2022. november 24. 10:42 - Fálki

VV11x04 - Ha nekem nem szimpi a nő, akkor elvárom, hogy neked se legyen az!

Jó napot kívánok kedves és kevésbé kedves olvasók, végre itt az első hv és végre itt vagyok nektek én is. Ugye mennyire hiányoztam? Ne ingassátok a fejeteket - legalább annyira, mint a VV, abból is a 11. évad. Már a tizediket is rendesen kutyáztuk, de az eddigi részek alapján ez még rosszabb :)

Na vágjunk is bele!

Sajnos fórumozni nagyon nincs időm, úgyhogy nemtudom Ti hogy szólítjátok az ápoltakat, de majd igyekszem felzárkózni.. :) Vagy ha valaki lenne olyan kedves ugye...

Üdv az EKG-csoportnak, remélem idén is bele tudok majd taposni a kis rózsaillatú unikornisok járta érintetlen világotokba, üdv a külhoniaknak; üdv be nem költöző pajtásaimnak és üdv nektek is, kedves készítők, mert tudjuk hogy olvassátok és tudjuk hogy tudjátok hogy tudjuk.

1.jpg

A fekete papnő Ancsa van ma, aki a beköltözős részben megint jó béna volt, aztán a BV-ben becsúszott valahogy adásba amint kiakad, de nekem olyan furcsa a feje. Nem volt valami plasztika itt? Vagy botox? Tudom-tudom, most szült, de valami más átalakulást sejtek én itt... Na mindegy, borzasztó ez a ruha.

Cheesy, Barna és a Tahó eszmecseréjével kezdünk a nappali közepén arról, hogy melyik csaj milyen. Tökéletesen egyetértenek abban, hogy Reni teste a legjobb (miafasz?) és hogy az a hárpia ott benn a legjobb nő. Hogyan? Már bocsánat, de ha nem nézzük azt, hogy milyen személyisége van, akkor se. Nyilvánvalóan kövér kislány és nagylány volt Ő valamikor és ennek rendes nyomai is vannak... Nekem nincs ezzel bajom, mert engem pont nem érdekel, de ennek a nőnek olyan alakja van, mint egy tojásnak, végtagokkal.

Bibiriport is hallotta ezt, geci, és Ő bizony nem egy szamár, őtet becsüljék meg mert neki értékei vannak és különben is. Ágyban hempergés és a Tahó odamegy persze kimagyarázni a dolgot, de megint csak minden második szó káromkodás szóval nem is figyelem a 2napja szerelmeseket, ráadásul olyanok ezek, mintha egy galamb és egy viziló lennének: Mindegyik mondja a magáét, de nincs közös nyelv, uh csak néznek egymásra és tolják a saját okosságukat.

A Tahó számára az a fontos, hogy akkor végig így viszik-e? Mit? Ezt. Hogyan? A villalétet. Pfu bazmeg, hosszú évad lesz ez...

És akkor most Tahó egy két hátom mondatát idézem szó szerint:

"Oké há jó oké há oké izé a múltokba én is izé takarózhatok"

"De akkó meg ha idejövök normálisan akkó mit offósz bazmeg?"

"Életembe nem kértem még bocsánatot nőtől dikk azt most idejövök és még neked áll feljebb bazmeg?"

Bibi sír, Tahó meg tahó. Nincs új a nap alatt.
2_cr_1.jpg

 

Reggel van, Bibi villamesterasszony azonnal bejelenti, hogy takarítás lesz és ha jól sejtem, akkor egy kis hatalommal való visszaélés és kicsinyes bosszú is, Tahó megy majd WC-t pucolni.

 

Tahó ma reggel is tahó és ehhez méltóan sörrel kezdi a napot, valamint az Addams Familyből érkező Ákosnak felajánl egy szájbah*gyozást. Micsoda élmény lehet egy ennyire primitív emberrel összezárva lenni...
24.jpg
3_cr_1.jpg

 

Jön a feladatkiosztás és mindenki kapja a sziszifuszi dolgokat, Tahó a sor végén persze beszopja a WC-t és a fürdőt... Tádámm!
6_cr.jpg

Bibi: " A feladatokat próbáltam aszerint kiosztani, hogy kivel milyen a viszonyom" Azigen. Ilyen egy igazi vezető :) Akarom mondani, egy ostoba egysejtű.

 

 

 

Levél jön, Ákos Addams a nyugiban aluszkál, uh mindahányan bevonulnak oda, hogy szegénynek ne kelljen egy ilyen hülye levél érkezése miatt felkelnie. Beszarsz, micsoda logika.
7_cr.jpg

A Tahó egy tahó és ezt nem szabad, irgumburgum, szóval megy a börtönbe. Ja nem, oda majd pár év múlva, most egyszerűen csak elszeparálják és a nyugiszoba lesz a birodalma. És még alkoholt sem ihat!!!!

Eleinte még nevetgél, meg azt hiszi, hogy másfél óráig kell majd ott pihengetnie, de neeeeeem. Később láthatóan kiment belőle a gőz és mosolygós gyerek lett belőle megint, nem az a VV10 Renátó reinkarnáció, de annyi esze nem volt ám, hogy ez alatt az idő alatt csináljon is valamit, amivel szórakoztatja a nézőket.

Tudod kisbarátom, azokat a nézőket, akik majd szavaznak rád (..ellened). Nem szeretnék én itt régen minden jobb volt nosztalgianapot tartani, de emlékszünk talán arra, amikor az első BB-ben a félbolond Pongó milyen jól elszórakoztatta magát és minket is akkor, amikor egyedül volt…

"az egyetlen ajtó amit be tudtál csukni, az is a lábad között volt, te patkány" Így udvarolnak manapság, na.
8_cr.jpg

 

Cheesy melegszendót és rántott sajtot csinál, megterít, úgy tűnik hogy Ő gondoskodik idén ezekről a szerencsétlenekről. Lissza van megbízva valszeg a riszfőzéssel, nem tűnik túl tapasztaltnak ebben a témában, az a rizs nem fog rendesen peregni :)

A középső Addams gyerek ebédkor rögtön fel is terel egy rizsgombócot a villájára... Bárcsak mindig igazam lenne :)

 

Valamiért erről a Tahó-büntetésről eszembejutott a Majom a ketrecben cimű nóta... De nem úúúúúúgy.

 

A szerelmespár az udvar két végéből flörtölget egymással és bizony isten mondom Nektek, hogy ezek lesznek az idei Frunátóék. Ennek a nőnek rendes kapcsolata még biztosan nem volt, most is elég neki annyi, hogy a csávó mosolyog és máris el van olvadva tőle.
10_cr.jpg11_cr.jpg

Szóba kerül közöttük a büntetés is, Bibi szerint "az jogos, mert megérdemled."
9_cr.jpg

 

Jön a két új lakó is, Piros és Henrik. A női szakaszba azonnal beleáll az ideg, mert Ők itt már rendezettnek gondolták az erőviszonyokat és erre bejön ide egy ilyen csinoska. Én jelzem így látatlanban, hogy bár semmit nem tudunk róla, de én #TeamPiros tag lettem már most.

15_cr.jpg

16_cr.jpg

Henrik a magát semmirekellő, eltartott milfhunter rockernek nevező gyerek is értelmes, jófejnek tűnik, ezek ketten sokáig maradnak imo. Nade, a lényeg a bennlévő csajok arca:

14_cr.jpg

 13_cr.jpg


Ákos Addams önt még egy hordó olajat a tűzre, amikor a hárpiák előtt kijelenti, hogy "ez a Piros nekem ilyen cukilánynak tűnik." Csoda hogy nem eszik meg azonnal, aki ilyet mer mondani a frissen beköltözött ősellenségre és grrrrrr.

Barna is elmondja neki a nappali és a dohányzó határán, hgoy 10/10es, amit a paplanszájú is hall, természetesen. Imádom :)

Piros dohányzóba ki, csajok azonnal felpattannak és Bibi csicskaként hívja az Addams gyereket is, taktikai pánikmegbeszélés a hálóban!

Bibi: Volt egy állapotunk, uh ne beszélj ezzel a nővel.

lol.

 

 

A csajok csordában közlekednek és amikor az ajtóban véletlenül beleakadnak Pirosba, akkor Bibi nem kertel, hanem azonnal hozzávágja, hogy "rosszul leszek Tőled". Értelmes emberek ugye nem így intézik, sőt, első benyomás alapján nem is feltétlen ítélkeznek, de ez itt a VV11, ami szerintem tökéletesen modellezi azt, hogy ezek a mai huszonéves kis ostobák hogy viselkednek egymással a mindennapokban. De ne legyen igazam.

 

Hohó, szerkesztői utasításra vagy egyszerűen csak saját kútfőből jön Pirosnak az ötlet, hogy odamegy Tahóhoz beszélgetni egy kicsit, amire Bibi azonnal felpattan a kanapéról és megy ellenőrizni a tulajdonát.
19_cr.jpg

18_cr.jpg

Lissza szép.

Nem.
21_cr.jpg

 

Igazmondó hintázás van, teljesen érdektelen, de Piros elmondja, hogy külsőre a Barna a legjobb faszi a villában és hogy Bibinél baj van a toronyban. Mondom én, okos lány ez.

 

Ismét csirkegyűlés az ólban, ahol a kis csicskaként használt gyerek bejelenti, hogy kilép a négyes koalícióból, mert szerintem látja, hogy ez itt a mocsár, nem pedig a kormánypárt.
23_cr.jpg

Bibi mondja ki a koalíciójuk lényegét: Ha nekem nem szimpi a nő, akkor elvárom, hogy neked se legyen az!

Ákos out.

22_cr.jpg

A dohányzóban újabb szövetség alakulgat, de az már nem ilyen ultimátumos alá-fölérendelt viszony, hanem egyszerűen megtalálja a közös hangot három ember: Ákos Addams, a szemüveges sötét hajú nemtörpe és Piros.

 

 

Megint Cheesy a legpirosabb kendős. Nem baj, hogy nem tudjuk mi ez. Tényleg.

 

 

Beköltözik valami szőke hajú ÉNB szereplő, Kriszti. Komolyan baszdmeg, nincs 10+ olyan jelentkező az utcáról, akit be lehetne küldeni? Tavaly Bálint (aki egyébként jó volt), idén ez a Bibi + most ez a nagyonsok szőke hölgyike, aki nagyonilyen és nagyonolyan és pörög és imádja és hú és há és bú és bá, gondolom három nap múlva takaróba csavarodva fog Ő is sírni egy sarokban... Nem hiszem el, hogy a szerkik nem érzik/értik, hogy ez mennyire gáz, amikor ezeket a biodíszleteket mozgatják egyik műsorból a másikba.

Mondjuk ennek a csajnak legalább volt rendes munkája, mielőtt beköltözött és nem dedikált 8 osztályos munkanélküli volt, mint a többi.

 

Uff, Fálki voltam a VVHV törzsből, a képek minőségéért utólag elnézést, pár ótáz szarakodtam az rtlmost-tal képkivágás okán, aztán persze nem lett jó...

 

696 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vvhv.blog.hu/api/trackback/id/tr8417986542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2022.11.24. 10:52:53

Átrakom a kommentet a szomszédból:

Saját elmélet: a piros kendős fogja kiválasztani, az alsó 3 közül, hogy ki fog kiesni.
Szegény Sajti, nem irigylem.

Ha nézitek a napi összefoglalókat akkor Lissza van az alján a listának.
Az a csaj még az online közvetítéseken sem látható... aranyos, csendes, nem harsány, de éppen ezért olyan, mintha ő lenne a tapéta a szobában.

Fálki 2022.11.24. 10:57:19

@Brigante: Az éppen aktuális piroskendős vagy akin a legtöbbször volt?
És miért pont a bottom3ból választ?
Kiesőt vagy párbajozót?

mocskosmacska 2022.11.24. 10:57:58

Köszönjük az öfit, jó lett.

mocskosmacska 2022.11.24. 10:58:37

@Brigante: Aranyos? Mármint a vészbanyák közül valaki aranyos?

hereverő heverő 2022.11.24. 10:59:42

@Brigante: Még nem néztem vissza a tegnapit. Nem hiszem, hogy a piros kendő ilyen védelmet adna, hiszen elvileg lehetne ő is a lista alján, akkor magát nyilván nem választja. Pluszban a szimpátiaszavazás elvileg a nézők akaratát tükrözi, nem a bentiekét - ha én a Liszát akarom kirakni, akkor nekem ne egy félkegyelmű foshalom mondja meg, hogy ki esik ki.

KékCsöcsűPini 2022.11.24. 11:05:13

Jó volt az öfo, köszi. A "nemtörpe" kifejezésen felröhögtem.
Heverő : jó hogy szóltál, hogy jöjjünk át ide, oszt Te se vagy itt ! :D
Meg más is alig...

KékCsöcsűPini 2022.11.24. 11:05:53

NA közben megérkeztetek látom :)

Nyuszomuszo83 2022.11.24. 11:08:10

@Fálki: Ó Fálki az én Istenem áldjon téged minden jóval, hogy ennyire szíveden viseled kattant közösségünk és ilyen jutifalikat dobálsz nekünk. Olyan csudálatosan jó volt olvasni! Köszönjük!

naty77 2022.11.24. 11:11:15

Köszi az öfit.
Bibit szívem szerint tarkón vágnám egy szívlapáttal. Komoly baj van a fejében. Nem a villa,hanem pszichoterápia kellene neki. :(
Barna is szimpibb volt első körben, ő is tuja eddig.
Valahogy az első körösök közül csak Ákos és Sajti tűnik érdekesnek, az újak Ricsit kivéve sokkal jobb felhozatal.
Remélem Lamint hamar kizárják. Értem én vagy próbálom, hogy elvonási problémái vannak, de könyörgöm miért raknak be egy drogost? (vagy bármilyenest)

KékCsöcsűPini 2022.11.24. 11:13:45

Sajtinak a hajviseletét Ti is undorítónak találjátok (vagy menő) ?
Egyébként bírom a srácot eddig..

Kosztarika 2022.11.24. 11:19:10

(el)élveztem, hogy végre van hv. Köszi az élményt Fálki.

Kosztarika 2022.11.24. 11:23:01

@naty77: az rtl szeret büntit fizetni úgy látszik. A vv10- ben mekkora botrány volt Renátó miatt, erre betesznek egy még rosszabbat. Pfff

hereverő heverő 2022.11.24. 11:24:18

@naty77: Innét is egy EKG. Bibit nem lett volna szabad betenni a vellába, főleg hogy a stáb tudta, hogy kikkel lesz összezárva. Gondolok itt a (drogos vagy sem, mindegy) rétiniggerre, meg a paplanszájú pattanásra. Vagyis ha mindenképpen be akarnak küldeni egy ilyen sérült és sérülékeny teremtést, akkor legalább ne szándékosan szadisták közé.
Egyetértek Fálkival abban, hogy ők lesznek az idei FruNátó.

hereverő heverő 2022.11.24. 11:25:05

@SelyemSonkaPini: igen, és igen. Nagyon gáz a haja, de amúgy oké a csávó.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2022.11.24. 11:29:30

@Fálki: azt a legöregebb indiánok sem tudják. Én is csak tippelek.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2022.11.24. 11:31:29

@hereverő heverő: hogy lehete a lista alján a piroskendős ha ő a legnépszerűbb ezért kapja a piros kendőt?

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2022.11.24. 11:35:12

@Fálki: és áldassék a Te neved és a klaviatúrád is szenteltessék meg az öfiért :)

hereverő heverő 2022.11.24. 11:42:04

@Brigante: Nekem ez nem esett le, hogy a piros kendő a legnépszerűbbet jelenti... Nyilván akkor nem lesz a lista alján. Ellenben azt nem értem, hogy akkor hogy a rákba lehetett lamantin a legnépszerűbb? Gondolom mind a 10 haverja rá szavazott.

Fálki 2022.11.24. 11:43:15

@Brigante: De nem népszerűség alapján van a kiválasztás, hanem szavazás alapján.

Érted, a piroskendős nem választhat egy nézői szimpátiaszavazás alapján a bottom3ból kiesőt, hisz akkor a jelrakásnak semmi értelme.

Márpedig azt biztos hogy nem fogják kivenni.

S szerintem azt sem merik beválallni, hogy valaki simán hazaküldhet valakit.

Fu Szekh Li 2022.11.24. 11:46:12

Kösz Fálki az öfit, de ha nem merülsz le közénk a kommentszekcióba, akkor nem tudunk összeveszni veled, te meg bele fog pusztulni a nagy hálába meg szeretetbe :)

KékCsöcsűPini 2022.11.24. 11:51:24

Lehet hogy az addig legtöbbször pirosat viselő illető védett lesz és ennyi .

hereverő heverő 2022.11.24. 11:58:18

Norbi, nagy pacsi a banános poénért!

Fálki 2022.11.24. 12:03:15

@hereverő heverő: Nagyon rendben volt ez a BV megint szerintem. Jó ez a csávó, 30 percig tartja a frontot és próbálja nekünk eladni a semmit.

hereverő heverő 2022.11.24. 12:07:04

@Fálki: EKG (csak hogy bosszantsalak vele). Szóval igen, láthatóan fejlődik és ha beleszokik akkor simán lehet belőle egy második Puskás Peti.

mocskosmacska 2022.11.24. 12:15:47

@naty77: Akkor te jobb ember vagy, mint én, mert én azt kívánom a tahónak, hogy valami iszonyat megalázó százalékkal essen ki, valaki olyan ellen, akit lenéz.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2022.11.24. 12:16:59

@hereverő heverő: kezdeti felbuzdulás, ahogy néztem visszaesett a lista alsó harmadára.

Ja valami Frunátó dolog lesz belőle, azzal a különbséggel, hogy Lamantin nem fog rámászni a nőre, hanem megy a következő virágszálra

tvbuzi 2022.11.24. 12:18:39

Köszcsi a posztcsi.
Nekem Krittyó optikailag bejön, de talán csak egy szenzációs recepciós emlékét idézte fel bennem. Csokit remélem hamar kibasszák.

mocskosmacska 2022.11.24. 12:22:24

@Brigante: És a jóemlékű digoról se feledkezzünk meg.

mocskosmacska 2022.11.24. 12:23:28

@Brigante: Na, meg radicsról, aki hogy kizúgott era ellen.

Fálki 2022.11.24. 12:31:13

@mocskosmacska: Az már kettővel ezelőtti, nem? Vagy az is tavaly volt?

hereverő heverő 2022.11.24. 12:40:53

@Fálki: Radics és Csoki volt egy szériában. Dhigou volt egyel később. Közös bennük még VV Gina/Ginu és a feneketelen ostobaság.

mocskosmacska 2022.11.24. 12:41:20

@Fálki: Igen, kettővel előtte, de nekem örök emlék marad, ahogy radics ül középen és arról beszél, hogyha egy nőt vernek, akkor az megérdemli, a tyúkjai (reni, zsu, özvegy) meg ülnek körülötte és helyeselnek. És az rtl ez simán leadta mindenféle kontextus és magyarázat nélkül és nem égett rá.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2022.11.24. 12:48:23

@mocskosmacska: azon még mindig röhögök.... vagy ötször visszanéztem Radics fejét :)

mocskosmacska 2022.11.24. 12:49:11

@Brigante: Meg tudnád itt osztani a linket. Egy kis vidámság soha sem árt.

Nyuszomuszo83 2022.11.24. 12:50:36

@mocskosmacska: Az pusztító volt és nem is kavart hatalmas vihart, mint a 10-ben Frunátóék vagy a Digo páros illetve Mercike &Moh (akiről most olvastam hogy teljes rózsaszínben vonul az oltár elé és ehhez talált egy barmot aki szintén rózsaszínben fog feszíteni mellette...) Szrencsére Radicsot hamar sikerült eltávolítani. Előtte nálam, aki agresszív idióta volt, verte még a biztosítékot, az a tivy (fúj)

Fálki 2022.11.24. 12:50:58

@mocskosmacska: Tavaly Fru is mondott valami ilyesmit, hogyha jogosan kap, akkor az nem baj, mert megérdemli... De ok nélkül Őt ne bántalmazzák.

Ja kérem, hogy okkal lehet.

Yrenke 2022.11.24. 12:52:38

@Fálki: köszönjük szépen a posztot, azért néha gyere kommentelni közénk. Sajnálom, hogy nem neked szurkolunk, bár ezeket elnézve, kemény élet lett volna odabent.

Azért nekem is kiégett a szemem/fülem a tegnapi történésektől... Bibi és Lamantin még mélyebbre süllyedtek nálam. Még emlékszem mikor tavaly vágytunk egy nem 2 bites trash vv-re, hanem egy igazi taktikai játékon alapuló műsorra... Na ez itt nem lesz, de igyekszem kitartani :)

Nyuszomuszo83 2022.11.24. 12:59:00

@Yrenke: Lesz itt lófasz meg esti fény :D :D :D Olyan távol áll ezektől a taktikai játék, mint Szarvas Betlehemtől :D

mocskosmacska 2022.11.24. 13:04:36

@Nyuszomuszo83: Eddig egyetlen egy dolgot sikerült elérniük: pirost minimum a középjátékig bebetonozták. Az első párbajon kieső meg a vészbanyák közül lesz. (A vb-k ráteszik a jelüket piros, az meg bármelyiküket hívja ki, visszajön.)

mocskosmacska 2022.11.24. 13:06:18

@Nyuszomuszo83: Egyébként én nem értem, hogy abból nem lett balhé. Értem, hogy nem véletlenül lett az első kieső radics, mert az rtl klub gyorsan meg akart tőle szabadulni, de a következőkbe is beválogatnak ilyen tipikus asszonyverőket. (Egyébként már a vv3 kapcsán volt egy összeesküvés elmélet, hogy segal azért lett az első kieső, mert túl sokat cigányozott élő adásban)

Post Modern Prometheus 2022.11.24. 13:12:40

Előző alá elkezdtem leírni, de láttam van új posztcsi, úgyhogy idecopyzom:

@Brigante: kijaza kristóf? :O
"Saját elmélet: a piros kendős fogja kiválasztani, az alsó 3 közül, hogy ki fog kiesni."
Erre gondoltam én is, vagy - amit még mi sem tudunk, hírtelen halál a piros kendősnek vagy instant védettség, ez a 3 tippem van elsőre. De szerintem olyat nem húznak ők sem, amire a néző nem számít, mert nem lenne fair, hogy megválasztják a leg-et és ki is basszák :D

@hereverő heverő: pontosan, inkább supportos munka amit Ákos csinál. A cryptot el tudom képzelni, amúgy, hogy csinálta és jól is kijöhetett belőle. Pár haverom - szintén angliában élnek -, úgy cryptoztak, hogy közük nem volt hozzá, csak ráértek egész nap adni-venni és baromi jól szálltak ki belőle.

@SelyemSonkaPini: EKG

@Kentacsdisz: kb 2-ig hallgattam őket, meg közben pótoltam az öfit/BV-t amit csesztek nekünk elindítani... de vagy közben vagy ezután történt, mert lemaradtam erről

@Forgalmista: Azt mondta, hogy átgondolta, leülepedett benne a dolog és rájött, hogy faszság amit Bibi kér tőle.

Nátha ellen bálna 2022.11.24. 13:25:09

"Közleményt küldött az Éjjel-Nappal Budapest külső gyártócége, miután kikerült a videó a színésznőről 'ÉNB Kíráról', amint a csütörtöki, budapesti tüntetésen, láthatóan felfokozott állapotban, visítva szidja a rendőröket, miközben alig áll a lábán. A közleményben leírják egyebek mellett, hogy a véleménynyilvánításhoz való jogot tisztelik, de attól, amilyen formában a színésznő ezt tette, elhatárolódnak. A szövegből az is kiderül, hogy tette után ÉNB Kírát elő is állították a rendőrök."

(Blikk, 2022. 07. 16.)

mocskosmacska 2022.11.24. 13:27:23

@Nátha ellen bálna: Ő az? www.youtube.com/watch?v=vBywzF3zes8
Akkor ezt kellett volna betenni bemutatkozó videónak.

Fálki 2022.11.24. 13:29:04

@mocskosmacska: Na, szinte egyszerre.. igen, Ő az, Karnics Kriszti.

Velőtrázó Vélemény 2022.11.24. 13:33:08

Pirost én nem hype-olnám ennyire, fura az a csaj, de amit kapott, az felemelte. Mondjuk Barnával rendesen szívatják Jabbát.

Sajnálom, de én nem tudom elengedni, hogy ez a VVKriszti a KATA tüntetések szétcsapott, rendőrökkel üvöltöző ribanca. Innen kétlem, hogy fel tudna jönni nálam bármilyen elfogadható szintre is. Eddig tartott az RTL-es elhatárolódás tőle.

Velőtrázó Vélemény 2022.11.24. 13:36:37

Live-on még mindig azon pörög, hogy Piros negatív érzést hozott magával be. Most épp KATA hallgatja.

mocskosmacska 2022.11.24. 13:37:15

@Velőtrázó Vélemény: Jabba az a Tahó, más néven Lamantin?

I

Fálki 2022.11.24. 13:38:12

@Velőtrázó Vélemény: Nagyon szép lány Piros. Ráadásul a kisfilmjéből is látszott, hogy Ő egy teljesen normális csaj, csak magára szedte a sok sallangot, hogy ezzel védje magát a korabeli idióták és a világ ellen.

Remélem nem néztem be nagyon, de szerintem Ő nem lesz se proli, se picsa, se semmi ilyesmi.

Post Modern Prometheus 2022.11.24. 13:39:13

@Fálki: Köszi a postot <3

@naty77: Így, bár nem tudom, ki az a Ricsi :'D

@mocskosmacska: azt nagyon élvezném, lenne még egy Radics :D [már így is olyan]

Tegnap Piros és Barna [haha a két szín] vagy 1-1,5 órán át beszélgettek a nyugiban, az alapján Piros tök szimpi lett nekem, meg az újcsaj se rosszarc elsőre. Eddig a Henrik haját kezdte berasztázni most a zigizőbe Bibi traktálja valami bullshittel [kb hogy mert Piros Lamantinnal beszélni amíg az elzáráson volt, és mit ment oda hozzá a geczi"].

Velőtrázó Vélemény 2022.11.24. 13:39:23

Ha valaki nézte, miről kellett dönteni most és kinek? Henrik a döntés.

Velőtrázó Vélemény 2022.11.24. 13:40:16

@mocskosmacska: Nekem Reni a Jabba. Olyan széles, olyan szép és annyira oda nem illő a nyelve.

Velőtrázó Vélemény 2022.11.24. 13:42:03

KATA és Henrik mennek szaunázni, ezek szerint ez volt a döntés.

Velőtrázó Vélemény 2022.11.24. 13:43:59

Meleg a szauna, kinyitják az ajtót. :-)

Nyuszomuszo83 2022.11.24. 13:44:58

@mocskosmacska: EKG, egyetértek abszolút. Bebetonozták, mint Kőműves Kelemen az asszonyt. Kár, hogy nem lehet őket végleg bebetonozni, mint egy élő szabadulójátékban :D Gonosz vagyok, mea culpa! :D
Nekem még nem világos milyen Piros, de egy kicsivel több értelmet láttam benne tán, de nem kiabálom el inkább.
A másik témára reagálva. Egyre merészebb lett a retek. A segálos kiesést én is hallottam, tivy borzalmas volt, ahogy a focista csajjal beszélt, minden reteknek, szutyoknak elmondta, mert ő egy igazi (segg) arc és repül a málna, majd jött a még vállalhatatlanabb, botrányos radics, aki egy igazi alja volt ennek a műsornak, gondoltuk akkor, és azt már a csatorna sem vállalta mert féltek, hogy a nővédő aktivisták nagyon odakoppintanak, inkább hamar szabadultak. Majd az előzőben még nagyobbat húztak az oroszlán bajszán, és mondhatni bejött, hiszen a negatív kritika is kritika. És nagyon is beszélt róluk az ország. Ezeket az alul iskolázott balgákat felhasználták, nem kellett noszogatni őket, mert úgy válogattak, hogy legyen csak ilyen. Vállalja magát, aztán lesz valami. Kétlem, hogy már az elején nem derül ki akár egy bonyolultabb személyiségteszt alapján, hogy emberünk retardált. Az a cél persze, hogy színes egyéniség legyen, de ezek már a mocsár alján lévők, akik bemutatják a mai fiatalság szellemi leépülését, a nőkhöz, egymáshoz való hozzáállást. A Bibi féle - cigány stílusban előadott- csövesbánat, amit Pirosnak mondott, a tegnapi előzetesben, a jellemző szleng. Lépten nyomon hallom ezt illetve a gyásztemető, gyászkoporsó hasonlatokat. És pár éve a cigit is kiblőröztél adásban, most meg úgy repkednek a geci, fasszopó stb szavak, mintha ez teljesen természetes szókincs lenne, és egy normális összetett mondtat nem jött még ki belőlük.. Hát Karinthy-díjat nem kapnak ezek sem. (Arra csak a tapló Alekosznak fáj a foga, csak nem tudom mire föl? )

csodalámpa 2022.11.24. 13:46:37

@SelyemSonkaPini: amikor össze van kötve, még csak-csak, de kiengedve valami roppant igénytelen, ápolatlan benyomást kelt.

Nyuszomuszo83 2022.11.24. 13:47:06

@Fálki: Jaaaa, hogy ez Az. Én csak a blikkben láttam, fogalmam sincs erről az ÉNB-ről, egy percet sem sikerült belőle megnézzek, amit nem bánok, mert nem érdekel. De nekem ez a viselkedés nem úrinő mivoltra hajaz. :D

mocskosmacska 2022.11.24. 13:51:40

@Nyuszomuszo83: Ez egy tök jó ötlet. Beküldeni őket egy szabadulószobába, és tényleg csak akkor mehetnek ki, ha megoldják a feladatokat.

Velőtrázó Vélemény 2022.11.24. 13:56:19

Ejha, Sajti már haza akart menni az éjjel?

Velőtrázó Vélemény 2022.11.24. 13:57:53

Ez a Henrik nem rossz gyerek, de ettől a picsától távol tarthatná magát.

mocskosmacska 2022.11.24. 13:58:52

@Velőtrázó Vélemény: Nos, nekem szimpi ez a sajti gyerek, de egy négyéves gyerek apukája mit keres ebben a műsorban?

Velőtrázó Vélemény 2022.11.24. 14:00:52

@mocskosmacska: Max. 106 nap és lehet, hogy megcsinálja a jövőjét. Ott a nője a másik gyerekkel, jó helyen tudja a gyereket. Ezért nem várok szélsőséges dolgot tőle, korrekt játékos lesz.

Yrenke 2022.11.24. 14:01:13

@Nyuszomuszo83: álmodozni még lehet :)))! De posvány lesz itt, érzem, nem pedig agytorna... na mindegy. De akkor legalább az előző évadokat nézték volna meg! Pl csokifiú Lamantin nem látta, hogy az ilyen alpári bunkók kiesnek, mint a pinty?

@mocskosmacska: éhenhalnának :)))

mocskosmacska 2022.11.24. 14:02:35

@Yrenke: Igen, pont ez lenne a cél.

Fálki 2022.11.24. 14:05:18

@mocskosmacska: a tahónak meg valami pár hónapos gyereke van...

Fálki 2022.11.24. 14:07:20

Minden évben posvány van. És minden évben ezért sírunk mi is, a fb kommentelők és a fb csoportok is...

De ezek szerint az RTLnek jobb ez így. Biztos vagyok benne, hha bevinnének két teljesen normális, nem geciző, nem piáló, nem magamutogató normális átlagembert (azért kettőt, hogy legalább egymással tudjanak társalogni), akkor azok ketten olyan fölénnyel jutnának be a döntőbe, amit még az RTL sem tudna elképzelni.

Velőtrázó Vélemény 2022.11.24. 14:11:10

Henrik szemmel láthatóan próbál agyalni, de szét fog csúszni, aludni se tud még. Egyelőre ügyesen tér ki a picsa elől, nem kéri a masszírozás viszonzását, inkább beszélteti. Nálam most ment át a szimpi oldalra.

hereverő heverő 2022.11.24. 14:12:52

@Fálki: Volt ilyen, valamelyik régi VV-ben volt egy idősebb István nevű faszi - kiközösítették aztán kiszavazták. Mint kiderült ő is RTL-es ember volt, mint a Maci

Nyuszomuszo83 2022.11.24. 14:18:15

@mocskosmacska: Elborult elmémben megjelent előttem a Fűrész 2. :D
@Yrenke: Egy bitesek drága, nem jut el az agyukig amit látnak. Nézek csak.
@Fálki: De sokkal jobb ha megbotránkoztatják a közönséget, mint, hogy értelmes emberekkel töltsenek meg egy műsort, mert egy: ez nem az élet és irodalom
2. a retek attól fél lapos lenne a villalét

Ahogy minden évadnál leírom, kreatív játékokat nekik, jön a karácsony csináljanak kézműves ajándékokat a gyerekeknek vagy mit tudom én.
Kössék le őket, hogy ne a pia és a semmittevés meg a zabálás legyen. Aki meg nem áll be a sorba annak járjon a bünti, retorzió , egy idő után működne a falkaszellem, egyik húzná a másikat, jutalmaznám őket akkor amikor minél jobban hajtanak a cél érdekében. Szépen kialakulna az alfa is a csapatban és közben hullana a férgese.

Álmodj kirááááálylááááááány! :D

Nyuszomuszo83 2022.11.24. 14:20:06

@hereverő heverő: nem István volt hanem Laci. És Fannikának mondta hogy öregemberek faszát szopogatva fogja keresni a kenyerét. Mert ő volt aki főzött mosott takarított rájuk és próbált beszélgetni velük. a gyanú árnyékában vagy segítség bajban vagyok-ban is szerepelt! :)

Nyuszomuszo83 2022.11.24. 14:21:43

@Peni a Valdes: Arról dunsztom nincs, ki az a Fanni, tényleg az előzőt csak általatok követtem, mert a tvben egy percet sem láttam belőle. Szlepka Arnoldot (jól írtam? ) a blikk által kötöttem össze hogy láttam valahol de hol és beugrott Moh. :D

mocskosmacska 2022.11.24. 14:23:02

@Nyuszomuszo83: Hú, az egy nagyon sármos férfi volt. Túl sármos is.

mocskosmacska 2022.11.24. 14:24:09

@Nyuszomuszo83: A fűrész? Te nagyon jó kreatív munkatárs lennél a vv stábban.

Nyuszomuszo83 2022.11.24. 14:26:37

@mocskosmacska: Lehet jobban keresnék, mint most és lehet nem 18 fokban ülnék betakarózva az irodában- hogyrohadjonmegakieztkitalálta! És ezt elismerésnek veszem, köszönöm! :D :D :D :* :*
Kicsit okoskodó volt tény, de igen volt egy sármja. Csak túl idős volt a 35 feletti korával a 20 évesekhez.

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2022.11.24. 14:27:13

@Nyuszomuszo83: szerintem túl öreg volt oda a többiekhez képest.

Velőtrázó Vélemény 2022.11.24. 14:28:48

Az előbb ha jól értettem Rico közös ekézése, kibeszélése zajlott a nappaliban. Én rá tippelek amúgy is első távozónak, mert tuja és esetlen.

Post Modern Prometheus 2022.11.24. 14:31:14

@Nyuszomuszo83: azt ne felejtsd, hogy most azért nincs kitakarás zigire meg sípolás, mert élőben is 18-as karikával megy a műsor és este 10 után. Akkor már lehet ilyeneket.

@Fálki: vagy egy percet se látnánk belőlük, mert content gyártásra alkalmatlanok lennének ¯\_(ツ)_/¯
persze jó lenne, de hát ez nem az a műsor :D

Fu Szekh Li 2022.11.24. 14:31:19

Hazaértem, visszaolvastam. Most valaki megdobhatna egy streammel az élőről :)

Fálki 2022.11.24. 14:37:51

@Post Modern Prometheus: Dehogynem. Miért ne lehetne contentet gyártani abból, hogy beszélgetnek, játszanak, kreatívkodnak, edzenek, tájékozottak és a világ dolgairól beszélgetnek, origamiznak, bármi... Annyi mindent lehetne ott bent csinálni. Nyilván ha egy darab ilyen embert tolnak be, akkor azt kiközösítik és szegregálódik, de ha már kettőt, akkor rögtön nincs egyedül. S pl az ilyen Addams Family szereplők, a nemtörpe szemüveges fekete csaj vagy épp Piros oda húznának, amikor észreveszik az értelem fényét.

Nyuszomuszo83 2022.11.24. 14:38:06

@Post Modern Prometheus: 10 után ment régebben is de abszolút igazad van, régen 16-os karika volt.

@Peni a Valdes: Együtt írtuk, de egyezik a véleményünk! Igen, túl fiatal volt a társaság többi tagja. Ő volt a papi.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2022.11.24. 14:57:29

@Post Modern Prometheus:

Öhhh nem Kristóf az új ember? Nem baszus tényleg, most néztem meg Henrik.

Elnézést kívánok!!!!

Post Modern Prometheus 2022.11.24. 15:04:01

@Fálki: Labdáznak és abból is alig van bármi, pedig feladatokat gyártanak hozzá. Most a szakmai énem azt mondja, hogy mind az amit felsoroltál egy gyönyörű 3 perces montázs lenne maximum. Plusz az egyszeri nézőt ezek nem érdeklik. Engem sem. Pedig kreatív hobbijaim vannak [mini modelleket festek, 3D nyomtatok, meg ilyenek], de ezekről videót akkor tudok nézni, ha épp inspirálódni akarok. Ha tematikusan csak 1-1 hétig csinálják ezeket - most még ezt ne várjuk nincs bent mindenki -, az rendben van, de még egy hete sem megy a műsor, még csak felkérdezések vannak, próbálják egymást a hierarchiában elrendezni. Meg szerintem amíg a Lamantin, Bibi és társaik bent vannak, csak lehurrognák és lenéznék az ilyen feladatokat, nem húznának oda. Kurva unalmas lenne nézni ahogy a villa egy buddhista templommá változna és reggel egy 3 órás meditálással kezdenének. Az egyszeri néző a "szomszédjait" akarja nézni, azok pedig ezek. [Lakótelepen nőttem fel, még ilyenebbek]. A lightos voyeourizmus az ilyen, azt akarod nézni, amit nem értesz. De ha intellektuális társalgásra vágynék, akkor bekapcsolnék egy podcastet, de nem teszem, mert zsigerileg taszít a podcast, főleg ha képanyaggal párosul, mert az ellentmond mindennek. De ezt nem csak én mondom, minden évadban előkerül ez a téma, és mindig az marad, hogy unalmas lenne, ha mindenki zenbe lenne. De szeretném, ha a csatorna egyszer rámcáfolna, nyitott vagyok rá, kíváncsi lennék, hogy a prekoncepcióim ellenére, érdekes tudna-e lenni egy ilyen villa.

Post Modern Prometheus 2022.11.24. 15:08:22

@Nyuszomuszo83: Én is káromkodok - vallom, hogy mivel a nyelvünk részét képezik, így nem csinálhatunk úgy, mintha ezek nem lennének, és azt is tanultam dramaturgián, hogy egy jó időben és helyen elhangzó "baszd meg" a világ legjobb nyomatékosító eszköze. De tény, hogy amit bent művelnek az a legalja. Igyekszem én is jobban odafigyelni és választékosabban kifejezni magam, de megmondom őszintén, hogy ha meghallok egy kreatív káromkodást, amit még előtte sosem, az le tud nyűgözni és azt az embert izomból rakom be a "kreatív" kupacba. De ők nem kreatívak, még ezt sem tudják megugrani.

Post Modern Prometheus 2022.11.24. 15:09:02

@Brigante: Elnézve <3 azt hittem már lemaradtam egy beköltözőről :D

Fálki 2022.11.24. 15:09:29

@Post Modern Prometheus: Ha lenne annyi pénzem, amennyi nincs, esküszöm csinálnék egy Normális emberek Való világát, többek között kiváncsiságból is, hogy azt menynien néznék.

Mert meggyőződésem, hogy sokkal többen. Az első 2-3 VV-ben és a BB-ben főleg kreatív feladataik voltak, rendesen bele kellett állni szinte mindenbe és nem csak és kizárólag a semmirekellés és a trash ment.
Félreértés ne essék, a trasht én is szeretem és igénylem, de amikor csak az van, az nekem egy idő után már nem szórakoztató, hanem kínos és kellemetlen.

El kellene helyezni valahol a csúszkát normális távolságban a trash és a nemtrash között, nem pedig 99%ban az előbbi felé tolni.

Amiről szintén volt már szó tavaly is, meg előtte is, meg mindig is, hogy a semmittevés lehetőségét, a cigit és a végtelen piát én konkrétan elvenném tőlük és csak bizonyos feltételek teljesülése esetén adnám vissza.

Fálki 2022.11.24. 15:10:42

@Post Modern Prometheus: NÉzd meg az új Pottyondy Edina videót, kibaszott jó, baszdmeg :)

Post Modern Prometheus 2022.11.24. 15:15:27

@Fálki: ,,esküszöm csinálnék egy Normális emberek Való világát"
Nézném a NVV-t is! :D

,,Az első 2-3 VV-ben és a BB-ben főleg kreatív feladataik voltak"
20 éve volt [lyézi], megváltoztak az igények, a műsor is az alcsatornára került, valószínűleg a stáb zöme is kicserélődött. 10 éves voltam, amikor elindultak az első évadok, már nem emlékszem miket kellett csinálniuk, milyen feladatokat kaptak, de nem vonom kétségbe amit mondasz. Sőt, azzal abszolút egyetértek, hogy a pia-cigi-döglés comboért dolgozzanak meg, mint a munkahéten.

,, új Pottyondy Edina videót"
jujj tényleg, reggel láttam a notificationt róla, de el is felejtettem, köszi <3

naty77 2022.11.24. 15:15:28

@Post Modern Prometheus: pont azzal szoktam magyarázni a miért nézel ilyen szart kérdést, hogy nekem ez egy szociográfia, látni akarom mi van a budai úrikerületeken túl. A környezetemben szinte csak sokdiplomás nagyon okos magas pozícióban dolgozó emberek vannak, egyáltalán nincs kapcsolatom ilyen típusú emberekkel kb. még a villamoson se (nem a dolgozó sávban utaznak)
Szóval nkem ez egy cirkusz vagy állatkert, érdekesség.
De közben sajnálom őket, mert ezek az emberek szimplán figyelemre szeretetre vágynak.

Belegondoltam ha beköltöznék, az egy dolog, hogy én főznék takarítanék rájuk, mert nem bírom ha kosz és kupi van enni meg szeretek, de sajnos nevelném is őket rendesen, az is egy tanulmány lenne mit érnék el pár hét alatt. :DDD
Hozzáteszem csupa dottore közt dolgozom és ha én nem rakok rendet utánuk, nem cserélek törölközőt, akkor megenne a kosz itt is, nem kell hozzá aluliskolázottság. :(

2022.11.24. 15:15:47

Köszi Fálki! Hogyhogy írtál végül hv-t? Nem vb-t nézel? Gondolom kiakasztott, hogy ebből Japán- Szaúd-Arábia döntő lesz. Mindenesetre kellemes meglepetés volt a poszt.
Megnéztem a tegnapi részt. Lamin továbbviszi Renátó örökségét, de legalább az utóbbi nem rögtön lett tahó, csak 1 hét után. Bibi kezét pedig végleg elengedtem. A beköltözésnél abban reménykedtem, hogy a tökéletes VV9 Zsuzsuhoz hasonlóan kedvencem lesz, de tévedtem, nagyon is. Az új csaj karakterek egyelőre unalmasak. Henrik talán jó lesz.

Nyuszomuszo83 2022.11.24. 15:30:52

@Post Modern Prometheus: Én is káromkodom, és egyetértek egy jó helyen elmondott baszdmeg nyomatékosító hatást vált ki. Igen, én is szoktam hasonlatokkal élni, mint például a nah ennek is annyi értelme lenne, mint segglyuknak a könyökömön. Magyar vagyok, válogatottan tudok 10 percig dühömben káromkodni, úgy hogy két szóismétlés nincs benne. De ehhez is kell egy bizonyos tudás. Én nem azt ítélem el, hogy káromkodik valaki egy isteneset, hanem azt, hogy minden mondatban benne vannak ezek a bizonyos kötőszavak, és ahogy Fálki kiragadott néger taplótól pár mondatot, nos süt belőle az értelem, de ha leszámítom és eltekintek attól, hogy nem teljesen magyar- fenét, az anyja magyar, megtanulhatott volna normálisan is beszélni, de egyiknek sem megy, sem Pákónak, csokinak vagy ennek sem- ott van Bibi vagy a többiek, szintén csak a faszom, geci, baszdmeg, stb proli beszéd sikerül.
De mindegy is, mert még mindig én vagyok zakkant, hogy ezeket képes vagyok megnézni és senki nem tartja a puskát a fejemhez. Úgyhogy fogjam be a csőröm! :D

Nyuszomuszo83 2022.11.24. 15:32:32

@Fu Szekh Li: Még jó hogy a meccs után kezdődik a vv, mert nem kérdés mit nézzek esténként. :D

Post Modern Prometheus 2022.11.24. 15:40:00

@naty77: ,,Szóval nkem ez egy cirkusz vagy állatkert, érdekesség."
Pontosan, nálam még a nosztalgia faktor is közrejátszik, hiszen ilyen környezetből [nem családból!] jöttem és néha jó borzongani azon, hogy ez akár most én is lehetnék, aztán megnyugodni, hogy mégsem én vagyok az.

,,akkor megenne a kosz itt is, nem kell hozzá aluliskolázottság. :("
Az meg már a másik véglet, amikor nem az igénytelenség feltétlen ami miatt az ember nem csinálja ezeket meg, hanem szimplán annyi mindennel kell foglalkozni, hogy azt egész egyszerűen elfelejti [jóhiszemű vagyok]. [Velem is milliószor előfordul, hogy úgy néz ki, mintha full igénytelenek lennénk, de közben meg annyi minden más volt, amivel foglalkoznom kellett, hogy mire oda jutottam volna, hogy azt is rendezzem, nem volt már kapacitásom rá, másnap meg előröl az egész.]

@Nyuszomuszo83: Abszolút egyetértek. Lamantinnál már az is fura, ahogy a szavakat [inkább csak hangok] képzi, mintha állandóan teli lenne nyállal is a szája vagy nem tudom, de nagyon furcsa, és ezt már C type-októl is hallottam, de mivel ehhez nem értek, nem tudom beazonosítani, hogy hol a probléma, csak tudom, hogy iszonyatosan idegesít.

Nyuszomuszo83 2022.11.24. 15:45:48

@Post Modern Prometheus: én galuskásnak mondanám, igen mintha csak buknának ki a szájából mert az értelmüket nem tudja. Szerintem a probléma az agyukkal van. aki képezni akarja magát az tud értelmesen beszélni, aki nem, az megragad iq nukunak.

hereverő heverő 2022.11.24. 15:56:56

@Post Modern Prometheus: Téged elveszlek feleségnek :) Ezt lehet, hogy ismered, de azért ajánlom:

www.youtube.com/watch?v=4Q-_o2oNR6I&list=PL8I0PpB3yVeOQlHcbyObaf98VKRHRRy2l&index=7

(maga a szobor készítése is ott van).
Basszameg.

Yrenke 2022.11.24. 16:50:20

@Nyuszomuszo83: @Post Modern Prometheus: @Fálki:
A normális emberek VV-jét én is nézném :). Viszont, ha jobban belegondolunk, sajnos ezek a primkók érnek rá erre igazán. Egy átlag embernek van családja, munkája. Legalábbis engem tuti kirúgnának, ha realityben szerepelnék, és nem csak a munkából :)))
Szóval szerintem viszonylag kevés az olyan szimpatikus, okos, felnőtt ember, aki egyáltalán szeretne ilyen műsorban szerepelni és tud is rá időt szakítani...
De már látom, hogy be kell érjük a mamahoteles gitározó szépfiúkkal és a Hollandiában "virágot szedő" hisztipipikkel.

hereverő heverő 2022.11.24. 17:07:03

@Yrenke: is-is. Lásd Bálintot, aki normális környezetből érkezett, de épp munkanélküli volt, és a VVben lehetőséget látott (vagy az RTL lehetőséget láttatott vele - ezt sosem fogjuk megtudni). De akár Vivcsó vagy Robi is lehetne jó példa, és ők simán beférnének a normális emberek közé.
Kontra, tényleg csak a legalja réteg ér erre rá. A mamahoteles szépfiú nekem nem tetszene ha nő lennék - külsőleg egy huszonéves csávónak ne legyen úszógumija, de az orra is furcsa, belsőleg meg ... nem tudom meghatározni még, de ha nem szerepet próbál játszani akkor egyszerűen ingyenélő lusta dög.
Akiben semmi törekvés nincs, az nálam elvágja magát és ez nem összekeverendő az élet élvezetével.

2022.11.24. 17:28:39

A normális emberek Való Világában mindenki meglehetősen normálisan viselkedne és ebből adódóan unalmas lenne. A VV-ben pont az a "jó", hogy társadalomkritikát fogalmaz meg (pedig nem is ez a készítők célja). Igen, ilyen fiatalok is vannak és nem is kevesen. Főleg ők nézik és ebből tanulhatnak abból a szempontból, hogyan nem kéne viselkedni pl. az előző évad kapcsán Renátó viselkedése vállalhatatlan volt, amelyet bizonyított a hatalmas veressége

Kosztarika 2022.11.24. 17:35:41

Az online felületen kérdésekre kellett válaszolni az ápoltaknak.
Kiderült, hogy Sajtinak tekintélye van a vellában, Rico too much mindenkinek, nem csípik.
"Szerelmi háromszög " van Barna, Reni és Piros között.

Lamin a kérdésre, hogy elgondolkodott- e a büntetése alatt: "368 fokot változtam." :DD

hereverő heverő 2022.11.24. 17:45:42

@VV11Vikcsii: NEm hiszem, hogy az unalmas lenne. A normális emberek feltalálnák magukat, beszélgetnének olyan témákról is ami nem a pina és a hány pasival voltál. Esetleg még okítanák is egymást olyan dolgokra, mint hogy hogyan kell összeszerelni egy sámlit, hogyan sminkeljünk cicaszemet a seggünkre és hogyan válasszunk tökéletes terelőpulit.

2022.11.24. 18:08:37

@Kosztarika: A 360 fokos változás azt jelentette volna, hogy nem javult semmit. A 368 fokos változást úgy értelmeztem, hogy a büntetés alatt egyre jobb ember lett, majd egyre rosszabb eljutva a kezdeti állapothoz. Végül a +8 foknak köszönhetően mégis csak javult egy kicsit, de én többet vártam volna tőle.
@hereverő heverő: Lehet, hogy igazatok van. Igazából a VV2-vel kéne összehasonlítani a mostanit. Úgy olvastam, hogy akkor még normális emberek szerepeltek. A kérdés az, hogy jobb volt-e az.

Yrenke 2022.11.24. 18:12:05

@hereverő heverő: na igen. Ez az a típus, aki nekem sosem jött be, még tinikoromban sem. De láttam, hogy mások olvadnak az ilyen gitározó/művészkedő álromantikus pasiktól. Az alkata, külseje nem zavar, de ez az anyu pincéjéből jasszoskodó, se pénze, se munkája stílus nagyon szánalmas. Ettől függetlenül várom, hogy meglepjen, és remélem hogy ez ami a kisfilmben volt csak valami eltúlzott karikatúra. Milfhunter....atyaég...

Post Modern Prometheus 2022.11.24. 18:34:36

@Nyuszomuszo83:
,,én galuskásnak mondanám"
Van benne valami.

@hereverő heverő: Igen, ezeket nagyon bírom :D Én most - még mindig -, a Dark Souls társas figuráit festem, meg a Warhammereseket is nagyon szeretem, mert nagyon szép részletesek a figurák, hiába semmit sem tudok a loreról, van haver akit szoktam kérdezgetni, meg ő meózza le a végeredményt, de szeretem, hogy ez egy olyan hobbi, ahol nem igazán lehet hibázni, mert könnyen javítható :D [és nagyon ki tud kapcsolni] Amúgy leginkább Goobertown Hobbiest, Squidmar Miniaturest és Miniac-et követem rendszeresen :D

@Yrenke: EKG

hereverő heverő 2022.11.24. 18:36:28

@Yrenke: De banyek, akkor nekem miért nincs minden ujjamra 10 nő? Én tényleg tudok gitározni, még tanárhoz is jártam. Álromantikázni is tudnék...

... csak épp nem akarok. A műmájerkedés nagyon távol áll hozzám. És ha a mai lányok ilyen csalikra harapnak rá, akkor már ma este elkezdek aggódni a nyugdíjam miatt. Plusz előszedem Lucille-t a sarokból, hátha betéved egy ilyen.

hereverő heverő 2022.11.24. 18:40:06

@Post Modern Prometheus: Nézd végig, ez a faszi elképesztő. Mondom úgy, hogy egyébként engem is elég ügyes modellezőnek mondanak, de ehez képest én kiscica pöcsén a pattanás vagyok.

Post Modern Prometheus 2022.11.24. 19:11:22

@Kosztarika:
"368 fokot változtam."
jesszumpepi xddd

@VV11Vikcsii:
xDDDDDDDDDDD

@hereverő heverő:
tényleg baromi jó, szeretem az ilyeneket. 0-ról modellezést [szobrászkodást] még nem próbáltam sosem, néha green stuffal kell kisebb dolgokat kipótolgatni, összeragasztani, de ennyi, ahhoz már nem biztos, hogy lenne kézügyességem, a festésnél sokat tudok javítgatni utólag is és addig amíg jónak nem érzem, de a nagyját mostanában úgyis airbrush-al tolom, főleg a zenithal highlight miatt, az az alapozó technika nagyon bejön.

tessék, volt 2 percem egy low-effort memere xd
i.imgur.com/jf5ZtWz.png

kipcsak harcos 2022.11.24. 19:16:32

Nem tudom mit csinálnak ezek a FIFA-sok. Nagyon ellökték ezt. Honnan vették a bátorságot VV idején rendezni egy VB-t?
Hogy lehet így összeegyeztetnie egy VV-be őszült fannak és focirajongónak a közvetítési időket?

Post Modern Prometheus 2022.11.24. 19:20:16

@hereverő heverő: azzal is működne, de akkor Piros-Barna-Reni :D

hereverő heverő 2022.11.24. 19:20:42

@kipcsak harcos: Úgy, hogy leszarod a VVt és meccset nézel. Itt is ott is káromkodnak de a foci szórakoztatóbb mint ahogy egymást basztatják a beutaltak.

Fu Szekh Li 2022.11.24. 19:36:50

@kipcsak harcos: mit kell összeegyeztetni? Nem mertek meccset adásidőbe tenni.

Fu Szekh Li 2022.11.24. 19:49:36

@kipcsak harcos: Remélem nézed az ötszörös és az idei világbajnok csatáját.

kipcsak harcos 2022.11.24. 19:59:02

@Fu Szekh Li: a szerbekre nem fogadnék, ahogy a brazilokra sem.
Ez a meccs ráadásul belelóg a Konyhafőnökbe is.

Fu Szekh Li 2022.11.24. 19:59:47

@kipcsak harcos: de a főnök megmondta, hogy Szerbia nyeri.

kipcsak harcos 2022.11.24. 20:03:33

@Fu Szekh Li: Vucsics barátjától tudja?
Akkor úgyis lesz :D

Yrenke 2022.11.24. 20:23:19

@hereverő heverő: lehet nem a megfelelő célcsoport előtt pengetted a húrokat, illetve Lucille-t :) vagy lehet nem gomboltad ki eléggé az inged, esetlehg nem eléggé hosszú a hajad :). Ha munkád is van, és nem az ingyenkajára hajtasz, veszett fejsze nyele...

hereverő heverő 2022.11.24. 21:08:03

@Yrenke: Most hogy mondod, B.B. King is Lucille-nak hívta a gitárját :) Mondjuk Negan kedvencén nem lehet pengetni, de hasznosabb tud lenni mikor megjelenik egy ilyen semmirekellő, hogy a lányom meghívta vacsorázni.

Kedves mind, én elügetek a naplementébe. Nézzétek a bandát, félnetek jó lesz én nem ellenzem.

Velőtrázó Vélemény 2022.11.24. 21:47:44

Henrik délután a szaunában elmondta KATA-nak, hogy ezt az évet szánta erre a linkeskedésre (nem ezt mondta, de este van már gondolkodnom), de ő fizet rendesen a családi kasszába pénzt, nem ingyenélő. A múltkor valami spórolt pénzről beszélt, hogy abból él most.

Post Modern Prometheus 2022.11.24. 22:02:15

Na lesz-e ma, nekünk onlányoknak, összefoglaló stream pávörd báj ertéel? :D

2022.11.24. 22:06:41

Jó beszólás Pirostól

2022.11.24. 22:08:33

Bibi napról napra rosszabb, lassan Ginára emlékeztet

Velőtrázó Vélemény 2022.11.24. 22:09:54

Jabba olyan volt a kanapén ugrálva mint egy hím gorilla

Ármándójózsi 2022.11.24. 22:10:04

Csak azt tudom mondani: ENNYI!!!

Nátha ellen bálna 2022.11.24. 22:11:18

Azt hittem Reninél lejjebb nincs senki, de Bibi katasztrófa.

A játékban Ákost választották utoljára, pedig ez nem tornaóra hanem észtorna.

Post Modern Prometheus 2022.11.24. 22:13:15

a vezérlőben ülők mondjanak le! hihetetlen, hogy tegnap óta nem tudnak átkapcsolni az öfire...

Nátha ellen bálna 2022.11.24. 22:13:26

Az első tömegverekedés lesz a VV történelmében.

2022.11.24. 22:15:36

@Nátha ellen bálna: Kár, pedig végre egy jó feladatot kaptak

Velőtrázó Vélemény 2022.11.24. 22:19:56

jájázádábrácániáccántus

Yrenke 2022.11.24. 22:20:15

Na érdemes lesz holnap megnéznem :)?

Velőtrázó Vélemény 2022.11.24. 22:21:56

rossz csődőrre tesz ez a jány

Kosztarika 2022.11.24. 22:22:07

Yó ST-t!
Barna szájjal masszíroz. De minek ahhoz a testápoló? Hmmm

2022.11.24. 22:23:29

@Yrenke: Nem, inkább nézz Discovery Channelt

Velőtrázó Vélemény 2022.11.24. 22:24:33

Nektek nem hiányzik telekom nagyi meg a hülye piros székes alpesi csaj a reklámblokkból?

Nátha ellen bálna 2022.11.24. 22:25:20

@Velőtrázó Vélemény: Jó az anyag? Vagy csak én nem tudom kiolvasni a közlésed tartalmát? :D

Frászkarika 2022.11.24. 22:25:40

Jó estét mindenkinek! Épp Budapestről tartok hazafelé Laminfalvára. Jól járatam, hogy lemaradok az öfiről, vagy nem járok jól, hogy lemaradok az öfiről?

Velőtrázó Vélemény 2022.11.24. 22:26:13

@Kosztarika: Az a kontrasztanyag, ha benyomja valamelyik orrlyukán a testápoló trutyit akkor el kell jutnia a csaj szájába, különben nem ér a találat.

naty77 2022.11.24. 22:26:21

@Velőtrázó Vélemény: de legalábbis hamarosan megöli Yabba szegény Pirost. Bibi pedig bűntárs lesz.
Nagyon bátrak, mármint Piros és Barna vagy Farkas vagy ...

Nátha ellen bálna 2022.11.24. 22:28:02

@Frászkarika: Berántották a fospropellert, konfliktus cunamiról maradsz le.

Velőtrázó Vélemény 2022.11.24. 22:28:06

közben melani vitatkozik lájvban ákossal annak érzékenysége miatt, de ennek legalább van értelme

Velőtrázó Vélemény 2022.11.24. 22:29:12

@naty77: Piros és Barna, tiszta RTL promo, új színeket hoztak a villába

Kosztarika 2022.11.24. 22:29:35

@Velőtrázó Vélemény: :DD
Nem szeretnék részt venni egy olyan játékban, ahol a fődíj egy masszázs Barnától, bármilyen formában.

Nátha ellen bálna 2022.11.24. 22:30:51

@Velőtrázó Vélemény: Tényleg, a legutóbbi vella alatt még a piros széken óbégattak a reklámokban. Kérdésedre válaszolva: nekem nem hiányzik. A telekomos nénire meg nem emlékszem.

Velőtrázó Vélemény 2022.11.24. 22:32:32

Na az öfiben is beköltözött KATA, kérek egy konténert.

Nátha ellen bálna 2022.11.24. 22:33:31

Az új lánynak koszos a keze?

Kosztarika 2022.11.24. 22:33:37

@Velőtrázó Vélemény: Mókica monnyon le. Napok óta a fal tövébe hányok.

malevil2050 2022.11.24. 22:36:06

Jáj, az a kis bogyó az orr alatt a milyenvoltszőkeségnél , hát az zer fantasztik.

Frászkarika 2022.11.24. 22:36:20

@Nátha ellen bálna: Gyááá. Akkor lassan érik az az ertéelplussz...

KékCsöcsűPini 2022.11.24. 22:39:26

Henriket bírom és Pirost is

Nátha ellen bálna 2022.11.24. 22:39:29

Az új lány nem ismeri az "n" betűt?

Velőtrázó Vélemény 2022.11.24. 22:40:01

KATA menne Henrikre, de jól hárít eddig.

Nátha ellen bálna 2022.11.24. 22:40:40

@Nátha ellen bálna: Gy-t akartam írni. Naon, naon, naon, naon.

Nátha ellen bálna 2022.11.24. 22:41:30

HOPPÁCSKA! Piros a tattttikus!

Velőtrázó Vélemény 2022.11.24. 22:42:11

Gilisztás Piroska őszintén belehazudott Jabba szemébe.

KékCsöcsűPini 2022.11.24. 22:43:17

Pirost már nem bírom annyira :)

2022.11.24. 22:43:40

Reni most nem olyan idegesítően féltékeny, jellemfejlődés

Nátha ellen bálna 2022.11.24. 22:43:43

Bibi agyérgörcsöt fog kapni a kendő miatt.

csodalámpa 2022.11.24. 22:45:48

ájj még egy szőke :D

2022.11.24. 22:45:50

@VV11Vikcsii: Piros ennek ellenére megérdemelte a piros kendōt

Velőtrázó Vélemény 2022.11.24. 22:46:13

Piros összebarnázta magát, emiatt nálam nem kerül a szimpi kalapba.

KékCsöcsűPini 2022.11.24. 22:47:10

Pirost viszont megcsinálnám szívesen, akár több éjszakára is....
Romi vagyok na :)

2022.11.24. 22:47:51

Újabb taktikus lángész

Kosztarika 2022.11.24. 22:47:54

@Nátha ellen bálna: az agykapacitásán nem fogjuk észrevenni a változást.

malevil2050 2022.11.24. 22:48:21

Isten véled édes Piroskám,,,,,

KékCsöcsűPini 2022.11.24. 22:48:21

@Nátha ellen bálna: Aszonta hogy ő a falkanőstény!
Kivi vagyok mikor kezd el picsogni a sarokban :D
Bibi mit szól hozzá ? :D :D

Velőtrázó Vélemény 2022.11.24. 22:48:48

Ezzel a Anita Mamikával be kéne küldeni egy logopédust is. A Rico-Lissza kiesési harc háromesélyessé vált, szerintem ne csomagoljon ki.

Forgalmista 2022.11.24. 22:49:01

Mi az a "boss bitch"? Le tudom fordítani, de nem lettem beljebb :)

Kosztarika 2022.11.24. 22:50:07

@SelyemSonkaPini:
Költözz be, válogathatsz a csajok között. Barnának is összejött neki 4 nap alatt kettő.

Velőtrázó Vélemény 2022.11.24. 22:50:49

Vártam, hogy ki fogja lecsókolomozni, de Henrik már le is MILF-ezte.

KékCsöcsűPini 2022.11.24. 22:52:00

@Kosztarika: Nekem még igazábol most is SelyemsonkaPini tetszik...
hűségesféle vagyok

2022.11.24. 22:52:17

@Kosztarika: De Barna egy nagyon jóképű fiatalember

Nátha ellen bálna 2022.11.24. 22:52:38

@SelyemSonkaPini: Bibi rendkívül tartózkodóan, de hajlandó volt bemutatkozni a beköltözőnek.

2022.11.24. 22:53:13

@Velőtrázó Vélemény: Ideje, hogy bizonyítson a milfhunter

KékCsöcsűPini 2022.11.24. 22:54:00

@Nátha ellen bálna: Igen láttam :D
Köpjetek le, de én már örülök h. benn van Bibi!
És ezért kicsit szégyelem magam...

Kosztarika 2022.11.24. 22:55:08

@VV11Vikcsii: a számból vetted ki. :DDDDD

Fu Szekh Li 2022.11.24. 22:55:09

Az új csaj nem gondolja végig, hogy nem véletlenül MILF-ezik le?
Tényleg olyan, mint egy jól karbantartott negyvenes.

Forgalmista 2022.11.24. 22:55:35

@SelyemSonkaPini: De ugye ezt csak ő találta ki? Vagy ez már egy komplett új szleng, amiről lemaradtam? :)

Nátha ellen bálna 2022.11.24. 22:57:01

@SelyemSonkaPini: Bevallom én kárörvendek rajta... Valahol mulattató látni, ahogy egy rosszindulatú, egyszersmind ostoba ember saját magát állítja a szopórollerre.

tvbuzi 2022.11.24. 22:57:17

Jájj, most értem haza, nem láttam a milfet

Velőtrázó Vélemény 2022.11.24. 22:57:20

Rico megy a lepattanóra, szánalmas.

Nátha ellen bálna 2022.11.24. 22:58:50

@tvbuzi: Bezzeg az előző vella alatt még esti kijárási tilalom volt.

Velőtrázó Vélemény 2022.11.24. 22:59:24

Lehet, hogy jobb híján beküldték a stáb sminkesét?

Kosztarika 2022.11.24. 23:00:15

Úgy néz ki Lamin szarvát sikerült letörni egy időre, de ez sztem csak átmeneti állapot. Rövid ideig, max az első alkoholos buliig tart.

Velőtrázó Vélemény 2022.11.24. 23:00:34

Jégtömbös játék volt. Ice Ice Baby.

Velőtrázó Vélemény 2022.11.24. 23:01:24

Rico vajon szűz még? Mindenkire ráment, de baromi béna.

tvbuzi 2022.11.24. 23:01:50

A vékonydonga eleresztett egy büfikét

tvbuzi 2022.11.24. 23:02:25

Mi ez a gatya?!?! Vandus!!!

tvbuzi 2022.11.24. 23:03:22

28 éves??? Baszki 40-nek néz ki

KékCsöcsűPini 2022.11.24. 23:04:25

@Forgalmista: Ezt sajnos nem tudom, fene tudja mindig újabb baromságok lesznek felkapottak...

Velőtrázó Vélemény 2022.11.24. 23:04:57

Ákos most úgy ment mint a Nagy Madár a Szezám utcából. Csak zöld színben.

tvbuzi 2022.11.24. 23:05:22

Vandusnak megírták a szöveget, hogy ne minden második szava az amúgy vagy az igazából legyen

Velőtrázó Vélemény 2022.11.24. 23:05:45

@tvbuzi: A büfi az új puki a villában amúgy is. VV Roli óta senki nem tudja ezt egyszerre tolni.

Nátha ellen bálna 2022.11.24. 23:06:48

Ma is SZaftos jelenetek a fürdőszobából Ákosról.

Velőtrázó Vélemény 2022.11.24. 23:07:01

Rico a számkirekesztett, micsoda önvallomás.

tvbuzi 2022.11.24. 23:07:23

Nem egyedül nézed a műsort, vagyunk vagy tízen Vanda

Yrenke 2022.11.24. 23:09:35

Elég jól felvezettétek az új beköltözőt, nagyon kíváncsi!

tvbuzi 2022.11.24. 23:09:42

Bibi mit csinált Hollandiában?

2022.11.24. 23:10:17

@Kosztarika: Ennek örülök :D
@tvbuzi: Nem te vártad Ildit? Szerintem már biztos nem fog beköltözni, mert már 7 lány van.

Kosztarika 2022.11.24. 23:10:22

@Velőtrázó Vélemény:
Viszont Barnának - Reni szerint - megy egyszerre a fingás és a horkolás.
Egyébként normális az ha 12, egymást 4 napja ismert ember miért jelenti be fennhangon, hogy megyek szarni. A lányok is
Én a magam részéről itthon is titokban osonok el.

Yrenke 2022.11.24. 23:10:25

@tvbuzi: virágot szedett...azt mondta...mi meg majd elhisszük :)

Nátha ellen bálna 2022.11.24. 23:10:34

Na kezdődik az álhippiskedés:

"Nem, én nem szeretek ilyen székeken ülni."

tvbuzi 2022.11.24. 23:11:52

Odavagyok a rasztafári hajért

tvbuzi 2022.11.24. 23:12:41

@VV11Vikcsii: de én vártam. A szemöldöke miatt

Kosztarika 2022.11.24. 23:12:48

@tvbuzi: állítólag virágot szedett.
Valamiért 1 éve nem beszél a szüleivel.

Forgalmista 2022.11.24. 23:13:35

Vandának megvolt vajon az infó, hogy Anita hány éves, vagy ő is csak ránézésre saccolt? Csak mert elhangzott a szájából, hogy "végre egy felnőtt", de most azért látszott, hogy több 27-28 éves is volt már benn, szóval gyanús...

Yrenke 2022.11.24. 23:13:47

@Kosztarika: az jutott eszembe, hogy ilyen kábelen engednek le a wc-re, miközben a mission impossible zenéje szól :))))
Oviban pl mondani kell, ha mosdóba mész, ők ezen a szinten vannak.

Nátha ellen bálna 2022.11.24. 23:14:12

Vanda ma az egész adásban felszopja (felnyalja) Kriszti tavasztündért?

Velőtrázó Vélemény 2022.11.24. 23:14:15

Nincs akasztó vagy fogas a kabátoknak, a dizájnos hullámos kerti padok meg kihasználatlanok mert mit csináljanak ott a kurva hidegben? Ennyit a praktikumról.

KékCsöcsűPini 2022.11.24. 23:15:24

Én bírom a Vandát, de most mijafaszvan ????
EZ a műsor róla szól ?

Nátha ellen bálna 2022.11.24. 23:15:36

"szerintem ez a véleményem"

Velőtrázó Vélemény 2022.11.24. 23:15:47

@Kosztarika: Az előbb Jabba fennhangon bejelentette, hogy megy leborotválni a pináját.

KékCsöcsűPini 2022.11.24. 23:16:15

Anyád a jó reggelt :D :D :D

Én is fogok köszönni!

Velőtrázó Vélemény 2022.11.24. 23:16:21

Mamika a hálóban egyedül fennhangon: "Atyaúristen mibe keveredtem!"

tvbuzi 2022.11.24. 23:16:26

Azt hittem niggerezés volt

gala_oke 2022.11.24. 23:16:51

Május 7-én van anyák napja - Vanda :’D

Velőtrázó Vélemény 2022.11.24. 23:16:59

Fálki ezt a captcha védelmet nem lehetne offolni?

KékCsöcsűPini 2022.11.24. 23:17:15

Igaza van Vandának: Ne anyázzatok a kurva anyátokat !

Kosztarika 2022.11.24. 23:18:30

@Velőtrázó Vélemény:
Amibe én teljes erővel tudnék belerúgni - szőrös, vagy borotváltan - az ilyen beszólásai miatt. Aztán nem lenne nő. Így se az.

tvbuzi 2022.11.24. 23:19:32

Egy kukkot sem értettem Reniből

Velőtrázó Vélemény 2022.11.24. 23:20:55

@Kosztarika: Nehéz a huttok élete mióta nem vihetik be a csiklóizgatójukat a villába. Pedig azzal egy perc alatt lebarnultul, ja izé, elmegy. Ő mondta.

tvbuzi 2022.11.24. 23:22:05

Enrikónak a foga is kinőtt

Velőtrázó Vélemény 2022.11.24. 23:22:26

Gilisztás mióta megkapta a piros kendőt önelégülten üldögél és szemlélődik. Sajnos sodródik a sötét oldalra.

tvbuzi 2022.11.24. 23:23:03

Ettől a fostól minden nő ugyanúgy néz ki

tvbuzi 2022.11.24. 23:25:16

Mit mondott Mr. Brown?

KékCsöcsűPini 2022.11.24. 23:26:37

Hát ennek vége...
Nem sokat ért

Kosztarika 2022.11.24. 23:27:51

Kedves Vanda!
Nagyon rossz a szóhasználat. Értelmes téma és vv egy mondatban nem szerepelhet.
Apropó nyelvtan. Ideje lenne átírni a vendéglátós kifejezéshez tartozó szómagyarázatot. Elnézést azoktól, akik tényleg ezzel keresik a kenyerüket.

Frászkarika 2022.11.24. 23:46:05

@Kosztarika: "Én a magam részéről itthon is titokban osonok el." Pedig a liftben fingás mellett ez a másik dolog, ami igazán felszabadítja az embert :)))

KékCsöcsűPini 2022.11.24. 23:48:56

Én nem is borotválom a pinim...
Igaz nincs is

Velőtrázó Vélemény 2022.11.24. 23:53:32

@Frászkarika: Fürdőkádban fingás, hogy az egész ház hallja. :-)

Post Modern Prometheus 2022.11.25. 00:15:39

Na megnéztem az öfit, a TV-n, MINT AZ ÁLLATOK... ez a Bibi, áh, nincsenek szavaim xd
Új csaj Lissza2, ezeket egy polcról emelték le?

Post Modern Prometheus 2022.11.25. 00:39:23

@SelyemSonkaPini: 2 nap kb :'D nekem is ez a prekoncepcióm, hogy ez a "én leszek itt a jani" álarc, hamar le fog peregni róla és akkor ott fog gubbasztani a sarokba katatóniás állapotban :D

@Fu Szekh Li: én is azt hittem, hogy annyi, ledöbbentem, hogy nem. de én Lisszát is egy 10-el többnek néztem, aztán kaptam infót, hogy nem annyi [még mielőtt felkerült az adatlapja, vagy kimondta volna a korát]

@Nátha ellen bálna: EKG, imádtam az arcát, ahogy megint egy szőke költözött be xdd

@VV11Vikcsii: Én is vártam egy Ildit, de hol van? Bement már csak nem tudjuk? Tartalék?

@Velőtrázó Vélemény: szezonok óta nincs már, nem is értem, meg egy cipő/papucs tartó sem, pedig logikus lenne.

Fálki 2022.11.25. 02:22:38

@Velőtrázó Vélemény: gőzöm sincs hogy működik az itt.

Nem én aktiváltam.

Post Modern Prometheus 2022.11.25. 02:26:41

Haha, Reni nem érti, hogy miért Piros kapta a piros kendőt és nem ő vagy Lissza, hiszen ők sokkal szórakoztatóbbak. xddddd

Post Modern Prometheus 2022.11.25. 03:24:05

Új nő arca smink nélkül olyan, mintha mutattak volna neki egy képet a fiatal Emma Thompsonról, ő meg emlékezetből felrajzolta volna magának.

Fu Szekh Li 2022.11.25. 06:58:36

@Velőtrázó Vélemény: szaunában az igazi, mielőtt kimész zuhanyozni.

Nyuszomuszo83 2022.11.25. 09:21:22

Jóóóó reggelt!
Hát mi folyik itt Gyöngyösön kérem szépen??!!!
A brazil-szerb meccs után nyomtam át, pont lehet nézni egymás után a kettőt. :D Sőt láttam a történelmi pillanatát is Ronaldonak. (Az a meccs is, 60 percig volt a nagy semmi, már ott voltam, hogy na ez a meccs is megy a levesbe, aztán legalább beindultak, mint a bozsoki tsz. )
Háátt, ööööö, izéééé, naaaa...
Még mindig nem tudom eldönteni, hogy Pirosszka jó vagy rossz, tetszik e nekem a viselkedése vagy szívlapáttal verném agyhelyen.
Ricco és Lissza olyan jelentéktelenek, mintha ott sem lennének.
Bibi agyvérzést fog kapni lassan és füstölni fog a feje mint Szaffiból Feuersteinnek. :D
Ha Reni simán tudomásul veszi, hogy kiesett a barna fosból és pirosszka belebújt akkor a csajnak adok egy nagy 5-öst, ha még elkezdene játszani is, ide simul oda bújik, és esetleg netán tattikázna, na az lenne a parádés, de ennyi esze nincs úgyse. (Istenem mennyire szép lenne pedig, de vizionálok egy jó nagy kurvaanyázást inkább lassacskán.)
Ahogy írtam nektek jön VVAnita és meg is érkezett. Ribanc főnökasszony aljas dög lehet a hétköznapokban, olyan igazi törtető ringyó, de hogy ő 28??? Naaaa persze! Mondtam én, az idei évtől a korom nem változik és maradok örök 30, mert én simán tagadhatom az éveim, nem úgy, mint ez a nőstény. 3 nap múlva KATA-val fognak összekuporodva tutulni. Lesznek itt olyanok akikhez képest a siratóasszonyok a kanyarba sincsenek.
Milfhunter- szerintem van esze amúgy, csak játssza az elkényeztetett hülye gyereket, remélem kiderül róla hogy tök normális. Sajti.pajti nekem nulla még mindig.
A tegnapi játék tök jó volt, végre valami ami kreatívabb volt, de azt hittem a végén tényleg tömegverekedéssé fajul.
Lamantin egy igazi suttyó agresszív paraszt, bibivel együtt, milyet böfögött, te úristen. Hát kijezaláááány??? Fúj. Pirosszka nagyon jól viselte a basztatásokat: "pusztulat", meg az igazi cigányos átkozódást. Én pl az anyázásra egy leereszkedő vörös ködöt látok és azért bárkinek nekimegyek, ott nincs akkor már se Isten, se Mária. (Na ezért sem mennék ilyen műsorba :D) De Pirossz nem ereszkedett le még Bibi szintjére. KATA lány meg az orrbiszbasza nekem sem szimpi valahogy, de lehet előítéletes vagyok.
Lassan meglesz az összes beköltöző. Amúgy ez az évad lehet jobb lesz mint az előző, de nem akarom elkiabálni. :D

Velőtrázó Vélemény 2022.11.25. 09:47:08

Odakattintok a live-ra, erre mivel kezdődik, egy seggtájékból induló mély böfögéssel. Hát akkor jó napot.

hereverő heverő 2022.11.25. 09:48:27

@Nyuszomuszo83: Ki a f.om az a KATA? Mert gondolom nem az adónem.

Velőtrázó Vélemény 2022.11.25. 09:54:15

@hereverő heverő: Bocs, én aggattam VVKrisztire, a KATA tüntetéses produkciója miatt.

Velőtrázó Vélemény 2022.11.25. 09:59:01

Ez a rap feladat is besülhetett, már 2 napja volt és nem került be az öfibe.

hereverő heverő 2022.11.25. 09:59:13

ja, teli tündérke? Így már értem.
Szép páros lesznek lamantinnal egy szolidabb buli után

Velőtrázó Vélemény 2022.11.25. 10:05:47

@hereverő heverő: nincs hozzá anyag, ezeknek nem biztos, hogy a pia elég

Velőtrázó Vélemény 2022.11.25. 10:10:59

Gilisztás nagyon büszke a melleire, castingon is folyton mutogatta.

hereverő heverő 2022.11.25. 10:11:14

@Velőtrázó Vélemény: hidd el, ki fogják próbálni hogy hátha mégis.

Nyuszomuszo83 2022.11.25. 10:18:31

@Velőtrázó Vélemény: Köszi, hogy tájékoztattad Heverőt, tőled vettem át. :D A krisztike nem megy- amúgy is ez a név a hidegrázást hozza rám....

Nyuszomuszo83 2022.11.25. 10:19:51

Még nem volt viszont picsa rázás és farokméregetés a ki a vella legszebb pasija, nője verseny.... Tutira lesz pár nap múlva... :S :D

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2022.11.25. 10:22:08

@Velőtrázó Vélemény: ki hívsz gilisztásnak?

Ésss jó reggelt mindenkinek!

Velőtrázó Vélemény 2022.11.25. 10:23:25

Jabba megjelenése adja a magas labdákat. Egy kacsacsőrű emlős és egy vietnami csüngőhasú kismalac keresztezéséből jöhetett létre.

Velőtrázó Vélemény 2022.11.25. 10:24:39

@Brigante: Pirost a kígyó miatt, jobb ötletem nem volt, a Piros név szerintem borzalmas.

Velőtrázó Vélemény 2022.11.25. 10:27:20

Na, kellett emlegetni a szaunában fingást. Jabba abszolválta.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2022.11.25. 10:29:03

Idézem VV Fru-t: Tyűűűűűűűűűűűűűűűűűű

Megnéztem a videóját az Anitának...

WTF... kíváncsi leszek meddig húzza odabent. Élek a gyanúperrel, hogy ő fog kijönni és nem kiszavazzák.
Egó van, kinézet van, önbecsülés van, egy "picit" túlgondolja a képességeit, a villába ezek a tulajdonságok pont nem hasznosak.

Aztán, ha nem lesz igazam, elnézést kérek utólag.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2022.11.25. 10:32:10

@Velőtrázó Vélemény: akkor légyen! A név megadatott a gyermeknek.

Piros alisa I. - VV Gilisztás

Velőtrázó Vélemény 2022.11.25. 10:32:40

Jabba, Melina és Lissza kezdenek átlátni KATA-n.

Nyuszomuszo83 2022.11.25. 10:33:20

@Velőtrázó Vélemény: Jabba Reni vagy most összekutyulódtam????

Velőtrázó Vélemény 2022.11.25. 10:34:27

@Brigante: Ha tudtok jobbat jöhet, vannak akikre még nem találtam semmit. Ákos esetében az Addams Family hasonlatnál jobban ül például a Nagy Madár a Szezám utcából, szerintem. Mondjuk jó lenne összegezni, Fálkinak is segítene.

hereverő heverő 2022.11.25. 10:34:32

@Brigante: Az a videó ordas kamu, hallani lehetett, hogy olvassa. Utána amikor visszakapcsoltak rájuk, látszott is az arcán, hogy húbazmeg ezt nem kellett volna. Ő nem izgult egy cseppet sem, mégis majd kidurrant mikor a rajtvonalnál várta a zöld lámpát.
Kinézet van, önbecsülés talán, de ego tuti nincs.

Velőtrázó Vélemény 2022.11.25. 10:35:16

@Nyuszomuszo83: Igen. Termetre, szépségre, irritálóan nem odavaló nyelvre alapozva.

Velőtrázó Vélemény 2022.11.25. 10:37:46

Mamika nem találja a helyét, nem néz ki neki hosszú villalét.

Velőtrázó Vélemény 2022.11.25. 10:39:43

Azon filóznak, hogy ma valaki hazamegy.

Nyuszomuszo83 2022.11.25. 10:43:02

@Velőtrázó Vélemény: Nem sok levest fog az ott megenni és nem lesz ő ott alfacsaj

Velőtrázó Vélemény 2022.11.25. 10:46:41

Sajti következetes a zöld színnel szemben, de ugye van zöld kendő...

Na munka van, átadom a live terepet.

Nyuszomuszo83 2022.11.25. 10:52:03

El vannak kicsit tévedve, míg nincs meg mindenki nem lesz szimpiszavazás, akkor megy csak haza valaki a bánatba. Ma még pasinak kell bemenni :D

hereverő heverő 2022.11.25. 10:54:26

Reninek teljesen elment a hangja. Szólnia kellene Barnának, hogy masszírozza meg a hangszalagjait

mocskosmacska 2022.11.25. 10:57:01

Na, megnézem a tegnapi adást, aztán megyek takarítani.

mocskosmacska 2022.11.25. 10:57:42

vv kibeszélő puskás petivel. Ki a fene az, aki a munkájáról akar beszélni a barátjaival munkaidőn kívül?

mocskosmacska 2022.11.25. 10:58:15

Ebben az évadban miért nem táncol mindenki reggelente?

mocskosmacska 2022.11.25. 11:00:35

Lamantin tényleg elfingta magát, amikor átlépte a korlátot, vagy csak a szájával adott furcsa hangot?

2022.11.25. 11:02:09

@Post Modern Prometheus: Ildi valószínűleg megfutamodott. Szerintem a MILF volt a cserejátékos, ő érkezett helyette. Ennek köszönhetően nagyon magas lett a szőkék aránya a villában, amely talán nem baj, mert Bibi agyfaszt fog kapni.
@Nyuszomuszo83: Ha jól emlékszem, az utolsó beköltöző mindig az első kieső után szokott érkezni. Persze lehet idén más lesz.

mocskosmacska 2022.11.25. 11:02:26

A gumilabdás poén gyenge volt. De vigye ki valaki már onnan bibit, mert ezt rossz nézni.

mocskosmacska 2022.11.25. 11:03:55

Melina kapott egy jó pontot, mert rászólt bibire, hogy kurvára túlzásba esik.

Kosztarika 2022.11.25. 11:05:25

Henrik megmutatja lájvon hogy áll a flamingo fél lábon a háztetőn.
Erre Anita: az nem a háztetőn van, te hülye. A flamingo az állatkerti egypálcás.

mocskosmacska 2022.11.25. 11:08:29

Reninek olyan alakja van, mint egy medvebocsnak, meg a mozgása is sokszor olyan.

mocskosmacska 2022.11.25. 11:10:20

Ezek annyira primitívek, hogy még egy versenyt sem lehet csinálni velük. Össze-vissza csengetnek, kiabálnak egymással, mindenki csalni akar, a másik szavába vágnak.

mocskosmacska 2022.11.25. 11:12:22

Milfhunter egész ügyes volt ebben az emojis játékban.

mocskosmacska 2022.11.25. 11:13:35

Van egy jelenet, amit nem értek. Piros áll a wc-vel szembe és igazgatja a nadrágját. Állva pisilt?

mocskosmacska 2022.11.25. 11:14:14

Kismackót leszedálták? Olyan nyugodtan fogadta, hogy barna megmasszírozza piros.

mocskosmacska 2022.11.25. 11:17:27

A képen, amit barna csinált magáról és pirosról, miközben koccintanak, azon barna jobban néz, mint az életben.

hereverő heverő 2022.11.25. 11:17:40

@mocskosmacska: ez nekem is feltűnt. Ehez még meg is sértődnek és örökharag meg karóbahúzás ha nem engedik a másikat nyerni.
Egy olyan versenyben, aminek egyetlen célja, hogy ne egymás szívét vájják ki puszta műkörömmel.

mocskosmacska 2022.11.25. 11:18:21

Piros és barna arról beszélgettek, hogy ők nem unalmasak, én meg beletekertem a videoba, annyira untam.

mocskosmacska 2022.11.25. 11:19:08

Bibi miért utálja a szőkéket?

hereverő heverő 2022.11.25. 11:19:24

@mocskosmacska: Akkor a Barna arcát pólóra fogom nyomatni

mocskosmacska 2022.11.25. 11:20:16

@hereverő heverő: egy csapat csimpáz, ahogy veszekszenek a banánon

mocskosmacska 2022.11.25. 11:21:25

Valamit megtört bennem ez a vv. Eddig utáltam az ilyen "jaj, de ősi, ösztönös, lény vagyok és mindenkit szeretek" embereket, mint KATA. De a vészbanyák után még ő is olyan szimpatikusnak tűnik.

mocskosmacska 2022.11.25. 11:22:00

Jó, jó, KATA nem sírjál, értjük, hogy narkós vagy.

hereverő heverő 2022.11.25. 11:22:54

@mocskosmacska: Nekem nem pont ez jutott eszembe, de találó hasonlat

Nyuszomuszo83 2022.11.25. 11:24:28

@VV11Vikcsii: Én úgy emlékszem, hogy bemegy az összes jön a szimpiszavazás, ott kihullik egy ember és annak a helyére jön még egy. És az a végleges. Tehát szerintem holnap vagy vasárnap lesz a szimpátiaszavazás. Aki nem szimpi kifelé és belöknek egy új ápoltat és indul a móka életben, szerdán pedig már lesz szavazás, nem utállak, nincs veled bajom de nem vagy szimpi vagy nem beszélgettünk alapján, rákerül a kendő valamelyikre.

mocskosmacska 2022.11.25. 11:27:24

Reni jól ismeri barnát három nap után?

hereverő heverő 2022.11.25. 11:30:00

@mocskosmacska: Persze! Behatóan ismerik egymást. Az ember nem szopik le egy ismeretlent 10 óra ismerettség után, nemde?

mocskosmacska 2022.11.25. 11:30:40

Szar az operatőr. Nem mutatták bibi arcát, amikor piros megkapta a piros kendőt.

mocskosmacska 2022.11.25. 11:31:35

@hereverő heverő: Olyan intenzíven éreznek és élne, hogy ott egy óra egy hónapnak számít.

mocskosmacska 2022.11.25. 11:32:20

Hu, anita is szőke. Mi lesz itt?

naty77 2022.11.25. 11:36:12

@Velőtrázó Vélemény: Ákos =Dumb, nekem kicsit se Addamses.
Kata annyira szép lenne átlagos kinézetttel. De van egy hasonszőrű gyerekem így nem bántom.

mocskosmacska 2022.11.25. 11:37:42

Puskás Peti mit imád bibin? Azt, hogy egy traumatizált gyerekkora miatt mentálisan sérül nő vergődik, és közben másokat is megbánt? Ezt miért jó nézni?

mocskosmacska 2022.11.25. 11:41:55

A holnapi előzetesből kiderült, hogy kiderült, hogy rico lamantint és bibit nevezi meg, mint a két legkétszínűbbet. A srác ennyire ráérzett, hogy mi kell a közönségnek?

naty77 2022.11.25. 11:45:05

@mocskosmacska: Bibi nem kétszínű, hiszen egyértelműen utál mindenkit. :)

hereverő heverő 2022.11.25. 11:51:20

@mocskosmacska: Tök igaza van, Lamantin félig fehér, félig barna. Kétszínű, tök látszik. De azt nem hiszem, hogy tudná, hogy Bibi belül rózsaszín

Velőtrázó Vélemény 2022.11.25. 11:53:43

A szerkiknek üzenném, ha átváltanak egy beszélgetésre lájvban, akkor az előző hangsávot ne fél perc múlva keverjék le.

KékCsöcsűPini 2022.11.25. 12:28:26

Egy gyors kérdés: melyik a KATA ???

Nyuszomuszo83 2022.11.25. 12:30:21

@SelyemSonkaPini: Kriszti az ÉNB-s. Csak a KATA tüntetéseken mutatott botrányos viselkedése után nevezzük KATA-nak.

KékCsöcsűPini 2022.11.25. 12:32:05

@Nyuszomuszo83: Köszi ! Igen logikus így utólag :)

KékCsöcsűPini 2022.11.25. 12:38:50

Ha jó egy jobb csaj akkor itt hagylak és TE mész az ágyból is :D

hereverő heverő 2022.11.25. 12:45:18

@SelyemSonkaPini: de ez nem azután volt, hogy a csalánszájú felkínált egy hármast?

KékCsöcsűPini 2022.11.25. 12:50:47

Nem tudom, csak most élőben beszélte barna a többieknek

KékCsöcsűPini 2022.11.25. 12:51:44

Most pedig a tegnapi ÖFI nek az elejét nézem
Piros rendezi épp a vérbunkó Bibit !

hereverő heverő 2022.11.25. 12:52:22

ja hogy te élőzöl? Így könnyű

mocskosmacska 2022.11.25. 12:59:33

Tényleg, ha bibi annyira utálja a szőkéket, akkor liszát miért nem utálja?

mocskosmacska 2022.11.25. 13:01:10

Tudom, hogy ki lesz a győztes!

- mi a neved?
- Sir Lancelot , a cameloti
- mit keresl?
- én biz, a szent kelyhet keresem
- és végül: mi a kedvenc színed?
- a barna
- jól, van átmehetsz a hídon.
Szóval barnának kell nyernie.

Nátha ellen bálna 2022.11.25. 13:01:57

Te jó szagú rezeda... Ha az életkoromnak megfelelő maradi és vaskalapos módon a televízión szeretném nézni az élőt, akkor még chromecast eszközt is kell vásárolnom? Azzal indult hogy megnéztem mi az.

Milyen chromecast eszközt javasol a kommentszexció úri közönsége?

mocskosmacska 2022.11.25. 13:08:15

@Nátha ellen bálna: Én annyira az életkoromnak megfelelő vagyok, hgoy nem értem, hgoy miről beszélsz.

KékCsöcsűPini 2022.11.25. 13:09:01

Ügyes ez a Piros :D :D
Bibi és a sötétek csapat :D

KékCsöcsűPini 2022.11.25. 13:13:09

Barna vállalható srác: jóképű (bár nem vagyok buzerák) és nem rosszindulatú
csajokkal kicsit macsó, dehát megteheti

Nátha ellen bálna 2022.11.25. 13:15:58

@hereverő heverő: Felvetődik a kérdés, hogy ha szopok vele akkor miért ajánlható?

hereverő heverő 2022.11.25. 13:19:58

@Nátha ellen bálna: Mert ha egyszer felépítetted akkor atomstabil és mindenre jó.
Mondjuk a közelmúltban nem foglalkoztam vele, én netrádiót építettem a PI-ből anno 5+ éve

mocskosmacska 2022.11.25. 13:20:08

@Nátha ellen bálna: Megkérdeztem az egyik munkatársamat. Azt mondta, hogy ha okostévéd van, akkor a webböngésző menüből el lehet érni. VAgy hozzákapcsolod a gépet a tévéhez és úgy is lehet nézni.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2022.11.25. 13:27:43

@Nátha ellen bálna: chromecast -> 14 ezer forintért a legközelebbi bótban veszel ilyen néven

Fálki 2022.11.25. 13:28:22

@Nátha ellen bálna: szerintem egy HDMI kábel egyszerűbb lesz... A PC-den/laptopodon elindítod a live-ot, aztán a kábelen keresztül kilövöd a Tv-re.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2022.11.25. 13:30:26

@hereverő heverő:

A Piros rárepült a Barnára....

Tiszta színkavalkád ez az évad

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2022.11.25. 13:30:58

Hülye vicc:

Mi az nyelve piros, szarva barna?

Paradicsom

Nátha ellen bálna 2022.11.25. 13:39:23

Köszönöm a válaszokat! Azt hiszem Fálki megoldása lesz a nyerő.

hereverő heverő 2022.11.25. 13:45:32

@Brigante: a piros a barnára? tegnap este úgy tűnt, hogy a barna a pirosra, amit a csalánszájú nehezen viselt. Vagy a pirosnak is nagyon viszket ott lenn?

csodalámpa 2022.11.25. 13:53:45

Henrik megállapította, hogy Reni lesz az új vvSzandika :)

naty77 2022.11.25. 13:57:33

Ugye Piros és Barna nemcsak smároltak?
Az előzetesben Piros a smároltunk szót használja, de nekem eléggé előjátéknak tűnt egy kiadós dugáshoz a dolog.

KékCsöcsűPini 2022.11.25. 14:02:32

@naty77: Clinton óta tudjuk, hogy a "mi a sex" pontos definíciója eléggé gumiszabály

mocskosmacska 2022.11.25. 14:03:25

@SelyemSonkaPini: Ha van szivar, az már nem szex.

Nátha ellen bálna 2022.11.25. 14:03:25

@naty77: Tegnap smároltak ezerrel. Reni kérdezte tőle hogy smároltak-e, arra meg azt mondta hogyaszongya: "Most teljesen őszinte leszek veled, bár egyébként is mindig őszinte vagyok: odáig még nem jutottunk el." Ebből egyenesen következik, hogy ha most azt mondja hogy smároltak, akkor dugtak. Renátával a valósághoz képest fáziskésésben közli az eseményeket Piros.

Nátha ellen bálna 2022.11.25. 14:05:07

@hereverő heverő: Pirosnak kifejezetten és látványosan viszket. Emellett ő lesz a Vella tattttikusa.

hereverő heverő 2022.11.25. 14:05:50

@naty77: NEm hiszem, tuti hogy azt láttuk volna a belevalóban. Vagy majd ma este látjuk.
Ha Piros kicsit jobban genyó lenne, akkor jövő héten reggelente kiszaladna hányni (vagy csak imitálni), majd minden percben uborkát enne.
És én akkor Barna arcát látni akarom

mocskosmacska 2022.11.25. 14:07:32

@csodalámpa: Furcsa, de reni az első napi őrjöngéséhez képest, most egész normálisnak tűnik. Persze, csak villaszinten. Szandik meg hát... Szóval nekem ez az alekosz-olivér-szandika-b.éva négyes volt a vv történelem egyik legalja. Tipikus bántalmazók. És ha a 11 évad legaljább jeleneteit kellene rangsorolnom, akkor az első háromban biztos ott lenne az, amikor sebestyén balázs röhögve jelenti be, hogy olivér már megint milyen vicces volt, mekkora humorzsák a pali. Aztán mutatták a jelenetet, amikor olivér az újonnan bejött csajt próbálja meg rábeszélni, hogy az feküdjön le alekosszal, mert ha nem akkor ki fogják szavazni. Aztán megint balázs röhögő pofája, hogy ő hogy "imádja" olivér ilyen is "kis csínyjeit". Az, hogy valakit zsarolással próbálnak rávenni a szexre az ott csíny. Normális közegben minimum undorító, de mellette bűncselekmény is.

hereverő heverő 2022.11.25. 14:07:41

@Nátha ellen bálna: szívesebben nézem őt a kanapén heverni mint a Rolit :)

Nátha ellen bálna 2022.11.25. 14:12:46

@SelyemSonkaPini: Clinton papának más témakörben is megvannak a maga gumiszabályai ("I didn’t inhale it").

Nátha ellen bálna 2022.11.25. 14:18:05

@hereverő heverő: Érdekes tény: VV Roli közösségi oldalát uszkve 12 ezren követik, és idén kisfia született Noel Roland néven.

mocskosmacska 2022.11.25. 14:22:16

@Nátha ellen bálna: Noel Roland? Na, mindegy, fő, hogy egészséges a gyerek.

csodalámpa 2022.11.25. 14:27:47

Lisszának és Henriknek kell főzniük a berendelt alapanyagokból , a többiek még szóban sem segíthetnek :)

Nátha ellen bálna 2022.11.25. 14:38:28

@mocskosmacska: És mindkét kezén 6 ujjal született.

Yrenke 2022.11.25. 14:55:40

Felzárkóztam én is, megnéztem a tegnapi adagot.
Bibi kész. Nem tudom ki az a Zsolt gazda, de szerintem áldja a szerencséjét, hogy megszabadult.
Piros...nos, nem tartom jó ötletnek ezt a Barnázást, ennyire (szerintem) nem jó a csávó, hogy megvívjon vele a paplanszájúval. De lelke rajta, ha szereti az előmelegített virslit, hát megkapja.
Henrik jön fel, mint a talajvíz. De vártam is, hogy meglepjen.
Kriszti/KATA szerintem most is szerepben van. Nem őszinte.
Az új beköltöző 10 évet letagathatna a 48-ból, de azért 20-at nem :)

Úgy hirtelen ennyi:)

Post Modern Prometheus 2022.11.25. 15:18:30

Nem olvastalak még vissza titeket [majd szép lassan], pár jegyzetem a ma délelőtti-kora délutáni onlineról [nem túl sok, vagyis semmi, de csak fél füllel volt időm hallgatni őket]:

- Melina-Reni a Pirosnak magyarázzák, hogy mennyire gáz, hogy a többiek azzal vannak elfoglalva, hogy eddigi szériák alapján most jön majd a szimpátia szavazás és/vagy kiválasztás

- Krisztit elengedtem, nagyon összenőtt a Bibivel.

- Pirost is el kell engednem, ha Renit érzi most közel magához.

Off: néha telóról nem enged be/kijelentkeztet, másnak is van ilyen? [pc-n nincs probléma]

KékCsöcsűPini 2022.11.25. 15:42:33

@Yrenke: Lehet h. KATA olyan beépített féleség ?

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2022.11.25. 15:45:20

@Yrenke: gondoltam bejött egy jó negyvenes, erre fiatalabb mint én

2022.11.25. 15:53:12

@Yrenke: Mondtam, hogy ne nézd meg :(
Egyébként ja, én is ezt gondolom Krisztiről, egyelőre erőltetett a viselkedése, mint ahogyan a tüntetésen is volt. Lehet, hogy ő az a típus, aki folyamatosan szerepet játszik.

Velőtrázó Vélemény 2022.11.25. 15:58:32

@Nátha ellen bálna: és benne van a stáblistában az öfi végén, szerki, ha jól láttam

mocskosmacska 2022.11.25. 16:06:07

KATA szerintem beépített ember. De szerintem Bálint és vv4olivér is az volt.

Velőtrázó Vélemény 2022.11.25. 16:07:03

Szimpátia szavazáson szerintetek ki fog a távozás útjára lépni? Persze ha marad a jól bevált menetrend. Mamika szinte biztosan esélyes, hacsak nem kap felmentést, de Lissza és Rico toronymagasan akik szóba jöhetnek, a többi talán nincs veszélyben ebből a szempontból.

mocskosmacska 2022.11.25. 16:11:10

@Velőtrázó Vélemény: Én is ő hármójukat mondanám. Bár, ha ma este rico tényleg összeugrik tahóval és bibivel, akkor el tudom képzelni, hogy feljön.

2022.11.25. 16:14:39

@Velőtrázó Vélemény: EKG. Inkább az a kérdés, hogy ki lesz a vasárnap kiválasztott (szerintem Lamin vagy Bibi), illetve hogy ki lesz az első a szimpátiaszavazáson (merész tipp: Ákos?)

Yrenke 2022.11.25. 16:19:26

@SelyemSonkaPini: @mocskosmacska: szerintem is meghívásos alapon került a mezőnybe, és biztosan van szerepe.

@Peni a Valdes: ja, olyan korombelinek saccoltam, aztán nem az :))))

Pirosnál egyébként az tetszett, ahogy beszélt Bibiről, hogy ugyan vele nagyon köcsög, de lehet Krisztivel nem lesz az. Nem ment át ilyen alpáriskodásba...
Reni is kapcsolhatott, mert már közel sem olyan bunkó, Pirossal, mint mondjuk Melankólikával volt. Pedig Piros tovább jutott a Barnussal.

K_Attila 2022.11.25. 16:30:15

Bibi eltervezhette, hogy ő lesz a jócsaj, akiért majd lihegnek a kanok, és azzal, hogy konkurenciát észlelt, összeomlott. Látványosan képtelen kezelni egy effajta szituációt, és valószínűleg ez a gyűlölködése lesz neki a vége.

DamDamDam 2022.11.25. 16:41:41

Üdv a sorstársaknak!

Jabbánál értékelem, hogy nem pörgi túl Barna úr "elvesztését": nincs siratás, hogy mással megy el éjszakai műszakra a fiatalúr, csak elvagyolgat magában a fürdőhelységben, míg azok ketten NEM csókoloznak.
Most persze vagy az lehet, hogy Jabba hölgy ennyire vonódik be érzelmileg a Mr.Brown-nal fenntartott kapcsolatba, vagy ennyi bevonódásra képes egyébként is a kapcsolataiban.
Mint a csecsemőknél: nincs jelen Barna, tehát nem létezik :))))

Hovatovább Barna úr hiába legyeskedik Piroska körül, az nem fog tartósan szexuális szolgáltatásokat nyújtani a fiatal focistának, aki így majd visszakullog a Jabba leányhoz. Lehet ezt a hut (?) is jól tudja.

KATA full destabil, kétnaponta fog idegösszeomlást kapni a hölgyemény, de majd olyanoktól is, hogy elromlott a kávéfőzőgép vagy elfogyott a bor a spejzból.

Piros karakter, őt bent fogják tartani sokáig a szerkesztők. Szerintem még a top 3-ra is van esélye.

Műszempillás Anita drágám, hiába miss boss/latina/young/akármi és hiába tud akár egész mondatokban kommunikálni, a lakók 75%-a nem fog tudni ilyen szinten válaszolni neki; tehát a ténsasszony majd magában motyog a sarokban, esetleg Barna felpróbálja egyszer. Persze amikor Jabba arra engedélyt ad. Nem fogjuk sokáig látni, hamar kiesik, tán kap még 5 percet a Belevalóban. Meg egy vágóképet, ahogy fut az utolsó 3-as busz után.

Bibi szentem, értékelhetetlen. A szorongás-kezelési eljárásai nagyon szimplák, átlagemberek számára érthetetlenek, ha dúvadok néznék ezt a műsort ott esélye lenne a top 3-ra. Itt eljut majd középmezőnyig, mert a mocsár viselkedés arra elegendő is lesz a nézőseregnek. "Veled nevetünk Bibkém, nem rajtad!"

Sajti a Svájcot játszó, középen elhelyezkedő, semleges senki. Ő jó eséllyel marad bent, mert nem szélsőséges és ha kinyitja a száját, bár a tyúkól is kidől rajta, de a gondolatai vállalhatók.

Lamin...

Meli aranyos, nyugodt cserepesnövény. Eljátssza a bölcsészt (szemüveg, cigi, fehérbor [pohárból]), érdeklődő kérdéseket tesz fel, de a kérdések olyan előfeltételezéseket tartalmaznak, ami egy emberi világba nehezen beilleszthető. Kap majd 44%-ot, mikor kiesik.

Barna, aranyszívem, segge nincs, dehát férfiként (ha a falu bikája kategóriát nézzük) viszi a prímet. Dug, mert ehhez ért. Hogy jól-e, azt majd a villahölgyek visszakiabálják rá a következő epizódokban.

Lissza: azt hittem már kiesett :)))))

KékCsöcsűPini 2022.11.25. 17:12:08

@DamDamDam: Jóvótá Tesó !
Könny -en lehet, hogy igazad lesz !

K_Attila 2022.11.25. 17:12:52

@Peni a Valdes: Gondolom, sok ilyen visszajelzést kapott sztripperként a középkorú, pocakos vendégektől.

KékCsöcsűPini 2022.11.25. 17:14:07

@Peni a Valdes: Bibi nem a kérlelhetetlen tényeken alapuló logikailag felépített világkép netovábbja... közel sem a logikus lépéseiről hírhedt

mocskosmacska 2022.11.25. 17:14:49

@Peni a Valdes: Szerintem bibi alapvetően jól néz ki, csak hát a viselkedése. Nekem van egv munkatársam, aki dettó úgy viselkedik, mint bibi, és ő is meg van róla győződve, hogy ő a legjobb nő és ha egy férfi valaki mást nőt nevez meg, mint jobb nőt, akkor azonnal nekimegy annak a nőnek. Emlékszem még pár éve jött hozzánk egy nagyon szép, 25 éves kislány. Már az első napban beszéltük, hgoy az Enikő tuti neki fogja mindenkinek szegezni a kérdést , hogy ki a jobb nő ő vagy ez az új lány és azt kell neki mondani, hogy ő, mert különben nagyon bunkó lesz az új lánnyal.

Peni a Valdes · https://eletmegamimegvan.blog.hu/ 2022.11.25. 17:14:51

@K_Attila: semmi női irigység, de nekem Ő azért nem az a huhamuha kategória.

Nátha ellen bálna 2022.11.25. 17:17:47

@pisti36: Köszi szépen neked is! Ma este megpróbálom hdmi kábellel.

Post Modern Prometheus 2022.11.25. 17:22:56

@Velőtrázó Vélemény: Ha a tegnapi "ki a legszórakoztatóbb" szavazást veszem alapul, akkor Melina [1,83%], Lissza [1,17%], Rico [1,90%] és Reni [2,46%] jöhetnek szóba. De persze ez percről-percre változik.

@K_Attila: EKG

@DamDamDam: ,,tehát a ténsasszony majd magában motyog a sarokban" Ne hidd azt, online mindig ott van valakikkel, tegnap hajnalig lógott a Rico-Henrik-Reni-Lissza négyessel és jól elvolt velük.

@Forgalmista: Akkor beletörődök, hogy onnan nem tudok mindig írni, csak ha épp úgy akarja a blogmoci, addig írom jegyzetbe, magvas gondolataimat :D

Nátha ellen bálna 2022.11.25. 17:23:56

@DamDamDam:

"Meli aranyos, nyugodt cserepesnövény. Eljátssza a bölcsészt (szemüveg, cigi, fehérbor [pohárból]), érdeklődő kérdéseket tesz fel, de a kérdések olyan előfeltételezéseket tartalmaznak, ami egy emberi világba nehezen beilleszthető. Kap majd 44%-ot, mikor kiesik."

Kíváncsi lettem. Milyen előfeltételezésekre gondolsz?

Amúgy az fb profilja szerint a Melina Nail art műkörmös stúdió tulajdonosa.

mocskosmacska 2022.11.25. 17:24:26

@Post Modern Prometheus: Hol tudom megnézi a szavazás eredményét?

Post Modern Prometheus 2022.11.25. 17:26:54

@mocskosmacska: aztat én nem tudhatom, kifotóztam tegnap a haveroknak, mert nem tudták élőben nézni, de beírom neked :)

Melina: 1.83%
Lamin: 8,06%
Lissza: 1,17%
Ákos: 7,72
Piros: 29,60%
Henrik: 8,93%
Bibi: 5,38%
Sajti: 19,28%
Reni: 2,46%
Barna: 6,69%
Rico: 1,91%
Kriszti: 6,97%

Silversan 2022.11.25. 17:31:09

Helló mindenkinek! Jó újra itt.

K_Attila 2022.11.25. 17:53:59

Hol vannak a LAKÓK adatlapjai?

Silversan 2022.11.25. 17:58:41

@K_Attila: rtl.hu valóvilág szereplők képre kattintva...

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2022.11.25. 18:07:33

@hereverő heverő:

Ahogy látom az előzetesben Piros elmondja a kalandját Barnával :)

Nekem olyan VV Peti feelingem van... amikor tetemr hívták a nők :)

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2022.11.25. 18:10:40

@Post Modern Prometheus:

Melinát sajnálom, remélem nem ő fog kiesni, mert szerintem ha feltudja építeni magát akkor fog ő még meglepetést okozni ...

hereverő heverő 2022.11.25. 18:25:13

@Brigante: Lehet hogy igazad lesz, de már láttuk, hogy Piros nem mindig bontja ki az igazság minden szirmát a beszélgetőpartner előtt... Mindenesetre fog ő még meglepetést okozni ott benn, idekinn hamarabb átlátunk rajta. De az jutott eszembe, hogy a szerkik is manipulálhatnak: Nem tudjuk hogy a csókolózós beszélgetés mikor történt, a kaland előtt (amikor még igaz volt) vagy a kaland után (amikor már ... khm.. taktika).

hereverő heverő 2022.11.25. 18:26:41

@Post Modern Prometheus: Igen, telefonon lejárnak a sütik és onnaStól újra be kell lépned. Ha nem enged be, törölni kell a sütiket aztán jó lesz.

2022.11.25. 18:27:04

@Brigante: Melina eddig nem csinált semmit, mégis a listámon megelőzi a villalakók jelentős többségét. Ez jelzi az idei évad remek felhozatalát. Én Lissza kiesését szeretném, mert benne aztán tényleg nincs semmi potenciál.

hereverő heverő 2022.11.25. 18:30:24

@VV11Vikcsii: Szerintem Lamantinban nincs potenciál. Ő seggfej volt, van és lesz. Lissza... szerintem kevésbé lesz megosztó mint KrisztaKATA, és pont eléggé NEM érti a játékot hogy ne törődjenek vele a többiek. Mint Mercike, el tud jutni sokáig, kérdés beteszi-e neki valaki (nem).

Post Modern Prometheus 2022.11.25. 18:31:28

@hereverő heverő: szűz böngészővel is nehezen akart beengedni, úgyhogy inkább nem is próbálkozom, majd jegyzetelek, aztán majd gépnél rátok zúdítok mindent is :D

K_Attila 2022.11.25. 18:35:48

Nem sok diplomátlan HR-est ismertem eddig. Bezzeg Lamin, ő tudott tanulni!

Velőtrázó Vélemény 2022.11.25. 18:43:25

@hereverő heverő: Brownie ma kifejtette, hogy Lissza teste a legjobb a bent lévő nők közül. nem tudom megítélni, nincs annyit képernyőn, még lájvban sem. Számomra az a furcsa abban a csajban, hogy miként lehet DJ-nek nevezni egy nulla kisugárzásos egyént.

2022.11.25. 18:43:26

@hereverő heverő: @Post Modern Prometheus: Velem is gyakran van olyan, hogy nem sikerül rögtön belépni, ha mobilon próbálkozok. Sajnos nem tudom, hogy kell törölni a sütiket, mert csak megenni tudom őket.

Velőtrázó Vélemény 2022.11.25. 18:44:22

@Post Modern Prometheus: DuckDuckGo böngészőt használj, van mobilra is.

K_Attila 2022.11.25. 18:48:04

Bibinek a fóbiák közé a szőke nőket kellett volna beírnia.

Velőtrázó Vélemény 2022.11.25. 18:50:31

Húha, lájvban Ákoska ordibál, hogy attól még, hogy pasival baszik attól még ő is az és nem nő.

Nátha ellen bálna 2022.11.25. 18:52:29

@Velőtrázó Vélemény: Pont most akartam írni. :) Megríkatja szegényt ez a KATA, hogy most akkor férfi vagy nő vagy mi.

Velőtrázó Vélemény 2022.11.25. 19:00:11

@Nátha ellen bálna: Akkor ez egy KATAcombat volt. (sorry)

Mennék vacsizni, erre büfizett egy undorítót a wishen rendelt olasz. Léptem.

Nátha ellen bálna 2022.11.25. 19:03:36

KATA és Áki még mindig erről beszélgetnek. :D

Nátha ellen bálna 2022.11.25. 19:06:42

@Velőtrázó Vélemény: :D KATA tud könnyek nélkül sírni. És már egy olyan monológot mond, mintha elfüstölt volna egy jóféle valamit.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2022.11.25. 19:17:28

@Velőtrázó Vélemény: Ákos ... ja

KATA-val van avalami komolyabb probléma csak nem tudtam megfejteni még, hogy mi... de valami nem oké vele

DamDamDam 2022.11.25. 19:18:08

@mocskosmacska: Bibinél én kevésbé láttam erre utaló jeleket, hogy ő tartja magát a legjobb nőnek (de persze ettől még gondolhatja ezt: végső soron én is elég jó csávónak tartom magam a mi kis kétfős háztartásunkban)

Inkább Jabbánál láttam ki "a jobb nő nálam"-versengést, főleg mikor hímvadászatra ment/megy.
Ott téved a huti lakos, hogy ezek ítéletek, nincs az értékelésnek egzakt, pontosan körülírható változói.
De persze lelke rajta :)

DamDamDam 2022.11.25. 19:20:15

@Post Modern Prometheus: Drakulálok a hölgyeménynek a gyors integrációhoz.
Kíváncsi lettem az összefoglalóra :)

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2022.11.25. 19:20:41

@Nátha ellen bálna: ahogy látom keresik a nemi identitásukat ...

Hát nekem lényegesen egyszerűbb az életem... nem gondoltam volna, hogy az is problémát jelent, hogy a belső énem mit szeretet...

Nátha ellen bálna 2022.11.25. 19:27:13

@Brigante: Legalább telik az idő a Vellában. Vannak benn akik csak a kakájukról cserélnek eszmét.

DamDamDam 2022.11.25. 19:27:45

@hereverő heverő: nem, új regisztráló

Vadmalac az a srác (?) volt, aki nagyon hosszan írt még a hv-ra, igaz?

Még a hv-n követtem a bejegyzéseket, meg nyilván a kommentszekciót.

Azt mit ad Isten, idén is elkezdődött ez a trash, én meg nyilván nézem, mert úgy érzem magam, mint egy 80 éves vénasszony, aki kipofázza a szomszédságot (értsd: villalakók), azt élvezem.

Sőt, idén olyan fokú bátorságra tettem szert, hogy kommentelgetek is :)

hereverő heverő 2022.11.25. 19:31:38

Én menekülök. Szép estét mindenkinek, álmodjatok VV Macival a zuhanyzóban

Nátha ellen bálna 2022.11.25. 19:35:27

@Brigante: Hááát, azért tippelni lehet? :)

Valamiért az jutott eszembe, hogy ha valaki túl fiatalon kezd valamit (például 21 éves kor előtt, és pláne ha 14 előtt), az bizonyítottan kilőhet meghatározott agyi receptorokat, vagyis bizonyos mértékben szó szerint átalakíthatja az agyat.

Nátha ellen bálna 2022.11.25. 19:37:38

@DamDamDam: Ha lesz időd visszaolvasni, tényleg érdekelne a meglátásod Melina kérdéseiről.

2022.11.25. 19:39:20

Remélhetőleg Post Modern Prometheus lesz a felelős az itteni szavazásokért
Én egyszeri alkalommal csináltam kíváncsiságból egy előszavazást, hogy szerintetek ki nyerje meg a játékot (ki érdemli meg)
strawpoll.com/polls/w4nWDaRbdgA

Cérnahuszár 2022.11.25. 19:42:39

@VV11Vikcsii: nem hiszem el kire szavaztam XDDDD
ezjójátéééék

Velőtrázó Vélemény 2022.11.25. 19:50:52

Azért Gilisztásnak ez a fekete szett a karra kötött piros kendővel elég erős asszociációkat okoz.

DamDamDam 2022.11.25. 19:51:25

@Nátha ellen bálna: kétszer álltam meg Melinél videónézés közben Melinél, hogy "mondom, mi van?".

Az egyik a Piros-Henrik beköltözésnél, mikor ezt a két szerencsecsomagot felkérdezte a horda, hogy ki a legjobb nő/férfi/teáskanna a villában és a többi hasonló nívójú kérdések.

(Rövid megjegyzés: ül a két tojásban Henrik/Piros, egyik tojás tetejére rákúrva egy női melltartó - mondom EPIC :) Hogy élnek ezek az emberek?)

Meli volt a soros (khm), felteszi a kérdést: mi az a személyiségtípus, amire egy perc után azt mondod, hogy ezt nem tolerálod?
Mondom, mire gondol itt a költő?

Akceptálom, hogy az ő világában tényleg van olyan, hogy ő egy perc után ítél embereket (btw. embert nem ítélünk, csak viselkedést), de ez a kérdés éppen arról beszél, hogy ez az ő világának szerves része, ez ott megtörténhet.

Meli konszolidáltan viselkedik, én bírom nagyon a karaktert, de a disszonancia-jelzőm bekapcsol, mikor valaki bölcsészként perdül be az udvar közepére a Gere borral, majd a kérdései egy körrel gyengébb fókuszúak (mint azt a bor indokolná).
Hovatovább persze, nem a rendes akadémiai tagokat kérdezte ki a csorda :)

Cérnahuszár 2022.11.25. 19:56:13

@DamDamDam: a személyiség típus az nem viselkedés?

Velőtrázó Vélemény 2022.11.25. 19:56:16

KATA és Ákos még mindig utóbbi nemi identitásán értekezik, de már jobb hangulatban, sztorizva. Nincs ebben ennyi, te srác.

DamDamDam 2022.11.25. 19:57:41

@Nátha ellen bálna: megkövetlek; keresem a másik példát, ahol szintén így megálltam korábban egy (néma) percre Melinél és nem találom.
Úgyhogy várakozó-pozícióba helyezkedem és lássuk meg, mit hoz még a karakter a következő részekben ;)

Velőtrázó Vélemény 2022.11.25. 20:01:46

Mit kellett volna elmondania Brownienak, ami miatt most Sajti és Jabba nyígnak?

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2022.11.25. 20:10:35

@Velőtrázó Vélemény: Schindler listája a piros ruhás lány vagy a Sin City?

DamDamDam 2022.11.25. 20:12:04

@Cérnahuszár: a személyiség (amit tipizálni lehet) egy körrel beragadtabb struktúra, mint a viselkedés. A viselkedés dinamikus, gyorsan változik és az illető döntésein alapul.

Ezért lehet a viselkedést megítélni, mivel ott döntés előzi meg az akciót a user részéről, míg a személyiséget nem lehet megítélni, mert azon lassabban tud változtatni a felhasználó.

Pl. ellenérzéseim vannak a barátságtalan emberekkel kapcsolatban, de nem utasíthatok el ezért minden barátságtalan embert, mert akkor esélyt se adtam rá, hogy a viselkedésével az előítéletemet megcáfolja. Ezért nem-lehet helyes az egy perc utáni ítélet, mert előfeltevéseken alapul.

Nátha ellen bálna 2022.11.25. 20:17:33

@DamDamDam: Értem, köszi. Annyiban csatlakoznék Cérnahuszár kollégához, hogy a jó Melina itt talán szimplán viselkedésre gondolt, csak szerette volna bölcsészesebbre venni. Habár ez megint a te meglátásodat igazolná. :)

Mert szerintem olyan van, hogy valaki viselkedik valahogy, és tényleg pár perc után érzékeled, hogy vele nem lesz közös témád. Például jó reggelt köszönsz neki és közli veled: "anyád a jó reggelt".

DamDamDam 2022.11.25. 20:26:40

@Nátha ellen bálna: meg aztán bármire is gondolt Meli, a választ adó Piroska megértette a kérdést.

És a nyelvhasználatban ez a lényeg: nem az a fontos, hogy a szabályokat betartsuk, hanem hogy a userek értsék egymást és adekvát (mint az általad is bölcsen idézett anyád a jó reggelt) válaszokat adjanak egymásnak.

Ezt az anyád a jó reggelt-et, teperjél ki a kávéfőzőhöz itthon is rendszeresítenem kellene és aztán a lakótárs mehetne a nyugiszobába insta live-on panaszkodni az anyázás végett :)

Cérnahuszár 2022.11.25. 20:34:27

@DamDamDam: aztán kiírja a falra hogy halál sheldonra akarom monadni damdamdamra, halál

Nátha ellen bálna 2022.11.25. 20:34:45

Az élőben KATA Bibinek is elkezdte az élet szép, minden összefügg stb. értekezést. Bibi az első mondatnál feltűnően nézelődni kezdett egy egészen másik irányba - a fizimiskája nyugodtan szerepelhetett volna Moravia "Az unalom" című művének borítóján -, majd gépies "hogyne, hogyne" ismételgetés közben lendületből elkapta az első arra járó villalakót egy totálisan érdektelen témával, hogy KATA buksijában a második mondat megkezdése már eleve meg se forduljon.

Nátha ellen bálna 2022.11.25. 20:43:50

@DamDamDam: :D Amúgy ők szerintem mindahányan járatosak a nyelvfilozófiának legalább az alapvető kérdéseiben. Ha kérdezhetnék tőlük, akkor azt kérdezném sorra, hogy melyiküknek ki a kedvenc nyelvfilozófusa, aki a leginkább hatott rá.

Cérnahuszár 2022.11.25. 20:47:06

@Nátha ellen bálna: a multkorinál volt nézői kérdés ugye? ha megint lesz, bárcsak feltennék ezt nekik :D
annyira imádnám

naty77 2022.11.25. 20:51:58

@Nátha ellen bálna: én eddig intelligensnek hittem magam, de most gödör... nem ismerek nyilvfilozófusokat. Megvan a hétvégi program.

naty77 2022.11.25. 20:52:44

@naty77: sőt leírni sem tudom hogy nyelvfilozófus

hereverő heverő 2022.11.25. 21:02:17

@naty77: és a földön él ien élien?

Forgalmista 2022.11.25. 21:08:33

Mennyi ideig lehet ingyen nézni ezt a cirkuszt élőben?

hereverő heverő 2022.11.25. 21:10:27

@Forgalmista: Állítólag az első hónap ingyenes, valójában sejtelmem sincs. Őszintén, nekem nincs ingerem 0-24 őket nézni, mert kiharapnám az ütőeremet

Nátha ellen bálna 2022.11.25. 21:13:52

@Forgalmista: Egy hónapig ingyen cirkusz. :) Utána havi 1990 Ft.

Forgalmista 2022.11.25. 21:14:52

@hereverő heverő: én sem nézném állandóan, csak néha érdekes dolgokat írnak azok, akik élőben is követik. Ezért érdekelt az idő, mert aki nézné élőben, az kb. most el is kezdte, de gondolom fizetni nem fog érte, így félek, hogy pont a műsor kb. második harmadára maradunk tudósító nélkül, mikor kezd izgi lenni

Nátha ellen bálna 2022.11.25. 21:19:38

Elkezdtem KATA megállapításait gyűjteni. Ideje lesz, mert ma közölte hogy _megérkezett_ a játékba.

"Én amúgy nagyon flow vagyok."

Bibiről: "Ez a csaj egy kibaszott real csaj. Persze, egy baszott proli, és ezt utálom, mondtam is neki."

Sajnos nem tudom egészen pontosan idézni, de remélem adásban majd lesz.

Nátha ellen bálna 2022.11.25. 21:23:40

Na KATÁval közölte valaki hogy műmájer, erre lényegében pánikrohamot kapott. Pedig pont azt mondták neki amit én is írtam: hogy tetteti a rívást. Hamarosan feladhatja a játékot - említettem már az agyi receptorok fiatalon történő kiiktatásának a kockázatait.

Nátha ellen bálna 2022.11.25. 21:24:32

@Forgalmista: Jómagam fizetek érte, nem vészes az a 2000 Ft, aztán a VV után le lehet mondani.

evacat 2022.11.25. 21:25:59

Van itt színvonal:
rtl.hu/valovilag/2022/11/25/extra-vv-kriszti-vers-szavalas-ady-endre

Hová vezet ez?
/by Henry a Csengetett Mylordból/

hereverő heverő 2022.11.25. 21:27:14

@Nátha ellen bálna: hacsak nem előre eltervezett, megírt szerep az egész.

Forgalmista 2022.11.25. 21:29:01

@Nátha ellen bálna: nem a csóróság miatt gondoltam volna én sem, hanem esetleg valaki elvből nem fizet.
De megnyugodtam.

Nátha ellen bálna 2022.11.25. 21:30:17

@naty77:

:) Ha elfogadsz egy javaslatot, Willard Van Orman Quine "Arról, ami van" (On What There is) című tanulmányát ne hagyd ki. Bár messze nem csak nyelvfilozófia, de ettől még nagyobb ínyencség.

Nátha ellen bálna 2022.11.25. 21:32:43

@Forgalmista: :) Most mit képmutatóskodjak, ha egyszer úgyis nézem, és itt is beszélgetek róla. Aki itt van a kommentszexcióban, az már rég elvesztette az elveit. :D

Nátha ellen bálna 2022.11.25. 21:35:00

@hereverő heverő: Mondjuk az is erősen benne van a pakliban. A legutóbbi Exatlon például full megrendezettnek tűnt. (Más ilyen jellegű műsort nem ismerek.)

Yrenke 2022.11.25. 21:35:09

@evacat: pedig én szeretem ezt a verset...

Cérnahuszár 2022.11.25. 21:35:37

@Nátha ellen bálna: én még picit szégyenkeztem :D
de most már minden ok

Post Modern Prometheus 2022.11.25. 21:35:58

@VV11Vikcsii: persze, simán, amint lesz miről érdemben szavazni :D
Ez a szavazás jó volt :’D meglepődtem :D

DamDamDam 2022.11.25. 21:36:24

@naty77: viccelsz? Nem merek reagálni erre a nyelvfilozófus bejegyzésre, mert elveszteném a fonalat a születő párbeszéd során :)))

Nátha ellen bálna 2022.11.25. 21:38:27

- Amúgy most mennyi idő lehet, hogy ilyenkor kaptunk játékot?

- Nem tudom, de nagyon fáj a csöcsöm.

Nátha ellen bálna 2022.11.25. 21:41:01

@Cérnahuszár: Mindig számíthatsz rám, építsük le a szemérmes kispolgári beidegződéseinket! :)

DamDamDam 2022.11.25. 21:41:08

@Forgalmista: csak mennyi időbe kerül figyelni ezeket a jónépeket?
Azt mennyi tartalmat hoznak össze a lakosok bent 24 órában, ha az összefoglaló naponta 40 perc?

Azt a veszélyt nem is világítom meg, hogy mennyi agysejt megy veszendőbe a megfigyelés során :)
(Ugye az alaptézis, hogy ha egy magasabb és alacsonyabb szinten funkcionáló egyén hosszan tölt együtt időt, akkor amennyivel a mocsár feljön, annyival a másik lemegy :))

DamDamDam 2022.11.25. 21:43:44

@evacat: végén lesz itt Normális Emberek VV-je

Bibi elszavalja a Lila ruhás nőt, Szinyei verse

Lamin meg eltáncolja a János vitézt

Post Modern Prometheus 2022.11.25. 21:46:13

@Forgalmista: én a VV alatt megtartom az “élőt”, majd ha vége a műsornak lemondom, aztán a lehetőségeimhez mértem próbálom írni mi történik :)

Forgalmista 2022.11.25. 21:47:03

@DamDamDam: kár, hogy ők nem mennek attól feljebb, hogy mi nézzük őket...

Frászkarika 2022.11.25. 21:49:17

Belenéztem ebbe az ertéjelplussz lejvba. Telitündérnél is vannak bajok a toronyban. Szerintem lesz még ő is mocsárcsapatban, ha jobban elfárad mentálisan...

Yrenke 2022.11.25. 21:52:56

@Post Modern Prometheus: én örülök, hogy írod/írjátok mi megy a lájvban! Szóval köszi, minden infót!

Kosztarika 2022.11.25. 21:53:33

Sziasztok :)
Mikor KATA beköltözött, úgy tűnt, hogy egy laza csajszi, de mostmár bizzztos, hogy egy idegroncs hisztérika.

Forgalmista 2022.11.25. 21:53:39

@Post Modern Prometheus: ez az igazi önfeláldozás :)
Én nem merem elkezdeni... ez az egész úgy indult, hogy barátnőm elkezdett a HV-ból idézni a VV9 alatt. Azzal felkeltette az érdeklődésem, elkezdtem olvasni én is. Aztán a VV10-et már valahol Gina kiesése után néztem is, majd jött a regisztrálás... Az élőt nem nézem még, vajon az után mi lenne a következő szint? :)
Mindenesetre jobban meg kell válogatnom a barátaimat, belevisznek a rosszba. :)

Nátha ellen bálna 2022.11.25. 21:58:10

@Forgalmista: Félek én is, hogy az élőnek már magasabb lesz az addikciós potenciálja. :)

Post Modern Prometheus 2022.11.25. 21:58:45

@Yrenke: @Forgalmista:
:)
Jelen pillanatban ráérek fél füllel hallgatni őket, miközben rendezem dolgaim, de egyébként adás kezdete előtt kezdenek igazán érdekesebb dolgokról [gondolom a feladatok után] beszélni meg az öfi utáni bulika - ha épp van -, de eddig nagyon vv light. HV-t én még Hódos Hajni alatt kezdtem követni, eredetileg egy X-akták hv miatt, aztán itt ragadtam :)

Forgalmista 2022.11.25. 21:59:05

@Yrenke: hoppá, tényleg! Ez még eszembe se jutott... Lehet te is a barátom vagy?

hereverő heverő 2022.11.25. 21:59:14

@Kosztarika: én ezt tutira vettem már a labdák között elmonologizált csakacsaládom desajnálom előadás után

Kosztarika 2022.11.25. 22:01:31

@Forgalmista:
Tapasttalatból adok egy jó tanácsot, nem értem miért, de beszippant. Közben szidod magad, hogy minek nézed, mégis értelmes elfoglaltságok helyett csak rányomsz, naponta többször. Egyszer sem kellene. Tartsd magad távol míg bírod, nekem 2 és fél napig sikerült. :D
Az öfi a tv-ben és az online mintha nem is ugyanaz a műsor lenne. A tv nézők nagyon meg vannak vezetve.

Frászkarika 2022.11.25. 22:01:58

Nagyon szimpatikus az új társműsorvezető. Remélem fogja majd önállóan is vezetni az öfit.

hereverő heverő 2022.11.25. 22:02:26

Kössünk fogadást, ki hugyozza le az asztalt, ppeti vagy a kutyus?

Yrenke 2022.11.25. 22:03:49

@Post Modern Prometheus: kacérkodom a gondolattal egyébként, hogy nézzem az élőt, de félek, hogy vagy uncsi lesz, vagy valami rovására fog menni...

@Forgalmista: ez egészen biztos, hisz máris rossz hatással vagyok rád: eszedbe jutattam a bekóltözést :)

szánentáli 2022.11.25. 22:07:37

Hát, ma sem látjuk stream-ben, a mai öfit, cserébe Kata/Kriszti és Bibi sírásig nagyon szeretik egymást...

Forgalmista 2022.11.25. 22:08:58

@szánentáli: ezért a masszív üvöltésért nem kár, hidd el....

hereverő heverő 2022.11.25. 22:12:10

@Yrenke: Az. Érik a következő kóter neki

Nátha ellen bálna 2022.11.25. 22:12:51

Lissza azért tartotta a szavát, mert még nem mondott semmit a beköltözés óta.

hereverő heverő 2022.11.25. 22:13:19

@Yrenke: Sajti aludni szeretett volna ez meg nem hagyta, ebből lett a perpatvar

Yrenke 2022.11.25. 22:14:27

@hereverő heverő: és ne feledjük, ő egy párhónapos csecsemő édesapja...amúgy...

Kosztarika 2022.11.25. 22:15:50

Oroszlánszívű Barna. :D
Rocco nem érti kétszínű szó jelentését
A hármast egyébként (Reni-Barna-Piros) Jabba nagyon szorgalmazta, Barna benne lett volna, Piros elzárkózott. Azt mondta, ha hármas, akkor max ő és két pali.
J

szánentáli 2022.11.25. 22:17:39

@Forgalmista: Nem kár, azt tudom, az is eltűnt. az animált vv megy végtelentve, se hang, se kép, csesszék meg :D

Nátha ellen bálna 2022.11.25. 22:19:13

4. vh? A harmadik most zajlik?

hereverő heverő 2022.11.25. 22:19:33

Barna milyen lovagias. Ezt megbasznám, a másikat már megbasztam. Egy úr, na

Forgalmista 2022.11.25. 22:19:33

Bibi ügyes, szépen össze fog veszni mindenkivel, úgy várom, hogy Lissza kihulljon mellőle...

Kosztarika 2022.11.25. 22:20:34

@hereverő heverő: Egyszer Mici pasija, az a barnabőrű börtönviselt is kikelt magából, mert nem tudott aludni. Asszem Krisztián volt.
Ákos is sokat panaszkodott már emiatt, a többiek is mindig fáradtak
Szar lehet ennyien összezsúfolva aludni, ill nem aludni.

hereverő heverő 2022.11.25. 22:22:30

@Kosztarika: tudom, volt részem a seregben ilyenhez

Velőtrázó Vélemény 2022.11.25. 22:27:16

@Kosztarika: Pedig én mondtam, hogy KATA milyen.

Forgalmista 2022.11.25. 22:27:23

@hereverő heverő: Nem kell ahhoz sereg, elég egy random magyar kórház

hereverő heverő 2022.11.25. 22:29:26

@Forgalmista: nekem szerencsém volt a balesetin, egyedül voltam egy egész kórteremben. De el tudom képzelni milyen ha minden ágy teli van

Velőtrázó Vélemény 2022.11.25. 22:32:07

A lájvtól nem kell félni, bármikor klikkelhetsz rá meg le is lőheted, de teljesebb képed lesz. No meg látod, hogy mennyi feladat sül be, mert nem elég képernyőképes. Az öfik nagyjából kiemelik azokat a jellemvonásokat amit hangsúlyozni akarnak a szerkik, meg hogy kit akarnak bent tartani vagy kint látni. Az élő arra jó, hogy szembe mehetsz a szerkik narratívájával.

Post Modern Prometheus 2022.11.25. 22:32:35

@Nátha ellen bálna: xDxDxd
@Forgalmista: mindenkit elmar maga mellől, ha lesz rá elég ideje
@Kosztarika: Az nagyon para volt
@hereverő heverő: Nem terem minden bokorban olyan, mint ő :D

Kosztarika 2022.11.25. 22:33:08

@hereverő heverő:
Szerencséd volt. Ez csak azért fordulhatott elő, mert a többiek nem élték túl a balesetet.
Bocs

hereverő heverő 2022.11.25. 22:33:29

Rico kőműves dekoltázsa pusztító

Nátha ellen bálna 2022.11.25. 22:34:16

@hereverő heverő: Az is elég ha egyetlen ember extrém hangosan horkol. Anno nekünk a nővér segített, volt mellettünk egy üres kórterem és abba átmehettünk hárman, mert tényleg lehetetlen volt aludni a bácsitól.

Erre kiderült, hogy hármunk közül egy fő szintén elképesztően horkol - ez addig nem derült ki hiszen nem tudtunk aludni -, szóval az új kórteremben szintén csak egy embernek sikerült szundítania: neki. Reggel mosolyogva mesélte hogy milyen jót aludt...

hereverő heverő 2022.11.25. 22:35:53

Ez a barom, remélem odafagy

Nátha ellen bálna 2022.11.25. 22:36:34

Bibi folyékonyan olvas. :O

hereverő heverő 2022.11.25. 22:37:22

Barna könyékig a gatyájában

Kosztarika 2022.11.25. 22:37:59

@Velőtrázó Vélemény: pontosan ezért kezdtem el nézni, de már most rákattantam 4 nap után mi lesz később? Mehetek a kórházba a függőségem kezeltetni és tuti nem leszek egyedül.

hereverő heverő 2022.11.25. 22:39:20

@Kosztarika: horkolj, akkor sikerül. A többieket átrakják másik terembe

gazo 2022.11.25. 22:39:57

@Kosztarika: Kárszeg papi Krisztián :)

Velőtrázó Vélemény 2022.11.25. 22:43:20

KATA tolva van rendesen, harmadik legszórakoztatóbb, persze.

Nátha ellen bálna 2022.11.25. 22:43:33

Piros most elélvezett, hogy rajta maradt a kendő?

csodalámpa 2022.11.25. 22:45:56

Bosszbiccs eléggé hasonlít Maggie Gyllenhall-ra, nem?

hereverő heverő 2022.11.25. 22:47:04

Ákos a zöld felmosóba öltözött

Kosztarika 2022.11.25. 22:48:34

Barnanak minden csaj bejön "optikailag" de szexuálisan csak Jabba, mert saját elmondása szerint elég volt 3 óra!!! ismeretség, hogy megdugja.

hereverő heverő 2022.11.25. 22:50:12

@Kosztarika: és ez Barna érdeme mind... mondom, egy úr.

hereverő heverő 2022.11.25. 22:51:24

A kék norvég pihen, Petikém. Neki van igaza

Velőtrázó Vélemény 2022.11.25. 22:51:31

nocsak, fordított szimpátiaszavazás

hereverő heverő 2022.11.25. 22:52:45

Én is ledőlök. Jóéjt mindenkinek

Velőtrázó Vélemény 2022.11.25. 22:53:01

@csodalámpa: Hát ez most szíven ütött. Maggie és Mamika egy lapon említve?

Nátha ellen bálna 2022.11.25. 22:53:18

@hereverő heverő: De nem Proliúr, mert ő az előző szezonban szerepelt.

Kosztarika 2022.11.25. 22:54:36

@hereverő heverő: örültünk, hogy itt voltál. :)
Aludj olyan jól, mint a villalakók ;)

Forgalmista 2022.11.25. 22:55:03

Annyi mindenkit hazaküldenék, de szegény Lissza fogja megkapni valószínűleg a szavazatom, mert Bibit szeretném látni egyedül maradni...
Vajon tesznek bele valami csavart a szerkik, hogy ne az menjen haza, aki a legkevesebbet kapja? Vagy ne várjak kreativitást tőlük?

Velőtrázó Vélemény 2022.11.25. 22:55:13

Lájv: Ákos előre fosik azon, hogy ő és Melina lesznek a legkevésbé népszerűek és akkor Piros őt küldi ki. Lesz meglepi, mert a fordított szimpátiaszavazás miatt teljesen más esélyek lesznek.

Velőtrázó Vélemény 2022.11.25. 22:57:52

A Lissza, Rico, Bibi, Lamin négyesből várható valaki.

Forgalmista 2022.11.25. 23:01:01

@Velőtrázó Vélemény: pedig Laminra felesleges szavazatot pazarolni, ő úgyis gyorsan kizáratja magát

Velőtrázó Vélemény 2022.11.25. 23:01:05

Én megcsavarnám a piros kendős sztorit azzal, hogy a két legtöbb szavazatos közül neki kelljen eldönteni ki menjen.

gazo 2022.11.25. 23:11:31

Bibi: A szőke filozófiája szerzői felolvasó estet hallottuk

Nátha ellen bálna 2022.11.25. 23:31:22

@Velőtrázó Vélemény: Naaa! Hadd csinálja még bent a pankrációt. :)

Nátha ellen bálna 2022.11.25. 23:33:19

@SelyemSonkaPini: Sanszos hogy vannak problémái. Amúgy az élőben KATA is azt mondta Pirosnak, hogy majd próbál kevesebbet inni, mert a pia előhozza belőle a szélsőséges reakcióit.

gala_oke 2022.11.25. 23:34:56

Sziasztok, a mai adást nem láttam. Mi ez az új szavazás, és lesz valami jelentősége? Mindenesetre én Laminra raktam

gala_oke 2022.11.25. 23:35:57

Illetve: a piros kendőnek lett végül jelentősége?

Post Modern Prometheus 2022.11.25. 23:36:40

@Nátha ellen bálna: yup, Lamint én még mindig problémásabbnak látom, 0-ról úgy pörög fel 100-ra, hogy szinte ki se kell váltani nála, félő, hogy túlkapja egyszer…

[szavazás holnap este 9-ig él: strawpoll.com/polls/wby5lpYlJZA ]

csodalámpa 2022.11.25. 23:37:14

@Velőtrázó Vélemény: amikor bejött és még meg volt csinálva a feje, engem arcra eléggé emlékeztetett rá.

Post Modern Prometheus 2022.11.25. 23:37:16

@gala_oke: valszeg kiesés a vége, a piros kendő titka még felfedetlen :)

KékCsöcsűPini 2022.11.25. 23:39:11

KATA orra alatt az a szar olyan mintha mindig egy fikacsöpp lenne... nagyon idegesít
persze az egész csaj is irritál, de nem tudom miért

Post Modern Prometheus 2022.11.25. 23:42:32

Kaptak piát és talán zenét is bulika van

Nátha ellen bálna 2022.11.25. 23:43:33

@Velőtrázó Vélemény: Ha éjjel megébredünk, rá tudunk nézni a vellára, hogy hogyan alszanak a lakók.

Nátha ellen bálna 2022.11.25. 23:44:21

@Post Modern Prometheus: Ezt először úgy olvastam, hogy kaptak pipát. Az is érdekes este lenne.

Post Modern Prometheus 2022.11.25. 23:45:42

@Nátha ellen bálna: az öngyújtó is marha nagy felelőtlenség, hogy náluk lehet :D

Post Modern Prometheus 2022.11.25. 23:48:05

Baromi irritáló, hogy Bibi minden mondatát úgy zár, hogy “eeeenyi”.

Nátha ellen bálna 2022.11.25. 23:54:57

Melina aszongya Sajtinak a buliban: sok mindent lehet látni akkor is ha csöndben vagy. Hopp, a tatttttikus!

KATA a vodka-narancs után már megint azt taglalja, hogy ő egy nap alatt több érzést él meg, mint más egy év alatt.

Post Modern Prometheus 2022.11.26. 00:02:28

Zigizőben megy a szokásos mélyfilozófiai értekezés. Sajti, Melina, újnő, Rico és Lamin[?]

Nátha ellen bálna 2022.11.26. 00:39:21

@Post Modern Prometheus: Olyankor újra meg szoktam nyitni az oldalt, és akkor megint elindul.

Post Modern Prometheus 2022.11.26. 00:40:35

@Nátha ellen bálna: megjavult magától [biztos át kellett menteni a nyersanyagot a szerverre :’D]

mocskosmacska 2022.11.26. 00:44:23

@SelyemSonkaPini: KATA alapvetően engem is irritálna, de a többi női versenyző mellett olyan szimpatikusan tűnik.

Nátha ellen bálna 2022.11.26. 00:44:36

Barna svéd? Aszongya neki a 28 éves milf: Na mi van cigánygyerek, leűté?

Post Modern Prometheus 2022.11.26. 00:51:33

@Nátha ellen bálna: svájcba élt, nem? Ott a Nagy Ő-ben volt, linkelte valaki valamelyik nap. de az is lehet, hogy most ment el a poén felettem :D

Sajti sír már percek óta a zigizőben, most el is ment a hálóba [az okról lemaradtam]

Nátha ellen bálna 2022.11.26. 01:05:51

@Post Modern Prometheus: Ha jól hallottam a családja hiányzik Sajtinak. (A svéden cigányt értettem, előző szezonban sokat poénkodtunk ezzel a kommentszexcióban.)

Te mit vettél ki Ákos vallomásából? Csapja a szelet Melinának? :O

Post Modern Prometheus 2022.11.26. 01:08:56

@Nátha ellen bálna: svéd-cigány párhuzam megvan, de akkor csak én nem dekódoltam a poént :)
Igen, a szövegkörnyezetből aztán leesett, hogy mi a pityergés oka.
Volt Ákos-Melina? Arról lemaradtam, viszont Bibi és Piros úgy tűnik elásták a csatabárdot.

Post Modern Prometheus 2022.11.26. 01:15:59

Lamin-Sajti-Henrik a piros kendő képességét latolgatják

Nátha ellen bálna 2022.11.26. 01:17:12

@Post Modern Prometheus: Igen, Ákos nagyon magyarázott valamit Melinának hogy tetszik neki (?), pedig ő nem akart semmi ilyet a vellában. Csak aztán a kanapéra váltott a kamera.

Ez a Rikárdó egy fárasztó idétlen szófosó részegen. Józanul is unalmas meg piásan is, amennyit eddig hallottam belőle.

Post Modern Prometheus 2022.11.26. 01:19:32

@Nátha ellen bálna: Érdekes, kíváncsi vagyok mi lesz ebből, az Ákos dologból.

Rico borzasztó, állandóan magát akarná dícsértetni azzal a szerencsétlennel aki meghallgatja. Sajti is miközben pityergett, kb magáról beszélt közben. Nagyon gáz a faszi.

Nátha ellen bálna 2022.11.26. 01:22:59

@Post Modern Prometheus: Na ott van, Ákos továbbra is Melina előtt térdel. Ez a Rico tényleg egy nyomi, a többiek le is hurrogják meg beszólogatnak neki, a fiúk is meg a lányok is.

Thats What She Said! 2022.11.26. 08:51:59

Nem tudjatok hogyan lehet a streaminget megnézni? Az alkalmazásban sehol nem találtam az éjjel. Sajna még mindig sokat kel a Babóca, legalább elfoglalnam magam :)

Kosztarika 2022.11.26. 09:05:19

@Thats What She Said!:
Szia :)
Telefonra letöltöd az rtl applikációt, aktiválod az egy havi próbaverziót.
Ha lejár havi 1990 Ft, vagy lemondás.

mocskosmacska 2022.11.26. 09:09:40

Ez a piros meg barna úgy előüzekednek, hogy áki mellettük fekszik? Ez valami ritka igénytelenség. Mint az állatok.

mocskosmacska 2022.11.26. 09:12:43

Rico tényleg nem érti a kétszínű szó jelentését, de én mindig örülök, hogy Tahót felbasszák.

mocskosmacska 2022.11.26. 09:14:34

Szerintem piros is pont olyan seggfej, mint a vészbanyák, csak a banyaszekció kényszerítette normális szerepbe.

mocskosmacska 2022.11.26. 09:16:15

Ha renit nem zavarta, hogy barna pirossal smárolt, akkor bibi miért éfeltételezi, hogy renit az zavarná, hogy ő táncolna vele?

mocskosmacska 2022.11.26. 09:19:32

REni egyre szimpibb. Abban is igaza van, hogy piros nem őszinte. Nekem is olyan kétszínű sunyinak tűnik.

mocskosmacska 2022.11.26. 09:20:05

- Imádlak, szeretlek (hogy rohadnál meg)

mocskosmacska 2022.11.26. 09:28:07

Újcsajon akkor most miniruha van piros zoknival.

mocskosmacska 2022.11.26. 09:31:00

Nagyon kellemetlen, amikor puskás peti próbálja lelkendezve győzködni a nézőt, hgoy milyen izgalmas a vv.

mocskosmacska 2022.11.26. 09:39:28

Először azt akartam írni, hogy ez a sajti gyerek jól játszik, mindenkivel jóban van, így nem igen fog senki sem rápakolni, se kihívni őt. Aztán eszembe jutott, hogy nekem van egy hasonló stílusú volt munkatársam, és ő tényleg szeret mindenkivel jóban lenni. Szóval lehet, hgoy sajti nem játssza meg magát, ő tényleg ilyen.

DamDamDam 2022.11.26. 10:15:45

Nézem az összefoglalót tegnapról.

Ákos drágám vághatná, hogy ha két ember együtt akar lenni, akkor elhúzok, azt alszok a kanapén/hűtőben/téli konyhában.

A "fejemre húzom a takarót és vegyétek úgy, hogy nem vagyok itt!" - ha 18 éves vagy, ez még vicces is, de ha már van egy körrel fejlettebb szexualitásod, akkor nem fog menni a toló-/húzómozgás.

Meg btw. mire számított? Majd rárepül a lepattanóra? Hátha neki is csurran-cseppen valami? :)

DamDamDam 2022.11.26. 10:21:50

A fekete fiú biztos nem svéd?

A szóhasználata nagyon hajaz arra.

Először azt gondoltam, hogy azért beszél nehezen, mert nem a magyar az anyanyelve és ezért nem elég nagy a szókészlet, hogy kifejezze magát.
Hallani is a megakadást a hangképzés során, hogy ő szeretné magát kifejezni, de szókincs híján nem tudja.

Ilyenkor az anyanyelvéből kéne szavakat beszúrnia, de attól tartok Laminom valami prehistorikus nyelvet használ elsődleges nyelvként :)

DamDamDam 2022.11.26. 10:26:13

Anita: "megmondom az őszintét"

Már be is illeszkedett :)

DamDamDam 2022.11.26. 10:33:00

Ezt a shade-t, amit a csaj életkoráról tolnak.

De látszott, hogy készült is rá, tehát TUDJA, hogy idősebbnek néz ki, mint 28.

Szerintem fel van töltve az arca, a járomcsont nem emelkedik ki ennyire ilyen korban.
Plusz van egy kis botox a szemkörnyékre, just for fun :)

DamDamDam 2022.11.26. 10:37:22

Piros nem fogja Barna fütykösét húzogatni ezen a meccsen, mehet az ifjú titán vissza Jabbához ;(

DamDamDam 2022.11.26. 10:43:44

Szegény Renikém :(

Mit projektál ez a Bibi rá?

Renikém dugni akar, azt dug.

Reni-Piros megbeszélés:
Renikém echt azt érzi, hogy valaki őszintétlen, mert a másik fél rámosolyog, illetve kíváncsi a véleményére?
Hát édes lányom, neked eddig milyen kapcsolataid voltak, hahahaah

Forgalmista 2022.11.26. 11:24:23

@mocskosmacska: Ez a két csaj a példája a fordított arányosságnak nálam egyelőre. Ha az egyik kicsit normálisabb, a másik mintha egyből elkezdene idegesítőbben viselkedni

mocskosmacska 2022.11.26. 11:39:13

Agyhalott Lamantinék röhögve küldték ki a nyugiszobába azokat, akiket nem bírnak. Eszükbe sem jutott, hgoy ezzel igazából ennek a hármasnak játékidőt adnak. Másrészt pedig mártír szerepbe teszik őket. A jó taktika az lett volna, ha ők hárman vonulnak ki a nyugiszobába. Előadják, hogy ők senkivel sem akarnak kibaszni, ezért inkább kimennek ők hárman, így:
- jófej kategóriába kerülnek
- hárman csinálhatják bent a műsort, extra játékidőt kapnak.
- lamantin megszabadul bibtől
Ej, ezek semmiből sem tanulnak.

kozi001 2022.11.26. 11:43:54

Tyú ez a Bibi de kemény.
Ilyen ótvar fickó, mint Lamin miatt tud vitatkozni...

mocskosmacska 2022.11.26. 11:47:56

@kozi001: lamantin nekem is a legalja.

kozi001 2022.11.26. 11:49:47

@mocskosmacska: Jaja. Lamantim nekem Csoki és Dani szerelem gyereke. :P

mocskosmacska 2022.11.26. 11:56:40

@kozi001: Kíváncsi vagyok, hogy mikor fog legelőször olyan igazi nagy, danis őrjöngést összehozni, illetve melyik lányra fog legközelebb rámászni.

Sepsidzsi 2022.11.26. 11:58:38

Heló mindenkinek nagyon jò újra itt ! Kicsit nehézkes idén, az időben kell ugràlni sokat mert amíg valahol a tegnapi műsor miatt a tegnapelőtti tèmàkat tàrgyaljàk, màshol meg az èlőt nèzve friss dolgokat hoznak. Ami ma tiktokon megütötte a fülem hogy Bibi bevallotta laminnak hogy durva dogok derülhetnek ki ròla pl hogy hugyoztàk màr szàjba,gondolom videò is van ròla. A seggszőr meg a jègen, màr kínomba röhögtem mert èn is vègig csak arra tudtam gondolni hogy mi gyűlt azon a tömbön, nem hittem el hogy kèpesek voltak mèg a belevalòra is elrakni.

kozi001 2022.11.26. 11:59:32

@mocskosmacska: De az se baj ha már nem éri meg bent. :P

Cérnahuszár 2022.11.26. 12:04:07

@Sepsidzsi: helloo XDD
kiváncsi vagyok ebben a szezonban melyik képet választod :D

Nátha ellen bálna 2022.11.26. 12:04:40

@DamDamDam: Egyébként Bibi is plasztikáztatta magát. Az élőben KATA kérdezte tőle: "Ez az eredeti szád?" Mire Bibi mondotta hogy "nem, fel van töltve kettővel", hialuronnal. (A "kettővel" vajon 2 db feltöltést jelent?) A beavatkozást többek között azzal indokolta a jó öreg Bibi, hogy a dohányzás gyorsan vékonyítja a számat. Láthatóan meg sem fordult a fejében, hogy a dohányzásról le is lehetne szokni.

Nátha ellen bálna 2022.11.26. 12:11:21

@Thats What She Said!: Én nem töltöttem le semmilyen appot, csak simán regisztráltam az rtlpluszra. Aztán onnantól tudod nézni telefonon, asztali gépen stb. (majd most veszek hosszú kábelt, amivel össze tudom kötni a gépet meg a tévét).

Ha jól rémlik összesen 5 eszközre használhatod az előfizetést.

DamDamDam 2022.11.26. 12:12:32

@Nátha ellen bálna: nem Renit akartál írni? Merthogy neki fel van töltve, ahova csak a tű elér - ugye, ez nem kérdés.

De Bibi is fel van töltve?

Lehet oda kéne figyelnem, mikor ő szerepel a videókban, hogy ezt jobban megvizsgáljam.

Mert megjelenik az arca, én már nyitok másik böngészőablakot, hogy jól van körülnézek addig máshol, amíg ez a csoda beszél, mert úgysem értem a nyelvet, amit használ :)

Nátha ellen bálna 2022.11.26. 12:15:53

@DamDamDam: :D Nem, tényleg Bibi, én is meglepődtem. Ezek már ilyen fiatalon csapatják a mindenféle plasztikát?

kipcsak harcos 2022.11.26. 12:27:01

@Nátha ellen bálna: visszaolvasásban vagyok, tegnap este 10:30 óra táji kommentedre.
Jellemző: miért nem a horkoló bácsit tették át az üres kórterembe, miért hármótokat?

Thats What She Said! 2022.11.26. 12:28:31

@Forgalmista: 2,5 . Renduletlen cicista. Ebből kifolyólag éjjel azon visszaalvo és emiatt engem többször felébreszto cukimukika:))

Thats What She Said! 2022.11.26. 12:32:26

@Nátha ellen bálna: értem, de nem is az APP a lényeg itt, hanem hogy keresve sem találom a gombot amit meg köll nyomni a streaming hez. Csak videókat tudok vissza nézni. Elő kell fizetni esetleg rá?

Nátha ellen bálna 2022.11.26. 13:12:42

@Thats What She Said!: Az rtlmost.hu oldalon kell regisztrálni az rtl+ szolgáltatásra. Ahogy láttam beléphetsz fb-vel, google profillal, vagy mint én csinálsz egy gyors regisztrációt, egy perc az egész. Ellenőrzik a kártyádat (zárolnak rajta 500 forintot), meg küldenek mailben egy megerősítő linket. Arra kattintasz és él is a fiókod. És akkor az rtlmost főoldalon kicsit lejjebb görgetsz, elhagyod a TOP10-es meg az elérhető exkluzív tartalmak listáját, és már látod is hogy "Nézd élőben: VV Live".

Az első hónap ingyenes, utána havi 1990 Ft. Akármikor lemondhatod.

Nátha ellen bálna 2022.11.26. 13:20:18

@kipcsak harcos: Pusztán logikailag tökéletesen helytálló a felvetésed. :) Biztos illendőségből nem őt tették át, nem akarták felkelteni. (Nem tudom hogy neki milyen műtét volt, arra se emlékszem hogy még műtét előtt volt vagy után.) De ugyebár ha őt rakták volna át, mi akkor sem tudtunk volna aludni, mint kiderült.

2022.11.26. 13:22:53

Sziasztok ti csöves prolik! A tegnapit még nem néztem meg, de szembejött velem Dancsó videója az idei szériáról:
www.youtube.com/watch?v=sUdsASvDJsY

Kosztarika 2022.11.26. 13:25:03

@Thats What She Said!:
Főoldal, kis téglalapokon kategóriák, reality , ott lejjebb görgetve megtalálod a live-ot.
Kisbabának puszi, simogatás. ;)

Kosztarika 2022.11.26. 13:26:28

@kipcsak harcos:
Ejjj, hát mert ő tudott aludni, nem zavarta a horkolás. Menjen akinek nem tetszik. :D

Nátha ellen bálna 2022.11.26. 13:28:58

Élőben KATA továbbra is Pirost fárasztja a konyhában azzal, hogy ő még keresi a saját lényét, lényegét, azt hogy mi az oka annak hogy ő a villában van.

Piros tömör utalást tett arra, hogy KATA beköltözésének a misztikus oka feltehetően 36 millió Ft. :D

Nátha ellen bálna 2022.11.26. 13:35:03

@Peni a Valdes: Bibbancs 21 éves, az USA-ban most lett volna nagykorú. Még szép hogy már kétszer tőőőtötték fel a pofázmányát.

Nátha ellen bálna 2022.11.26. 13:56:14

Na a 28 éves milf addig basztatta a Barnát, hogy össze is vesztek. Állítólag Barna az éjjeli bulin megpróbálta megcsókolni a mosókonyhában. A milf meg most kezdi hozni a kisfilmjében ígért bosszbics dumát, beszólogat Barnának hogy nem kíváncsi a gyereksírásra, meg hogy "papucsállat" stb. De nem áll jól neki, elég erőltetett szerintem.

Nátha ellen bálna 2022.11.26. 13:59:33

@DamDamDam: Lehet benne van a pakliban, hogy szándékosan húzza a KATA agyát. Tegnap is ő juttatta el uszkve pánikrohamig azzal, hogy a nyugiban mondta neki hogy megjátssza a sírást stb. :)

DamDamDam 2022.11.26. 14:13:47

@Nátha ellen bálna: KATA-t ki lehet billenteni könnyen.

Mégha ez színészkedés is KATA-mtól, ez a newage-s maszlag + a dráma, akkor is visszahat rá egy idő után, ha csak ez ömlik a szájából.

DamDamDam 2022.11.26. 14:16:20

+ Katám, ha ennyire szélsőségesen meg-/átéli az érzéseit (plusz egy lapáttal szerintem rá is tesz), akkor ezt minden irányba meg fogja élni, nem csak mikor bazsalyogni kell Meli anyussal a verandán, hanem mikor megjelenik majd a fürdőszoba ajtóban, mint Medusa a hét fejével, hogy ki nem húzta le sz**ás után a wc-t

DamDamDam 2022.11.26. 14:17:11

ja a sárkány a hétfejű, a Medusa a kígyófejű/-hajú :))))

hereverő heverő 2022.11.26. 14:19:37

Lónapot. De sokat irogattatok, 'szakutyapicsa!

hereverő heverő 2022.11.26. 14:20:40

@Cérnahuszár: hova lett a hangyád? Meg se ismertelek

Nátha ellen bálna 2022.11.26. 14:23:54

@DamDamDam: :DDD Majd Piros lehet ott "felejt" neki egy látványelemet a vécécsészében.

Cérnahuszár 2022.11.26. 14:32:21

@Nátha ellen bálna: demiéééért
mászik rá a milfre
ez aterv? minden sunát meghúzni? az elég szánalmas, ha alfának tartja magát, nincs szükség tárgyi bizonyítékra
szal nem értem, ebből csak rosszul jöhet ki

Cérnahuszár 2022.11.26. 14:38:50

nem mintha neki drukkolnék

Post Modern Prometheus 2022.11.26. 14:43:07

Este 9-ig lehet szavazni, ha valaki lemaradt volna :)
strawpoll.com/polls/wby5lpYlJZA

DamDamDam 2022.11.26. 14:45:06

@Cérnahuszár: hát szerintem ennyit fog Mr.Barna villantani, mert a fiús dolgokban ügyes.

Nagyon büszke volt, hogy sikerült a jégkockát ERŐVEL szétcsapni, míg Henrik (aki bármelyik bu***ke party-n megállta volna a helyét a produkcióval) ésszel, a legnagyobb hőleadásra képes testrésszel ment neki.

A másik izma a srácnak a farka, azzal tud még villogni.
Az agyizmát fogja a legkevésbé használni.

Ha kint dolgozik valóban Svájcban rendezvényszervezőként (vagy lányokat futtat, nekem aztán mindegy), keres ott forintban havi 2 mió nettót, akkor neki a 36 mió forint nem akkora főnyeremény.

Neki többet fog érni az ismertség-növelés, meg a self-brandje, illetve, hogy hány követőt szed össze.

Cérnahuszár 2022.11.26. 14:56:51

@DamDamDam: annyira keresem a konténert :(

hereverő heverő 2022.11.26. 14:58:06

@DamDamDam: követőt? Egy ilyen senki?
Vessetek a mókusok elé!

Cérnahuszár 2022.11.26. 15:02:01

ok, szóval férfi prosti a képernyőn.
lapozok

kozi001 2022.11.26. 16:10:11

"Két embernek ellentétje van és le kell matekolni!"
Lamin

Milyen matekot tanítottak arrafelé?

2022.11.26. 16:43:37

@Post Modern Prometheus: Leadtam a szavazatom Lisszára. Az első hét után egyértelműen a legláthatatlanabb embernek kéne távoznia. Lamin még idegesíthet minket egy kicsit, legalább ő gyártja a tartalmat a szerkesztőknek. Az iskola hétig maradjon, utána kieshet.

Post Modern Prometheus 2022.11.26. 17:22:07

@VV11Vikcsii: Az a baj, engem Lamin nem idegesít, hanem zsigeri gyűlöletet vált ki belőlem, és van egy nagyon agresszív kisugárzása, tényleg mintha Renátó és Dani szerelemgyereke lenne. Ha csak bosszantana, mert buta, akkor még nem akarnám kirakni, de ahogy mondtam,. nála félek, hogy túlkapja és ennek az előtt kéne gátat szabni, mielőtt megtörténne és nem pedig tűzoltani, meg elhatárolódni tőle csatorna szinten, addigra már mindegy.

mocskosmacska 2022.11.26. 17:38:52

@Post Modern Prometheus: Belőlem is ezt hozza ki lamin. Egyszerűen undorít.

2022.11.26. 17:49:12

@Post Modern Prometheus: Igen, ez olyan mint Renátó esete.
Én akármennyire is utáltam és undorodtam tőle, szerintem dramaturgiai szempontból előnyös volt, hogy előbb kiesett Mercédesz, Digó, Amanda stb. A jelenléte témát szolgáltatott, még Mérő Vera is foglalkozott vele.
A Trónok Harcában se lett volna jó, ha minden utált karakter már az első évadban meghalt volna.
De valószínűleg egyedül vagyok ezzel a véleménnyel.

Post Modern Prometheus 2022.11.26. 17:52:01

@VV11Vikcsii: Tanultam dramaturgiát tudom, hogy megy ez egy fikciós történetben, viszont egy realityben [még ha scriptelt is]azért szerintem egy kissé máshogy kéne súlyozni a dolgokat. Legyen intrikus karakter, persze, hiszen ő mozgatja a szálakat bent és kint is, viszont az intrikus ≠ az agresszív, faszparaszt karakterrel.

mocskosmacska 2022.11.26. 17:54:57

@VV11Vikcsii: Még sok utált karakter fog maradni akkor is, ha lamantin elcammog.

evacat 2022.11.26. 17:58:34

@VV11Vikcsii: Nem vagy egyedül. A nézői érzelmeink alapján első nekifutásra azt az embert választjuk, aki valamiért kinyitja a bicskát a zsebünkben. Te továbbgondoltad és teljesen jól levezetted a műsor szempontjából miért van még szükség a ilyen karakterre is.
Ha már beválogatták. Mert azt nem kellett volna. Már ha nézői érzelmek alapján értékeljük a castingot.

Post Modern Prometheus 2022.11.26. 18:06:00

Még egy szavazás spam, nehogy lemaradjon nekem itt valaki. 9-ig lehet szavazni, megpróbálom utána egyből hozni az összesítést, de legkésőbb a reklámszünetben :)

strawpoll.com/polls/wby5lpYlJZA

evacat 2022.11.26. 18:06:49

Élőben alfahim és alfanő szavazás. Minkét kategóriában toronymagasan győzelemre áll: Sajti és Bibi!!!! Bibi. Már többen irták itt is, hogy az öfi és az élő mintha nem is egy embert
mutatna.

naty77 2022.11.26. 18:08:53

@Post Modern Prometheus: teljesen egyetértek. A tegnapi nem tudok aludni sztorinal is azt vártam hogy bunyó lesz, a játéknál is. Egyszerűen borzasztóan agresszív Lamin és nem tudni mikor pattan el a húr. Ijesztő ami várható.
Nem szabadott volna beengedni, és mielőbb ki kell tenni.

Forgalmista 2022.11.26. 18:13:18

@Thats What She Said!: csak a mértékegységet nem tudtam :)
Az én kisfiam is annyi, de ő hónapokban, és éjszaka még aludni is hagy

mocskosmacska 2022.11.26. 18:13:45

@evacat: www.azenkutyam.hu/elet/alfakutyad-van-5-jel-ami-elarulja/ Ezek alapján sajti nem alfahím, mert mindenkivel barátkozik.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2022.11.26. 18:15:23

@VV11Vikcsii: én Anitára szavaztam.

Jó nagy kakikavró a jány, de valami miatt nekem nem begyere... nem szeretem a méhkirálynőket

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2022.11.26. 18:16:28

@mocskosmacska: ebben az évadban egyenlőre nincs alfa hím.

Alfa nőstény van az pedig az Anita lesz

evacat 2022.11.26. 18:19:11

@mocskosmacska: ők odabenn mégis igy érzik. Egyébként is ez a szavazás inkább szimpátiaszavazás volt, nem alfahimet és alfanőt jelöltek.. Mondjuk Sajtin nem csodálkozom, amit láttam belőle az összes többi közül én is őt választanám.

Bibit nem tudom hova tenni, mitől olyan népszerű a többiek szemében.

K_Attila 2022.11.26. 18:24:15

Én még szívesen nézném azt a barmot, de csak ha mindig szívatják valamivel.

mocskosmacska 2022.11.26. 18:26:06

@evacat: Nekem van egy ilyen bibi féle munkatársnőm. Szemtől szembe mindenki nyalja a seggét és próbál vele jóba lenni, mert tart tőle. Szerintem itt is ez a helyzet.

mocskosmacska 2022.11.26. 18:35:51

Lamantin valami olyasmit mondott, hogy aki bibire teszi a jelét, annak nem kell takarítani, amikor ő villamester lesz. Ennek a pasinak leesett, hogyha bibi kiválasztott lesz, akkor van esélye annak, hogy ő lesz a kihívott és egyáltalán nem biztos, hogy visszajön? Nem mintha bibi annyira szeretnék, de itt az lesz a tét, hogy kit utálnak kevésbé.

szánentáli 2022.11.26. 18:44:59

@evacat: Kriszti egyenesen azt mondta, hogy Bibi egy példaértékű nő :D :D :D

evacat 2022.11.26. 18:50:52

@szánentáli: Hallottam én is Krisztit, először nem értettem kiről beszél, annyira ömlengett.

Fálki 2022.11.26. 19:09:47

22:00kor kirakok egy új képet, hogy ne ez legyen túl követhetetlen!

2022.11.26. 19:18:16

Megnéztem a tegnapit. Remélem a végére Barna mindenkin végig megy.
@Brigante: Én csak az összefoglalókat nézem, még a belevalót sem, így nincs semmi véleményem még Anitáról. Azért szar lehet neki, hogy mindenki sokkal idősebbnek nézi, tegnap egy kicsit sajnáltam.

mocskosmacska 2022.11.26. 19:25:12

@VV11Vikcsii: Igen, barna nagyon erősen kezdett, van esélye, hogy elérje a vvhunor szintet.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2022.11.26. 19:28:17

@szánentáli: hát vannak kérem jó példák és rossz példák :)

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2022.11.26. 19:29:33

@VV11Vikcsii: ja... hát az ha idősebbnek néznek nem a legjobb.

Meglátjuk mi lesz Anitával, nekem furi.

K_Attila 2022.11.26. 19:38:22

@VV11Vikcsii: Mekkora csavar lenne, ha Ákosnak is beakasztana.

naty77 2022.11.26. 22:05:33

Nem tudtam hogy ma 9-től van adás így lemaradtam. :(
Nagyon helyes, hogy Lamin megy ki.
Vajon lesz új beköltöző?

naty77 2022.11.26. 22:09:59

A férjem meglátta Máriót és megkérdi: nem lehetne, hogy rögtön ki is megy, nem költözik be a villába?

Thats What She Said! 2022.11.27. 04:05:57

@Forgalmista: majd eljön nálunk is az átaluft éjszaka:))) bár a létezése egyre hihetetlenebb:)

inebhedj - szerintem 2022.12.20. 11:43:54

"Nyilvánvalóan kövér kislány és nagylány volt Ő valamikor és ennek rendes nyomai is vannak... Nekem nincs ezzel bajom, mert engem pont nem érdekel, de ennek a nőnek olyan alakja van, mint egy tojásnak, végtagokkal."

Ezzel nehéz nem egyet érteni: qrvának da...tak (pardon: husomok), nőnek primitívek, közönségesek, ízléstelenek és érdektelenül egyformák, szóval az ilyen megállapításaikat legfeljebb saját képességeik és ismereteik határain belül lehet értékelni - bár tény, úgysem könnyű.

(Ide meg kéne egy #comment-form textarea { line-height: 142%; } )
süti beállítások módosítása