lábbal :D :D )
@Tracero: "Ha boldog akarsz lenni, akkor legyél."
"Az öröm mindig segít rajtunk. Akkor is, ha teljes a sötétség. Mert a sötétséget elűzi a FÉNY."
Tiszteletem, Stepsister!
@vv13vikcsii: "mert jobb boldognak lenni, mint nem".
Neked is a fény járja át testedet....ööö...Stepbrother??? Biztos, hogy ezt a megszólítást utalta ki a szentegyház? XD
@SZIGMA: nem csak hónalj cici? :) akkor keletkezik, ha a szükségesnél kisebb kosarú melltartót erőltetsz magadra és akkor a maradék anyag kibuggyan a hónad alatt, vagy underboob-ként :)
Az úr nevében. Természetesen :)
Valen már Kikidivel vitatja meg, hogy idegesiti, nem tud a játéka mellé állni,
kvára nincs igaza Dorkának.
A többiekkel jobban van, mint Dorkával, de ki kell mellette tartania, mert
Droka mögött senki se fog állni.
@sogeking: @pomac: chromban megnyitod az rtl+-t és a chrome felsó sorában megjelenő
"Zeneszámok, videók és további tartalmak vezérlése" nevű hangjegyes gombra nyomva
megjelenó rtl+vezérlőben tudod visszafelé tekerni.
dudu is hogy terel pont mutatták mit beszéltek és tényleg mondta hogy nem ,csak a noémi megszédítette és meggondolta magát , jól behúzta mind a kettőjüket noémi :DD
@pomac: Nekem Androidos tableten (OnePlus Pad) az RTL+ applikációban a live stream az akkumulátort zabálja, míg bármi más streames tartalom (Netflix, Max, SkyShowTime, Disney+) merít maximum 10%-ot óránként, VV live stream simán lehúz 20%-at vagy még többet és ezt nem tudom mire vélni...másnál van ilyen probléma?
A két kedvemcem, Dzsigeri és Vera tudták jól most a feladatot.
De mivel Szent Valen nem hibázhat, ezért ez is az ő hibájuk (miért nem mondták hangosabban?)
@vv13vikcsii: Kikidinél. amit Patria írt, hogy mondta Dzsigerinek, hogy "engedd el"...ott azért mintha kihalt volna az istenimádat a szeméből :D
lehet, hogy még nem menthetetlen :D
@Patria: azon pörög hogy ki mikor őszinte és ő nem ad második esélyt és tudnia kell ki nem őszinte mert ő megnyeri a játékot reményei szerint közben Valemmel szopkodják egymást tesó báttya stb átvitt értelemben és aztán közösen zuhanyoznak és ott is nyomja folyamatosan mint egy kakadu
Amúgy úgy látom végre kijöttek a mindenki tesó idillből és főleg a csajok nagyon belekezdtek egymás ledegradálásába végre :)
@pomac: A retróhoz van friss élményem :D Néhány fiatalnak ma el kellett magyaráznom, hogy ki volt a Bajor Imre és mi az az Önök kérték. És ők még a tájékozottabb réteg. El nem tudom képzelni, hogy ezek a villalakók mit ismerhetnek fel a retróból és van-e bármi kapcsolódási pontjuk :D
@Patria: A mai? Dorka azt állítja, hogy Dudu azt mondta neki, hogy nem teszi rá a jelét, Dudut felkérdeztél, és letagadta. Az nekem sincs meg, hogy most kinek hisznek.
@Patria: az nem lennerövid poszt , de röviden a valen -noémi lassú alatt féltékennyé tenni valent hogy dorka dudu " szenvedélyesen "néztek egymásra orrérintéssel ,a többi már csak körítés
@pomac: őszintén szólva néha a beszédmodora, a reakciói és "vitakultúrája" miatt gyanús volt, hogy le van szedálva....és úgy tudom, alkoholt nem ivott mióta bent van, de ebben lehet, hogy tévedek, mert időnként követem/fogom követni csak az ápoltak életét ebben az évadban... főleg most, hogy gina kiesett
@pomac: Hát akkor szerencsétlennek más se hiányzott mint egy Valen...
De mindentől függetlenül, nekem , mint nézőnek jogom van minden bentlévőt utálni vagy szeretni, amit úgy nyilvánítom ki, hogy kiszavazom a ge*cibe!
@Patria: @szánentáli: Nálam egyre jobban jön fel Dorka, míg az új mocsár tagjai (Szent Valen-Giada-Geri) egyre lejjebb. Egyrészt nagyon felfújták az egészet, és kemény szavakat intéztek Dorkához a kiválasztás alatt, szegény Szent Valent áldozatként ábrázolva.
Több ember kellett az ügyhöz. Dorkán kívül Dudu , és Valen is (Ha Dorka nem teheti féltékennyé Szent Valent, akkor fordítva miért lehet?) Persze a másnapi Dorka hiszti fárasztó volt, de mégis csak egy sérült 20-22 éves lányról beszélünk, és ezt azóta vissza is kapta. Szóval nálam most így áll a szimpátialista:
12. Dudu
11. Noémi
10. Giada
9. Valen
8. Csaszi
7. Dorka
6. Geri
5. Reni
4. Kikidee
3. Ádi
2. Vera
1. Dzsigeri
@vv13vikcsii: A Dorka gate kapcsán nagyon egyetértek, én nem kedvelem a kiscsajt, de boszorkányüldözés folyik ellene egy jó ideje a villában, és azt én nem bírom....
Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus, testvéreim. Volt tegnap kiválasztás? A virsliszájú műsorvezető nő mintha erre célozgatott volna, de nem volt benne a kalóz streamingben.
A kék here szindróma meg jól mutatja a hülyeséget, bizony mondom néktek. Az ondó nem a herében, hanem a prosztatában tárolódik. Ámen.
@vv13vikcsii: nálam asszem jelenleg Ádi áll az első helyen...de bármi változhat
Dzsigeri folyamatosan esik ki a kosaramból... (a terhes nős sztori pedig mindig is árnyékot vetett rá)
@War of colours: Szokás szerint egyetértünk, már meg sem lepődök. ;)
Ádi szimpi, de még nagyon keveset mutatott magából, szinte semmit (az öfik alapján)
@K_Attila: Igen, volt kiválasztás.
Dudu (dupla jel), Geri, Reni, Giada, Csaszi és Noémi Dorkára tett.
Ádi, Valen, Kikidi és Vera Dudut ostromolta.
Dzsigeri Noémira, míg Dorka vagy Noémira, vagy Ádira rakott (már nem emlékszem).
Így Dorka lesz az egyik párbajozó, majd ne felejts el rá szavazni.
@sogeking: igen. úgy beszéltük meg, hogy lehet. Azért nem olvastam vissza, hogy ne tudjam, hogy mit beszélgettetek :)
de ha valaki a Cool-on nézi és akkor spoilerezel, az nem fair, szerintem. Ki is kapcsoltam a faszba. Szerintem, 50 percet ki lehet bírni, amíg utolérünk benneteket. szerintem :)
@sogeking: én több beszélgetést is láttam Ádi és a villalakók között. Meglepően jó meglátásai voltak. Talán tévedek, de benne látom Valen kihívóját... a játék egy későbbi szakaszában.
@War of colours: Nagyon örülnék, ha a következő napokban Dorka úgy
megsértődne Valenre, ha kivinné és kinthagynáagecibe. Akkor Dorka nagyon megnyerné az én szimpátiámat is.
@Frászkarika: akkor az enyémet is, de ahogyan erre VVPiros sem volt képes PszichoBarnával, úgy Dorka sem lesz. :(
Pedig szerintem, Piros akár meg is nyerhette volna az évadot, ha ezt megcsinálja...
ráadásul létezik az az iratlan VV szabály, hogy olyan játékost nem hiívsz ki, aki nem tette rád a jelet... és hát Valen Dudura tett, szóval....
@GinaCsöcsePini: Arról nem is beszélve, hogy a huzalok rosszul voltak pozicionálva, így vajmi kevés esély volt a sikerre. Elemi fizika. Nem hiszem el, hogy csak általános iskolából kibukott embereket alkalmaznának, ahhoz túl veszélyes játék ez. A többször felvett vonulás már tényleg szóra sem érdemes (volt hám/ nincs hám)
Én egyenlőre ráraktam a jelemet a fantom képre, de attól függ, hogy kit fog kihívni. A Csicsi, Valen, Geri nekem nagyon hátul vannak.
Összességében Orka jobban járna ha szabadulna a börtönből. Megeszik a kiscsajt, I. Szent Valem meg futtatni fogja ha együtt szabadulnak.
@GinaCsöcsePini: Pedig ezt a "vertical runway"-t kb. már miden nemzetközi NTM megcsinálta, legalábbis az amerikai eredeti, ausztrál, német meg azt hiszem a lengyel is tuti, de ennyire elbaszni a kivitelezést csak a magyaroknak sikerült.
@GinaCsöcsePini: ehhez is pont annyit értek, mint sok máshoz, amit véleményezni szoktam. A kötelekkel kapcsolatban biztos igazatok van, de az látszik, hogy a lányok nem kaptak háttérinfókat ahhoz, hogy mi a megoldás kulcsa. Mindenki beledőlt kicsit, aztán csodálkozott, hogy a lába kalimpál.
Nem mondták el nekik, hogy hogyan kell elindulni,nem azonnal, hanem megvárni, amig a testük megfelelő szögbe kerül a falhoz viszonyitva, csak mentek mint a birkák és csodálkoztak hogy nem megy.
@Frászkarika: Ez tényleg nagyon jó forgatókönyv lenne. :) Dorkában valamiért bízok, reménykedek benne, hogy túl fog lépni Valenen, s önálló, független entitásként tudja folytatni a játékát. Az egy szép jellemfejlődés lenne.
@War of colours: nem sokról maradtál le. Mindenki magyarázza a bizonyitványt,
kire tett és kire miért nem, és miért mondta azt, amit nem mondott.
Eltelt a negyven perc.
@evacat: abból a kevésből, amit tegnap meg ma láttam , azt szűrtem le, hogy Noémi és yDudu megvezették Dorkat, annak érdekében hogy ne Dudu legyen a kiválasztott....
@Brigante: I. Szent Vazelin XD
Már majdnem sikerült, pontosabban szólva sikerült is volna, ha a szerkik nem csaltak volna (szinte biztos, hogy Ginára többen szavaztak) :(
@War of colours: valahogy igy volt, de miért van bárki is kiakadva, akkor amikor
mindenki azt hangsulyozza, hogy ez egy játék.
Mindenki benn akar maradni.
Ki ilyen, ki olyan eszközökkel.
Érdekes számomra, hogy Noémit kezdem ezért kedvelni, benne tisztelem, hogy
fel is vállalja. Dudut viszont egyre jobban nem kedvelem , ahogy
folyamatosan ködösit, látszik rajta, hogy be van szarva, mindent megtenne
hogy bennmaradjon.
@vv13vikcsii: nem számítanék jellemfejlődésre Enci-Dorkától :D de szeretném, ha visszamenne :D szadizmusból :D Szent-valennek ő a kriptonitja :D addig csesztetné, hogy kijönne belőle a valódi énje :D
úgyhogy: hajrá Dorka! :D
@Brigante: nem láttam a beszélgetést így kénytelen vagyok hinni neked. Valamelyik ofiben egyébként benne van?
Olyan ellentmondásos érzéseim vannak Dorkával kapcsolatban. Valamiért nem tudom teljesen utálni....pedig szörnyen idegesítő liba, de úgy vagyok vele, mint Ádi...olyan megejtő a sebezhetősége...
@War of colours: nem tudom, az elmult napokban az élőbe keveset kukkantottam
be, az öfiben meg alig vágják be Ádit.
Lehet, hogy csak taktikából kedves Dorkával is, mint a többi lánnyal is, Az ő oldalukról
biztositani akarja magát.
Nem hiszem, hogy Ádi az ilyen nyávogógépeket kedvelné.
VV: az kiderült most, hogy Dorkának volt igaza (nehéz volt ezt leírni), Dudu tényleg azt mondta, hogy nem rakja rá
NTMH: a kötelek felfüggesztési pontja a fal síkjában vagy beljebb kellett volna legyen, akkor az erővektorok a fal felé terelik a modellt, így lépkedve megvan a háromszög, ami kell. Itt kint volt a felfüggesztés, a derekuk síkjában csak lefelé volt vektor, azért pörögtek, mert a lépkedéssel magukat mozdították ki az egyensúlyból
@Tracero: ez nem rossz ötlet. Menj el szerkesztőnek az RTL-hez.
Lehet, hogy Valent senki más nem tudná/akarná
buktatni, csak saját maga. Az igazi énjét pedig Dorka tudná kihozni.
@War of colours: Én sem tudom utálni. Egy csinos lány, de sosem nyúlnék hozzá. pláne, hogy már az apja lehetnék. Valentől, kiráz a hideg.
Én is csak a játékosok elmondásából tudom, nem láttam az ominózus esetett.
@vv13vikcsii: volt egy kép ahol 58%-on ált az egyik fantomkép, majd Gina bejelnetette, hogy visszalép és 48%-ra leeasett. Lazán benne van. Lehet, hogy a csajt megkínálták valamilyen ajánlattal, hogy a díszhím bennmaradjon. :/
@Brigante: nem nagyon kellett ilyen eszközhöz folyamodni.
Elég volt egy ügyes vágó.
Meg is jegyeztem akkor az élőben, hogy a szavazás lezárása előtt volt
egy jó öt perces bejátszás, ahol érdekes módon Valen - Valen - Valen
volt végig és csak jó szinben volt feltüntetve.
S persze hangsulyozták, hogy aki már leadta szavazatát, az akár meg
is változtathatja.
Mi kell más a Valenrokon rétegnek, szavazzunk már, nehogy a vérünk
kiessen. Hát nem esett ki.
@sogeking: én kinézem belőlük, ebben az évadban a mocsár szintje is feljebb van egy kicsit....vagy jobban tudják titkolni mocsár mivoltukat.... előttem, aki ritkán nézi őket.
Sokszor mondtuk már sokan. Bármelyikünk napjáról lehetne egy olyan videót összeállítani, amit nem tennénk ki az instàra.
És ugyanarról a napról lehetne kreálni egy olyan videót, ami alapján milliók gyűjtének pénzt nekünk,.Vágás és zene Féligazságok, kiragadott részletek, stb.
@evacat: én vagyok akkor most a legnagyobb zen állapotban így :D
Annak is fogok örülni ha megy Dorka, mert áll a szőr a hátamon tőle...meg annak is örülök, ha nem, mert ki fogja hozni Valenből a vadállatot, ha marad :D
@Tracero: De engem most idegbe tettél csaj'e! Mert én Orkát annyira nem kedvelem, hogy érzelemből rászavaztam a fantomra!
Ámdeám most meg agggyal levezetted, hogy miért lenne jó ha bennmaradna....
Essen ki de kintről basztathassa Vazelint, hogy abból kijöjjön az nénje! énje...
@Tracero: Örülök, hogy az én oldalamon állsz <3 Fantomok vagyunk, s egységben az erő!
Valenből előbb vagy utóbb ki fog bukni az igazi énje, talán Dorka nélkül is.
De egyelőre egész jól tartja magát
@War of colours: "Azt nem hiszem, hogy önálló entitásként megállná a helyét...."
Tracero rossz hatással van rád :P :D Régen hittél volna velem együtt Dorkában és a változásában, de már te is megutáltad az Enci féléket
@War of colours: Dorka amúgy jó lenne. Csak ugye sok ember személyiségében meghatározó, hogy éppen milyen közegbe kerül. Dorka rossz társasságba keveredett (Valen, Giada, Geri), ami kihozta belőle a legrosszabbat. Ádi mellett megint más lenne szerintem
@War of colours: Ádit is halálra kínozná. Ilyen típus. Klaffogó bohócpapucsot varázsolna belőle vagy kitalálna valamit, hogy legyen dráma. Még nagyon éretlen. :)
@vv13vikcsii: nem vagyok rá rossz hatással, jó? XD a nárci picsák vannak rá rossz hatással :D
@GinaCsöcsePini: nagyon igazad van :) Orka Társfüggő...ha nem lesz Valen, akkor rácsimpaszkodik másra :P
Különben, kb. majdnem az összes villa lány rácsimpaszkodna valakire. Gina volt az egyetlen. Talán Vera még. Ezért is hasonlít az Édenre. Tudom, hogy ott alapból párzani kellett, de ott is kevés nőnek volt saját tattikája vagy elképzelései. Jobbára sakkfigurák voltak.
@pomac: ha a szerkiknek van eszük akkor nem valami könnyen ligázhatót/felejthetőt nyomnak be. Bár, tudjuk, hogy a banda majd összezár előtte :D
Egy Valen ellenszert kéne beküldeni :D hogy rendesen meglegyen a 2 pólus :D aki mögé beállhatnak, akinek már tele van a töke a szektával :D
@vv13vikcsii: nem hiszem, hogy most jött el a pillanat egy transz játékosra :D de egy nyíltan bi-faszi megkeverné a hullámokat. Szerintem, van bent 1-2 faszi akiknél zavar lenne az erőben :D
Tudom.. tudom.. Pokolra jutok XD
@Tracero: "Bár, tudjuk, hogy a banda majd összezár előtte :D"
Ja ja, de ezzel együtt fel is emelik majd őt a nézők szemében (kivéve ha gyökér lesz)
Én kezdem elveszíteni a reményt, hogy valaha is meg fog alakulni a Valen-egyház ellenpólusa :S
@Tracero: Szerintem is a benti srácok majdnem mind félbuzi! De én kicsit régimódi vagyok
Ahogy Kádár elvtárs mondta annak idején : " A Krumplileves legyen krumplileves, a férfinak legye fasza, a nőknek meg pinája. aztán mindenki hihet magáról amit akar, ki nem szarja le!"
Dorka asszertívan éreklődik Csaszinál, hogy mivel bántotta meg meg és hogy hogyan javíthatnak a kapcsolatukon "Haaaallooood! Mondd már el, hogy mi a fasz bajod van???"
XD
Kiválasztás előtt volt ez a piroszónás feladat, és ül a kanapén Dorka és üvölt mindenkivel, hogy hogy felbaszta magát mindenkin és mindenki rohadjon meg. és mindenki más hibás csak ő nem XD
nem csoda, hogy megszórták :P van akinél megfordíthatta volna, de számonkérő hangon nyávogva háborog :P
@GinaCsöcsePini: ez az állandó tapsolás már nevetséges, mint mikor volt ez a tegnapi piros -sárg -zöld feladat ,mindenkit megtapsoltak ,kicsit szűrreális volt
@GinaCsöcsePini: nem a mostanira gondoltam ,hanem a feladatokra ,csak már ezért tartom ezt is nevetségesnek ,túlzásba viszik ,és így már nekem idegesítő
Remélem nem fogják most 1 hétig Dorkát sajnáltatni (bár idén szerintem nem olyan számottevő az összefoglaló, mintha többen néznék most a live-ot), mert én sem tudom se elviselni, se elhinni, hogy ő ott bent átszellemülve és kihúzná a nyelvét Valen seggéből, még úgy sem, hogy kezd ott benn tumultus lenni (Geri, Giada, Kikidí, Dudu...).
Egyébként nekem a Duduban kifejezetten szimpatikus volt, hogy átbaszta Dorkát, mint macskát a szomszédba szoktak, hogy oda szarjon...végre valki aktívan tesz is a bennmaradásért, mert szerintem Dorka úgyis valami cicaharcot fog keríteni és vagy Noémit, vagy Renit nagyon maximum Verát viszi ki, nem hinném, hogy fiúkkal kezdene, már csak azért sem, nehogy Valen féltékeny legyen ugyebár...
Amúgy én anó néztem a Szingli vagy svindlit és ott a szimpatikusabb karakterek egyike volt Dudu, már ott is belefutott ebbe az "életreszóló barátság" marhaságba, és ott is ment a kieső rivális fiúk síratása ezerrel, de azt leszámítva az elején a srác tényleg jól játszott és megvezette A ZAndit, csak akkor is egy 0 IQ-s kis picsa barátnője volt, aki az egyik üzenetébe belette a "csibenyak" becenevet és abból mindenkinek egyértelművé vált, hogy ő a stricije, így hamar lebukott...remélem a VV-ben is egy ideig sikeresen fog taTTikázni és átbaszarint még pár ápoltat...
@LaciHogyVoltol: Most sajnos nem tudok veled egyetérteni.
Dudu szerintem nem taktikus, hanem csak állandóan és kétségbeesetten segget nyal, fél. Dorka átverése is csak rövid távon volt neki kedvező, mert megint a hitelét vesztette a többi játékos előtt, és a nézők szemében is. Nem igazán fognak benne bízni.
Remélem Dorka őt fogja kihívni és kint is hagyja.
Nézem az élőt. Az Ádi tusol, Reni fogatmos és a csaj egy az egyben élvezeti mi történik, ki milyen erős, milyen szerepe van a villában. Olyan, mintha kintről látná a dolgokat. Nagy durva! Megvan az új kedvencem!!!!
Nyehehehehehehe....a jogi osztály bemondatta vele, hogy nem a szerkik tüntetik el a szavazatokat XD pöcsök XD akkor sem hisszük el, hogy nem manipulálják a szavazatokat :D
@Frászkarika: de ha engem kérdezel, akkor Dorka azt kapta, amit megérdemelt, mert mindenki az állandó nyígását hallgatta. meg a Valen hívől idegesek voltak rá, hogy valen miatta sírt könnyek nélkül :D
Két lehetőséget látok:
A: Petit két műsor között az alagsorban tartják kikötözve és kipeckelt szemhéjjal RTL-es műsorokat nézetnek vele. Ha nem ejt el részenként legalább egy utalást, akkor még egy kicsit meg is csapkodják az aznapi Reggeli műsortervével.
B: Önmagától néz ilyeneket és, ha nem ő vezetné a műsort, itt kommentelne közöttünk.
@Frászkarika: valamikor azt nyilatkozta, hogy szereti a műsort, azért vezeti :) de lehet, hogy az is benne van a szerződésében, hogy ilyeneket mondjon :D
Noémi for president :D megmondta a kis nárcissza energiavámpírnak, aki most éppen áldozatszerepben tetszeleg, hogy egy kis nárcissza energiavámpír, aki áldozatszerepben tetszeleg :D
Ennek ellenére Dorkát várom vissza, mert kíváncsi vagyok, ahogy kihozza szentvalenből a vadállatot ezzel a kifinomul picsastílussal :D
Úgy latom a szerkik szexel akarjak bent tarani Dorkat. Renieket nem mutatjak ilyen bőszen. Amúgy kezdem sajnalni Dudut. Balfasz es sose azt csinalja amit mond, de akkor is indokolatlanul sokat basztatják.
szent valen mondja dorkának hogy nem holnap lesz a kiválasztás hanem vasárnap :DDD
dorka : tényleg nem holnap
és még el is hiszi neki :D de lassan én is
Az is jó volt, ahogy PDP kezében szétszakadt a karkötő. Akartam Instán írni, hogy legyen egy SZIGMA Kapitányos karkötő, mert azt hordanám éjjel-nappal, de így inkább nem kell. Meg nincs is Instám.
A kanál-villa problémára is jól rátapintott PDP, mondhattok bármit, fejlődik a fiú. Jó, még mindig kell mellé egy atomtehetségtelen partner, hogy meglegyen a kontraszt és a haterek is őt sírják vissza, de akkor is.
Az inge is eddig a legjobb volt, bár ellensúlyozta a visszahajtott szárú szöszös mackónadrággal.
Dudu 15 lépés alatt jól meggondolta magát a legjobb dolgozóval kapcsolatban, azon lefagytam. Elég rossz a memóriája a szamárb@szónak.
@SZIGMA: Mindenre EKG! PDP-t már nem utálom, ezt vettem észre magamon!
Dudu szenzációsan határozatlan vagy napraforgó! :D ( Rádöbbent, hogy fél Csicsitől szerintem :)
Amíg odabenn néhány ápolt takarít, a kint tartózkodók magabiztosság és önelfogadás témájában beszélgettek és fejtegették az életet.
Geri szerint ő összeszedte magát, régebben elnyomták. Ha maga alatt van, annak ad hálát, hogy nem született nyomorultnak, mint például Dzsigeri.
Ádi szerint ő már volt jobb formában testben és fejben is. Most azon dolgozik, hogy mindkettőben jobb legyen.
Csicsi elmondta, hogy elfogadta már magát. Tudja magáról, hogy kövér meg ilyenek, de nem tartja magát csúnyának. Arról is beszélt, hogy terhesen még iskolában volt és a jogsit csinálta. Két tanárja veszekedett azon, hogy ő most kövér vagy terhes. Szeretne még szülni, aztán megműttetné magát.
Próbáltam belenézni, de csak a szoki: Nem ugyanazt látjuk, mint halljuk.
Az ápoltak szorgalma engem is megihletett. Szerintem mosogatok egy kicsit a hóm offiszomban.
(Ami közben nézhetném tévén is a sztrímet, de kábé három másodpercenként beszaggat. Ha valakinek van megoldási javaslata, szívesen fogadom, mert már megőrít, hogy számítógépen kell nézzem az élőt.)
@Frászkarika: "(Ami közben nézhetném tévén is a sztrímet, de kábé három másodpercenként beszaggat. Ha valakinek van megoldási javaslata, szívesen fogadom, mert már megőrít, hogy számítógépen kell nézzem az élőt.)"
Hát, többet kéne tudni a technikai háttérről, ahogy nálad meg van oldva a dolog, de:
1. laptopról HDMI kábellel TV-re és örül
2. a bejövő médiaboxból jó minőségű LAN-kábellel direktbe a TV-be és örül
3. ha Wifi-n csatlakozik a TV, akkor venni kell egy Gigabites be és kimenetű, C1200-as routert, amit a médiaboxhoz csatlakoztatsz és annak a Wifi-jére csatlakozol a TV-vel, és elvileg örül
@GinaCsöcsePini: én csak megszokásból nem hagyom ki az öfit, hogy esetleg kommentelni még tudjak /bár észt osztani talán anélkül is tudnék/. Arra már nem vállalkozom, hogy tizig
dekkoljak az ismétlésért.
@Frászkarika: lehet, hogy hülyeség, nem értek hozzá. De:
Nekem is sokat szaggat az élő.
Próbálkoztam, a jpbb felső sarokban levő beállitásoknál teljesen
levettem 360p-re a minőséget. Ugy már nem szaggat.
@Brigante: engem Dorka irritál jobban. Nem is személy szerint elsősorban,
hanem amig ő ott van, addig az ő nyávogását kell hallgatni, nézni a takaró
alatti kézimunkát, közben sok mást nem is látni max vágóképként az öfiben,
de a sztrimet is ok uralják Valennel.
Ha Dorka nem lenne, akkor kénytelenek lennének mást is mutatni.
@Brigante: én most kb egy órája állitottam át a leggyengébbre és azóta egyszer
sem szaggatott.
Mondjuk egy kis laptopon nézem, itt nem zavaró annyira a minőségromlás.
Haho! Ahhoz, hogy vmivel izgalmasabb legyen a jatek, szerintem Noeminek kellene visszamenni. Nem szimpatikus, egy csoppet sem, de szerintem tobbet er, hogy ott kavarja a trutyit, Dorka sipitozasaval szemben
mind a kettőjüknek van előnye és hátránya ki megy vissza ,de az tuti hogy egyikőjük sem nyeri meg ,ennél fogva nekem ugyan mindegy ki megy vissza engem mind a 2 egyformán irritál :D
@pomac: szerintem sem kozuluk kerul ki a gyoztes. Adi, Dzsigeri es Reni akik szerintem olyan kis csendesek, hogy szepen elevickelnek a vegeig. Nem artanak senkinek, ezert nem fog rajuk figyelni senki sem
@evacat: LG TV-n is van ilyen beállítási lehetőség? Nekem még nem sikerült még találnom. Neten találtam még egy olyat, hogy a routeren tiltsam le az 5 GHz-t, mert a tévé csak 2.valamennyi GHz-val kommenikál rendesen. De az meg jelszavas, nem tudom lemódosítani...
@Frászkarika: passz, én csak egy vidéki háziasszony vagyok :)))
Mondtam, hogy nem értek hozzá, csak nekem laptopon bejött a butitás.
Megosztottam veletek, hátha más is tudja hasznositani.
/de majd holnap megnézem az LG-n is :)) Most nem rugnám ki előle a zuramat.
@Frászkarika: nekem vagy 5 éves tuti az lg-tv böngészésre nem használom ,de nekem fix kábel megy a net a wifit nem használom :D sose szerettem a kábel a tuti ha, ne légy rest behúzni egy kábelt :)
Jó estét Tezsvéreim!
A Zasszonnyal együtt üdvözöljük a Perverz Leselkedők Klubját. Nem csalódtam bennetek, látom újra itt fogjuk rontani a levegőt együtt.
@Frászkarika: most viccen kívül próbáld meg kábellel és ha új jó akkor router lehet elavult ,ha pedig nem javul akkor a tv hardvere elavult már nem bírja a jobb minőségű jelet feldolgozni időben vagy vedd még le a HDR erősítés ha be van kapcsolva
@Frászkarika: "Neten találtam még egy olyat, hogy a routeren tiltsam le az 5 GHz-t, mert a tévé csak 2.valamennyi GHz-val kommenikál rendesen. De az meg jelszavas, nem tudom lemódosítani..."
A Telekom újabb médiaboxaiban szinte kiirthatatlanul benne van, hogy a régebbi eszközöket ledobja az újabb eszközök sebességének biztosítása miatt. Azért kell egy másik routert rákötni, hogy ezt megkerüld, mert azt kábelesnek érzékeli és teljes sávszélt ad.
Nekem gigabites routerből megy a kábel az LG tvbe, mert én sem hiszek ebben a varázslatban, hogy majd a levegőböl veszi ki a zokszigént, de az rtl+ ugyanúgy karikázik szinte percenként, mint a szemem amikor nézném.
@obragon: Telefonon a profilnál a DRM L3 bekapcsolásánál írja, hogy az megoldja a lejátszási problémákat, viszont rontja a minőséget. Nem tudom, hogy TV-nél ez hogy van.
Én laptopról (alma) / tabletről (droid) nézem és nekem sem a sebességgel, sem a minőséggel nincs bajom, csak amit már korábban írtam: irtózatosan zabálja az akksit a live, ami érdekes, mert ha a sima összefoglalót akarom visszanézni az nem és nem értem van közte különbség...
Amúgy a nyakamat tenni mertem volna rá, hogy Dorka Noémit hívja ki és nem Dudut...nem hiába a strici/ku*va kultúra nagyon mélyen gyökerezik abban a kultúrkörben, ahonnan ezeket szalajtották, Dorka "tudja hol a helye" és nem mert volna nekimenni egy stricinek...
Amúgy azt sem gondoltam volna, hogy én valaha Noémire fogok szavazni, mert nagyon a listám alján van ő is, de Dorka mindenkinek alávág ezzel a nőietlen "könyörgöm a f*szért" hozzáállásával. Az meg külön nem tetszik, hogy egyesek -még itt is- próbálnak belőle áldozatot formálni, holott ahogy le is írtam fentebb, neki ez a természetes, neki ez az igényszintje, ő egy kancigányra vágyik, aki lenézi, elnyomja, "örülj, hogy nyakon nem csaplak" módra kezeli...a társadalomban nincs helye az ilyennek, nem hogy a villában...
Itt megtalálhatjátok a "Fantom Brigád és a gyíkemberek" történet összes eddig megjelent részét! (Kiegészítve a legújabb, eddig még nem publikált 15. jelentéssel)
Még ha történetért nem is, de az első oldal miatt érdemes megtekinteni a dokumentumot. Ugyanis Sogeking egy nagyon király borítót készített ehhez a történethez. :) Köszönöm neki még egyszer.
@GinaCsöcsePini: nem értek hozzá, mert nekem nincs, de hozzá van varrva az eredeti hajához. de igen összetákolt munka.
van akiknek tincsek vannak csak berakva, azok, amikor felcopfolják a hajukat, olyan, mint tetvesek lennének, mert látszanak a csomók a fejbőr fölött :)
csak szólok, hogy egymás lerajzolását is én mondtam XD meg verstanulást is meg a gyöngyfűzést is XD felkészül: batikolás, zsákbafutás XD
@GinaCsöcsePini: mit mondtam én, amit valen megismételt? nem találtam a mentett videókon :) úgy tűnik valen szövegeit is én írom, nem csak a játékosok feladatait XD
@Tracero: eddig is gyanus voltál nekem, hogy nem trágyász vagy, hanem
főállásban szerkesztő az rtl-nél és ide jársz, hogy előzetesben teszteld az
ötleteidet.
Basszus, ha jön a zsákbafutás, addigra találj ki valami fedőszöveget.
@evacat: sziiiaaaa :D ja még lesz gyurmázás is :D utána röhögtem magamon, hogy a lista, amit összeállítottam olyan, mint egy óvódáscsoport foglalkoztató programja XD
Igazán bedobhatnátok az én régi ötletemet, a gyalog galopp hetet is, lécci.
Akkor csak tökökkel galoppozva mászkálhatnak, lesznek lovagok és szolgák is, esetleg ki kell vágni az erdő leghatalmasabb fáját a heringgel... A nyugiszobában lesz Anthrax vára ahol a szüzek veszélyeztetik Sir Zsigeri erényét és a medence mellett meg kell mérniük, hogz Csicsi könnyebb-e mint egy kacsa (vagy egészen apró szikla)
@hereverő heverő: "engem gyíkká változtatott.....de már elmúlt" XD ötlet megvéve XD
de ez mekkora ötlet :D lehetne akkor gyűrűkúra hét is vagy starwars vagy marvel hősök :D jobb lenne, mint a jobbágyos hét :D
ááá...felejtős...biztos nem fizetik ki a copyrights-okat :D
@hereverő heverő: a gyalog galopp hetet tudnám értékelni.
De - annak ellenére, hogy a szellemi szinvonal az előző évadhoz képest himalájai
magasságban van - biztos vagy benne, hogy ez a két szó: gyalog galopp mond
bármelyiknek bármit is???
Én már a starwarsban se vagyok 100 %-osan biztos. Gyűrűkúra?? Az miaz?
@Tracero: szerintem nem kell copyright, hisz a fanok is beöltöznek Frodónak meg minden kutyafa..nak és eljátsszák a komplett filmet nazgúllal vagy entekkel együtt. Milyen király lenne ha az utolsó helyezettnek R2D2 jutna és egész nap egy gördeszkán kellene gurulnia az udvaron, nem beszélhetne csak fütyülne, de lenne zseblámpája amivel a falra vetítheti hogy OBI VAN...
@evacat: oh az midegy hogy értik-e, a lényeg hogy mi röhögjünk rajtuk. És talán még jobb is lenne ha nem értik, mert még jobban összekutyulnának mindent a nagy sötétségükben
Szóval aszonta, hogy attól félt előre, hogy összejön egy csajjal, akinek a folytonos nyavalygása ( nem szó szerint ezt mondta), előhoz belőle olyan viselkedést, amik nem szerethetőek a nézőknek ( és persze ami amúgy nem ő természetesen:)
@GinaCsöcsePini: jó.. De nekem nincs előfizetésem, mert kicsi az önuralmam és dolgozni is kell, mert kell a pénz lóvéra :D
Nyehehe.. Akkor szetvalen azért kap egy plusz pontot önismeretből :D biztos, betakart már valami vinnyogóst :P
@Tracero: Csak vigyázni kell majd hogy ne kerüljön adásba amikor Jabba részegen leszopja Luke-ot aztán beleesik a medencébe... vagy hogy Darth Vader imádkozik az úrhoz hogy valaki szeletelje már fel meki a rúdpárizsit a szellőzőrostélyhoz
@sogeking: nekem mindegy, csak Dorka legyen folyamatosan cuclin, mert addig sem vinnyog :D @hereverő heverő: pedig, az első rész pont passzolna Sogeking kurvák és stricik hetébe tematikus hetébe :D
Engem egy dolog nem hagy nyugodni. Az ominózus Dorka-Dudu beszélgetésnél ott volt Szent Valen is, aki végighallgatta az egészet. Utána meg egy rohadt szót nem szólt, hogy Dudukám, hát azt mondtad, hogy nem rakod rá a jelet, B+!
Miért?
Dudu meg még a videó bejátszása után is azt mondta, hogy: "Na, látjátok, hogy nem mondtam!" Pedig de.
A hangmérnökök pedig azonnali hatállyal mondjanak le!
Leszavaztam Noémie. Egyrészt, mert Orkának jobb lenne már kint, hogy legalább néhány hétig távol legyen Vazelintl, illetve esetleg talán van valaki a környzetében, aki felvilágosítja, hogy kurvára tarsta csak távol magát tőle. Másrészt szerintem pont akkor jönne ki jobban Vazelin igazi énje, ha elvesztené az ágyasát és a nagy Szent Úralásszolgájának muszáj lenne találni valaki újat, akibe üríthet, valszeg pont Noémit, miután Vera kioffolta (ami miatt nálam egyből felzuhant a szimpátiám top 3-jába).
Sajnos tisztában vagyok vele, hogy megint nem az lesz, amit én akarok, a nézők (és a szerkesztők) látványosan Dorkát akarják vissza, hogy folytatódjon a "sZeReLMi sZáL", mármint hogy azt kell nézni heteken át, hogy egy nőt módszeresen beidomítanak. Amit persze én rohadtul nem akarok nézni, főleg így harmadik évada, szóval az öfiket én egy ideje már csak áttekerem, azokat a jeleneteket nézem meg, amikben nincs Vazelin, ami kellemesen időspóroló, így 5 perc egy rész :)
Annyit hozzáteszek (nem eredeti a gondolat csak megerősítem), hogy Orka célja pont valami hasonló. (Egy vezérkan szukájának lenni, ami persze szarabbul sül el mint előre hiszi)
Hogy miért azt pontosan nem tudom, lehet hogy etnikai okokból, lehet hogy csak személyi lelki defekt. Szumma szummárum NEM egy tök ártatlan áldozat és kicsit sem sajnálom!
( Ami persze nem kisebbíti Vazelin "érdemeit" az ügyben)
@SZIGMA: Szerintem arra gondol Dudu, hogy úgyis csak utána kinn tudják visdszanézni az igazságot így nyugodtan hazudhat.
Persze egy visszajátszás nekik simán befigyelhet. ( Ha ÉN lennék ott már régen bejátszottam volna nekik:)
A hang valóban katasztrófa. Az hogy ők nem hallják a műsorvezetőt azt már megszoktuk, az hagyomány!
De hogy én is alig hallom miket ebszélnek és soxor nem azt akit mutatnak....
Csicsit mindig hallom bárki is beszél és bárki is látható, kivéve ha őt mutatják és konkrétan ő valakinek mond valamit!
Belenéztem a stream-be, 2 és fél millát szedtek össze a melóhéten de csak akkor kaphatják meg ha valaki teljesít egy kinti játékon. A nézők szavazatai alapján a picsa másnapos Zsigerinek kell kimennie :DDD
Azért a tegnapi összefoglalón vágtam egy hátast, hogy a full merev fasszal zuhanyzó Gerit csak úgy bevágják egy vágóképnek...OK, hogy rápattintották a 18-as karikát az összefoglalóra is már, de régen azért ilyenek a főműsorban nem voltak, aki perverzkedni akart rajtuk meg kíváncsi volt az vagy online felkereste ezeket a videókat, vagy ott volt a BeleValó...nem csoda, hogy nem jelentkezik már értelmes játékos ide, amikor ilyeneket bejátszanak a szerkesztők...jó mondjuk tény, hogy az értelmesebbje még mindig fürdőruhában zuhanyzik benn épp emiatt, de akkor is...
@GinaCsöcsePini: "Szerintem arra gondol Dudu, hogy úgyis csak utána kinn tudják visdszanézni az igazságot így nyugodtan hazudhat.
Persze egy visszajátszás nekik simán befigyelhet. ( Ha ÉN lennék ott már régen bejátszottam volna nekik:)"
Ha jól emlékszem, a kihívás előtt pont bejátszották nekik, csak meglepetésemre a hangos papagájkutyázás elmaradt. Sőt, a cigizősben ült a csapat, Dorka éppen azt ecsetelte, hogy akkor mindenki látta, ugye, hogy neki van igaza, Dudu meg pont az ellenkezőjét bizonygatta ugyanazon képsorok alapján, hogy ő nem mondta, hogy nem teszi rá a jelet. (Igazából csak kétszer, de ki számolja...)
@LaciHogyVoltol: "Az meg külön nem tetszik, hogy egyesek -még itt is- próbálnak belőle áldozatot formálni"
Mindenki a saját szűrőjén értékeli az eseményeket. Éjjel egy fiatal nő hazamegy a buliból, nem túl forgalmas helyeken áthaladva, amikor is megerőszakolják.
Ekkor sajnos sokan nem fognak áldozatként tekinteni rá és felteszik a kérdéseket, hogy "Miért ment éjjel egyedül?", " "Miért öltözött ilyen kihívóan?" stb.
A Való Világban is hasonló a helyzet. Én például a VV 10 győztesét, Vivient nem tartottam áldozatnak, hanem ezt a szerepet tudatosan felvette. látta előtte Zsuzsu győzelmét, sikerét és így próbálta lemásolni a mártír receptet. Ezért Vivi szándékosan úgy kommunikált a villatársaival, hogy az kiváltsa egyes emberek támadását, hogy utána tudja sajnálni magát. Nála a mártír szerep taktikai elem volt, ezzel szemben Zsuzsu valóban egy áldozat volt, aki keményen tűrte a nem indokolt és aljas támadásokat.
Vagy ott van Kriszti. Ő nem taktikából került az áldozati szerepbe, hanem ő maga -egyébként hamisan- tekintett magára úgy, pedig mind a játékosok, mind a szerkesztők óvták mindentől, kiváltságos helyzetben volt. Pont ezért volt felháborító, hogy ő nyert és nem Melina, aki végig szedvedte, küzdte a szériát, hála a "jóindulatú" szerkesztőknek és játékosoknak.
Dorka áldozatisága meg abból fakad, hogy egy nagyon fiatal, tapasztalatlan, sérült lány , aki rossz közegből származik. Ezért is őt jobban sajnálom, mint Vivcsót vagy Krisztit.
Persze ez csak az én szűrőm.
Viszont az tény, hogy több játékos is észrevette, más realitykben is, hogy érdemes áldozati szerepbe kerülni a hosszú távú sikerért. Ezért is az elmúlt 3 szériát mártír karakterek nyerték, és pont ezért lett Dzsigeri olyan relatív népszerű az 1.héten. Egy tehetségkutatóban is, ha bejön egy bociszemű rapper srác, aki arról énekel, hogy milyen nehéz volt az élet, s az utca nevelte, akkor garantált lesz a siker. De a végén nem ő fog nyerni, hanem nagyon szegény körülményekből származó határontúli lány, aki a vak Esmaralda szemműtétére gyűjt (áldozatiság-licit van)
Ez a trend csak részben magyarázható azzal, hogy mi mind szeretjük a népmeséket, ahol a végén a szegény legény
győzelmet arat. Nagy szerepe van az érzékenyítésnek, a Me Too-mozgalomnak, a politikai korrektségnek is, pontosabban szólva a szélsőséges irányzatainak.
A fentiek miatt már egy Alekosz (troll kiráy), vagy egy Attila (taktikus király) nem lenne képes megnyerni egy vv-t, mert ők ragadozók voltak és nem zsákmányolt.
@vv13vikcsii: zsuzsu nem áldozat volt, hanem egy zaklató, egy csendes gyilkos egy szociopata ! Őt még Dorkával sem hasonlítanám össze, Dorka annyival emberibb!
@vv13vikcsii: Hát mi tényleg nagyon ellenkezőleg látnuk kb. mindent :D
"Éjjel egy fiatal nő hazamegy a buliból, nem túl forgalmas helyeken áthaladva, amikor is megerőszakolják.
Ekkor sajnos sokan nem fognak áldozatként tekinteni rá és felteszik a kérdéseket, hogy "Miért ment éjjel egyedül?", " "Miért öltözött ilyen kihívóan?" stb.
...
Dorka áldozatisága meg abból fakad, hogy egy nagyon fiatal, tapasztalatlan, sérült lány , aki rossz közegből származik."
Hát bocsi, de ez a két példa semmiképp sem vehető egy kalap alá. Az, hogy valakit megerőszakolnak és beindul az áldozathibáztatás, az attól függetlenül tök ártatlan, ha valaki viszont ehhez a toxikus maszkulinitáshoz vonzódik, amit Valen is képvisel, az viszont kimeríti az önsorsrontás fogalmát.
Teljesen mindegy, hogy ez miért van, szocializáció, ahogy te is emlegetted, esetleg teljesen más okból adódó súlyos önbizalom problémák, de amíg valaki arra vágyik, hogy valaki olyan legyen mellette, aki alábbvalónak tartja őt, leuralja és "fejleszteni" akarja, addig igenis ennek a személynek van szerepe a saját sorsában, még abban is ha minden este megverik, mert direkt ehhez a típushoz húz, ilyet választ magának és direkt ignorálja a red flag-eket. Ezen lehet dolgozni pszichológussal és megérteni, hogy honnan ered ez és hogyan lehet rajta segíteni, mert lehet, hogy tényleg egy fiatal lány, aki még sosem élt igazán egyedül, nem gondoskodott önmagáról azt hiszi, hogy egy ilyen "erős, férfias NAGYBETŰS IGAZI FÉRFI" megvédi őt és biztonságban érzi magát mellette a külvilágtól, de ő maga szolgáltatja ki magát neki és teremti meg azt a helyzetet, amiben a bántalmazs megtörténik. Ahogy mondtam egy pszichológus kikúrálhatja abból, ha ezt a toxikus modellt otthonról hozta, vagy csak ha olyan mély szorongásai vannak, hogy fél egyedül, iránymutatás nélkül élni a világban, de erre tényleg az a megoldás, hogy ezeken a dolgokon dolgozzon egy szakértővel, nem az, hogy magát áldozatnak nyilvánítsa, vagy mi aként kezeljük.
És egyébként 21 nem olyan fiatal, hiába mi annak hisszük, hiszen egy "normális" családból kikerülő fiatal, ilyenkor még a fősuliról sem kerül ki, tehát valamilyen szinten még mindig a gyermekek kényelmes életét éli, hiszen a szülei teremtik meg neki az otthont, teremtik elő az albérletre és appanázsra valót stb, de pl. Dorka nem ilyen, ő már azért x évet ledolgozott még akkor is ha csak szoláriumi recepciósként, de azért tudja mit jelent öngondoskodni.
Továbbra már számtalanszor leírtam, de konkrétan én live-ban végig hallgattam, amikor Dorka és Bogi az ilyen bántalmazó/kizsákmányoló kapcsolatokról beszéltek, ahol a férfi konkrétan prostiként futtatja a nőt és abból a természetességből, ahogy erről beszéltek teljesen átjött, hogy még ha nem is elsőkézből, de a közvetlen környezetükből rengeteg ilyen esetről tudnak és teljesen normálisnak ítélik meg. ÁRTATLAN Dorka maga mondta ki, hogy ő ilyenbe már nem menne bele, DE SEGÍTENI FELHAJTANI A LÁNYOKAT a kiszemelt férfinek. Na a strici/madame-kodás konkrétan emberkereskedelemnek számít és nagyon komolyan bünteti a törvény, súlyos akár több évtizedik terjedő letöltendő börtönbüntetéssel. Úgyhogy tök mindegy, hogy Dorkácska ezt az értékrendet otthonról hozza, vagy rossz társaságba keveredve sajátította el, 21 évesen ez nem lesz felmentő körülmény a bíróságon, és úgy lecsukják, hogy csak pislog majd. Valahol a felnőtté válás során ki kellene alakulnia a saját értékrendben, mert mint felnőtt állampolgár teljes felelősséggel tarotzik a törvény előtt a saját cselekedeteiért, úgyhogy hiába "csak" 21 éves, ez nem kifogás, főleg ilyen sarkalatos véleménynyilvánítások kapcsán...
@vv13vikcsii: Ja és amire még nem tértem ki, de nagyot röhögtem rajta a kommentedből:
"Nagy szerepe van az érzékenyítésnek, a Me Too-mozgalomnak, a politikai korrektségnek is, pontosabban szólva a szélsőséges irányzatainak."
Lófaszt van ezeknek szerepe bármiben: érzékenyítés, PC-ség meg Me Too Orbanisztában? Norális vagy? Ennek pont a nagy álszent konzervatizmushoz van szerepe, emiatt csinálunk mindig hőst a népmesei parasztgyerekből, amiatt hullatunk (vagyis hullattok ti, mert én biztos nem) krokodilkönnyeket amikor egy határontúli magyar magyarul énekel egy tehetségkutatóban, etc...amiatt az álszent közéleti felsőbbrendűség miatt szeretünk mi jó hangosan ítélkezni mindenki felett és jól megmondani, hogy mi miért vagyunk különbek miközben a saját hibáinkról, hiányosságainkról mélyen hallgatunk...
@sogeking:csupa rejtélyes kérdéssel bombázol.
Milyen kisvasút?
A könyv vásárlása - az amire céloztál néhány napja jelent meg a Líránál - várat magára, ugyanis karácsonyra kaptam egy húszezer forintos vásárlási utalványt, amelyet csak a Líra könyvesboltokban lehet beváltani és még egyelőre nem találtam olyan könyveket amikkel nagyjából kitölteném az adott keretet. Ha kevesebbért vásárlok, akkor a fennmaradt érték bukó, ha többért, akkor rá kell fizetnem, ami nem lenne gond nyilván, de most a könyvvásárlásnál jobban foglalkoztat a lakás klimatizálása, a bojler vízkőtelenítése.
AMÚGY is van egy csomó olvasási restanciám, ami azzal keletkezett, hogy megvásároltam egy csomó könyvet, amit Tracero ajánlott egy szerzőtől, de úgy tűnik azok örök elmaradást fognak képezni. Beleolvastam az egyikbe (egy sorozat első kötete), hááááát az a sorozat szerintem gyarapítani fogja a megvásárolt és el nem olvasott könyvek garmadáját. (Még van pár szerző, akit ajánlott, azok egyelőre kapnak egy "beleolvasási esélyt.)
Képzeld el, egy démon és tündér kereszteződéséből származó félvér hercegnő vámpírral történő szerelmi életének plasztikus részletezéséről szól. Na mondd!!!
@kipcsak harcos: az nem tündér és démon keresztezés :D különben is...ne panaszkodj :D legalább részvevőnként csak 2 karjuk van szegszjelenetek közben XD
@Tracero: Tévedtem, Te nem is egy idejáró rtl szerkesztő vagy, hanem
Loretta a jósnő és esténként cigánykártyával kiveted, hogy mi lesz az öfiben
és időnként be is jön neked.
Esetleg a lottószámokat nem tudnád előre megmondani? kinéztem egy
panorámás vizpartit, de akárhogy próbálkozom nem találom el.
@GinaCsöcsePini: én értem...most mutatta meg a cigánykártya. Evacat szeretne egy panorámás vízparti házat, hogy jobban hallja meg lássa a Balaton sound-ot és szeretne még békákat XD
@vv13vikcsii: én Vivit is bírtam :)
van benne igazság, amit írsz és türelmetlen vagyok Dorkával meg a fülsértő nyígásával és - ahogy Lacihogyvoltol írta - önsorsrontó viselkedésével :) Szeretném, ha visszamenne és csapágyasra hajtaná szentvalen álszentségét XD szeretném látni ezt a szent-szeretet-láv expresszt teljes sebességgel belecsapódni a falba :D
@GinaCsöcsePini: Nem mondhatod rá, hogy szociopata, mert nem vagy szakember.
Zaklatónak meg pláne, hiszen pont őt zaklatták a játékosok, de a nézők is kommentek formájában. A "csendes gyilkos" jelzőben meg a csendest húznám át, azért ő jó hangos,megkerülhetetlen személyiség volt. :D
@LaciHogyVoltol: "...Teljesen mindegy, hogy ez miért van, szocializáció, ahogy te is emlegetted, esetleg teljesen más okból adódó súlyos önbizalom problémák, de amíg valaki arra vágyik, hogy valaki olyan legyen mellette, aki alábbvalónak tartja őt, leuralja és "fejleszteni" akarja, addig igenis ennek a személynek van szerepe a saját sorsában, még abban is ha minden este megverik, mert direkt ehhez a típushoz húz, ilyet választ magának és direkt ignorálja a red flag-eket. Ezen lehet dolgozni pszichológussal és megérteni, hogy honnan ered ez és hogyan lehet rajta segíteni..."
Logikusak az érveid, és talán egyet is értenék, de ennél azért bonyolultabb a helyzet, nincs egységes álláspont ebben a témában. Pl. amiket írtál, azokkal nem értenének egyet a feministák jelentős része, és áldozathibáztatónak könyvelnének el, mert a bántalmazó felelősségét kicsinyíted, háttérbe helyezed és a bántalmazottra helyezed a hangsúlyt - valami ilyesmiket mondanának.
Ha van egy szabolcs megyei cigánysrác egy faluból és rossz irányba halad az élete, akkor hiába mondod neki, hogy "tanulnod és dolgoznod kéne, ahelyett hogy folytatod az önsorsrontó magatartást"... Részben persze maga tehet a helyzetről, de inkább mondható áldozatnak, mert egy olyan közegbe született és nevelkedett, ahol nehéz kitörni és rossz példák veszik körül. Itt jön a politika és a rendszer felelőssége.
@LaciHogyVoltol: "Lófaszt van ezeknek szerepe bármiben: érzékenyítés, PC-ség meg Me Too Orbanisztában?"
Magyarország kicsit különleges helyzetben van, Nyugat és Putyinisztán között helyezkedik el félúton (nem földrajzi értelemben), így még Orbanisztánba is betörnek ezek az eszmék, és hatással vannak, mégha nem is annyira, mint a jobb sorsú országokban.
Megjegyezném persze, hogy sajnos Mo. az utóbbi években kezd egyre jobban középről Putyinisztán irányába haladni, reméljük 2026-ban visszafordulunk (bár szerintem a rendszert csak erőszakos hatalomátvétellel lehetne leváltani és a mostani vezetőket nem a törvények szerint kéne elítélni, mert bebetonozták magukat)
@Tracero: Valld be, hogy az egyik szerkesztő vagy. A többiek már figyelni fogják az adás végén a stáblistát, és leszűkíthetik pár főre, hogy ki is lehetsz valójában :)
A "buktassuk meg Vazelint Dorka által" hadművelet továbbra is tetszik. :D
@kipcsak harcos: akkor most lebuktál, mert az új könyv olvasására hivatkoztál, mint VV-zést gátló tényező :):) én bírom a fantasyt, bár felnőtt romantikus irodalom formájában még nem találkoztam vele
*és hogy legyen neked egyensúly, nagyon más stílus :) www.youtube.com/watch?v=VzmAppPDPrE
László Attila - Magyar vagyok (Kiss Kata zenekar feldolgozás)
VV Zsuzsu kissé bolondos, maníros, túlzó gesztusokkal, jellegzetes tájszólással, azért nyert, mert kellett egy női győztes. VV10 Vivi számomra a totálisan jellegtelen tucatember megtestesítője. Azért nyert, mert nem maradt más. (viszont lesz onlyfanse, hoppá:) Kipcsák Kedvence Krisztina egy sokszínű, alapvetően érdekes karakter. Őt viszont görcsös megfelelési vágy, és ennek (önmaga által gondolt) nem teljesítéséből fakadó önsajnálat jellemezte.
Dorka meg egy mézesmázas hátbaszúrós.
@sogeking: összefoglaló van, csak nem kommentelünk, mert rágjuk a körmünket
izgalmunkban, hogy hány villakanál készül el, és lesz-e a nap dolgozója csicsi.
Galamb rulez!!!! Jól célzott. Csicsi le van szarva.
Na jó be kell valljam, hogy amikor Csicsi meginvitálta Noémit egy csajos pisilésre (értsd: beszélgetés a WC-n miközben az egyik pisil, csak nők által űzött elfoglaltság), majd alig győzte kihajtani, amikor saját meglepetésére (hogy nem lett ezt előre érzi?!) elkezdett fosni, Noémi meg olyan részeg volt, hogyha Csicsi nm hajtja ki zokszó nélkül végigvárta volna a fosást prmierplánban...na ezen nagyon röhögtem :D
Egyébként ha már áldozat-tettetés volt a téma, most Noémi valószínűleg nagyon érzi a vesztét, mert a semmiből kezdte magát sajnáltatni. Én meg pont azért bírom a Dudut (meg a Szingi vagy svindli nosztalgia miatt - az is igazi first tier trash műsor volt), mert ő nem ül fel az ilyeneknek, mint a többi, aki szalad vigasztalni, hanem felvállalja a véleményét, hogy szerinte a bolhából csinál elefántot a csaj és ráhagyja...
@Tracero: még nem értem a végére és lehet, hogy sosem fogok. (Már legalább 50-szer vágtam bele az olvasásának.)
Abból gondoltam varázsló és démon keresztezésnek, mert a keresztanyja varázsló (és a "lánynak" is volt varázsképessége, amit elraboltak tőle) a keresztapja pedig démon, tehát az apja is démon lehetett.
Olyan érzésem volt olvasáskor, mintha állatok intimitását kukkolnám :(
Akkor ha arra vetemednék, hogyha már megvettem a könyveket elolvasom a többi részt is ilyenekre számíthatok?
@sogeking: " VV-zést gátló tényező"
Az előbbi kommentem talán meg is válaszolta miért nem nyüzsgök itt mostanában.
Az Édennél Nyuszóval ketten tartottuk a frontot, a többiek már rég megnézték az RTL+ -on.
Aztán Nyuszóról is kiderült hogy látta már csak miattam kommentelte a rendes közvetítéssel egyidőben.
@pomac: kösz, de félreértésben vagy :)
Nekem is van RTL+ -os előfizetésem, de én szándékosan nem ott nézem, mert ha nézek az időben valamit TV-n az inkább a The Floor-kvíz és így a COOL marad a 22:00-ás ismétlésével. (Persze, ha nem lövi le itt valaki a lényeget és nyilván az is kell, hogy olvassam a blogot, mostanában nem annyira.)
@kipcsak harcos: A fő sodor 22:00-tól nézi. Nem spoilerezni kb. lehetetlen, hiszen a mai coolos összefoglaló a tegnapi sztrímre is épül, ami már valószínűleg akkor érintve lett a kommentekben. Nemcsak a nézés, hanem a vélemények ütköztetése céljával is kommentelhetsz :)
@kipcsak harcos: most hogy ezt leírtad jobban elolvasva mit írtál előtte tényleg félreértettem :D , ja arra gondoltam nincs+ és reklám nélkül gyorsabban akarod megnézni
A kortárs beszédes résznél leolvadt az agyam, itt látszik, ezek mennyire tudatlan furkók.
A technikai stáb meg bő 20 év alatt nem tudta megoldani, hogy jól működjön a hangosítás, mindig rinyálás van az élő jeleneteknél, hogy nem hallják egymást.
@GinaCsöcsePini: én annál ellenszenvesebben, undorítóbban enni embert nem láttam, mint azt a csajt, akinek a cigó párja a szájába köpött, brrrr!
Nem tudom melyik VV-ben volt.
ha már evés ,reni (de a többiek is de főleg ő) mikor eszik eltakarja a száját... de ha beszél akkor nem , ennek mi értelme van , próbál kulturált lenni de nagyon nem megy neki sem evés közben ,vagy egyél vagy beszélj ennyire egyszerű
@Fu Szekh Li: én már kifejtettem.
Noémi maradjon.
Nem mintha kedvelném, de nekem, mint nézőnek az az érdekem, hogy ebből a langy
húgyból másszanak már ki és történjen végre valami azon kivül, hogy Dorka nyávogását
kelljen hallgatnom és néznem, ahogy mozog felettük a takaró.
Ha Valen akkora nagy ász, akkor legyen saját jogán a középpontban és ne azért mert
szerelmi szálnak lennie kell.
Kezdjenek végre játszani a többiek is, és ne azon morfondirozzanak, hogy miért kell
Valennek nyernie ezt a játékot, miért ne lehetnének ők az az egy aki mindent visz.
Azon vitatkoznak, hogy kortárs vagy kortes beszéd... és persze az dióták vannak többen.
Noémi a kortársra szavazott... ( a körmeit baltával vagdosnám le)
@GinaCsöcsePini: ti már nem emlékezhettek arra az időre, amikor a szőr még természetes volt. Ha nőtt-nőtt, nem nagyon foglalkoztak vele. Aztán kezdődött
a bikinivonal gyantázása.
Emlékszem rá még bőven a szocializmust épitettük az ország legnagyobb vállalatának
irodáiban, ahol a főnök szabadsága idején a hölgyek kipróbálták hogyan is kell azt
csinálni. Megvették a gyantát, melegitették, kenték, kis fa spatulával, de nem tudták
a pontos technológiát.
Igy esett, hogy a kenésnél valahogy a spatula benne ragadt a gyantába, az meg a .......
A csaoat egy emberként visitott, az egyik fele a röhögéstől, a másik meg a fájdalomtól.
@evacat: Nos ÉN nagyon is emlékszem rá.... hónaljban is, mindenhol is.
Sőt tovább megyek: az a fiú volt már férfi akinek szőrösödni kezdett a... na mije ?
a mellkasa !!! nézegettük egymásét állandóan! ( érdekes hogy pont ott és nem az állon vagyon egyéb helyen de ez volt)
Egyébként máig állítom, hogy a hónalj szőrnek van egészségben szerepe!
@GinaCsöcsePini: na, én még mindig tartom, hogy Noémi maradjon.
Dorka takarit, majd engedelmesen befekszik a paplan és Valen alá.
Ha ilyenre vágyom, van rá lehetőség máshol is.
Noémi legalább hány és hülyeségeket beszél.
@Fermina Daza 0413: nem furcsa. Ha neki nem tetszik tegye, aki meg mást gondol,
legyen ugy.
De ha hirdetjük a toleranciát, az elfogadást, akkor tegyünk is ugy.
A neveket még mindig nem sikerül jól kiírni.
Remélem lesz majd szavazás, hogy jövőre ki vezesse a műsort: Megyeri Csilla, PDP vagy AI. Minden szavazatom megy PDP-re.
Mennyivel jobb volt most az öfi, csökkentett Dorka és Valen tartalommal.
vicces volt ,g geri 2x is megkérdezte hogy a kulcsot kell kivenni ,megfordította és kiesett ,egyik segítő el is röhögte magát ,peti a kellékeseket szidta ,g geri mondta hogy akkor kész van de peti mondta de azért folytassuk ,utána úgy mondták hogy az a cél hogy 4 lépésből kinyisd ez csak 1 volt stb stb volt vagy 45 perc ,fenn van a videó , ezzel az összefoglalóval jól lejáratták magukat
@SZIGMA: Nem tudod a neveket és a feliratozó is elrontja a neveket. Még említetted az AI-t és most PP is az AI-val beszélget. Nem vagy te titokban szerkesztő? :D
"....hallott olyan európai iskoláról, ahol kötelező fordított napot tartanak, ahol a fiúk lánynak öltöznek, és fordítva."
Ezt a majomgeci vén szar mondta, de szerintetek tényleg van ilyen Európában bárhol ?
Ahhoz képest, hogy Valen abban az ismerd meg a villalakókat videóban, ahol az első 8 ápoltat kérdezgették kijelentette, hogy egy nő szemöldöktől lábujjhegyig, egy férfi pedig nyaktól combig legyen szőrtelen, úgy burjánzik a szőr a seggén (ez most a zuhany alatti Dorka maszatolásnál volt nagyon látványos), hogy el is kereszteltem Szőrmókseggnek...
Szegény Noémit meg eddig is ha felülről mutatták látszott, de most, hogy nedves fejjel felülről mutatták nagyon látszott, hogy nagyon csúnyán kopaszodik szegény, neki 5-10 év és úgy fog kinézni, mint azok a szegény nénik, akiket a metrón lehet látni pár szár hajjal, de azt hosszan hagyva, hátha eltakarja a kopsz foltokat (pedig nem)...
Lehetne olyan feladat, hogy beküldenek egy szakorvost, aki átültet szőrt Valen seggéről Noémi fejére, legalább valami érdemi is történne a villában...
@Frászkarika: "Nem tudod a neveket és a feliratozó is elrontja a neveket. Még említetted az AI-t és most PP is az AI-val beszélget. Nem vagy te titokban szerkesztő? :D"
Kikérem magamnak, én tudom a neveket, az igazit is és az általam adott beceneveket is.
Az AI-t azután említettem, hogy láttam PDP-t az öfiben az AI-al beszélgetni.
Meg ha szerkesztő lennék, ennél jobb lenne a műsor, nem?
(Többen Tracero-ra gyanakszanak a valóra vált jóslatai miatt. Igaz, ami igaz, ha Tracero nevének betűiből elveszünk 4-et és hármat megváltoztatunk, akkor kijön a PDP. Vagy a sör...
De inkább arról van szó, hogy a szerkik vagy személyesen PDP olvassa a blogot és lopják az ötleteket. Úgyhogy PDP, mondd ki az EKG-t!)
Dorka amúgy mind külsőre, mind a gesztusvilágát, egész lényét tekintve VV 9 Özvegyre hasonlít. Tudjátok, ő volt az a csaj, aki:
1., Bement jegygyűrűvel, mint friss mennyasszony.
2., 2-3 nap múlva lefeküdt Radiccsal.
3., Radics kiesése után összejött Krisztiánnal.
4., Majd Krisztián távozása után, Csoki és Hunor is csapta neki a szelet, bár idő hiánya miatt ezekből nem lett semmi.
Szörnyű ezeket leírni, de még így is VV 9 Vivien számomra nem a legutálatosabb karakterek közé tartozott, ahogy mostani felhozatalban Dorka sem a legrosszabb. Inkább vele lennék összezárva, mint egy Duduval vagy egy savanyú uborka Noémivel, és egyáltalán nem csak azért, mert Dorka rendet tesz, takarít rendesen...
@vv13vikcsii: csak halkan mondom, hogy én már 8-10 évvel ezelőtt is itt verseltem (akkor még a Hogyvolt-on). Csak akkor még nem tudtam megzenésíteni :)
@GinaCsöcsePini: átöltözés lány fiúnak meg vissza: ilyet az idióta kétbites barmok találnak ki. Nincs ilyen. Ha valaki tud róla az összes egy linket. Akkor elhisze.lm!
Orka és NoRémi párbaja: Azon gondolkodtam mivel veszítünk többet? Annyira Zs kategóriás mind a kettő, hogy rettenet. A fantom képre szavaztam, marodok is ott...
Orka és NoRémi párbaja: Azon gondolkodtam mivel veszítünk többet? Annyira Zs kategóriás mind a kettő, hogy rettenet. A fantom képre szavaztam, marodok is ott... @LaciHogyVoltol:
"Lehetne olyan feladat, hogy beküldenek egy szakorvost, aki átültet szőrt Valen seggéről Noémi fejére, legalább valami érdemi is történne a villában..."
@Fu Szekh Li: Ámen, Tezsvír :D már leírtam egy párszor, de én szeretném, ha szentvalenből kijönne a vadbarom, mert Dorka csapágyasra hajtja az idegeit :D
@Fu Szekh Li: Ja, erre emlékszem, még a VV 12 kezdése előtt is linkelted :)
Ha egyszer Sogekinggel írunk Fantom indulót/himnuszt, akkor megkérünk téged, hogy zenésítsd meg
@Fu Szekh Li: Kapott is két szavazatot, amit nem értek, mert egy férfi segg nem lehet szép, ráadásul Lacihogyvoltol elmondása szerint még szőrös is Valené.
Azt hiszem ez az utolsó nap, hogy lehet a nézőknek jelentkezni a játékba. Biztos, hogy az RTL nem az előfizetők között fog választani, hanem a saját emberei között, tehát csak reklámfogás volt. És valószínűleg csaj lesz, mert kezd eltolódni a nemi arány (Bogi és Gina után újra lány fog kiesni)
Jó estét együttnézősek! Mivel a Reddit elspoilerezte az egészet, így ma szerintem csak a klasszikus öfis időben maradok. Amúgyis túráztam egyet ma a Bakonyban, úgyhogy kraft sincs bennem tovább.
PDP nyitja az öfit, szokatlanul visszafogott szettben, fehér pólón sárga ing. Egy kosárlabdázó kidobott farmerjában parádézik, gondolom ezért van háromszor visszahajtva a szára. Az asztal még bírja a gyűrődést, de gyerek még az idő. Az előző bulit foglalja össze, sírósra itták magukat az ápoltak és valaki kivégezte PDP kedvencét, a flamingót. Mondom, hogy nem normális ez a furcsa vonzódása ezekhez a rózsaszín dolgokhoz, de senki nem hisz nekem…Na, mindegy…
A nézők szívatásai vették át az irányítást, Zsigeri és Nyomi az egész napját boxkesztyűben kellett eltöltse, ami tuti jó móka lehetett és aztán ott van még D(okt)orka levele is, ami izgalomban tart minket (Nem.)
Hangos zene töri meg a horkolást a hálóban, ideje feltápászkodni. Gólem a reggeli merevedésével kápráztatja el Dzsabbát és (Ki)Verát, a mutatványt a szoba ajtajából D(okt)orka kíséri figyelemmel.
Megjön a löevél, amit a South Park-os Kenny-nek öltözött Zsigeri olvas fel. Zsigeri és Nyomi boxkesztyűben tölti a napot, a WC-zés biztos mókás lesz.
A hálóban Nyomi ölelgeti Gólemet, amikor feltűnik a csillogó szemű D(okt)orka. Gólemnek írt valamit, amit szeretne felolvasni, de a szentéletű előbb elszívna egy cigit.
A cigizősben Zsigeri osztja meg tudását a boxról. Nem sok, maradjunk ennyiben.
A konyhában D(okt)orka VA Ginával tárgyalja ki Nyomi és Gólem ölelkezését. A tetovált lány egy lehetetlen feladattal rázza le a szöszit, aszondja: “Gondolkozzál már egy kicsit!”
Gólem játssza az elérhetetlent, D(okt)orka ettől kivan mint a f@s, ráakaszkodik a dakota szektavezérre. A fürdőszobában végre felolvashatja a versét, ami egy kisiskolás locsolóvers mintájára készült, naddon szíp.
Gólem viszont olyan mint egy szovjet bicikli, hajthatatlan.
D(okt)orka a hálóban sírja el bánatát Qki D-nek, aki hasznos tanácsokkal látja el. Amiket persze telibeszar hősnőnk és rögtön rátör Gólemre. Elhangzik a “Szeretlek!” is, zenei aláfestésül Brian Adams (Everything I do) I do it for you című dalát kapjuk, tök romi.
Gólem és Frodo 9 (kilenc) másodperc alatt beszéli meg a történteket, ami még így is 9 másodperccel több, mint amire vágytunk, de ez van.
PDP a stúdióban fejti ki a helyzetet, hogy hasonló helyzetben őt mindenki tökön rúgná, feleségtől kutyáig. De hagyjuk is ezt a kínos performanszt, menjünk tovább a nézői kommentekkel, amit a lakók olvashattak.
Löevél, kommentek jönnek, üljetek a kanapéra most! Jönnek a semmitmondó üzik, aztán becsapódik a bomba: “Nagyon bírlak Gólem, a Nyomival való szájrapuszi se tántorított el!”
Az már csak hab a tortán, hogy ezt egy fazekasbenceprivat nevű felhasználó írta, dehát modern időket élünk, Bence is nyilván kedveli a rózsaszínt. Nekünk nézőknek bejátsszák a történést, egyértelműen megtörtént a szájrapuszi.
Nyomi és Gólem persze tagad halálig, Nyomi még a riportban is, de a kutya se hisz nekik.
D(okt)orka és Gólem vergődik, nyígás ezerrel, egy fél szájvízért cserébe Gólem megöleli a szöszit, abba bele sem merek gondolni, mit nyújtana neki egy szappanért vagy egy csík piros Marbiért, ahogy a kaptárban szokás.
PDP felvezeti a nézői feladatokat, amit mutat is, most!
Löevél, a telefonokra érkeznek feladatok, lehet csinálni, csicskák!
Frodo Nyomi lábát testápolózza, Dzsabba nyusziugrásban közlekedhet csak, nagyon kreatív, ügyesek a szerk…akarom mondani a nézők.
A fürdőszobában D(okt)orka a megint nedves VA Ginánál b@ssza ki a biztosítékot, már megint neki akar nyígni, hogy most akkor feladja a játékot vagy ne, az meg már tököt növesztett, hogy tele lehessen ezzel az egésszel.
Saved by the bell, üzenet érkezik, D(okt)orka kiskanállal etesse meg Qki D-t.
A rapper nyomoronc a riportban újságolja, hogy ők a testvérével egymás arcára kenik a Nutellát, ők nem sz@rral gurigáznak. Qki D is megkapja a maga dózisát a romantikus tragédiából, de telibesz@rja.
Végül sor kerül a nagy beszélgetésre, a szektás meggyőzi a szöszit, hogy maradjon a játékban, mind fellélegezhetünk.
Üzenet, a fiúk csináljanak egy chippendale-show-t a lányoknak, amit Zsigeri maxol ki, ahogy Dzsabbára vizet locsol. A show végén Gólem és D(okt)orka a nyugiba oson, hogy papás-mamást játsszanak a takaró alatt. Később a szöszi Nyominak újságolja, hogy jól felhúzta a kispesti Buddhát és otthagyta csőre töltve, hogy verje ki magának.
A nyugiszoba most nem éppen a nyugalom szigete, Ghe*i is kiabál, Gólem üvöltve mártírkodik, később a már nem szomjas Dzsabba pattan fel, hogy szétüsse D(okt)orka fejét.
Megy a szájtépés, engem jobban lekötöttek (Ki)Vera pólóján átütő mellbimbói, szóval nem figyeltem, bocsi. Gólem szótlanul nézi, ahogy Ghe*i és Dzsabba kiosztja a csajt, aztán még ő is belerúg verbálisan, hogy érezze a helyzet súlyát. A szöszinek ennyi volt, egyenesen a riportba megy, hogy feladja a játékot. Aztán csatlakozik a nappaliban döglő Qki D-hez, aki k..vára boldog, hogy alvás helyett ezt kell hallgatnia.
A szó újra a stúdióé, PDP felkonferálja az új beköltözőt, kisfilm következik, csak erős idegzetűeknek!
“Minek ide idézet, ha odab@sz a kinézet!” - nyit igen erősen egy 160 centis, 60 kilós legény és már sírok is a röhögéstől. A srác feje és fogazata semmi kétséget nem hagy, hogy miért Csacsi a neve, életre kelt a szamár a Shrek-ből. A kaszting meghúzta a váratlant, ez is egy focista. Erre nem számítottatok, mi? Csapatkapitány is volt, amit minden kapitány nevében kikérek magamnak, ez van, ha felhígul a kapitányi szakma. Elmondta a véleményét a szövetségnek, erre kib@szták a válogatottból, ez bizony nagy szamárság volt.
Elég ütős mottója van: “Eddzen, aki ügyetlen, dolgozzon, aki szegény.”
Erről Éden Pókmajom Szandra jut eszembe, aki hasonló ars poetica-val hagyta el az Aranypart című reality forgatását, mindjárt az első napon. Csacsink autónepperként folytatta pályafutását, ahol ő volt a legnagyobb király. Mostanában azzal tengeti napjait, hogy egy szál gatyában sétál el a szaunáig, ami az adottságait tekintve elég komoly önbizalomról árulkodik.
Mindig van pár nője, mert jó a pacek meg a vaker. Kimondja, amit gondol, csak győzzük kivárni, míg gondol valamit. Lesz itt balhé ezerrel, mindenkibe beleáll mint a balta.
PDP fel van pörögve, vagy a kisfilm vagy az új asztalon maradt fehér por ütött be, nem tudjuk, de indokolatlanul vidám a srác. Csacsi már berendelné a csajokat az utcáról a villába, olyan Next Top Model Hungary feelingem támadt. A műsorvezetést is átvenné, PDP azonnal becsicskul és tárcsázza Kolosi Péter számát. A beszélgetés további része szürreális, teli torokból röhögve, összefüggéstelenül beszélnek mindketten, semmi újat nem tudunk meg. PDP megdicséri Csacsi testét, elég meleg a helyzet. PDP ad egy lila kendőt és egy lila-fekete kockásat is. A lila a védettség, a másikat viszont nem mondja el PDP, az meglepi. Csacsi szerint PDP-nek jobban állna a lila-fekete kendő, évődnek egy kicsit, én elmentem hányni…
Végre kiüget a Csacsi a Villaajtón, a távolból még hallom, ahogy kérdezi: “Ott vagyunk már?”
PDP is lenyugszik kicsit, feldobja a szavazást: “Melyik két villalakó készítsen sütőkesztyűben reggelit a többieknek, majd takarítsanak is el?”
Jön a levezetés, állóvíz, maskara, miegyéb.
Kövi adásban: Baywatch, lamour, D(okt)orka-Nyomi nyígás, főcím, Paprika logo oszt…
Barátom a "termékértékesítésnél" képesek voltak azzal nyitni, hogy Noéminek milyen szép haja van, amikor kis túlzással már most a feje tetején kezdődik a hajvonala...szerencséje, hogy a fiúk többsége nem túl magas a villában, mert valaki felülről látná a fejét mint mi dobna egy hátast...
Dora visszatérésének nem örülök, de mondjuk kisülhat belőle egy érdekes tanulmány, mert ha három hét alatt ennyit tokásodott (akkora már most a feje, mint egy ház), akkor ez 1-2 hónapon belül VV történelmet fog írni a legnagyobb hízás kategóriában...Szőrmóksegg gondolom nagyon fogja díjazni ha vágó súlyba lép a futtatni kívánt hölgyemény XD
@Tracero: most kapták a levelet ,még egy óra és kb kezdik ,de én már suhanok is tovább dolgozni ,úgyhogy nem tudom hogy lesz a két csapat és milyen feladat lesz
Amúgy Noémi családja tényleg megdöbbentő volt, anyukától full vonó, apukát nem tudtam beazonosítani.
Dorka szüleit viszont bírtam, az apukáján végig látszott, hogy "eljöttem ide értek drága lányom, de én szégyellem, hogy itt vagyok". Az anyukája meg nagyon rázta a fejét, amikor Dorka azt mondta, hogy nem teljesített szexuális aktust meg akkor is, amikor Dorka azt mondta, hogy le szeretné olvasni az arcáról, hogy mit gondol a Valennel való kapcsolatáról. Bár érdekes, mert Dorka tényleg annyira nem akarja látni a fától az erdőt, hogy anyukája fullon mimikálta, hogy "felejtsd el, ez full off", ő meg benyögte, hogy "látom, hogy támogatja"...erre mondtam, hogy nincs is mit szépíteni #önsorsrontó.
NTMH hírek: Paff Gabi és Jóbőri Lili távozásával kialakult a Top4: Vidéki Vivi, Buja Niki, Műszálas Lili és Kijute Ahova. Vasárnap táncos produkcióval egybekötött döntő lesz, ahol izgulhatunk a kedvenceinkért.
Benéztem, valamiféle tesztet csináltatnak a lakókkal, tanácstalan fejek tömkelege.
Később megbeszélik...
Orka: - Azt tudtam hogy ő miniszterelnök nem köztársasági elnök!
Kikidi:- Egyátalán mi a különbség a kettő között??
Lego: - Az egyik az országot irányítja a másik......a köztársaságot...
Háló! Külföldön voltam, tegnapra hoztam be a lemaradást, eddig ezért nem olvastalak benneteket, illtve nem írtam ide az okosságot.
Nekem az elejétől egyértelmű volt, hogy Nyomi meg Gólem ugyanazon etnikumhoz tartoznak.
Zsigeri a legjobb. Magamat is meglepve, Dzsabbát is kedvelem. Meg az izompacsirta gyereket, nemtomanevét, Ádi?
Meg azt nem értem, hogy az a csinos lány, még talán nem is oly ostoba, Reni, hogy feküdhet össze azzal az ősprolii hidrogénezett fejú fiatalemberrel (akivel szintén nincs gomdom, leszámítva, hogy proletár, és hogy alacsony az IQ-ja.
@Spitzbauer: szerintem Reninek kellett egy valami vibrátor helyett. Annak lánynak még van is valamilyen agy félesége is. A srác jó.lelkű, de amolyan Forrest Gump féle figura, a csaj meg az ő Jennyije....
Jó estét mindenkinek, kivéve a Mömaxnak, amiért lengyelről fénymásolt és zsugorított használati utasítás adnak a Bergen sarokkanapé mellé és azt hazudják, hogy két ember 30 perc alatt összerakja. A Mömaxosoknak azt kívánom, hogy végtelenítve kelljen nézniük a Viasaton azt a kurva kínos hoteles "vicces" időjárásjelentést.
Remélem a mai öfivel lehet stresszt levezetni, mert a mellékelt ábra alapján rámfér.
@sogeking: Ha Kikidi lazábban venné magát ittasan, tolhatna olyan elmélkedéseket ittasan, mint Robi a szalajtós biciklivel. Kár, hogy nem engedi el magát.
megszavaztatják velünk hogy + 500 nyerjenek ,most meg bedobnak nekik egy ilyen la visszaszámlálót hogy 2 óra van még hátra (ami 1:45 volt valójában). egy óránál jön egy levél
hatástalaníthatják a visszaszámlálót ??? de azt nem pontosítják nekünk sem hogy csak az idő 0 le vagy a nyereményt is ,de ha a nyereményt is akkor minek szavaztatják meg velünk mikor nem közlik velünk is a célokat ,mert akkor a negatív összeget is megszavazhattuk volna .. velünk is szórakoznak
Vészesen csökken az aktivitás emberek: az előző poszt is kb. 2 hétig volt kinn és 2x annyi komment jött, mint ehhez...ennyire unalomba fulladt az évad, vagy Gina csöcsei vitték a szériát a vállukon?
@LaciHogyVoltol: Az újdonság varázsa elszállt, Gina is már villán kívül domborít, most kaptunk egy tockost Dorka visszatérésével, a szerkik se igazán tettek ki magukért, PDP is hanyatlik, Mimó menti meg a show-t néha, az igazán aktív kommentelők közül többen eltűntek, az öfijeimre alig van visszajelzés. Egy kicsit most langyos víz ez, később talán történik valami érdemleges és mindenki visszaül a lóra.
@LaciHogyVoltol: Egyik ok lehet az időszak: nem jó ötlet tavasz végére, nyár elejére tenni ezt a műsort.
Másfelől ez a kevertség is idegesíthet többeket: a folyó műsorban megjelenik 1 óra tegnapi ÖFI 20h-kor amikor az itteniek harmada-fele nem ér még rá.
De aki éppen ráér és megnézi, az kommentel online-időben teljesen jogosan.
Viszont így aki jön 22h-re megnézni TV-ben(!) a tegnapot, az inkább nem olvas be ide, mert nem akarja lelövetni az általa érdekesnek gondolt részt.. ez is teljesen jogos
Harmadrészt ezek a mostaniak olyan furcsák... másként bunkók és így szokatlanok.
pl. tudnak angolul (úgy ahogy), de alapműveltégben ugyanolyan gyengék, mit a régiek.
vagy csak kiöregedtünk a műfajból :)
Jah és PP-t megszoktam és Csilla ellenében várom vissza(!!!!), ami elég ciki.....
Pedig Csilla is igyekszik látom én és kinézetre se rossz... dehát na
@GinaCsöcsePini: Álműveltség, magabiztosan előadják a semmit. Valen a legjobb példa, a mézesmázas, behízelgő stílusával körül fon, mint egy kígyó. Amúgy kicsit jellegtelenek a játékosok. Nem véletlen, hogy Renit és Verát nem bírod megkülönböztetni. Könnyen behelyettesíthetők egy ugyanolyan sablonból kiöntött másik emberrel. Gina ezért volt üdítő kivétel, volt egy stabil, egyedibb személyisége. (ez nem a játékosok hibája)
@K_Attila: amikor a nőknek feltöltött lett a szája
@LaciHogyVoltol: Én fékezett habzású üzemmódban vagyok :)
Érdekes, hogy a múltkor pl. érdekelt, hogy Melina/ Ákos/ Kriszti hogyan viselkedik egy-egy szituban. Most totál hidegen hagy, hogy Geri - aki amúgy szimpi - éppen mit csinál. Kb. ki tudom találni anélkül, hogy megnézném.
A blogot ettől függetlenül sok mindennel fel lehetne dobni.
PDP rám írt, hogy lezárult a jelentkezési időszak, de az utolsó beköltözőre nem találták senkit. Ezért arra kért, hogy itt a blogon tartsuk meg a beszavazó show-t. Kiemelte, hogy csak az itt kommentelők között kerülhet ki a 15. játékos.
A beszavazó show úgy néz ki, hogy mindenkinek javaslatot kell tenni az utolsó beköltözőre. Az én szavazatom War of Colours-é. Ennek 2 oka van:
- Maga írta korábban, hogy szívesen jelentkezne.
- De ami ennél is fontosabb, hogy színesebbé tenné az egyszínű női felhozatalt. Írtátok páran, hogy pl. Renit és Verát keveritek, annyira hasonlóak a csajok, pont ezért szükséges valaki olyan, mint WOC, aki alaposan átrendezné az erőviszonyokat és felkavarná az állóvizet.
@LaciHogyVoltol: @sogeking: Sok VV 11 alatt nagyon rendszeresen kommentelő személy most nem igazán aktív sajnos.
Például
- Hereverő Heverő állítólag nem is nézi.
- War of Colours eltűnt, csak néha néz fel. Remélem hamarosan visszatért.
- Nyuszomuszo83-at elüldöztem.
- Kosztarika, Fálki egyáltalán nincs jelen.
- De VVerőlegénytől kezdve Rókatündérkéig sokan hiányoznak, az aktivitás egy öngerjesztő folyamatban csökken, és minél kevesebben leszünk, annál jobban fog növekedni a létszám csökkenés sebessége.
@vv13vikcsii: Nyílván én is tehetnék ellene, s lehetnék aktívabb, de gyakran 2-3 öfivel vagyok lemaradva. Lehet, hogy velem van baj, de most nem hoz lázba a VV.
A castingosok figyelembe vették a nézők kívánságát, és egy kicsit értelmesebb és rendesebb társasságot válogattak össze. Lehet, hogy pont ez a baj és minél alpáribb, és rosszindulatúbb embereket kell összehozni egy jó műsor létrehozásához.
@Frászkarika: Ez a műveltségi vetélkedő valóban nem rossz. :D
Akartam már tőled kérdezni, már adtál rá utalásokat, de azért megkérdezem. Fiú vagy lány vagy? Téged meg még Egykecskét nem tudtam biztosra azonosítani.
@Frászkarika: Ja értem :D Végülis az sem baj, persze sokkal jobb nőnek lenni, de nem tragédia, túlélhető.
Csak azért kérdeztem, mert akkor eszerint fogok neked itt párt választani, hivatásos cupido vagyok
@K_Attila: állítólag :D azért kampányoltam, hogy az egyiket ejtse ki Dorka a párbajon, mert store-ok kapok, amikor megpróbálom őket megkülönböztetni :P főleg, amikor egymás mellett ülnek :P
A reggeli kávémhoz bekukkantottam az élőbe.
Kiki, Reni, Valen beszélgetnek arról, hogy milyen kellemetlen volt a tegnap esti cuppogás, csattogás, sóhajtozás a hálóban.
Én ülök forditva a lovon? Hát kik csattogtak? Reni és Valen? S ők érezték kellemetlennek?
Valen mitinget fog összehivni a témában. Mostantól csak a nyugiban lehet majd szerelmesnek lenni. Aha....
Szerintem is meg lehet különböztetni Renit meg Verát.
Egyébként kár, hogy a kvízeredményeket nem tették publikussá, gondolom nem akarták bevallani, hogy Még Dzsígeri, Giada meg Dorka is rávert a Kikidí-Valen párosra...
@evacat: "Egyébként most megint szemügyre vettem a nemes arcélet, a tök fejet, a pupos vállat, a kitolt hasat, a cingár lábakat.
Csak nekem vannak más elképzeléseim az álmok paripás hercegéről?
Miért vannak oda a nők érte. Én inkább tőle vagyok oda egyre jobban."
Szerintem leginkább úgy néz ki a pali, mint Gyagyás Tódi a Gumimacikból.
A Reni-Vera problematikát én se értem, barna<>szőke, természetes<>műmell. Nyávog mindkettő, de teljesen másképp. Renit ráadásul a nap nagy részében beárnyékolja egy rekedten nyávogó szőke nyálgép, Geri, míg Verát többnyire Ádi közelében lehet látni.
Koliban a szomszéd szobában lakó csaj hozott nekem szellem chilit, mert tudta, hogy szeretem a csípőset és a tesója meg termeszti otthon. Én azt az egyetlen szem paprikát meggondolatlanul bedobtam egy pizzával. Záros határidőn belül az emelet összes tejét megittam és mindenki azon röhögött, hogy szenvedek.
Éjjel kijött felül, de az is csípett. Nagyjából egy órán keresztül fetrengtem csatakosra izzadva a fürdő padlóján és biztos voltam benne, hogy rövidesen meghalok.
Azóta nem tudok szórakozni azon, hogy gyanútlan emberekkel extrém csípőset etetnek és röhögnek a szenvedésein.
Belenéztem a sztrímbe. A fürdőben undorítóan van szilózva a padló és a fürdőhöz közelebbi ablaknál is elég ocsmány a perem. Kéne egy jó burkoló az RTL-nek.
A mai feladatban a csapat felét elvakítják és mehetnek amerre látnak.
@Frászkarika: A következő évad lehetne Va(ko)ló Világ és azzal kezdhetnének a beköltözők, hogy leburkolnak, összerakják a bútorokat, villanyt szerelnek, stb... XD
Hali mindenkinek! Nos ha Ádi kiviszi valton Valent akkor nagyot fog nőni a szememben, jó lenne ha kint is hagyná. Kikidit viszont még mindig kedvelem, na meg szerintem a Csaszi alul is maradna ellene. Meglátjuk.
Én egy 45 éves, politikailag aktív, véleménnyel redelkező ember lennék! Nyelveket beszélek, több diplomám van és eljutottam arra a szintre, hogy leszarom a magyar politikát!
Szerintetek mennyire gáz, hogy inkább a VV-t nézem, mint a EP jelölti vitát az M1-en?
@Fu Szekh Li: Nem tudom, legalább 5 ember kellene, aztán kitaláljuk. Zsűri is lehet, vagy bárki pontozhat, vagy csak úgy. Eléggé kicsi az érdeklődés mostanában, meglátjuk.
@sogeking: na jó rábeszéltél, nézem azt is! Mondjuk az én favorit pártomnak jó eséllyel az EP választáson 1%-a lesz.
Mondjuk ettől még elmegyek szavazni csak egy kicsit elveszi a kedvemet, hogy azok a pártok akik mást is tudnak mondani, mint Gyurcsány vagy O1G esélyes sincs ebben az országban...
Valen a nárcisztikus pszichopátia szép példája: a tükrökben csodálja magát, felszínes tudással igyekszik lenyűgözni másokat, és a többieknek az a véleményük róla, hogy folyamatosan szerepet játszik. De természetesen nem távdiagnosztizálunk.
Tompika viszont szenzációsan hozta a formáját:
Gyucsány 8év , Soros, dollárbaloldal, háborúpártiak, Brüsszel ! Meg néhány kötőszó köztük ! :D :D
VAN MÉG OLYAN MAGYAR FÉLÁLLAT ORK aki hisz ezekneka Dagadt gecinek és bandájának ?
Akivel azonosulni tudok az a két tudós ember és a fiatal lány... NA nekik semmi esélyük :(
Nézem az élőt és Ádi mondja a többieknek, hogy unalmas a játék, mert nincs feszültség, meg ellenfél. Mindenki szeret mindenkit. Ja, igaza van nagyon PC lett ez az évad.
Még Vazelin is csak egy nárcisztikus hülyegyerek, de nem főgonosz.
@Brigante: EKG
Igazából én nem alpáriságra vágyok, hanem kőkemény klikkesedésre, ármánykodásra
ahol a csapatok igyekeznek magukat jó, a többieket rossz színben feltüntetni.
Nekem ebbe még némi gyűlölködés is belefér!
Perzse ehhez a szerkesztők is kellenének. Több csapatos tétes versenyeztetéssel.
Lehetnének jutalmazások és büntetések, amiket a másik csapat miatt kap az egyén!
Benéztem most az online-be: Csicsi tele szájjal zabál !
Ez a kiscsaj simán le tudna fogyni, ha nem zabálna állandóan
De nyilván nulla akaratereje és kitartása van, és esze se sok,
különben nem lett volna 15 évesen terhes !
Azért tegyük hozzá, hogy gyerek még az idő, a 11-ben is később aktiválódott igazán a mocsári ogrék tábora. És akkor, ha jól emlékszem egy (majdnem) egészen ártatlan "sötét oldal" megjegyzés borította a bilit. Itt most még szercsi-lávcsi van, több napraforgóval (Geri, Giada), de Kikidi és Dudu azért rázogatták már a pofonfát.
Ruben most érettségizne, de képes lenne kihagyni a szóbeliket a műsor miatt. Szerintem ne hagyjuk, hogy már most elbassza a jövőjét. Sanyi meg Valen 2 akar lenni, ahogy kiveszem. Legyen akkor a Peti, bruh
Egyébként ez a nyereményjátékos dolog is rendkívül minek van. Lassan egy hónapja tart a játék, már kialakult a társaság - egy új beköltözőnek már nulla esélye lenne a nyerésre, na meg nem is lenne fair a többiekkel szemben. Ha mindenképp akarnak ilyen sorsolást csinálni, jobb lett volna az évad elején meghirdetni, hogy akkor még a kezdeti két hétben le lehessen bonyolítani a beköltözést.
@K_Attila: Állítólag ezer éve valótlant hazudott meg teszetosza. Azóta köpnek rá.
- - -
Hát, az öltözéke ellenére nem sikerült a klasszikus Eric Prydz videóklipet újraforgatni. :) youtu.be/qetW6R9Jxs4?si=igzRMXyQKJcHIFUC
@GinaCsöcsePini: Volt egy feladat, hogy kik ellentétei egymásnak, azokat összebilincselték. Dorka meg Vera leszedték a bilincset, mert Dorka egyedül akart pisilni, nekik plusz bünti, hogy felváltva szemtakaróval vannak.
@GinaCsöcsePini: dettó, érdekes, hogy Csicsi arról kezd el beszélni, hogy "nem fogják kirakni a vallásozókat" (?!) gyors kameraváltás Szentfazékra, aki éppen az Úr áldását kéri.Ki castingolta be ezt a faszt?
@GinaCsöcsePini: Közben spoilerért átnéztem Redditre. Jó lesz ez. @Patria: Mert keresztény vulgárisan így írja körül, hogy fasznyelőnek tartja. A vulkános hasonlat alapján legalábbis arra tudok gondolni, hogy szerinte Vera kívánja a pocsékolást és jó is benne.
Nem lehetne külön egy olyan blokk naponta, hogy Puskás Peti pofánröhögi a villalakókat és beszólogat nekik? Nagyon szórakoztató, amikor ezt csinálja :D
@SZIGMA: Végül Rubel került be (Ruben), de annyira borzasztó volt a felhozatal, hogy még ezt is üde színfoltnak kell tekinteni. Volt állami gondozott Valen imádó, meg egy vadász gyerek, aki 3 értelmes mondatot nem tudott kinyökögni és a végén már csak sértetten nézett maga elé és Ruben, aki saját bevallása szerint is "csodabogár" (milyen meglepő hogy ő jutott be).
Elsőre úgy tűnik hogy a srác valami másik világban jár, meg idegesítő is, de hát Zsigeri is így kezdte most meg egész jól elvan...
Amúgy engem már ez az Ádám gyerek is idegesít, akkora taktikusnak hiszi magát, közben meg még ebben a sekély pocsojában sem tudja minimálisan sem megkavarni az állóvizet, az, hogy nem A-ra, hanem B-re teszi a "Veszélyben vagy!" tetoválást hát, ettől senki nem fog a falnak menni. Olyan ő, mint VV9 Roland, az hitte megát VV5 Attilának, de még a Wish-es verziójához is kevés volt...
Mondjuk írt volna Noémi nevében egy búcsúlevelet Valennek, amiben megköszöni azt a szenvedélyes csókot és úgy rejti el, hogy tuti Dorka találja meg akkor azt mondanám, hogy ez egy fasza csávó, de így...
@LaciHogyVoltol: Én nem tudom, ez az Ádi akkora tuja, hogy ha megnyeri, egy nagy cserépben fogják kihozni a villából, hogy átadják majd neki a nettó 320ezerre apadt főnyereményt és PDP kutyája lehugyozza.
Én most direkt megnéztem az első epizódokat a beköltözős kisfilmekkel, hogy meg tudjam különböztetni Verát és Renit, de megint nem tudom, melyik a melyik. Biztos prozopagnóziám van.
Azért Dorka meg talán Reni arca kezd kerekedni. (A pokolban fogok elégni)
Egyelőre nehéz nem sajnálnom Rubent, de mindig emlékeztetem magam, hogy ezt ő vállalta
Sajnálattal látom, hogy nem nagyon pörög a blog, de abszolút meg tudom éteni, kezd teljes érdektelenségbe fulladni ez az évad :( Jómagam is csak tessék-lássék nézek bele, van, hogy napokig el is felejtem, hogy ez az évad még megy.
Ami igazán sajnálatos, mert összességében ez a brigád sokkal jobb (lehetne), mint az eddigi 3-4 évadokban bámikor. De sajnos, amin minden múlik, a szerkesztői munka hitványabb, mint valaha, én erre nem is nagyon tudok már jelzőket mondani, hogy mennyire ötlettelen, logikátlan és béna.
Szerintem az egyetlen valós koncepciójuk az, hogy ismételjék meg az előző évad forgatókönyvét. Ismét van egoista hímsoviniszta főgonosz a toxic kapcsolatával, van az "aranyos pár" (Oké, Geriék milliószor jobbak mint a tavalyi Csimpi-Lesszi, de akkoris). És most ismét van a HATTALMAS fordulat, hogy az egyik játékos kinti csaja bekeményít, met féltékeny, és emiatt a párja rögtön kirohan párbajozni. De tavaly legalább csináltattak a csajjal egy videót, de most ez mennyire rohadtul erőltetett már, hogy bejuttatott egy üzenetet (ami elvileg szigorúan tilos), és a szituáció is nevetséges, hát a Csaszi emg a Vera tnyleg nem csináltak semmit. És érdekes módon pont akkor történik ez meg, amikor Vazelint ki akarják vinni párbajozni.
Aztán, mi az isten az, hogy b7-4 a fiú lány arány, erre beküldenek még egy fiút? Oké, hogy a 4 kisorsoltból 3 kapásból nem vállalta (ez is milyen már), de akkor sorsoljanak már ki csajokat mellé.
A jövő se nagyon tartogat jót. Most kiválasztott lett Csaszi, akit amúgy én tökre bírok, pusztán azét mert nem állt be a szektába és szerveszkedik, konkrétan ő meg Ádi az egyetlen, akik játszák ezt a játékot. De azt látom, hogy a komplett Facebook közönsgége egy emberként lincselné meg őt, mert tattikázni merészel, és attól tartok, bárki ellen ki fog esni. Komolyan nem éem, hogy milyen emberek nézik ezt, most vagy panaszkodnak, hogy unalmas a műsor, vagy közutálat tárgya lesz az, aki rendesen játszik?
Ehh, szomoú ez az egész. Én azért reménykedek még, hogy picit jobban feléled majd ez a fórum is, mert tökre szeretlek olvasnsi titeket.
Jó estét együttnézősek! Úgy képzelem el Galla Miklóst fiatalon, mint Ruben. Szimpatikus amúgy a srác. Kikidi szerint nem előny villamesterség. Nem látta a Pinis évadot? Konkrétan jókor villamesternek lenni a nyerést jelenthet...
@Egykecske: A szerkesztői munkára abszolút EKG. A játékosokat lecserélték, de a nézőket nem. Én még azért reménykedek, hátha a kifinomult ízlésű VV fanok csak csendben vannak.
Amúgy azt mondtátok, hogy az ajakfeltöltés nem fog látványosan felszívódni a műsor alatt. Én biztos vagyok benne, hogy Giadanak sokkal kisebb most, mint beköltözéskor.
@Egykecske: stáb ekg , bentiekben az a baj poénra vesznek mindent ,talán a mostani csaszi late night show ami eddig valami értele van. kommenteli meg már nekem sincs kedvem ,mert nagyon megosztott most ez a blog ,mi eddig nem volt így ,a vv már lassan nem is lehet beszélni mert mindenki megsértődik ezért vagy azért eddig megvolt az egyensúly most valahogy felborult
Bocsánat, hogy eltűntem, de egyrészt nekem nagyon rossz az időzítése a mostani a vv-nek (egy hónapon belül háromszor utaztam négy napra, nem olyan személyekkel, akik tolerálták volna, ha esténként nézem az ápoltakat) másrészt, és ezt nagyon fura beismernem, rettenetesen hidegen hagy ez a mostani társaság, és rengeteg öfivel le vagyok maradva.
Nem is tudtam, hogy a blogról sokan eltűntek, csak most feljöttem és megláttam, miket írtatok.
Azt is be kell valljam, hogy mostanában tőlem szokatlan módon rengeteg közéleti/politikai/jogi egyéb szakmai műsort nézek, cikket olvasok, amik mellett lehangoló Dorkát hallgatnom... :/
De azzal is lehangoló volt szembesülnöm, hogy ilyen problémákkal küzd a blog, szóval megemberelem magam és pár napon belül becsatlakozom, csak kicsit behozom a lemaradásaimat. Tudom, ez csak egy plusz személy, de a nyarak is egy fecskével kezdődnek... hihi
@pomac: "mindenki megsértődik ezért vagy azért"
nálam semmi ilyesmi nem játszott közre :) <3 nekem hiányoztatok is, de nagyon behúzott a legújabb drogom (lásd fentebb) és a kevéske időmből, ami maradt, már nem jutott a vv-re. :(
@GinaCsöcsePini: mivel már egyre kevesebben kommentelnek (nem tudom mennyi lehet a csendes olvasó) így nagyobb a véleményütközés ergo nincs kivel közös hangot találni nem lehet átugrani amit nem akarsz látni jobban lehet konfrontálódni ezért két véglet van vagy összezörrenés vagy csendes elvonulás, nekem ez a két véglet tűnt most fel ,azért tavaly is pörgött rendesen ez a blog pedig rosszabb évad volt a mostaninál. változnak az idők az újak nem tudnak ide találni , a megmaradtak pedig jobban lemorzsolódnak érdektelenség vv iránt vagy mert nem találja meg a közös hangot mással
@GinaCsöcsePini: Én csak kicsit tűntem el, olvasgatom a blogot és ahogy időm engedi majd írok is, de most el vagyok havazva.
Osztom a többiek véleményét, a VV már érdektelenségbe fulladt, nemcsak a nézők, de a szerkesztők, a csatorna és kb. mindenki részéről. Az RTL+-ra költözéssel gyakorlatilag leírták a show-t, kíváncsi lennék, hogy a féláras előfizetők közül mennyien maradnak majd.
Egyetértek WOC-al, mind az időzítés, mind a platform elég kényelmetlen, legalábbis nekem.
Töröm a fejem egy kreatív pályázaton, hogy legyen egy kis mozgás, de nem tudom, hogy lenne-e rá igény. Ráadásul beütött a nyár, így mindenki inkább nyári dolgokkal foglalkozik, tegnap például bambultam egy kicsit a tiszavirágzáson.
@War of colours: "eléggé "tiszavirágéletűek" szegények ...."
Állítólag nem is rovarok, hanem egy rég lezuhant, a Tisza mélyén rejtőző űrhajóból egy földönkívüli szekta hibernált tagjai szabadulnak ki évről-évre, hogy értelmes életformákat találjanak, de mivel Szegeden erre vajmi kevés az esély, ezért rituális öngyilkosságot hajtanak végre. XD XD
Nekem van egy sanda gyanúm, hogy Csaszinak inába fog szállni a bátorsága és nem fogja merni a sokat hangoztatott Kikidít vinni, hanem a "biztos" Dudura megy, és szerintem ez is lesz a veszte: Dorkát sem a népszerűsége mentette meg, hanem mert eljátszhatta az áldozatot, hogy őt Noémi meg Dudu de átbaszta, itt meg Dudut fogja megmenteni, hogy a mindenhol császárnak utolsó előtti pillanatban becsokizik...
gofile.io/d/VvBh9h
3:50 lesz a verás rész , az eleje is jó amúgy ,akit majd érdekel egyben az egész . ha valakit érdekel az esti összefoglaló az csak utána nézze meg úgy kerek lesz az egész
@Patria: Én még emlékszem a Rém rendes család Budapesten című borzalomra. Annál csak nem lenne rosszabb :D Vagy a sokat emlegetett Viasatos hoteles borzalom...
Amit en problémanak latok ebben a szezonban, az az, hogy időben szét vagyunk szóródva. Nagyon sokan megnezik mar nyolckor, vagy mikor megy először, ők próbalnak tekintettel lenni rank, akik ilyenkor tudjak csak nézni, így nem tudjak kibeszelni akkor, ilyenkor alig van valaki akivel meg lehetne beszelni. Legalabb az öfiket adhatnak egyidőben.
nem a szájába tette be :D , csak orál nem volt , csak reni reflektált rá hogy akkor nem minden volt és kérdezte volna tovább hogy akkor ki kis nyalta verát de mondta hogy inkább ne részletezze röhögve , de felraktam ide meg lehet nézni rendesen ,nem ezt a vágott szart ami nem érthető
Na szóval ez már mindennek a teteje, és a jó kurva anyját az inkompetens, részlehajló manipulatív fos szerkesztőknek, hogy megmondták Csaszinak, hogy nem hívhatja se Dudut se Verát! Játék ez így már egyáltalán?? Mindig is baromira rugalmas volt ez, hogy mi számít annak, hogy kimondta azt, hogy kit akar párbajozni, gyakorlatilag totálisan szubjektív, hogy mikor van az a mondás, hogy "lehet, hogy hazudott, vagy még meggondolhatja magát". Ez egy undorító teljesen egyértelmű belenyúlás volt azzal a céllal, hoy Csaszi mindenképp essen ki. Nem az, hogy a szívem csücske, de konkétan ő volt szinte az egyetlen aki szembement a Vazelin-szektával. Mi a fasz van a szerkesztők fejében, de komolyan? Az apró pici ellenpólust is azonnal nyíjuk ki az elején, egyételmű szerkesztői manipulálással? Komolyan két hónapig az egységes mocsár csapatot kell néznünk? A következő nyílván Vera lesz, aztán meg majd Ádi vagy szintán behódol, vagy őt is valami rohadt erőltetett és manipulatív módon kiejtetik a szerkik (mivel nulla fantáziájuk van, gondolom majd ő is "véletlenül" kimondja majd Valen nevét és nem viheti őt).
Akkora undor van bennem most, mint még Renátó, Barna vagy Tivtivy idejében se volt. Dózerolják le az egész VV kupolát a gecibe és hintsék be ciánnal ezek után...
@pomac: köszi, de szerintem a telómnak ez meghaladja a kapacitasat. Tele van gyerek képekkel (na nem azert mert narancsos vagyok) es kicsit már szomjazza a szabad memoriat.
@Egykecske: már délelőtt óta tele volt ezzel a 2 videóval a reddit (feltűnő is volt hogy csilla nagyon emlegette is a redditet letehet sejteni), ezt nem tudták volna eltusolni ,ezt csaszi baszta el nagyon
@Patria: pontosan megfogalmaztad, mi most a probléma a bloggal.
Az alap, hogy szar a műsor, de volt már ilyen és túléltük, itt voltunk és beszélgettünk.
Most a legnagyobb baj a széttöredezettség időben.
Van, akinek a nyolc óra korai még, van akinek meg már a tiz óra van későn.
Egyik fele ekkor, a másik meg akkor látja és a koraiak a friss benyomásaikat nem irják
bele, nem vitatják meg, hogy ne rontsák el a későbbiek szórakozását.
Csipkézi a helyzetet hogy a fb és a reddit pedig szintén 0-24-ben tárgyalja az eseményeket.
Pedig a köménymag túlélte az elmúlt egy évet akkor is, ha a tévék nem adtak semmit,
Akkor elővettünk a netről egy rakás régebbi realityt és kőkorszaki start jelre egyszerre
inditva perzsgő vitákat tudtunk tartani, még a gyengébb műsorokon is.
S ha végképp nem volt más, akkor volt itt dalverseny, rajzverseny, irtunk folytatásos
regényt, kis esszéket, szórakoztattuk magunkat.
Sajnálom, hogy most nemkicsit lepadlóztunk, de remélem innen is fel fogunk állni.
Ha a feszültségfokozás volt a cél a Csaszis intermezzoval, akkor közlöm, hogy nem jött be.
1. Csilla biztosan sok mindenre alkalmas, de a műsor élvezetes levezénylése nem az erőssége (és akkor még finom voltam)
2. Hogy Csaszi spoilerezett, azt nyilván már a műsor előtt is tudtátok, jobb lett volna a kiválasztás előtt bedobni, hogy: "Csaszikám, besz@ptad, kimondtál 2 nevet, így Verát és Dudut nem választhatod! Kérsz pár percet, hogy újragondold?" És akkor nem kellett volna felesleges időhúzással pocsékolni az időt, Csaszi is mondta, hogy minek.
3. Csaszi kívülről kapott rejtett üzenetet, ami tilos, ha jól sejtem, mégsem történt semmi retorzió vagy csak én nem láttam, kihagytam jó pár részt, de most akkor mi van?
4. Örömmel láttam, hogy az újrahasznosítás a szívügyetek és PDP régi hatszögletű asztalát a TV-s feladatnál használták a villalakók. A csavarokat húzzátok meg!
@Brigante: Tulajdonképpen saját magát szívatta meg, csak Csilla arcoskodó előadásmódja miatt tűnt úgy, hogy ez most egy személyre szabott szívatás. (Egyébként meg ő rakatta magára a jeleket, szóval...)
Lehetett volna rosszabb is, mint mikor az előző évadban kreatívkodott valaki, hogy végigmondta az összes nevet, hátha kinullázza a büntit, erre csak 3 kijelölt személy közül választhatott.
Én nem bánom, hogy bevédték Dudu-t, én még mindig kedvelem, sajnálom, hogy tényleg mindig minden rajta pattan.
A Dorka-Valen féltékenységi dárma ehte hülyeség volt --> a bentiek megutálták Dudut
A dupla kiválasztójeles dolog, bár felesleges volt 1 milkát adni érte, de bevédte vele a saját seggét, mert így csak Dorka ment ki, és Noémit vitte, szóval ő megmenekült --> a nézők megsajnálták (és ezért megmentették) Dorkát, megutálták Dudut
Vera az első 3 órában elfeljtette, hogy nem akar szexelni a villában --> ez is Dudun csattant, pedig RENI ezt is jól látta, hogy valahol természetes, hogy a fiúk ezt megbeszélik, itt két probléma van: hogy itthon még mindig nagy divat a slut shaming, tehát, hogy a fiúnak dicsőség, a csajnak szégyen, holott egy nőnek is joga van élvezni a szexet és nem csak akkor gyakorolni, amikor vak a szerelemtől, plusz szerintem a villa lakó fiúk 50% max szexre lenne jó egy normális nőnek, a többi még arra sem...
A másik viszont tényleg Vera sara, mert kell neki Tóth Gabi módjára a megtért szűzanyát játszani ha egyszer szereti a f@szt, hazugságon kapták, viselje el...
Ha most kivihette volna Csaszi megint ezzel az apropóval, hogy ő a daliáns lovag, aki bosszút áll Vera megcsorbított erényéért, arra a átlagban 80 IQ-s nézőközönség megint ráugrott volna, és mint egy "álerkölcsi" népszerűségi verseny kerekedett volna belőle... Plusz ahogy én fentebb írtam nálam Csaszi is megy le, mint a hullócsillag, előre láttam, hogy inába fog szállni a bátorsága, mert a bejátszásból még látszott is, hogy Vera kérte, hogy ne Dudut vigye, hagyja meg neki, az az ő párbaja lesz, de szerintem Csaszi fosott, hogy Valentől vagy Kikidítől kikapna, ezért inkább magára öltötte volna a már fentebb leírt megváltó szerepet...
Egyébként abban EKG, hogy a bejuttatott titkos üzenetet szankcionálni kellett volna, mondjuk lehetett volna, felállítanak velük egy kamu: kit szeretek a legjobban a villában rangsort és akkor csak a top3-jából választhatott volna ellenfelet vagy valamit... egyébként meg ha ennyire engedik, sőt bátorítják a benyúlást a szerkik, akkor azt kellene megszellőztetni nekik, hogy Valen mennyire nem népszerű kint, mondjuk lehetett volna, hogy RUBEN kap egy szuperképességet, mint korábban és az az lett volna, hogy 1 kinti infót megoszthat, és az az lett volna, hogy a Valen-Gina szimpátia szavazáson Gina biztosan vezetett, amíg maga nem kérte (mert beijedt az is), hogy küldjék haza, szóval Valenka a nézők szimpátiája alapján már kívülről figyelné a villa eseményeit rég...
@LaciHogyVoltol: hű, ez annyira jó elemzés volt. Felcsigáztad a vágyat bennem, hogy minél hamarabb behozzam az öfis lemaradásaimat és megnézzem őket. <3
@LaciHogyVoltol: Ezek szerint Valen jól mondta (ha nem is szépen) : Vera ordas :D
Valennek ehhez van szeme, hiszen ezen a piacon dolgozik!
-----
Én ezt a bajszos köcsög focistát, aki az élet Csaszija mellesleg, nem szeretem!
Ellene is fogok szavazni.
Nehogy már Vera legyen az oka, hogy ő hűtlennek látszik (ahogy az idióta bebaszott Zsigeri állította)
Szóval ki vele, aztán menyasszonyozzon ha még van kivel !
Amúgy ÉN a díjat eddig max. Rninek adnám, mert elég normális csaj és kurvajó a segge és össszességében a legjobb csajnak tartom és NEM NYÁVOG, mint a rühes Orka !
@War of colours: Egy "jóhír" a dagadt gazember és bandája megvette a repteret
"A vételár 3,1 milliárd euró, a hitelezői konzorciummal történt sikeres megállapodással pedig a korábbi tulajdonosok által felvett 1,44 milliárd eurónyi hitel került meghosszabbításra."
@GinaCsöcsePini: nálam már reni is elveszettte a szinpátiámat ezzel a nagy "geri megfelelésével" ,teljesen mást mond másnak ,mint mikor geri ott van. még mindíg ugy vagyok mint a 11 szériával ,kapja meg a díjat a.....flamingó eddig :D
de a teste 10/10 :D amúgy
@GinaCsöcsePini: "ÉN a díjat eddig max. Rninek adnám, mert elég normális csaj és kurvajó a segge..."
De hát neki is milyen a partnerválasztása? Az a gyerek egyig nem tud számolni :O
@GinaCsöcsePini: Akkor ezért ennyire ötlettelen. Kezdem azt érezni, hogy a szerkesztők csak az előző max három évadot látták, a többiből best of összeállítást sem.
@K_Attila: Nem tudom, hogy jó lenne-e a történet (valószínűleg nem), de annyi ripacsok és tehetségtelenek és végig üvöltik, hogy én alig értettem belőle valamit és nagyon nem tetszett.
Egy dolog jött le nekem: Valen teljesen hitelesen adja a nagypofájú piti bűnözőt :)
Eddig úgy voltam vele, hogy hiába rohadtul nem szimpatikus Csaszi, rá szavazok és szavaztam is, mert ha Kikidi megy vissza, nem fogom még ennyire sem nézni az idei évadot, annyira zavar ez a píszískedés.
De most olvasom redditen hogy Vera meg Csaszi között volt valami éjszaka a takaró alatt. Na ezzel vágta el magát mindkettő szerintem egy jó időre a nézőknél.
Btw azt álmodtam hogy Dzsígeri volt a pszichológusom és aztán olyan szépnek találta az énekhangom hogy az egész világot végig turnéztuk híres énekesekként. A fura terhes álmok nem csak legenda :D
Én nem bánnám, ha a műsor további részében Csilla csak kesztyűbábozna, nagyot dobna a hozzáadott értéken. A műsor színvonalának mélyrepülését jól mutatja, hogy már kutyákkal próbálják menteni a menthetőt, a hollywood-i "gyerek, kutya, csöcs bármilyen szart elad" sikerrecept nyomán.
Amúgy gyanús, hogy a forgatásos szkript nagyrészt a mesterséges intelligenciát "dicséri" vagy egy bihari "brazil" forgatókönyvíró első próbálkozása.
A Vera téma túl lett pörögve szerintem, sem Vera, sem az anyja nem gondolta komolyan, hogy beköltözik 3 hónapra a villába és nem lesz semmi. És mindegy, hogy ki mit mond vagy nem mond, 0-24-ben kamerák veszik őket, kint ezt látják. Fentebb írta valaki, a nőknek is pont annyi joguk van mókázni mint a férfiaknak. Dudu jó időben volt jó helyen oszt ennyi.
Csaszi meg...édes istenem, leb@ssza Dudut, hogy 4 hét hazudozás után most miért nem hazudott. Az meg csak néz, ha van sapka, azért kap, ha nincs, akkor azért, ez egy Magyarország-szimulátor. Csaszi a kisfilmjében osztotta az észt, hogy mindig van 2-3 nője, most meg kivan, mert a menyasszonya szomorú smiley-t rajzolt az alsógatyája címkéjére. Vissza kell néznem, hogy mi volt az a súlyos cselekmény Verával, ami kirobbantotta ezt a konfliktust, de gondolom valami piszlicsáré "egymás mellett feküdtek és a kezük összeért" jellegű dolog lehet.
@SZIGMA: Oké, úgy látom a redditen, hogy minden mindegy alapon Csaszi és Vera egymásnak estek az éjszaka, amivel telibeverték az egész eddigi cécót. Hát gratulálok!
@pomac: De miért kellene tartania magát akár Csaszinak, akár Verának? Bementek egy játékba, felmérték (?) a lehetséges következményeket. Szerettek volna szexelni, megtették. Ez számomra tök átlagos, a kamuzás miatt lesz hamis. Miért nem az a normális, hogy megteszik, amit szeretnének? (Csaszinak csak szavakban fontos az állítólagos barátnője, a szentek tanácsának meg semmi köze ahhoz, hogy Vera kivel mit csinál)
@sogeking: Köszi, az a baj, hogy már ezekre az "egészen elképesztő" fordulatokra is megvonom a vállam. Ha menni akar én már dobnám is ki egyből, nem fog hiányozni.
@sogeking: nem a szexre értettem a megtartás , felőlem éjjel nappal nyomhatják, engem az nem befolyásol ,én arra gondoltam hogy nem csalja meg fannit stb meg hogy tiszteli a nőket ,de gondolom nem kell magyarázni . csak azt mondom hogy mások szemében a tüskét a sajátjukban a gerendát nem látják
Persze, de az egész nem attól lesz hiteltelen, amit tesz. Hanem azért, mert tök mást mond. Nem hiszem, hogy kint annyira hűséges volt. Vagy Vera tud valami extrát :P
@Robert Hunter: A valentinnnapi dalversenyen mindenki nyert, így a búgócsiga óvodai csoport összes tagja első lett. Juhéé! Nyereményed egy pöttyös labda (piros alapon fehér pöttyök), ami sajnos elakadt a postán. A mailben küldött számlaszámra légy szíves befizetni a megadott összeget, és hamarosan megkapod. (mondjuk te 3 fővel neveztél, ezért 3 labdát kapsz)
Csaszi és Vera közös EKG-n voltak, Csaszi EKG (Erős KanGörcs), Vera EKG (Erősen Kívánta a Ghe...Gondoskodást). És ennyi!
Amúgy Csaszikám, ha van egy 7 éves kapcsolatod és havi 1 millát keresel, akkor mi a f@sznak jöttél ebbe a játékba? Merthogy ahány hónapot bent vagy, annyi millát buktál (fizetés) és a főnyeremény nagyon bizonytalan.
@SZIGMA: Most úgy tűnik csak együtt aludt Verával. DE aszongya nem azért akarta feladni.
Ezek szerint visszaszívta....
Amúgy összevissza beszél ( szegény Vera (aki ordas) mindig ilyen szarokkal kerül össze, bárha nem akar semmit csinálni, de ugye berúgás merül fel :D )
@sogeking: csak azért mert tegnap este már be akart menni feladni ,akkor még nem történt semmi sem közte és vera között, de látom végülis reggel ment be
@GinaCsöcsePini: jaja, hosszú matatas utan. Előtte, ahogy lattam, meg sírt egy sort a csaja miatt, Adi es Vera vígasztalta. Aztan mar csak Vera. Amúgy baromi szep baratnője van, nem is ertem miert csinalta, segget a fóldhóz kelle vernie, hogy egyaltalan szoba allt vele
@Angewomon: Erre nem voltam felkészülve...tele ment a szemem csöccsel...akarom mondani pöccsel XD
Amúgy a Szingli vagy svindliben még nagy vállalkozó család sarjaként mutatkozott be...akkor erre mi szüksége volt? Lehet a szülei megvonták az apanázst, hogy menjen el dolgozni, ezt találta ki erre egyből inkább visszafogadták a kegyeikbe, csak ne égesse tovább a famíliát XD ... Úgyhogy fogta magát és beköltözött a ValóVilágba :D :D :D
Jó estét a hitközségnek! Gondoltam csatlakozom az előzőkhöz és hozok fülbemászó dallamot, de meggondoltam magam és a Júlia nem akar a földön járni kínai feldolgozását linkelem www.youtube.com/watch?v=sL_zofP7VY0
@sogeking: Most meg kell védenem Csillát, mert ez most a műsor struktúrájának a sara. Ha az öfihez igazodnának, akkor holnap derülnek csak ki a tv nézőknek, hogy miért nincs párbaj és miért nem lehet már egy napja szavazni az RTL applikációban. Ezt csak így lehetett behozni az adásba.
1. Csaszi egy fasz, bár ha jól láttam Vera nyomult rá, ő meg gyengének bizonyult, aztán meg kimenekült. Remélem a csaja már dobta azóta, bár ha olyan gazdag geci ahogy mondta akkor lehet hogy mégse :)
2.Valen valóban az aminek hittük: svájci futtató kis csoki mázzal bekenve!
3. Verát NEM hibáztatom és megreszelném, hogy sántikálna utána, de nem hiszem, hogy rám vár :D :D
@Patria: ja ,de abban sem volt semmi meglepő, ha beharangozták hogy csaszi nyilatkozni fog akkor vajon ki lepődik meg azon hogy nem fannival szülinapozik :D
@Patria: ha ezek után fanni megbocsájtott volna neki ,csaszit úgy ismertük volna mint akit érdekelt volna a szerződés ,hogy menni kell szerepelni este :D
@sogeking: tudod miért nem adta fel , hogy ne így emlékezzenek rá a nézők by vera :D erre csaszival adatja fel és megint megkuratja magát ,végül is igaza lett nem a dudu tette lesz a legemlékezetesebb :D
Vera nálam nagyon leírta magát: játszott egy Tóth Tabit, hogy ő mekkora szűzanya és Dudu mennyire megsértette a nőiességét azzal, hogy nem tagadta le, hogy megpocsékolta kevesebb mint 2 óra ismertség után, aztán azzal a lendülettel fogta magát és befeküdt egy csávó mellé, akinek otthon barátnője van és odatartotta a mindszót egy újabb pocsékolásra...özvegy Radicsné VV Vivien szerintem könnyes szemmel nézte az összefoglalót, hogy végre valakiben manifesztálódott a szellemi öröksége...vesszen ma este az Ordas én azt mondom!
Egyébként is az @Angewomon-os videó óta tudjuk, hogy Dudunak jobb a segge mint Veráé. :D #nohomo komolyan engem férfi létemre felajzott az a videó...rendes rákívántam egy csípős csirkés Smack levesre :D :D :D
Remélem azért most lesz tökük a szerkesztőknek és bevágják a Vera-Csaszi kufircolást valamelyik bejátszásba (remélhetőleg egy olyanba, amit a villalakók is látnak) és nem lesz lehetősége megint tagadni...lehet gonosz vagyok, de én úgy megutáltam ezt a nőt az elmúlt 3 napban, remélem bőgni fog, amikor lejátszák :D :D :D
Amúgy szerintem Vera vezet, mert küldtem 22 érvényes szavazót Dudura (2 e-mail cím, egyik RTL app, másik RTL website, plusz saját és céges szám), de ez alatt csökkent a különbség a két fantomkép között...
Remélem Verát szembesítik az álszentségével és lejátsszák neki a Csaszis reszelést ott a drága mama szeme láttára...
@Frászkarika: azt én csak olvasom, ahogy frissülnek az adatok. De eddig úgy néz ki adtam ma a szarnak egy pofont a szavazatommal mind fővarosi, mind kerületi szinten.
Nem értem Vera miért lepődött meg, hogy Csaszi ott van. A pocsíkolás után azért sejthette volna, hogy Fanni születésnapi tortájából már nem kell előugrania meglepetésként.
Noshátakkortulajdonképpen. Néha belenéztem ebbe a tragikomédiába de már nem véleményeztem. Hogy miért? - a válasz eccerű , mert nincs mit.
Szinte soha nem írok ide politikai vagy ahhoz kapcsolódó dolgokat. Most azonban kivételt teszek. Visszajöttem szavazni, az ok egyszerű : talán elérjük majd azt amit a szélmalmok földjén már természetes. Ha mész az utcán (kihajolsz a mozdony ablakából) - az emberek rád mosolyognak és te peddig viszonzod. " Ki a TISZA vízét issza.... "
Eddig vaciláltam , de most már döndöttem, egyenlőre nem térek vissza , bár " Hunniában valami készül "
Vidéki tesvéreimnek írom: a Puna árad és már az alsó ragpartot szopogatja.
De ez még lófasz, majd ha a jelzőtáblák szára már alig látszik az jól néz ki! Olyat láttam már többször.
Azt írják, hogy a Blaha mellett a templom ajtóra rá van rajzolva, hogy addig ért a csúcs, de azt még nem láttam élőben :)
@War of colours: Elolvastalak :) Jóvót! Azért nem válaszolok ott, mert kb. mindenben egyetértünk.
Már szinte meg vagyok győzve a srácról is, de lesz ideje meggyőzni most már....
ÉS akkor vesszen mindenki (más) , mit bánon én ! :D
@SZIGMA: @Patria: hú, a fiaim egyesületben fociznak, de az ő "bemelegítéseik" másképp néznek ki... :D :D :D Úgy látom, az edzőik másik főiskolán /egyetemen tanulták a szakmát :D
@War of colours: Nem Kikidihez, hanem DUDU-hoz mint pasihoz és keményen rápiócásodott már! Éjjel volt is valami maszatolás ahogy fentebb írtam is...
Elvileg Valent dobta, de igazából Valen hagyta lepattani, mert igazából leszarta az állandó nyünnyögését és nem akart/szeretett beszélgetni sem és lenni sem Orkával.
(farok ürítésre használta jószerével)
Dudu egy nyugisabb fazon, a haszon reményében ( evés ivás gondoskodás bennmaradás esetleg faszverés) ő letűri Orka állandó nyekergését, (közben alszogat) néha kedveskedik, de egyébként ő is leszarja, nem érdekli valójában.
Kikiditól távolodik, rá is tette tegnap a jelét Orkára !
Este bealudtam így csak ma hajnalban néztem vissza az öfit és teljesen meg is lepődtem, hogy kiválasztás is volt, főleg mivel Csilla annyira se volt toppon, hogy mondjuk ezt a műsor elején közölje is...derült égből villámként ért, amikor elkezdődött :D
Egyelőre tetszik, hogy kicsit felkavarodott az állóvíz (értsd: a lábszárközépig-érő hónapos hígfos) a villában, Gerinek kifejezetten jót tesz, hogy nyíltan elhatárolódott Valentől, akinek a férfiasságát annyira bántja a Dudorka kamatyolás, hogy egyre vállalhatatlanabb kijelentéseket tesz: "Ő az én kis izém volt, legalább annyi lenne benne, hogy idejönne és megkérdezné..." lol, mit hogy szabad-e a "tulajdonával" játszani? :D
Egyébként Ádit is marhára baszogatja egó-ügyileg, hogyha Dorka már új hím után nézett, akkor miért nem őt választotta, és a közös fröcsögésük egyre közelebb hozza őket Valennel. Plusz én továbbra is tartom, hogy nekem valami nagyon off érzésem van ezzel az önjelölt "én kívülről, magasabbról nézem a játékot" Ádival kapcsolatban, főleg mivel annyira kétbittes tekintete van, én simán kinézem, hogy sértettségből Dorkát hívja ki párbajra, de ő is felveszi a nagy "tisztesség" álcát és azt mondja, hogy azért nem Valen, mert Valen majd férfi módjára lerendezheti Duduval a kialakult helyzetet (magyar jó hímsoviniszta módon megmérkőznek a p*náért...no comment). Röhögnék a markomba, ha mindkettőt kiejtené két egyébként abszolút nem érdekes, és nem túl szimpatikus játékos (Dorka, Dudu)...
Ja és amúgy papírforma volt az is, hogy Kikidí is elkezdett országos barátságot tettetni Duduval, amint az párbajt nyert, megint "így megy felfelé a kapcsulatuk...". Ja. Közben meg azért állt látszat bele Dorkába, hogy jogi alapot teremtsen annak, hogy miért rá pakolja a jeleket innentől, holott pusztán az az egy cél vezényli, hogy Dorka-Giada párbaj legyen, mert Dorka annyira gyenge, anti-feminista nő, hogy ő nem merne az alfahímek közül választani...
Dzsígeri továbbra is szórakoztató, de amint érdemleges kérdésekben kell megnyilvánulni (terhes nők, Vera-Csaszi, Dorka-Dudu kapcsolat) mindig iszonyatosan múlt századi, demagóg, hímsoviniszta gondolkodásmódot villant, így kizárásos alapon jelenleg nálam RENI a favorit, ő tök jól elevickél ott, főz-takarít a többiekre, így kiesik mindenki látóköréből, amíg azok egyesével kigolyózzák egymás közben pedig az egyetlen viszonylag vállalható hímmel kezelteti magát, szerintem ez egy egész vállalható játékvitel...miközben amúgy tök jó meglátásai vannak a többiekről meg az egész játékról úgy nagyvonalakban!
@GinaCsöcsePini: akkor művelődj egy kicsit: a Sha Na Nát Hendrix fedezte fel egy bárban, és direkt az ő kérésére hívták meg Woodstockba. Közvetlenül előtte léptek fel a fesztivál utolsó előtti előadójaként már hétfő hajnalban:
Azt nem ertem, hogy mikor az öfit összevagják, miert nem kepesek megoldani, hogy végig egy hangerőn lehessen hallani, amit beszelnek. Arról nem beszelve, hogy mikor a rohadt reklam elkezdődik, mindig összeszarom magam, olyan hangos.
"ádi : sütőben tepsiben sült burgonya celofánban becsomagolva az milyen finom ":DDD
a szó amit keresel ádi az az alufólia , celofánnal még nem próbáltam ,de nem is akarom :D
Na, csak utólag néztem vissza a tegnapit, de lehet hogy csak nekem fura, hogy szent Valen a lehető legbalfaszabb módon tapsolt el két millát és kb csak megveregették a vállát.
Ugyanakkor Kikidit is elküldhetné már a retkes picsába valaki úgy rendesen, néha annyira idegesítő. Mondjuk szerintem Geri picsogása is kiakasztó.
Na gyorsan abbahagyom, mert csak ilyesmik jutnak eszembe az ápoltakról :D
@obragon: "csak nekem fura, hogy szent Valen a lehető legbalfaszabb módon tapsolt el két millát és kb csak megveregették a vállát."
Erről a klasszikus vicc jutott eszembe:
Az alaszkai favágó nagy álma, hogy eljusson Las Vegasba. Dolgozik keményen, hogy összegyűjtse a pénzt. Öt év munka után látja, hogy ez még nem elég, még 5 évig nyomja, sokkal keményebben. A sok munka végül meghozza gyümölcsét, 10 év után végre elutazhat Vegasba. Bemegy az első kaszinóba és felteszi az összes pénzt a ruletten a pirosra. Feketét pörgetnek, az összes lóvé elúszott.
Emberünk legyint és ennyit mond: "Könnyen jött, könnyen ment."
:)
Valentől annyit vártam volna: "Az Úr adta, az Úr elvette."
Ahányszor valami ízeltlábú kerül a villába, kitör a pánik és a visítozás. Azt lehetne hinni, hogy ezek többnyire falusiak, ennélfogva természetközeliek és nincsenek állatfóbiáik.
Már azon voltam, hogy itthagyom a picsába a blogot, átment faszom hülye dalküldözgetőbe.....
De talán még van némi remény....
-----
Valen ázsiója azért esik... érzi ő is, Kikidi is, Orka is ÉS lassan előjön a tényleges énje ahogy Tracero szerette volna (még amikor létezett ős is :( )
@GinaCsöcsePini: biztos nyerne Ádi.
Akkora bukta volt az a sumák 2 milla elfogadás és még el is tolta a hülyéje.
Ha nem jár el a szája ki sem derült volna, hogy a közösből le akart nyelni két milliót. Pláne, ha még az is kiderülne a többiek számára, hogy Ádi nem fogadta el az 1 milliót, míg ez a kapzsi alak igen.
@obragon: én Valen helyében helyében azt mondanám, hogy direkt rontottam el, mert rájöttem, hogy megszédített a váratlanul felkínált pénz, de utólag beláttam, amikor már volt időm elgondolkodni rajta - rájöttem ez nagyon önző dolog volt a többiekkel szemben és csak így tudtam kibújni alóla és így nem érte kár a csapatot.
XD
Szerintem egyébként úgy fogják irányítani ezeket a pénzosztásokat/vesztéseket, hogy a győztes nyeremény nagyjából az eredeti 36 milla körül legyen.
@War of colours: Megnyugodtam, hogy TE is hasonlóan vélekedsz Orkáról :)
Pedig deréktól lefelé az egyik legjobb csaj, beszélő seggel.... de már az se segít :(
Mondjuk az erdekes, hogy most nem adta elő egyik se a hattyú halalt miatta. Pl Kikidi. Maskor mindenkinek minden fortint faj, de h Valen bukja, hat ez van.
@pomac: nem értek az informatikához, lehet, hogy teljesen hülyeség, de gondolkodom,
mi lesz, ha elindul a foci a hét végén, hogyan fogja birni a rendszer.
De azért ez már a tiszta égésnél több azért, mert mi fizetünk érte, ők meg szarnak bele.
@Patria: az a helyzet, hogy én már lassan a sztrimelésről is leszokom, este nyolckor azért még megy a fél képernyőn, de már semmi izgalmat nem okoz.
A redditen és a fb-on nap közben folyamatosan kitárgyalják az eseményeket, ha történik
bármi emlitésre méltó, igy az esti összefoglaló ugyanazt hozza le, amit már egy nappal
ezelőtt olvastam.
Kommentelésről is leszoktam nagyjából, mert nem akartam belerontani a tizórások
műszakjába.
Ez a mostani vv rákfenéje, az időbeni széttörtség, nem tudjuk megvitatni a történéseket,
merr vagy spoiler, vagy már elmult.
@evacat: a redditen csak a videók miatt jók (mivel én sem tudom nézni éjjel nappal :D) de az egy kész fertő tiszta fb felling de ők különbnek érzik magukat :D azt hiszik amit ők írnak az kész tény ,tisztelet ott is a kivétel de az kevés
@pomac: most nem minősiteném sem a redditen, sem a fb-on kommentelőket, /tudod én
csak a mezzot és a discoveryt nézem/ , de arra most tökéletesek, hogy a történések
lényegét megtudd tiz perc alatt.
@evacat: baromira sajnalom, hogy így alakult, az előző széria sokkal élvezhetőbb volt. Többen is voltunk, es megosztóbb is volt. Azert en meg kitatok, bár neha nekem sincs mar kedvem kommentelni. Nem tudom megcsillogtatni sziporkázóan alpari humoromat.
@GinaCsöcsePini: megríkatsz, vesszen Kikidi! Neked most ko a favoritod?
Itt a jelenlegi listam:
Ádi - még mindig azt gondolom, hogy van eretem a szemeben
Reni - hasonló mint Ádi, egyre jobban nyílik ki
Zsigeri - szeretem a zsigeri beszólasait, de nem szerezem, a gondolkodását az emberi kapcsolatokrol
Ruben - csodabogar
Geri - egyszerű, de szimpi, hogy mindenkiről gondoskodik, hogy ne essen baja
Dudu - szimpi, hogy lepereg róla minden, és megúszott eddig mindent, valamit megis jól csinal
Giada - nagy a pofaja, idegesítő is, de neki is vannak jó meglatasai
Dorka - kurvara idegesít, OSTOBA
Valen - viszket tőle a tenyerem, kurvara idegesít a szenteskedes, alsagosság, ordítva bömbölés
Kikidi - hasonló mint Valen, de valahogy most jobban bassza az idegrendszerem
Most látom a kommentedből, hogy a coolon még csak most adják Ádi választását,
én meg meg vagyok keveredve mint vasorrú bába a mágneses viharban, mert nem
tudom követni, hogy mi az amit csak a pluszon adnak és mi az amit a coolon is,
ezért simán elkotyogtam Pininek, kit választott Ádám, mert az már ugysincs benne az
összefoglalóban..
Na ez a baj most. Holnap már arra a kérdésre se merek válaszolni, hogy milyen nap van.
@Patria: Nekem kb ezek (átemeltem itt ott Tőled is:) :
Reni - eléggé normális minden téren és iszonyú jó a segge :)
Geri - egyszerű, de szimpi, hogy mindenkiről gondoskodik, hogy ne essen baja
Ruben - csodabogar kis fogyis,de rendes gyerek
Ádi - agyilag nem tudom, de nincsenek rossz érzéseim ha látom
Dudu - szimpi, hogy lepereg róla minden, és megúszott eddig mindent, valamit megis jól csinal
Giada - nagy a pofaja, idegesítő is, de neki is vannak jó meglatasai. Olyan HÓFEHÉR szerű (ha láttad) élőben játszhatná a szerepet :D
Zsigeri - nem szeretem, de jók a zsigeri beszólasai, és nem szeretem, a gondolkodását az emberi kapcsolatokrol
Dorka - kurvara idegesít, OSTOBA, energiavámpír, kapcsolatfüggő és az se segít, hogy nagyon jó a segge!
Kikidi - okoskodó, idegesítő ripacs fasz ráadásul nagy plusszból indult nálam
Valen - viszket tőle a tenyerem, kurvara idegesít a szenteskedes, alsagosság, ordítva bömbölés EKG!
MI A FASZOM MEGY A STREAMEN ????
Kinn beszélgetnek amit bentről mutatnak és SEMMI SE HALLANI! már vagy 10-15 perce
Elmennek ezek a bordás kurva anyjukba... ÉS MÉG FIZTEK IS ÉRTA !
Őszintén remélem hogy kiesik Valen, és szerintem ha ő kiesik a dinamika úgy fogja hozni hogy Dudut vagy Kikidit fogják a nézők utálni, legalábbis a reddit alapján
A "gazdag" választékból Ádámot választanám, de van egy olyan érzésem, hogy ő el fogja
cseszni valamikor, valamivel. Egyébként is nagyon egyedül van, márpedig az ilyen játékos
támadható falkában, ha épp valakit ki kell lökni maguk helyett.
Gerinc jó gyerek, de annyira buta, hogy saját magát fogja valami marhasággal kilökni.
Valamiért Zsigulira tippelek. Tahó, furcsa nézetei vannak, de magához való esze is van.
Márpedig ebben a csapatban abban nem sokan duskálnak.
VCSVFV:
Vajon Csilla Vinni Fogja Valamire?
Vigyázz Csilla, Vanda Fog Váltani!
Vasárnap Csak Virslit Főztem Vacsorára
Vera Csöcsei Valóban Formásak Voltak
Valóságos Csoda, Végre Félidőben Vagyunk!
Vajon Cseresznyét Vagy Földiepret Vegyek?
Amúgy értem, hogy mint jelenség irritáló, de őszintén Vandácska, Mercike, (le)Genda és HoszéÁrmandó után valaki szerint Csilla még szar? Olyan alacsonyan volt a léc, hogy a rusnyácska simán megugrotta szerintem...
@LaciHogyVoltol: Én úgy mondanám ő IS szar!
Kicsit néha sajnálom is ,mert igyekszik szegénykém, de sajnos tehetségtelen.
El kell ismernem hogy bár soxor irritál De PP-nek van ehhez tehetsége ( vagy lett rutinja)
Egyébként kinézetre mint nő nekem teljesen bejön bevallom!
Csakhát már öregszem és a megszólalás és viselkedés is kell a libidómhoz :(
Amúgy én magamon is meglepődök, de én most nem bánnám, ha valami csoda folytán Ádi vágódna ki és Valen menne vissza. Ádival lehet szimpatizálni (bár én nem szeretem az olyan játékosokat, akik önkényesen kinevezik magukat vakok között az egyetlen félszeműnek, főleg, ha ennek semmilyen megnyilvánulása nincs, mert pl. a kvízen ugyanúgy befürdött, mint az összes többi ápolt, sőt, jó néhánytól hatványosan jobban) de marha érdektelen játékos, fel sem tűnik a jelenléte a villában. VALENben pedig most kezd megcsillanni a potenciál, hogy végre az a zsigerből utálható főgonosz legyen, akinek hittük az elején, mert akkor inkább még csak irritáló volt, ahogy játszotta (faszt játszotta, simán lehozta) a fő KANCI (értsd: kan cig*ny) szerepét, a többiek meg vakon bólogattak hozzá, de most, hogy bent megrottyant a renoméja, a vélt férfiasságán csorbát ejtett a Dudorka kapcsolat és megérintette a kiesés szele lassan olyan lesz, mint a sarokba szorított vadállat: átmegy támadóba és előbújik belőle a telepi cig*ny énje. Ha ő jönne vissza a párbajról, akkor biztos akkora mellénye lenne, hogy be sem férne a villaajtón és egyből elkezdené bekóstolgatni Dudut pedzegetve az ebben az évadban még nem hallott "kiviszlek - kinn hagylak!" mantrát, szóval legalább megint kavarnánk egyet az állóvizen. Ha Ádi visszamegy, akkor ugyanolyan semmi lesz, mint eddig, de mindenki elkönyveli, hogy ő erős, és szótlanul ekussolgat ott a fináléig...úgyhogy lehet, hogy inkább csak passzív szemlélő leszek, mert szavazni nem szívesen szavaznék rá, de én nem bánnám, ha Valen most visszamenne...
@LaciHogyVoltol: Faszom, hogy ilyen jól érvelősen írsz!.....
Most megyek és rászavazok Valenre maradni! :)
Mert valóban NEKEM (mint nézőnek) az a lényeg hogy fortyogjon a mocsár !
@LaciHogyVoltol: el kell ismernem, hogy nagyon jó érvelés.. De engem annyira irritál Szent fazék úr, akárhányszor megszólal, hogy folyton némítva kell tekernem, ha ő meg az exe megszólalnak. Szavazni nem szoktam, most sem fogok, viszont nagyon köszönöm neked, hogy egy Valen győzelem esetén is tudok majd "megnyugtató" érvekbe kapaszkodni.
Hálása mondom néked, az Úr legyen veled és az érveléseddel! (remegő szájú, könnyek nélkül gusztustalanul bőgő emoji)
@SZIGMA: utállak, három hete azon gondolkodom, hogy valami hasonlót idetárok elétek. De persze az összes, amit írtál , már megint kreatívabb, és frappánsabb, mint amiket kiötlöttem.
Csicsinek abban igaza van, hogy elnyomó szexista baromság az, hogy férfi nem hív ki nőt. Szkanderben van értelme azonos neművel versenyezni, de egy szimpátiaszavazáson ez értelmetlen.
Kedves dolog, de eddig EGY olyan cucc nem volt ami megfelelt volna a csajnak :D :D
OK Csicsi nem könnyű eset, de kapott egy téli pulcsit és egy kurvanagy melegítőt :D
HA ez a csaj lefogyna és nem szopná a kurvanagy ujját hanem felrakna egy fogszabályzót még lehetne belőle valami.... De mindenekelőtt egy picit fogyis kislány ez még
@GinaCsöcsePini: Tényleg...úgy is szeret Csicsi énekelni, nagyon adnám ha lenyomná a Hófehér vége főcímet, már látom is lelki szemeim előtt, ahogy a hét végére leapad a nyereményalap olyan 15 milkára, a sarokban lárvapózban jobbra-balra hintázó Kikidí elé odaáll a tenyeres-talpas és hangosan belekezd:
"Nem pénz kérdés a boldogság,
a pénz vagy van, vagy nincs.
De egy láthatatlan kincs többet ér,
szeretet, ez a kincs nem fogy el, ne félj!
Ez nyitja fel a rég bezárt gyanakvó szíveket,
mosollyal ez fizet könnyekért.
Áradj szent varázs,
hős lesz a gyáva és a törpe, óriás!
Aki nem szeret,
szürkére festi életét a megszokás.
Megmenthető a Nagyvilág,
ha árad szerteszét
a szeretet, melyből sosincs elég!"
@War of colours: Tessék kérem bedobálni a kreatív ötleteket, hogy ne maradjanak inspiráció nélkül a szerkik.
Vagy : Írj egy történetet az egyik villalakó bőrébe bújva. A tér és idő meg a dimenziók vagy történeti hűség ne korlátozzon, ha Alekosz vagy Batman dobja fel a sztorit, akkor hajrá
Pl.:
- lehetsz Dzsígeri matróz, aki a Titanicon volt szolgálatban ,hogy figyelje a jéghegyeket. Időben meg is látta, csak pont leszarta. A többit tudjuk....
- Ádi van Kenobi megküzd Darth Valennel
- Ruben belevág a falusi turizmusba és Bates-motel néven nyit fogadót a Négyszögletű Kerek erdőben
- Dudu egy smackleves márka reklámarca lett és nemzetközi karrierjével többet keresett mint a műsor győztese
Amúgy nekem most esett le, hogy Ruben 21 éves...de azt mondta a szóbeli érettségijeit skippeli a beköltözés miatt...mondjuk így árnyalja a a helyzetet, mert ha 21 éves koráig tartott elérnie az érettségiig akkor neki kb. már úgyis mindegy :D
@LaciHogyVoltol: szerintem meg igazan nyerhetne mar egy ertelmesebb villalakó. Valenről mar így is tudjuk, hogy egy strici, aki mely mocsar, enegem nem szórakoztat egyaltalan. Mintha Csipkes Zsoli mindennapjait kene neznem. Ha kiesik, úgyis kijön valamelyik masik nagypofajúból az allat. Vagy Kikidi idegösszeropanast kap, Giada befenyít mindenkit, vagy Zsigeri alkot valamit. Barmit szivesebben neznek, mint ezt az öntelt, bohóc, hímsoviniszta faszt.
Amúgy jó estét öfisek! Ezek szerint ma utoljára a Coolon. Lehet el kéne mennem a netkábel boltba, hogy legyen mit a tévébe dugni, különben én is elkopok...
@evacat: én még csutha hangerőn sem ,pedig vagy 10X visszatekertem :D, de konkrétan nem lehetett érteni csak következtetni... nem értem azt az egy kijelentést miért nem feliratozták ha a többit igen
@Patria: A star wars TERV-ben van, a párbaj után szerintem megírom, de nem ígérek semmit.
(fun fact: Darth Vader mellkasán is héber karakterek vannak, mint Valenén)
A Bates-motel csak egy kósza ötlet volt, Ruben láttán mindig elfog valami igen nyugtalanító érzés...
@LaciHogyVoltol: "Amúgy nekem most esett le, hogy Ruben 21 éves...de azt mondta a szóbeli érettségijeit skippeli a beköltözés miatt...mondjuk így árnyalja a a helyzetet, mert ha 21 éves koráig tartott elérnie az érettségiig akkor neki kb. már úgyis mindegy :D"
Én úgy értelmeztem, hogy Waldorf-óvodás és az iskolaérettségi tesztre készül...
@LaciHogyVoltol: "Dorka megfejtette a VCSVFV-t " -ha bárki itt a blogon képbe kerül, esedezve kérem, hogy tegye közkinccsé! Álmatlan éjszakáim vannak, annyira szeretném tudni. :)
@GinaCsöcsePini: Reni az elejétől rühelli Valent, én pedig ezért IS szeretem Renit. :D :D
Annak a lánynak megvan a magához való esze, az a jó értelemben vett józan paraszti esze. ÉS én azt nagyon szeretem. Nekem egy bajom vele, és Hipófej. Szerintem, Reni jobbat érdemel(ne). Bocsi azoktól , akik kedvelik, nekem sajnos túl "focista" . Bár azt elismerem, hogy a szíve a helyén van.
Reni egy talpraesett, ambíciózus lány, aki nem azzal mutatkozott be a kisfilmben, hogy egy semmirekellő, hanem több üzleti vonalon is igyekszik: autó felújítás, személyi edzés.
Amúgy most hogy mutatják a törökülésben ülő Valent ő is tényleg eléggé hízásnak indult. De egyébként neki vannak olyan gusztustalan tetoválásai, amiket nem tudok hová tenni, mert ha full kockás lenne a hasa, akkor se látszana belőle semmi a sok minta miatt...lehet tudta magáról, hogy lusta kidolgozni a felsőtestét, ezért varratta szarrá... :D
@War of colours: "@LaciHogyVoltol: "Dorka megfejtette a VCSVFV-t " -ha bárki itt a blogon képbe kerül, esedezve kérem, hogy tegye közkinccsé! Álmatlan éjszakáim vannak, annyira szeretném tudni. :)"
Na, azt én is szeretném végre megtudni.
Nem azért, mert érdekel, csak kíváncsi vagyok, Dorka hogy a f@szomba lenne már okosabb, mint én. :)
@pomac: pffff...hát ez egy nagyon elkeserítő mozaik szó, valaki írta Redditen, hogy mivel az egész designt a GTA-ból lopták valószínűleg Vice City Style V (valami amit elfelejtettem) Fuel Vechicle lesz a megoldás, én már arra is húztam a számat (plusz nem tudtam elképzelni, hogy azt Dorka kitalálta XD), de még inkább 1000x az, mint ez...
@LaciHogyVoltol: igazából reni és dorka rakta össze , de ma ugyis leadják, mikor megvolt a megoldás csicsi még akkor sem hitte hogy ez volt a megoldás annyira utálja dorkát :DD
@pomac: Hogy miiiiii??????? Ez komoly??????? vagány csajok vagány fiúk villája???
(Tisztelt (?) RTL!
A Való Világ kreatív teamjét azonnali hatállyal elbocsátani, a Skynetet vagy nem tudom milyen mesterséges intelligenciát használtak, azt meg azonnal bezúzni. Tényleg nincs egy kontrollcsoport, akik nem isznak, nem kábítóznak és 3-nál több agysejtjük van? (egyénenként, nem összesen)
Értem én, hogy a villalakók nem Nobel-díj várományosok, de ennél azért többet vártam volna. Szóismétlés a rövidítésben, azosztigen, gratulálok!)
@GinaCsöcsePini: Csillának ma leeresztették a mellét ?" - néha kevesebb a "push" a push up melltartóban. :D :D Olyankor két méretet is csökkenhet vizuálisan. Plusz vannak ruhák, amik leszorítják. Be kéne vezetni a betétmentes melltartók kötelező viselését, hogy ne okozzon neked ez visszatérő problémát. Úgy emlékszem, Vandánál is nehezményezted, hogy időnként fel/lecsatolják a melleit. :D :D
Ország-város-fiú-lány...-oznak az ápoltak:
Valen hallott (!) már olyan országról, hogy KualU Lumpur és szerinte a Korea-t magyar is (!) C-vel írjuk...Csicsi szerint California és Kuba is város...
@pomac: Hát én fogadtam is volna, hogy valami Vice City Style Való F(ucking?) Villa vagy ilyesmi lesz a megoldás, utalva a GTA-AI szerelemgyerek arculatra.
Voltam LAN-kábel boltban. Ha a tévébe dugom és arról veszi a netet, továbbra is laggol az élő. :(
@Frászkarika: az a gond látatlanból én sem tudok többet segíteni,hiába mondom hogy próbáld meg kisebb felbontásban ,mert a tv az nagyon pixeles lenne, esetleg próbáld meg hogy a youtube lagol -e . nem tudom rtl+ app vagy tv böngészőben nyitod e meg a live-ot, az a gond sok buktató lehet ,csak élőben lehet biztosra menni mi lehet a hiba.
Direkt hamar megcsináltam mindent hogy lássam az egész összefoglalót és párbajt.
Kezd Geri kiesni nálam a kosárból, buta, meg annyira nem szimpi hogy ott a hálóban dugnal. de a lábai annyira szépek! :D
Csak így nincs kedvencem sajnos
Szerintetek ki megy ma vissza?
@Fu Szekh Li: én is rá szavaztam, de egyre kevésbé szimpatikus ahogy Valennel közel kerültek egymáshoz. Valen vigyorog egyet a riportban és eskü viszket a tenyerem
Nem lehetne, hogy Valen és Ádi is hazapusztuljon most...ugyanaz a kettő, csak pepitában. Ha életemben nem kell többet hallanom ezt az álszent "tisztelet" szöveget már boldog leszek. A szóboxos "alfázás" meg...hát na, sokan mondták már, hogy onnan ismersz meg egy alfát, hogy sosem nevezi magát annak...Plusz ez az Ádi féle "nekem a húgom az életem, neki akarok mindent megadni" is egy teljesen beteg dolog: 1. miért akarsz valakit arra nevelni, hogy ne legyen semmi ambíciója, hanem csak úgy lebegjen az éterben, mert te majd készen elétolsz mindent 2. mit jelent ez a jövőbeni párkapcsolataira vonatkozva? Na hagyjuk is...
Valen azt mondta Dudunak, hogy lehet elviszi még őt (mármint Dudu Valent) a Hitgyülekezetéhez...no comment, akármennyire neki volt igaza Verával szemben, hogy ki-kit alázott meg (értsd: Vera magát és senki mást) utólag szégyellem, hogy rá szavaztam.
Egyébként röhej, hogy 40 napnál már felező, én már a 100 napos évadokat is röhejesnek tartottam, főleg amikor taknyuk-nyáluk összegoly a síráskor, hogy mennyire hiányzik a család...basszus, aki mondjuk külföldön dolgozik sokkal többet tölt távol állandóan...annyit féllábon árva ki kellene bírni...de egyébként az a közel 40 Misi ilyen rövid játékidő alatt már tényleg kimagaslóan jó díjazás...
@evacat: jöttem ma. Hiányoztok és szeretném látni Szentfazék bukását remélem, Valen a 29... Annyira tenyérbe mászó képe van, és amikor megszólal...
Ah...pfej....
Múlt párbajnál is megmutatták a bentieknek is a részeredményeket, mert amikor Dudu ment vissza mondták élből a többiek, hogy fura, hogy ilyen szoros volt...szerintem most is láthatták, mert Kikidí lelkesedéséből kiindulva tudja már, hogy ez bukta XD
Valen "számítottam rá valahol, mert nagyon megosztó személyiség vagyok"
Kedves Valen, megosztó akkor lennél, ha kb. ugyanannyian szeretnek, mint utálnak, ez az eredmény pont nem ezt mutatja, ezt úgy hívják, hogy mindenki rühell, mint a szart :D
Valen még azt hiszi, hogy ő tud bármit is egyengetni? Azon a szarkupacon kivül,
amibe saját magát ásta?
Ezek tényleg ugy gondolják, hogy ők most már valakik?
Valahol olvastam, hogy beszéltek róla, hogy most már biztosan 80-100 ezer követőjük van,
ahelyett ami a vlóságban állitólag 10 ezer körüli /nem néztem utána/
@War of colours: Hát, ez az az eredmény, amit már nem lehet csak arra fogni, hogy ő milyen népszerű, mert itt egyértelmű, hogy Valen ELLEN szavazott a többség, a szoros párbaj inkábbb hagyja azt a benyomást, hogy két népszerű ember csapott össze és az egyiknek sikerült felülkerednie, egy féllábú ellenfelet nem nagy dolog lekörözni...
Kb két hete nem nagyon láttam de úgy tűnik nem nagyon történt semmi, talán kiment az egyik Vera meg most ez ok hogy eltakarodott ez a csávó
Nem lehetne be küldeni mondjuk egy Kárszeg papít vagy valakit hogy legyen valami ?
Mondjuk szerintem Rend népszerűségének nem tesz jót, hogy ekkora önvalidálást lát bele Valenn bukásába...csak azért, mert őt rühellik, még nem biztos, hogy téged szeretnek (mondjuk én pont igen :D), de a káröröm általában nem szokott tetszeni az embereknek...
bocsi a sok type-o-ért: 1. az a fajta macbookom van, amin beragadnak a billentyűk (ez széria hiba), és akkor még az autocorrect ad a szarnak egy pofont...pedig amúgy alapjáraton tudok helyesen írni :D
Dorka kérdezi a konyhában Renitől, hogy miben van kevesebb kalória, mert nem akar tovább hízni: a TúróRudiban vagy a csokis müzliszeletben...Reni az utóbbira szavaz (amiben én amúgy nem vagyok biztos), de a fején látszik a véleménye, ami egyezik az enyémmel, mi szerit baszd meg Dorka, ha nem akarsz hízni ne tömd a pofád este fél 10-kor semmivel... :D
Közben amúgy Reni egy számomra értelmezhetetlen szendvicset készít, ha jól értem Gerinek: eléggé odakozmált pirítósra kent vajkrémet, amit jó vastagon rétegzett meg sonkával, majd téliszalámival (nekem ez a kettő a vagy-vagy kategória, valahogy fejben nem megy össze a kettő), aztán nyom rá egy déltubus ketchup-ot (ami nekem szinté nem szendvicsre való, maximum francia melegszendvicsre, de semmi másra, a ketchup virslihez meg sültkrumplihoz megy nekem csak), majd ugyanennyi majonézt (ami nekem szintén csak uborkás vagy főtt tojás szendvicshez társítható), majd erre pakolta rá az előre szeletelt cheddar szeleteket...hát valahogy ez nekem a nem enném meg kategória :D Plusz amúgy valami zöldséget tehetett volna már rá, ha személyi edző :D :D :D
Azt hiszem Én is ilyen félszeg vagyok, mint a kis nyomigyerek, aki véletlenül részegen kimondta a véleményét a bohóc buta focistáról és azóta is azt bánja.
Szerinted is WOC ? :)
Szegény Kikidi kit fog most imádni, hogy ez a nyomorult eltakarodott az Úr akaratából.
De az a baj hogy lassan már utálni sem lehet senkit, annyira érdektelenek. Hiába a próbálkozások a pénzes játékokkal, valószínűleg tudják, hogy szinten fogják őket tartani, ezért semmilyen feszkót nem generál. Ahogy a pénzrablós dolog sem jött be, annyira bénék voltak benne, hogy a szerkik is érezték, hogy értelmetlen.
Amúgy az hogy van, hogy Szent(esi) Valen 2 személytől is elbúcsúzhatott?
PDP, miért nem b@sztál oda? Tartsál már rendet, Te vagy a legprofibb műsorvezető a VV12-ben!
@obragon: Sajnos igaz, pedig nekem tetszett az alapötlet és izgalmas is lehetett volna.
De az alapanyag valahogy nem alkalmas a "próbatételekre".
Lehet a két műfaj nem megy együtt.
Én Reninek szurkolok, de csak neki! (Geri bántóan buta bárha jószívű)
A másik, hogy olyanokat nem válogatnék be, akik olyanokat mondanak, hogy neki nem igazán kell a pénz stb.
A puszta "hírnévért" ne mehessen be senki! Hiszen a lényege hogy csak egy maradhat aki mindent visz!
Történelem heti tananyag: Szent István uralkodása...pfff...adhattak volna nekik valami komplexebbet, mondjuk 2. világháború, hogy egy kicsit szenvedjenek is vele...
Csillához képest bárki profinak tűnik. Azért írtam, mert biztos olvassa a blogot PDP is és hadd érezze, hogy mi megbecsüljük.
PDP: Professzionálisan Dolgozó Porondmester
@LaciHogyVoltol: ó basszus, ahogy ezt olvastam, vizuális típusként, bevillant a kép, ahogy Kikidi a nyugiban.... ah, ma már nem is kell ebédelnem.
Ha a fogyasszuk le WoC-t kommandó küldött, meg kell mondjam, jó volt az "entrée" :D :D :D
@GinaCsöcsePini: ah olyan fájdalmasan buta ez a Hipofej... :D :D Egyszer, mikor fiatal és bohó voltam, "egészségügyi és mentális kezelés" céljából randizgattam egy hozzá hasonló nem túl magasan kvalifikált, ámde piszok jóképű és nagyon jó testű biztonsági őrrel.
Hát hogy is mondjam... nem vagyok egy agytröszt én sem, de többé nem követtem el ezt a hibát :D :D :D
Valen kiszabadult a villából és egyből elkezdett Andrew Tate videókat megosztani Insta storyban...Valen, szívből kívánom, hogy egyszer még egy cellába került az idoloddal! :)
Én félnek ettől a Ruben gyerektől. Én is kocka voltam, de ez inkább már ikozaéder! Jó srác, jó srác csak az a kérdésem ez az ember, hogyan fog megélni. Tipikus Taigetosz pozitív személy.
Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban a Birodalom gonosz erői minden eszközzel igyekeztek leigázni az Univerzumot, hogy aztán a teljes árú streaminggel taszítsák rabszolgasorba a humanoidokat és droidokat. Persze ehhez a Lázadók néven megalakult ellenállásnak is volt pár szava, lépten-nyomon telibeverték az ördögi TERV-et. Szervezetlenségük és csekély anyagi eszközeik dacára igen súlyos csapásokat mértek a hódítókra. Egy beépített (mellimplantátumú) ügynöküknek köszönhetően megbukott a császár, vagy ahogy ők hívták, Csaszi. Mondhatni komoly Veraseggel távozott…
De a Birodalom nem adta fel, a csillagrendszer egy eldugott pontján készültek az újabb, mindent elsöprő csapásra. Na, nem a Tejúton, hanem a Nagytétényi úton lévő KampóNa bázison. A Lázadók kémei szerint egy minden eddiginél pusztítóbb fegyver készül, a HalálCsilla, amely a beszéd idióta hangsúlyozása által képes súlyos károkat okozni bármilyen létforma idegrendszerében, az infrastruktúrában viszont nem tesz kárt. A fegyver fejlesztése előrehaladott állapotban van, erről a bázis melletti Magyar Űrhajó és Csillagromboló Összeszerelő Csarnok (röv.: MŰCsÖCs) Kft. hangárjának tetején kikandikáló kupola árulkodik. A fegyvert meg kell semmisíteni mielőtt elkészül, ez most az elsődleges prioritás! És erre a feladatra a legjobb embert kell küldeni!
Vagyis csak a második legjobbat, mert a legeslegjobbat, SZIGMA van Kenobit nem sikerült elérni Freemail-en, hiába ugatják neki többszáz éve, hogy váltson már valami használhatóbbra. Így hát Ádi van Kenobira várt a feladat, hogy leszámoljon Darth Valennel és megakadályozza a HalálCsilla elkészültét.
Mindketten tudták, hogy egyszer meg kell küzdeniük, régóta készültek a végső összecsapásra, amelyből csak egy kerülhet ki győztesen, aki talán mindent visz. Érezték egymás egyre erősödő jelenlétét, így Ádi van Kenobi nem is nagyon erőlködött az álcázással, ahogy a HalálCsilla folyosóin téblábolt a hidegfúziós hangsúlyrandomizáló vakergenerátor vezérlőjét keresve.
A folyosó félhomályából egy rémisztő, sötét alak tűnt fel Ádi van Kenobi előtt. A fekete ingnél és a fekete stricisapkánál csak a lelke volt sötétebb a Shit-lovag Darth Valennek, bármennyire is próbálta mézes-mázas hitgyülis maszlaggal palástolni, az értelmes létformákat nem tudta megtéveszteni.
- “Végre találkoztunk, Ádi van Kenobi! Hetek óta ez a párbaj a beszédtéma a galaxisban, nem hittem, hogy lesz merszed idejönni. Az Úr velem van, semmi esélyed!”- hörögte a sötét lovag.
- “Szükséged is lesz az Úr segítségére, Darth Valen, mert egyedül nem tudsz legyőzni, jól felkészültem.”- replikázott Ádi van Kenobi, pedig a barna, kapucnis fürdőköpeny alatt a szíve úgy kalapált, mint a k..vaélet. Mondjuk az inkább az Alderaanin energiaital miatt volt, amit a Lázadók legnagyobb szponzora osztogat irgalmatlan mennyiségben, ezek a hülyék meg úgy vedelik mint a vizet.
- “Én úgy hallottam, nem sokat edzettél, Dzsabbával süttettétek a hasatokat a napon.”
- “Mindig sejtettem, hogy Qki D2 neked kémkedik. Napelemes vagyok, az udvaron fekve töltődtem fel. Tudod, megújuló energiaforrások, EU-támogatás, mindig naprakészen, höhöhőőő…”
- “Akkor ahogy a kezdő sebész mondaná: Vágjunk bele!”- kiáltja Darth Valen és hirtelen mozdulattal Ádi felé sújt a Jeti-lovagok rendszeresített fegyverével, a fénypartvissal.
Ádi van Kenobi nem hiába döglött naphosszat, reflexei kiélesedtek, pihent izmaival villámgyorsan kitért az egyébként tuti halálos csapás útjából és aktiválta saját fénypartvisát, amelyen apró kis kijelző tudatta a 100%-os töltöttségi szintet. Darth Valen meglepődött: Ilyenkor mi a f@sz van?- kérdezte magában, általában egy csapással intézi el az ilyen kis nyikhajokat.
- “Ez nem jött be, Valen! Spórolnod kéne az energiával, ki kell tölteni a műsoridőt!”
- “De hát hogy a pics@ba?!? Ennyire nem lehetsz jó!”
- “Bekövettem SZIGMÁ-t Instán, oda feltöltött pár videót a legtitkosabb Jeti-technikáiról, meg elvégeztem egy 2-es szintű Villamester képzést, OKJ-n. És persze megtanultam láthatatlanná válni, kérdezd csak meg a nézőket, hetekig nem láttak a képernyőn!”
- “Azanyád!- kezdett őrült kaszabolásba a sötét lovag, ami elől Ádi mosolyogva ugrált el, csak néha-néha csapott oda a fénypartvissal, b@szkódásból, amivel csak kihozta az állatot a Shit-lovagból.
- “Most kicsinállak!!! Való világ, a lét a tét, példaképem Andrew Tate!!!”- ront üvöltve Darth Valen a köpenyes villamesterre.
- “Mindjárt adok én a pofádnak, te szektás!”- áll bele a küzdelembe Ádi van Kenobi és elkezdődik a hónap legkomolyabb párbaja, ahol hit, erő és technika feszül egymásnak, hogy végleg lemeccseljék az Univerzum sorsát. Gigászok harca ez, ahogy egymásnak esnek, az épülő HalálCsilla folyosóit jócskán leamortizálják az igencsak hatásos fénypartvisok, még a sarkokból is eltűnnek a pókhálók. Ádi van Kenobi technikai fölénye nyilvánvaló, mégiscsak lehet hasznosat tanulni az Instáról. Az egyre fáradó Darth Valen kétségbeesetten próbálja sarokba szorítani ellenfelét, hogy egyetlen döféssel eldöntse végre a küzdelmet. Kezét kinyújtva a Hit erejével hátrataszítja Ádit, majd egy gyors rohammal előretör, hogy a meglepetést kihasználva támadhasson. Ekkor olyasmi történik, amire senki nem számított. Ádi a híres duplacsavart veti be, a fénypartvisának fejét megcsavarva nemcsak eltéríti a döfést, de ki is csavarja Valen fegyverét a kezéből. Ádi azonnal válaszcsapásra emeli a fénypartvisát, hogy végezzen a sötét nagyúrral, amikor egy mennydörgő hang szólal meg a magasból:- “Abbahagyni!!!”
Ádi és Valen meglepetten néz egymásra, hogy ez most miaf@sz.
- “Uram, Te vagy az?”- kérdi Darth Valen az ég felé nézve.
- “Hagyd már abba a hülyéskedést Valen, PDP vagyok! Fél órája üvöltök, hogy hagyjátok már abba a tombolást!”
- “Dehát, hogy nem hallottuk?”
- “Ebben a műsorban a hangmérnökök nem állnak a helyzet magaslatán és akkor még finoman fogalmaztam. A lényeg a lényeg, amíg Ti itt próbáltátok kettévágni egymást - ami egyébként a Villaszabályzatba ütközik, csak mondom - én lepörgettem a műsort kortárs…f@szom, kortesbeszéddel, kisfilmmel, mindennel. Mivel leállt a szavazatszámláló rendszer is, így csak egy módon tudjuk eldönteni, hogy ki a győztes.”
- “És mi lenne az? Szkander, bibliaismeret?”- kérdi a Shit-lovag reménykedve.
- “Nem. A fénypartvisotok töltöttségi szintje. Na, dobjátok ide! De kikapcsolva ám!”- veti oda rezzenéstelen arccal PDP, mire Ádi arca kivirul, az övében zsír új Pin@sonic akku van, az tuti nyerő.
PDP ellenőrzi a két eszközt és a stúdióba besétál két (esz)közjegyző is, hogy hitelesítsék az eredményt.
- “Na, mondom is, nem húzom az időt! Ádi vagy Valen? Valen vagy Ádi? Ki nyerte ezt az egggééészen elképesztőőőő küzdelmet, aminek a tétje nem más mint az Univerz…”
- “Mondjad már, B+!!!!”- üvölt teli torokból Valen, aki már tényleg csak az Úr kegyelmében bízhat.
- “Előbb nézzük a fantomképeket! 80% és 20%!!!!! Valaki nagyon elhúzott, micccssodaaa nézetts…akarom mondani töltöttség, ez eggészen elképesztő! Lássuk a fotókat végre, mutatom is, most! És Ádi nyert!!! Ez eggészen elképesztőő!!!! 80%!!! Hihetetlen!!!! Gyere, gyere Ádi, itt a lila kendő, mehetsz a dolgodra, kicsináltad a (Bull)Shit-lovagot! Te vagy az Univerzum hőse!”
- “Jó, de itt van még a Halálcsilla is….”
- “Ne törődj vele, egyszerre egyet, hagyjunk valamit legközelebbre is, Ádikám! Az a duplacsavaros trükk, az valami fantasztikus volt! Emlékeztet valakire, csak nem ugrik most be, hogy kire, de mindegy is, nyílik a zsilipkapu, irány vissza a Lázadókhoz! Egy ekkora hőst biztos lecidáznak majd, ha mázlid van, nő lesz és nem Qki D2. Na, tipli, innentől átveszem, csá!”
És PDP azzal a lendülettel az értetlen Ádit kituszkolja a zsilipkapun.
A stúdióban hatalmas az ov(ul)áció, mindenki tombol, a bukott császár azaz Csaszi a fejét fogja a váratlan fejlemény miatt. PDP most Valenhez fordul, hogy kikérdezze, mit is érez most:
- “Valen, ez tényleg elég nagy különbség volt. Mit érzel most? Amúgy lesz@rom, egy álszent gyökér vagy, pusztulj a bázisomról! Zsa!!!”
- “Kedves nézők, itt a stúdióban és otthon a képernyők előtt…” -és itt megint elment a hang, úgyhogy sose derül ki, mit is mondott volna az RTL legprofibb műsorvezetője, én meg káromkodva összecsuktam a laptopot. Ez így még ingyen is sz@r, nemhogy havi 995-ért. Pics@bamá’!
Azt nem tudnád elintézni, hogy csináljanak valamit ezekkel az ápoltakkal, hogy
erőre, észre kapjanak, és azt ne kefélésre használják, hogy nézhető legyen?
"Azt nem tudnád elintézni, hogy csináljanak valamit ezekkel az ápoltakkal, hogy
erőre, észre kapjanak, és azt ne kefélésre használják, hogy nézhető legyen?"
A csatorna a mesterséges intelligencia bevonásával próbálta ezt elérni, én beláttam, hogy ez lehetetlen, így inkább az alternatív valóságban igyekszem szórakoztatóvá tenni a műsort. Az enyém ingyen van, talán még vicces is és legalább nem pontozom ki a felét hanghibára hivatkozva. A tegnapi öfi konkrétan nézhetetlen volt, kulcsfontosságú beszélgetésekről maradtunk le, bezzeg Reni cuki nyögése megvolt vagy 3 mikrofonnal is, Dolby Digital Surround THX ATMOS térhangzásban, tökéletes hangerővel.
@SZIGMA: Lassan sajnos Reni is kezd nekem kicsúszni. Pedig jól normálisan gondolkodik általában és békítőleg higgadtan lép fel. Munkát is elvégzi stb.
DE ez az állandó közösségi kúrás a félhülye focistával , kezdem unni nagyon.
Rám szerintem nem lehet mondani, hogy prűd lennék, de egyszerűen NEM EZÉRT FIZETTEM!
100x inkább üvöltözések egymással, klikkesedés stb.
Vagy ha már, akkor paplan nélkül szopjon egy ordas nagyot premier plánban !
APROPÓ: Van bármilyen tapasztalatotok (aktív és passzív oldalról is), hogy milyen érzés (faszt) szopni FOGSZABÁLYZÓVAL ???
Bevallom nekem nincs... se fogszabályzóm nem volt soha se olyan csajom, akinek lett volna.
@evacat: @GinaCsöcsePini:
"Azt nem tudnád elintézni, hogy csináljanak valamit ezekkel az ápoltakkal, hogy
erőre, észre kapjanak, és azt ne kefélésre használják, hogy nézhető legyen?"
Azt hiszem, Pini kolléga rátalált a megoldásra. Az iskolahéten néhány ilyen kifejtős kérdés és máris megvan a szórakozásunk (jobban érdekelne mindenkit Szent István helyett, bocs Pisti)
"APROPÓ: Van bármilyen tapasztalatotok (aktív és passzív oldalról is), hogy milyen érzés (faszt) szopni FOGSZABÁLYZÓVAL ???"
@GinaCsöcsePini: "Lassan sajnos Reni is kezd nekem kicsúszni. Pedig jól normálisan gondolkodik általában és békítőleg higgadtan lép fel. Munkát is elvégzi stb.
DE ez az állandó közösségi kúrás a félhülye focistával , kezdem unni nagyon."
Én továbbra is bírom Renit. Nagyon szép, jó az alakja, nem passzív-agresszív, mint Dorka és nem csak villamércével mérve intelligens.
A kúráshoz meg annyit: Fiatal nő ,aki igényli a törődést és partnerre talált, hadd csinálják. Amúgy mi egyébre lenne alkalmas a focista?
@SZIGMA: ez iszonyat jó volt. :) köszönöm szépen. nem szemezgetek, mert akkor bemásolhatnám az egészet. A Star wars a te olvasatodban rendkívül szórakoztató volt. Műcsöcs, hidegfúziós hangsúlyrandomizáló vakergenerátor, példaképem Andrew Tate!! stb. le vagyok nyűgözve.
Egy kérdés: Csak engem bosszant, hogy hat viszonylag érdekes izgalmas film után, tönkrevágták az egész koncepciót a hetedik óta, azzal, hogy egy dimenziós karakterek nulla sztoriját vitték vászonra és csak a látványvilág volt fókuszban?
"Amúgy mi egyébre lenne alkalmas a focista?" - ott a pont. ;) :)
"Egy kérdés: Csak engem bosszant, hogy hat viszonylag érdekes izgalmas film után, tönkrevágták az egész koncepciót a hetedik óta, azzal, hogy egy dimenziós karakterek nulla sztoriját vitték vászonra és csak a látványvilág volt fókuszban?"
Nem tudom, én a hardcore "elsőháromamiamúgymásodikhárom" rajongói csoportba tartozom, bármi jött utána, az lejtmenet. A Star wars nem igazán vágott a Disney profiljába, a végeredmény önmagáért beszél.
@War of colours: "bekapcsolok az élőbe és Reni épp letol egy féltékenységi hülye p..a jelenetet."
Én ezt nem tudom követni, azelőtt engedélyt adott Gerinek, hogy milfeket kúrogasson, ha küld róla fotókat, most meg egy kis nyálcsorgatás miatt cirkuszol? Hát mi folyik itt Gyöngyösön?
@SZIGMA: azzal takarózott, hogy csak az zavarta, hogy Geri nem volt őszinte és egyértelmű a kommunikáció során, mert ő szereti az egyenes beszédet. (Akkor talán Rónai Egonnal vagy Szőllösi Györgyivel kéne társalognia.. :D :D )
Mindegy is túlléptek rajta, és még mindig Reni a kedvencem.
Dorka sokkal rosszabb.
Kihagytam egy pár hetet, lehet, hogy rosszul látom, de Dorka felszedett egy kis pluszt?
Benéztem az élőbe, Csicsi alvás közben ismét szopja az ujját, Kikidi 10 percen keresztül igazgatja a székeket, a csapat nagy része durmol. F@sza, megérte fizetni a stream-ért.... (szemforgatás)
@War of colours: "Kihagytam egy pár hetet, lehet, hogy rosszul látom, de Dorka felszedett egy kis pluszt?"
Ja, azt hiszem, Ádi volt vele leplezetlenül őszinte, hogy behízott pár kilót. Gondolom innentől kenyér nélkül eszi majd a szalonnát, mert a szénhidrát hízlal.
csilla már megint félre beszél azt mondja ,kilenckor be fog költözni hozzájuk egy szexuálpszichológus :DD, szerintem csak egy órát tart nem beköltözik :)
Kénytelen vagyok újra feszegetni a lényeget :
Senkinek sincs ismerőse, rokona, barátja, apja, anyja nővére, főnöke, beosztottja, ismeretlen zaklatója
aki hallott valakitől azon témában hogy "milyen érzés fogszabályzóval szopni illetve szopódni" ??????
Hézagpótló ( hehheeeehhe ha már fogszabályozás) tudás lenne !
@GinaCsöcsePini: ismerősöm szerint, semmi extra, a csajnak ugyanúgy vigyázni kell mint a sima fogazásnál (értsd, a szájával kell a fogakat elfedni, hogy ne karcoljon)
Nincs különleges jelentősége. Sajnálom, ha kiábrándítottalak. XD
@GinaCsöcsePini: nekem volt egy haverom aki a Balatonparton jött össze egy fogszabályzós lánnyal még a 90's években. A táj költői volt, éjszaka, telihold, csendesen hullámzó Balaton. A hölgy az ölébe hajtotta a fejét és "kifejezte érzelmeit). Az első két mozdulat után a srác makjába felbeleállt a fogszabájzó állítódrótja. Mi vagy 150 méterre voltunk és szallonatsütöttünk, de hallottuk az üvöltését!
Csak most néztem meg a tegnapit, nekem a legszürreálisabb Ruben volt aki a sötétben masszírozta Geri lábát és esdeklőn kérdezte, hogy jó e.
Én feladatba adnám Dzsádának, hogy világosítsa fel szexuálisan, akkor legalább mást is szophatna az ujján kívül.
@obragon: Az semmi, máskor is körbemasszírozta a csávókat. Amikor az asztalnál ültek az intő/dícséret feladatnál és elkezdett röhögni, na az volt a para.
Aki jobban benne van a horror műfajban, igazán megírhatná a Bates-moteles sztorit Rubennel, én csak elviccelném a dolgot.
@SZIGMA: ahogy röhög főleg random az nagyon para ,vágnak is fejet a lakók is :D
amúgy azért masszíroz mindenkit mert volt egy ilyen feladat és neki van tapasztalata hogy kell és ő csinálta a legjobban azért kéri meg mindenki amúgy ,csak hogy tisztázzuk ,nem ez a fétise :)
Ha valaha bekerülök a VV-be, a regisztrációnál letagadom az összes olyan skillemet, amivel szar feladatokba kényszeríthetnek bele :D
Ehhez kapcsolódóan a fóbiákat is le kell tagadni, mert a szerkik vissza fognak élni vele.
@pomac: "volt egy ilyen feladat és neki van tapasztalata hogy kell és ő csinálta a legjobban azért kéri meg mindenki amúgy"
Hannibal Lecter is kiterjedt anatómiai ismeretekkel bírt, úgyhogy ez érthető.
Az a röhögés ijesztőbb mint a részeg Traktoros Krisztián késes sétája volt annak idején. Nem tudom elhinni, hogy a srác átment bármilyen pszichológiai teszten, hacsak a pszichológusok nem ugyanazon a főiskolán végeztek, ahol a hangmérnökök.
Vagy a Házasság első látásra szakértői remekeltek megint...
"Kocsis Máté szerint a Fidesz mégse akar bekerülni az ECR-frakcióba, ahová a jelek szerint fel se akarták őket venni"
weheheeheheee weeehhehee hát persze hogy nem akar miért is akarna
( élőben megint Orka nyávogását kell hallgatni... ez a Dudu azért sokat kibír a cél érdekében... )
Köszönjük az észrevételét! Munkatársaink folyamatosan dolgoznak a technikai finomhangolásokon, szíves türelmét kérjük!
Az esettel kapcsolatos válaszát megkérjük, hogy ennek a levélnek a folytatásaként küldje el nekünk a Reply/Válasz funkciót használva.
Üdvözlettel,
Ügyfélszolgálati munkatárs
ugyfelszolgalat@rtl.hu
Nagytétényi út 29.
1222 Budapest, Magyarország www.rtl.hu
Kva anyátok!!! 40 napja megfeszitett munkával dolgoznak a technikai finomhangoláson.
Hol képezték ezeket a munkatársakat: a MACIVÁNÁL /Magyar Cirkusz és Varieté Vállalat/??
Jó hírünk van!
Az Ön által jelzett technikai problémákat munkatársaink végre sikeresen megszüntették, immár zavartalanul élvezheti kedvenc valóság-show-ját. Tájékoztatjuk továbbá, hogy előfizetésének kedvezményes időszaka lejárt, így a jövő hónaptól már csak teljes áron tudja használni streaming szolgáltatásunkat. Már le is vontuk az összeget, hogy ezzel se legyen gondja.
Köszönjük, hogy minket választott!
Üdvözlettel:
XYZ
ügyfélszolgálati munkatárs (és kisegítő hangmérnök)
@GinaCsöcsePini: mint ahogy ők léptek ki a Néppártból anno. Oszt' valójában kiutálták és kirúgták volna őket, ha nem távoznak önként.
Ebből lett az, hogy ők léptek ki. XD
Én nem akartam nézni már ezt az évadot. De ma belenéztem valami videóba, ahol a magyartanár megkérdezi őket, hogy mondjanak olyan dolgokat az életükből, amire úgy érzik, hogy "abszurd". Erre a szőke, hypos hajú srác ezerrel jelentkezik, felszólítják és elmeséli azt a történetet, hogy valami haverja ráélvezett egy csaj hasára, aztán felnyalta, és beleköpte a lány szájába és hogy szerinte ez az "abszurd". Most annyira sokkolt az élmény, hogy el kell szívnom egy szál cigit. Én neki adnám oda a nyereményt.
@Robert Hunter: Gyanítom, hogy az iskola mindegy. Komoly bajok vannak, a legegyszerűbb dolgok is kifognak rajtuk, gondolkodni nem tanították meg őket. Annyiból igazat adok Dudunak, hogy a legtöbb dolognak semmi értelme, az életben nem segít, hogy I. Balambér mikor csatázott a hottentottákkal vagy mennyi volt Üzbegisztán bruttó nemzeti terméke az 1997-es adatok alapján.
Egyáltalán nem értem hogy az embereknek miért szimpatikus Reni. Számomra annyira taszítóvá teszi hogy semmi másból nem állnak kb a napjai csak a dugásból. Vagy csak öreg vagyok én már ehhez?
@Fermina Daza 0413: Van igazságod! Nálam is kezd lassan elfogyni...
Most az előbb a matektanár szopatta meg Renit, de attól se szégyenlette el magát....
szóval hát ez nem szimpi benne na
Csilla bántóan szar mindenben, de bevallom tördelmesen ha csak sikoltozna akkor én horpadtra kúrnám!
@Robert Hunter: @GinaCsöcsePini: mindig "lenyűgözött" ahogyan a nárcisztikus vonások időnként felsejlenek ebben a csodálatos NER világban. Ha nem tetszik a valóság, húzúnk rá egy másik köntöst, olyat, amiben ismét mi nézzünk ki jobban és közben letértékelhetjük a másikat. A hívekkel pedig elhitetjük, hogy mindez értük van!
ÉS ezzel a nárcisztikus együttműködés rendszerének köre szépen bezárul.
Látom magam előtt Bánki GYörgyöt aki a fejét csóválva ül a cikk felett, majd lemondóan belekortyol a kávéjába. :(
@mocskosmacska: hú....feltételezem, hogy az illető a oktatásügy szexuális edukáció megszűnt programja miatt kénytelen volt a pornhub-on művelődni... hát mit csináljon szegény?!??!!? :D :D
Ami Hipofej lényeglátását illeti, hát nekem az az "abszurd" és megdöbbentő. Ebben a pillanatban én is neki adnám a főnyereményt :D
@GinaCsöcsePini: Nem tudom más hol a picsában van, csak magamról tudok beszélni.
Vártam ezt az évadot, időm lesz rá, hogy belenézzek a 0-24-be, este öfi és kibeszélés
a blogtársakkal.
Ezzel szemben nem nézek a sztrimbe max napi 1-2 alkalommal két percre, jó esetben
döglés, senki nem szól egy szót se csak néz maga elég, rosszabb esetben Geri és Reni
tornaórája van bármikor.
Az esti összefoglalót még megnyitom fél képernyőn, de a másik felén böngészgetek,
olvasgatok a neten.
Kibeszélés: már nincs kivel. Rajtad kivül.
De nincs is mit kibeszélni.
@evacat: Nehéz megtalálni úgy, hogy ne kelljen az rtl felületére belépni. De két napja megtaláltam a redditet.
A kedvencem hypofej. Szállítja a suttyóságot az nélkül, hogy alkalmazná az előző évadok konfliktus kezelési módszerét. (Három centire a másik képébe ordítani, hogy hogyan fogja megverni, ha kimennek innen.)
A kövér csaj tiszta para. El tudom képzelni, ahogy motelt nyit és titokban bekamerázza a fürdőt, aztán maszturbál, amikor valamelyik fiatalember zuhanyzik és nem érti, hogy ezzel mi a probléma.
Hypofej töriből vizsgázik éppen. Nagyon szenvedélyesen magyarázza I.István lelkiállapotát. Remélem, megnyeri.
@mocskosmacska: A redditet én is megtaláltam, olvasgatom is. De ugyanugy, mint a
facebookkal vannak fenntartásaim velük is.
Mindkét platform kommentelői a bölcsek kövének kizárólagos tulajdonosai, nem véleményt irnak, hanem ők a megfellebbezhetetlen igazság tulajdonosai.
Igy ott csak read only módban vagyok jelen. Az itteni kibeszélés hiányzik. Főleg az utóbbi
jó egy-másfél év csapata.
Bongyorkát nem bírom, annyira flegma a töri vizsgán, meg sem próbálja. Bezzeg hypofej milyen szenvedélyesen és színesen adata elő azt a minimálist, amit tudott.
@evacat: Lehet, annyira nem olvasgatom őket. Viszont a redditen vannak fent videók, ezért nagyon hálás vagyok. Hypofejet imádom. Suttyó, de lelkes és nincsen benne rosszindulat. Legalább amennyit láttam belőle.
A barna gyerek is jó.
- Mesélj I.István uralkodásáról!
- Izé, nagyon kedves ember volt, mindenki nagyon szerette, szavakat nem találok, hogy milyen jól végezte a dolgát.
@mocskosmacska: "A kövér csaj tiszta para. El tudom képzelni, ahogy motelt nyit és titokban bekamerázza a fürdőt, aztán maszturbál, amikor valamelyik fiatalember zuhanyzik és nem érti, hogy ezzel mi a probléma. "
Erről Pácz jutott az eszembe.
@Brigante: vagy-vagy, de minek? Bocs, de értsd, ahogy gondolom.
Valami olyan mértékü unalomba fulladt az évad, hogy az embernek még nézni
sincs kedve, nemhogy kommentelni.
Semmi nem történik, ugyanazok az unalomig ismételt tematikus hetek.
A régebbi évadokban mindig bedobtak egy-két ujabb ötletet, feladatokat,
de az idén semmi uj ötlet. Isten bizony kezd hiányozni Pácz gecisége.
Menj ki a táblához és mondd el, hogy szerinted ki...........
és ugyanezt két naponta megfuttatják velük..
@Brigante: Rubenről nem tudok nyilatkozni még bocsi,
@evacat: én arra is gondoltam, hogy mennyit fikáztam az előző az évadot, mennyire ki voltam bukva PszichoBarna szemétkedésein, idegesített ZiziKriszti stb..... de basszus oda voltam szögezve az élő elé és vártam, hogy felébredjen a banda... most meg... semmi
a legizgalmasabb személyiségnek Giadát tartom... :D :D
@War of colours: igen, mert a többi viselkedik. Általában. Mielőtt megszólalnak, azt meggondolják, hogy majd ez hogyan jön le a nézőknél, hány szavazatot, hány követőt
hoz.
Csicsi meg a saját egyszerűségével megy előre mint a tank. Ő még ugy gondolja, hogy
az is elég a győzelemhez, ha ő azt szeretné. Nem mérlegel, ami szivén az a száján.
Nekem már sok a harsánysága, és ne szépitsük a taplósága is, bár azért ebben nem
nagyon tünik ki a többi közül.
@evacat: persze, nekem is sok az egész nő, de legalább valódi. A többi viszont, ahogy írtad is, mű és álszent. Mondjuk én sok résszel le vagyok maradva, mert még mindig nem tudtam behozni azt a három pár napos elutazást, amikor nem volt időm nézni, de amíg láttam, addig Ádi egész vállalhatónak tűnt. Illetve nekem Reni minden hibája ellenére szimpi.
@evacat: Nekem meg tetszik ez az évad, ugyanis nem arra épül, hogy a gyökerek agresszívkodnak egymással, meg találnak maguk közül valakit, akire csoportban rászállnak és bántalmazzák, hanem egyszerűen csak gyökerek.
Renivel kapcsolatban felemásak az érzéseim. Egyrészt szimpatikus, ha csak a paplan
fölötti részt nézem.
Azt viszont nehezen tudom megérteni, hogyan süllyedhet egy nő ennyire mélyre.
Nem álszenteskedni akarok. A pornó is egy fajta megélhetés, nem itélek ezért
el senkit. Sőt Aleska - bocsánat Emese kifejezetten szimpatikus.
Reni egy könnyedebb műfajban mozog, nincs ezzel sem bajom.
Azzal már van némi ellenérzésem, amikor elvonulnak a nyugiba, tudván, hogy ott
is műküdnek a kamerák, de hát ő dolguk. Viszont azt már nem veszi be a gyomrom,
hogy a hálóban kilenc ember kuncogása, tapsa közepette büszkén csinálja.
Mert Geri az még a fiatal bika, leszarja ki mit gondol, ha ő bedughatja valahova,
de Renitől ezt már nehezen viselem. Igen, Kettős mérce. Vállalom.
@evacat: elég gátlástalan a csaj. Ami szerintem egy szerep és néha kicsik belőle. Valennak mesélte, hogy milyvolt s gyerekkora. Ha jólértettem akkor csoda, hogy nem az utcasarkon all
@mocskosmacska: én fél szemmel láttam a mai öfit. Ez is jól szemléltette az álljatok ki
a táblához és mondjátok el, hogy............ halálunalmas feladatot. Már látszik a fejükön,
hogy megint mondani kell valamit, na jó tudjuk le hamar, aztán dögöljünk tovább.
Ezekkel a játékokkal az alapcélt nem érik el, ezekkel a besorolásokkal soha nem fognak
konfliktust generálni. Az előző évadokban nem egyszer vezetett ez összeugrásokhoz,
vitákhoz, de ezeket nem izgatja, hogy a másik mit mond róluk, nem érdekli őket.
Csak az, hogy mit fognak ebből a nézők látni.
@Brigante: lehet, hogy vannak az életében olyan momentumok, amik valahol megmagyarázzák a viselkedését.
Számomra elég kevés dolog derült ki róla, azon kivül, hogy intézetis volt, de
ugyanakkor meg emlegette a szüleit, testvérét is.
Arra nem gondol, hogy azok hogy érzik magukat minden este az összefoglalő végén?
@mocskosmacska: ebben neked igazad van, viszont valahol ez a valóságshow-k lényege.
Egy zárt közösségben konfliktusokat generálni és figyelni válaszokat, megoldásokat.
Ugyanakkor, ahogy Woc az előbb kifejtette, pont ezek miatt a történések miatt szegeződtünk oda az összefoglalók és a sztrim elé és ezért volt itt is sok-sok
kommentelő és komment minden este-éjjel-nappal, ki mikor tudott jönni.
@evacat: " Arra nem gondol, hogy azok hogy érzik magukat minden este az összefoglalő végén?"
egyszer olvastam erről egy hosszabb értekezést, magukat szakmabelinek nevezőktől. Állítólag beszűkül a tudat, elfelejti a kamerákat, és bizonyos értelemben megszűnnek a kinti hozzátartozók.
Qvuasi "hospitalizálódnak".
Én az egyik szülés miatt három hétig kórházban voltam 27 évesen. Négy nap alatt beindultak az önvédelmi hospitalizálódás tünetei....
@War of colours: hát igen, mindenki magából indul ki, ha valamiről véleményt mond.
Én is. Pedig mindig mondom azuramnak, hogy ne a saját fejeddel, a saját normáid
alapján itélj. S én sem tudtam ettől elrugaszkodni Reni esetében.
Nos, a magyar iskolarendszerrel tényleg vannak bajok, de bongyorka téved, ha azt hiszi, hogy aki iskolába jár az lesz az alkalmazott és akinek van esze, tehát nem jár iskolába, az lesz a főnök.
@evacat: S én sem tudtam ettől elrugaszkodni Reni esetében."- nem baj, jogod van a véleményedhez, :) és tényleg gáz így a többiek előtt kufircolni
@mocskosmacska: tehát nem jár iskolába, az lesz a főnök." -pár év múlva egy Sparban fog árut pakolni miközben azok, akiket most lenéz, mert tanultak az iskolába, lehet, hogy orvosok, banki alkamazottak, informatikusok, mérnökök, vagy éppen fodrászként dolgoznak majd.
Rugdosós srácnak és az anyjának milyen a viszonya?" - gondolom, anyuka büszke a kisfiára
@War of colours: Van benne érdekes, hogy bedobtak egy szociális fóbiás fiút. Nem biztos, hogy buta, szerintem abszult nem az, egyszerűen csak iszonyat szorongós. Ádi viszont tényleg tök szimpi.
@mocskosmacska: igen, szerintem is jó kép lett. Reni nálam sokszor javít a megnyilvánulásaival azon a tényen , hogy összefekszik Hipófejjel.
meg sem fordult a fejemben, hogy buta lenne, kifejezetten szimpi, de a való életben nem len típusú emberek közege veszi körül. Nekem egyelőre ennyi jött le.
Amúgy sokan nyilatkozták már az évek alatt, hogy mellbevágó volt bemenni, mert teljesen más milliő fogadta őket, mint ami a képernyőn keresztül lejött.
Úgy emlékszem , az elején Dzsigeri is küzdött hasonló frusztrációkkal.
@mocskosmacska: Ruben valóban is buta! Nagyon és erősen!
Minden téren nem tudott semmit de nagyon semmit. néztem a vizsgákat.
Az idióta srácok szórakoztatóan nem tudtak sokat, de előadták. Geri németül teljesen jó volt, de ő Ausztriában focizik!
Csicsinek jó a hangja, persze csiszolatlan.
Dudu egy barom, kívánom neki, hogy semmire se jusson az életben! (Nem is fog)
Igen akad egy két kevésbé tanult vállalkozó aki nagyon sokra viszi de az ritka és őstegetség.
Persze van másfajta "tehetség" is pl. gázszerelők akiknek nagyon jó szomszédjuk volt és kellően sötétek! :D
@GinaCsöcsePini: biztos bennem van/volt a hiba, vagy már kopnak az emlékek, de azért
anno nem emlékszem, hogy éjjel- és nappal állandóan a paplant gyürtük volna.
S ez most nem egy hosszu hétvége, már vagy negyvenakárhány napja tart folyamatosan.
Csicsinek így sem megy :( Akkor talán nincs rá annyira szüksége....
Legalábbis férfiaknál (vagy nálam legalábbis) ha már nagyon nagyon kell akkor 2 perc alatt megvan a Wc-n, mint egy szarás. OK kb. annyit is ér, de legalább nem feszít tovább..
(csak megjegyzem a jó szarás nagy kincs egész életed során! )
Nektek mi a véleményetek a matektanár beszólogatásairól reni és hypofej felé? Szerintem az a két gyerek nem tudja, hogy mi a probléma azzal, hogy úgy kúrnak nyílt színen, mint az állatok. Építőbb lenne nekik elmondani, hogy mi a baj ezzel.
@mocskosmacska: szerintem az épitő beszélgetésre megvolt a lehetőség, amikor a szexuálpszichológust beküldték hozzá, de a szerkesztők nem szándékoztak az ifjuságot
nevelni a téma ezen részében.
A matektanár meg szerintem kva jó fej, hogy egyáltalán megpróbálta a falra hányni
a borsót, de az ápoltak se a falat, se a borsót nem értették meg.
@evacat: @War of colours: intézetis volt a csaj és az idősebbek folyamatosan terorrizálták őket. Nekem nagyon az jött le, hogy nem egy boldog gyermekkora volt.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Fálki 2024.05.17. 14:29:44
hereverő heverő 2024.05.17. 14:30:37
hereverő heverő 2024.05.17. 14:34:34
media1.tenor.com/m/N9xOPktoo_0AAAAd/putin-eating.gif
SZIGMA 2024.05.17. 14:37:22
4?
Mindegy, köszi, Fálki!
War of colours 2024.05.17. 14:38:42
amúgy három...
War of colours 2024.05.17. 14:39:09
evacat 2024.05.17. 14:40:13
@Fálki: pedig, ha többet néznéd, fel se tűnnének ilyen bölcseletek.
Jó a stylistja a gyereknek, kék a kékhez, minta a mintához.
Apropó minta, mintha a héten két este is egymás után valami hasonló tehenkeminták lettek volna PDP felsőin.
evacat 2024.05.17. 14:40:58
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.05.17. 14:52:08
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.05.17. 14:52:42
Cérnahuszár 2024.05.17. 15:01:11
Cérnahuszár 2024.05.17. 15:02:01
Rágógummy 2024.05.17. 15:23:59
@War of colours: "kialakulóban van egy komoly költői kör <3 mennyi veszendőbe ment tehetség"
Ugyan, hozzátok képest eltörpülök <3 Így nem lehetek a költői kör tagja, bár a Gina-Pina rímemre büszke vagyok. :D
Most olvasom, és Pininek a Kisértés-Kis sertés ríme is tetszik, ötletes.
@Egykecske: "Ha Valen megy vissza, kb semmi értelme tovább nézni, elslattyog a döntőig kb egy jel nélkül, és még azon se lepődnék meg ha a végén a talpnyalói kollektíven feladnák..."
Nem hiszem. A múlt évadban Sajti sokáig egyetlen egy jelet sem kapott, ő volta "papa", akit mindenki szeretett. Majd hirtelen borult minden. A mostaniban az olasz hódoltság sem fog tartósan fennállni, Valen szerez majd ellenségeket és a villa törvényszerű működéséből az következik, hogy két táborra fognak szakadni az ottaniak.
Valen sajnos lehet, hogy a műsor szempontjából jobb lenne, mint Gina, hiszen korai lenne a "főgonosz" bukása. Az élet soha nem a könnyebb útról szól, hanem a harcról és a szenvedésről. Pont ezért szerintem jó, hogy a vv10 főgonosza, Renátó a közepéig bírta, szolgáltatta a tartalmat, és volt kit erőteljesen utálni. Annál jobban esett, mikor végre kiesett.
SZIGMA 2024.05.17. 15:24:12
Jól látod, hiszen Zsigerivel cumming outolt a műsorvezető legenda, nem meglepő, ha összeöltöznek :)
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.05.17. 15:27:06
Rágógummy 2024.05.17. 15:29:18
Kérdezzük meg a teória helyességét Tracerotól, hogy agrármérnökként mit szól hozzá.
hereverő heverő 2024.05.17. 15:33:55
De egyébként végezhetsz kisérleteket te is: fészket raksz a homokba, kicsapod aztán rátelepszel. Onnantól már csak várni kell, hogy kikel-e belőle valami. Ha szerencséd van, akkor giliszta lesz, roszabb esetben vakond
Cérnahuszár 2024.05.17. 15:38:12
fontos a bél....flóra
sogeking 2024.05.17. 15:47:57
Gina
Tetoválás lila hajjal,
nehéz bírni e vagány csajjal.
Nekem Ő az őszinte hang,
minden közt a legnagyobb rang.
Nagyon unja benn a banánt,
és csomagolva áll a cucca,
kamuzik még párbaj gyanánt,
de Ginát várja már az utca...
www.youtube.com/watch?v=_A-cQkA1fC8
War of colours 2024.05.17. 15:54:02
:D :D
War of colours 2024.05.17. 16:01:17
Ráz fel magad Gina,
Lássuk milyen menő a lila.
Nem kéne még hazamenni, csak
a Valent szégyenbe hozni.
Pakolj vissza, uzsgyi, hamar
még csak most kezdődik a harc!
SZIGMA 2024.05.17. 16:08:25
Szavazz Te is VA Ginára!
Sok a tetkó és lila a haja,
De ennél nincsen nagyobb baja.
Nem rebegteti a pillát,
Rendben tartja a villát.
Jó a kuffer, bóti a cickó,
Nem ellenfél a Valen fickó.
Nem is kívánhatnánk nagyon mást,
Küldjük haza a Barna-hasonmást!
evacat 2024.05.17. 16:28:37
látványától. Egy testszinű - szerintem karcsusitó - szoritó bugyiban tolja le az egész
napot, egy pulóverrel. Első blikkre mintha elfelejtett volna felöltözni.
De teccik magának, mert a mosókönyhában, miközben három ápolt társaságában
pisilt egyet, felránciálta, megigazitotta, majd elégedetten szemlélte magát a tükörben.
Egykecske 2024.05.17. 16:33:42
Csakhogy erről a szituról most full a szerkesztők tehetnek. Ők lépték meg, pedig az összes létező néző meg a bentlakók is arra számítottak, hogy most szépen elkezdődnek a szokásos kiválasztás-kihívás-párbaj ciklusok. Valszeg először a szürkék választódnak ki (Noémi, Dudu, esetleg Zsigeri), és a "főgonosz" bent marad sokáig.
De nem. Konkrétan az volt a cél, hogy a legerősebb fiú meg legerősebb lány közül valaki essen ki. Kurvára nem értem mi lehetett a céljuk ezzel, mert ez ígyis úgyis egy tökönrúgás a műsornak.
ÉS ha ezen a logikával Valen megy vissza akkor az azt jelenti, hogy kb a valóságshow-k történetének legnagyobb kibaszását csinálták meg Ginával. Ennyi erővel egy levelet is beküldhettek volna, hogy "Szia Gina, meggondoltuk magunkat, mégse kellesz ebbe a játékba, menj haza!". Mit követett el szegény lány, hogy ennyire értelmetlenül kiessen? Oké, nem mutatták olyan sokat az öfiben (mondjuk kollektíven sokaknak kevés idő jut a Gólem Lovestory mellett) de abszolút sok potenciált mutat. VAgy az nem tetszik nekik, hogy azt mondja, hogy már mindene megvan, nem a pénz motiválja? De akkor minek válogatták be, minek rakták ezt bele a kisfilmjébe?
Valaki segítsen, mert totál semmi magyarázatom nincsen erre a full szar szerkesztői döntésre.
Egy nagyon vad gondolat, hogy lehet, hogy teljesen el akarják vetni a kiválasztás-kihívás-párbaj formulát, és egy afféle Éden Hotelt valósítanak meg, többféle kiesési móddal meg több embercserével? Ez lehetne egy magyarázat, de az eddigiek alapján NAGYON nem nézek ki efféle kreativitást a szerkikből...
evacat 2024.05.17. 16:39:37
szerkesztői szándékokat, én ülök csak forditva a hintalovon. De látom mások se nagyon
értik, hogy mi és miért történik.
Már az se lepne meg, ha este, jönne Petya és azt mondaná, csak vicceltünk.
War of colours 2024.05.17. 16:47:05
Túlságosan megúszósak a játékosok, szercsi lávcsi van 0-24-ben,ezért a szerkik be akartak dobni egy atom bombát.
Arra számítanak, hogy a Gina kiesése után elkezdenek jobban helyezkedni, konfliktusba kerülni, két pártra szakadni stb. arra gondolván, hogy a jó kislány/kisfú szerep nem kell a nézőknek.
Vagy tévedek és @evacat: forgatókönyve lesz, bemegy Peti és azt mondja vicceltünk, ti ketten, szerencsések maradtok, a többiek repülnek és új bagázst hozunk, mert uncsik vagytok...
:D :D
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.05.17. 17:10:05
SZIGMA 2024.05.17. 17:14:46
És utána hozzátenné: Csilla, Te is szedd a cuccod, holnaptól (VV Piros/ Éden Szani/ Random bölcsészcsaj/ akárki) lesz helyetted, csá! LOL! XD!
evacat 2024.05.17. 17:19:04
akik elmondták a problémáikat és elmondta a véleményét.
De magában a játékban nem okozna nagy űrt a kiesése. Hiszen látjuk, az öfikbe is
alig fért be pár másodpercre. Lényegében semmi sem változna, csak eggyel kevesebben lennének az asztalnál.
Szerintem nincs annyi eszük, hogy kisakkozzák, hogy szerepet kellene váltani.
Eddig is elvoltak a fősodorban, gondolják ez viszi őket tovább a játékban.
Valen kiesése azért már nagyobb hullámokat verhetne. Azok a fiúk, akik teljesen behódoltak az Úrnak, rájönnek, hogy lehetne keresni valójuk az Ádi-ujfiú tengellyel
szemben és ahelyett, hogy a kezét csókolgatnák, rástartolnának a vezér pozicióra.
Talán ez a szerkesztői huzás jobban megmozgatná az állóvizet.
Meg hát kérdés, hogy kit/kiket küldenek be a távozó helyére.
Olyan embert aki, ha Valen marad benn, alkalmas a második dudás szerepére? Vagy,
ha Valen kiesik, akkor átvenné a vezérséget??
Ki tudja. Este valamivel beljebb leszünk.
Cérnahuszár 2024.05.17. 17:32:15
ez a Gina mennyit szerepel az öfikben?
nem azért esett a a választás rájuk, hogy dráma legyen és emelkedjen a nézettség?
más drámát nem tudnak előszedni, a nézettség meg gagyi?
LaciHogyVoltol 2024.05.17. 17:34:45
Így viszont hogy Valenre került lehetőségük van megszabadulni tőle, mivel egyszer-kétszer már akaratlanul is belefutottak a live-ban vállalhatatlan beszélgetésekbe, pl. Valen győzködi Kikidít, hogy a meggazdagodás legegyenesebb módja a striciség, vagy pepitában ugyanez: Dorka mondta Boginak, hogy ő nem engedné hogy valaki (Valen?) őt futtassa, de a lányok beszervezésében segítene neki...Szóval ezek után, ha az RTL direkt nem azért választatta meg mellé a legerősebb lányt ellenfélnek, hogy hihető legyen a kiesése, akkor húzzák le magukat jó mélyre a WC-n...
Cérnahuszár 2024.05.17. 17:45:27
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.05.17. 17:48:16
Sokat nem add hozzá a játékhoz.
Viszont ha Valen benmaarad elnyomja a játékot.
Igaza volt Csaszinak amikor neki adta a kendőt. Okos gyerek az!
LaciHogyVoltol 2024.05.17. 17:54:21
War of colours 2024.05.17. 18:42:25
@Cérnahuszár: honnan szednek ilyen hulladék alakokat" - erre kérdésre nem lehet pc módon válaszolni... :/
GinaCsöcsePini 2024.05.17. 18:56:37
Egykecske 2024.05.17. 18:56:37
szánentáli 2024.05.17. 18:59:47
szánentáli 2024.05.17. 19:01:06
vv13vikcsii 2024.05.17. 19:04:23
vv13vikcsii 2024.05.17. 19:08:32
Lehet valamelyik csajnak kéne, mert ők tudnák magukat igazán beleélni a helyzetbe.
vv13vikcsii 2024.05.17. 19:15:12
Tetszene ez a húzás. Tegnap Tracero, most meg te hoztál fel olyan ötletet, amely azt bizonyítja, hogy itt többen is sokkal kreatívabbak, mint a szerkesztők, akik amúgy még a szokásosnál is jobban nincsenek most a helyzet magaslatán.
Lehet, hogy az utolsó két beköltöző egyike egy alfa lesz, akit eddig pórázon tartottak a szerkik, és most rájuk engedik. Ebben az esetben Valen tökéletesen helyettesítve lesz. (Minden felületen Gina vezet, nem tudom elképzelni, hogy Valen nyerjen, kivéve ha csalás történik)
(Rágógummy vagyok)
vv13vikcsii 2024.05.17. 19:20:45
strawpoll.com/w4nWrJ1YxyA
Az eddigi állás:
Gina 8 szavazat
Dzsigeri 4 szavazat
A többiek 0 (!) voksot gyűjtöttek össze.
hereverő heverő 2024.05.17. 19:24:15
vv13vikcsii 2024.05.17. 19:24:29
vv13vikcsii 2024.05.17. 19:29:34
GinaCsöcsePini 2024.05.17. 19:38:49
Csicsi egy piros egybenadrágban van talán ?
Az előnytelenség fokozása végett két kezét két oldalt zsebre dugja.....:D
és most bőröndök érkeztek.... pakolnak
Heni vagy Bogi ? Bogi vagy Heni ?
(ezt mi a faszért írtam ?? )
szánentáli 2024.05.17. 19:41:43
rtl.hu/villalakoplusz?fbclid=IwZXh0bgNhZW0CMTEAAR0Bn_sPneonRkoiUsWboF35q3bBIDvlYzr4Z3kQpzY3wqwaydG_intwp4g_aem_AaRYCGTiAXzBZ-3lPZSwuViu_W_4870bYDJO7LTXKN64aS4dxIYVY1059liDFB82wgltf-PQOEeJ6MuOutJHNOtg
War of colours 2024.05.17. 19:42:38
War of colours 2024.05.17. 19:44:16
jelentkezési lap kitöltve, szurkoljatok :D :D
szánentáli 2024.05.17. 19:46:43
Gia 2024.05.17. 19:47:05
szánentáli 2024.05.17. 19:47:30
Gia 2024.05.17. 19:48:00
Gia 2024.05.17. 19:51:02
hereverő heverő 2024.05.17. 19:52:34
"Ha eddig csak ábrándoztál róla, halogattad vagy épp lemaradtál, hogy jelentkezz a ValóVilágba, mindezt most pótolhatod! Csak néhány kattintás és a jelentkezési lap elküldésével már esélyt is adsz magadnak arra, hogy a ValóVilág12 játékosává válj! "
Édesfaszom.... Minden este erről ábrándoztam, hogy beköltözhessek ezek közé a gyökerek közé! Belülről szagolhassam a tömegháló illatait, és arra hogy reggelre Zsigeri színűltig hányja a bal cipőmet! Istenkém, én akarok menni! A személyes tárgyam ez lesz
www.amazon.com/Novelties-Liquid-Gag-Smelly-Stinky/dp/B000GKXYZ2?th=1
vv13vikcsii 2024.05.17. 19:53:06
Lehet, hogy jelentkezni fogok, ahogy látom WOC már megtette :D
És neked van kedved jelentkezni?
szánentáli 2024.05.17. 19:57:53
hereverő heverő 2024.05.17. 19:58:30
Én vállalom, hogy az első párbaj alatt élőben lepisilem PDP kutyáját
GinaCsöcsePini 2024.05.17. 19:58:53
mondhatnám közönséges... és valóban deréktájon nem előnyös neki annyira, bár egy kis hasitól még ÉN nem fordulok el :)
hereverő heverő 2024.05.17. 19:59:42
GinaCsöcsePini 2024.05.17. 20:00:52
szánentáli 2024.05.17. 20:02:57
"Résztvevők elfogadják, hogy nyertesként történő kiválasztásuk esetén a Műsorban saját felelősségükre vehetnek
részt, és nem érvényesíthetnek igényt M-RTL-el szemben abban az esetben sem, ha a VV Villában való
tartózkodásuk során maradandó egészségkárosodást, idegösszeroppanást, stb. szenvednek. "
Fermina Daza 0413 2024.05.17. 20:06:35
evacat 2024.05.17. 20:07:08
néző.
sogeking 2024.05.17. 20:08:27
hereverő heverő 2024.05.17. 20:08:53
sogeking 2024.05.17. 20:08:58
sogeking 2024.05.17. 20:12:15
Cérnahuszár 2024.05.17. 20:17:07
Most méri a lázam
Fu Szekh Li 2024.05.17. 20:22:40
hereverő heverő 2024.05.17. 20:24:01
Fu Szekh Li 2024.05.17. 20:24:29
hereverő heverő 2024.05.17. 20:24:30
hereverő heverő 2024.05.17. 20:25:14
War of colours 2024.05.17. 20:26:59
Fu Szekh Li 2024.05.17. 20:28:10
Cérnahuszár 2024.05.17. 20:29:33
evacat 2024.05.17. 20:32:26
Hova keveredtem???
Fu Szekh Li 2024.05.17. 20:34:42
evacat 2024.05.17. 20:36:31
Ha Gina vezetett, akkor eddig tartott.
Most lehet a Valennek drukkoló clányoknak szavazni.
Fu Szekh Li 2024.05.17. 20:37:17
Fu Szekh Li 2024.05.17. 20:38:06
evacat 2024.05.17. 20:39:26
Ezzel a majommal akarják megnyeretni????
pomac 2024.05.17. 20:40:27
Egykecske 2024.05.17. 20:41:16
War of colours 2024.05.17. 20:41:17
Fu Szekh Li 2024.05.17. 20:42:20
evacat 2024.05.17. 20:42:25
evacat 2024.05.17. 20:43:13
Fu Szekh Li 2024.05.17. 20:43:27
War of colours 2024.05.17. 20:43:35
pomac 2024.05.17. 20:43:48
Egykecske 2024.05.17. 20:43:53
War of colours 2024.05.17. 20:44:40
War of colours 2024.05.17. 20:45:25
Egykecske 2024.05.17. 20:45:31
Fu Szekh Li 2024.05.17. 20:45:43
GinaCsöcsePini 2024.05.17. 20:45:58
sogeking 2024.05.17. 20:46:18
War of colours 2024.05.17. 20:46:52
evacat 2024.05.17. 20:47:01
Fu Szekh Li 2024.05.17. 20:47:51
GinaCsöcsePini 2024.05.17. 20:48:00
Fu Szekh Li 2024.05.17. 20:49:18
pomac 2024.05.17. 20:50:39
War of colours 2024.05.17. 20:50:43
Fu Szekh Li 2024.05.17. 20:51:08
War of colours 2024.05.17. 20:51:46
GinaCsöcsePini 2024.05.17. 20:53:33
Észrevettem azért én is :)
GinaCsöcsePini 2024.05.17. 20:54:36
sogeking 2024.05.17. 20:55:38
GinaCsöcsePini 2024.05.17. 20:56:28
Fu Szekh Li 2024.05.17. 20:56:46
sogeking 2024.05.17. 20:56:47
sogeking 2024.05.17. 20:57:39
nem a legnyomorékabbnak kell nyerni, hanem a legszimpatikusabbnak (kinek mi)
Fu Szekh Li 2024.05.17. 20:58:04
GinaCsöcsePini 2024.05.17. 20:58:51
Azutolsó picsa akinek tetszett ez a puffadt halszáj az Angelina Jolie volt nekem...
bár neki talán igazi is ?
Fu Szekh Li 2024.05.17. 20:59:31
GinaCsöcsePini 2024.05.17. 21:00:11
hereverő heverő 2024.05.17. 21:01:14
Fu Szekh Li 2024.05.17. 21:02:53
hereverő heverő 2024.05.17. 21:03:53
kipcsak harcos 2024.05.17. 21:04:28
kipcsak harcos 2024.05.17. 21:05:11
GinaCsöcsePini 2024.05.17. 21:05:14
kipcsak harcos 2024.05.17. 21:07:05
szánentáli 2024.05.17. 21:07:09
Egykecske 2024.05.17. 21:07:26
sogeking 2024.05.17. 21:08:01
kipcsak harcos 2024.05.17. 21:08:49
sogeking 2024.05.17. 21:15:10
www.youtube.com/watch?v=wh-07BzfgYY
War of colours 2024.05.17. 21:15:46
sogeking 2024.05.17. 21:15:55
sogeking 2024.05.17. 21:18:28
evacat 2024.05.17. 21:19:14
Mindenki nézi, amikor tudja, kommentel amikor akar.
Egyszerűen nem lehet normális időkorlátot találni, mikor lehet bármit irni.
Aki nem akar uj infókhoz jutni mielőtt megnézi, vigyázzon.
War of colours 2024.05.17. 21:23:02
War of colours 2024.05.17. 21:25:27
Egyébként, megjegyzem nem mindenki örül, hogy Valen maradt....
Fu Szekh Li 2024.05.17. 21:26:20
SZIGMA 2024.05.17. 21:31:28
kipcsak harcos 2024.05.17. 21:35:04
kipcsak harcos 2024.05.17. 21:37:06
Lehet óvatosabb nálam. Nem tudják lelőni neki a poént.
evacat 2024.05.17. 21:37:19
mostanában, segiteni abban, hogy vigyázz este tiz előtt a bloggal, ha készülsz megnézni.
Nincs valami friss infód a jövendőbelimről???
War of colours 2024.05.17. 21:37:35
@SZIGMA: kéne egy volt igazságügyminiszter házastárs meg egy hangfelvétel... aztán áradhat a ReniDuna és jöhet a forradalom :P
kipcsak harcos 2024.05.17. 21:38:26
vv13vikcsii 2024.05.17. 21:40:16
kipcsak harcos 2024.05.17. 21:41:11
vv13vikcsii 2024.05.17. 21:41:12
Alsógatya fix maradna, a kedvenc hóemberes alsómat hordanám...
vv13vikcsii 2024.05.17. 21:42:40
evacat 2024.05.17. 21:43:31
kipcsak harcos 2024.05.17. 21:43:42
És AMÚGY is hamarosan kezdődik az igazaknak szóló VV-közvetítés a Coolon.
vv13vikcsii 2024.05.17. 21:44:18
evacat 2024.05.17. 21:44:49
hátha aznap más nyer. :))
evacat 2024.05.17. 21:45:45
egyszer. Azóta békén hagy.
evacat 2024.05.17. 21:47:15
vágjon össze, hogy Valen szimpi legyen, s mivel módositható a szavazat, hát megfordult.
Magától.
kipcsak harcos 2024.05.17. 21:47:15
kipcsak harcos 2024.05.17. 21:51:35
Tényleg nem hantázok, minden kommentem elküldéséhez bringázok és tűzcsapozok.
Frászkarika 2024.05.17. 22:03:02
Tracero 2024.05.17. 22:04:23
A szerkikhez meg Enci-Dorkához képest, Csillát már nem is utálom annyira.
Köszönjük, Csilla. Tudjuk, hogy mit jelent a lila-fekete kockás kendő, Csilla. Azt jelenti, Csilla, hogy az összes szerkit taknyosra kell szopatni, miközben valami nagy néger pumpálja őket szárazon hátulról, Csilla.
RANDOM OFF FELHASZNÁLÓNÉV 2024.05.17. 22:04:36
Patria 2024.05.17. 22:05:33
Frászkarika 2024.05.17. 22:07:51
evacat 2024.05.17. 22:07:56
Meg visszaemlékszem, azokra az időkre, amikor Anikó egy fél mondatot nem tudott
baki nélkül elmondani, majd a javitásba is belecsavarodott.
Aztán mostanára hogy megszerettük. Csak vagy tiz év kellett hozzá.
Adjunk Csillának is egy kis esélyt. /csak ne akarna mindig humoros lenni/
Patria 2024.05.17. 22:08:18
Tracero 2024.05.17. 22:09:41
Szerintem, vicc nélkül, Csilla fejlődik :)
Gyöntál má ma???? az mink istenünk ájtatosságában folytatódik a mink vallási kultuszunk a továbbiakban :D
Tracero 2024.05.17. 22:12:23
Frászkarika 2024.05.17. 22:13:07
evacat 2024.05.17. 22:13:09
Istenem maradt a vellában 12 apostola társaságában, illetve már csak 11 ha jól számolom.
Judás melyik is??? Talán Reni lesz az???
Gia 2024.05.17. 22:13:27
Tracero 2024.05.17. 22:13:55
Tracero 2024.05.17. 22:15:10
Tracero 2024.05.17. 22:15:45
Gia 2024.05.17. 22:18:10
War of colours 2024.05.17. 22:18:40
Gia 2024.05.17. 22:19:34
War of colours 2024.05.17. 22:20:07
nekem is az a pár perc volt az este legjobb szakasza...
Tracero 2024.05.17. 22:20:08
Patria 2024.05.17. 22:20:33
Ez a Geri gyerek olyan jó lelkű, tetszik, hogy vigyázni akar mindenkire.
Tracero 2024.05.17. 22:20:43
War of colours 2024.05.17. 22:21:44
tetszett a pornhubos szerkis ötleted.... bár nem tudom, mit szoktak ott adni...csak a szomszéd mesélt...néha...keveset..... :D :D :D
Tracero 2024.05.17. 22:21:53
War of colours 2024.05.17. 22:23:18
Patria 2024.05.17. 22:24:11
K_Attila 2024.05.17. 22:24:40
War of colours 2024.05.17. 22:25:10
látens meleg az egész társaság... :D :D :D
War of colours 2024.05.17. 22:26:08
Patria 2024.05.17. 22:26:47
War of colours 2024.05.17. 22:26:57
Patria 2024.05.17. 22:27:38
Frászkarika 2024.05.17. 22:29:34
GinaCsöcsePini 2024.05.17. 22:36:00
manapság az ilyesmi nem jelent semmit aszongyák!
Tracero 2024.05.17. 22:42:59
Amúgy..AMÚGY kibaszott dühös vagyok Ginára, hogy így feladta a küzdelmet. akkó tényleg menjen az ilyen a picsába...
War of colours 2024.05.17. 22:43:54
War of colours 2024.05.17. 22:45:08
vv13vikcsii 2024.05.17. 22:46:04
Miért inkább nem veszekednek, utálják egymást?
Patria 2024.05.17. 22:49:34
Tracero 2024.05.17. 22:50:49
Tracero 2024.05.17. 22:52:39
én is utálom a sok takonykenést. Azé kellett volna kibatyni Valent.
GinaCsöcsePini 2024.05.17. 22:53:50
Én első kézből tudom egy kortársuktól.
malevil2050 2024.05.17. 22:54:12
GinaCsöcsePini 2024.05.17. 22:55:08
( A kövér vén cigány gazembert mé istenítik a hívek? NA ugye!)
Tracero 2024.05.17. 22:56:18
vv13vikcsii 2024.05.17. 22:56:31
Gia 2024.05.17. 22:56:48
Valent meg a szavazati arányokon töpreng..:-)
GinaCsöcsePini 2024.05.17. 22:58:55
Csak még nem tudom mi CÉLJUK EZZEL !
vv13vikcsii 2024.05.17. 22:59:09
Köszi :) Neked akartam tetszeni, hozzád öltöztem
GinaCsöcsePini 2024.05.17. 23:00:26
GinaCsöcsePini 2024.05.17. 23:02:31
Tracero 2024.05.17. 23:03:26
Tehát....szeretet, család, mi vót még? béke? nem...pénz??? XD
na mégegyszer...minden nap Coelho idézet, de hozzá kell tenni valami vallásosat is.
Tehát..." ha úgy érzed, hogy feladnád, akkor ne add fel, mert azt mondja a mink égi áldásunk"
és közben azért beikatunk némi passzív agresszíót it. pl.:
érted, testvérem? Tudsz követeni? :)
War of colours 2024.05.17. 23:04:34
Mit tehetünk, hogy maradj?
@Patria: valami "nehéz körülményekből jöttem" szöveget tolt le nekik, lehazudta a csillagokat is az égről....hogy még az autóját is el kellett adnia, hogy be tudjon ide jönni...
:/
evacat 2024.05.17. 23:05:28
War of colours 2024.05.17. 23:05:59
szánentáli 2024.05.17. 23:06:10
GinaCsöcsePini 2024.05.17. 23:08:00
( EZ a félmeztelen gyerek erősen ronda... és nem is szimpatikus, de ha szembenáll Valennékkel akkor támogatom)
GinaCsöcsePini 2024.05.17. 23:09:04
evacat 2024.05.17. 23:09:19
GinaCsöcsePini 2024.05.17. 23:13:56
Tracero 2024.05.17. 23:14:02
az a lényeg, hogy szeretet legyen. mert az jobb, ha van. mint. ha nincs.
Tracero 2024.05.17. 23:16:52
"Keserű az uborka? Dobjátok ki.
Tüskebokor van az úton? Kerüljétek meg.
Mindössze ennyit kell tudnotok."
/marcus Aurélius/
GinaCsöcsePini 2024.05.17. 23:17:00
Feküdjünk Tesóm!
Orka most visszavonult taktikailag vagy mi a picsa van vele ?
GinaCsöcsePini 2024.05.17. 23:18:03
GinaCsöcsePini 2024.05.17. 23:19:37
Elálmosodtam itt a nagy drámában....
Az Úr legyen Veletek, álmodjatok szépeket, kezeket a takaró főlé!
Tracero 2024.05.17. 23:22:21
Álmodjatok romantikusat :D (de semmi buzulás meg malacság!!
szánentáli 2024.05.17. 23:23:24
www.reddit.com/media?url=https%3A%2F%2Fi.redd.it%2Fe9mazbkhn20d1.jpeg
Patria 2024.05.17. 23:29:02
@Tracero: ahogy elnezem, vezeti is.
@vv13vikcsii: ezt nem hiszem. Pl Ádi es Csaszi is okosabb.
@War of colours: ezt ertelmezni se tudom, el kellett adnia az autóját, hogy bemenjen a villaba? Buszjegyet vett az áraból, vagy hogy?
@szánentáli: ez megint ilyen logikai bukfenc szagú. A taxisok nem keresnek rosszul, legjobb tudomasom szerint. Az escortok sem. Az meg, hogy anyunak dolgozni kell, hat baszki, nekem is.
Komolyan nem ertem, hogy adta ezt elő nekik, hogy mindegyik így sajnalja es kb odaadná neki már most a fődíjat. Ez az állandó a nyálfojatva bőgés meg baromi ocsmanyul néz ki.
Egykecske 2024.05.17. 23:33:25
www.reddit.com/r/VV12_/comments/1cud8vt/megyek_nyerni_sziasztok/#lightbox
Patria 2024.05.17. 23:38:25
szánentáli 2024.05.17. 23:40:13
szánentáli 2024.05.17. 23:50:18
szánentáli 2024.05.17. 23:54:47
Patria 2024.05.17. 23:55:56
szánentáli 2024.05.17. 23:59:34
K_Attila 2024.05.18. 00:04:31
- Az alacsony intellektus nyilvánvaló jele, amikor valaki nem tudja egyeztetni a "légy szíves"-t a hozzá tartozó többes számú igével. (A pornósztár kinézetű műsorvezető hölgy, akinek nem tudom a nevét.)
hereverő heverő 2024.05.18. 07:21:35
Nem azt mondja, hogy egymásba szerettünk és megkívántuk egymást. Nem szeretkezni kéne Dorkával. De még csak nem is szexelni vele, hanem szimplán beleüríteni az anyagot.
Nem azért, mert Dorka szeretné, nem. Csak mert őfelsége teli van anyaggal.
Tisztelet? Az csak ennek a faszszopónak jár.
evacat 2024.05.18. 08:02:37
Ezek szinte kötőszóként használják. Miközben fogalmuk sincs arról, mit is jelent.
Tisztelnek ők valakit, valamiért?
Van olyan személy, eszme, tulajdonság, érdem, amit maguk elé, fölé helyeznek?
Csak mondják. Tisztelet. Valen is tiszteli Dorkát, mert azzal az anyaggal valamit kezdeni
kéne már.
Más: nem vagyok vallásos egyáltalán. Templomba akkor jártam a Feneketlen tónál,
amikor eleredt az eső és a játszótérről mindig oda szaladtunk be.
De egyre nehezebben viselem, hogy állandóan az Urat emlegetik és "imádkoznak" olyan emberek, akik még a nevével is itt a villa falain belül találkoztak először.
uff. kipuffogtam magam a reggeli kávémhoz.
evacat 2024.05.18. 08:06:45
Az apróka pók-apóka,
És a porhanyó potrohú pókanyó
A pékségben a szennyezett
Mennyezetre
Nyálból való
Máló hálót font,
Pont.
A kópé póknép pótlék hálókat eresztve
Keresztbe
A pékasztal fölött
Hálóból ebédlőt kötött.
Felt a péppel pepecselő pék,
Hogy odapök a pók,
Illetve a liszttel
Hintett púpos pépre tisztel.
Ezért leseperte az apróka
Pókpárt a padlóra.
Csattant a fapapucs -
Fuccs!
Így járt porul a két pupák
Pék
Pók.
Pukk.
Romhányi józsef
sogeking 2024.05.18. 08:16:31
evacat 2024.05.18. 08:29:57
Ide azért jövünk, hogy............. már nem is tudom miért.
Egyre inkább csak miattatok, akik szintúgy nem értitek ezt az egészet.
sogeking 2024.05.18. 08:35:51
azon felül, hogy Valen tolja a kamu dumát, a többieken is múlik, hogy ezt elfogadják, és felemelik
pomac 2024.05.18. 08:38:31
pomac 2024.05.18. 08:39:19
pomac 2024.05.18. 08:41:30
Tracero 2024.05.18. 09:05:11
sogeking 2024.05.18. 09:10:07
www.youtube.com/watch?v=QcyGPoNN4QM
pomac 2024.05.18. 09:24:12
sogeking 2024.05.18. 09:42:20
sogeking 2024.05.18. 11:09:22
img1.indafoto.hu/3/9/122869_4b96191ae21232ee86d3b6bea3067ec4/27297552_05d1253741ac30933b4935a720683d84_xl.jpg
GinaCsöcsePini 2024.05.18. 11:41:35
1. Csicsi (Giada) szellemileg kicsit visszamaradt melák. Ez persze nem akadályozta meg, hogy egy nem finnyáskodó ismeretlennel basszon egyet minden nélkül, így van gyermeke!
2.Ismerek egy szemüveges kis mitugrász geci volt futsalos szarházi, aki állandóan tiszteltet követel magának és a dagadt geci főnökének.... ( aki szintén félolasz mint Valen)
Tehát MIN csodálkozunk ??
3.Valen és tettestársai vulgárkatalikusok, ahogy írtátok is Ezen túl Valen kifinomultan csinálja hímsoviniszta stricikedést, simulékony és sunyi. Ha kicsit is sötétebb vagy nála (agyilag) beszivárog a bőröd alá és behálóz.
MIndehhez van egy jó fizikai felépítése és valóban szép szeme (amivel kétségtelenül ellátta az Úr) és amit gátlástalanul használ is! Az állandó bőgés is a fegyvertárának része amit többé kevésbé tudatosan használ is!
Kezdetben egy darabig engem megis tévesztett, elismerem! A beszéde választékos, az idézetei megzavarják az egyszerúbb népek fejét. (A félorkokat nem, de azokat másképp kezeli le ebben biztos vagyok)
Nem az a fickó, akinek háttal beledőlnék a karjaiba ha értitek mit mondok...
GinaCsöcsePini 2024.05.18. 11:45:01
sogeking 2024.05.18. 11:45:04
img2.indafoto.hu/3/9/122869_4b96191ae21232ee86d3b6bea3067ec4/27297554_34c2af911849acc875b98fbcade5b194_xl.jpg
GinaCsöcsePini 2024.05.18. 11:46:33
sogeking 2024.05.18. 11:46:47
War of colours 2024.05.18. 11:48:55
War of colours 2024.05.18. 11:51:46
állítólag zuhanórepülésben van e tekintetben az új generáció,
olvasás, szövegértés stb...
GinaCsöcsePini 2024.05.18. 11:53:33
Rakott krumplit kell csinálniuk és közösen felzabálni
Vera viccet olvas.... kurvaszar a vicc !
GinaCsöcsePini 2024.05.18. 11:56:15
Ez is kormányunk egyik nagy vívmánya ( bár már az előzők is igyekeztek elérni ezt a nemes célt)
A cél az állami oktatásban a funkvionális analfabétizmus elérése!
GinaCsöcsePini 2024.05.18. 11:59:34
( Mert érzékeny lelkűek a félhülye felhasználók. Pedig szívesen beírnám nekik, hogy " ne nyomd le 2x egymásután azt a kibaszott gombot te tróger gyász, mert letöröm a kezed!" :)
sogeking 2024.05.18. 12:00:48
War of colours 2024.05.18. 12:21:03
kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4684/46844/468444/46844452_02d37e388687d011073ea713d7e854e7_wm.jpg
:D :D :D :D
sogeking 2024.05.18. 12:46:00
evacat 2024.05.18. 12:50:14
"....Élőben reggel épp azt ecsetelte hogy az exét Ausztriába kellett vinni abortuszra mert már nagyon késői terhes volt...a szerkik gyorsan be is nyomtak egy gongot játékra hogy gyorsan félbeszakítotsák e istenfélő tett további ecsetelését. De még arról is volt szó hogy mennyire szeret kaszinózni, pedig hát ő is beismerte hogy a sátán játéka. De ebbe az (ál) szentségbe minden belefér. Áldassék az úr! ? Még röviden annyit hogy nem értem kinek szól ez az egész színjáték, nem vagyok vallásos de ha én valóban egy hithű keresztény lennék nagyon nem örülnék neki hogy egy ilyen kis pojáca a vallásommal szórakozzon."
Egyetértek vele.
GinaCsöcsePini 2024.05.18. 12:58:38
GinaCsöcsePini 2024.05.18. 12:59:35
GinaCsöcsePini 2024.05.18. 15:07:57
Frászkarika 2024.05.18. 16:05:11
pomac 2024.05.18. 18:55:43
vv13vikcsii 2024.05.18. 21:28:08
Egyébként biztos csalás történt:
- A műsorvezető most nem mondta, hogy közjegyző jelenlétében összesítették a szavazatokat.
- Minden felületen Gina vezetett, egész magabiztosan (fb, reddit, insta stb.)
- Az utolsó 1 órában fordult meg az állás, s csak pár százalékkal nyert Valen.
- Sokan panaszkodtak, hogy eltűnt többször is a Ginára leadott szavazatuk.
Pont ezért többen is panaszt tettek a NMHH felé, ahogy olvastam.
Én értem, hogy Valent még bent akarják tartani, de ehhez nem Ginát kellett volna feláldozni, hanem vmelyik olyan szereplőt, akiben már nem látok fantáziát (Reni, Dudu, Noémi)
vv13vikcsii 2024.05.18. 21:31:40
1. Gina 9 szavazat
2. Dzsigeri 6 szavazat
3. Geri 2 szavazat
4. Kikidi, Vera, Csaszi, Sajti 1 szavazat
5. Dorka, Reni, Valen, Giada, Dudu, Noémi, Ádi, Csilla 0 szavazat
sogeking 2024.05.18. 21:44:06
vv13vikcsii 2024.05.18. 21:50:56
Azt elfelejtettem mondani, hogy aki Sajtira szavaz, az automatikusan, fizetés nélkül a villába kerül játékosként -tehát van köztünk egy szerencsés.
vv13vikcsii 2024.05.18. 22:00:55
sogeking 2024.05.18. 22:18:18
img2.indafoto.hu/3/9/122869_4b96191ae21232ee86d3b6bea3067ec4/27297556_27c61b7bba78c61be06651c4de878146_xl.jpg
sogeking 2024.05.18. 22:20:29
www.youtube.com/watch?v=2lIEuNboEmM
vv13vikcsii 2024.05.18. 22:28:48
Eddig kellemes, jó hangulatú rész. Kicsit szokatlan, hogy még mindig nincs feszkó. Bár a tegnapi kommentek alapján, Gina kiesése után lesz végre valami.
Patria 2024.05.18. 22:35:27
Patria 2024.05.18. 22:37:21
Patria 2024.05.18. 22:40:30
vv13vikcsii 2024.05.18. 22:43:10
vv13vikcsii 2024.05.18. 22:44:00
Patria 2024.05.18. 22:46:03
sogeking 2024.05.18. 22:46:26
@vv13vikcsii: ezt hogy érted?
Patria 2024.05.18. 22:48:00
Dudunak amúgy mi baja van?
K_Attila 2024.05.18. 22:48:24
Patria 2024.05.18. 22:50:58
Mar a szerkesztők is lekeverik Csillat
sogeking 2024.05.18. 22:53:14
vv13vikcsii 2024.05.18. 22:54:47
sogeking 2024.05.18. 23:02:55
Patria 2024.05.18. 23:03:40
sogeking 2024.05.18. 23:04:25
sogeking 2024.05.18. 23:18:22
vv13vikcsii 2024.05.18. 23:19:35
@sogeking: Oké, kap 1 hetes próbaidőt. Ha addig kihozza a Valen-féle álszent bagázsból a rossz értelembe vett állatot, akkor felvéve. :D
vv13vikcsii 2024.05.18. 23:20:51
sogeking 2024.05.18. 23:25:54
GinaCsöcsePini 2024.05.19. 11:00:00
Kérdés: KI nyávogott éppen kinek ?
NEM, nem találtátok el: Orka nyávogott Valennek és egy másiknak akiből nem látszott sok !!! :XD :XD
GinaCsöcsePini 2024.05.19. 11:03:41
Arra jutottam, hogy ha Csilla egy szót se szól csak max. sikongat és/vagy nyögdécsel akkor szívesen és örömmel megdugom!
De ha szól egy szót is , felállok és elmegyek a picsába! ( NEm úgy, hanem lábbal :D :D )
GinaCsöcsePini 2024.05.19. 11:06:16
"Elkell választani a sárgáját a tojásnak!"
-MITŐL ? :D :D
GinaCsöcsePini 2024.05.19. 11:14:59
Fél perc múlva Csicsi telibe rúg egy lámpét ! :D :D
GinaCsöcsePini 2024.05.19. 11:17:51
vv13vikcsii 2024.05.19. 11:19:41
GinaCsöcsePini 2024.05.19. 11:20:32
Valen hagy bontakozzon ki
GinaCsöcsePini 2024.05.19. 11:21:40
GinaCsöcsePini 2024.05.19. 11:22:27
GinaCsöcsePini 2024.05.19. 11:29:28
GinaCsöcsePini 2024.05.19. 11:31:02
GinaCsöcsePini 2024.05.19. 11:31:51
GinaCsöcsePini 2024.05.19. 11:33:08
Orka most van megkúrás alatt
GinaCsöcsePini 2024.05.19. 11:35:52
GinaCsöcsePini 2024.05.19. 11:46:50
remélem kiesik Dorka
GinaCsöcsePini 2024.05.19. 11:53:06
Patria 2024.05.19. 19:23:37
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.05.19. 19:23:52
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.05.19. 19:32:23
A Csaszi-Ádi-Dudu-Noémi a másik oldal.
Sajnálom a Kakadut meg Zsigulit, nagyon becsicskultak Vazelinnek.
Ma estére a tippme vagy Orka, Ádi, Dudu közüllük lesz a kiválasztot.
Ha Csaszinak lenne esze már tolná a népeket valameilyk irányba, de az e agyerek is 1,5 bites (de legalább nem 1bites)
Tracero 2024.05.19. 20:02:37
Szerintem, Dorka vagy Duda :D
SZIGMA 2024.05.19. 20:03:55
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.05.19. 20:06:43
evacat 2024.05.19. 20:08:00
Dorka!!!! Duda nem zavar annyira - még - mint ez a nyávogás Dorkától.
evacat 2024.05.19. 20:10:55
kasztingot???
Tracero 2024.05.19. 20:11:33
vv13vikcsii 2024.05.19. 20:12:39
"Az öröm mindig segít rajtunk. Akkor is, ha teljes a sötétség. Mert a sötétséget elűzi a FÉNY."
Tiszteletem, Stepsister!
vv13vikcsii 2024.05.19. 20:13:15
Tracero 2024.05.19. 20:14:52
Neked is a fény járja át testedet....ööö...Stepbrother??? Biztos, hogy ezt a megszólítást utalta ki a szentegyház? XD
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.05.19. 20:17:07
Tracero 2024.05.19. 20:18:20
Vandálnak voltak változó melll méretei XD Istenem (áldassék a neved) hiányzik Vandál XD Csillához képest egy Kazinczy díjas :D
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.05.19. 20:22:48
SZIGMA 2024.05.19. 20:26:26
sogeking 2024.05.19. 20:26:41
SZIGMA 2024.05.19. 20:27:03
SZIGMA 2024.05.19. 20:28:07
K_Attila 2024.05.19. 20:35:30
Tracero 2024.05.19. 20:36:20
Az úr nevében. Természetesen :)
Tracero 2024.05.19. 20:38:08
evacat 2024.05.19. 20:38:28
volt, mint az asztal mögött állva, ezért most máshogy redőzik.
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.05.19. 20:40:41
evacat 2024.05.19. 20:40:52
www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=286csilla.jpg
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.05.19. 20:41:27
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.05.19. 20:42:20
Gynús, hogy Dudu lesz
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.05.19. 20:43:49
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.05.19. 20:45:04
Tracero 2024.05.19. 20:49:43
@Brigante: én ha nem akarok spoilert, majd nem olvasok vissza :D többiek nevében nem tudok nyilatkozni :D
sogeking 2024.05.19. 20:50:26
evacat 2024.05.19. 20:51:57
zilált müsorrend miatt.
Az nem spoirler, hogy a boritékot felváltotta a telefont. Viszont örvendetes,
hogy a táblacipelés maradt. Meg van a bőrönd is.
Meg a táblaigazitás is a tradicióknak megfelelően nem megy.
12. évfolyamra sem sikerült megjegyezni, hova kell tenni a kendőt.
Minden a régi.
gazo 2024.05.19. 20:55:22
Most tényleg ezek a legfontosabb történések az elmúlt hétről ? Akkor se volt izgalmas.
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.05.19. 20:57:49
gazo 2024.05.19. 21:00:06
Remélem rívás nem lesz
sogeking 2024.05.19. 21:01:36
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.05.19. 21:10:05
gazo 2024.05.19. 21:12:13
Meg a hanghiba is
evacat 2024.05.19. 21:18:16
pomac 2024.05.19. 21:19:06
sogeking 2024.05.19. 21:19:20
pomac 2024.05.19. 21:20:12
evacat 2024.05.19. 21:22:05
S a gyerek????
Az nem.
sogeking 2024.05.19. 21:23:51
evacat 2024.05.19. 21:24:56
Van gyereked? Nem vele kezdenéd??
pomac 2024.05.19. 21:25:03
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.05.19. 21:25:19
Ott valami zavar van az erőben.
evacat 2024.05.19. 21:26:00
pomac 2024.05.19. 21:26:59
pomac 2024.05.19. 21:28:23
sogeking 2024.05.19. 21:30:51
gazo 2024.05.19. 21:31:07
Viszont Csilla csecse sokkal jobb mint Nojemié akinek Májki a kutyája
evacat 2024.05.19. 21:33:31
kvára nincs igaza Dorkának.
A többiekkel jobban van, mint Dorkával, de ki kell mellette tartania, mert
Droka mögött senki se fog állni.
evacat 2024.05.19. 21:37:24
Osztja rendesen. Most. Eddig miért nem mondta neki?
pomac 2024.05.19. 21:37:50
pomac 2024.05.19. 21:39:06
evacat 2024.05.19. 21:40:50
"Zeneszámok, videók és további tartalmak vezérlése" nevű hangjegyes gombra nyomva
megjelenó rtl+vezérlőben tudod visszafelé tekerni.
pomac 2024.05.19. 21:45:30
pomac 2024.05.19. 21:47:28
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.05.19. 21:49:21
sogeking 2024.05.19. 21:51:06
pomac 2024.05.19. 22:00:24
Tracero 2024.05.19. 22:02:25
LaciHogyVoltol 2024.05.19. 22:03:14
Tracero 2024.05.19. 22:03:41
Tracero 2024.05.19. 22:09:11
"A versmondás a mentsváram...."
Külsőre inkább Kikidi tűnik szektvavezetőnek...főleg ezzel a szent-meditációs dumával...félmeztelenül :P
pomac 2024.05.19. 22:10:18
Patria 2024.05.19. 22:16:18
Csilla meg valami titkarnős-cegesbulis pornóból jött?
Kiderült már mi baja volt Dudunak?
Csak én hanyok a póthajaktól a műszempillak mellet?
gazo 2024.05.19. 22:17:27
Csiszi meg olyan mikor dülledt szemmel gesztikulálva emelt hangon érvel mint dr. Jones datolyalopó majma
Tracero 2024.05.19. 22:18:49
Tracero 2024.05.19. 22:20:24
pomac 2024.05.19. 22:24:19
Patria 2024.05.19. 22:24:23
Kikidiben az azert szimpi, hogy nem pörgi túl a helyzeteket. Ez az "engedd el" dolog nekem bejön.
Fermina Daza 0413 2024.05.19. 22:25:34
gazo 2024.05.19. 22:26:17
vv13vikcsii 2024.05.19. 22:27:01
vv13vikcsii 2024.05.19. 22:29:31
De mivel Szent Valen nem hibázhat, ezért ez is az ő hibájuk (miért nem mondták hangosabban?)
Tracero 2024.05.19. 22:30:48
lehet, hogy még nem menthetetlen :D
pomac 2024.05.19. 22:34:11
Tracero 2024.05.19. 22:34:46
Tracero 2024.05.19. 22:37:14
pomac 2024.05.19. 22:37:24
Tracero 2024.05.19. 22:41:06
Patria 2024.05.19. 22:46:14
@Tracero: vicces volt kivételesen.
Ádi nem kapott valami segítseget?
Férjem mai megfejtése: Zsigerinek nem kell vérhigítót szednie? Állandóan fekszik.
Patria 2024.05.19. 22:49:31
Tracero 2024.05.19. 22:51:58
Patria 2024.05.19. 22:52:37
Tracero 2024.05.19. 22:53:20
vv13vikcsii 2024.05.19. 22:54:35
Inkább Dorka, mint Dudu. Most megsajnáltam, hogy szervezkednek a háta mögött. Dudu annyira seggnyaló, hogy az már idegesít.
Gia 2024.05.19. 22:56:36
Patria 2024.05.19. 22:57:01
Tracero 2024.05.19. 22:58:16
vv13vikcsii 2024.05.19. 23:01:38
@Gia: Annak örülnék. :)
Gia 2024.05.19. 23:01:41
vv13vikcsii 2024.05.19. 23:05:06
Patria 2024.05.19. 23:06:27
pomac 2024.05.19. 23:07:43
Patria 2024.05.19. 23:08:56
gazo 2024.05.19. 23:15:05
Amúgy úgy látom végre kijöttek a mindenki tesó idillből és főleg a csajok nagyon belekezdtek egymás ledegradálásába végre :)
Patria 2024.05.19. 23:23:40
pomac 2024.05.19. 23:24:35
Frászkarika 2024.05.19. 23:32:38
Patria 2024.05.19. 23:34:40
szánentáli 2024.05.19. 23:40:01
Patria 2024.05.19. 23:43:53
pomac 2024.05.19. 23:44:03
szánentáli 2024.05.19. 23:46:10
Patria 2024.05.19. 23:48:03
pomac 2024.05.19. 23:48:18
pomac 2024.05.20. 00:10:07
pomac 2024.05.20. 01:27:33
War of colours 2024.05.20. 09:56:08
GinaCsöcsePini 2024.05.20. 10:03:18
De mindentől függetlenül, nekem , mint nézőnek jogom van minden bentlévőt utálni vagy szeretni, amit úgy nyilvánítom ki, hogy kiszavazom a ge*cibe!
vv13vikcsii 2024.05.20. 10:30:54
Több ember kellett az ügyhöz. Dorkán kívül Dudu , és Valen is (Ha Dorka nem teheti féltékennyé Szent Valent, akkor fordítva miért lehet?) Persze a másnapi Dorka hiszti fárasztó volt, de mégis csak egy sérült 20-22 éves lányról beszélünk, és ezt azóta vissza is kapta. Szóval nálam most így áll a szimpátialista:
12. Dudu
11. Noémi
10. Giada
9. Valen
8. Csaszi
7. Dorka
6. Geri
5. Reni
4. Kikidee
3. Ádi
2. Vera
1. Dzsigeri
War of colours 2024.05.20. 10:50:56
K_Attila 2024.05.20. 10:52:44
A kék here szindróma meg jól mutatja a hülyeséget, bizony mondom néktek. Az ondó nem a herében, hanem a prosztatában tárolódik. Ámen.
War of colours 2024.05.20. 11:37:42
Dzsigeri folyamatosan esik ki a kosaramból... (a terhes nős sztori pedig mindig is árnyékot vetett rá)
vv13vikcsii 2024.05.20. 11:49:17
Ádi szimpi, de még nagyon keveset mutatott magából, szinte semmit (az öfik alapján)
vv13vikcsii 2024.05.20. 11:55:30
Dudu (dupla jel), Geri, Reni, Giada, Csaszi és Noémi Dorkára tett.
Ádi, Valen, Kikidi és Vera Dudut ostromolta.
Dzsigeri Noémira, míg Dorka vagy Noémira, vagy Ádira rakott (már nem emlékszem).
Így Dorka lesz az egyik párbajozó, majd ne felejts el rá szavazni.
vv13vikcsii 2024.05.20. 11:56:54
sogeking 2024.05.20. 11:59:41
(eddig úgy volt, hogy lehet)
Tracero 2024.05.20. 12:10:05
de ha valaki a Cool-on nézi és akkor spoilerezel, az nem fair, szerintem. Ki is kapcsoltam a faszba. Szerintem, 50 percet ki lehet bírni, amíg utolérünk benneteket. szerintem :)
Tracero 2024.05.20. 12:13:13
sogeking 2024.05.20. 12:21:51
nekem mindegy, alkalmazkodom ahhoz, amit a többség szeretne
sogeking 2024.05.20. 12:24:17
1.LegóGeri
2.Giada
3.Kikidi?
Verában érzek lehetőséget, tegnap elég jól okította Geri.
Dudunak adok még egy esélyt, Ádi és Csaszi eddig nem alkotott nagyot.
War of colours 2024.05.20. 12:50:57
Frászkarika 2024.05.20. 13:24:26
megsértődne Valenre, ha kivinné és kinthagynáagecibe. Akkor Dorka nagyon megnyerné az én szimpátiámat is.
War of colours 2024.05.20. 14:08:01
Pedig szerintem, Piros akár meg is nyerhette volna az évadot, ha ezt megcsinálja...
ráadásul létezik az az iratlan VV szabály, hogy olyan játékost nem hiívsz ki, aki nem tette rád a jelet... és hát Valen Dudura tett, szóval....
pomac 2024.05.20. 15:30:58
War of colours 2024.05.20. 15:39:37
pomac 2024.05.20. 16:07:53
GinaCsöcsePini 2024.05.20. 16:34:46
GinaCsöcsePini 2024.05.20. 16:38:41
GinaCsöcsePini 2024.05.20. 16:42:55
GinaCsöcsePini 2024.05.20. 18:14:50
SZIGMA 2024.05.20. 18:35:44
War of colours 2024.05.20. 18:39:11
Tartom, amit írtam, a többiek felfújták a Dudu ügyet, de akkor is nagyon fárasztó nőszemély... :/
És ha Ádi ilyen sokáig hallgatja, annak csak egy oka lehet. Lásd. fentebb
Vagy lehet, hogy bejön neki, mint nő???!?!?!
War of colours 2024.05.20. 18:40:57
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.05.20. 18:58:25
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.05.20. 19:01:08
Összességében Orka jobban járna ha szabadulna a börtönből. Megeszik a kiscsajt, I. Szent Valem meg futtatni fogja ha együtt szabadulnak.
GinaCsöcsePini 2024.05.20. 19:11:38
-----------
@Brigante: EKG mindenben!
EZ MILYEN IGAZ: I. Szent Valem meg futtatni fogja ha együtt szabadulnak.
War of colours 2024.05.20. 19:13:03
GinaCsöcsePini 2024.05.20. 19:13:45
GinaCsöcsePini 2024.05.20. 19:16:46
Oké lehet hogy Ő ilyen, de akkoris idegesít! ( És már Nórit is utálom!!! :D )
GinaCsöcsePini 2024.05.20. 19:22:08
Mert baszdmeg egész eddigi életükben függőlegesen jártak falakon madzaggal kikötve. FAszom verjem bele, nagyon felbaszott most ez idegileg!
LaciHogyVoltol 2024.05.20. 19:22:15
www.youtube.com/watch?v=MtwUz5sm15M
GinaCsöcsePini 2024.05.20. 19:32:54
megdöglött egy csomó tetű iráni vezető!
GinaCsöcsePini 2024.05.20. 19:36:19
Szigma megoldását osztom : elbaszták valahogy a kikötést.
És engem az is kurvára felháborít, hogy nem lehet gyakorolni se... legalább 2x mindenkinek lemenni minimum!
evacat 2024.05.20. 19:57:19
Nem mondták el nekik, hogy hogyan kell elindulni,nem azonnal, hanem megvárni, amig a testük megfelelő szögbe kerül a falhoz viszonyitva, csak mentek mint a birkák és csodálkoztak hogy nem megy.
evacat 2024.05.20. 20:01:55
Csilla kiskacsának öltözött.
gazo 2024.05.20. 20:23:37
pomac 2024.05.20. 20:29:42
vv13vikcsii 2024.05.20. 20:36:22
War of colours 2024.05.20. 20:40:35
evacat 2024.05.20. 20:42:33
kire tett és kire miért nem, és miért mondta azt, amit nem mondott.
Eltelt a negyven perc.
War of colours 2024.05.20. 20:52:49
Egyébként honnan ered ez a hülye név!?!???
War of colours 2024.05.20. 20:53:27
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.05.20. 20:56:26
Én egyébként csíptem a csajt az elején, de egy rakat kaki kijött belőle a szó átvit és valós értelmében.
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.05.20. 20:57:27
Ennyire hülye nem lehetett...
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.05.20. 20:58:17
vv13vikcsii 2024.05.20. 20:59:40
Már majdnem sikerült, pontosabban szólva sikerült is volna, ha a szerkik nem csaltak volna (szinte biztos, hogy Ginára többen szavaztak) :(
evacat 2024.05.20. 21:00:45
mindenki azt hangsulyozza, hogy ez egy játék.
Mindenki benn akar maradni.
Ki ilyen, ki olyan eszközökkel.
Érdekes számomra, hogy Noémit kezdem ezért kedvelni, benne tisztelem, hogy
fel is vállalja. Dudut viszont egyre jobban nem kedvelem , ahogy
folyamatosan ködösit, látszik rajta, hogy be van szarva, mindent megtenne
hogy bennmaradjon.
Tracero 2024.05.20. 21:01:07
úgyhogy: hajrá Dorka! :D
War of colours 2024.05.20. 21:03:10
Olyan ellentmondásos érzéseim vannak Dorkával kapcsolatban. Valamiért nem tudom teljesen utálni....pedig szörnyen idegesítő liba, de úgy vagyok vele, mint Ádi...olyan megejtő a sebezhetősége...
evacat 2024.05.20. 21:03:52
be, az öfiben meg alig vágják be Ádit.
Lehet, hogy csak taktikából kedves Dorkával is, mint a többi lánnyal is, Az ő oldalukról
biztositani akarja magát.
Nem hiszem, hogy Ádi az ilyen nyávogógépeket kedvelné.
SZIGMA 2024.05.20. 21:04:34
NTMH: a kötelek felfüggesztési pontja a fal síkjában vagy beljebb kellett volna legyen, akkor az erővektorok a fal felé terelik a modellt, így lépkedve megvan a háromszög, ami kell. Itt kint volt a felfüggesztés, a derekuk síkjában csak lefelé volt vektor, azért pörögtek, mert a lépkedéssel magukat mozdították ki az egyensúlyból
War of colours 2024.05.20. 21:05:16
evacat 2024.05.20. 21:08:02
Lehet, hogy Valent senki más nem tudná/akarná
buktatni, csak saját maga. Az igazi énjét pedig Dorka tudná kihozni.
War of colours 2024.05.20. 21:08:15
Dudu meg kb a második napjától kint van. Asszem be se került, egy igazi "svindli"
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.05.20. 21:08:48
Én is csak a játékosok elmondásából tudom, nem láttam az ominózus esetett.
@vv13vikcsii: volt egy kép ahol 58%-on ált az egyik fantomkép, majd Gina bejelnetette, hogy visszalép és 48%-ra leeasett. Lazán benne van. Lehet, hogy a csajt megkínálták valamilyen ajánlattal, hogy a díszhím bennmaradjon. :/
War of colours 2024.05.20. 21:09:57
Nekem ő sem jön be, gyó lesz ez skacok!
Szűkül a szerethető játékosok köre :D
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.05.20. 21:09:58
sogeking 2024.05.20. 21:12:03
War of colours 2024.05.20. 21:12:59
Amúgy amúgy igen. Nekem is szimpi, hogy a játékosok kreatívak.
evacat 2024.05.20. 21:13:24
Elég volt egy ügyes vágó.
Meg is jegyeztem akkor az élőben, hogy a szavazás lezárása előtt volt
egy jó öt perces bejátszás, ahol érdekes módon Valen - Valen - Valen
volt végig és csak jó szinben volt feltüntetve.
S persze hangsulyozták, hogy aki már leadta szavazatát, az akár meg
is változtathatja.
Mi kell más a Valenrokon rétegnek, szavazzunk már, nehogy a vérünk
kiessen. Hát nem esett ki.
evacat 2024.05.20. 21:15:18
War of colours 2024.05.20. 21:15:25
War of colours 2024.05.20. 21:19:28
Sokszor mondtuk már sokan. Bármelyikünk napjáról lehetne egy olyan videót összeállítani, amit nem tennénk ki az instàra.
És ugyanarról a napról lehetne kreálni egy olyan videót, ami alapján milliók gyűjtének pénzt nekünk,.Vágás és zene Féligazságok, kiragadott részletek, stb.
Nagyban is ismerjük ezt.
Tracero 2024.05.20. 21:21:33
Annak is fogok örülni ha megy Dorka, mert áll a szőr a hátamon tőle...meg annak is örülök, ha nem, mert ki fogja hozni Valenből a vadállatot, ha marad :D
War of colours 2024.05.20. 21:22:52
Azt nem hiszem, hogy önálló entitásként megállná a helyét....
Tracero 2024.05.20. 21:25:51
War of colours 2024.05.20. 21:26:25
GinaCsöcsePini 2024.05.20. 21:27:23
Ámdeám most meg agggyal levezetted, hogy miért lenne jó ha bennmaradna....
Essen ki de kintről basztathassa Vazelint, hogy abból kijöjjön az nénje! énje...
GinaCsöcsePini 2024.05.20. 21:28:16
vv13vikcsii 2024.05.20. 21:28:47
Valenből előbb vagy utóbb ki fog bukni az igazi énje, talán Dorka nélkül is.
De egyelőre egész jól tartja magát
War of colours 2024.05.20. 21:29:04
A remény hal meg utoljára... :D
Tracero 2024.05.20. 21:29:41
vv13vikcsii 2024.05.20. 21:30:46
Tracero rossz hatással van rád :P :D Régen hittél volna velem együtt Dorkában és a változásában, de már te is megutáltad az Enci féléket
War of colours 2024.05.20. 21:30:51
War of colours 2024.05.20. 21:32:23
De amikor Adival lóg, sokkal jobban kedvelem. Mellette kedves és cicás.
War of colours 2024.05.20. 21:34:22
Szerintem, van esély, de nem egy Valen féle mellett. És egyébként én látok különbséget Enci és Dorka között.
vv13vikcsii 2024.05.20. 21:36:53
Tracero 2024.05.20. 21:38:39
@vv13vikcsii: nem vagyok rá rossz hatással, jó? XD a nárci picsák vannak rá rossz hatással :D
Tracero 2024.05.20. 21:40:03
pomac 2024.05.20. 21:43:32
Tracero 2024.05.20. 21:44:10
Különben, kb. majdnem az összes villa lány rácsimpaszkodna valakire. Gina volt az egyetlen. Talán Vera még. Ezért is hasonlít az Édenre. Tudom, hogy ott alapból párzani kellett, de ott is kevés nőnek volt saját tattikája vagy elképzelései. Jobbára sakkfigurák voltak.
vv13vikcsii 2024.05.20. 21:44:46
Tracero 2024.05.20. 21:47:02
Egy Valen ellenszert kéne beküldeni :D hogy rendesen meglegyen a 2 pólus :D aki mögé beállhatnak, akinek már tele van a töke a szektával :D
pomac 2024.05.20. 21:50:40
GinaCsöcsePini 2024.05.20. 21:51:09
pomac 2024.05.20. 21:55:36
Tracero 2024.05.20. 21:56:24
@GinaCsöcsePini: ezeket az emberek menesztettem a memóriámból, úgyhogy nem tudom, hogy miről beszélsz :D
Tracero 2024.05.20. 21:57:02
Tracero 2024.05.20. 21:59:56
Tudom.. tudom.. Pokolra jutok XD
vv13vikcsii 2024.05.20. 22:01:12
Ja ja, de ezzel együtt fel is emelik majd őt a nézők szemében (kivéve ha gyökér lesz)
Én kezdem elveszíteni a reményt, hogy valaha is meg fog alakulni a Valen-egyház ellenpólusa :S
vv13vikcsii 2024.05.20. 22:02:52
1-2 faszinál? Szinte az összesnél :P :D
GinaCsöcsePini 2024.05.20. 22:05:58
Ahogy Kádár elvtárs mondta annak idején : " A Krumplileves legyen krumplileves, a férfinak legye fasza, a nőknek meg pinája. aztán mindenki hihet magáról amit akar, ki nem szarja le!"
mondjuk kb. mondta ezt :D
GinaCsöcsePini 2024.05.20. 22:07:48
GinaCsöcsePini 2024.05.20. 22:09:04
GinaCsöcsePini 2024.05.20. 22:09:53
GinaCsöcsePini 2024.05.20. 22:11:37
Tracero 2024.05.20. 22:12:31
Tracero 2024.05.20. 22:13:11
Tracero 2024.05.20. 22:20:07
XD
Kiválasztás előtt volt ez a piroszónás feladat, és ül a kanapén Dorka és üvölt mindenkivel, hogy hogy felbaszta magát mindenkin és mindenki rohadjon meg. és mindenki más hibás csak ő nem XD
nem csoda, hogy megszórták :P van akinél megfordíthatta volna, de számonkérő hangon nyávogva háborog :P
Patria 2024.05.20. 22:22:39
Tracero 2024.05.20. 22:51:15
GinaCsöcsePini 2024.05.20. 23:01:18
GinaCsöcsePini 2024.05.20. 23:03:10
VAzelin mindekint lát tisztán, mert ezt kapta az úrtól! Most mondta.....
Sajti lehet a nagynénje ! :XD
GinaCsöcsePini 2024.05.20. 23:05:00
pomac 2024.05.20. 23:07:16
GinaCsöcsePini 2024.05.20. 23:09:40
Kriptában csörögnek a halottak
Egymás tyúkszemére taposnak.
Kedvenc italuk az aludt tej
Kapd be a faszomat és aludj el!
GinaCsöcsePini 2024.05.20. 23:12:08
ÉS Vazelin értékeli: megöleli, megdícséri, megpuszilja! Van érzéke a gyereknek a részletekhez!
GinaCsöcsePini 2024.05.20. 23:13:38
pomac 2024.05.20. 23:16:30
GinaCsöcsePini 2024.05.20. 23:20:07
GinaCsöcsePini 2024.05.20. 23:21:36
Én ezt a nőt nem bírom elviselni! a fantomon hagyom a jelet, bármi is lesz!
GinaCsöcsePini 2024.05.20. 23:22:55
GinaCsöcsePini 2024.05.20. 23:30:36
LaciHogyVoltol 2024.05.21. 14:33:02
Egyébként nekem a Duduban kifejezetten szimpatikus volt, hogy átbaszta Dorkát, mint macskát a szomszédba szoktak, hogy oda szarjon...végre valki aktívan tesz is a bennmaradásért, mert szerintem Dorka úgyis valami cicaharcot fog keríteni és vagy Noémit, vagy Renit nagyon maximum Verát viszi ki, nem hinném, hogy fiúkkal kezdene, már csak azért sem, nehogy Valen féltékeny legyen ugyebár...
Amúgy én anó néztem a Szingli vagy svindlit és ott a szimpatikusabb karakterek egyike volt Dudu, már ott is belefutott ebbe az "életreszóló barátság" marhaságba, és ott is ment a kieső rivális fiúk síratása ezerrel, de azt leszámítva az elején a srác tényleg jól játszott és megvezette A ZAndit, csak akkor is egy 0 IQ-s kis picsa barátnője volt, aki az egyik üzenetébe belette a "csibenyak" becenevet és abból mindenkinek egyértelművé vált, hogy ő a stricije, így hamar lebukott...remélem a VV-ben is egy ideig sikeresen fog taTTikázni és átbaszarint még pár ápoltat...
hereverő heverő 2024.05.21. 16:37:41
24.hu/elet-stilus/2024/05/21/a-fort-boyard-az-erod-2024-jatekosok/
evacat 2024.05.21. 17:11:07
negyven ráérőt.
Halvány emlékeim vannak, talán az egyik legelső ilyen kalandjáték-szerű műsor volt anno.
hereverő heverő 2024.05.21. 17:36:30
vv13vikcsii 2024.05.21. 18:03:49
Dudu szerintem nem taktikus, hanem csak állandóan és kétségbeesetten segget nyal, fél. Dorka átverése is csak rövid távon volt neki kedvező, mert megint a hitelét vesztette a többi játékos előtt, és a nézők szemében is. Nem igazán fognak benne bízni.
Remélem Dorka őt fogja kihívni és kint is hagyja.
pomac 2024.05.21. 18:29:28
sogeking 2024.05.21. 20:07:25
pomac 2024.05.21. 20:12:43
mondja ezt dorkának ,ő is össze vissza beszél :D
sogeking 2024.05.21. 20:15:28
sogeking 2024.05.21. 20:35:21
sogeking 2024.05.21. 20:35:58
pomac 2024.05.21. 20:37:17
sogeking 2024.05.21. 20:39:18
pomac 2024.05.21. 20:41:44
pomac 2024.05.21. 20:42:53
sogeking 2024.05.21. 20:46:54
pomac 2024.05.21. 20:48:25
pomac 2024.05.21. 20:59:57
pomac 2024.05.21. 21:07:19
pomac 2024.05.21. 21:10:49
pomac 2024.05.21. 21:15:35
pomac 2024.05.21. 21:25:21
GinaCsöcsePini 2024.05.21. 21:41:37
Szarcsík Viki azért jó egy műsorba, mert őt őszintén és gátlások nélkül tudom utálni a legeslegelejétől !
Ha Orka benn marad szétbaszom a szomszéd TV-jét ! (vagy az én egyik monitoromat...:)
GinaCsöcsePini 2024.05.21. 21:48:08
Frászkarika 2024.05.21. 21:52:56
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.05.21. 21:56:54
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.05.21. 21:58:45
GinaCsöcsePini 2024.05.21. 22:01:32
Frászkarika 2024.05.21. 22:01:53
Tracero 2024.05.21. 22:02:25
Áááá...Peti lebukott...azért Csilla a váltótársa, hogy sok üzenetet kapjon, hogy mindenki Petit akarja vissza XD
Patria 2024.05.21. 22:03:01
Tracero 2024.05.21. 22:03:42
Frászkarika 2024.05.21. 22:06:03
Tracero 2024.05.21. 22:06:29
következő: almaevés...zsákbafutás...gyurmázás, egymás lerajzolása :D
Tracero 2024.05.21. 22:08:28
Patria 2024.05.21. 22:08:31
Frászkarika 2024.05.21. 22:12:16
Tracero 2024.05.21. 22:13:40
Tracero 2024.05.21. 22:16:33
Frászkarika 2024.05.21. 22:20:48
A: Petit két műsor között az alagsorban tartják kikötözve és kipeckelt szemhéjjal RTL-es műsorokat nézetnek vele. Ha nem ejt el részenként legalább egy utalást, akkor még egy kicsit meg is csapkodják az aznapi Reggeli műsortervével.
B: Önmagától néz ilyeneket és, ha nem ő vezetné a műsort, itt kommentelne közöttünk.
Patria 2024.05.21. 22:24:24
Tracero 2024.05.21. 22:24:58
pomac 2024.05.21. 22:26:03
Tracero 2024.05.21. 22:26:56
Ennek ellenére Dorkát várom vissza, mert kíváncsi vagyok, ahogy kihozza szentvalenből a vadállatot ezzel a kifinomul picsastílussal :D
Frászkarika 2024.05.21. 22:29:08
sogeking 2024.05.21. 22:40:51
Patria 2024.05.21. 22:42:42
pomac 2024.05.21. 22:45:03
Tracero 2024.05.21. 22:49:59
Frászkarika 2024.05.21. 22:50:14
Patria 2024.05.21. 22:51:04
Tracero 2024.05.21. 22:51:18
Frászkarika 2024.05.21. 22:51:45
Patria 2024.05.21. 22:53:08
Patria 2024.05.21. 22:55:16
sogeking 2024.05.21. 22:55:33
sogeking 2024.05.21. 22:56:36
GinaCsöcsePini 2024.05.21. 22:56:51
Ott bassza meg, csak ne halljam többé!
Vazelin is borzalmasan idegesít....
GinaCsöcsePini 2024.05.21. 22:57:24
Patria 2024.05.21. 23:02:21
pomac 2024.05.21. 23:17:55
dorka : tényleg nem holnap
és még el is hiszi neki :D de lassan én is
pomac 2024.05.21. 23:21:26
GinaCsöcsePini 2024.05.21. 23:21:40
amig ez a hülye picsa ki nem esik én nem nézem ezt a szart !
GinaCsöcsePini 2024.05.21. 23:31:33
Másfelől: már értelek, ENGEM is idegesít az állandó tapsolás ! :D :D
pomac 2024.05.21. 23:32:44
pomac 2024.05.21. 23:33:51
K_Attila 2024.05.21. 23:42:33
GinaCsöcsePini 2024.05.21. 23:53:12
SZIGMA 2024.05.22. 08:20:35
A kanál-villa problémára is jól rátapintott PDP, mondhattok bármit, fejlődik a fiú. Jó, még mindig kell mellé egy atomtehetségtelen partner, hogy meglegyen a kontraszt és a haterek is őt sírják vissza, de akkor is.
Az inge is eddig a legjobb volt, bár ellensúlyozta a visszahajtott szárú szöszös mackónadrággal.
Dudu 15 lépés alatt jól meggondolta magát a legjobb dolgozóval kapcsolatban, azon lefagytam. Elég rossz a memóriája a szamárb@szónak.
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.05.22. 12:18:20
GinaCsöcsePini 2024.05.22. 12:18:45
Dudu szenzációsan határozatlan vagy napraforgó! :D ( Rádöbbent, hogy fél Csicsitől szerintem :)
Frászkarika 2024.05.22. 13:14:58
Amíg odabenn néhány ápolt takarít, a kint tartózkodók magabiztosság és önelfogadás témájában beszélgettek és fejtegették az életet.
Geri szerint ő összeszedte magát, régebben elnyomták. Ha maga alatt van, annak ad hálát, hogy nem született nyomorultnak, mint például Dzsigeri.
Ádi szerint ő már volt jobb formában testben és fejben is. Most azon dolgozik, hogy mindkettőben jobb legyen.
Csicsi elmondta, hogy elfogadta már magát. Tudja magáról, hogy kövér meg ilyenek, de nem tartja magát csúnyának. Arról is beszélt, hogy terhesen még iskolában volt és a jogsit csinálta. Két tanárja veszekedett azon, hogy ő most kövér vagy terhes. Szeretne még szülni, aztán megműttetné magát.
Próbáltam belenézni, de csak a szoki: Nem ugyanazt látjuk, mint halljuk.
Az ápoltak szorgalma engem is megihletett. Szerintem mosogatok egy kicsit a hóm offiszomban.
(Ami közben nézhetném tévén is a sztrímet, de kábé három másodpercenként beszaggat. Ha valakinek van megoldási javaslata, szívesen fogadom, mert már megőrít, hogy számítógépen kell nézzem az élőt.)
SZIGMA 2024.05.22. 14:11:06
Hát, többet kéne tudni a technikai háttérről, ahogy nálad meg van oldva a dolog, de:
1. laptopról HDMI kábellel TV-re és örül
2. a bejövő médiaboxból jó minőségű LAN-kábellel direktbe a TV-be és örül
3. ha Wifi-n csatlakozik a TV, akkor venni kell egy Gigabites be és kimenetű, C1200-as routert, amit a médiaboxhoz csatlakoztatsz és annak a Wifi-jére csatlakozol a TV-vel, és elvileg örül
sogeking 2024.05.22. 15:24:15
www.youtube.com/watch?v=NszPEmEisyM
GinaCsöcsePini 2024.05.22. 20:01:29
evacat 2024.05.22. 20:07:27
GinaCsöcsePini 2024.05.22. 20:13:33
pomac 2024.05.22. 20:15:28
evacat 2024.05.22. 20:16:16
dekkoljak az ismétlésért.
pomac 2024.05.22. 20:18:49
sogeking 2024.05.22. 20:28:33
pomac 2024.05.22. 20:30:12
sogeking 2024.05.22. 20:34:51
evacat 2024.05.22. 20:36:44
jól látható volt. Holnap meg azon fognak feküdni.
pomac 2024.05.22. 20:38:45
evacat 2024.05.22. 20:39:25
evacat 2024.05.22. 20:52:30
Nekem is sokat szaggat az élő.
Próbálkoztam, a jpbb felső sarokban levő beállitásoknál teljesen
levettem 360p-re a minőséget. Ugy már nem szaggat.
pomac 2024.05.22. 21:02:34
sogeking 2024.05.22. 21:03:39
evacat 2024.05.22. 21:03:43
Látszik, hogy végignézte az előző évadokat, most mégsem tudja
Peti utmutatása után se mikor mit mondhat ki.
Nem butácska.
sogeking 2024.05.22. 21:04:16
pomac 2024.05.22. 21:04:45
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.05.22. 21:06:40
pomac 2024.05.22. 21:07:02
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.05.22. 21:07:13
pomac 2024.05.22. 21:08:48
evacat 2024.05.22. 21:10:41
hanem amig ő ott van, addig az ő nyávogását kell hallgatni, nézni a takaró
alatti kézimunkát, közben sok mást nem is látni max vágóképként az öfiben,
de a sztrimet is ok uralják Valennel.
Ha Dorka nem lenne, akkor kénytelenek lennének mást is mutatni.
evacat 2024.05.22. 21:12:05
sem szaggatott.
Mondjuk egy kis laptopon nézem, itt nem zavaró annyira a minőségromlás.
sogeking 2024.05.22. 21:20:13
sogeking 2024.05.22. 21:24:34
img2.indafoto.hu/3/9/122869_4b96191ae21232ee86d3b6bea3067ec4/27299108_a03d1838d8de51b12ac5b759106ca779_m.jpg
RANDOM OFF FELHASZNÁLÓNÉV 2024.05.22. 21:27:43
sogeking 2024.05.22. 21:31:04
RANDOM OFF FELHASZNÁLÓNÉV 2024.05.22. 21:32:58
pomac 2024.05.22. 21:36:25
RANDOM OFF FELHASZNÁLÓNÉV 2024.05.22. 21:51:47
Frászkarika 2024.05.22. 22:03:05
Egyébként jó estét az Öfi nézőknek!
evacat 2024.05.22. 22:06:58
Mondtam, hogy nem értek hozzá, csak nekem laptopon bejött a butitás.
Megosztottam veletek, hátha más is tudja hasznositani.
/de majd holnap megnézem az LG-n is :)) Most nem rugnám ki előle a zuramat.
Tracero 2024.05.22. 22:08:44
Dorka akkor is vinnyog, ha örül. Vérdzik a fülem...
Patria 2024.05.22. 22:09:57
Tracero 2024.05.22. 22:10:03
Frászkarika 2024.05.22. 22:13:35
Patria 2024.05.22. 22:15:55
pomac 2024.05.22. 22:16:11
Frászkarika 2024.05.22. 22:18:52
ppupu 2024.05.22. 22:18:58
A Zasszonnyal együtt üdvözöljük a Perverz Leselkedők Klubját. Nem csalódtam bennetek, látom újra itt fogjuk rontani a levegőt együtt.
Tracero 2024.05.22. 22:20:36
Tracero 2024.05.22. 22:22:35
Vera! (most volt feliratozva, úgyhogy tudom!!) ne bánkódj!! Szürkeként elkaristolsz sokáig, ahogy fentebb is írta a nememlékszemki :D
pomac 2024.05.22. 22:25:36
Patria 2024.05.22. 22:26:13
evacat 2024.05.22. 22:37:50
Aztán gyertek szorgalmasan, ne járjunk veletek is ugy, mint Armandoval, aki aláirta a
jelenléti ivet, aztán azóta se láttuk.
Patria 2024.05.22. 22:53:35
Tracero 2024.05.22. 23:05:25
GinaCsöcsePini 2024.05.22. 23:33:15
Élőben pedig Orka nyekeg és Vazelin!
Tehát egyértelmű: VESSZEN DORKA !!!!
Vazelin nem fog sokat nyüszögni utána... csak ürítésre használja Orkát ! (amire egyébként alkalmas is ha kussol közben)
GinaCsöcsePini 2024.05.23. 00:02:04
HA valakit érdekel 23:59-0:02 között !
SZIGMA 2024.05.23. 09:09:29
A Telekom újabb médiaboxaiban szinte kiirthatatlanul benne van, hogy a régebbi eszközöket ledobja az újabb eszközök sebességének biztosítása miatt. Azért kell egy másik routert rákötni, hogy ezt megkerüld, mert azt kábelesnek érzékeli és teljes sávszélt ad.
obragon 2024.05.23. 10:14:25
SZIGMA 2024.05.23. 10:30:39
LaciHogyVoltol 2024.05.23. 13:05:38
LaciHogyVoltol 2024.05.23. 13:08:59
Amúgy azt sem gondoltam volna, hogy én valaha Noémire fogok szavazni, mert nagyon a listám alján van ő is, de Dorka mindenkinek alávág ezzel a nőietlen "könyörgöm a f*szért" hozzáállásával. Az meg külön nem tetszik, hogy egyesek -még itt is- próbálnak belőle áldozatot formálni, holott ahogy le is írtam fentebb, neki ez a természetes, neki ez az igényszintje, ő egy kancigányra vágyik, aki lenézi, elnyomja, "örülj, hogy nyakon nem csaplak" módra kezeli...a társadalomban nincs helye az ilyennek, nem hogy a villában...
vv13vikcsii 2024.05.23. 15:55:25
Itt megtalálhatjátok a "Fantom Brigád és a gyíkemberek" történet összes eddig megjelent részét! (Kiegészítve a legújabb, eddig még nem publikált 15. jelentéssel)
docs.google.com/document/d/1TQp46yPAmlM0kUTn5ZakTQGP8-LKzGkv/edit?usp=sharing&ouid=110725924025535933488&rtpof=true&sd=true
Még ha történetért nem is, de az első oldal miatt érdemes megtekinteni a dokumentumot. Ugyanis Sogeking egy nagyon király borítót készített ehhez a történethez. :) Köszönöm neki még egyszer.
GinaCsöcsePini 2024.05.23. 17:45:14
GinaCsöcsePini 2024.05.23. 17:47:18
GinaCsöcsePini 2024.05.23. 18:52:03
Tracero 2024.05.23. 20:11:25
azt hittem egymásra tálalunk (zokogós emoji)
@sogeking: szuper a borító <3
Tracero 2024.05.23. 20:12:02
GinaCsöcsePini 2024.05.23. 20:18:30
Ha van kutya is a villában akkor sírok és őt nagyon szeretem! :)
GinaCsöcsePini 2024.05.23. 20:19:03
Tracero 2024.05.23. 20:40:12
van akiknek tincsek vannak csak berakva, azok, amikor felcopfolják a hajukat, olyan, mint tetvesek lennének, mert látszanak a csomók a fejbőr fölött :)
Tracero 2024.05.23. 20:42:21
@GinaCsöcsePini: mit mondtam én, amit valen megismételt? nem találtam a mentett videókon :) úgy tűnik valen szövegeit is én írom, nem csak a játékosok feladatait XD
evacat 2024.05.23. 20:46:24
főállásban szerkesztő az rtl-nél és ide jársz, hogy előzetesben teszteld az
ötleteidet.
Basszus, ha jön a zsákbafutás, addigra találj ki valami fedőszöveget.
Tracero 2024.05.23. 20:48:36
evacat 2024.05.23. 20:49:40
hereverő heverő 2024.05.23. 20:55:31
Igazán bedobhatnátok az én régi ötletemet, a gyalog galopp hetet is, lécci.
Akkor csak tökökkel galoppozva mászkálhatnak, lesznek lovagok és szolgák is, esetleg ki kell vágni az erdő leghatalmasabb fáját a heringgel... A nyugiszobában lesz Anthrax vára ahol a szüzek veszélyeztetik Sir Zsigeri erényét és a medence mellett meg kell mérniük, hogz Csicsi könnyebb-e mint egy kacsa (vagy egészen apró szikla)
Tracero 2024.05.23. 20:58:44
de ez mekkora ötlet :D lehetne akkor gyűrűkúra hét is vagy starwars vagy marvel hősök :D jobb lenne, mint a jobbágyos hét :D
ááá...felejtős...biztos nem fizetik ki a copyrights-okat :D
evacat 2024.05.23. 21:05:22
De - annak ellenére, hogy a szellemi szinvonal az előző évadhoz képest himalájai
magasságban van - biztos vagy benne, hogy ez a két szó: gyalog galopp mond
bármelyiknek bármit is???
Én már a starwarsban se vagyok 100 %-osan biztos. Gyűrűkúra?? Az miaz?
evacat 2024.05.23. 21:06:42
hereverő heverő 2024.05.23. 21:07:12
hereverő heverő 2024.05.23. 21:10:01
Tracero 2024.05.23. 21:11:28
@hereverő heverő: nya...nagyon fatya ötletek :D főleg az R2D2-s XD
minnyá küldöm is a szerkiknek :D
GinaCsöcsePini 2024.05.23. 21:13:54
Szóval aszonta, hogy attól félt előre, hogy összejön egy csajjal, akinek a folytonos nyavalygása ( nem szó szerint ezt mondta), előhoz belőle olyan viselkedést, amik nem szerethetőek a nézőknek ( és persze ami amúgy nem ő természetesen:)
És ezt Orkának ecsetelte :D
Tracero 2024.05.23. 21:20:31
Nyehehe.. Akkor szetvalen azért kap egy plusz pontot önismeretből :D biztos, betakart már valami vinnyogóst :P
Tracero 2024.05.23. 21:21:45
sogeking 2024.05.23. 21:29:28
hereverő heverő 2024.05.23. 21:30:39
Tracero 2024.05.23. 21:40:12
@hereverő heverő: pedig, az első rész pont passzolna Sogeking kurvák és stricik hetébe tematikus hetébe :D
sogeking 2024.05.23. 22:02:03
sogeking 2024.05.23. 22:05:00
Aurora - Előre kurvák, gengszterek
Tracero 2024.05.23. 22:08:14
Tracero 2024.05.23. 22:10:21
sogeking 2024.05.23. 22:18:26
Patria 2024.05.23. 22:19:14
Tracero 2024.05.23. 22:21:27
SZIGMA 2024.05.24. 08:49:09
Engem egy dolog nem hagy nyugodni. Az ominózus Dorka-Dudu beszélgetésnél ott volt Szent Valen is, aki végighallgatta az egészet. Utána meg egy rohadt szót nem szólt, hogy Dudukám, hát azt mondtad, hogy nem rakod rá a jelet, B+!
Miért?
Dudu meg még a videó bejátszása után is azt mondta, hogy: "Na, látjátok, hogy nem mondtam!" Pedig de.
A hangmérnökök pedig azonnali hatállyal mondjanak le!
Egykecske 2024.05.24. 09:49:42
Sajnos tisztában vagyok vele, hogy megint nem az lesz, amit én akarok, a nézők (és a szerkesztők) látványosan Dorkát akarják vissza, hogy folytatódjon a "sZeReLMi sZáL", mármint hogy azt kell nézni heteken át, hogy egy nőt módszeresen beidomítanak. Amit persze én rohadtul nem akarok nézni, főleg így harmadik évada, szóval az öfiket én egy ideje már csak áttekerem, azokat a jeleneteket nézem meg, amikben nincs Vazelin, ami kellemesen időspóroló, így 5 perc egy rész :)
GinaCsöcsePini 2024.05.24. 09:55:23
Annyit hozzáteszek (nem eredeti a gondolat csak megerősítem), hogy Orka célja pont valami hasonló. (Egy vezérkan szukájának lenni, ami persze szarabbul sül el mint előre hiszi)
Hogy miért azt pontosan nem tudom, lehet hogy etnikai okokból, lehet hogy csak személyi lelki defekt. Szumma szummárum NEM egy tök ártatlan áldozat és kicsit sem sajnálom!
( Ami persze nem kisebbíti Vazelin "érdemeit" az ügyben)
GinaCsöcsePini 2024.05.24. 10:06:05
Persze egy visszajátszás nekik simán befigyelhet. ( Ha ÉN lennék ott már régen bejátszottam volna nekik:)
A hang valóban katasztrófa. Az hogy ők nem hallják a műsorvezetőt azt már megszoktuk, az hagyomány!
De hogy én is alig hallom miket ebszélnek és soxor nem azt akit mutatnak....
Csicsit mindig hallom bárki is beszél és bárki is látható, kivéve ha őt mutatják és konkrétan ő valakinek mond valamit!
Egykecske 2024.05.24. 10:08:15
Belenéztem a stream-be, 2 és fél millát szedtek össze a melóhéten de csak akkor kaphatják meg ha valaki teljesít egy kinti játékon. A nézők szavazatai alapján a picsa másnapos Zsigerinek kell kimennie :DDD
obragon 2024.05.24. 11:12:20
LaciHogyVoltol 2024.05.24. 11:14:50
LaciHogyVoltol 2024.05.24. 11:31:31
Ez a dobozos játék, úgy hogy mi nem látunk belőle semmit viszont veszett unalmas...
obragon 2024.05.24. 11:31:58
- Szereted a starwars-t Zsigeri?
- Igen
- Melyik a kedvenc részed?
-.... nem tudom a címét...
SZIGMA 2024.05.24. 13:14:48
Persze egy visszajátszás nekik simán befigyelhet. ( Ha ÉN lennék ott már régen bejátszottam volna nekik:)"
Ha jól emlékszem, a kihívás előtt pont bejátszották nekik, csak meglepetésemre a hangos papagájkutyázás elmaradt. Sőt, a cigizősben ült a csapat, Dorka éppen azt ecsetelte, hogy akkor mindenki látta, ugye, hogy neki van igaza, Dudu meg pont az ellenkezőjét bizonygatta ugyanazon képsorok alapján, hogy ő nem mondta, hogy nem teszi rá a jelet. (Igazából csak kétszer, de ki számolja...)
GinaCsöcsePini 2024.05.24. 13:41:46
Nem szabad, hogy a tények megzavarják a valóságot ! :XD
sogeking 2024.05.24. 14:12:19
Ossian - A rock katonái
kipcsak harcos 2024.05.24. 14:14:15
XD
kipcsak harcos 2024.05.24. 14:22:12
www.youtube.com/watch?v=gP132E-xABg&t=57s
www.youtube.com/watch?v=CWVU-eZx6ZE
GinaCsöcsePini 2024.05.24. 14:51:08
Igen valahogy mindig odajutok.... de ez csak a véletlen műve, mert amúgy nagy példaképek ők....
GinaCsöcsePini 2024.05.24. 15:17:21
Úgy keríti a kérdéseket, hogy Geri nem is érti a kérdést :D
Vazelin kell ide a végéig, erre jöttem rá.
Ettől még Orka takarodjon!
sogeking 2024.05.24. 15:20:45
GinaCsöcsePini 2024.05.24. 15:23:41
GinaCsöcsePini 2024.05.24. 15:29:41
GinaCsöcsePini 2024.05.24. 15:33:23
kipcsak harcos 2024.05.24. 15:35:57
GinaCsöcsePini 2024.05.24. 15:38:32
sogeking 2024.05.24. 15:43:03
vagy éppen a kisvasúton csücsülsz?
GinaCsöcsePini 2024.05.24. 15:48:46
GinaCsöcsePini 2024.05.24. 15:55:23
GinaCsöcsePini 2024.05.24. 15:56:07
sogeking 2024.05.24. 16:05:54
vv13vikcsii 2024.05.24. 16:21:52
Mindenki a saját szűrőjén értékeli az eseményeket. Éjjel egy fiatal nő hazamegy a buliból, nem túl forgalmas helyeken áthaladva, amikor is megerőszakolják.
Ekkor sajnos sokan nem fognak áldozatként tekinteni rá és felteszik a kérdéseket, hogy "Miért ment éjjel egyedül?", " "Miért öltözött ilyen kihívóan?" stb.
A Való Világban is hasonló a helyzet. Én például a VV 10 győztesét, Vivient nem tartottam áldozatnak, hanem ezt a szerepet tudatosan felvette. látta előtte Zsuzsu győzelmét, sikerét és így próbálta lemásolni a mártír receptet. Ezért Vivi szándékosan úgy kommunikált a villatársaival, hogy az kiváltsa egyes emberek támadását, hogy utána tudja sajnálni magát. Nála a mártír szerep taktikai elem volt, ezzel szemben Zsuzsu valóban egy áldozat volt, aki keményen tűrte a nem indokolt és aljas támadásokat.
Vagy ott van Kriszti. Ő nem taktikából került az áldozati szerepbe, hanem ő maga -egyébként hamisan- tekintett magára úgy, pedig mind a játékosok, mind a szerkesztők óvták mindentől, kiváltságos helyzetben volt. Pont ezért volt felháborító, hogy ő nyert és nem Melina, aki végig szedvedte, küzdte a szériát, hála a "jóindulatú" szerkesztőknek és játékosoknak.
Dorka áldozatisága meg abból fakad, hogy egy nagyon fiatal, tapasztalatlan, sérült lány , aki rossz közegből származik. Ezért is őt jobban sajnálom, mint Vivcsót vagy Krisztit.
Persze ez csak az én szűrőm.
Viszont az tény, hogy több játékos is észrevette, más realitykben is, hogy érdemes áldozati szerepbe kerülni a hosszú távú sikerért. Ezért is az elmúlt 3 szériát mártír karakterek nyerték, és pont ezért lett Dzsigeri olyan relatív népszerű az 1.héten. Egy tehetségkutatóban is, ha bejön egy bociszemű rapper srác, aki arról énekel, hogy milyen nehéz volt az élet, s az utca nevelte, akkor garantált lesz a siker. De a végén nem ő fog nyerni, hanem nagyon szegény körülményekből származó határontúli lány, aki a vak Esmaralda szemműtétére gyűjt (áldozatiság-licit van)
Ez a trend csak részben magyarázható azzal, hogy mi mind szeretjük a népmeséket, ahol a végén a szegény legény
győzelmet arat. Nagy szerepe van az érzékenyítésnek, a Me Too-mozgalomnak, a politikai korrektségnek is, pontosabban szólva a szélsőséges irányzatainak.
A fentiek miatt már egy Alekosz (troll kiráy), vagy egy Attila (taktikus király) nem lenne képes megnyerni egy vv-t, mert ők ragadozók voltak és nem zsákmányolt.
vv13vikcsii 2024.05.24. 16:25:53
Bocsi, most többet is hibáztam, telóról írtam.
GinaCsöcsePini 2024.05.24. 16:29:38
LaciHogyVoltol 2024.05.24. 17:15:46
"Éjjel egy fiatal nő hazamegy a buliból, nem túl forgalmas helyeken áthaladva, amikor is megerőszakolják.
Ekkor sajnos sokan nem fognak áldozatként tekinteni rá és felteszik a kérdéseket, hogy "Miért ment éjjel egyedül?", " "Miért öltözött ilyen kihívóan?" stb.
...
Dorka áldozatisága meg abból fakad, hogy egy nagyon fiatal, tapasztalatlan, sérült lány , aki rossz közegből származik."
Hát bocsi, de ez a két példa semmiképp sem vehető egy kalap alá. Az, hogy valakit megerőszakolnak és beindul az áldozathibáztatás, az attól függetlenül tök ártatlan, ha valaki viszont ehhez a toxikus maszkulinitáshoz vonzódik, amit Valen is képvisel, az viszont kimeríti az önsorsrontás fogalmát.
Teljesen mindegy, hogy ez miért van, szocializáció, ahogy te is emlegetted, esetleg teljesen más okból adódó súlyos önbizalom problémák, de amíg valaki arra vágyik, hogy valaki olyan legyen mellette, aki alábbvalónak tartja őt, leuralja és "fejleszteni" akarja, addig igenis ennek a személynek van szerepe a saját sorsában, még abban is ha minden este megverik, mert direkt ehhez a típushoz húz, ilyet választ magának és direkt ignorálja a red flag-eket. Ezen lehet dolgozni pszichológussal és megérteni, hogy honnan ered ez és hogyan lehet rajta segíteni, mert lehet, hogy tényleg egy fiatal lány, aki még sosem élt igazán egyedül, nem gondoskodott önmagáról azt hiszi, hogy egy ilyen "erős, férfias NAGYBETŰS IGAZI FÉRFI" megvédi őt és biztonságban érzi magát mellette a külvilágtól, de ő maga szolgáltatja ki magát neki és teremti meg azt a helyzetet, amiben a bántalmazs megtörténik. Ahogy mondtam egy pszichológus kikúrálhatja abból, ha ezt a toxikus modellt otthonról hozta, vagy csak ha olyan mély szorongásai vannak, hogy fél egyedül, iránymutatás nélkül élni a világban, de erre tényleg az a megoldás, hogy ezeken a dolgokon dolgozzon egy szakértővel, nem az, hogy magát áldozatnak nyilvánítsa, vagy mi aként kezeljük.
És egyébként 21 nem olyan fiatal, hiába mi annak hisszük, hiszen egy "normális" családból kikerülő fiatal, ilyenkor még a fősuliról sem kerül ki, tehát valamilyen szinten még mindig a gyermekek kényelmes életét éli, hiszen a szülei teremtik meg neki az otthont, teremtik elő az albérletre és appanázsra valót stb, de pl. Dorka nem ilyen, ő már azért x évet ledolgozott még akkor is ha csak szoláriumi recepciósként, de azért tudja mit jelent öngondoskodni.
Továbbra már számtalanszor leírtam, de konkrétan én live-ban végig hallgattam, amikor Dorka és Bogi az ilyen bántalmazó/kizsákmányoló kapcsolatokról beszéltek, ahol a férfi konkrétan prostiként futtatja a nőt és abból a természetességből, ahogy erről beszéltek teljesen átjött, hogy még ha nem is elsőkézből, de a közvetlen környezetükből rengeteg ilyen esetről tudnak és teljesen normálisnak ítélik meg. ÁRTATLAN Dorka maga mondta ki, hogy ő ilyenbe már nem menne bele, DE SEGÍTENI FELHAJTANI A LÁNYOKAT a kiszemelt férfinek. Na a strici/madame-kodás konkrétan emberkereskedelemnek számít és nagyon komolyan bünteti a törvény, súlyos akár több évtizedik terjedő letöltendő börtönbüntetéssel. Úgyhogy tök mindegy, hogy Dorkácska ezt az értékrendet otthonról hozza, vagy rossz társaságba keveredve sajátította el, 21 évesen ez nem lesz felmentő körülmény a bíróságon, és úgy lecsukják, hogy csak pislog majd. Valahol a felnőtté válás során ki kellene alakulnia a saját értékrendben, mert mint felnőtt állampolgár teljes felelősséggel tarotzik a törvény előtt a saját cselekedeteiért, úgyhogy hiába "csak" 21 éves, ez nem kifogás, főleg ilyen sarkalatos véleménynyilvánítások kapcsán...
LaciHogyVoltol 2024.05.24. 17:19:02
"Nagy szerepe van az érzékenyítésnek, a Me Too-mozgalomnak, a politikai korrektségnek is, pontosabban szólva a szélsőséges irányzatainak."
Lófaszt van ezeknek szerepe bármiben: érzékenyítés, PC-ség meg Me Too Orbanisztában? Norális vagy? Ennek pont a nagy álszent konzervatizmushoz van szerepe, emiatt csinálunk mindig hőst a népmesei parasztgyerekből, amiatt hullatunk (vagyis hullattok ti, mert én biztos nem) krokodilkönnyeket amikor egy határontúli magyar magyarul énekel egy tehetségkutatóban, etc...amiatt az álszent közéleti felsőbbrendűség miatt szeretünk mi jó hangosan ítélkezni mindenki felett és jól megmondani, hogy mi miért vagyunk különbek miközben a saját hibáinkról, hiányosságainkról mélyen hallgatunk...
kipcsak harcos 2024.05.24. 17:20:50
Milyen kisvasút?
A könyv vásárlása - az amire céloztál néhány napja jelent meg a Líránál - várat magára, ugyanis karácsonyra kaptam egy húszezer forintos vásárlási utalványt, amelyet csak a Líra könyvesboltokban lehet beváltani és még egyelőre nem találtam olyan könyveket amikkel nagyjából kitölteném az adott keretet. Ha kevesebbért vásárlok, akkor a fennmaradt érték bukó, ha többért, akkor rá kell fizetnem, ami nem lenne gond nyilván, de most a könyvvásárlásnál jobban foglalkoztat a lakás klimatizálása, a bojler vízkőtelenítése.
AMÚGY is van egy csomó olvasási restanciám, ami azzal keletkezett, hogy megvásároltam egy csomó könyvet, amit Tracero ajánlott egy szerzőtől, de úgy tűnik azok örök elmaradást fognak képezni. Beleolvastam az egyikbe (egy sorozat első kötete), hááááát az a sorozat szerintem gyarapítani fogja a megvásárolt és el nem olvasott könyvek garmadáját. (Még van pár szerző, akit ajánlott, azok egyelőre kapnak egy "beleolvasási esélyt.)
Képzeld el, egy démon és tündér kereszteződéséből származó félvér hercegnő vámpírral történő szerelmi életének plasztikus részletezéséről szól. Na mondd!!!
kipcsak harcos 2024.05.24. 17:21:42
Már jönnek is a képrejtvények :D
Tracero 2024.05.24. 17:29:52
Tracero 2024.05.24. 17:31:13
evacat 2024.05.24. 17:43:34
Loretta a jósnő és esténként cigánykártyával kiveted, hogy mi lesz az öfiben
és időnként be is jön neked.
Esetleg a lottószámokat nem tudnád előre megmondani? kinéztem egy
panorámás vizpartit, de akárhogy próbálkozom nem találom el.
GinaCsöcsePini 2024.05.24. 17:44:53
Vazelin mellett ő lenne a first lady, aki a többiek fölött áll a hordában tipkusan!
GinaCsöcsePini 2024.05.24. 17:46:05
GinaCsöcsePini 2024.05.24. 17:50:19
Tracero 2024.05.24. 17:50:34
Tracero 2024.05.24. 17:53:54
van benne igazság, amit írsz és türelmetlen vagyok Dorkával meg a fülsértő nyígásával és - ahogy Lacihogyvoltol írta - önsorsrontó viselkedésével :) Szeretném, ha visszamenne és csapágyasra hajtaná szentvalen álszentségét XD szeretném látni ezt a szent-szeretet-láv expresszt teljes sebességgel belecsapódni a falba :D
GinaCsöcsePini 2024.05.24. 18:06:55
Pedig ha csak meglátom már ütésre emelem a kezem önkétlenül...
evacat 2024.05.24. 18:12:57
vv13vikcsii 2024.05.24. 19:06:43
Zaklatónak meg pláne, hiszen pont őt zaklatták a játékosok, de a nézők is kommentek formájában. A "csendes gyilkos" jelzőben meg a csendest húznám át, azért ő jó hangos,megkerülhetetlen személyiség volt. :D
vv13vikcsii 2024.05.24. 19:18:37
Logikusak az érveid, és talán egyet is értenék, de ennél azért bonyolultabb a helyzet, nincs egységes álláspont ebben a témában. Pl. amiket írtál, azokkal nem értenének egyet a feministák jelentős része, és áldozathibáztatónak könyvelnének el, mert a bántalmazó felelősségét kicsinyíted, háttérbe helyezed és a bántalmazottra helyezed a hangsúlyt - valami ilyesmiket mondanának.
Ha van egy szabolcs megyei cigánysrác egy faluból és rossz irányba halad az élete, akkor hiába mondod neki, hogy "tanulnod és dolgoznod kéne, ahelyett hogy folytatod az önsorsrontó magatartást"... Részben persze maga tehet a helyzetről, de inkább mondható áldozatnak, mert egy olyan közegbe született és nevelkedett, ahol nehéz kitörni és rossz példák veszik körül. Itt jön a politika és a rendszer felelőssége.
vv13vikcsii 2024.05.24. 19:26:56
Magyarország kicsit különleges helyzetben van, Nyugat és Putyinisztán között helyezkedik el félúton (nem földrajzi értelemben), így még Orbanisztánba is betörnek ezek az eszmék, és hatással vannak, mégha nem is annyira, mint a jobb sorsú országokban.
Megjegyezném persze, hogy sajnos Mo. az utóbbi években kezd egyre jobban középről Putyinisztán irányába haladni, reméljük 2026-ban visszafordulunk (bár szerintem a rendszert csak erőszakos hatalomátvétellel lehetne leváltani és a mostani vezetőket nem a törvények szerint kéne elítélni, mert bebetonozták magukat)
vv13vikcsii 2024.05.24. 19:37:03
A "buktassuk meg Vazelint Dorka által" hadművelet továbbra is tetszik. :D
sogeking 2024.05.24. 19:41:36
www.youtube.com/watch?v=Dk_Y2VC5_pI
Majka és Curtis - Magyar vagyok
*és hogy legyen neked egyensúly, nagyon más stílus :)
www.youtube.com/watch?v=VzmAppPDPrE
László Attila - Magyar vagyok (Kiss Kata zenekar feldolgozás)
sogeking 2024.05.24. 20:01:13
VV Zsuzsu kissé bolondos, maníros, túlzó gesztusokkal, jellegzetes tájszólással, azért nyert, mert kellett egy női győztes. VV10 Vivi számomra a totálisan jellegtelen tucatember megtestesítője. Azért nyert, mert nem maradt más. (viszont lesz onlyfanse, hoppá:) Kipcsák Kedvence Krisztina egy sokszínű, alapvetően érdekes karakter. Őt viszont görcsös megfelelési vágy, és ennek (önmaga által gondolt) nem teljesítéséből fakadó önsajnálat jellemezte.
Dorka meg egy mézesmázas hátbaszúrós.
sogeking 2024.05.24. 20:13:08
evacat 2024.05.24. 20:15:59
izgalmunkban, hogy hány villakanál készül el, és lesz-e a nap dolgozója csicsi.
Galamb rulez!!!! Jól célzott. Csicsi le van szarva.
sogeking 2024.05.24. 20:19:13
sogeking 2024.05.24. 20:26:17
pomac 2024.05.24. 20:49:21
LaciHogyVoltol 2024.05.24. 20:53:19
Egyébként ha már áldozat-tettetés volt a téma, most Noémi valószínűleg nagyon érzi a vesztét, mert a semmiből kezdte magát sajnáltatni. Én meg pont azért bírom a Dudut (meg a Szingi vagy svindli nosztalgia miatt - az is igazi first tier trash műsor volt), mert ő nem ül fel az ilyeneknek, mint a többi, aki szalad vigasztalni, hanem felvállalja a véleményét, hogy szerinte a bolhából csinál elefántot a csaj és ráhagyja...
kipcsak harcos 2024.05.24. 21:36:30
Abból gondoltam varázsló és démon keresztezésnek, mert a keresztanyja varázsló (és a "lánynak" is volt varázsképessége, amit elraboltak tőle) a keresztapja pedig démon, tehát az apja is démon lehetett.
Olyan érzésem volt olvasáskor, mintha állatok intimitását kukkolnám :(
Akkor ha arra vetemednék, hogyha már megvettem a könyveket elolvasom a többi részt is ilyenekre számíthatok?
kipcsak harcos 2024.05.24. 21:45:07
Fordulj bizalommal Tracerohoz - olyat kapsz amit nem is gondolnál XD
Az egyensúly visszaállításának érdekében egy szokásos kettős:
www.youtube.com/watch?v=40g24aPP98o&list=RD40g24aPP98o&start_radio=1
www.youtube.com/watch?v=sS76eS34Y0c
kipcsak harcos 2024.05.24. 21:47:29
pomac 2024.05.24. 21:50:54
kipcsak harcos 2024.05.24. 21:52:43
Az előbbi kommentem talán meg is válaszolta miért nem nyüzsgök itt mostanában.
Az Édennél Nyuszóval ketten tartottuk a frontot, a többiek már rég megnézték az RTL+ -on.
Aztán Nyuszóról is kiderült hogy látta már csak miattam kommentelte a rendes közvetítéssel egyidőben.
kipcsak harcos 2024.05.24. 21:58:22
Nekem is van RTL+ -os előfizetésem, de én szándékosan nem ott nézem, mert ha nézek az időben valamit TV-n az inkább a The Floor-kvíz és így a COOL marad a 22:00-ás ismétlésével. (Persze, ha nem lövi le itt valaki a lényeget és nyilván az is kell, hogy olvassam a blogot, mostanában nem annyira.)
sogeking 2024.05.24. 22:02:20
tessék egy kis spoiler
www.youtube.com/watch?v=KPlYOA8UMrs
dArtagnan - We're gonna be drinking
Frászkarika 2024.05.24. 22:02:31
Frászkarika 2024.05.24. 22:07:06
Tracero 2024.05.24. 22:07:10
Tracero 2024.05.24. 22:10:00
pomac 2024.05.24. 22:10:00
Frászkarika 2024.05.24. 22:10:35
Frászkarika 2024.05.24. 22:11:56
K_Attila 2024.05.24. 22:16:10
A technikai stáb meg bő 20 év alatt nem tudta megoldani, hogy jól működjön a hangosítás, mindig rinyálás van az élő jeleneteknél, hogy nem hallják egymást.
Tracero 2024.05.24. 22:21:57
Frászkarika 2024.05.24. 22:23:11
pomac 2024.05.24. 22:24:43
Tracero 2024.05.24. 22:25:46
kipcsak harcos 2024.05.24. 22:27:46
Ez jó zene.
@pomac: még velem is előfordul, hogy valamit félreértek XD
kipcsak harcos 2024.05.24. 22:29:43
GinaCsöcsePini 2024.05.24. 22:32:08
az aláíró fasz pedig mindig VV Reni-nek írja ki amikor egyedül van Noémi :D :D
pomac 2024.05.24. 22:33:20
GinaCsöcsePini 2024.05.24. 22:34:04
Orka, Vazelin, Nojémi, ronda-focista
akiket talán kicsit bírunk: Geri
Tracero 2024.05.24. 22:34:38
GinaCsöcsePini 2024.05.24. 22:35:37
GinaCsöcsePini 2024.05.24. 22:36:45
Tracero 2024.05.24. 22:37:21
GinaCsöcsePini 2024.05.24. 22:38:39
GinaCsöcsePini 2024.05.24. 22:39:21
Frászkarika 2024.05.24. 22:39:21
Tracero 2024.05.24. 22:42:48
Fermina Daza 0413 2024.05.24. 22:43:58
Én mostanra Giadat utáltam meg, vagyis inkább csak idegesítően csicska számomra
Patria 2024.05.24. 22:44:24
Patria 2024.05.24. 22:45:21
Dorkanak meg jól all, hogy levette a póthajat.
Tracero 2024.05.24. 22:48:51
Frászkarika 2024.05.24. 22:51:18
Patria 2024.05.24. 22:51:22
GinaCsöcsePini 2024.05.24. 22:58:43
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.05.24. 22:59:02
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.05.24. 23:00:00
kipcsak harcos 2024.05.24. 23:01:57
GinaCsöcsePini 2024.05.24. 23:03:01
"A hugyozás fingás nélkül szart sem ér" :D :D
Élőben most Orkát fikázzák, amivel mélyen egyetértek.
Csicsi undorító módon zabál és közben folyamatosan beszél....
Igen én is ezt érzem: mint a főkan luvnyája ő Dirigál(hat) a többieknek !
kipcsak harcos 2024.05.24. 23:04:45
kipcsak harcos 2024.05.24. 23:08:28
Nem tudom melyik VV-ben volt.
GinaCsöcsePini 2024.05.24. 23:09:19
kipcsak harcos 2024.05.24. 23:09:45
GinaCsöcsePini 2024.05.24. 23:10:27
pomac 2024.05.24. 23:11:16
pomac 2024.05.24. 23:14:27
GinaCsöcsePini 2024.05.24. 23:19:23
pomac 2024.05.24. 23:23:22
GinaCsöcsePini 2024.05.24. 23:29:38
GinaCsöcsePini 2024.05.24. 23:33:14
( a segge az nem idegesít:)
pomac 2024.05.24. 23:44:02
GinaCsöcsePini 2024.05.25. 15:11:51
NA EZ MEGY NEKI DE NAGYON!!!! :XD :XD :XD
Fu Szekh Li 2024.05.25. 15:29:32
Hogy állnak a táborok, ki maradjon a társaság szerint?
Látom, megy a zeneposta is. Ez a mai küldeményem:
www.youtube.com/watch?v=wIfg-Ye0FVk&ab_channel=NPRMusic
evacat 2024.05.25. 16:39:03
Noémi maradjon.
Nem mintha kedvelném, de nekem, mint nézőnek az az érdekem, hogy ebből a langy
húgyból másszanak már ki és történjen végre valami azon kivül, hogy Dorka nyávogását
kelljen hallgatnom és néznem, ahogy mozog felettük a takaró.
Ha Valen akkora nagy ász, akkor legyen saját jogán a középpontban és ne azért mert
szerelmi szálnak lennie kell.
Kezdjenek végre játszani a többiek is, és ne azon morfondirozzanak, hogy miért kell
Valennek nyernie ezt a játékot, miért ne lehetnének ők az az egy aki mindent visz.
GinaCsöcsePini 2024.05.25. 17:50:28
Noémi a kortársra szavazott... ( a körmeit baltával vagdosnám le)
GinaCsöcsePini 2024.05.25. 17:52:26
( Most nincs itt Tracero aki mindig eltérít a gondolatmenetével :D )
GinaCsöcsePini 2024.05.25. 17:54:39
evacat 2024.05.25. 18:00:53
Fu Szekh Li 2024.05.25. 18:42:37
GinaCsöcsePini 2024.05.25. 18:48:59
GinaCsöcsePini 2024.05.25. 18:59:34
A nők mindent megtesznek, hogy ne legyen szőr a pinájukon, a férfiak pedig hogy legyen szőr a fejükön! :D
evacat 2024.05.25. 19:11:05
evacat 2024.05.25. 19:18:37
a bikinivonal gyantázása.
Emlékszem rá még bőven a szocializmust épitettük az ország legnagyobb vállalatának
irodáiban, ahol a főnök szabadsága idején a hölgyek kipróbálták hogyan is kell azt
csinálni. Megvették a gyantát, melegitették, kenték, kis fa spatulával, de nem tudták
a pontos technológiát.
Igy esett, hogy a kenésnél valahogy a spatula benne ragadt a gyantába, az meg a .......
A csaoat egy emberként visitott, az egyik fele a röhögéstől, a másik meg a fájdalomtól.
A szocializus meg közben épült...... lefelé.
GinaCsöcsePini 2024.05.25. 19:36:58
Sőt tovább megyek: az a fiú volt már férfi akinek szőrösödni kezdett a... na mije ?
a mellkasa !!! nézegettük egymásét állandóan! ( érdekes hogy pont ott és nem az állon vagyon egyéb helyen de ez volt)
Egyébként máig állítom, hogy a hónalj szőrnek van egészségben szerepe!
evacat 2024.05.25. 19:52:37
Nagyban megy az őszi músorok forgatása.
Ugy tünik megint egymás ellen dömpingeznek majd a csatornák.
Ázsia, Gazdák, Nyerő páros, X faktor, Sztárban sztár meg ki tudja még mi is lesz.
GinaCsöcsePini 2024.05.25. 20:05:16
GinaCsöcsePini 2024.05.25. 20:06:42
GinaCsöcsePini 2024.05.25. 20:11:02
Fermina Daza 0413 2024.05.25. 20:11:17
GinaCsöcsePini 2024.05.25. 20:13:54
na mindegy
evacat 2024.05.25. 20:14:14
Dorka takarit, majd engedelmesen befekszik a paplan és Valen alá.
Ha ilyenre vágyom, van rá lehetőség máshol is.
Noémi legalább hány és hülyeségeket beszél.
evacat 2024.05.25. 20:16:20
legyen ugy.
De ha hirdetjük a toleranciát, az elfogadást, akkor tegyünk is ugy.
GinaCsöcsePini 2024.05.25. 20:38:48
evacat 2024.05.25. 20:47:49
De most én is adtam egyet Noémire.
SZIGMA 2024.05.25. 20:53:39
Remélem lesz majd szavazás, hogy jövőre ki vezesse a műsort: Megyeri Csilla, PDP vagy AI. Minden szavazatom megy PDP-re.
Mennyivel jobb volt most az öfi, csökkentett Dorka és Valen tartalommal.
Frászkarika 2024.05.25. 22:02:23
Tracero 2024.05.25. 22:04:17
Hajrá Dorka!! Valen Vonatot akarok!! mit vonatot ?? !! Eurostar-t :D ahogy belegyűrődik egy baszott nagy falba :D
Tracero 2024.05.25. 22:06:54
Tracero 2024.05.25. 22:07:36
Frászkarika 2024.05.25. 22:10:39
gazo 2024.05.25. 22:14:44
Tracero 2024.05.25. 22:17:30
Tracero 2024.05.25. 22:19:51
gazo 2024.05.25. 22:20:26
Passzolt a bulikához mindenesetre
gazo 2024.05.25. 22:21:11
Frászkarika 2024.05.25. 22:22:14
pomac 2024.05.25. 22:25:12
Tracero 2024.05.25. 22:34:58
Frászkarika 2024.05.25. 22:35:11
pomac 2024.05.25. 22:39:27
gazo 2024.05.25. 22:41:23
Frászkarika 2024.05.25. 22:41:40
Tracero 2024.05.25. 22:41:57
Frászkarika 2024.05.25. 22:44:32
GinaCsöcsePini 2024.05.25. 22:44:56
@Frászkarika: Én is ezen gondolkodtam: miért papírokkal ? miért nem pl. vízzel negyedig ?
GinaCsöcsePini 2024.05.25. 22:46:36
GinaCsöcsePini 2024.05.25. 22:50:12
viszont seggekben jó a felhozatal és Orkáé az egyik ha nem a legjobb!
Essen ki Orka deréktől felfelé ! :D
sogeking 2024.05.25. 22:51:44
www.youtube.com/watch?v=a5xSxGhlHfc
Fu Szekh Li 2024.05.25. 23:03:26
Pláne, hogy most értem haza Braindogs koncertről.
GinaCsöcsePini 2024.05.25. 23:12:45
Ezt a majomgeci vén szar mondta, de szerintetek tényleg van ilyen Európában bárhol ?
GinaCsöcsePini 2024.05.26. 00:05:42
GinaCsöcsePini 2024.05.26. 00:18:00
LaciHogyVoltol 2024.05.26. 03:39:58
Szegény Noémit meg eddig is ha felülről mutatták látszott, de most, hogy nedves fejjel felülről mutatták nagyon látszott, hogy nagyon csúnyán kopaszodik szegény, neki 5-10 év és úgy fog kinézni, mint azok a szegény nénik, akiket a metrón lehet látni pár szár hajjal, de azt hosszan hagyva, hátha eltakarja a kopsz foltokat (pedig nem)...
Lehetne olyan feladat, hogy beküldenek egy szakorvost, aki átültet szőrt Valen seggéről Noémi fejére, legalább valami érdemi is történne a villában...
sogeking 2024.05.26. 10:53:10
majd legközelebb kiírom
sogeking 2024.05.26. 11:08:33
(valami színészi iskolában el tudom képzelni)
www.youtube.com/watch?v=UC-jvK553-A
Atesz - Az a segg, az a mell (Dj.Louis, Devil, Miklov Club Mix)
img2.indafoto.hu/3/9/122869_4b96191ae21232ee86d3b6bea3067ec4/27300806_591444ae69a4d2d9ccfdf1364cd98c76_xl.jpg
//vikcsiiiiiiiiiiiiii, nem lesz szavazás, hogy kinek szebb a feneke??
SZIGMA 2024.05.26. 11:30:47
Kikérem magamnak, én tudom a neveket, az igazit is és az általam adott beceneveket is.
Az AI-t azután említettem, hogy láttam PDP-t az öfiben az AI-al beszélgetni.
Meg ha szerkesztő lennék, ennél jobb lenne a műsor, nem?
(Többen Tracero-ra gyanakszanak a valóra vált jóslatai miatt. Igaz, ami igaz, ha Tracero nevének betűiből elveszünk 4-et és hármat megváltoztatunk, akkor kijön a PDP. Vagy a sör...
De inkább arról van szó, hogy a szerkik vagy személyesen PDP olvassa a blogot és lopják az ötleteket. Úgyhogy PDP, mondd ki az EKG-t!)
Fu Szekh Li 2024.05.26. 13:19:38
www.youtube.com/watch?v=-PSp6GNwTs8&ab_channel=Toyah
Fu Szekh Li 2024.05.26. 13:35:22
suno.com/song/15e4772f-f798-4f77-9f9a-9be43951ac1c
suno.com/song/ad4951b9-1fe9-463d-b7e3-3a6a1231665d
kipcsak harcos 2024.05.26. 13:55:31
A rondán evő Fru, lovagja pedig a szájába köpő Renátó.
vv13vikcsii 2024.05.26. 14:16:57
@kipcsak harcos: Láttad, hogy Sogeking milyen borítót csinált?
docs.google.com/document/d/1TQp46yPAmlM0kUTn5ZakTQGP8-LKzGkv/edit?usp=sharing&ouid=110725924025535933488&rtpof=true&sd=true
@LaciHogyVoltol: Nagyon jó feladat ötlet :D XD Még ma meg kéne csinálni, mert este Noémi kiesik.
GinaCsöcsePini 2024.05.26. 14:22:37
Ehhez képest Vazelin tényleg egy angyal!
NA ez a garnitúra ( VV10) tényleg egy csicskagyász hányadék csapat volt
vv13vikcsii 2024.05.26. 14:24:36
1., Bement jegygyűrűvel, mint friss mennyasszony.
2., 2-3 nap múlva lefeküdt Radiccsal.
3., Radics kiesése után összejött Krisztiánnal.
4., Majd Krisztián távozása után, Csoki és Hunor is csapta neki a szelet, bár idő hiánya miatt ezekből nem lett semmi.
Szörnyű ezeket leírni, de még így is VV 9 Vivien számomra nem a legutálatosabb karakterek közé tartozott, ahogy mostani felhozatalban Dorka sem a legrosszabb. Inkább vele lennék összezárva, mint egy Duduval vagy egy savanyú uborka Noémivel, és egyáltalán nem csak azért, mert Dorka rendet tesz, takarít rendesen...
vv13vikcsii 2024.05.26. 14:30:45
Kinek van a legszebb feneke?
strawpoll.com/7MZ0k8z9Kgo
Dorka vagy Noémi? Noémi vagy Dorka?
strawpoll.com/XOgOVaJEXn3
Fu Szekh Li 2024.05.26. 14:55:26
Nehéz a dilemma
drága jó barátom.
Az élet nagy kérdése,
én ezt belátom.
Hogy Dorka fenekére
markolnál rá inkább,
vagy Reni seggére
harapdálnál mintát?
Formák itt, formák ott,
mereszd csak a szemed!
Melyik lány lesz végül,
akire kivered?
Nehéz a dilemma,
mondom én ezt neked.
Melyik lány lesz végül,
akire kivered?
Úgy gondoltam, hogy ehhez egy lassú blues illik:
suno.com/song/726b5915-5639-45c9-b677-fd9ed5798347
vv13vikcsii 2024.05.26. 16:06:53
Szuper lett :)
Elképesztő egyébként a mesterséges intelligencia, mind a jó mind a rossz oldalait tekintve.
Fu Szekh Li 2024.05.26. 16:16:44
De ez pl. egy akkori szövegem:
suno.com/song/9a02c6eb-f8c2-4ec8-a1f3-c0e5564ae4d9
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.05.26. 16:16:54
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.05.26. 16:26:44
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.05.26. 16:31:02
"Lehetne olyan feladat, hogy beküldenek egy szakorvost, aki átültet szőrt Valen seggéről Noémi fejére, legalább valami érdemi is történne a villában..."
Ezen besírtam :)
Fu Szekh Li 2024.05.26. 16:42:35
Fu Szekh Li 2024.05.26. 18:09:13
Fu Szekh Li 2024.05.26. 18:12:26
Cérnahuszár 2024.05.26. 18:14:11
Fu Szekh Li 2024.05.26. 18:29:26
(Reni és Noémi kortesbeszédet ír)
Tracero 2024.05.26. 19:02:48
Fu Szekh Li 2024.05.26. 19:10:30
Tracero 2024.05.26. 19:13:03
Fu Szekh Li 2024.05.26. 19:25:47
Fu Szekh Li 2024.05.26. 19:33:16
Noémi közben visszavette a hálóköntöst, de egy fehér tornacipőt vett fel az eddigi rözsaszín magassarkú helyett.
GinaCsöcsePini 2024.05.26. 19:47:26
GinaCsöcsePini 2024.05.26. 19:49:37
----------------------------------
Én végül Orka ellen tettem, de nem bánom ha Noémi is kiesik! (Sőt azt se ha scak Noémi esik ki :)
sogeking 2024.05.26. 19:55:37
@vv13vikcsii: kösziii :P
sogeking 2024.05.26. 19:57:31
Fu Szekh Li 2024.05.26. 19:57:59
Fu Szekh Li 2024.05.26. 19:58:45
sogeking 2024.05.26. 20:03:01
legalább a párbajt PPT vezeti
Fu Szekh Li 2024.05.26. 20:04:38
vv13vikcsii 2024.05.26. 20:09:41
Ha egyszer Sogekinggel írunk Fantom indulót/himnuszt, akkor megkérünk téged, hogy zenésítsd meg
sogeking 2024.05.26. 20:11:29
vv13vikcsii 2024.05.26. 20:11:53
vv13vikcsii 2024.05.26. 20:13:49
Fu Szekh Li 2024.05.26. 20:14:05
suno.com/create
vv13vikcsii 2024.05.26. 20:16:02
vv13vikcsii 2024.05.26. 20:19:25
Fu Szekh Li 2024.05.26. 20:19:36
vv13vikcsii 2024.05.26. 20:23:03
vv13vikcsii 2024.05.26. 20:24:36
Fu Szekh Li 2024.05.26. 20:32:18
sogeking 2024.05.26. 20:32:27
Fu Szekh Li 2024.05.26. 20:35:26
Rascia 2024.05.26. 20:39:23
Fu Szekh Li 2024.05.26. 20:52:58
www.aznude.com/azncdn/zbxhxjowjq/zbxhxjowjq-hd.html?jwsource=cl
GinaCsöcsePini 2024.05.26. 20:55:03
Fu Szekh Li 2024.05.26. 21:00:16
GinaCsöcsePini 2024.05.26. 21:01:32
GinaCsöcsePini 2024.05.26. 21:03:19
Fu Szekh Li 2024.05.26. 21:04:24
sogeking 2024.05.26. 21:06:23
Fu Szekh Li 2024.05.26. 21:09:58
GinaCsöcsePini 2024.05.26. 21:15:04
sogeking 2024.05.26. 21:15:50
pomac 2024.05.26. 21:16:05
evacat 2024.05.26. 21:16:30
Az esti műszaknak hagyjuk meg az izgulás lehetőségét.
Fu Szekh Li 2024.05.26. 21:18:42
GinaCsöcsePini 2024.05.26. 21:18:56
Fu Szekh Li 2024.05.26. 21:19:32
pomac 2024.05.26. 21:19:33
GinaCsöcsePini 2024.05.26. 21:20:25
evacat 2024.05.26. 21:21:06
Csillai magasságot elérje
pomac 2024.05.26. 21:23:21
GinaCsöcsePini 2024.05.26. 21:23:45
sogeking 2024.05.26. 21:25:01
GinaCsöcsePini 2024.05.26. 21:26:45
Fu Szekh Li 2024.05.26. 21:28:46
gazo 2024.05.26. 21:30:35
Hogy én mindig a szopóágasra szavazok…
gazo 2024.05.26. 21:31:50
GinaCsöcsePini 2024.05.26. 21:33:02
pomac 2024.05.26. 21:33:38
GinaCsöcsePini 2024.05.26. 21:34:43
Fu Szekh Li 2024.05.26. 21:36:17
www.youtube.com/watch?v=MvZ2ojWJdfY&ab_channel=SzCsabesz
Rascia 2024.05.26. 21:47:32
Fu Szekh Li 2024.05.26. 21:54:21
Patria 2024.05.26. 22:02:44
Frászkarika 2024.05.26. 22:06:38
Patria 2024.05.26. 22:11:33
evacat 2024.05.26. 22:13:39
Sajnálom.
GinaCsöcsePini 2024.05.26. 22:14:44
Frászkarika 2024.05.26. 22:15:14
Patria 2024.05.26. 22:15:37
evacat 2024.05.26. 22:18:38
Patria 2024.05.26. 22:19:17
Patria 2024.05.26. 22:23:10
Kiderült már Giada miért szopja az ujját? A 2 eves gyerekem nem csinal ilyet, felnőtt embertől, meg ha fiatal is, baromi kellemetlen ilyet latni.
evacat 2024.05.26. 22:24:23
Csicsija babája........ tovább nem tudom.
Frászkarika 2024.05.26. 22:37:03
Patria 2024.05.26. 22:38:36
@Frászkarika: EKG
Patria 2024.05.26. 22:44:16
Frászkarika 2024.05.26. 22:46:01
Patria 2024.05.26. 22:51:30
Frászkarika 2024.05.26. 23:04:08
Patria 2024.05.26. 23:04:22
Patria 2024.05.26. 23:15:14
pomac 2024.05.26. 23:55:30
GinaCsöcsePini 2024.05.27. 00:07:14
Utálom Kikidit is lassan....
GinaCsöcsePini 2024.05.27. 00:08:47
GinaCsöcsePini 2024.05.27. 00:10:21
GinaCsöcsePini 2024.05.27. 00:11:16
GinaCsöcsePini 2024.05.27. 00:19:47
Sőt most itt józanon is !!!!
(Valen megint elég értelmesen szól bele amúgy)
pomac 2024.05.27. 00:21:18
pomac 2024.05.27. 00:24:01
GinaCsöcsePini 2024.05.27. 00:27:11
pomac 2024.05.27. 00:30:05
pomac 2024.05.27. 00:34:19
GinaCsöcsePini 2024.05.27. 00:35:02
mondjuk voltak ilyenek.... de nem sokáig basztathatták a többieket részegen.... :D :D
GinaCsöcsePini 2024.05.27. 00:35:56
pomac 2024.05.27. 00:38:21
Fu Szekh Li 2024.05.27. 08:08:17
www.youtube.com/watch?v=YCZZWu9WR5s&ab_channel=NewenAfrobeat
SZIGMA 2024.05.27. 08:51:08
Figyelem, időutazás, ez egy régebbi rész öfije, Csacsi beköltözése.
12X11
Puskás-Dallos Péter: PDP
Megyeri Csilla: Vigyori Csilla
Kikidi: Qki D
Dorka: Do(kto)rka, D(okt)orka
Gina: VA Gina
Geri: Ghe*i
Reni: (T)Reni(r)
Bogi: Booby
Giada: Dzsabba
Valen: Gólem
Dzsígeri: Zsigeri
Noémi: Nyomi
Dudu: Frodo
Vera: (Ki)Vera
Ádi: (B)Ádi(builder)
Csaszi: Csacsi
PDP nyitja az öfit, szokatlanul visszafogott szettben, fehér pólón sárga ing. Egy kosárlabdázó kidobott farmerjában parádézik, gondolom ezért van háromszor visszahajtva a szára. Az asztal még bírja a gyűrődést, de gyerek még az idő. Az előző bulit foglalja össze, sírósra itták magukat az ápoltak és valaki kivégezte PDP kedvencét, a flamingót. Mondom, hogy nem normális ez a furcsa vonzódása ezekhez a rózsaszín dolgokhoz, de senki nem hisz nekem…Na, mindegy…
A nézők szívatásai vették át az irányítást, Zsigeri és Nyomi az egész napját boxkesztyűben kellett eltöltse, ami tuti jó móka lehetett és aztán ott van még D(okt)orka levele is, ami izgalomban tart minket (Nem.)
Hangos zene töri meg a horkolást a hálóban, ideje feltápászkodni. Gólem a reggeli merevedésével kápráztatja el Dzsabbát és (Ki)Verát, a mutatványt a szoba ajtajából D(okt)orka kíséri figyelemmel.
Megjön a löevél, amit a South Park-os Kenny-nek öltözött Zsigeri olvas fel. Zsigeri és Nyomi boxkesztyűben tölti a napot, a WC-zés biztos mókás lesz.
A hálóban Nyomi ölelgeti Gólemet, amikor feltűnik a csillogó szemű D(okt)orka. Gólemnek írt valamit, amit szeretne felolvasni, de a szentéletű előbb elszívna egy cigit.
A cigizősben Zsigeri osztja meg tudását a boxról. Nem sok, maradjunk ennyiben.
A konyhában D(okt)orka VA Ginával tárgyalja ki Nyomi és Gólem ölelkezését. A tetovált lány egy lehetetlen feladattal rázza le a szöszit, aszondja: “Gondolkozzál már egy kicsit!”
Gólem játssza az elérhetetlent, D(okt)orka ettől kivan mint a f@s, ráakaszkodik a dakota szektavezérre. A fürdőszobában végre felolvashatja a versét, ami egy kisiskolás locsolóvers mintájára készült, naddon szíp.
Gólem viszont olyan mint egy szovjet bicikli, hajthatatlan.
D(okt)orka a hálóban sírja el bánatát Qki D-nek, aki hasznos tanácsokkal látja el. Amiket persze telibeszar hősnőnk és rögtön rátör Gólemre. Elhangzik a “Szeretlek!” is, zenei aláfestésül Brian Adams (Everything I do) I do it for you című dalát kapjuk, tök romi.
Gólem és Frodo 9 (kilenc) másodperc alatt beszéli meg a történteket, ami még így is 9 másodperccel több, mint amire vágytunk, de ez van.
PDP a stúdióban fejti ki a helyzetet, hogy hasonló helyzetben őt mindenki tökön rúgná, feleségtől kutyáig. De hagyjuk is ezt a kínos performanszt, menjünk tovább a nézői kommentekkel, amit a lakók olvashattak.
Löevél, kommentek jönnek, üljetek a kanapéra most! Jönnek a semmitmondó üzik, aztán becsapódik a bomba: “Nagyon bírlak Gólem, a Nyomival való szájrapuszi se tántorított el!”
Az már csak hab a tortán, hogy ezt egy fazekasbenceprivat nevű felhasználó írta, dehát modern időket élünk, Bence is nyilván kedveli a rózsaszínt. Nekünk nézőknek bejátsszák a történést, egyértelműen megtörtént a szájrapuszi.
Nyomi és Gólem persze tagad halálig, Nyomi még a riportban is, de a kutya se hisz nekik.
D(okt)orka és Gólem vergődik, nyígás ezerrel, egy fél szájvízért cserébe Gólem megöleli a szöszit, abba bele sem merek gondolni, mit nyújtana neki egy szappanért vagy egy csík piros Marbiért, ahogy a kaptárban szokás.
SZIGMA 2024.05.27. 08:55:40
Löevél, a telefonokra érkeznek feladatok, lehet csinálni, csicskák!
Frodo Nyomi lábát testápolózza, Dzsabba nyusziugrásban közlekedhet csak, nagyon kreatív, ügyesek a szerk…akarom mondani a nézők.
A fürdőszobában D(okt)orka a megint nedves VA Ginánál b@ssza ki a biztosítékot, már megint neki akar nyígni, hogy most akkor feladja a játékot vagy ne, az meg már tököt növesztett, hogy tele lehessen ezzel az egésszel.
Saved by the bell, üzenet érkezik, D(okt)orka kiskanállal etesse meg Qki D-t.
A rapper nyomoronc a riportban újságolja, hogy ők a testvérével egymás arcára kenik a Nutellát, ők nem sz@rral gurigáznak. Qki D is megkapja a maga dózisát a romantikus tragédiából, de telibesz@rja.
Végül sor kerül a nagy beszélgetésre, a szektás meggyőzi a szöszit, hogy maradjon a játékban, mind fellélegezhetünk.
Üzenet, a fiúk csináljanak egy chippendale-show-t a lányoknak, amit Zsigeri maxol ki, ahogy Dzsabbára vizet locsol. A show végén Gólem és D(okt)orka a nyugiba oson, hogy papás-mamást játsszanak a takaró alatt. Később a szöszi Nyominak újságolja, hogy jól felhúzta a kispesti Buddhát és otthagyta csőre töltve, hogy verje ki magának.
A nyugiszoba most nem éppen a nyugalom szigete, Ghe*i is kiabál, Gólem üvöltve mártírkodik, később a már nem szomjas Dzsabba pattan fel, hogy szétüsse D(okt)orka fejét.
Megy a szájtépés, engem jobban lekötöttek (Ki)Vera pólóján átütő mellbimbói, szóval nem figyeltem, bocsi. Gólem szótlanul nézi, ahogy Ghe*i és Dzsabba kiosztja a csajt, aztán még ő is belerúg verbálisan, hogy érezze a helyzet súlyát. A szöszinek ennyi volt, egyenesen a riportba megy, hogy feladja a játékot. Aztán csatlakozik a nappaliban döglő Qki D-hez, aki k..vára boldog, hogy alvás helyett ezt kell hallgatnia.
A szó újra a stúdióé, PDP felkonferálja az új beköltözőt, kisfilm következik, csak erős idegzetűeknek!
“Minek ide idézet, ha odab@sz a kinézet!” - nyit igen erősen egy 160 centis, 60 kilós legény és már sírok is a röhögéstől. A srác feje és fogazata semmi kétséget nem hagy, hogy miért Csacsi a neve, életre kelt a szamár a Shrek-ből. A kaszting meghúzta a váratlant, ez is egy focista. Erre nem számítottatok, mi? Csapatkapitány is volt, amit minden kapitány nevében kikérek magamnak, ez van, ha felhígul a kapitányi szakma. Elmondta a véleményét a szövetségnek, erre kib@szták a válogatottból, ez bizony nagy szamárság volt.
Elég ütős mottója van: “Eddzen, aki ügyetlen, dolgozzon, aki szegény.”
Erről Éden Pókmajom Szandra jut eszembe, aki hasonló ars poetica-val hagyta el az Aranypart című reality forgatását, mindjárt az első napon. Csacsink autónepperként folytatta pályafutását, ahol ő volt a legnagyobb király. Mostanában azzal tengeti napjait, hogy egy szál gatyában sétál el a szaunáig, ami az adottságait tekintve elég komoly önbizalomról árulkodik.
Mindig van pár nője, mert jó a pacek meg a vaker. Kimondja, amit gondol, csak győzzük kivárni, míg gondol valamit. Lesz itt balhé ezerrel, mindenkibe beleáll mint a balta.
PDP fel van pörögve, vagy a kisfilm vagy az új asztalon maradt fehér por ütött be, nem tudjuk, de indokolatlanul vidám a srác. Csacsi már berendelné a csajokat az utcáról a villába, olyan Next Top Model Hungary feelingem támadt. A műsorvezetést is átvenné, PDP azonnal becsicskul és tárcsázza Kolosi Péter számát. A beszélgetés további része szürreális, teli torokból röhögve, összefüggéstelenül beszélnek mindketten, semmi újat nem tudunk meg. PDP megdicséri Csacsi testét, elég meleg a helyzet. PDP ad egy lila kendőt és egy lila-fekete kockásat is. A lila a védettség, a másikat viszont nem mondja el PDP, az meglepi. Csacsi szerint PDP-nek jobban állna a lila-fekete kendő, évődnek egy kicsit, én elmentem hányni…
Végre kiüget a Csacsi a Villaajtón, a távolból még hallom, ahogy kérdezi: “Ott vagyunk már?”
PDP is lenyugszik kicsit, feldobja a szavazást: “Melyik két villalakó készítsen sütőkesztyűben reggelit a többieknek, majd takarítsanak is el?”
Jön a levezetés, állóvíz, maskara, miegyéb.
Kövi adásban: Baywatch, lamour, D(okt)orka-Nyomi nyígás, főcím, Paprika logo oszt…
Vége.
LaciHogyVoltol 2024.05.27. 10:05:24
Fu Szekh Li 2024.05.27. 10:14:23
LaciHogyVoltol 2024.05.27. 10:18:43
LaciHogyVoltol 2024.05.27. 10:24:12
sogeking 2024.05.27. 11:26:34
SZIGMA 2024.05.27. 11:39:41
pomac 2024.05.27. 12:45:45
Tracero 2024.05.27. 13:05:12
pomac 2024.05.27. 13:14:33
LaciHogyVoltol 2024.05.27. 13:23:09
Dorka szüleit viszont bírtam, az apukáján végig látszott, hogy "eljöttem ide értek drága lányom, de én szégyellem, hogy itt vagyok". Az anyukája meg nagyon rázta a fejét, amikor Dorka azt mondta, hogy nem teljesített szexuális aktust meg akkor is, amikor Dorka azt mondta, hogy le szeretné olvasni az arcáról, hogy mit gondol a Valennel való kapcsolatáról. Bár érdekes, mert Dorka tényleg annyira nem akarja látni a fától az erdőt, hogy anyukája fullon mimikálta, hogy "felejtsd el, ez full off", ő meg benyögte, hogy "látom, hogy támogatja"...erre mondtam, hogy nincs is mit szépíteni #önsorsrontó.
SZIGMA 2024.05.27. 13:29:24
obragon 2024.05.27. 14:49:14
Később megbeszélik...
Orka: - Azt tudtam hogy ő miniszterelnök nem köztársasági elnök!
Kikidi:- Egyátalán mi a különbség a kettő között??
Lego: - Az egyik az országot irányítja a másik......a köztársaságot...
LaciHogyVoltol 2024.05.27. 14:51:55
obragon 2024.05.27. 15:00:53
obragon 2024.05.27. 15:23:02
"de a monoxid az az oxidált formája, már tűz érte én tudom tesóóó"
engem meggyőzött, kérem kapcsolja ki
GinaCsöcsePini 2024.05.27. 16:33:14
és ugye részegen jön elő az ember mélye....
Fu Szekh Li 2024.05.27. 17:06:07
www.youtube.com/watch?v=PSC3fplB4W0&ab_channel=ThomasVonGreiffenstein
Fu Szekh Li 2024.05.27. 17:23:28
Spitzbauer 2024.05.27. 17:46:01
Nekem az elejétől egyértelmű volt, hogy Nyomi meg Gólem ugyanazon etnikumhoz tartoznak.
Zsigeri a legjobb. Magamat is meglepve, Dzsabbát is kedvelem. Meg az izompacsirta gyereket, nemtomanevét, Ádi?
Meg azt nem értem, hogy az a csinos lány, még talán nem is oly ostoba, Reni, hogy feküdhet össze azzal az ősprolii hidrogénezett fejú fiatalemberrel (akivel szintén nincs gomdom, leszámítva, hogy proletár, és hogy alacsony az IQ-ja.
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.05.27. 18:08:41
Vagy nem kell.streamet nézni mert akárhova nézel csak Orkát fogod látni :) merr kihízza a villát!
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.05.27. 18:15:34
GinaCsöcsePini 2024.05.27. 18:22:21
Reni szerintem is értelmesebb és Vera is vagy ők ugyanaz a kettő :)
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.05.27. 18:51:35
Fu Szekh Li 2024.05.27. 20:03:32
gala_oke 2024.05.27. 20:07:19
GinaCsöcsePini 2024.05.27. 20:12:18
pomac 2024.05.27. 20:16:47
Fu Szekh Li 2024.05.27. 20:17:33
Fermina Daza 0413 2024.05.27. 20:21:33
evacat 2024.05.27. 20:25:12
Szarnak ezek az előfizetőkre. Is.
Fu Szekh Li 2024.05.27. 20:27:02
pomac 2024.05.27. 20:29:51
Fu Szekh Li 2024.05.27. 20:32:25
pomac 2024.05.27. 20:33:51
pomac 2024.05.27. 20:41:48
pomac 2024.05.27. 20:44:20
sogeking 2024.05.27. 20:48:25
@Brigante: Azért a popó úgy is jó lesz. Közben rájöttem, Dorka nem zavar annyira, viszont Valent nagyon nem bírom.
SZIGMA 2024.05.27. 20:54:58
Frászkarika 2024.05.27. 21:54:46
Remélem a mai öfivel lehet stresszt levezetni, mert a mellékelt ábra alapján rámfér.
Frászkarika 2024.05.27. 22:05:24
Frászkarika 2024.05.27. 22:35:09
Frászkarika 2024.05.27. 22:41:37
Frászkarika 2024.05.27. 22:43:03
sogeking 2024.05.27. 22:45:33
sogeking 2024.05.27. 22:50:02
Frászkarika 2024.05.27. 22:51:23
GinaCsöcsePini 2024.05.27. 22:53:53
sogeking 2024.05.27. 22:57:48
@Frászkarika: az elején egyik favoritom volt, azóta következetesen lépeget hátra
GinaCsöcsePini 2024.05.27. 22:59:53
Hát baszd meg amilyen részegen vagy az a mély valód !!!!
Hiába magyarázol geci, egy fasz voltál és megutáltalak ! Ennyi !
GinaCsöcsePini 2024.05.27. 23:00:26
GinaCsöcsePini 2024.05.27. 23:02:32
A mulatók padlóján fetrengve is mindig tisztán láttam a helyzetet (nem is vertek össze szinte soha:)
pomac 2024.05.28. 00:31:53
hatástalaníthatják a visszaszámlálót ??? de azt nem pontosítják nekünk sem hogy csak az idő 0 le vagy a nyereményt is ,de ha a nyereményt is akkor minek szavaztatják meg velünk mikor nem közlik velünk is a célokat ,mert akkor a negatív összeget is megszavazhattuk volna .. velünk is szórakoznak
LaciHogyVoltol 2024.05.28. 11:29:14
SZIGMA 2024.05.28. 12:26:14
K_Attila 2024.05.28. 12:38:54
K_Attila 2024.05.28. 12:40:30
K_Attila 2024.05.28. 13:26:17
SZIGMA 2024.05.28. 13:29:43
port.hu/cikk/tv/az-emberarcu-kezdetektol-a-neander-volgyig-a-valo-vilag-negativ-evolucioja-1-resz/article-102020
GinaCsöcsePini 2024.05.28. 14:12:57
Másfelől ez a kevertség is idegesíthet többeket: a folyó műsorban megjelenik 1 óra tegnapi ÖFI 20h-kor amikor az itteniek harmada-fele nem ér még rá.
De aki éppen ráér és megnézi, az kommentel online-időben teljesen jogosan.
Viszont így aki jön 22h-re megnézni TV-ben(!) a tegnapot, az inkább nem olvas be ide, mert nem akarja lelövetni az általa érdekesnek gondolt részt.. ez is teljesen jogos
Harmadrészt ezek a mostaniak olyan furcsák... másként bunkók és így szokatlanok.
pl. tudnak angolul (úgy ahogy), de alapműveltégben ugyanolyan gyengék, mit a régiek.
vagy csak kiöregedtünk a műfajból :)
Jah és PP-t megszoktam és Csilla ellenében várom vissza(!!!!), ami elég ciki.....
Pedig Csilla is igyekszik látom én és kinézetre se rossz... dehát na
K_Attila 2024.05.28. 15:34:00
sogeking 2024.05.28. 16:29:13
@K_Attila: amikor a nőknek feltöltött lett a szája
@LaciHogyVoltol: Én fékezett habzású üzemmódban vagyok :)
Érdekes, hogy a múltkor pl. érdekelt, hogy Melina/ Ákos/ Kriszti hogyan viselkedik egy-egy szituban. Most totál hidegen hagy, hogy Geri - aki amúgy szimpi - éppen mit csinál. Kb. ki tudom találni anélkül, hogy megnézném.
A blogot ettől függetlenül sok mindennel fel lehetne dobni.
K_Attila 2024.05.28. 18:05:05
sogeking 2024.05.28. 20:13:40
Fu Szekh Li 2024.05.28. 20:18:52
evacat 2024.05.28. 20:43:54
sogeking 2024.05.28. 20:44:01
hajrá kiskutya
vv13vikcsii 2024.05.28. 21:13:12
A beszavazó show úgy néz ki, hogy mindenkinek javaslatot kell tenni az utolsó beköltözőre. Az én szavazatom War of Colours-é. Ennek 2 oka van:
- Maga írta korábban, hogy szívesen jelentkezne.
- De ami ennél is fontosabb, hogy színesebbé tenné az egyszínű női felhozatalt. Írtátok páran, hogy pl. Renit és Verát keveritek, annyira hasonlóak a csajok, pont ezért szükséges valaki olyan, mint WOC, aki alaposan átrendezné az erőviszonyokat és felkavarná az állóvizet.
vv13vikcsii 2024.05.28. 21:21:57
Például
- Hereverő Heverő állítólag nem is nézi.
- War of Colours eltűnt, csak néha néz fel. Remélem hamarosan visszatért.
- Nyuszomuszo83-at elüldöztem.
- Kosztarika, Fálki egyáltalán nincs jelen.
- De VVerőlegénytől kezdve Rókatündérkéig sokan hiányoznak, az aktivitás egy öngerjesztő folyamatban csökken, és minél kevesebben leszünk, annál jobban fog növekedni a létszám csökkenés sebessége.
Fu Szekh Li 2024.05.28. 21:25:08
vv13vikcsii 2024.05.28. 21:29:26
A castingosok figyelembe vették a nézők kívánságát, és egy kicsit értelmesebb és rendesebb társasságot válogattak össze. Lehet, hogy pont ez a baj és minél alpáribb, és rosszindulatúbb embereket kell összehozni egy jó műsor létrehozásához.
Frászkarika 2024.05.28. 22:12:57
Bár ez a műveltségi vetélkedő sem rossz. Akár Floort vagy valami más RTL-es vetélkedőt is játszathatnának velük.
Patria 2024.05.28. 22:15:05
Frászkarika 2024.05.28. 22:16:08
Frászkarika 2024.05.28. 22:26:34
GinaCsöcsePini 2024.05.28. 22:36:31
Na visszaszámlálás...
vv13vikcsii 2024.05.28. 22:40:24
Akartam már tőled kérdezni, már adtál rá utalásokat, de azért megkérdezem. Fiú vagy lány vagy? Téged meg még Egykecskét nem tudtam biztosra azonosítani.
Frászkarika 2024.05.28. 22:47:21
Patria 2024.05.28. 22:50:21
Patria 2024.05.28. 22:51:26
Patria 2024.05.28. 22:52:55
GinaCsöcsePini 2024.05.28. 22:58:55
vv13vikcsii 2024.05.28. 23:03:17
Csak azért kérdeztem, mert akkor eszerint fogok neked itt párt választani, hivatásos cupido vagyok
GinaCsöcsePini 2024.05.28. 23:03:45
GinaCsöcsePini 2024.05.28. 23:41:54
K_Attila 2024.05.29. 00:57:30
Tracero 2024.05.29. 08:21:34
evacat 2024.05.29. 08:45:47
Kiki, Reni, Valen beszélgetnek arról, hogy milyen kellemetlen volt a tegnap esti cuppogás, csattogás, sóhajtozás a hálóban.
Én ülök forditva a lovon? Hát kik csattogtak? Reni és Valen? S ők érezték kellemetlennek?
Valen mitinget fog összehivni a témában. Mostantól csak a nyugiban lehet majd szerelmesnek lenni. Aha....
evacat 2024.05.29. 08:48:14
Csak nekem vannak más elképzeléseim az álmok paripás hercegéről?
Miért vannak oda a nők érte. Én inkább tőle vagyok oda egyre jobban.
NA eldugulok, vár a munka.
evacat 2024.05.29. 08:50:22
Szijja. Hiányoztál tegnap.
LaciHogyVoltol 2024.05.29. 10:45:26
Egyébként kár, hogy a kvízeredményeket nem tették publikussá, gondolom nem akarták bevallani, hogy Még Dzsígeri, Giada meg Dorka is rávert a Kikidí-Valen párosra...
obragon 2024.05.29. 11:16:42
SZIGMA 2024.05.29. 11:36:53
Csak nekem vannak más elképzeléseim az álmok paripás hercegéről?
Miért vannak oda a nők érte. Én inkább tőle vagyok oda egyre jobban."
Szerintem leginkább úgy néz ki a pali, mint Gyagyás Tódi a Gumimacikból.
A Reni-Vera problematikát én se értem, barna<>szőke, természetes<>műmell. Nyávog mindkettő, de teljesen másképp. Renit ráadásul a nap nagy részében beárnyékolja egy rekedten nyávogó szőke nyálgép, Geri, míg Verát többnyire Ádi közelében lehet látni.
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.05.29. 19:14:44
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.05.29. 19:25:57
Nyuszómuszót nagyon sajnálom én nagyon kedveltem azt a csajt!
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.05.29. 19:27:11
Fu Szekh Li 2024.05.29. 19:48:26
Robert Hunter 2024.05.29. 20:02:31
Gazda Józsi megközelítéséhez még sokat kell tennie a fiúnak.
Miről beszélek? ha a talpáig felnőne már az is csoda lenne.
XD
Fermina Daza 0413 2024.05.29. 20:12:34
Ma lesz kiválasztás? Reggel néztem meg a tegnapi öfit és csak a vasárnapi beszavazó show-t reklámozta Peti
evacat 2024.05.29. 20:13:24
Mit csináltál Kipcsakkal?
sogeking 2024.05.29. 20:17:25
sogeking 2024.05.29. 20:21:44
Fu Szekh Li 2024.05.29. 20:43:28
sogeking 2024.05.29. 20:53:53
img2.indafoto.hu/3/9/122869_4b96191ae21232ee86d3b6bea3067ec4/27302236_8ac04e043c0dbddeae92a880b2971591_xl.jpg
Fu Szekh Li 2024.05.29. 21:25:03
suno.com/song/ce7708d4-abcd-4513-8047-966d75aac39d
suno.com/song/179e3b8c-d8f7-4b0c-b066-1a332040b3fc
suno.com/song/9a39153a-3b49-4af6-aabe-717f0106d626
suno.com/song/a0570963-aa5c-4ccd-945e-63bf2af4fbf5
sogeking 2024.05.29. 21:29:51
vers versenyt is csinálhatnánk
www.youtube.com/watch?v=zdYO2zyuDOk
Dzsúdló - Túl sok a tune
Fu Szekh Li 2024.05.29. 21:38:30
Lenne megadott téma, vagy mindenki arról ír, amiről akar? Ki lenne a zsüri?
www.youtube.com/watch?v=1ONXHcm8n3c&ab_channel=Puzs%C3%A9rR%C3%B3bert
Frászkarika 2024.05.29. 22:04:25
pomac 2024.05.29. 22:16:46
Frászkarika 2024.05.29. 22:18:08
Éjjel kijött felül, de az is csípett. Nagyjából egy órán keresztül fetrengtem csatakosra izzadva a fürdő padlóján és biztos voltam benne, hogy rövidesen meghalok.
Azóta nem tudok szórakozni azon, hogy gyanútlan emberekkel extrém csípőset etetnek és röhögnek a szenvedésein.
Patria 2024.05.29. 22:18:51
Frászkarika 2024.05.29. 22:22:36
Patria 2024.05.29. 22:24:40
Frászkarika 2024.05.30. 08:45:51
A mai feladatban a csapat felét elvakítják és mehetnek amerre látnak.
SZIGMA 2024.05.30. 09:00:00
gala_oke 2024.05.30. 12:43:52
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.05.30. 14:57:40
GinaCsöcsePini 2024.05.30. 18:37:31
ül fexik alszik és zabál!
GinaCsöcsePini 2024.05.30. 18:38:27
GinaCsöcsePini 2024.05.30. 18:49:36
nyaktól derékig elmegy (kicsi mellek), nyaktól fel ratyik (lufi szájjal )
Áttérjek segg fétisre ? Úgyis azt mondják a segg a jövő pinája....
Akkor már legyen a női segg az :)
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.05.30. 19:25:24
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.05.30. 19:27:49
Szerintetek mennyire gáz, hogy inkább a VV-t nézem, mint a EP jelölti vitát az M1-en?
Fu Szekh Li 2024.05.30. 19:31:21
Addig: www.youtube.com/watch?v=wARpKaLGYYM&ab_channel=KEXP
sogeking 2024.05.30. 19:43:29
Fu Szekh Li 2024.05.30. 19:46:54
sogeking 2024.05.30. 19:47:21
sogeking 2024.05.30. 19:53:53
Fermina Daza 0413 2024.05.30. 20:02:56
Két perce megy az összefoglaló de már egyszer elment a hang…
Fu Szekh Li 2024.05.30. 20:06:55
ja, nem ide ;)
sogeking 2024.05.30. 20:14:22
Fu Szekh Li 2024.05.30. 20:16:21
sogeking 2024.05.30. 20:30:07
Fu Szekh Li 2024.05.30. 20:31:11
sogeking 2024.05.30. 20:36:47
pomac 2024.05.30. 20:44:12
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.05.30. 20:51:29
evacat 2024.05.30. 20:53:22
Örömmel nyugtázta, hogy lekerült a mühaj /bár szerintem Csicsi csak levágta, mert ugyanugy ott vannak a csomók a hajtövében/.
Feltette a kérdést, hogy mióta szinte kötelező a kacsaszáj.
Gyere Petya máskor is, ha nem tudod miről kéne beszélned. Itt megkapod az
ötleteket.
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.05.30. 21:00:57
Mondjuk ettől még elmegyek szavazni csak egy kicsit elveszi a kedvemet, hogy azok a pártok akik mást is tudnak mondani, mint Gyurcsány vagy O1G esélyes sincs ebben az országban...
sogeking 2024.05.30. 21:02:13
img2.indafoto.hu/3/9/122869_4b96191ae21232ee86d3b6bea3067ec4/27302372_7c5db5d4a3b465f896e1db0a51813723_xl.jpg
sogeking 2024.05.30. 21:09:52
sogeking 2024.05.30. 21:18:32
jelentkezőket keresünk VV tematikájú 'VERS.eny'-re
várható indulás 5 fő felett (eddig jelentkezett: Fu Szekh Li, sogeking)
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.05.30. 21:19:09
By the way, ez is egy reality show. Csak itt mi vesztünk.
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.05.30. 21:20:18
Patria 2024.05.30. 22:06:19
Mostanaban kicsit egyedül erzem magam. Hol van mindenki?
Fu Szekh Li 2024.05.30. 22:17:24
Patria 2024.05.30. 22:21:53
K_Attila 2024.05.30. 22:24:55
Fu Szekh Li 2024.05.30. 22:24:56
Fu Szekh Li 2024.05.30. 22:26:01
Fu Szekh Li 2024.05.30. 22:26:44
(nem én, a komment)
GinaCsöcsePini 2024.05.30. 22:35:14
Bruti kurva gyenge volt ! Nagyot csalódtam benne.
Tompika viszont szenzációsan hozta a formáját:
Gyucsány 8év , Soros, dollárbaloldal, háborúpártiak, Brüsszel ! Meg néhány kötőszó köztük ! :D :D
VAN MÉG OLYAN MAGYAR FÉLÁLLAT ORK aki hisz ezekneka Dagadt gecinek és bandájának ?
Akivel azonosulni tudok az a két tudós ember és a fiatal lány... NA nekik semmi esélyük :(
Patria 2024.05.30. 22:53:21
Kártyát meghajlítani iszonyat prosztó dolog.
@Fu Szekh Li: te beteg vagy! :D
Fu Szekh Li 2024.05.30. 22:56:21
Fu Szekh Li 2024.05.30. 22:59:03
GinaCsöcsePini 2024.05.30. 23:00:57
Kártyát meghajlítani iszonyat prosztó dolog.
GinaCsöcsePini 2024.05.30. 23:02:25
ARRÓL tudtok valamit amikor délután vagy 32millát vesztettek vagy leszámolódott ???
Patria 2024.05.30. 23:29:19
@GinaCsöcsePini: póker és a mindenféle társas is nagy örömöm, így nagyon fajt ezt latni.
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.05.31. 02:04:23
Még Vazelin is csak egy nárcisztikus hülyegyerek, de nem főgonosz.
GinaCsöcsePini 2024.05.31. 10:10:02
Igazából én nem alpáriságra vágyok, hanem kőkemény klikkesedésre, ármánykodásra
ahol a csapatok igyekeznek magukat jó, a többieket rossz színben feltüntetni.
Nekem ebbe még némi gyűlölködés is belefér!
Perzse ehhez a szerkesztők is kellenének. Több csapatos tétes versenyeztetéssel.
Lehetnének jutalmazások és büntetések, amiket a másik csapat miatt kap az egyén!
Vagy ez geciség ?
GinaCsöcsePini 2024.05.31. 10:30:38
Ez a kiscsaj simán le tudna fogyni, ha nem zabálna állandóan
De nyilván nulla akaratereje és kitartása van, és esze se sok,
különben nem lett volna 15 évesen terhes !
SZIGMA 2024.05.31. 11:12:41
K_Attila 2024.05.31. 12:22:49
K_Attila 2024.05.31. 13:05:13
SZIGMA 2024.05.31. 13:37:45
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.05.31. 13:50:20
GinaCsöcsePini 2024.05.31. 14:01:03
K_Attila 2024.05.31. 17:04:54
Fu Szekh Li 2024.05.31. 18:02:35
www.youtube.com/watch?v=O4jLWeOQGZM&ab_channel=RadicsPeti
sogeking 2024.05.31. 20:21:05
szánentáli 2024.05.31. 20:51:09
rtl.hu/fokusz/2024/05/31/valovilag-villalako-sorsolas-bekoltozo-show?fbclid=IwZXh0bgNhZW0CMTEAAR1V7UoK62TVX118_3KDfRWddoAzV_6SuYVtjEVPhlFSnGsWPaa6dC32reA_aem_AauX9Vd2VEVwLdKv88tRXsv0xcr0Cp4utDOtfGJVuzYhjs0rO6-IiXpY6Z3pZuJrqyqEHM_yaFj4aSaswy5umtTw
Sanyi ministránsnak készül Szentfazekunk mellé...
Patria 2024.05.31. 22:09:11
sogeking 2024.05.31. 22:16:08
sogeking 2024.05.31. 22:20:02
Patria 2024.05.31. 22:29:16
GinaCsöcsePini 2024.05.31. 23:47:49
Fu Szekh Li 2024.06.01. 09:11:22
sogeking 2024.06.01. 12:03:34
sogeking 2024.06.01. 12:04:55
Fu Szekh Li 2024.06.01. 12:07:47
sogeking 2024.06.01. 12:12:06
Fu Szekh Li 2024.06.01. 12:15:49
Robert Hunter 2024.06.01. 13:11:48
hirtv.hu/ahirtvhirei/bekemenet-2024-eloben-a-hirtv-musoran-video-2586193
Robert Hunter 2024.06.01. 13:14:30
Robert Hunter 2024.06.01. 13:22:03
XD
Fu Szekh Li 2024.06.01. 13:46:27
Robert Hunter 2024.06.01. 14:37:41
Jó szórakozás lesz számolni hányszor mondja a háború szót.
XD
Robert Hunter 2024.06.01. 15:16:28
imgur.com/gallery/aww-what-cute-little-human-UeTEhh2
gala_oke 2024.06.01. 15:45:28
gala_oke 2024.06.01. 15:50:04
Fu Szekh Li 2024.06.01. 15:52:44
sogeking 2024.06.01. 16:02:14
@Robert Hunter:
www.youtube.com/watch?v=-q_nBKMqDZw
Cserhalmi György - Hosszú menet (Dés, Bereményi)
szánentáli 2024.06.01. 19:53:04
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.06.01. 20:17:36
www.youtube.com/watch?v=O4jLWeOQGZM
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.06.01. 21:20:35
Nos szegény ember vízzel főz. Ezt dobta a gép.
sogeking 2024.06.01. 21:21:17
Frászkarika 2024.06.01. 22:04:23
Jól hallottam fél füllel, hogy PP szerint placebo mentes volt a buli?
K_Attila 2024.06.01. 22:05:37
Frászkarika 2024.06.01. 22:13:32
- - -
Hát, az öltözéke ellenére nem sikerült a klasszikus Eric Prydz videóklipet újraforgatni. :)
youtu.be/qetW6R9Jxs4?si=igzRMXyQKJcHIFUC
sogeking 2024.06.01. 22:21:11
www.youtube.com/watch?v=Kq4OtRsdXls
Alex Gaudino feat. Crystal Waters - Destination Calabria
Frászkarika 2024.06.01. 22:39:17
Biztos azt akarod látni, hogy Giada hasonló mozdulatokat végez reggeli torna címszó alatt? :D
Frászkarika 2024.06.01. 22:55:33
Holnap tolok egy túrát a Somlóra. Ha túlélem, este ugyanitt, ugyanekkor :)
GinaCsöcsePini 2024.06.01. 23:00:32
Orka segge ennivaló ezt el kell ismernem, akárhogy is utálom a csajt!
GinaCsöcsePini 2024.06.01. 23:01:04
GinaCsöcsePini 2024.06.01. 23:01:52
szánentáli 2024.06.01. 23:12:45
GinaCsöcsePini 2024.06.01. 23:15:52
GinaCsöcsePini 2024.06.01. 23:23:57
Valen nem beszélgetni akar Veled, arra vannak haverjai : ÜRIT BELÉD hülye picsa!
GinaCsöcsePini 2024.06.02. 00:09:43
Egyébként Valen nem hazudik neki... sőt kimondja többször, hogy nem érez semmit!
GinaCsöcsePini 2024.06.02. 00:12:40
De én is megreszelnélek ha nagy az ínség, mert jó vagy deréktól le ! ( és az a részed nem is beszél állandóan hülyeségeket)
GinaCsöcsePini 2024.06.02. 00:17:12
ÉS zavar ha nem úgy viselkedik ahogy akarod
Nem vagy szerelmes, de érzelmileg uralni akarod Valent
szánentáli 2024.06.02. 00:18:08
Tolmácsot kérek.
GinaCsöcsePini 2024.06.02. 00:19:06
Vulgár keresztény fél okosságokkal, de nagyon jól adja elő
GinaCsöcsePini 2024.06.02. 00:20:11
GinaCsöcsePini 2024.06.02. 00:21:16
ÉS főleg Valen NEM akarja tőled ezeket!
szánentáli 2024.06.02. 00:24:36
GinaCsöcsePini 2024.06.02. 00:25:00
GinaCsöcsePini 2024.06.02. 00:26:42
GinaCsöcsePini 2024.06.02. 00:28:19
GinaCsöcsePini 2024.06.02. 00:28:52
GinaCsöcsePini 2024.06.02. 00:31:39
GinaCsöcsePini 2024.06.02. 00:34:12
GinaCsöcsePini 2024.06.02. 00:36:40
szánentáli 2024.06.02. 00:39:42
GinaCsöcsePini 2024.06.02. 00:45:01
Vera nem csúnya egyébként.... arcra tetszik is talán....
GinaCsöcsePini 2024.06.02. 00:47:20
hiányozni nekem se hiányzik... csak nem tudtam mi lett vele :)
ez a bajúszos kaszált fogú barom focista is idegesít nagyon
GinaCsöcsePini 2024.06.02. 00:49:05
Robert Hunter 2024.06.02. 00:51:53
Férfi és Nő - Básti-Cserhalmi-Udvaros-Kulka: Emlékem vagy
www.youtube.com/watch?v=YxxI6zu9r8A
Robert Hunter 2024.06.02. 01:05:24
www.youtube.com/watch?v=IRTcs5tIW3Y
sogeking 2024.06.02. 08:42:43
Robert Hunter 2024.06.02. 19:16:53
uploads.disquscdn.com/images/8668a55c87af0ae788b3fb95e5ee22e6d8fcf3726a6f8249cf1ce5fe0e77b1b9.jpg
Robert Hunter 2024.06.02. 19:24:09
uploads.disquscdn.com/images/b7e08699a405af14a46d5060d46209a2ae2f827dfedb5c40203183158ac84d20.gif
szánentáli 2024.06.02. 21:39:56
szánentáli 2024.06.02. 21:43:26
GinaCsöcsePini 2024.06.02. 21:45:09
GinaCsöcsePini 2024.06.02. 21:45:41
GinaCsöcsePini 2024.06.02. 21:51:20
GinaCsöcsePini 2024.06.02. 21:52:47
szánentáli 2024.06.02. 21:56:19
GinaCsöcsePini 2024.06.02. 22:09:17
sogeking 2024.06.02. 22:19:23
Frászkarika 2024.06.02. 22:21:28
sogeking 2024.06.02. 22:22:33
Dzsigerinek új imázs kell, már nem ő a legesetlenebb
sogeking 2024.06.02. 22:23:33
GinaCsöcsePini 2024.06.02. 22:24:15
Patria 2024.06.02. 22:26:12
GinaCsöcsePini 2024.06.02. 22:28:57
Patria 2024.06.02. 22:31:08
Frászkarika 2024.06.02. 22:31:11
@Patria: Mert keresztény vulgárisan így írja körül, hogy fasznyelőnek tartja. A vulkános hasonlat alapján legalábbis arra tudok gondolni, hogy szerinte Vera kívánja a pocsékolást és jó is benne.
Patria 2024.06.02. 22:34:50
Patria 2024.06.02. 22:39:10
Frászkarika 2024.06.02. 22:50:19
Frászkarika 2024.06.02. 23:05:05
Frászkarika 2024.06.02. 23:07:25
Patria 2024.06.02. 23:11:42
@Frászkarika: jaja
sogeking 2024.06.02. 23:11:59
GinaCsöcsePini 2024.06.02. 23:36:10
GinaCsöcsePini 2024.06.02. 23:37:58
az első egy kenyeres lány, aki kizárólag szarokból készít kenyeret....
GinaCsöcsePini 2024.06.02. 23:43:14
és kderült, hogy mártogatásokat ad amik szarokból vannak.... de jók ha igaz
GinaCsöcsePini 2024.06.02. 23:51:18
NA egy randi app-os simlis gyerek.... szerintem semmi se lesz... de nézzük
GinaCsöcsePini 2024.06.03. 00:02:14
Patria 2024.06.03. 08:12:52
SZIGMA 2024.06.03. 08:31:26
Igen, így legalább gyorsabb a szavazás és a feldolgozás is.
@GinaCsöcsePini: "Verának jó a csöcse, de igazi vagy mű ? Lehet h. valódi... ez esetben megszopdosnám-megfogdosnám"
Én műnek nézem, de az igényesebb, jól kivitelezett fajtából, szóval nekem mindegy lenne...
Csak belenéztem a tegnapiba, mert NTMH döntő volt. Jól láttam, hogy PDP be volt mindenezve? Melyik szerencsecsomag ment be végül a zártosztályra?
Akit érdekel:
Az NTMH győztese Mészáros Lili, ezúton is gratulálok neki.
Második helyezett Czibolya Niki.
Harmadik Vidéki Vivi.
Az alföldi lányok igen jól szerepeltek, azt kell mondanom.
obragon 2024.06.03. 09:36:24
Elsőre úgy tűnik hogy a srác valami másik világban jár, meg idegesítő is, de hát Zsigeri is így kezdte most meg egész jól elvan...
SZIGMA 2024.06.03. 11:57:53
Fu Szekh Li 2024.06.03. 12:30:27
LaciHogyVoltol 2024.06.03. 12:31:37
Mondjuk írt volna Noémi nevében egy búcsúlevelet Valennek, amiben megköszöni azt a szenvedélyes csókot és úgy rejti el, hogy tuti Dorka találja meg akkor azt mondanám, hogy ez egy fasza csávó, de így...
LaciHogyVoltol 2024.06.03. 13:12:01
szánentáli 2024.06.03. 14:15:55
SZIGMA 2024.06.03. 14:16:02
szánentáli 2024.06.03. 14:33:49
SZIGMA 2024.06.03. 14:41:49
Fu Szekh Li 2024.06.03. 17:33:50
sogeking 2024.06.03. 20:09:17
sogeking 2024.06.03. 20:29:55
Tompos Kátya - Szelávi, Szelamúr
Fu Szekh Li 2024.06.03. 20:54:12
Tracero 2024.06.03. 21:03:38
Tracero 2024.06.03. 21:04:07
sogeking 2024.06.03. 21:22:45
@Tracero: köszi, Dorka mondta
Tracero 2024.06.03. 21:28:47
Frászkarika 2024.06.03. 22:08:07
KRVNYD
Robert Hunter 2024.06.03. 22:31:12
Frászkarika 2024.06.03. 22:38:56
Patria 2024.06.03. 22:41:35
Patria 2024.06.03. 22:50:33
K_Attila 2024.06.04. 17:33:21
K_Attila 2024.06.04. 18:23:34
Fermina Daza 0413 2024.06.04. 20:20:16
Egyelőre nehéz nem sajnálnom Rubent, de mindig emlékeztetem magam, hogy ezt ő vállalta
sogeking 2024.06.04. 20:44:37
Robert Hunter 2024.06.04. 21:12:29
Robert Hunter 2024.06.04. 21:16:52
sogeking 2024.06.04. 21:38:01
Egykecske 2024.06.04. 22:08:09
Sajnálattal látom, hogy nem nagyon pörög a blog, de abszolút meg tudom éteni, kezd teljes érdektelenségbe fulladni ez az évad :( Jómagam is csak tessék-lássék nézek bele, van, hogy napokig el is felejtem, hogy ez az évad még megy.
Ami igazán sajnálatos, mert összességében ez a brigád sokkal jobb (lehetne), mint az eddigi 3-4 évadokban bámikor. De sajnos, amin minden múlik, a szerkesztői munka hitványabb, mint valaha, én erre nem is nagyon tudok már jelzőket mondani, hogy mennyire ötlettelen, logikátlan és béna.
Szerintem az egyetlen valós koncepciójuk az, hogy ismételjék meg az előző évad forgatókönyvét. Ismét van egoista hímsoviniszta főgonosz a toxic kapcsolatával, van az "aranyos pár" (Oké, Geriék milliószor jobbak mint a tavalyi Csimpi-Lesszi, de akkoris). És most ismét van a HATTALMAS fordulat, hogy az egyik játékos kinti csaja bekeményít, met féltékeny, és emiatt a párja rögtön kirohan párbajozni. De tavaly legalább csináltattak a csajjal egy videót, de most ez mennyire rohadtul erőltetett már, hogy bejuttatott egy üzenetet (ami elvileg szigorúan tilos), és a szituáció is nevetséges, hát a Csaszi emg a Vera tnyleg nem csináltak semmit. És érdekes módon pont akkor történik ez meg, amikor Vazelint ki akarják vinni párbajozni.
Aztán, mi az isten az, hogy b7-4 a fiú lány arány, erre beküldenek még egy fiút? Oké, hogy a 4 kisorsoltból 3 kapásból nem vállalta (ez is milyen már), de akkor sorsoljanak már ki csajokat mellé.
A jövő se nagyon tartogat jót. Most kiválasztott lett Csaszi, akit amúgy én tökre bírok, pusztán azét mert nem állt be a szektába és szerveszkedik, konkrétan ő meg Ádi az egyetlen, akik játszák ezt a játékot. De azt látom, hogy a komplett Facebook közönsgége egy emberként lincselné meg őt, mert tattikázni merészel, és attól tartok, bárki ellen ki fog esni. Komolyan nem éem, hogy milyen emberek nézik ezt, most vagy panaszkodnak, hogy unalmas a műsor, vagy közutálat tárgya lesz az, aki rendesen játszik?
Ehh, szomoú ez az egész. Én azért reménykedek még, hogy picit jobban feléled majd ez a fórum is, mert tökre szeretlek olvasnsi titeket.
GinaCsöcsePini 2024.06.04. 22:17:04
valószínűleg a nyár is tehet róla és a műsor is... lehet, hogy leáldozott ennek a műsornak....
én nézegetem, de soxor nincs kedvem írni se :(
Frászkarika 2024.06.04. 22:21:02
@Egykecske: A szerkesztői munkára abszolút EKG. A játékosokat lecserélték, de a nézőket nem. Én még azért reménykedek, hátha a kifinomult ízlésű VV fanok csak csendben vannak.
Frászkarika 2024.06.04. 22:27:08
GinaCsöcsePini 2024.06.04. 22:32:34
2. Valen folyékonyan és értelmesen képes olvasni !
pomac 2024.06.04. 22:43:29
GinaCsöcsePini 2024.06.04. 22:56:05
---
Valen csak magát adta a "filmben" , Kikidi rettenetes ripacs, kisgyerek meg lehet el is élvezett a nagy fürdetés során :D
War of colours 2024.06.04. 22:59:40
Bocsánat, hogy eltűntem, de egyrészt nekem nagyon rossz az időzítése a mostani a vv-nek (egy hónapon belül háromszor utaztam négy napra, nem olyan személyekkel, akik tolerálták volna, ha esténként nézem az ápoltakat) másrészt, és ezt nagyon fura beismernem, rettenetesen hidegen hagy ez a mostani társaság, és rengeteg öfivel le vagyok maradva.
Nem is tudtam, hogy a blogról sokan eltűntek, csak most feljöttem és megláttam, miket írtatok.
Azt is be kell valljam, hogy mostanában tőlem szokatlan módon rengeteg közéleti/politikai/jogi egyéb szakmai műsort nézek, cikket olvasok, amik mellett lehangoló Dorkát hallgatnom... :/
De azzal is lehangoló volt szembesülnöm, hogy ilyen problémákkal küzd a blog, szóval megemberelem magam és pár napon belül becsatlakozom, csak kicsit behozom a lemaradásaimat. Tudom, ez csak egy plusz személy, de a nyarak is egy fecskével kezdődnek... hihi
@pomac: "mindenki megsértődik ezért vagy azért"
nálam semmi ilyesmi nem játszott közre :) <3 nekem hiányoztatok is, de nagyon behúzott a legújabb drogom (lásd fentebb) és a kevéske időmből, ami maradt, már nem jutott a vv-re. :(
GinaCsöcsePini 2024.06.04. 23:17:52
Elmondok valamit, aztán ha hiszed hiszed:
Kb. 5 percre ránéztem a levelezésemre és láttam, hogy március 21.-én írtál egy kérdést!
Elkezdtem a választ, ezzel kezdtem:
Sajnos azóta eltűntél a Blogról, remélem ez nem lesz mindig így :(
Aztán a másik monitoron frissítettem a blogot és ITT vagy!!!
Hát ez mi, ha nem telepátia ? :)
( a választ megírom most levélben )
Én is elég ritkán VOK :D
War of colours 2024.06.04. 23:20:45
evacat 2024.06.04. 23:31:18
Gyere akkor is ha nem nézed.
Mostanában én is inkább csak olvasom a blogot, mert ehhez a
gyülekezeti áhitathoz nincs mit hozzátennem.
De nem fogunk elveszni! Legfeljebb most pihenünk és majd
jönnek még megvitatásra alkalmasabb műsorok.
pomac 2024.06.04. 23:46:18
pomac 2024.06.04. 23:48:27
GinaCsöcsePini 2024.06.04. 23:52:19
pomac 2024.06.05. 01:28:07
SZIGMA 2024.06.05. 08:58:09
Osztom a többiek véleményét, a VV már érdektelenségbe fulladt, nemcsak a nézők, de a szerkesztők, a csatorna és kb. mindenki részéről. Az RTL+-ra költözéssel gyakorlatilag leírták a show-t, kíváncsi lennék, hogy a féláras előfizetők közül mennyien maradnak majd.
Egyetértek WOC-al, mind az időzítés, mind a platform elég kényelmetlen, legalábbis nekem.
Töröm a fejem egy kreatív pályázaton, hogy legyen egy kis mozgás, de nem tudom, hogy lenne-e rá igény. Ráadásul beütött a nyár, így mindenki inkább nyári dolgokkal foglalkozik, tegnap például bambultam egy kicsit a tiszavirágzáson.
War of colours 2024.06.05. 11:01:03
@SZIGMA: melyiken? ezen?
index.hu/belfold/2024/05/31/tiszaviragzas-szeged-keresz-maros/
vagy ezen? ;)
szegedinap.hu/orszag/2024/03/31/gigatuntetest-szervez-magyar-peter-indul-a-nemzeti-menet/
pont, mint egy folyó :D :D :D
SZIGMA 2024.06.05. 11:07:50
War of colours 2024.06.05. 11:10:34
szegedinap.hu/media/38/62/25/magyar-peter-tuntetes-ugyeszesg.jpg
@SZIGMA: eléggé "tiszavirágéletűek" szegények ....
SZIGMA 2024.06.05. 11:41:59
Állítólag nem is rovarok, hanem egy rég lezuhant, a Tisza mélyén rejtőző űrhajóból egy földönkívüli szekta hibernált tagjai szabadulnak ki évről-évre, hogy értelmes életformákat találjanak, de mivel Szegeden erre vajmi kevés az esély, ezért rituális öngyilkosságot hajtanak végre. XD XD
LaciHogyVoltol 2024.06.05. 11:57:02
pomac 2024.06.05. 13:00:59
3:50 lesz a verás rész , az eleje is jó amúgy ,akit majd érdekel egyben az egész . ha valakit érdekel az esti összefoglaló az csak utána nézze meg úgy kerek lesz az egész
GinaCsöcsePini 2024.06.05. 20:13:50
Fu Szekh Li 2024.06.05. 20:45:43
Egykecske 2024.06.05. 21:33:48
Frászkarika 2024.06.05. 22:02:54
GinaCsöcsePini 2024.06.05. 22:03:03
Csilla szar, de igyekszik.... de szar :(
Patria 2024.06.05. 22:09:20
Patria 2024.06.05. 22:15:25
GinaCsöcsePini 2024.06.05. 22:21:36
Frászkarika 2024.06.05. 22:24:48
Patria 2024.06.05. 22:28:58
Frászkarika 2024.06.05. 22:32:25
Patria 2024.06.05. 22:33:43
Patria 2024.06.05. 22:36:41
GinaCsöcsePini 2024.06.05. 22:41:17
GinaCsöcsePini 2024.06.05. 22:42:45
Patria 2024.06.05. 22:43:31
GinaCsöcsePini 2024.06.05. 22:47:04
GinaCsöcsePini 2024.06.05. 22:47:56
Patria 2024.06.05. 22:53:18
GinaCsöcsePini 2024.06.05. 22:53:28
Csilla ismét szar...
GinaCsöcsePini 2024.06.05. 22:54:37
Patria 2024.06.05. 22:55:30
Patria 2024.06.05. 22:57:09
pomac 2024.06.05. 22:59:32
Patria 2024.06.05. 23:04:13
pomac 2024.06.05. 23:11:13
pomac 2024.06.05. 23:13:29
Patria 2024.06.05. 23:14:27
Giada mekkorat ásított telibe a kameraba
pomac 2024.06.05. 23:16:41
Egykecske 2024.06.05. 23:20:14
Akkora undor van bennem most, mint még Renátó, Barna vagy Tivtivy idejében se volt. Dózerolják le az egész VV kupolát a gecibe és hintsék be ciánnal ezek után...
Patria 2024.06.05. 23:24:50
Patria 2024.06.05. 23:28:35
@pomac: köszi, de szerintem a telómnak ez meghaladja a kapacitasat. Tele van gyerek képekkel (na nem azert mert narancsos vagyok) es kicsit már szomjazza a szabad memoriat.
pomac 2024.06.05. 23:36:57
pomac 2024.06.05. 23:45:51
szesztoo 2024.06.06. 00:34:20
evacat 2024.06.06. 07:21:06
Az alap, hogy szar a műsor, de volt már ilyen és túléltük, itt voltunk és beszélgettünk.
Most a legnagyobb baj a széttöredezettség időben.
Van, akinek a nyolc óra korai még, van akinek meg már a tiz óra van későn.
Egyik fele ekkor, a másik meg akkor látja és a koraiak a friss benyomásaikat nem irják
bele, nem vitatják meg, hogy ne rontsák el a későbbiek szórakozását.
Csipkézi a helyzetet hogy a fb és a reddit pedig szintén 0-24-ben tárgyalja az eseményeket.
Pedig a köménymag túlélte az elmúlt egy évet akkor is, ha a tévék nem adtak semmit,
Akkor elővettünk a netről egy rakás régebbi realityt és kőkorszaki start jelre egyszerre
inditva perzsgő vitákat tudtunk tartani, még a gyengébb műsorokon is.
S ha végképp nem volt más, akkor volt itt dalverseny, rajzverseny, irtunk folytatásos
regényt, kis esszéket, szórakoztattuk magunkat.
Sajnálom, hogy most nemkicsit lepadlóztunk, de remélem innen is fel fogunk állni.
SZIGMA 2024.06.06. 08:47:54
Ha a feszültségfokozás volt a cél a Csaszis intermezzoval, akkor közlöm, hogy nem jött be.
1. Csilla biztosan sok mindenre alkalmas, de a műsor élvezetes levezénylése nem az erőssége (és akkor még finom voltam)
2. Hogy Csaszi spoilerezett, azt nyilván már a műsor előtt is tudtátok, jobb lett volna a kiválasztás előtt bedobni, hogy: "Csaszikám, besz@ptad, kimondtál 2 nevet, így Verát és Dudut nem választhatod! Kérsz pár percet, hogy újragondold?" És akkor nem kellett volna felesleges időhúzással pocsékolni az időt, Csaszi is mondta, hogy minek.
3. Csaszi kívülről kapott rejtett üzenetet, ami tilos, ha jól sejtem, mégsem történt semmi retorzió vagy csak én nem láttam, kihagytam jó pár részt, de most akkor mi van?
4. Örömmel láttam, hogy az újrahasznosítás a szívügyetek és PDP régi hatszögletű asztalát a TV-s feladatnál használták a villalakók. A csavarokat húzzátok meg!
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.06.06. 12:59:55
SZIGMA 2024.06.06. 13:33:25
Lehetett volna rosszabb is, mint mikor az előző évadban kreatívkodott valaki, hogy végigmondta az összes nevet, hátha kinullázza a büntit, erre csak 3 kijelölt személy közül választhatott.
LaciHogyVoltol 2024.06.06. 17:48:59
A Dorka-Valen féltékenységi dárma ehte hülyeség volt --> a bentiek megutálták Dudut
A dupla kiválasztójeles dolog, bár felesleges volt 1 milkát adni érte, de bevédte vele a saját seggét, mert így csak Dorka ment ki, és Noémit vitte, szóval ő megmenekült --> a nézők megsajnálták (és ezért megmentették) Dorkát, megutálták Dudut
Vera az első 3 órában elfeljtette, hogy nem akar szexelni a villában --> ez is Dudun csattant, pedig RENI ezt is jól látta, hogy valahol természetes, hogy a fiúk ezt megbeszélik, itt két probléma van: hogy itthon még mindig nagy divat a slut shaming, tehát, hogy a fiúnak dicsőség, a csajnak szégyen, holott egy nőnek is joga van élvezni a szexet és nem csak akkor gyakorolni, amikor vak a szerelemtől, plusz szerintem a villa lakó fiúk 50% max szexre lenne jó egy normális nőnek, a többi még arra sem...
A másik viszont tényleg Vera sara, mert kell neki Tóth Gabi módjára a megtért szűzanyát játszani ha egyszer szereti a f@szt, hazugságon kapták, viselje el...
Ha most kivihette volna Csaszi megint ezzel az apropóval, hogy ő a daliáns lovag, aki bosszút áll Vera megcsorbított erényéért, arra a átlagban 80 IQ-s nézőközönség megint ráugrott volna, és mint egy "álerkölcsi" népszerűségi verseny kerekedett volna belőle... Plusz ahogy én fentebb írtam nálam Csaszi is megy le, mint a hullócsillag, előre láttam, hogy inába fog szállni a bátorsága, mert a bejátszásból még látszott is, hogy Vera kérte, hogy ne Dudut vigye, hagyja meg neki, az az ő párbaja lesz, de szerintem Csaszi fosott, hogy Valentől vagy Kikidítől kikapna, ezért inkább magára öltötte volna a már fentebb leírt megváltó szerepet...
Egyébként abban EKG, hogy a bejuttatott titkos üzenetet szankcionálni kellett volna, mondjuk lehetett volna, felállítanak velük egy kamu: kit szeretek a legjobban a villában rangsort és akkor csak a top3-jából választhatott volna ellenfelet vagy valamit... egyébként meg ha ennyire engedik, sőt bátorítják a benyúlást a szerkik, akkor azt kellene megszellőztetni nekik, hogy Valen mennyire nem népszerű kint, mondjuk lehetett volna, hogy RUBEN kap egy szuperképességet, mint korábban és az az lett volna, hogy 1 kinti infót megoszthat, és az az lett volna, hogy a Valen-Gina szimpátia szavazáson Gina biztosan vezetett, amíg maga nem kérte (mert beijedt az is), hogy küldjék haza, szóval Valenka a nézők szimpátiája alapján már kívülről figyelné a villa eseményeit rég...
Robert Hunter 2024.06.06. 18:43:38
War of colours 2024.06.06. 19:18:47
GinaCsöcsePini 2024.06.06. 19:31:25
Valennek ehhez van szeme, hiszen ezen a piacon dolgozik!
-----
Én ezt a bajszos köcsög focistát, aki az élet Csaszija mellesleg, nem szeretem!
Ellene is fogok szavazni.
Nehogy már Vera legyen az oka, hogy ő hűtlennek látszik (ahogy az idióta bebaszott Zsigeri állította)
Szóval ki vele, aztán menyasszonyozzon ha még van kivel !
Amúgy ÉN a díjat eddig max. Rninek adnám, mert elég normális csaj és kurvajó a segge és össszességében a legjobb csajnak tartom és NEM NYÁVOG, mint a rühes Orka !
GinaCsöcsePini 2024.06.06. 19:34:40
"A vételár 3,1 milliárd euró, a hitelezői konzorciummal történt sikeres megállapodással pedig a korábbi tulajdonosok által felvett 1,44 milliárd eurónyi hitel került meghosszabbításra."
Mert annyi a pénz, hogy nincs hova tenni....
GinaCsöcsePini 2024.06.06. 20:00:52
pomac 2024.06.06. 20:33:27
de a teste 10/10 :D amúgy
Robert Hunter 2024.06.06. 21:41:48
De hát neki is milyen a partnerválasztása? Az a gyerek egyig nem tud számolni :O
Robert Hunter 2024.06.06. 21:43:53
Te is tudod, hogy a "szuverenitás-védelemért" semmi sem drága.
Frászkarika 2024.06.06. 22:06:55
Patria 2024.06.06. 22:13:56
Patria 2024.06.06. 22:19:53
Frászkarika 2024.06.06. 22:22:56
Patria 2024.06.06. 22:24:44
GinaCsöcsePini 2024.06.06. 22:29:27
GinaCsöcsePini 2024.06.06. 22:31:02
mert csak :D
Frászkarika 2024.06.06. 22:41:50
GinaCsöcsePini 2024.06.06. 22:45:10
GinaCsöcsePini 2024.06.06. 22:46:07
Patria 2024.06.06. 22:51:20
K_Attila 2024.06.07. 00:33:23
GinaCsöcsePini 2024.06.07. 08:31:17
Egy dolog jött le nekem: Valen teljesen hitelesen adja a nagypofájú piti bűnözőt :)
GinaCsöcsePini 2024.06.07. 08:32:31
Fermina Daza 0413 2024.06.07. 08:43:27
De most olvasom redditen hogy Vera meg Csaszi között volt valami éjszaka a takaró alatt. Na ezzel vágta el magát mindkettő szerintem egy jó időre a nézőknél.
Btw azt álmodtam hogy Dzsígeri volt a pszichológusom és aztán olyan szépnek találta az énekhangom hogy az egész világot végig turnéztuk híres énekesekként. A fura terhes álmok nem csak legenda :D
SZIGMA 2024.06.07. 08:48:44
Én nem bánnám, ha a műsor további részében Csilla csak kesztyűbábozna, nagyot dobna a hozzáadott értéken. A műsor színvonalának mélyrepülését jól mutatja, hogy már kutyákkal próbálják menteni a menthetőt, a hollywood-i "gyerek, kutya, csöcs bármilyen szart elad" sikerrecept nyomán.
Amúgy gyanús, hogy a forgatásos szkript nagyrészt a mesterséges intelligenciát "dicséri" vagy egy bihari "brazil" forgatókönyvíró első próbálkozása.
A Vera téma túl lett pörögve szerintem, sem Vera, sem az anyja nem gondolta komolyan, hogy beköltözik 3 hónapra a villába és nem lesz semmi. És mindegy, hogy ki mit mond vagy nem mond, 0-24-ben kamerák veszik őket, kint ezt látják. Fentebb írta valaki, a nőknek is pont annyi joguk van mókázni mint a férfiaknak. Dudu jó időben volt jó helyen oszt ennyi.
Csaszi meg...édes istenem, leb@ssza Dudut, hogy 4 hét hazudozás után most miért nem hazudott. Az meg csak néz, ha van sapka, azért kap, ha nincs, akkor azért, ez egy Magyarország-szimulátor. Csaszi a kisfilmjében osztotta az észt, hogy mindig van 2-3 nője, most meg kivan, mert a menyasszonya szomorú smiley-t rajzolt az alsógatyája címkéjére. Vissza kell néznem, hogy mi volt az a súlyos cselekmény Verával, ami kirobbantotta ezt a konfliktust, de gondolom valami piszlicsáré "egymás mellett feküdtek és a kezük összeért" jellegű dolog lehet.
SZIGMA 2024.06.07. 09:38:24
K_Attila 2024.06.07. 09:46:34
K_Attila 2024.06.07. 09:55:29
Fermina Daza 0413 2024.06.07. 09:57:35
Patria 2024.06.07. 12:02:57
pomac 2024.06.07. 12:21:22
sogeking 2024.06.07. 12:22:10
pomac 2024.06.07. 12:23:24
pomac 2024.06.07. 12:24:59
sogeking 2024.06.07. 12:35:41
obragon 2024.06.07. 12:42:18
sogeking 2024.06.07. 12:45:14
www.youtube.com/watch?v=cxntoIC3-Ic
Valmar feat. Hősök - Magyarok
sogeking 2024.06.07. 12:48:34
www.instagram.com/valovilag/reel/C76MiK4tx7M/
Patria 2024.06.07. 12:50:35
Patria 2024.06.07. 12:51:27
Patria 2024.06.07. 12:53:31
pomac 2024.06.07. 12:58:06
obragon 2024.06.07. 12:59:31
pomac 2024.06.07. 12:59:37
sogeking 2024.06.07. 13:02:43
pomac 2024.06.07. 13:03:17
pomac 2024.06.07. 13:04:04
pomac 2024.06.07. 13:06:27
sogeking 2024.06.07. 13:10:32
@obragon: Van egy újítási ötletem. Ugye 24 órát gondolkozhat. Minden óráért 1 millió levonás a közösből, és akkor nem lenne ez az állandó lebegtetés.
obragon 2024.06.07. 13:11:55
Patria 2024.06.07. 13:16:07
youtu.be/22tVWwmTie8?si=-QTHtv2g1ZJO3QGD
Robert Hunter 2024.06.07. 13:33:03
Menjen ez a mi fejünkben is? XD
Egyébként nem is rossz.
Robert Hunter 2024.06.07. 13:34:35
Robert Hunter 2024.06.07. 13:35:36
Patria 2024.06.07. 13:43:58
sogeking 2024.06.07. 13:45:49
spoiler >Csilla<
videa.hu/videok/emberek-vlogok/megyeri-csilla-a-celeb...-kurvak-majka-prostik-yP7Xsxh1KicnSOuE
Persze, de az egész nem attól lesz hiteltelen, amit tesz. Hanem azért, mert tök mást mond. Nem hiszem, hogy kint annyira hűséges volt. Vagy Vera tud valami extrát :P
K_Attila 2024.06.07. 13:52:18
sogeking 2024.06.07. 13:58:14
www.youtube.com/watch?v=5uIBcldXCzA
www.youtube.com/watch?v=EWXtN82cSTs
@Robert Hunter: A valentinnnapi dalversenyen mindenki nyert, így a búgócsiga óvodai csoport összes tagja első lett. Juhéé! Nyereményed egy pöttyös labda (piros alapon fehér pöttyök), ami sajnos elakadt a postán. A mailben küldött számlaszámra légy szíves befizetni a megadott összeget, és hamarosan megkapod. (mondjuk te 3 fővel neveztél, ezért 3 labdát kapsz)
sogeking 2024.06.07. 14:06:32
SZIGMA 2024.06.07. 14:12:46
Amúgy Csaszikám, ha van egy 7 éves kapcsolatod és havi 1 millát keresel, akkor mi a f@sznak jöttél ebbe a játékba? Merthogy ahány hónapot bent vagy, annyi millát buktál (fizetés) és a főnyeremény nagyon bizonytalan.
Patria 2024.06.07. 14:16:44
youtu.be/QTXyXuqfBLA?feature=shared
sogeking 2024.06.07. 14:39:26
www.youtube.com/watch?v=HOF3PYjKxm0
mivel Csillát elfelejtettem megköszönteni a névnapján #lábcontent
nlc.p3k.hu/uploads/2020/06/megyeri-csilla-azsia-736x1024.jpg
Patria 2024.06.07. 15:09:10
Csak hogy kapcsolodjon a bloghoz:
youtu.be/tKb2cQZskNI?si=ZaKEyH-U9ZdfloSA
GinaCsöcsePini 2024.06.07. 16:36:40
Azt mondjátok tegnap éjjel Csaszi reszelt egyet Verával (aki Ordas mint tudjuk:) ?
Akkor Csaszinak annyi kinn! HIába szalad ki menteni a menthetetlent :)
SZIGMA 2024.06.07. 17:00:30
GinaCsöcsePini 2024.06.07. 17:03:20
GinaCsöcsePini 2024.06.07. 17:06:47
Ezek szerint visszaszívta....
Amúgy összevissza beszél ( szegény Vera (aki ordas) mindig ilyen szarokkal kerül össze, bárha nem akar semmit csinálni, de ugye berúgás merül fel :D )
pomac 2024.06.07. 17:42:29
pomac 2024.06.07. 17:45:44
Patria 2024.06.07. 19:02:50
pomac 2024.06.07. 20:02:21
Frászkarika 2024.06.07. 22:03:13
Napközben gondoltam ám rátok, hogy kellene az okosságotok. Ti mit főzök a hétvégén? Abszolút kifogytam az ötletekből.
sogeking 2024.06.07. 22:04:06
sogeking 2024.06.07. 22:16:26
Patria 2024.06.07. 22:17:46
pomac 2024.06.07. 22:24:46
sogeking 2024.06.07. 22:37:21
Patria 2024.06.07. 22:39:21
Frászkarika 2024.06.07. 22:41:35
sogeking 2024.06.07. 22:47:36
GinaCsöcsePini 2024.06.07. 22:48:19
GinaCsöcsePini 2024.06.07. 22:48:59
sogeking 2024.06.07. 22:50:34
pomac 2024.06.07. 22:57:43
Patria 2024.06.07. 22:57:55
i.redd.it/u8innwq4xx4d1.jpeg?utm_medium=android_app&utm_source=share
GinaCsöcsePini 2024.06.07. 22:59:07
GinaCsöcsePini 2024.06.07. 22:59:52
GinaCsöcsePini 2024.06.07. 23:00:42
Patria 2024.06.07. 23:05:02
sogeking 2024.06.07. 23:20:21
Angewomon 2024.06.08. 01:11:44
videzz.net/dw7kc30yc6d0.html
LaciHogyVoltol 2024.06.08. 11:14:37
LaciHogyVoltol 2024.06.08. 11:16:52
Amúgy a Szingli vagy svindliben még nagy vállalkozó család sarjaként mutatkozott be...akkor erre mi szüksége volt? Lehet a szülei megvonták az apanázst, hogy menjen el dolgozni, ezt találta ki erre egyből inkább visszafogadták a kegyeikbe, csak ne égesse tovább a famíliát XD ... Úgyhogy fogta magát és beköltözött a ValóVilágba :D :D :D
Rascia 2024.06.08. 15:24:37
Első megjelenése egy 1968 olasz/svéd "természetfilmben":
en.wikipedia.org/wiki/Sweden:_Heaven_and_Hell
www.youtube.com/watch?v=BTKs0-UPguA
Miket nézhetet anno Jim Henson ...
az eredeti dalszerző: www.youtube.com/watch?v=6RTxvhrVAn8
A kedvenc MahnaMahna home video:
www.youtube.com/watch?v=9jt6OenH6Z8
Rascia 2024.06.08. 15:28:05
komoly instant versenyző: www.youtube.com/watch?v=nbAHzYQIf40
ennek ülnie kell egy kicsit: www.youtube.com/watch?v=YZpNPFkr5Rc
Rascia 2024.06.08. 18:11:22
sogeking 2024.06.08. 21:19:32
War of colours 2024.06.08. 21:21:04
Amikor az észt osztották, lehet , hogy nem állt sorba de úgy látom máshová kétszer is beállt.
:D :D :D
War of colours 2024.06.08. 21:35:11
Gergő vagy Dávid? Dávid vagy Gergő? Szavazzanak kedvencükre! Elképesztően izgalmas a döntő párbaj! A stúdióban tetőfokára hág a hangulat!"
:D :D :D :D
sogeking 2024.06.08. 21:58:59
@Rascia:
www.youtube.com/watch?v=68ugkg9RePc
www.youtube.com/watch?v=YnopHCL1Jk8&t=38s
www.youtube.com/watch?v=9bZkp7q19f0
War of colours 2024.06.08. 22:00:03
Frászkarika 2024.06.08. 22:05:07
www.youtube.com/watch?v=sL_zofP7VY0
sogeking 2024.06.08. 22:13:34
sogeking 2024.06.08. 22:18:23
Rascia 2024.06.08. 22:20:07
Frászkarika 2024.06.08. 22:22:13
sogeking 2024.06.08. 22:26:14
@Frászkarika: nem rossz :)
GinaCsöcsePini 2024.06.08. 22:26:24
1. Csaszi egy fasz, bár ha jól láttam Vera nyomult rá, ő meg gyengének bizonyult, aztán meg kimenekült. Remélem a csaja már dobta azóta, bár ha olyan gazdag geci ahogy mondta akkor lehet hogy mégse :)
2.Valen valóban az aminek hittük: svájci futtató kis csoki mázzal bekenve!
3. Verát NEM hibáztatom és megreszelném, hogy sántikálna utána, de nem hiszem, hogy rám vár :D :D
Rascia 2024.06.08. 22:26:37
sogeking 2024.06.08. 22:30:33
sogeking 2024.06.08. 22:49:05
Frászkarika 2024.06.08. 22:57:04
GinaCsöcsePini 2024.06.08. 22:58:23
pomac 2024.06.08. 22:58:45
GinaCsöcsePini 2024.06.08. 22:59:07
pomac 2024.06.08. 22:59:29
Frászkarika 2024.06.08. 23:00:01
GinaCsöcsePini 2024.06.08. 23:00:37
Meg lehet nézni a kiválasztást stb. valahol?
GinaCsöcsePini 2024.06.08. 23:01:46
sogeking 2024.06.08. 23:01:55
pomac 2024.06.08. 23:03:00
sogeking 2024.06.08. 23:05:38
Patria 2024.06.08. 23:18:13
pomac 2024.06.08. 23:21:56
Patria 2024.06.08. 23:24:32
GinaCsöcsePini 2024.06.08. 23:29:14
pomac 2024.06.08. 23:45:20
Robert Hunter 2024.06.08. 23:46:10
www.youtube.com/watch?v=nwsewSMWIas
pomac 2024.06.08. 23:46:27
GinaCsöcsePini 2024.06.08. 23:47:20
GinaCsöcsePini 2024.06.09. 00:08:15
De remélem a csaj elhagyja a picsába, mert nem érdemli meg !
Nem a lófaszt nem volt kémia Verával... ha bennmarad még 2 buli és kúrnak veszettül!
Na mindegy, se hírnév se csaj nem lesz neki.....
pomac 2024.06.09. 00:10:59
sogeking 2024.06.09. 00:30:53
pomac 2024.06.09. 01:02:35
LaciHogyVoltol 2024.06.09. 09:34:58
Egyébként is az @Angewomon-os videó óta tudjuk, hogy Dudunak jobb a segge mint Veráé. :D #nohomo komolyan engem férfi létemre felajzott az a videó...rendes rákívántam egy csípős csirkés Smack levesre :D :D :D
GinaCsöcsePini 2024.06.09. 10:39:51
GinaCsöcsePini 2024.06.09. 14:48:12
Vera aki nemlesz hétfőn, Reni meg aki lesz :D
Rájöttem megkúrnám mindkettőt.....
Orka meg olyan társfüggő mint a faszom!
(Nem ugyanabban az értelemben persze :D )
GinaCsöcsePini 2024.06.09. 16:17:52
Mi a gecinek erősködik akár Orkával kapcsolatban, nincs hozzá köze.
Persze ÉN is kimondom, hogy egy társfüggő szerencsétlen picsa,de nem basztatnám vele...
Faszom se akarja megváltoztatni...
Amúgy nem a legrosszabb Orkában, hanem a darálása és a vámpírsága
LaciHogyVoltol 2024.06.09. 17:43:51
GinaCsöcsePini 2024.06.09. 18:47:25
Fu Szekh Li 2024.06.09. 18:56:33
Itt lesz ma az igazi választás :D
Amúgy nekem Dudu semmilyen, Vera bóti csöcseire meg még kíváncsi lennék, szóval #TeamVera
Látom Éva polkája nagyot ment, szóval itt vannak az én kedvenc verzióim:
www.youtube.com/watch?v=IHSiWCqknTs&ab_channel=Al
www.youtube.com/watch?v=EaTISifHaeg&ab_channel=JonneJ%C3%A4rvel%C3%A4
www.youtube.com/watch?v=WMvpeYBnwTg&ab_channel=Bill.Zeebub
www.youtube.com/watch?v=CAyWN9ba9J8&ab_channel=TheKiffness
www.youtube.com/watch?v=PX5OARoNFpg&ab_channel=OtavaYo
sogeking 2024.06.09. 19:48:43
IAK feldolgozás :P
Robert Hunter 2024.06.09. 19:50:52
Fu Szekh Li 2024.06.09. 20:05:05
sogeking 2024.06.09. 20:07:08
Fu Szekh Li 2024.06.09. 20:09:07
Fu Szekh Li 2024.06.09. 20:46:20
sogeking 2024.06.09. 20:48:11
www.youtube.com/watch?v=0eVauFwBS4g
még mindig Ievan Polkka
sogeking 2024.06.09. 20:50:52
LaciHogyVoltol 2024.06.09. 21:04:45
LaciHogyVoltol 2024.06.09. 21:06:24
Remélem Verát szembesítik az álszentségével és lejátsszák neki a Csaszis reszelést ott a drága mama szeme láttára...
pomac 2024.06.09. 21:14:03
pomac 2024.06.09. 21:15:08
GinaCsöcsePini 2024.06.09. 21:18:05
pomac 2024.06.09. 21:19:36
GinaCsöcsePini 2024.06.09. 21:24:11
LaciHogyVoltol 2024.06.09. 21:46:17
Már csak Karácsony picsázza el Vitézyt és akkor elmondhatjuk, hogy ma este nyert az igazság...
sogeking 2024.06.09. 22:11:25
Patria 2024.06.09. 22:25:59
Patria 2024.06.09. 22:34:26
Patria 2024.06.09. 22:41:47
Frászkarika 2024.06.09. 22:48:58
Patria 2024.06.09. 22:57:31
Tracero 2024.06.09. 22:58:49
Szerintem, Vera menjen. vagy remélem, hogy ment, mert még mindig nem bírom megkülönböztetni Renitől :D
Frászkarika 2024.06.09. 23:15:18
War of colours 2024.06.09. 23:34:37
Patria 2024.06.09. 23:36:35
Duduról meg minden lepereg. Olyan nyugodtan reagal minden sértésre, amilyet meg nem lattam.
Robert Hunter 2024.06.09. 23:41:14
pomac 2024.06.09. 23:44:15
hú de nyal neki :DD
Tracero 2024.06.09. 23:50:47
Patria 2024.06.09. 23:52:45
War of colours 2024.06.10. 00:02:46
sogeking 2024.06.10. 10:28:15
malevil2050 2024.06.10. 10:52:54
Szinte soha nem írok ide politikai vagy ahhoz kapcsolódó dolgokat. Most azonban kivételt teszek. Visszajöttem szavazni, az ok egyszerű : talán elérjük majd azt amit a szélmalmok földjén már természetes. Ha mész az utcán (kihajolsz a mozdony ablakából) - az emberek rád mosolyognak és te peddig viszonzod. " Ki a TISZA vízét issza.... "
Eddig vaciláltam , de most már döndöttem, egyenlőre nem térek vissza , bár " Hunniában valami készül "
Szemináriumnak vége. Mindenkit csókoltatok!
sogeking 2024.06.10. 11:17:01
evacat 2024.06.10. 11:25:31
SZIGMA 2024.06.10. 12:14:56
Elvesztettük Csaszit, elvesztettük Verát, mi lesz most velünk?
War of colours 2024.06.10. 12:17:31
Reméljük elég lesz szűk két év, hogy leomoljon a monolit és mögötte ott legyenek a szőke nők nagy csö.... izé.... mosolyai ;)
@evacat: @sogeking: a mosoly mindenkiknek jár, a masinisztáknak, pókoknak, cicusoknak ;)
img.hvg.hu/Img/da658e97-86c0-40f3-acd3-b0a850f32c30/acdfbdb9-d02c-4ef7-ac3a-ccd1830b228e.jpg
hihi :D :D :D
GinaCsöcsePini 2024.06.10. 12:43:29
Amúgy volt vagy 6 papírom . Az elvem az volt hogy mindenütt rákerestem a fidess jelre, aláírtam hogy "gecik" és figyeltem hogy ne oda-ixeljek! :)
GinaCsöcsePini 2024.06.10. 12:47:16
De ez még lófasz, majd ha a jelzőtáblák szára már alig látszik az jól néz ki! Olyat láttam már többször.
Azt írják, hogy a Blaha mellett a templom ajtóra rá van rajzolva, hogy addig ért a csúcs, de azt még nem láttam élőben :)
GinaCsöcsePini 2024.06.10. 12:48:15
sogeking 2024.06.10. 12:52:26
ha gyorsan lemondom a + előfizetést, tudok venni egy ilyent:
www.aliexpress.com/item/1005006109799476.html?spm=a2g0o.home.pcJustForYou.19.650c76dbmnWYG7
War of colours 2024.06.10. 13:07:45
zsurpubi.hu/cikk/2826-nem-eleg-ijeszto-a-jelmezed-legyel--orban-halloweenkor-/
akkor megmarad az előfizetés ;)
pomac 2024.06.10. 13:16:01
War of colours 2024.06.10. 13:59:01
Patria 2024.06.10. 15:00:03
GinaCsöcsePini 2024.06.10. 16:23:24
Már szinte meg vagyok győzve a srácról is, de lesz ideje meggyőzni most már....
ÉS akkor vesszen mindenki (más) , mit bánon én ! :D
GinaCsöcsePini 2024.06.10. 16:24:01
Patria 2024.06.10. 16:41:44
www.reddit.com/r/VV12_/s/QoihBvb5b9
SZIGMA 2024.06.10. 17:44:27
War of colours 2024.06.10. 18:25:43
GinaCsöcsePini 2024.06.10. 18:42:02
Idézem őt: "De én már nem vagyok hülye" dehogynem vagy :)
Ettől persze még Orka picit se szimpatikusabb.
GinaCsöcsePini 2024.06.10. 18:42:30
GinaCsöcsePini 2024.06.10. 18:44:01
GinaCsöcsePini 2024.06.10. 18:44:56
pomac 2024.06.10. 18:45:36
Patria 2024.06.10. 18:51:26
GinaCsöcsePini 2024.06.10. 19:02:24
pomac 2024.06.10. 19:05:56
GinaCsöcsePini 2024.06.10. 19:13:56
Csicsi részegen lekurvázta Orkát és Orka ezen nyíg...
Orka persze darál vég nélkül... Ez a nő 30-35 éves korátol elviselhetetlen lesz....
MOst is persze csak a segge még valamit kompenzál :)
Akit érdekel zsigeri hugyozik a mosdóban premier plánban elengedett kézzel :D
GinaCsöcsePini 2024.06.10. 19:15:41
Csicsinek adog igazat: Én is lekurváznék és köcsög ribancoznék mindenkit az ágyamban ha iolyat találok akit nem hívtam oda !
GinaCsöcsePini 2024.06.10. 19:16:28
GinaCsöcsePini 2024.06.10. 19:19:44
pomac 2024.06.10. 19:24:05
Fu Szekh Li 2024.06.10. 19:41:01
Fu Szekh Li 2024.06.10. 20:03:22
GinaCsöcsePini 2024.06.10. 20:08:02
Hát ki a szar ez a valen ?
GinaCsöcsePini 2024.06.10. 20:08:51
GinaCsöcsePini 2024.06.10. 20:11:22
Komolyan ÉN mindenkit elküldeném a büdös picsába !
Mondom ezt úgy hogy utálom Orkát és szerintem is egy kapcsolatfüggő buta picsa és energiavámpír
Fu Szekh Li 2024.06.10. 20:16:26
Fu Szekh Li 2024.06.10. 20:45:00
pomac 2024.06.10. 20:50:25
Fu Szekh Li 2024.06.10. 20:51:39
pomac 2024.06.10. 20:54:26
pomac 2024.06.10. 20:57:33
sogeking 2024.06.10. 21:11:02
Már megint mit kell választani?
pomac 2024.06.10. 21:13:08
sogeking 2024.06.10. 21:17:14
Dudu, Valen alap, de Kikidi és Dzsigeri is gyanús
pomac 2024.06.10. 21:19:03
GinaCsöcsePini 2024.06.10. 21:23:18
sogeking 2024.06.10. 21:23:58
GinaCsöcsePini 2024.06.10. 21:30:31
Ruben az igazi faszi :)
sogeking 2024.06.10. 21:31:21
GinaCsöcsePini 2024.06.10. 21:32:16
Fu Szekh Li 2024.06.10. 21:39:02
pomac 2024.06.10. 21:47:28
Patria 2024.06.10. 22:50:10
GinaCsöcsePini 2024.06.10. 23:45:28
Istenem köszönöm, hogy megmentettél az ilyen nőktől ! ( Meg se érdemli a saját seggét! :)
GinaCsöcsePini 2024.06.10. 23:56:06
Most Reni van elélvezőben..... valahogyan kúrja Geri, de nem világos hova és merről...
Hopp váltás itt is maszatolgatnak valakik de nem látom kik... Lehet Orka és Dudu
VAgy Valen és Zsigeri :D D:
Mindjárt éjfél: baszÓra van :D
GinaCsöcsePini 2024.06.10. 23:59:36
Ők romantikusan kúrnak és finomabban
Közben Reniék végeztek és elmentek :D
K_Attila 2024.06.11. 00:17:11
sogeking 2024.06.11. 08:11:33
War of colours 2024.06.11. 13:17:28
kénytelen leszek megnézni, hogyan fajultak ideáig a dolgok...
GinaCsöcsePini 2024.06.11. 14:13:32
Elvileg Valent dobta, de igazából Valen hagyta lepattani, mert igazából leszarta az állandó nyünnyögését és nem akart/szeretett beszélgetni sem és lenni sem Orkával.
(farok ürítésre használta jószerével)
Dudu egy nyugisabb fazon, a haszon reményében ( evés ivás gondoskodás bennmaradás esetleg faszverés) ő letűri Orka állandó nyekergését, (közben alszogat) néha kedveskedik, de egyébként ő is leszarja, nem érdekli valójában.
Kikiditól távolodik, rá is tette tegnap a jelét Orkára !
LaciHogyVoltol 2024.06.11. 14:31:33
Egyelőre tetszik, hogy kicsit felkavarodott az állóvíz (értsd: a lábszárközépig-érő hónapos hígfos) a villában, Gerinek kifejezetten jót tesz, hogy nyíltan elhatárolódott Valentől, akinek a férfiasságát annyira bántja a Dudorka kamatyolás, hogy egyre vállalhatatlanabb kijelentéseket tesz: "Ő az én kis izém volt, legalább annyi lenne benne, hogy idejönne és megkérdezné..." lol, mit hogy szabad-e a "tulajdonával" játszani? :D
LaciHogyVoltol 2024.06.11. 14:35:25
LaciHogyVoltol 2024.06.11. 14:41:57
Dzsígeri továbbra is szórakoztató, de amint érdemleges kérdésekben kell megnyilvánulni (terhes nők, Vera-Csaszi, Dorka-Dudu kapcsolat) mindig iszonyatosan múlt századi, demagóg, hímsoviniszta gondolkodásmódot villant, így kizárásos alapon jelenleg nálam RENI a favorit, ő tök jól elevickél ott, főz-takarít a többiekre, így kiesik mindenki látóköréből, amíg azok egyesével kigolyózzák egymás közben pedig az egyetlen viszonylag vállalható hímmel kezelteti magát, szerintem ez egy egész vállalható játékvitel...miközben amúgy tök jó meglátásai vannak a többiekről meg az egész játékról úgy nagyvonalakban!
sogeking 2024.06.11. 20:15:47
sogeking 2024.06.11. 20:19:02
www.youtube.com/watch?v=5uIBcldXCzA
Robert Hunter 2024.06.11. 20:29:14
sogeking 2024.06.11. 20:39:16
www.youtube.com/watch?v=1ENQWfteQZ0
Robert Hunter 2024.06.11. 20:46:56
www.youtube.com/watch?v=_wCZOm0k8WQ
Fu Szekh Li 2024.06.11. 20:50:19
vv13vikcsii 2024.06.11. 20:55:59
m.youtube.com/watch?v=9rVKos-oGnQ&pp=ygUYTWFzaGxlIHNlYXNvbiAyIHBvcGVuaW5n
Fu Szekh Li 2024.06.11. 21:07:56
www.youtube.com/watch?v=eCB95WrqApk&ab_channel=Musikladen
sogeking 2024.06.11. 21:16:16
GinaCsöcsePini 2024.06.11. 21:17:10
@LaciHogyVoltol: Nagyon EKG! ahogy olvastalak többször volt "aha" élményem :)
Orka éppen Dudu faszát kezelgeti nagy átéléssel a takaró alatt...
Ilyen hülye lenne a lányom elsírnám magam....
Dudu meg szépen fogyatékosan elviseli :)
De a legrosszabb Orkában mégis a nyafogva darálás-kárálás órákon át (most éppen kussol)
Hajár Reni (aki (majd)nem Vera:) !
Most dudu háturul kúrná Orkát, de az nem akarja..... látszólag
GinaCsöcsePini 2024.06.11. 21:21:55
Fu Szekh Li 2024.06.11. 21:27:54
www.youtube.com/watch?v=HXLsMszmQpA&ab_channel=TheModernDayPirate
És még nézd meg ezt a részletet a Grease-ből:
www.youtube.com/watch?v=6qEPJ2wOU-o&ab_channel=MovieMusicalClip
Na kik játszanak ott?
sogeking 2024.06.11. 21:32:33
www.youtube.com/watch?v=aumW5e28xic
Fu Szekh Li 2024.06.11. 21:36:07
GinaCsöcsePini 2024.06.11. 21:42:33
Fu Szekh Li 2024.06.11. 21:49:43
Fu Szekh Li 2024.06.11. 21:51:27
www.youtube.com/watch?v=1D4ZC2N2E9g&ab_channel=MadFranko008
Robert Hunter 2024.06.11. 21:52:40
www.youtube.com/watch?v=d-diB65scQU
www.youtube.com/watch?v=zWaymcVmJ-A
www.youtube.com/watch?v=V1bFr2SWP1I
Robert Hunter 2024.06.11. 21:54:20
www.youtube.com/watch?v=AjnJDBHmN18&t=16s
www.youtube.com/watch?v=Bx51eegLTY8&t=45s
www.youtube.com/watch?v=EK_LN3XEcnw
www.youtube.com/watch?v=iEe_eraFWWs
XD
Robert Hunter 2024.06.11. 21:58:13
23:10 M4 Sport
Férfi NBIII-as labdarúgó bajnokság - osztályozó
Békéscsaba 1912 Előre - Opus Tigáz Tatabánya mérkőzés
XD
sogeking 2024.06.11. 22:09:35
www.youtube.com/watch?v=-wLLg7OkmIw&t=116s
hogy azért tudjál aludni :P
www.youtube.com/watch?v=MpMPkfOXP84
Fu Szekh Li 2024.06.11. 22:15:38
www.youtube.com/watch?v=YIQR_3TPtJw&ab_channel=lemonsqueezermunich
Na jóccak!
Patria 2024.06.11. 22:19:33
youtu.be/XDR247fmhnc?si=K5LZ8syRTI2eNz86
Patria 2024.06.11. 22:26:06
pomac 2024.06.11. 22:49:21
a szó amit keresel ádi az az alufólia , celofánnal még nem próbáltam ,de nem is akarom :D
obragon 2024.06.12. 08:47:43
Ugyanakkor Kikidit is elküldhetné már a retkes picsába valaki úgy rendesen, néha annyira idegesítő. Mondjuk szerintem Geri picsogása is kiakasztó.
Na gyorsan abbahagyom, mert csak ilyesmik jutnak eszembe az ápoltakról :D
SZIGMA 2024.06.12. 09:23:41
Erről a klasszikus vicc jutott eszembe:
Az alaszkai favágó nagy álma, hogy eljusson Las Vegasba. Dolgozik keményen, hogy összegyűjtse a pénzt. Öt év munka után látja, hogy ez még nem elég, még 5 évig nyomja, sokkal keményebben. A sok munka végül meghozza gyümölcsét, 10 év után végre elutazhat Vegasba. Bemegy az első kaszinóba és felteszi az összes pénzt a ruletten a pirosra. Feketét pörgetnek, az összes lóvé elúszott.
Emberünk legyint és ennyit mond: "Könnyen jött, könnyen ment."
:)
Valentől annyit vártam volna: "Az Úr adta, az Úr elvette."
K_Attila 2024.06.12. 11:38:45
K_Attila 2024.06.12. 11:39:46
K_Attila 2024.06.12. 11:45:38
SZIGMA 2024.06.12. 14:10:43
GinaCsöcsePini 2024.06.12. 15:17:03
Már azon voltam, hogy itthagyom a picsába a blogot, átment faszom hülye dalküldözgetőbe.....
De talán még van némi remény....
-----
Valen ázsiója azért esik... érzi ő is, Kikidi is, Orka is ÉS lassan előjön a tényleges énje ahogy Tracero szerette volna (még amikor létezett ős is :( )
Ha kihívja Ádi szerintem megnyerheti ellene...
Robert Hunter 2024.06.12. 17:24:37
Akkora bukta volt az a sumák 2 milla elfogadás és még el is tolta a hülyéje.
Ha nem jár el a szája ki sem derült volna, hogy a közösből le akart nyelni két milliót. Pláne, ha még az is kiderülne a többiek számára, hogy Ádi nem fogadta el az 1 milliót, míg ez a kapzsi alak igen.
War of colours 2024.06.12. 17:28:49
elkezdtelek behozni titeket, és megnézni a régi öfiket, de Dorka nyávogása megőrjít...hogy bírjátok ezt hetek óta??!?!?!?!?
Robert Hunter 2024.06.12. 17:28:55
Robert Hunter 2024.06.12. 17:38:14
XD
Szerintem egyébként úgy fogják irányítani ezeket a pénzosztásokat/vesztéseket, hogy a győztes nyeremény nagyjából az eredeti 36 milla körül legyen.
GinaCsöcsePini 2024.06.12. 19:41:05
Pedig deréktól lefelé az egyik legjobb csaj, beszélő seggel.... de már az se segít :(
Reni nem lenne már impotens lennék :(
Patria 2024.06.12. 19:56:20
Patria 2024.06.12. 19:59:24
pomac 2024.06.12. 20:16:13
evacat 2024.06.12. 20:24:22
mi lesz, ha elindul a foci a hét végén, hogyan fogja birni a rendszer.
De azért ez már a tiszta égésnél több azért, mert mi fizetünk érte, ők meg szarnak bele.
evacat 2024.06.12. 20:29:27
pomac 2024.06.12. 20:47:21
pomac 2024.06.12. 20:48:08
pomac 2024.06.12. 21:05:23
evacat 2024.06.12. 21:06:41
pomac 2024.06.12. 21:11:56
Patria 2024.06.12. 22:08:46
evacat 2024.06.12. 22:14:54
A redditen és a fb-on nap közben folyamatosan kitárgyalják az eseményeket, ha történik
bármi emlitésre méltó, igy az esti összefoglaló ugyanazt hozza le, amit már egy nappal
ezelőtt olvastam.
Kommentelésről is leszoktam nagyjából, mert nem akartam belerontani a tizórások
műszakjába.
Ez a mostani vv rákfenéje, az időbeni széttörtség, nem tudjuk megvitatni a történéseket,
merr vagy spoiler, vagy már elmult.
pomac 2024.06.12. 22:21:23
GinaCsöcsePini 2024.06.12. 22:22:56
Én ma minden öfi-ről lemaradtam :)
MA VOLT KIHÍVÁS ? KI LETT A KIHÍVÓ ?
evacat 2024.06.12. 22:25:05
csak a mezzot és a discoveryt nézem/ , de arra most tökéletesek, hogy a történések
lényegét megtudd tiz perc alatt.
evacat 2024.06.12. 22:26:45
mert egy hónapja minden este elhangzik - Valen
Patria 2024.06.12. 22:30:40
Patria 2024.06.12. 22:32:36
GinaCsöcsePini 2024.06.12. 22:42:59
@Patria: Én imádom ! Mármint a humorodat :)
Kikidit utálom mintaszart !
Patria 2024.06.12. 23:00:19
Itt a jelenlegi listam:
Ádi - még mindig azt gondolom, hogy van eretem a szemeben
Reni - hasonló mint Ádi, egyre jobban nyílik ki
Zsigeri - szeretem a zsigeri beszólasait, de nem szerezem, a gondolkodását az emberi kapcsolatokrol
Ruben - csodabogar
Geri - egyszerű, de szimpi, hogy mindenkiről gondoskodik, hogy ne essen baja
Dudu - szimpi, hogy lepereg róla minden, és megúszott eddig mindent, valamit megis jól csinal
Giada - nagy a pofaja, idegesítő is, de neki is vannak jó meglatasai
Dorka - kurvara idegesít, OSTOBA
Valen - viszket tőle a tenyerem, kurvara idegesít a szenteskedes, alsagosság, ordítva bömbölés
Kikidi - hasonló mint Valen, de valahogy most jobban bassza az idegrendszerem
Patria 2024.06.12. 23:11:02
evacat 2024.06.12. 23:18:43
Most látom a kommentedből, hogy a coolon még csak most adják Ádi választását,
én meg meg vagyok keveredve mint vasorrú bába a mágneses viharban, mert nem
tudom követni, hogy mi az amit csak a pluszon adnak és mi az amit a coolon is,
ezért simán elkotyogtam Pininek, kit választott Ádám, mert az már ugysincs benne az
összefoglalóban..
Na ez a baj most. Holnap már arra a kérdésre se merek válaszolni, hogy milyen nap van.
Patria 2024.06.12. 23:20:50
GinaCsöcsePini 2024.06.12. 23:28:37
Reni - eléggé normális minden téren és iszonyú jó a segge :)
Geri - egyszerű, de szimpi, hogy mindenkiről gondoskodik, hogy ne essen baja
Ruben - csodabogar kis fogyis,de rendes gyerek
Ádi - agyilag nem tudom, de nincsenek rossz érzéseim ha látom
Dudu - szimpi, hogy lepereg róla minden, és megúszott eddig mindent, valamit megis jól csinal
Giada - nagy a pofaja, idegesítő is, de neki is vannak jó meglatasai. Olyan HÓFEHÉR szerű (ha láttad) élőben játszhatná a szerepet :D
Zsigeri - nem szeretem, de jók a zsigeri beszólasai, és nem szeretem, a gondolkodását az emberi kapcsolatokrol
Dorka - kurvara idegesít, OSTOBA, energiavámpír, kapcsolatfüggő és az se segít, hogy nagyon jó a segge!
Kikidi - okoskodó, idegesítő ripacs fasz ráadásul nagy plusszból indult nálam
Valen - viszket tőle a tenyerem, kurvara idegesít a szenteskedes, alsagosság, ordítva bömbölés EKG!
Patria 2024.06.12. 23:41:19
Ruben olyan mint egy kiskecske. Tök aranyos, fura a szeme, vicces ahogy eldől mikor megijed, de itthonra nem kene.
GinaCsöcsePini 2024.06.12. 23:47:39
Kinn beszélgetnek amit bentről mutatnak és SEMMI SE HALLANI! már vagy 10-15 perce
Elmennek ezek a bordás kurva anyjukba... ÉS MÉG FIZTEK IS ÉRTA !
Fermina Daza 0413 2024.06.13. 06:39:23
@Patria: Fullos EKG
Őszintén remélem hogy kiesik Valen, és szerintem ha ő kiesik a dinamika úgy fogja hozni hogy Dudut vagy Kikidit fogják a nézők utálni, legalábbis a reddit alapján
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.06.13. 07:29:19
A top 3 szerintem: Ádi, Gerinc, Zsiguli.
evacat 2024.06.13. 08:31:04
A "gazdag" választékból Ádámot választanám, de van egy olyan érzésem, hogy ő el fogja
cseszni valamikor, valamivel. Egyébként is nagyon egyedül van, márpedig az ilyen játékos
támadható falkában, ha épp valakit ki kell lökni maguk helyett.
Gerinc jó gyerek, de annyira buta, hogy saját magát fogja valami marhasággal kilökni.
Valamiért Zsigulira tippelek. Tahó, furcsa nézetei vannak, de magához való esze is van.
Márpedig ebben a csapatban abban nem sokan duskálnak.
SZIGMA 2024.06.13. 10:24:54
Vajon Csilla Vinni Fogja Valamire?
Vigyázz Csilla, Vanda Fog Váltani!
Vasárnap Csak Virslit Főztem Vacsorára
Vera Csöcsei Valóban Formásak Voltak
Valóságos Csoda, Végre Félidőben Vagyunk!
Vajon Cseresznyét Vagy Földiepret Vegyek?
LaciHogyVoltol 2024.06.13. 10:48:00
GinaCsöcsePini 2024.06.13. 11:02:25
Kicsit néha sajnálom is ,mert igyekszik szegénykém, de sajnos tehetségtelen.
El kell ismernem hogy bár soxor irritál De PP-nek van ehhez tehetsége ( vagy lett rutinja)
Egyébként kinézetre mint nő nekem teljesen bejön bevallom!
Csakhát már öregszem és a megszólalás és viselkedés is kell a libidómhoz :(
GinaCsöcsePini 2024.06.13. 11:03:18
GinaCsöcsePini 2024.06.13. 11:04:09
LaciHogyVoltol 2024.06.13. 11:51:56
GinaCsöcsePini 2024.06.13. 11:59:00
GinaCsöcsePini 2024.06.13. 12:03:22
Most megyek és rászavazok Valenre maradni! :)
Mert valóban NEKEM (mint nézőnek) az a lényeg hogy fortyogjon a mocsár !
War of colours 2024.06.13. 12:46:15
Hálása mondom néked, az Úr legyen veled és az érveléseddel! (remegő szájú, könnyek nélkül gusztustalanul bőgő emoji)
cdn.rtl.hu/fc/00/image_3ee52a79d382a96b349023e25a82?size=w960
:D :D :D
War of colours 2024.06.13. 12:48:22
Utállak... :D :D :D
War of colours 2024.06.13. 12:48:56
K_Attila 2024.06.13. 13:55:19
GinaCsöcsePini 2024.06.13. 14:05:35
Kedves dolog, de eddig EGY olyan cucc nem volt ami megfelelt volna a csajnak :D :D
OK Csicsi nem könnyű eset, de kapott egy téli pulcsit és egy kurvanagy melegítőt :D
HA ez a csaj lefogyna és nem szopná a kurvanagy ujját hanem felrakna egy fogszabályzót még lehetne belőle valami.... De mindenekelőtt egy picit fogyis kislány ez még
GinaCsöcsePini 2024.06.13. 14:18:33
VCSVFV:
Vallási Csaló Valen Faszom Verjem bele !
Villa Császárai Vagytok Főleg Valen !
Villogó Csöcsök Vibráló Faszok Világa
VasCSőVel FaszVerés
LaciHogyVoltol 2024.06.13. 15:15:16
"Nem pénz kérdés a boldogság,
a pénz vagy van, vagy nincs.
De egy láthatatlan kincs többet ér,
szeretet, ez a kincs nem fogy el, ne félj!
Ez nyitja fel a rég bezárt gyanakvó szíveket,
mosollyal ez fizet könnyekért.
Áradj szent varázs,
hős lesz a gyáva és a törpe, óriás!
Aki nem szeret,
szürkére festi életét a megszokás.
Megmenthető a Nagyvilág,
ha árad szerteszét
a szeretet, melyből sosincs elég!"
SZIGMA 2024.06.13. 15:32:27
Vagy : Írj egy történetet az egyik villalakó bőrébe bújva. A tér és idő meg a dimenziók vagy történeti hűség ne korlátozzon, ha Alekosz vagy Batman dobja fel a sztorit, akkor hajrá
Pl.:
- lehetsz Dzsígeri matróz, aki a Titanicon volt szolgálatban ,hogy figyelje a jéghegyeket. Időben meg is látta, csak pont leszarta. A többit tudjuk....
- Ádi van Kenobi megküzd Darth Valennel
- Ruben belevág a falusi turizmusba és Bates-motel néven nyit fogadót a Négyszögletű Kerek erdőben
- Dudu egy smackleves márka reklámarca lett és nemzetközi karrierjével többet keresett mint a műsor győztese
War of colours 2024.06.13. 16:05:21
@GinaCsöcsePini: hogy is mondjam csak, némileg téma orientiált a nevezésed XD :)
LaciHogyVoltol 2024.06.13. 17:47:13
evacat 2024.06.13. 20:23:38
összefoglaló.
Disznóság.
K_Attila 2024.06.13. 21:06:01
Jó, csak vicc volt.
Patria 2024.06.13. 21:23:02
@SZIGMA: a star warst es a bates motelt megírhatnad, ha mar felcsigaztal vele :)
Patria 2024.06.13. 21:30:18
Patria 2024.06.13. 21:37:53
pomac 2024.06.13. 21:42:37
evacat 2024.06.13. 22:04:05
Frászkarika 2024.06.13. 22:07:49
Amúgy jó estét öfisek! Ezek szerint ma utoljára a Coolon. Lehet el kéne mennem a netkábel boltba, hogy legyen mit a tévébe dugni, különben én is elkopok...
Frászkarika 2024.06.13. 22:24:50
A mai napig nem értem, hogy miért a nappaliban van a susnya. Ha kiraknák az erkélyre, lehetne bent is dugni.
pomac 2024.06.13. 22:26:07
evacat 2024.06.13. 22:35:38
evacat 2024.06.13. 22:44:05
pomac 2024.06.13. 22:47:37
pomac 2024.06.13. 22:48:50
K_Attila 2024.06.13. 22:55:30
GinaCsöcsePini 2024.06.13. 23:31:09
Pedig állítólag a technika is fejlődött azóta...
GinaCsöcsePini 2024.06.13. 23:35:11
----------
Orka azon nyafog hogy Dudu nagyon kedves másfelöl elgondolkodik, hogy Dudu azt mondta, hogy eddig vékony női voltak mind....
Egyébként Dudu érti Orka nyelvét... jól játszik! (egyébként Dudu valószínűleg nem annyira mocsár )
SZIGMA 2024.06.14. 08:19:40
(fun fact: Darth Vader mellkasán is héber karakterek vannak, mint Valenén)
A Bates-motel csak egy kósza ötlet volt, Ruben láttán mindig elfog valami igen nyugtalanító érzés...
K_Attila 2024.06.14. 09:35:16
SZIGMA 2024.06.14. 09:56:11
Én úgy értelmeztem, hogy Waldorf-óvodás és az iskolaérettségi tesztre készül...
GinaCsöcsePini 2024.06.14. 10:04:16
Eddig valahogy ez nem tűnt fel. Najóvan, akkor ő is csak nyaktól lefele érdekel !
K_Attila 2024.06.14. 10:42:18
GinaCsöcsePini 2024.06.14. 11:09:32
GinaCsöcsePini 2024.06.14. 11:13:09
LaciHogyVoltol 2024.06.14. 11:17:05
Csilla megemlítette, hogy Dorka megfejtette a VCSVFV-t, valaki elkapta az élőben, hogy mi volt, engem már nagyon érdekel...
GinaCsöcsePini 2024.06.14. 11:22:20
GinaCsöcsePini 2024.06.14. 11:22:55
GinaCsöcsePini 2024.06.14. 11:23:43
GinaCsöcsePini 2024.06.14. 11:24:28
GinaCsöcsePini 2024.06.14. 11:25:16
GinaCsöcsePini 2024.06.14. 11:26:45
LaciHogyVoltol 2024.06.14. 11:29:36
GinaCsöcsePini 2024.06.14. 11:30:36
Na majd Valen elbassza.... (rosszindulatú vagyok)
LaciHogyVoltol 2024.06.14. 11:32:47
GinaCsöcsePini 2024.06.14. 11:33:19
GinaCsöcsePini 2024.06.14. 11:34:27
GinaCsöcsePini 2024.06.14. 11:36:41
Érdekes módon Stohl -nak rögtön ment a műsorvezetés.... (függetlenül hogy szerették vagy sem)
War of colours 2024.06.14. 11:42:25
@GinaCsöcsePini: Reni az elejétől rühelli Valent, én pedig ezért IS szeretem Renit. :D :D
Annak a lánynak megvan a magához való esze, az a jó értelemben vett józan paraszti esze. ÉS én azt nagyon szeretem. Nekem egy bajom vele, és Hipófej. Szerintem, Reni jobbat érdemel(ne). Bocsi azoktól , akik kedvelik, nekem sajnos túl "focista" . Bár azt elismerem, hogy a szíve a helyén van.
Hajrá Reni!
K_Attila 2024.06.14. 11:55:16
K_Attila 2024.06.14. 11:58:43
LaciHogyVoltol 2024.06.14. 12:26:56
SZIGMA 2024.06.14. 12:43:49
Na, azt én is szeretném végre megtudni.
Nem azért, mert érdekel, csak kíváncsi vagyok, Dorka hogy a f@szomba lenne már okosabb, mint én. :)
GinaCsöcsePini 2024.06.14. 13:00:42
pomac 2024.06.14. 13:22:49
nagyon kreatív...
pomac 2024.06.14. 13:23:20
LaciHogyVoltol 2024.06.14. 13:49:40
pomac 2024.06.14. 13:56:18
SZIGMA 2024.06.14. 14:23:36
(Tisztelt (?) RTL!
A Való Világ kreatív teamjét azonnali hatállyal elbocsátani, a Skynetet vagy nem tudom milyen mesterséges intelligenciát használtak, azt meg azonnal bezúzni. Tényleg nincs egy kontrollcsoport, akik nem isznak, nem kábítóznak és 3-nál több agysejtjük van? (egyénenként, nem összesen)
Értem én, hogy a villalakók nem Nobel-díj várományosok, de ennél azért többet vártam volna. Szóismétlés a rövidítésben, azosztigen, gratulálok!)
War of colours 2024.06.14. 14:33:01
LaciHogyVoltol 2024.06.14. 14:54:55
Valen hallott (!) már olyan országról, hogy KualU Lumpur és szerinte a Korea-t magyar is (!) C-vel írjuk...Csicsi szerint California és Kuba is város...
Patria 2024.06.14. 16:25:48
GinaCsöcsePini 2024.06.14. 17:24:37
De a Csilla eddig eléggé hozta a formát, de ma a verseny levezetésekor nem volt nála!
Most meg Ádi nyert valami féllábon állásban, de Valennek mindenféle láncokkal meg szir -szarral kellett állnia. MEg görögdinnye a hóna alatt.
Ádi abszolut nyugodt szinte tuja.... Téényleg ÁDI tuja szerintetek ?
(Persze értelmetlen feladat volt, de ezt mondanom sem kell:)
Robert Hunter 2024.06.14. 19:28:42
@K_Attila: egyetértek. :)
És ha már kutya, akkor kutya-jellegű eb legyen. :)
evacat 2024.06.14. 20:08:15
Gerinek tetszenek a milfek, dughat velük, de küldjön neki róla képeket.
pomac 2024.06.14. 20:25:50
Robert Hunter 2024.06.14. 20:37:51
Lehet élőben nézni a német - skót EB meccset. :)
Frászkarika 2024.06.14. 21:27:55
Voltam LAN-kábel boltban. Ha a tévébe dugom és arról veszi a netet, továbbra is laggol az élő. :(
pomac 2024.06.14. 23:29:15
GinaCsöcsePini 2024.06.14. 23:56:55
index.hu/mindekozben/poszt/2024/06/14/vv-csaszit-lekoppintotta-a-baratnoje-amiert-megcsalta-vv-veraval-sajnos-ezt-nagyon-elrontottam-/
GinaCsöcsePini 2024.06.15. 13:20:08
Baszd meg kurva, már most is kibaszott terhes vagy húzzál a picsába ! Ejtsen téged teherbe egy horda kancigány, azt azoktól kérjél ajándékot !
GinaCsöcsePini 2024.06.15. 13:21:17
Robert Hunter 2024.06.15. 14:35:42
15:00 Magyarország - Svájc
pomac 2024.06.15. 14:38:48
War of colours 2024.06.15. 15:23:45
Vajon a méltóságos asszony "csak a gyermeket" nyújtja cserébe vagy esetleg van neki is valami verhetetlen ajánlata??!!?
GinaCsöcsePini 2024.06.15. 15:50:00
Robert Hunter 2024.06.15. 16:57:29
GinaCsöcsePini 2024.06.15. 16:58:24
Robert Hunter 2024.06.15. 17:55:17
Robert Hunter 2024.06.15. 18:13:38
GinaCsöcsePini 2024.06.15. 22:46:24
Közben szegény horvátok is kaptak 3-t ! :(
K_Attila 2024.06.15. 23:21:25
GinaCsöcsePini 2024.06.15. 23:26:35
War of colours 2024.06.16. 09:37:20
Robert Hunter 2024.06.16. 15:52:34
War of colours 2024.06.16. 16:18:20
Robert Hunter 2024.06.16. 19:31:56
Fu Szekh Li 2024.06.16. 20:18:54
Fermina Daza 0413 2024.06.16. 20:19:56
Kezd Geri kiesni nálam a kosárból, buta, meg annyira nem szimpi hogy ott a hálóban dugnal. de a lábai annyira szépek! :D
Csak így nincs kedvencem sajnos
Szerintetek ki megy ma vissza?
Fu Szekh Li 2024.06.16. 20:21:39
Fermina Daza 0413 2024.06.16. 20:38:10
Fu Szekh Li 2024.06.16. 20:57:28
pomac 2024.06.16. 20:58:40
LaciHogyVoltol 2024.06.16. 21:03:51
Valen azt mondta Dudunak, hogy lehet elviszi még őt (mármint Dudu Valent) a Hitgyülekezetéhez...no comment, akármennyire neki volt igaza Verával szemben, hogy ki-kit alázott meg (értsd: Vera magát és senki mást) utólag szégyellem, hogy rá szavaztam.
Egyébként röhej, hogy 40 napnál már felező, én már a 100 napos évadokat is röhejesnek tartottam, főleg amikor taknyuk-nyáluk összegoly a síráskor, hogy mennyire hiányzik a család...basszus, aki mondjuk külföldön dolgozik sokkal többet tölt távol állandóan...annyit féllábon árva ki kellene bírni...de egyébként az a közel 40 Misi ilyen rövid játékidő alatt már tényleg kimagaslóan jó díjazás...
LaciHogyVoltol 2024.06.16. 21:04:27
Fu Szekh Li 2024.06.16. 21:04:51
sogeking 2024.06.16. 21:06:59
evacat 2024.06.16. 21:08:45
Vagy, ha igen, akkor velem nagy baj van.
/s nem vagyok oda Ádiért sem, sok-sok okból, de akkor is/
Fu Szekh Li 2024.06.16. 21:11:04
War of colours 2024.06.16. 21:14:54
Ah...pfej....
Fu Szekh Li 2024.06.16. 21:14:57
LaciHogyVoltol 2024.06.16. 21:15:30
LaciHogyVoltol 2024.06.16. 21:16:54
evacat 2024.06.16. 21:17:51
Pedig valásos sem vagyok. De arra a nyakra nem valóé
Fermina Daza 0413 2024.06.16. 21:18:29
pomac 2024.06.16. 21:21:19
Fu Szekh Li 2024.06.16. 21:21:46
War of colours 2024.06.16. 21:21:54
.
War of colours 2024.06.16. 21:22:35
LaciHogyVoltol 2024.06.16. 21:22:59
Kedves Valen, megosztó akkor lennél, ha kb. ugyanannyian szeretnek, mint utálnak, ez az eredmény pont nem ezt mutatja, ezt úgy hívják, hogy mindenki rühell, mint a szart :D
evacat 2024.06.16. 21:23:25
War of colours 2024.06.16. 21:24:26
War of colours 2024.06.16. 21:26:16
evacat 2024.06.16. 21:27:27
amibe saját magát ásta?
Ezek tényleg ugy gondolják, hogy ők most már valakik?
Valahol olvastam, hogy beszéltek róla, hogy most már biztosan 80-100 ezer követőjük van,
ahelyett ami a vlóságban állitólag 10 ezer körüli /nem néztem utána/
LaciHogyVoltol 2024.06.16. 21:28:55
pomac 2024.06.16. 21:30:39
evacat 2024.06.16. 21:32:08
pomac 2024.06.16. 21:34:02
evacat 2024.06.16. 21:34:13
Fu Szekh Li 2024.06.16. 21:34:18
LaciHogyVoltol 2024.06.16. 21:34:57
Kikidí - 9148
Valen - 8843
Dorka - 8235
Geri - 7866
Reni - 5625
Dzsígeri - 5527
Giada - 4394
Dudu - 3305
Ádi - 3208
Ruben - 1216
Innen is látni, hogy a social media annyira nem mérvadó, mert ha az lenne, akkor az eredménynek kb. fordítva kellett volna lennie...
gazo 2024.06.16. 21:35:32
Nem lehetne be küldeni mondjuk egy Kárszeg papít vagy valakit hogy legyen valami ?
pomac 2024.06.16. 21:36:03
LaciHogyVoltol 2024.06.16. 21:36:26
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.06.16. 21:37:19
LaciHogyVoltol 2024.06.16. 21:39:01
LaciHogyVoltol 2024.06.16. 21:39:44
War of colours 2024.06.16. 21:53:19
Csakviccvót! Szeri van. :)
Bekapcsoltad az élőt? Leült a hangulat ... Fura...
War of colours 2024.06.16. 21:55:18
Jó kontrasztja Dorkának... És egyébként Csicsinek is, csak nála más okokból.. XD
Patria 2024.06.16. 22:03:22
LaciHogyVoltol 2024.06.16. 22:03:41
Dorka kérdezi a konyhában Renitől, hogy miben van kevesebb kalória, mert nem akar tovább hízni: a TúróRudiban vagy a csokis müzliszeletben...Reni az utóbbira szavaz (amiben én amúgy nem vagyok biztos), de a fején látszik a véleménye, ami egyezik az enyémmel, mi szerit baszd meg Dorka, ha nem akarsz hízni ne tömd a pofád este fél 10-kor semmivel... :D
Közben amúgy Reni egy számomra értelmezhetetlen szendvicset készít, ha jól értem Gerinek: eléggé odakozmált pirítósra kent vajkrémet, amit jó vastagon rétegzett meg sonkával, majd téliszalámival (nekem ez a kettő a vagy-vagy kategória, valahogy fejben nem megy össze a kettő), aztán nyom rá egy déltubus ketchup-ot (ami nekem szinté nem szendvicsre való, maximum francia melegszendvicsre, de semmi másra, a ketchup virslihez meg sültkrumplihoz megy nekem csak), majd ugyanennyi majonézt (ami nekem szintén csak uborkás vagy főtt tojás szendvicshez társítható), majd erre pakolta rá az előre szeletelt cheddar szeleteket...hát valahogy ez nekem a nem enném meg kategória :D Plusz amúgy valami zöldséget tehetett volna már rá, ha személyi edző :D :D :D
War of colours 2024.06.16. 22:32:33
Mint akit pofán vertek egy péklapáttal...
De azóta rebootolt. ;)
Patria 2024.06.16. 22:38:19
pomac 2024.06.16. 22:56:25
Patria 2024.06.16. 22:57:20
GinaCsöcsePini 2024.06.17. 00:18:21
Szerinted is WOC ? :)
obragon 2024.06.17. 08:16:15
De az a baj hogy lassan már utálni sem lehet senkit, annyira érdektelenek. Hiába a próbálkozások a pénzes játékokkal, valószínűleg tudják, hogy szinten fogják őket tartani, ezért semmilyen feszkót nem generál. Ahogy a pénzrablós dolog sem jött be, annyira bénék voltak benne, hogy a szerkik is érezték, hogy értelmetlen.
Apropó, eszembe jutott hogy Dudu kire hasonlít.
ibb.co/5jdJFjw
SZIGMA 2024.06.17. 08:36:41
Amúgy az hogy van, hogy Szent(esi) Valen 2 személytől is elbúcsúzhatott?
PDP, miért nem b@sztál oda? Tartsál már rendet, Te vagy a legprofibb műsorvezető a VV12-ben!
GinaCsöcsePini 2024.06.17. 08:39:10
De az alapanyag valahogy nem alkalmas a "próbatételekre".
Lehet a két műfaj nem megy együtt.
Én Reninek szurkolok, de csak neki! (Geri bántóan buta bárha jószívű)
A másik, hogy olyanokat nem válogatnék be, akik olyanokat mondanak, hogy neki nem igazán kell a pénz stb.
A puszta "hírnévért" ne mehessen be senki! Hiszen a lényege hogy csak egy maradhat aki mindent visz!
GinaCsöcsePini 2024.06.17. 08:41:24
Rájöttem Orka arca olyan szemből mint a delfineké ! .:)
Ó friss tanár van! Hát hol az öreg ? Nyugdíjba ment szegényem...
GinaCsöcsePini 2024.06.17. 08:42:22
GinaCsöcsePini 2024.06.17. 08:48:12
GinaCsöcsePini 2024.06.17. 09:01:19
De legalább 3 féleképpen érthető lett! ( ahogy felolvasta)
obragon 2024.06.17. 09:05:53
evacat 2024.06.17. 09:07:48
Hát nincs magasan a léc, de nemcsak a vv-ben, hanem egész az rtl-en
LaciHogyVoltol 2024.06.17. 09:33:23
SZIGMA 2024.06.17. 09:39:54
Csillához képest bárki profinak tűnik. Azért írtam, mert biztos olvassa a blogot PDP is és hadd érezze, hogy mi megbecsüljük.
PDP: Professzionálisan Dolgozó Porondmester
LaciHogyVoltol 2024.06.17. 09:42:28
LaciHogyVoltol 2024.06.17. 10:17:53
War of colours 2024.06.17. 12:17:34
Ha a fogyasszuk le WoC-t kommandó küldött, meg kell mondjam, jó volt az "entrée" :D :D :D
@GinaCsöcsePini: ah olyan fájdalmasan buta ez a Hipofej... :D :D Egyszer, mikor fiatal és bohó voltam, "egészségügyi és mentális kezelés" céljából randizgattam egy hozzá hasonló nem túl magasan kvalifikált, ámde piszok jóképű és nagyon jó testű biztonsági őrrel.
Hát hogy is mondjam... nem vagyok egy agytröszt én sem, de többé nem követtem el ezt a hibát :D :D :D
LaciHogyVoltol 2024.06.17. 14:09:53
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.06.17. 16:21:52
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.06.17. 16:22:52
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.06.17. 16:49:41
GinaCsöcsePini 2024.06.17. 16:50:39
GinaCsöcsePini 2024.06.17. 23:40:37
SZIGMA 2024.06.18. 06:52:25
Patria kedvéért elkészült a Star wars-os írás
Villa(lova)gok háborúja
Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban a Birodalom gonosz erői minden eszközzel igyekeztek leigázni az Univerzumot, hogy aztán a teljes árú streaminggel taszítsák rabszolgasorba a humanoidokat és droidokat. Persze ehhez a Lázadók néven megalakult ellenállásnak is volt pár szava, lépten-nyomon telibeverték az ördögi TERV-et. Szervezetlenségük és csekély anyagi eszközeik dacára igen súlyos csapásokat mértek a hódítókra. Egy beépített (mellimplantátumú) ügynöküknek köszönhetően megbukott a császár, vagy ahogy ők hívták, Csaszi. Mondhatni komoly Veraseggel távozott…
De a Birodalom nem adta fel, a csillagrendszer egy eldugott pontján készültek az újabb, mindent elsöprő csapásra. Na, nem a Tejúton, hanem a Nagytétényi úton lévő KampóNa bázison. A Lázadók kémei szerint egy minden eddiginél pusztítóbb fegyver készül, a HalálCsilla, amely a beszéd idióta hangsúlyozása által képes súlyos károkat okozni bármilyen létforma idegrendszerében, az infrastruktúrában viszont nem tesz kárt. A fegyver fejlesztése előrehaladott állapotban van, erről a bázis melletti Magyar Űrhajó és Csillagromboló Összeszerelő Csarnok (röv.: MŰCsÖCs) Kft. hangárjának tetején kikandikáló kupola árulkodik. A fegyvert meg kell semmisíteni mielőtt elkészül, ez most az elsődleges prioritás! És erre a feladatra a legjobb embert kell küldeni!
Vagyis csak a második legjobbat, mert a legeslegjobbat, SZIGMA van Kenobit nem sikerült elérni Freemail-en, hiába ugatják neki többszáz éve, hogy váltson már valami használhatóbbra. Így hát Ádi van Kenobira várt a feladat, hogy leszámoljon Darth Valennel és megakadályozza a HalálCsilla elkészültét.
Mindketten tudták, hogy egyszer meg kell küzdeniük, régóta készültek a végső összecsapásra, amelyből csak egy kerülhet ki győztesen, aki talán mindent visz. Érezték egymás egyre erősödő jelenlétét, így Ádi van Kenobi nem is nagyon erőlködött az álcázással, ahogy a HalálCsilla folyosóin téblábolt a hidegfúziós hangsúlyrandomizáló vakergenerátor vezérlőjét keresve.
A folyosó félhomályából egy rémisztő, sötét alak tűnt fel Ádi van Kenobi előtt. A fekete ingnél és a fekete stricisapkánál csak a lelke volt sötétebb a Shit-lovag Darth Valennek, bármennyire is próbálta mézes-mázas hitgyülis maszlaggal palástolni, az értelmes létformákat nem tudta megtéveszteni.
- “Végre találkoztunk, Ádi van Kenobi! Hetek óta ez a párbaj a beszédtéma a galaxisban, nem hittem, hogy lesz merszed idejönni. Az Úr velem van, semmi esélyed!”- hörögte a sötét lovag.
- “Szükséged is lesz az Úr segítségére, Darth Valen, mert egyedül nem tudsz legyőzni, jól felkészültem.”- replikázott Ádi van Kenobi, pedig a barna, kapucnis fürdőköpeny alatt a szíve úgy kalapált, mint a k..vaélet. Mondjuk az inkább az Alderaanin energiaital miatt volt, amit a Lázadók legnagyobb szponzora osztogat irgalmatlan mennyiségben, ezek a hülyék meg úgy vedelik mint a vizet.
- “Én úgy hallottam, nem sokat edzettél, Dzsabbával süttettétek a hasatokat a napon.”
- “Mindig sejtettem, hogy Qki D2 neked kémkedik. Napelemes vagyok, az udvaron fekve töltődtem fel. Tudod, megújuló energiaforrások, EU-támogatás, mindig naprakészen, höhöhőőő…”
- “Akkor ahogy a kezdő sebész mondaná: Vágjunk bele!”- kiáltja Darth Valen és hirtelen mozdulattal Ádi felé sújt a Jeti-lovagok rendszeresített fegyverével, a fénypartvissal.
Ádi van Kenobi nem hiába döglött naphosszat, reflexei kiélesedtek, pihent izmaival villámgyorsan kitért az egyébként tuti halálos csapás útjából és aktiválta saját fénypartvisát, amelyen apró kis kijelző tudatta a 100%-os töltöttségi szintet. Darth Valen meglepődött: Ilyenkor mi a f@sz van?- kérdezte magában, általában egy csapással intézi el az ilyen kis nyikhajokat.
SZIGMA 2024.06.18. 06:54:22
- “De hát hogy a pics@ba?!? Ennyire nem lehetsz jó!”
- “Bekövettem SZIGMÁ-t Instán, oda feltöltött pár videót a legtitkosabb Jeti-technikáiról, meg elvégeztem egy 2-es szintű Villamester képzést, OKJ-n. És persze megtanultam láthatatlanná válni, kérdezd csak meg a nézőket, hetekig nem láttak a képernyőn!”
- “Azanyád!- kezdett őrült kaszabolásba a sötét lovag, ami elől Ádi mosolyogva ugrált el, csak néha-néha csapott oda a fénypartvissal, b@szkódásból, amivel csak kihozta az állatot a Shit-lovagból.
- “Most kicsinállak!!! Való világ, a lét a tét, példaképem Andrew Tate!!!”- ront üvöltve Darth Valen a köpenyes villamesterre.
- “Mindjárt adok én a pofádnak, te szektás!”- áll bele a küzdelembe Ádi van Kenobi és elkezdődik a hónap legkomolyabb párbaja, ahol hit, erő és technika feszül egymásnak, hogy végleg lemeccseljék az Univerzum sorsát. Gigászok harca ez, ahogy egymásnak esnek, az épülő HalálCsilla folyosóit jócskán leamortizálják az igencsak hatásos fénypartvisok, még a sarkokból is eltűnnek a pókhálók. Ádi van Kenobi technikai fölénye nyilvánvaló, mégiscsak lehet hasznosat tanulni az Instáról. Az egyre fáradó Darth Valen kétségbeesetten próbálja sarokba szorítani ellenfelét, hogy egyetlen döféssel eldöntse végre a küzdelmet. Kezét kinyújtva a Hit erejével hátrataszítja Ádit, majd egy gyors rohammal előretör, hogy a meglepetést kihasználva támadhasson. Ekkor olyasmi történik, amire senki nem számított. Ádi a híres duplacsavart veti be, a fénypartvisának fejét megcsavarva nemcsak eltéríti a döfést, de ki is csavarja Valen fegyverét a kezéből. Ádi azonnal válaszcsapásra emeli a fénypartvisát, hogy végezzen a sötét nagyúrral, amikor egy mennydörgő hang szólal meg a magasból:- “Abbahagyni!!!”
Ádi és Valen meglepetten néz egymásra, hogy ez most miaf@sz.
- “Uram, Te vagy az?”- kérdi Darth Valen az ég felé nézve.
- “Hagyd már abba a hülyéskedést Valen, PDP vagyok! Fél órája üvöltök, hogy hagyjátok már abba a tombolást!”
- “Dehát, hogy nem hallottuk?”
- “Ebben a műsorban a hangmérnökök nem állnak a helyzet magaslatán és akkor még finoman fogalmaztam. A lényeg a lényeg, amíg Ti itt próbáltátok kettévágni egymást - ami egyébként a Villaszabályzatba ütközik, csak mondom - én lepörgettem a műsort kortárs…f@szom, kortesbeszéddel, kisfilmmel, mindennel. Mivel leállt a szavazatszámláló rendszer is, így csak egy módon tudjuk eldönteni, hogy ki a győztes.”
- “És mi lenne az? Szkander, bibliaismeret?”- kérdi a Shit-lovag reménykedve.
- “Nem. A fénypartvisotok töltöttségi szintje. Na, dobjátok ide! De kikapcsolva ám!”- veti oda rezzenéstelen arccal PDP, mire Ádi arca kivirul, az övében zsír új Pin@sonic akku van, az tuti nyerő.
PDP ellenőrzi a két eszközt és a stúdióba besétál két (esz)közjegyző is, hogy hitelesítsék az eredményt.
- “Na, mondom is, nem húzom az időt! Ádi vagy Valen? Valen vagy Ádi? Ki nyerte ezt az egggééészen elképesztőőőő küzdelmet, aminek a tétje nem más mint az Univerz…”
- “Mondjad már, B+!!!!”- üvölt teli torokból Valen, aki már tényleg csak az Úr kegyelmében bízhat.
- “Előbb nézzük a fantomképeket! 80% és 20%!!!!! Valaki nagyon elhúzott, micccssodaaa nézetts…akarom mondani töltöttség, ez eggészen elképesztő! Lássuk a fotókat végre, mutatom is, most! És Ádi nyert!!! Ez eggészen elképesztőő!!!! 80%!!! Hihetetlen!!!! Gyere, gyere Ádi, itt a lila kendő, mehetsz a dolgodra, kicsináltad a (Bull)Shit-lovagot! Te vagy az Univerzum hőse!”
- “Jó, de itt van még a Halálcsilla is….”
- “Ne törődj vele, egyszerre egyet, hagyjunk valamit legközelebbre is, Ádikám! Az a duplacsavaros trükk, az valami fantasztikus volt! Emlékeztet valakire, csak nem ugrik most be, hogy kire, de mindegy is, nyílik a zsilipkapu, irány vissza a Lázadókhoz! Egy ekkora hőst biztos lecidáznak majd, ha mázlid van, nő lesz és nem Qki D2. Na, tipli, innentől átveszem, csá!”
És PDP azzal a lendülettel az értetlen Ádit kituszkolja a zsilipkapun.
A stúdióban hatalmas az ov(ul)áció, mindenki tombol, a bukott császár azaz Csaszi a fejét fogja a váratlan fejlemény miatt. PDP most Valenhez fordul, hogy kikérdezze, mit is érez most:
- “Valen, ez tényleg elég nagy különbség volt. Mit érzel most? Amúgy lesz@rom, egy álszent gyökér vagy, pusztulj a bázisomról! Zsa!!!”
- “Kedves nézők, itt a stúdióban és otthon a képernyők előtt…” -és itt megint elment a hang, úgyhogy sose derül ki, mit is mondott volna az RTL legprofibb műsorvezetője, én meg káromkodva összecsuktam a laptopot. Ez így még ingyen is sz@r, nemhogy havi 995-ért. Pics@bamá’!
evacat 2024.06.18. 07:03:58
Reggel hét óra, fotel, kávé, laptop, Szigma.
Azt nem tudnád elintézni, hogy csináljanak valamit ezekkel az ápoltakkal, hogy
erőre, észre kapjanak, és azt ne kefélésre használják, hogy nézhető legyen?
Patria 2024.06.18. 07:59:41
Patria 2024.06.18. 08:00:51
SZIGMA 2024.06.18. 08:40:54
"Azt nem tudnád elintézni, hogy csináljanak valamit ezekkel az ápoltakkal, hogy
erőre, észre kapjanak, és azt ne kefélésre használják, hogy nézhető legyen?"
A csatorna a mesterséges intelligencia bevonásával próbálta ezt elérni, én beláttam, hogy ez lehetetlen, így inkább az alternatív valóságban igyekszem szórakoztatóvá tenni a műsort. Az enyém ingyen van, talán még vicces is és legalább nem pontozom ki a felét hanghibára hivatkozva. A tegnapi öfi konkrétan nézhetetlen volt, kulcsfontosságú beszélgetésekről maradtunk le, bezzeg Reni cuki nyögése megvolt vagy 3 mikrofonnal is, Dolby Digital Surround THX ATMOS térhangzásban, tökéletes hangerővel.
GinaCsöcsePini 2024.06.18. 10:49:23
DE ez az állandó közösségi kúrás a félhülye focistával , kezdem unni nagyon.
Rám szerintem nem lehet mondani, hogy prűd lennék, de egyszerűen NEM EZÉRT FIZETTEM!
100x inkább üvöltözések egymással, klikkesedés stb.
Vagy ha már, akkor paplan nélkül szopjon egy ordas nagyot premier plánban !
APROPÓ: Van bármilyen tapasztalatotok (aktív és passzív oldalról is), hogy milyen érzés (faszt) szopni FOGSZABÁLYZÓVAL ???
Bevallom nekem nincs... se fogszabályzóm nem volt soha se olyan csajom, akinek lett volna.
SZIGMA 2024.06.18. 11:12:00
"Azt nem tudnád elintézni, hogy csináljanak valamit ezekkel az ápoltakkal, hogy
erőre, észre kapjanak, és azt ne kefélésre használják, hogy nézhető legyen?"
Azt hiszem, Pini kolléga rátalált a megoldásra. Az iskolahéten néhány ilyen kifejtős kérdés és máris megvan a szórakozásunk (jobban érdekelne mindenkit Szent István helyett, bocs Pisti)
"APROPÓ: Van bármilyen tapasztalatotok (aktív és passzív oldalról is), hogy milyen érzés (faszt) szopni FOGSZABÁLYZÓVAL ???"
SZIGMA 2024.06.18. 11:42:56
DE ez az állandó közösségi kúrás a félhülye focistával , kezdem unni nagyon."
Én továbbra is bírom Renit. Nagyon szép, jó az alakja, nem passzív-agresszív, mint Dorka és nem csak villamércével mérve intelligens.
A kúráshoz meg annyit: Fiatal nő ,aki igényli a törődést és partnerre talált, hadd csinálják. Amúgy mi egyébre lenne alkalmas a focista?
K_Attila 2024.06.18. 12:10:31
K_Attila 2024.06.18. 12:28:05
War of colours 2024.06.18. 12:30:42
Egy kérdés: Csak engem bosszant, hogy hat viszonylag érdekes izgalmas film után, tönkrevágták az egész koncepciót a hetedik óta, azzal, hogy egy dimenziós karakterek nulla sztoriját vitték vászonra és csak a látványvilág volt fókuszban?
"Amúgy mi egyébre lenne alkalmas a focista?" - ott a pont. ;) :)
K_Attila 2024.06.18. 12:35:14
SZIGMA 2024.06.18. 12:45:17
"Egy kérdés: Csak engem bosszant, hogy hat viszonylag érdekes izgalmas film után, tönkrevágták az egész koncepciót a hetedik óta, azzal, hogy egy dimenziós karakterek nulla sztoriját vitték vászonra és csak a látványvilág volt fókuszban?"
Nem tudom, én a hardcore "elsőháromamiamúgymásodikhárom" rajongói csoportba tartozom, bármi jött utána, az lejtmenet. A Star wars nem igazán vágott a Disney profiljába, a végeredmény önmagáért beszél.
War of colours 2024.06.18. 12:45:46
ah.... nem marad nekem senki akinek szurkolhatok???
War of colours 2024.06.18. 12:47:03
:D :D :D :D
War of colours 2024.06.18. 12:49:20
K_Attila 2024.06.18. 12:51:28
evacat 2024.06.18. 14:19:06
Vagy esetleg valamelyik fiúra??? Nem mondod???
Rájöttem: a flamingóra.
War of colours 2024.06.18. 14:26:37
@evacat: egy tanárnőre... de már szercsi lávcsi van :D
SZIGMA 2024.06.18. 15:01:36
Én ezt nem tudom követni, azelőtt engedélyt adott Gerinek, hogy milfeket kúrogasson, ha küld róla fotókat, most meg egy kis nyálcsorgatás miatt cirkuszol? Hát mi folyik itt Gyöngyösön?
Patria 2024.06.18. 15:13:05
Patria 2024.06.18. 15:14:39
War of colours 2024.06.18. 15:22:18
Mindegy is túlléptek rajta, és még mindig Reni a kedvencem.
Dorka sokkal rosszabb.
Kihagytam egy pár hetet, lehet, hogy rosszul látom, de Dorka felszedett egy kis pluszt?
Benéztem az élőbe, Csicsi alvás közben ismét szopja az ujját, Kikidi 10 percen keresztül igazgatja a székeket, a csapat nagy része durmol. F@sza, megérte fizetni a stream-ért.... (szemforgatás)
War of colours 2024.06.18. 15:29:21
SZIGMA 2024.06.18. 17:12:41
@War of colours: "Kihagytam egy pár hetet, lehet, hogy rosszul látom, de Dorka felszedett egy kis pluszt?"
Ja, azt hiszem, Ádi volt vele leplezetlenül őszinte, hogy behízott pár kilót. Gondolom innentől kenyér nélkül eszi majd a szalonnát, mert a szénhidrát hízlal.
Fu Szekh Li 2024.06.18. 20:22:46
pomac 2024.06.18. 20:44:39
Fu Szekh Li 2024.06.18. 21:09:41
GinaCsöcsePini 2024.06.18. 22:10:23
Senkinek sincs ismerőse, rokona, barátja, apja, anyja nővére, főnöke, beosztottja, ismeretlen zaklatója
aki hallott valakitől azon témában hogy "milyen érzés fogszabályzóval szopni illetve szopódni" ??????
Hézagpótló ( hehheeeehhe ha már fogszabályozás) tudás lenne !
GinaCsöcsePini 2024.06.18. 22:12:25
GinaCsöcsePini 2024.06.18. 22:13:26
War of colours 2024.06.18. 22:44:47
Nincs különleges jelentősége. Sajnálom, ha kiábrándítottalak. XD
GinaCsöcsePini 2024.06.18. 23:46:19
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.06.19. 07:35:56
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.06.19. 07:42:10
SZIGMA 2024.06.19. 08:21:01
obragon 2024.06.19. 08:31:24
Én feladatba adnám Dzsádának, hogy világosítsa fel szexuálisan, akkor legalább mást is szophatna az ujján kívül.
SZIGMA 2024.06.19. 08:50:39
Aki jobban benne van a horror műfajban, igazán megírhatná a Bates-moteles sztorit Rubennel, én csak elviccelném a dolgot.
War of colours 2024.06.19. 09:14:28
@obragon: "és esdeklőn kérdezte, hogy jó e." - Édes Jézusom, az Éden Hotel első része óta érthetetlen számomra a bromance jelenség...
GinaCsöcsePini 2024.06.19. 11:27:11
pomac 2024.06.19. 12:29:00
amúgy azért masszíroz mindenkit mert volt egy ilyen feladat és neki van tapasztalata hogy kell és ő csinálta a legjobban azért kéri meg mindenki amúgy ,csak hogy tisztázzuk ,nem ez a fétise :)
K_Attila 2024.06.19. 12:39:14
Ehhez kapcsolódóan a fóbiákat is le kell tagadni, mert a szerkik vissza fognak élni vele.
pomac 2024.06.19. 12:49:43
K_Attila 2024.06.19. 12:55:20
pomac 2024.06.19. 12:57:43
SZIGMA 2024.06.19. 13:27:34
Hannibal Lecter is kiterjedt anatómiai ismeretekkel bírt, úgyhogy ez érthető.
Az a röhögés ijesztőbb mint a részeg Traktoros Krisztián késes sétája volt annak idején. Nem tudom elhinni, hogy a srác átment bármilyen pszichológiai teszten, hacsak a pszichológusok nem ugyanazon a főiskolán végeztek, ahol a hangmérnökök.
Vagy a Házasság első látásra szakértői remekeltek megint...
Robert Hunter 2024.06.19. 17:41:38
pomac 2024.06.19. 22:02:49
10 óra elmúlt és semmi ,köszönöm a megbízható infót csilla ...
GinaCsöcsePini 2024.06.19. 23:35:52
GinaCsöcsePini 2024.06.20. 00:23:01
GinaCsöcsePini 2024.06.20. 00:30:27
weheheeheheee weeehhehee hát persze hogy nem akar miért is akarna
( élőben megint Orka nyávogását kell hallgatni... ez a Dudu azért sokat kibír a cél érdekében... )
GinaCsöcsePini 2024.06.20. 00:34:06
Kint lófasz se lesz belőle otthagyja a faszba (ha van esze) , de addig elvan vele-benne !
evacat 2024.06.20. 11:25:52
Köszönjük az észrevételét! Munkatársaink folyamatosan dolgoznak a technikai finomhangolásokon, szíves türelmét kérjük!
Az esettel kapcsolatos válaszát megkérjük, hogy ennek a levélnek a folytatásaként küldje el nekünk a Reply/Válasz funkciót használva.
Üdvözlettel,
Ügyfélszolgálati munkatárs
ugyfelszolgalat@rtl.hu
Nagytétényi út 29.
1222 Budapest, Magyarország
www.rtl.hu
Kva anyátok!!! 40 napja megfeszitett munkával dolgoznak a technikai finomhangoláson.
Hol képezték ezeket a munkatársakat: a MACIVÁNÁL /Magyar Cirkusz és Varieté Vállalat/??
SZIGMA 2024.06.20. 13:28:16
A Való Világ 12 fináléja utáni reggel:
Kedves Nézönk!
Jó hírünk van!
Az Ön által jelzett technikai problémákat munkatársaink végre sikeresen megszüntették, immár zavartalanul élvezheti kedvenc valóság-show-ját. Tájékoztatjuk továbbá, hogy előfizetésének kedvezményes időszaka lejárt, így a jövő hónaptól már csak teljes áron tudja használni streaming szolgáltatásunkat. Már le is vontuk az összeget, hogy ezzel se legyen gondja.
Köszönjük, hogy minket választott!
Üdvözlettel:
XYZ
ügyfélszolgálati munkatárs (és kisegítő hangmérnök)
evacat 2024.06.20. 13:44:42
SZIGMA 2024.06.20. 14:35:22
War of colours 2024.06.20. 15:16:46
Ja és az RTL kapja be!
Robert Hunter 2024.06.20. 18:05:58
Ebből lett az, hogy ők léptek ki. XD
Robert Hunter 2024.06.20. 18:09:53
Nincs kivétel, egyedül a VV Kriszti. :)
mocskosmacska 2024.06.20. 18:31:16
SZIGMA 2024.06.20. 19:15:35
Fermina Daza 0413 2024.06.20. 20:23:10
GinaCsöcsePini 2024.06.20. 23:28:22
Most az előbb a matektanár szopatta meg Renit, de attól se szégyenlette el magát....
szóval hát ez nem szimpi benne na
Csilla bántóan szar mindenben, de bevallom tördelmesen ha csak sikoltozna akkor én horpadtra kúrnám!
War of colours 2024.06.21. 10:16:07
ÉS ezzel a nárcisztikus együttműködés rendszerének köre szépen bezárul.
Látom magam előtt Bánki GYörgyöt aki a fejét csóválva ül a cikk felett, majd lemondóan belekortyol a kávéjába. :(
War of colours 2024.06.21. 10:22:28
Ami Hipofej lényeglátását illeti, hát nekem az az "abszurd" és megdöbbentő. Ebben a pillanatban én is neki adnám a főnyereményt :D
GinaCsöcsePini 2024.06.21. 11:54:06
GinaCsöcsePini 2024.06.21. 12:31:56
GinaCsöcsePini 2024.06.21. 16:40:33
GinaCsöcsePini 2024.06.21. 16:41:12
GinaCsöcsePini 2024.06.21. 17:53:51
evacat 2024.06.21. 18:44:23
Vártam ezt az évadot, időm lesz rá, hogy belenézzek a 0-24-be, este öfi és kibeszélés
a blogtársakkal.
Ezzel szemben nem nézek a sztrimbe max napi 1-2 alkalommal két percre, jó esetben
döglés, senki nem szól egy szót se csak néz maga elég, rosszabb esetben Geri és Reni
tornaórája van bármikor.
Az esti összefoglalót még megnyitom fél képernyőn, de a másik felén böngészgetek,
olvasgatok a neten.
Kibeszélés: már nincs kivel. Rajtad kivül.
De nincs is mit kibeszélni.
Hiányoztok. NAgyon.
mocskosmacska 2024.06.21. 19:47:40
A kedvencem hypofej. Szállítja a suttyóságot az nélkül, hogy alkalmazná az előző évadok konfliktus kezelési módszerét. (Három centire a másik képébe ordítani, hogy hogyan fogja megverni, ha kimennek innen.)
A kövér csaj tiszta para. El tudom képzelni, ahogy motelt nyit és titokban bekamerázza a fürdőt, aztán maszturbál, amikor valamelyik fiatalember zuhanyzik és nem érti, hogy ezzel mi a probléma.
Hypofej töriből vizsgázik éppen. Nagyon szenvedélyesen magyarázza I.István lelkiállapotát. Remélem, megnyeri.
mocskosmacska 2024.06.21. 19:48:27
- A pap.
- De milyen pap?
- Keresztény pap?
evacat 2024.06.21. 19:52:31
facebookkal vannak fenntartásaim velük is.
Mindkét platform kommentelői a bölcsek kövének kizárólagos tulajdonosai, nem véleményt irnak, hanem ők a megfellebbezhetetlen igazság tulajdonosai.
Igy ott csak read only módban vagyok jelen. Az itteni kibeszélés hiányzik. Főleg az utóbbi
jó egy-másfél év csapata.
mocskosmacska 2024.06.21. 19:53:54
mocskosmacska 2024.06.21. 19:55:43
mocskosmacska 2024.06.21. 20:03:01
- Mesélj I.István uralkodásáról!
- Izé, nagyon kedves ember volt, mindenki nagyon szerette, szavakat nem találok, hogy milyen jól végezte a dolgát.
K_Attila 2024.06.21. 20:38:12
Erről Pácz jutott az eszembe.
War of colours 2024.06.21. 20:43:22
ha van kedvetek valamit most együtt nézni, én itt vagyok, mit indítsak el?
mocskosmacska 2024.06.21. 20:55:54
mocskosmacska 2024.06.21. 20:56:54
evacat 2024.06.21. 21:06:10
Végigesznek minden hagyományos magyar ételt. Megéheztem.
War of colours 2024.06.21. 21:12:18
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.06.21. 21:17:14
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.06.21. 21:18:04
evacat 2024.06.21. 21:23:54
Valami olyan mértékü unalomba fulladt az évad, hogy az embernek még nézni
sincs kedve, nemhogy kommentelni.
Semmi nem történik, ugyanazok az unalomig ismételt tematikus hetek.
A régebbi évadokban mindig bedobtak egy-két ujabb ötletet, feladatokat,
de az idén semmi uj ötlet. Isten bizony kezd hiányozni Pácz gecisége.
Menj ki a táblához és mondd el, hogy szerinted ki...........
és ugyanezt két naponta megfuttatják velük..
K_Attila 2024.06.21. 21:26:07
War of colours 2024.06.21. 21:38:51
@evacat: én arra is gondoltam, hogy mennyit fikáztam az előző az évadot, mennyire ki voltam bukva PszichoBarna szemétkedésein, idegesített ZiziKriszti stb..... de basszus oda voltam szögezve az élő elé és vártam, hogy felébredjen a banda... most meg... semmi
a legizgalmasabb személyiségnek Giadát tartom... :D :D
War of colours 2024.06.21. 21:40:21
evacat 2024.06.21. 21:52:31
hoz.
Csicsi meg a saját egyszerűségével megy előre mint a tank. Ő még ugy gondolja, hogy
az is elég a győzelemhez, ha ő azt szeretné. Nem mérlegel, ami szivén az a száján.
Nekem már sok a harsánysága, és ne szépitsük a taplósága is, bár azért ebben nem
nagyon tünik ki a többi közül.
War of colours 2024.06.21. 21:58:53
Soge hova tűnt?
mocskosmacska 2024.06.21. 22:04:35
mocskosmacska 2024.06.21. 22:06:05
evacat 2024.06.21. 22:06:20
Renivel kapcsolatban felemásak az érzéseim. Egyrészt szimpatikus, ha csak a paplan
fölötti részt nézem.
Azt viszont nehezen tudom megérteni, hogyan süllyedhet egy nő ennyire mélyre.
Nem álszenteskedni akarok. A pornó is egy fajta megélhetés, nem itélek ezért
el senkit. Sőt Aleska - bocsánat Emese kifejezetten szimpatikus.
Reni egy könnyedebb műfajban mozog, nincs ezzel sem bajom.
Azzal már van némi ellenérzésem, amikor elvonulnak a nyugiba, tudván, hogy ott
is műküdnek a kamerák, de hát ő dolguk. Viszont azt már nem veszi be a gyomrom,
hogy a hálóban kilenc ember kuncogása, tapsa közepette büszkén csinálja.
Mert Geri az még a fiatal bika, leszarja ki mit gondol, ha ő bedughatja valahova,
de Renitől ezt már nehezen viselem. Igen, Kettős mérce. Vállalom.
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.06.21. 22:10:39
War of colours 2024.06.21. 22:11:23
evacat 2024.06.21. 22:12:02
a táblához és mondjátok el, hogy............ halálunalmas feladatot. Már látszik a fejükön,
hogy megint mondani kell valamit, na jó tudjuk le hamar, aztán dögöljünk tovább.
Ezekkel a játékokkal az alapcélt nem érik el, ezekkel a besorolásokkal soha nem fognak
konfliktust generálni. Az előző évadokban nem egyszer vezetett ez összeugrásokhoz,
vitákhoz, de ezeket nem izgatja, hogy a másik mit mond róluk, nem érdekli őket.
Csak az, hogy mit fognak ebből a nézők látni.
War of colours 2024.06.21. 22:12:04
mocskosmacska 2024.06.21. 22:12:53
War of colours 2024.06.21. 22:13:23
War of colours 2024.06.21. 22:14:39
mocskosmacska 2024.06.21. 22:14:48
mocskosmacska 2024.06.21. 22:15:22
evacat 2024.06.21. 22:15:35
Számomra elég kevés dolog derült ki róla, azon kivül, hogy intézetis volt, de
ugyanakkor meg emlegette a szüleit, testvérét is.
Arra nem gondol, hogy azok hogy érzik magukat minden este az összefoglalő végén?
War of colours 2024.06.21. 22:16:08
mocskosmacska 2024.06.21. 22:20:04
evacat 2024.06.21. 22:20:06
Egy zárt közösségben konfliktusokat generálni és figyelni válaszokat, megoldásokat.
Ugyanakkor, ahogy Woc az előbb kifejtette, pont ezek miatt a történések miatt szegeződtünk oda az összefoglalók és a sztrim elé és ezért volt itt is sok-sok
kommentelő és komment minden este-éjjel-nappal, ki mikor tudott jönni.
Most???
War of colours 2024.06.21. 22:20:44
egyszer olvastam erről egy hosszabb értekezést, magukat szakmabelinek nevezőktől. Állítólag beszűkül a tudat, elfelejti a kamerákat, és bizonyos értelemben megszűnnek a kinti hozzátartozók.
Qvuasi "hospitalizálódnak".
Én az egyik szülés miatt három hétig kórházban voltam 27 évesen. Négy nap alatt beindultak az önvédelmi hospitalizálódás tünetei....
War of colours 2024.06.21. 22:21:13
mocskosmacska 2024.06.21. 22:21:41
Az mi volt? Mármint mit mondott a terhes nőkről?
mocskosmacska 2024.06.21. 22:23:13
War of colours 2024.06.21. 22:23:42
mocskosmacska 2024.06.21. 22:24:26
evacat 2024.06.21. 22:25:12
Én is. Pedig mindig mondom azuramnak, hogy ne a saját fejeddel, a saját normáid
alapján itélj. S én sem tudtam ettől elrugaszkodni Reni esetében.
mocskosmacska 2024.06.21. 22:25:12
Reni azért nem tud százalékot számolni, mert az neki túl egyszerű.
evacat 2024.06.21. 22:28:02
De pl én ezt nem láttam és ezért hajlamos vagyok elfelejteni amikor egy-egy jobb
villanását látom és szimpatikus nekem.
mocskosmacska 2024.06.21. 22:28:27
mocskosmacska 2024.06.21. 22:30:21
mocskosmacska 2024.06.21. 22:31:10
War of colours 2024.06.21. 22:38:04
@mocskosmacska: tehát nem jár iskolába, az lesz a főnök." -pár év múlva egy Sparban fog árut pakolni miközben azok, akiket most lenéz, mert tanultak az iskolába, lehet, hogy orvosok, banki alkamazottak, informatikusok, mérnökök, vagy éppen fodrászként dolgoznak majd.
Rugdosós srácnak és az anyjának milyen a viszonya?" - gondolom, anyuka büszke a kisfiára
War of colours 2024.06.21. 22:39:33
igen, szép látvány volt :/ én is ilyen helyzetekben szoktam a legbüszkébb lenni a férjemre :D :D
War of colours 2024.06.21. 22:41:44
Amúgy Ádi nagyon empatikus volt vele, és tetszett amiket mondott.
Ádi szerintem, nem teljesen reménytelen eset.
mocskosmacska 2024.06.21. 22:42:49
mocskosmacska 2024.06.21. 22:44:14
mocskosmacska 2024.06.21. 22:49:04
War of colours 2024.06.21. 22:58:14
meg sem fordult a fejemben, hogy buta lenne, kifejezetten szimpi, de a való életben nem len típusú emberek közege veszi körül. Nekem egyelőre ennyi jött le.
Amúgy sokan nyilatkozták már az évek alatt, hogy mellbevágó volt bemenni, mert teljesen más milliő fogadta őket, mint ami a képernyőn keresztül lejött.
Úgy emlékszem , az elején Dzsigeri is küzdött hasonló frusztrációkkal.
War of colours 2024.06.21. 23:02:21
villanását látom és szimpatikus nekem."
Én is .
AMúgy is rövid a memórim de ha látnám a videót tuti jobban berágnék rá.
@mocskosmacska: az nekem is tetszik, hogy nem alázzák és bullingolják szét egymást....
GinaCsöcsePini 2024.06.21. 23:19:18
Minden téren nem tudott semmit de nagyon semmit. néztem a vizsgákat.
Az idióta srácok szórakoztatóan nem tudtak sokat, de előadták. Geri németül teljesen jó volt, de ő Ausztriában focizik!
Csicsinek jó a hangja, persze csiszolatlan.
Dudu egy barom, kívánom neki, hogy semmire se jusson az életben! (Nem is fog)
Igen akad egy két kevésbé tanult vállalkozó aki nagyon sokra viszi de az ritka és őstegetség.
Persze van másfajta "tehetség" is pl. gázszerelők akiknek nagyon jó szomszédjuk volt és kellően sötétek! :D
GinaCsöcsePini 2024.06.21. 23:23:16
evacat 2024.06.21. 23:25:09
GinaCsöcsePini 2024.06.21. 23:26:25
GinaCsöcsePini 2024.06.21. 23:27:12
Mert szégyenlős :XD :XD
evacat 2024.06.21. 23:28:23
anno nem emlékszem, hogy éjjel- és nappal állandóan a paplant gyürtük volna.
S ez most nem egy hosszu hétvége, már vagy negyvenakárhány napja tart folyamatosan.
GinaCsöcsePini 2024.06.21. 23:30:42
(mostmár rendesen dugnak igen hevesen. de rohadt meleg lehet....
GinaCsöcsePini 2024.06.21. 23:32:07
( közben megy a tv-ben az ÖFI is :)
evacat 2024.06.21. 23:32:20
GinaCsöcsePini 2024.06.21. 23:46:10
hááát igen EZ ÍGY elég unalmas
a kis nyomi gyerek engem idegesít!
Nyerjen Csicsi !
PP teljesen rendben van idén !!!
GinaCsöcsePini 2024.06.21. 23:47:24
Ilyen kis bulizós senkiházi lenne ?
Vagy kormányzati csapdába esett ?
GinaCsöcsePini 2024.06.21. 23:48:52
HÁT AZ ISKOLA ilyenné teszi az embereket ! :D :D
GinaCsöcsePini 2024.06.21. 23:50:50
Orka tanácsot ad neki viszont nem értem mit :)
HÁT AZ ISKOLA ilyenné teszi az embereket ! :D :D
GinaCsöcsePini 2024.06.21. 23:54:39
Legalábbis férfiaknál (vagy nálam legalábbis) ha már nagyon nagyon kell akkor 2 perc alatt megvan a Wc-n, mint egy szarás. OK kb. annyit is ér, de legalább nem feszít tovább..
(csak megjegyzem a jó szarás nagy kincs egész életed során! )
GinaCsöcsePini 2024.06.21. 23:57:29
Közben Orka a lábát borotlválja... valamiért most ezt is gusztustalannak találom..
GinaCsöcsePini 2024.06.22. 00:06:31
IGAZ VAN ! :XD
Amúgy Reni valami faszságon nyivágol... lehet hogy annyi ennek is...
Csicsi nem érti, de be van baszva! Mármint Csicsi.
Most Geri kijött lenyugtatni a "rését"!
GinaCsöcsePini 2024.06.22. 00:12:07
Focista is, sötét barom is, fiatal is.... csak kúrni akar még ha szépen beszél is.
Kikidi pedig kavarja a szart! :)
IGEN RENI HISZTI! Mert a fasz meg jólesik ha egy bunkó paraszt fasza is! Menj Te is a kurva anyádba hülye picsa !
Húúúú de felbasztam magam :)
GinaCsöcsePini 2024.06.22. 00:14:22
Észrevette Reni, de egy jót röhögött rajta(d)! VAgyd tűrd vagy hagyd ott DE ne rinyálj mert pofán baszlak egy vasrúddal !
evacat 2024.06.22. 00:21:17
Félrészegen ugysem váltják meg a világot. De józanul se tudnák.
Gute nacht, schlaf gut.!
evacat 2024.06.22. 00:22:01
GinaCsöcsePini 2024.06.22. 00:31:26
MI a kurva anyjának érezte volna Valen helyzetét Ádi ha ki akart menni vele... (Gerire reagálok)
Zsigeri tényleg nem hülye jól látja
Gerit is leírtam mostmár......
Ádi és Csicsi esetleg Zsigeri legyen a 3ban!
GinaCsöcsePini 2024.06.22. 00:53:46
K_Attila 2024.06.22. 01:09:49
GinaCsöcsePini 2024.06.22. 01:11:27
GinaCsöcsePini 2024.06.22. 01:23:06
mocskosmacska 2024.06.22. 09:03:46
evacat 2024.06.22. 09:45:28
nevelni a téma ezen részében.
A matektanár meg szerintem kva jó fej, hogy egyáltalán megpróbálta a falra hányni
a borsót, de az ápoltak se a falat, se a borsót nem értették meg.
War of colours 2024.06.22. 09:52:47
Vannak olyan kultúrák, ahol ebben semmi érdekes nincs. :D :D Lehet, hogy ott kellene inkább "szerencsét próbálniuk" :D
@GinaCsöcsePini: írtam privit.
War of colours 2024.06.22. 09:58:19
nevelni a téma ezen részében."
pedig nem ártana...
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.06.22. 11:54:14
Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2024.06.22. 11:58:03
War of colours 2024.06.22. 14:51:36
Robert Hunter 2024.06.22. 15:18:51
tinyurl.com/356dvyek
evacat 2024.06.22. 20:10:37
vvhv.blog.hu/2024/06/22/sajnos_ez_a_vv_szar#comment-form
Gia 2024.09.16. 22:57:27